Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-22 / 18. szám
1984. JANUÁR 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Több mint ezemégyszáz olvasó látogatja rendszeresen az abádszalóki községi könyvtár termeit. Leglelkesebbek a diákok — az általános iskola tanulóinak 98 százaléka tagja a könyvtárnak. A gyerekek és a felnőttek mintegy 25 ezer kötet közül válogathatnak olvasni valót Filmiegyzet 1 Kína-szindróma A hatásvadász cím — Kína tünetcsoport, vagy efféle magyarul — pontatlan is. Arról van ugyanis szó, hogy ha az atomreaktor hűtése etromlik, az urániuimláva mindent megolvaszt maga körül legfőbb ..tartópillérét”, a talajt is, átfolyik a földgolyón és... A többit már elképzelhetjük. Legfeljebb még annyit, hogy ha az elromlott atomerőmű Kaliforniában van, akkor Kínában buzog fel a föld alól a forró atomláva. Ezért(?) Kína szindróma a film címe. James Bridges egy ilyen feltételezett veszélyhelyzetről készítette filmjét. Tisztességes munka, érdemes megnézni, ha jobb nincs. írták volna — úgy 5 évvel ezelőtt a kritikusok a Kína- szindrómáról. ha... Ha a film bemutatója után alig egy héttel meg nem hibáso- dik egy valóságos és működő — Harrisburg melletti — atomerőmű. A tényleges helyzet katasztrófával fenyegetett. James Bridges filmjét a látnokság, a jövőbelátás jelzőivel illették, felkapta a világhír! Ezek után valakinek jogos érve lehet: ettől még a film nem lett jobb. Talán furcsa a kategorikus válasz: dehogynem! Ugyanis az élet igazolta — sajnos — az alkotókat: nemcsak azok készítenek elő tömegkatasztA hosszabb ideig hazánkban tartózkodó idegen anyanyelvűek részére indít tan- olyamat Szolnokon a TIT. Célja a magyar nyelv helyesírása. a pontos beszéd megtanulása. A heti egyszer 2 órás foglalkozásokon a hallgatók a mindennapi életben előforduló témák feldolgozásával megtanulhatnak például magyarul vásárolni, ügyintézni hivatalainkban és ezzel egyidejűleg megismerik azokat az alapvető intézményeinket, legfontosabb szokásainkat, amelyek megkönnyítik számukra az eligazodást mindennapi életünkben (pl. közlekedési, egészségügy, áruházak, hivatalok. munkahelyek, közrófát az emberiség számára, akik a háború és a béke kérdésében nem egyértelműen a béke hívei — azok felelőssége is nagy, akik üzleti szempontok miatt — profit! — nem többszáz százalékos biztonsággal építtetik meg az atomerőműveket. A Kína-szindróma tehát az emberiség legfontosabb kérdéseinek egyikében szól, nagy felelősséggel, megrá- zóan. Tény, hogy láttunk már jobb, szellemesebb, szórakoztatóbb politikai krimiket. de a lelkiismeret vizsgálatának ez a módja is nagyon fontos, mélyen emberi. amellyel James Bridge és alkotógárdája felépítette a Kína-szindróma nagy felkiáltójelét. A film dramaturgiájaleg- alább annyira kimért és pontos, amennyire pontatlan a témában szereplő atomerőmű építése. Helyenként már- már mechanikus recept érvényesül — mintha számítógép vezérelné a képsorokat —. ám Jane Fonda és Jack Lemmon ragyogó játéka figyelmeztet az „itt és most” elvéire —, hogy nem utópisztikus katasztrófa filmet láttunk, hiszen a „tünetcsoport” valóság lehet, ha a mérnöki tudás, a lelkiismeret fölött az anyagi számítás, az emberi gonoszság lesz az úr! — ti — művelődési intézményeink stb.). A 30 órás tematikában szerepel például a család, a gyermeknevelés Magyarországon, ismerkedés hazánk társadalmi és gazdasági életével, kiemelkedő történelmi, irodalmd személyiségeinkkel. népszokásainkkal, ünnepeinkkel. A tanfolyam a tervek szerint február 13-án. hétfőn este 6 órakor kezdődik a Széchenyi lakótelepen, a K. Bozsó Károly úti Általános Iskolában. A jelentkezőket a TIT városi szervezetének irodájában (Jubileum tér 