Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-05 / 3. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JANUÁR 5. ( Kommen* I tárunk I Levél Damaszkusziak Az unalmasnak külön­ben sem nevezhető kö­zel-keleti térségnek is­mét megvan a maga szenzációja: Ronald Rea­gan amerikai elnök le­velet intézett Hafez Asz- szad Szíriái államfőhöz. A Fehér Házból érkezett levélnek mind a hangja, mind a tartalma figye­lemreméltó, bál' külö­nösebb illúziót fűzni hoz­zá aligha volna helyén­való. Eddig Asszad Szíriája Reagan számára a tőle megszokott merész egy­szerűsítéssel „Moszkva keze”, vagy éppen „tró­jai falova” volt a Kö­zel-Keleten és punktum. 1 Most pedig az amerikai elnök a helyzet békés rendezéséhez vezető utak közös keresésére szólítja fel tzíriai kollégáját és azt ígérte, hogy egy eset­leges tárgyaláson min­den kérdés az asztalra kerülhet és Washington kész ezeket a kérdéseket megújult szellemben megközelíteni ... A dolog minden jel szerint legalábbis gya­nús. A közvetlen előz­mény a következő: Jesse Jackson színesbőrű lel­kész, ismert polgárjogi harcos, a demokrata párt egyik elnökjelölt­aspiránsa elutazott Da­maszkuszba és kieszkö­zölte a Libanon felett szíriai ütegek által lelőtt és fogságba esett Robert Goodman (ugyancsak színesbőrű) amerikai re­pülőhadnagy szabadon bocsátását. Ez kétségte­lenül olyan humanista gesztus Damaszkusz ré­széről. amelyre Washing­tonnak valahogy reagál­nia illett. Csakhogy —és innen az egész ügy egyet­len nagy „csakhogy” — Ronald Reagan egészen a látványos siker, a sza­badon bocsátás pillana­táig jeges hidegséggel kezelte Jackson tisztele- tes személyét és szíriai akcióját is. Damaszkuszi útja előtt például nem volt hajlandó a néger politikus hívására a te­lefonhoz jönni, szemé­lyes találkozóról nem is beszélve. Miután azon­ban a pilóta — éppen az elnökválasztási kampány kezdetén — kiszabadult és a lélektan szabályai szerint ez voksokat je­lenthet. Reagan villám­gyorsan (és a tőle meg­szokott célratörő ciniz­mussal) taktikát váltott: megírta damaszkuszi le­velét. s kifejezte készsé­gét, hogy a Fehér Ház­ban fogadja a pilótát és Jackson lelkészt. Vajon csak a szíriai gesztus okozta ezt a száz- nyolcvan fokos fordula­tot? A válasz egyértel­mű nem. Az igazság az, hogy -a pilóta szabadon bocsátása egybeesett egy lényeges belpolitikai fej­leménnyel. Azzal, hogy nemcsak a közvélemény­ben. hanem a törvény- hozásban is növekszik az ellenállás a Fehér Ház libanoni és egész közel- keleti politikájával szem­ben. A szenátus nagy­hatalmú külügyi bizott­sága néhány napon belül kezdi meg vitáját erről a pólitikáról és Reagan- nek tudnia kell, hogy pozíciói ebben a vonat­kozásban alaposan meg­gyengültek. Amerikai közegben legalább olyan lényeges fejlemény ez, mint a damaszkuszi gesztus. Reagan levele ebben az összefüggésben sem az i igazi változást, hanem a • hirtelenjében felismert választási érdekeket tes­tesíti meg. Harmat Endre I A Szovjetunió továbbra is küzd a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért (Folytatás az I. oldalról.) lését és a Szovjetunió továb­bi cselekvési tervét teljes egészében tartalmazza Jurij Andropov, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének 1983. november 24-i nyilatkozata. Az a dön­tés, amely szerint a Szovjet­uniónak feltett szándéka megfelelő választ adni az Egyesült Államok kalandor­politikájára, nem csupán a szocialista