Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-27 / 22. szám

XXXV. évf. ZZ. az. 1984. január 27.. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA MOSZKVÁBAN Végei ért a KGST V. B. Január 24—25-én Moszk­vában megtartotta 109. ülé­sét a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Végre­hajtó Bizottsága. Az ülésen részt vevő kül­döttségeket a tagállamok KGST-képviselői, miniszter­elnök-helyettesek vezették: a bolgárt Andrej Lukanov, a csehszlovákot Rudolf Rohli- cek, a kubait Carlos Rafael Rodriguez, a lengyelt Janusz 'Obodowszki, a magyart — A népgazdaság nehézsé­ged ellenére jó évet zárt az Országos Takarékpénztár — kezdte tegnap sajtótájékozta­tóját dr. Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója. — Csaknem 22 milliárd forint­tal növekedett a lakosság ta­karékbetét-állománya, és meghaladta a 197 milliárdot. A hitelállomány, a tavalyi 21 milliárdos növekedéssel el­érte a 154 milliárd forintot, amelyből 136 milliárd hosz- szúlejáratú, a lakásépítést és -vásárlást szolgálja. Az új hitelfeltételék hatá­sára a társadalmi igények át­rendeződtek, s ennek megfe­lelően az érdeklődés a csalá­di ház irányába tolódott el. Míg az előző évékben 30—32 ezer, 1983-ban már 45 ezer családi ház építését kezdhet­ték meg hiteltámogatással országunkban. Az év során összesen 69 ejzer 700 lakás készült el az OTP pénzügyi közreműködésével, ebből sa­ját beruházásban 18 ezer 700 társasházi lakást épített meg. Tovább nőtt az igény a ter­melési hitelek' iránt. Szolnok megyében a taka­rékpénztár üzletágait együt­tesen figyelembe véve, s az országos hálózatéhoz mérve, jó közepes az 1983-as év mérlege. Igaz, a betétnöveke­Marjai József, a mongolt Mjatavin Peldzse, a románt loan Totu, a szovjetet Nyiko- laj Talizin, a vietnamit Tran Quynh. Az NDK küldöttsé­gének vezetője Horst Solle, a Minisztertanács Elnökségé­nek tagja volt. Az ülésen részt vett Vjacseszlav Szi- csov, a KGST titkára. A Végrehajtó Bizottság megvizsgálta a tagállamok gazdasági és tudományos­műszaki együttműködésének, dés 525 millión felüli volt, s az OTP-néi, postánál, taka­rékszövetkezetnél kezelt be­tétek együtt 6 milliárd 321 millió forintra rúgnak, s csaknem ugyanennyi a hitel- állomány is, az utóbbi növe­kedése (854,1 millió) megha­ladta a betétekét. A tavaly eladott 860 millió totó- és lottószelvényből mi, Szolnok megyeiek 30 millió 466 ezret vettünk meg. Az átlagosnál kedvezőbb megyénkben az OTP lakás­építő tevékenysége, s többek között a tanácsok bankja szerepkörben is igen jól gaz­dálkodott. A saját beruházá­sú lakásépítésnél az előirány­zott 658-cal szemben 1983- ban 773 lakás készült el, s megkezdődött 640 lakás épí­tése. Családi házból — hitel- támogatással — az előző évi­nél 31,3 százalékkal több, 2536 építéséhez engedélyez­tek kölcsönt, befejeződött az év végéig 1870 „fészekrakás”. Ennél is nagyobb mértékben 63,7 se.Üzaiétokal többen,- 3457/- en vettek igénybe hitelt tata­rozásra' lakáskorszerűsítésre. Nem áll a megyék között rossz helyen a miénk a ház­táji és kisegítő gazdaságok fejlesztésében sem — mint azt Szirmai Jenő megjegyez­te. ötezernél többen kértek, 109. ülése valamint a tanács tevékeny­ségének több gyakorlati kér­dését. A KGST múlt évi, XXXVII. ülésszakán hozott határozatok végrehajtása ér­dekében döntést hozott a következő ötéves népgazda­sági tervek koordinációjá­ban rejlő együttműködési le­hetőségek jobb kihasználá­sáról, a közösen elért tudo­mányos és műszaki vívmá­(Folytatás a 2. oldalon.) s együttesen 64 millió 600 ezer forintot kaptak termelé­si célokra. A tájékoztató további ré­szében az idei feladatokról hallottunk. Az újak közül emelt ki három fontosat a vezérigazgató: az ingatlan­forgalmat, azon belül a la­káscserét, á vételt és eladást; a saját számlára, illetve ta­nácsi megbízás alapján fo­lyó telekkialakítási tevékeny­séget — mindkettőnek fontos ármérséklő szerepet kell be­töltenie. Űj dolog az OTP utazási irodája, a Pentatou- rist,1 amelynek országos há­lózatát kiépítik — a megye­székhelyi fiókokat már be­kapcsolták. A tőkés országok­ból beutazók, illetve oda kiutazó magyarok választási lehetőségeit, az igénybe ve­hető szolgáltatások körét kí­vánják szélesíteni. A most folyó tárgyalások alapján március közepére készül el a programajánlat. Még az újak között is a legfrissebb: az OTP vállalkozási irodája, amely február 1-től működik, és innovációval foglalkozik Az MNB-feltételek szerint fejlesztése — nem szociális, kizárólag gazdasági célokra hitelez; tőkével is betársul. R. E. Beilleszkedés, munka, pénz, karrier Pályakezdők a tiszafüredi MHD-ben 3. oldal Tudés tanár — tanáregyéniség ? 