5. XXIII. emelet) február 10-ig várják, munkanapokon 8— 18 óra között. Telefon: 12- 120. Kötvény középiskola építésére Ötszáz-ötezer forint címletű kötvényeket bocsát ki, együttesen 10 millió forint értékben egy 16 tantermes középiskola építési költségének kiegészítésére a szolnoki Városi Tanács. Az új iskola a város új, immár háromezer család által lakott negyedében, a Széchenyi lakótelepen épül. A kötvények visszaváltását a tanács a vásárlástól számított 5. év végén kezdi meg, és vásárlástól számított tíz éven belül valamennyit visszafizeti. A kamata a visz- szaváltás idejétől függően évi 7—10 százalék között van. Mezőtúron Utcát neveznek el Tamkó Sirató Károlyról Mezőtúron a szolnoki és a Lenin út közötti területen új utcát létesítenek. amelyet Tamkó Sirató Károlyról neveznek eL Taankó Sirató Károly 1918 és 1922 között a mezőtúri református gimnáziumban tanult. Itt jelent meg 15 éves karában első verseskötete „Az élet tavaszán” címmel. Á város, az iskola iránti sze- retefe. rajongása élete végéig elkísérte. így vallott a gimnáziumban töltött éveiről: „Én Mezőtúron nem Mezőtúrral találkoztam hanem Európával. Ahogyan Petőfi nagyon büszke volt a pápai kollégiumra, úgy voltam, vagyok büszke ma is a mezőtúri iskolára.” A harmincas évek kegyetlen társadalmi viszonyai elől Párizsba menekült, ahol a francia szellemi élet neves alkotóival került kapcsolatba. Életművének legmozgalmasabb. legtöretlenebb korszakát jelentik ezek az évek. 1940-ben visszatért Magyarországra, ekkor írt versei a háború ellen, a béke utáni vágyról szólnak. A hatvanas évek elejétől jelentős helyet foglalt el művészeti életünkben, a versírás mellett műfordításokkal is foglalkozott. A legnagyobb sikert gyerekverseivel aratta. Többek között a Tengerecki Pál, a Bőrönd Ödön, a Pinty és ponty című versei igen közkedveltek a gyerekek körében. Ritmusuk, hangzásuk sok segítséget ad az anyanyelvvel ismerkedő, beszélni tanuló kisgyerekeknek. Utolsó versét, a „Köszöntő”-t szeretett alma mate- réhoz írta. az iskola fennállásának 450. évfordulójára. A születés napon sajnos már nem vehetett részt 1980. január 1-én meghalt. Néhány nap múlva január 26-án lenne 79 esztendős. Helyesírástól az ügyintézésig Tanfolyam idegen anyanyelvttehnek Hogyan dolgoznak, ha mégis vannak? Hozzászólások o tanáregyéniség- vitához Nem a vita, hanem a kiegészítés szándékával; hogyan lehetne vitatni, amit a tudós tanárok kibontakozásának nehézségeiről félig még a tudományos pálya vonzásában élő igazgató mond, vagy olyan újságíró, akit a közoktatás valós gondjainak ismerőiéként, értőjeként tisztelünk. A mundért sem kell védeni; az olyan, amilyet a társadalmunk szabott ránk 39 év alatt, illetve amilyenre magunk is szabtuk — együtt és egyénenként — tíz, húsz vagy harminc év alatt. Ezt kell viselnünk, vállalva a kritikát és önkritikát, lehetőleg mindkettőben a realitások talaján maradva. Néhány megjegyzésemmel tehát megerősíteni szeretném a már elhangzottakat, illetve néhol pontosabbá tenni egy vidéki tantestület egészének, részint megyénk oktatásügyének (hosszabb távon összegyűlt tapasztalatai alapján. Először is: nem tűntek el a tudós tanárok. Legalábbis még nem, és talán jogos a remény, hogy a közeljövőben társadalmunknak lesz ereje útját állni kiveszésüknek. Jelenleg szám szerint többen vannak, mint 1945 előtt, akik a nyelvészet, néprajz, hely- történet, pedagógia vagy más tudomány területén kutatnak és publikálnak; többet vittek el közülük a felsőfokú intézmények, tudományos, politikai, tanácsi és egyéb szervek, de maradtak az iskolákban is. Ezért kicsit bántó egy-egy valóban megfutamodott volt pályatárs itt-ott olvasható nyilatkozata önmagáról: „A legjobbak elhagyták