országokban ta­lált széles körű támogatás­ra, hanem a többi ország közvéleményében is — mon­dotta Gromiko, és leszögez­te: távol állnak a valóságtól és illúziókba ringatják ma­gukat azok a politikusok, akik úgy vélik, hogy az új amerikai nukleáris rakéta­fegyverek nyugat-európai te­lepítésével az Egyesült Álla­mok és a NATO fölényre tehet szert a szocialista or­szágokkal szemben. A rakétatelepítés megkez­dése után a Szovjetunió szá­mára a genfi tárgyalásokon való részvétel csupán a NATO fegyverkezési tervei­nek leplezésére szolgálna, egyet jelentene a népek be­csapásával. Ebbe a játékba a Szovjetunió nem hagyja magát bevonni. Más lenne a helyzet, ha a NATO-orszá­BUENOS AIRES Argentínában tovább foly tatódnak aiz 1976 óta, tisz­tázatlan körülmények között meghalt,, majd titokban, hoz­zátartozóik tudta nélkül el­temetett személyek holttestei nek exhumálása Feltétele­zik, hogy a halottak sze­mélyazonosságának megálla­pításával számos1 eltűnt sze­mély sorsára derül majd fény. PÁRIZS Mitterrand elnök a diplo­máciai kar újévi üdvözleteit fogadva kijelentette, hogy „Franciaország nem ellensége senkinek sem” és „hozzá akar járulni a béke fenntartásához mindenütt, ahol ezt kérik tő­le.” MADRID A madridi főügyész „gon­datlanságból elkövetett tö­meges emberölés” címén vá­dat emelt az, „Aicala 20” ne­gokban a biztonság kérdései­nek realista megközelítése kerekednék felül, ha készsé­get tanúsítanának majd ar­ra, hogy visszatérjenek a ra- kétatelepítés megkezdése előtti helyzethez. Ez esetben a Szovjetunió készen áll a tárgyalásokra. A Szovjetunió továbbra is határozottan küzd a fegyver­kezési hajsza beszünteté­séért, a nemzetközi feszült­ség csökkentéséért, a külön­böző társadalmi rendszerű országok békés egymás mel­lett, éléséért. Az. európai bizalom- és biztonságerősítö intézkedé­sekkel, a leszereléssel fog­lalkozó, küszöbön álló stock­holmi konferencián a Szov­jetunió. az NDK és a többi szocialista ország továbbra is békeszerető külpolitikai irányvonalat képvisel, olyan megállapodás elérésére, tö­rekszik, amely ténylegesen megszilárdítaná a béke alap­jait Európában — mondotta végül Gromiko. Oskar Fischer válaszában kiemelte: az NDK maradék­talanul támogatja Jurij And­ropov, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnö­ke 1983. november 24-i nyi­latkozatát. Az NDK a Szov­jetunióval és a többi szocia­lista országgal vállvetve (Telexen I lérkezettl vű diszkóbár öf tulajdonosa eliten. A szórakozóhelyen december (közepén pusztított tűzvésznek 84 halálos- és 34 sebesült áldozata volt. A spanyol hatóságok az elmúlt két hétben a tűzrendészed és egyéb szabályok megsér tése miatt 53 szórakozóhelyet zártak be. HAVANNA A francia és1 a kubai kom­munista1 párt teljes szolida­ritást vállal a demokráciáért, a szabadságért, az igazságért és a függetlenségért harcoló latin-amerikai népekkel. — hangoztatja két párt veze­tőinek kubai tárgyalásairól kiadott közös közlemény. Georges Marchais, a Francia minden tőle telhetőt megtesz a szocialista közösség gazda­sági erejének, védelmi ké­pességének és egységének szilárdítása érdekében. Az Egyesült Államok és a NATO — ezen belül az NSZK — legagresszívebb körei a rakélatelepítés meg­kezdésével a népek akarata ellenére hozzáláttak az első- csapásmérő fegyverek euró­pai telepítéséhez. Ezzel ezek a kötök — köztük az NSZK kormánya — súlyos kárt okoz az európai szerződések