Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-19 / 15. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JANUÁR 19. 0 zöldborsó kultúrhistóriája Érdekes és hosszú története van a zöldborsótermelésnek. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a borsó az emberiség ősrégi kultúrnövénye. A Zagrosz-hegységi Jarmóból előkerült növényi maradványok között megtalálták a mezej borsó elszenesedett magját, és e lelet azt bizonyítja, hogy a borsót ezen a vidéken, Kelet-Kurdisztán hegyes-völgyes tájain, a Zagrosz-hegységtől északra kezdték termeszteni. Innen indult el, majd terjedt el termesztése az újkőkori, nyugati irányú vándorlással, i. e. 7000 és 6000 között. Valószínűleg Egyiptomon keresztül terjedt délre, Abesszínia irányába és nyugatra, Eszak-Afrikába. Egyiptomiban több helyen találtak régészeti anyagokban borsószegaeket, például a Nílus-delta vidékén: egy í astározókoisárban gabonaszemek mellett 4,5 milliméter átmérőjű, gömbölyű borsószemeket. E leletek korát az i. e. 4000. évben állapították meg. Európai útját jelzi a Neckar-folyó mentén talált lehet: átmérője 3,5 milliméter, még eléggé vad jellegű zöldborsó.' Ez a szalagműves kerámiák korából, i. e. 3000-ből való. Ezután egyre gyakoribbak a leletek, amint közeledünk az Alsó-Dunavidékétől északnyugat, vagyis Magyarország felé, és ebből arra következtetnek a szakemberek, hogy a borsó ván- dorútja Európa felé a Magyarország;—Felső-Ausztria—Württemberg—Bode- ni-tó—Észak-Svájc vonalon haladt. Már a bronzkorból sízámos borsólelet került elő hazánk területén is, ezek átmérője 3,7—4,9 mm, tehát már nagyobb, mint a szalagműves kerámiák koráiban. Ilyen leletet találtak Pákoadon, Pécs-Nagyárpádon és Tószeg- Laposhalmon. Későbbi, a vaskorból származik az aggteleki Baradla-barlangban talált lelet, míg a római korból a keszthely—dobogói lelet. A borsó a vaskorban már elterjedt volt Németország, Csehszlovákia, Lengyelország és Bulgária területén, sőt megtalálható Svédország déli részén is. A borsótermelés első írásos emléke Theophrasztosz idejére (i. e. III. sz.) nyúlik vissza, aki szerint a borsó (piszosz) levelei hosszabbak, mint a babé, virága lila, magja fehér, néha vöröses. Írása szerint emberi fogyasztásra és állati takarmányozásra használták. Ez persze még nem a mai kultúrborsó volt. Plinius is megemlékezik a borsóról, amely nem bírja a hideget, ezért napos helyre kell vetni. A középkorban a kolostorok gazdálkodásában játszott szerepet a borsó (és általában a hüvelyesek), ahol mint böjti ételt termesztették. A kör előróhalad- tával egyre fokozódott a jelentősége és lassan egyenjogú lett a gabonával: Közép- és Észak-Európa csapadékos éghajlata alatt a legfontosabb hüvelyes lett, ami hozzájárult a gyakran fellépő éhínségek leküzdéséhez. A kerti borsó első nyoma 1255-ig nyúlik vissza, és száz évvel később már rendelet jelent meg a kereskedelmi forgalomról, amelyben a borsó is szerepelt. Ebben az időben főzeléket, illetve pü- rét készítették a borsóból, és ezt szalonnával úgy ették, mint a babot. A középkor végén a borsót hüvelyestől főzték meg és mártással tálalták. A 'borsószemeket a nyelvükkel szedték ki, az üres hüvelyeket pedig eldobták. A XIV. század elején a hűbéruralk már borsóból és babból is szedtek tizedet. Űj korszakot jelentett a borsó konyhatechnikájában a hüvelyéből kifejtett zöldborsó. 