a pályát” — de az valóban aggasztó, hogy a legfiatalabbak közül sokan, akik nagy erőfeszítések, kiváló teljesítmények, „harc” árán jutottak be az egyetemekre, azt elvégezve egyre gyakrabban nem vállalják a pályát! A középiskolai tanárok mai, a korábbinál talán többszörösen magasabb létszámához képest azonban bizonyára valóban kevés a tudósok száma a középiskolában. Közismert — okaival és következményeivel együtt —: zömmel nők, családanyák vagyunk; egy-egy területtől eltekintve nem is rosszabbul képzettek, mint a hajdaniak. Az élet- és munkakörülmények alapvetően másak: a múlt nagy tanárai mögött pl. igen gyakran „htb” feleség (plusz háztartási alkalmazott) állt, nemigen rohant bölcsődébe, boltba, piacra, s meg merem kockáztatni: az iskolai oktató-nevelő munkából és társadalmi elvárásokból adódó feladatok (a jobbakra hárul több ezekből is) sem terhelték olyan mértékben, mint manapság. Ha mindezeknek jól akar megfelelni a mai tanár — s zömmel így van —, aligha lenne reális elvárás, hogy tömegesen alkosson! Másrészt: a tudós tanár és a kiváló tanáregyéniség közé semmiképpen sem tennék egyenlőségjelet. Olyan tudós is van pl., aki tanárként kevéssé eredményes, tudását átadni, nevelni egyaránt gyenge. S van, aki soha egy sort sem publikált, doktorá- lásra nem is gondolhatott, de szakmailag jól képzett, önmagával és tanítványaival igényes, eredményesen tanít, gondos osztályfőnök stb. S ha az elmúlt két évtized reformjai során lép>ést akart tartani szakmailag-módszer- tanilag, épp eléggé lekötötte idejét a szervezett továbbképzés és az önképzés, valamint a kényszerűségből (tanárhiány miatt), vagy (ne tagadjuk) egzisztenciális okokból is vállalt túlmunka, a mellékjövedelem keresése. Napi 6—8 óra megtartása, az arra való felkészülés, az iskolai élet egyéb követelményeinek teljesítése és család mellett hol a tudományos kutatásra fordítható „szabad” idő? A nagy többség már az egyetemről kilépve választott: pedagógus vagy kutató lesz; ma mindkettő teljes embert kíván, természetesen a nyitottság megőrzését is a „másik” irányban. (Nem ritkán a nosztalgia is megmarad, esetleg titkos vágyakkal vagy elégedetlenséggel együtt.) Akinek tehetsége, kitartása és körülményei úgy hozták, hogy mégsem mondott le teljesen a tudományos munkáról: tisztelet, de a megfelelő támogatás hiánya, olykor elnéző mosoly kiséri. Az emlegetett pályázatok díja (csak ha nyer!) jó esetben a legé- peltetés költségét fedezi: ha tanítványai írnak pályázatokat, a velük foglalkozó honoráriuma 8 forint dolgozatonként, s nem is szóltam az ennél sokkal fontosabbról: a kutatómunka idő- és egyéb igényéről. Az igazgató szinte semmit sem tehet e téren, örül, ha van tudós tanára az iskolának, óhajtaná is, hogy legyen, biztatja a rátermetteket — de a feje azért fáj, hogy kivel tartassa meg egyáltalán az órákat, hogyan tartsa meg még a pályára esetleg alig való nevelőket is, honnan vegyen embert a hiányszakokra, s hogy mit ér a naponta valami miatt hiányzók „nem szakszerű” helyettesítése. (1984. január 19. délelőtt: egy középiskola = hét távol lévő tanár; nem betegek, semmi rendkívüli eset...) Maradjunk tehát földközelben ! Támogassuk, becsüljük meg jobban a kutató, alkotó tanárainkat, de minden más kiváló vagy jó tanárt is, legfőképpen azzal, hogy lehetőségeinkhez képest munkafeltételeiket biztosítjuk, illetve javítjuk. A mindkét területen, a tudományban és a gyakorlati pedagógiában egyaránt nagyot alkotó kivételes tanáregyéniségek számára már régen kitalálták az Apáczai Csere János- és egyéb díjakat — és ne legyünk pesszimisták: magam nemcsak hiszem, tudom is, hogy a tegnapi és mai tanárok tanítványai között is sok-sok sikeres ember van és