4. oldal I rádió és televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Havasi Ferenc a Szovjetunióba utazott Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására tegnap a Szovjetunióba uta­zott. Kíséretében van Hor­váth Ferenc, a KB gazda­ságpolitikai osztályának he­lyettes vezetője és Thürmer Gyula, a KB külügyi osztá­lyának munkatársa. Bú­csúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vla­gyimir Bazovszkij, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe. Havasi Ferencet és a kísé­retében levő személyeket a moszkvai repülőtéren Vlagyi­mir Dolgih, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta. flz unió és Reagan (Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon) Takarókban 197 milliárd forint Egy év alatt 45 ezer családi ház Pentatourist, vállalkozási iroda Újdonságok a takarékpénztárnál Az OTP-vezórlgazgató sajtótájékoztatója A jászladányi Vegyesipari Szövetkezet ebben az évben mintegy 20 millió forint értékben termel importot pótló terméke­ket. A bőrdíszmű-kellékek iránt igen nagy a kereslet. Képünkön kazettazárat szerelnek az asszonyok A tiszaföldvári Építő-, Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet­ben hároméves fejlesztő munka után a múlt év végén meg­kezdték a Solarfor napenergia-hasznosító rendszerek sorozat- gyártását. A meleg viz előállítására vagy fűtésre használható berendezéseket szezonális illetve egész éves használatra is készítik Hazánkba látogat a brit miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meg­hívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezik Margaret Thatcher, a brit kormány elnöke. Eddig 13 millió gyűlt össze Februártól árusítják az emlékbélyegeket Készülnek a kiviteli tervek Ülést tartott a Nemzeti Színházi Védnökség Tegnap a Parlamentben ülésezett a Nemzeti Színház felépítésének társadalmi megsegítésére alakult véd­nökség. A tanácskozást Lo- sonczi Pál, a védnökség el­nöke vezette. A védnökség tájékozódott a színház tervezési munká­latainak helyzetéről és a la­kosság munkahelyi adomá­nyozását előkészítő szerve­zőmunkáról. A testület kö­szönetét mondott a szakszer­vezeteknek, az ifjúsági szö­vetségnek, a Hazafias Népfrontnak támogató se­gítőkészségükért, a munka­helyi gyűjtés szervezésében vállalt szerepükért. A véd­nökség e testületek aktív közreműködését kérte a gyűjtés további munkálatai­ban. Javasolta, hogy minden évben — március 15-től — j,Fogjunk össze a Nemzeti Színház felépítéséért” jel­szóval gyűjtési napokat szer­vezzenek az ország vala­mennyi munkahelyén. A védnökség úgy döntött, hogy emléklapot adományoz mindazoknak, akik egyéni vagy kollektív felajánlással a színház felépültéig szemé­lyenként 2000 forintot vagy azt meghaladó összeget ajánlanak fel. A védnökség felkérte a tö­megkommunikációd' szerve-! két, hogy a népünk kiemel­kedő kulturális vállalkozá­sát megtestesítő új Nemzeti Színház ügyét kellő propa­gandával támogassa. A Nemzeti Színház felépí­tését támogató védnökség új tagokkal egészült ki. Az új Nemzeti Színház fel­építésére indított társadal-' mi gyűjtés eredményeként csaknem 13 millió forint gyűlt össze eddig. A szak­szervezetek Országos Taná­csa már átvette azokat az emlékbélyegeket, amelyek árát a Nemzeti Színház épí­tésére fordítja. Az ágazati szakszervezetek segítségével februárban, márciusban jut­tatják el ezeket a munkahe­lyekre, ugyanekkor kerülnek az ifjúsági szervezeteken ke­resztül az iskolákba is a bé­lyegek. Még az idén elkészül egy propagandakiadvány, amely részletesen leírja: mi­lyen célra, tulajdonképpen* milyen építészeti és művé­szeti arculatú Nemzeti Szín­ház építéséhez kérik az itt­hon és a határokon túl élő magyarok támogatását. Ter­vezik, hogy a különböző kul­turális intézmények jegy­pénztárainál kisebb címletű, 1, 2, 5, 10 forintos emlékla­pokat árusítanak majd. A védnökség hozzájárul ahhoz, hogy különböző — természe­tesen megfelelő esztétikai színvonalú — az új Nemzeti Színházat ábrázoló, azt, il­letve az építést, gyűjtést propagáló képeslapok, pos­tai bélyegek, öntapadó cím­kék készüljenek. Az Állami Tervbizottság határozata szerint az új Nemzeti Színház állami nagyberuházásként, a Dó­zsa György út városligeti oldalán épül fel. A tervezési munkákat úgy folytatják, hogy az építési­engedélyezési dokumentáció március 31-ig. a kiviteli tervdokumentáció egy része a második félévre elkészül­jön. Az előkészítés ilyen üte­mezése a feltétele a munkák idei kezdésének, illetve 1989. évi befejezésének. Az enge­délyezési dokumentáció el­készültekor az új Nemzeti Színház végleges terveit a nagyközönségnek is bemu­tatják.

Next

/
Thumbnails
Contents