rendszerének, kárt okoz az NDK és az NSZK alapszer­ződésének — mutatott ra Oskar Fischer. Az. NDK külügyminisztere végezetül hangsúlyozta: a Szovjetunió és az NDK együttesen, következetesen megvalósítja az Erich Ho* necker és Jurij Andropov által tavaly májusban, az NDK párt- és kormánykül­döttsége moszkvai látogatá­sakor aláirt megállapodáso­kat. A meleg, baráti légkörű villásreggelin jelen volt a Szovjetunió több minisztere és más hivatalos személyisé­gek. Oskar Fischer szerdán, tár­gyalásai befejeztével haza­utazott a Szovjetunióból. Kommunista Párt főtitkára a közelmúltban kilenonapos lá­togatást tett Kubában és tár­gyialt Fidel Casitróval, a Ku­bai Kommunista Párt KB első titkárával. WASHINGTON Az amerikai el nőik fogadta a Damaszkuszból visszatért Jesse Jackstont és ta szíriai kor mány által szabadon bo­csátott Robert Goodman bom­bázópilótát. A fogadáson az elnök igennel válaszolt arra a kérdésre, adott esetiben ta­lálkozna-e Hafez Asszad szí­riai elnökkel. BONN Bevezetik a külföldiek szá­mára az autópályái líetékeket az NSZK-ban is, amennyiben belátható időn belül nem si­kerül megegyezni az EGK tagországokkal az illetékek kérdésében — jelentette be Werner Dollinger, az NSZK közlekedést minisztere. Továbbra is vita folyik a, francia Talbot autógyár munkásai között, hogy felvegyék-e a munkát vagy sem. A sztrájk a gyár egyik üzemében decemberben ikczdődöt(, tiltakozásul az elbocsátások miatt. A képen még mindig tétlenül állnak a dolgozók a szerelőszalag mellett (Telefotó — KS) Oz izraeli megszállók ellen D libanoni nemzeti ellenállás folytatja harcát Tegnap reggel — 24 órán belül másodszor — ismét szíriai ellenőrzés alatt álló libanoni területeket táma­dott az izraeli légierő. A tá­madásban részt vevő 16 re­pülőgép az iráni forradalmi gárdistákkal együttműködő síita szervezet, az iszlám Amal bázisait bombázta a kelet-libanoni Bekaa-völgy- ben, Baalbek térségében. Iz­raeli közlés szerint a vadászr bombázók feladatuk teljesí­tése után sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. Libanoni források szerint mintegy száz halottja és több mint 300 sebesültje van az izraeli légitámadásnak, amely egy ipari üzemet, egy étter­met, egy élelmiszerboltot, egy benzinkutat és egy rend­őrőrsöt semmisített meg. Bejrúti vélemények sze­rint az izraeli kormány egy­részt a Dél-Libanonban el­szenvedett súlyos vesztesé­gekről, a drasztikus bizton­sági intézkedések hatásta­lanságáról, másrészt a szé­les körű belpolitikai elége­detlenséget kiváltó gazdasá­gi válságról próbálja elterel­ni a figyelmet a megelőző­megtorló légitámadások fel­újításával. Nabih Berri, az Amal ne­vű síita szervezet vezetője sürgős véradásra szólította fel a lakosságot, majd a bar­bár tömegmészárlást elítélve kijelentette, hogy a libanoni nemzeti ellenállás folytatja harcát az izraeli megszállók ellen. CHILE Halálos fenyegetés egy szakszervezeti vezető ellen Rodolfo Segúel, a chilei réz- bányászok szövetségének el nőkét ismételten halálosan megfenyegette a „Commando Area 16 Boa” elnevezésű ti­tokzatos szervezet. Seguel erről levélben tájékoztatta Sergio Onofre Jarpa belügy hamisaiért. Levelében kifej­tette, azért ragadott tollat, hogy megtudja, vajon léte­zik-e ilyen nevű szervezet és ha igen. kik a tagjai. Seguel egy nyilatkozatában utalt rá: nincs kétsége afelől, hoigy a fenyegetések mögött ugyanazok bújnak meg, akik a lejánatására