Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-21 / 17. szám

A nap hideg, bádogarccal közömbösen bámészkodik az erdő fölött. A fenyves takarásában szinte tavaszias az idő, ám egy-egy domb mögül harapós szél ront elő. A léniában gyanakvó róka oson, dámvad pompás fejdísze ágadzik-bogadzik egy bokor mögött, majd eltűnik akár egy látomás. Motorfűrész harsog, tuskónyűvő lánctalpas dübörög. Darabokra törik a csend — a vadakat azonban mindez nem zavarja. Megszokták — meg kellett szokniuk. Még nem is olyan régen az erdő templomi csöndjében az ágreccsenés is égzengésnek tűnt pedig. Az erdei tisztáson az őzek olyan naiv csodálkozással bámulják

a nesztelenül gördülő vadászhintót, hogy hosszú másodpercek telnek el amíg tudomásul veszik: a bántóan éles csattanás nekik szólt. Amikor meglátják összerogyó társukat, ijj- Eeszüléssel, nyílröppenéssel tűnnek el az erdőben. Az áldozat szeme fátyolos lesz, kés villan, parányi párafelhő libben, majd a kizsigerelt vad a kasfarba kerül.

Selejtezés — mondják. A gyengébb egyedeket az utódok érdekében lövi ki a vadászmester. Bizony gida: az ember törvényei olykor kegyetlenek!

— Pb — Fotó: T. Katona László