lesz, aki „szeretettel teli, dicsérő szóval” emlékszik nem csupán a falakra, ahonnan elindították... Dr. Kiss Kálmánná középiskolai igazgató Ki ölt ma álarcot 7 Farsang—fals hanggal r „Fársáng, vagy húshagyó kedd. Értetik pedig ez a nap egyenesebben, amely a nagyböjt első napját megelőzi, és utolsó húsevő nap, mellyen még a keresztyének között ds sok rendetlen, tréfás dolgok mentek végihez.” Ilyen és hasonló véleménnyel voltak a krőnikaírók századokon keresztül a magyarországi farsangokról. Az ördög ünnepének tartották, hiszen az emberek ilyenkor minden „bűnös” dologban részt vettek: ettek, ittak, illetlen, parázna cselekedeteket vittek véghez. A vigaloan idején a falvak és városok apraja-nagyja álarcot. jelmezt öltött. Ez volt az alapja minden csíny tevésnek. Bacchus és Neptunus éppúgy viaskodott egymással, mint Konc király és Cibere vajda: az evés-ivás a böjttel. A „pogányul reánk szállott testhizlaló és lélekölő büdös farsang”, a jobbágy és király ünnepe élte életét, változott, alakult, de dacolt az idővel, az egyházzal. Később lakodalmas, halottas játékokat játszottak, vaskos humorral fűszerezett versekkel gyászolták az „elhunytat”. Máskor a pártában maradt lányokat csúfolták: „Húshagyó! /Itt maradt az eladó./ Akinek van nagy jó- nya/ Hajtsa ki a gulyára.” Tiszafüreden és környékén már rég nem húshagyó kedden ünnepük a farsangot. A negyvenhat napos böjt eltűntével eltűnt az időpont jelentősége is. SzegényesebNópszokások, bálok, omlókok bek lettek a farsangi szokások, egyre inkább csak a jelmezes, álarcos rendezvények kerülnek előtérbe. Vagy az se. A művelődési központban is hiába kerestük a mai farsang örömeit. — Hát nálunk már bálok sincsenek — kezdi Szabó János, aki többek között a zenét szolgáltatja a művelődési ház diszkóin. — Mert a bál a zenekartól bál, mi pedig csak diszkózunk. Hiába is szeretnénk, a fiatalok nem jönnek be a zenekarra. Farsang meg? Az az idén lesz itt, Füreden. Ügy hívják, hogy a népművelők falshangi bálja. Február 11-én kezdődik és másnap ér véget, amikor már megpendítettünk minden fals hangot. Ott lesz minden, ami egy mai, modern mulatsághoz kel). Ételital és (amint a meghívó hirdeti) tánc. ájulásig. Ügy gondolom, a környéken mindenhol eltűnt a régi hagyomány. Ma már csak az iskolásoknak van álarcos báljuk, az se ápolja igazán a régi értékeket. Hogy mi az ápolni való, arra nem kaphattam pontos választ. De nemcsak a művelődési központ dolgozóinak „hiányosak” az ismeretei. Az öregek napközi otthonában is csak ingatták a fejüket az idős emberek: — Ha azt kérdezné, milyen volt az életünk a háború előtt, arról tudnánk mesélni. De mi nem voltunk olyan módban, hogy beöltözhettünk volna. Az a generáció vagyunk, akinek nem jutott semmi. — Én emlékszem valamire. Háromnapos farsang volt, és olyankor elmentünk szomszédolói, vendégeskedni. Három napig csak vendégségbe jártunk. És fánkot sütöttünk. Széles néni! Maga a legöregebb. Nem emlékszik? — Hogyne! Felöltöztek a módosabb gyerekek, fiatalok bundába, cifra ruhába, maskarába, oszt’ mentek az utcán. — Bálok voltak. Akkor volt a legtöbb bál. Meg eljegyzés. meg lakodalom. Farsang idején volt a legtöbb mulatság. — Én nem vettem részt ilyesmiben, akkor olyan szegény világ volt. De az unokatestvérem felöltözött úgy, hogy az egyik fele menyasz- szony, a másik fele kéményseprő volt. Járkáltak házról házra, kaptak tojást, szalonnát. Az öregek töprengenek még egy ideig, de a századok során elkallódott farsangot nemigen tudják előkotomi amúgy Is fáradó emlékezetükből. Remenyik Károlyné, Virág József, Széles József- né, Meisel Andrásné így is sokat mondott. Bár nem mindenki született füredi, senkinek nincs hosszabb története. — szí —