indított sajtó- kampányt is irányítják. A szakszervezeti vezető meg­lehetősen kényelmetlen Sze­mély a junta számára. Töb­bek között ö kezdeményezte a Pinochet-rezsim ellen 1983 májusában és júniusában ren­dezett, első tiltakozó napokat. Santiagói források szerint a chilei ellenzék számos kép­viselője is kapott hasonló fe­nyegetéseket. LAOSZ A népgazdaság tervei A Laoszi Forradalmi Nép­párt III. kongresszusa jelentős feladatokat tűzött az ország népgazdasága elé. Az, elmúlt évek eredményei arra utal nak, hogy e célok, ha nagy erőfeszítések árán is, de elér­hetők. A célkitűzések valóra- váltásában a baráti indokí­nai ország lakói számítanak a szocialista államok támo­gatására is. Hazánk közúti híd, baromfifarm és gyer­mekkórház építéséhez nyújt segítséget. A nemrégiben alá­írt 1984. évi árucsereforgal­mi jegyzőkönyv szerint a többi között szövetet, akusz­tikai berendezéseket és elek­tromos cikkeket szállítunk, cserébe a kávéért és' a fcöny- nyűipari cikkekért. Szakem­bereink hozzájárulnak az iparszervezés terén szerzett tapasztalatok hasznosításához és a magyar kukoricater- mesztési rendszer bevezeté­séhez. A laoszi mezőgazdaság fel­adata, hoóy véglegesen meg­oldja a iakosság élelmezési problémáit, s legalább hat hónapos’ élelmiszer-tartalékot (képezzen. 1985-ig a fő táplá­lékul szolgáló rizsből annyit akarnak termelni, hogy éven­te minden főre 350 kilo­gramm jusson. Továbbfej­lesztik az állattenyésztést, és a rizg mellett fokozottabban kívánnak gabonát,, zöldséget, cukornádat és mási növénye­ket is termeszteni. Az ország egyik legnagyobb természeti kincse, a faállomány védelme érdekében meg akarják szün­tetni a hegyi lakók hagyo­mányos művelési módszerét az erdőégetést. A rizsterme­lés növelését részben a szá­razrizs termelés elterjesztő, sével oldanák meg, az arra alkalmas elárasztható terü­leteken pedig szövetkezetek és állami gazdaságok szerve­zésével a nagyüzemi gazdái kodás kifejlesztésére törek­szenek. A viszonylag keskeny, hosz- szan elnyúló országban meg­különböztetett, jelentősége van az úthálózat feilesztösó nek. A 9 száma főút építé­sében több szocialista ország is részt vállalt. A 247 kilomé­ter hosszú út a vietnami Da Nang tengeri kikötővel köti össze az országot. Ez az út azért is jelentős, mert rész­ben csökkenti az eddig kizá­rólag Thaiföld fele irányuló átmenő forgalmat. Tíz éven belül hozzá akarnak fogni az első vasútvonal építéséhez is Kevesen tudják, hogy La- oszban a világon a legna­gyobb a • folyók egy lakosra számított vízhozama, ami nagy lehetősége', ad az or­szág elektromos hálózatának kiépítéséhez. Az iparosítás jelenlegi foka ugyan még nem igényel túl nagy ener­giamennyiséget, amire az is utal, hogy rendszeresen ex­portálnak a szomszédos Ta­hiföldnek elektromos ára­mot — valutáért. Szovjet szakemberek irányításával, valami,"' indiai cégek köz­reműködésével épül ,a Nam Ngum vízierőmű harmadik lépcsője, eme'lett a kisebb folyók vízhozamának hasz­nosítására több kisebb erőmű építése is szerepel a tervek­ben. Gondot fordítana:; a fo­gyasztási cikkek, termelésére, továbbá olyan exportcikkek előállítására, amelyhez hazai nyersanyaggal (például fia, dohány stb.) rendelkeznek. Az ásványkincsek (mindenek­előtt az ón és a só) fels(zínre hozására bányák építését tervezik, továbbá az építőa­nyag- és, mezőgazdasági szer­számipar kifejlesztését. G. I,

Next

/
Thumbnails
Contents