1600-ban Hollandia franciországi követe népszerűsítette a kifejtcborsó ilyen felhasználását. Hazánkban a korai régészeti leletektől eltekintve az 1200. évj Budai Vámtarifában szerepelt a borsó, természetesen ez semmit sem mondott a fajtáról, fogyasztásáról és a termeléséről. L.ippay János Posoni kert című munkájának az egyik fejezete adja az első részletesebb tájékoztatást a borsó vetéséről. A XVIII. században, amikor Nyugat-Európa országai már jó néhány borsófajtát ismertek, valószínűleg ezek Magyarországra is eljutottak, de nagybani termelésre csak a kiegyezés utáni Osztrák— Magyar Monarchiában került sor. A különböző kerti borsófajták végeredményben csak a szerződéses vetőmag- termesztés 'kapcsán kerültek Magyarországra, amelynek keretében az első mag- termelő vállalat 1907-ben alakult meg Monoron. Főleg angol, holland, francia és német cégek számára szaporították itt a vetőmagvakat. Az I. világháború után már Amerika számára is több ezer holdon folyt a kertimag-termelés. A zöldborsó gazdasági jelentősége ma is egyre nö-. vékszik. Közvetlen felhasználása ugyan világszerte csökkent a rövid szezon, a munkaigényes főzési előkészítés, stb. miatt, konzerv- ként azonban hatalmas mennyiségek kerülnek piacra. A konzerviparban a gépi fejtés után nagyság és minőség szerint osztályozva vetik alá a különféle tartósítási eljárásoknak. Legértékesebb természetesen a mélyhűtéses tartósítás, amely legjobban megőrzi a borsó élvezeti értékét éppen úgy, mint -béltartalmát. M. I. Sós folyók A Massachusetts Institute of Technology egyik kutatója Peru egy elhagyott vidékén sós vizű folyókat fedef- zett fel. Ezek az Amazonas mellékfolyói, s olyan sósak, hogy vizüket sem a lakosok, sem az állatok nem isszák. A kutató beszámolt arról, hogy az Amazonasnak az Andokban lévő forrásterületein számos olyan hely található, ahol szabadon látható a kősó. A hegyképződés során a geológiai mozgások erős nyomása alatt a só fogpéphez hasonlóan préselő- dött s préselődik ki a szikla repedésein a felszínre. A kutató több méter magas, a talajból felnyúló sótűket látott. Ezekből származik a folyó sótartalma. Különösen sok sót hord magával a Huallaga, az Amazonas egyik legnagyobb Andok,-be- li mel lékfolyó ja. E folyó egyik kanyarulata ugyanis egy hatalmas sótömböt ölel körül, s abból szívós pusztító munkájával már egy csaknem 8 kilométer hosz- szú és 100 méter magas — ragyogóan fehér — sószirtet tárt fel. A sós folyóban nincsenek halak, s a repülőgépről jól látható, hogy partjukon 40 méteres sávban hiányzik az erdő. Véradalék A vérhez adott — például kukoricából, nyerscukorból, vagy állati fehérjéből készített — adalékoknak százszor ritkábban vannak káros mellékhatásai, mint a természetes vérplazmának — állapították meg nyugatnémet kutatók több mint 200 000 beteg vizsgálata során. Ezek az adalékok azonban a vérnek csak agyharmadát pótolják, mert oxigént szállítani nem tudnak, A velük „hígított” vér azonban eljut a legkisebb véredényekbe is. Alkalmazásuknál nem áll fenn a fertőzés veszélye, ritkábbak az összeférhetetlenségi reakciók, amelyek a baleseti sokkot súlyosbítva nemritkán haléit okoznak. KORSZERŰ HAJÓKÉMÉNYEK A kezdeti szón-, majd pakuratüzelésű gőzhajók kéményeit igyekeztek minél magasabbra építeni, hogy jó huzatja legyen a kazánnak. A Diesel-motorok elterjedésekor ezután értelmetlenné vált eiz az építési mód, így alacsonyak, sokszor csonksaerűek. lettek a kémények. De a szél a rövid kipu- fogókéményeíklből éppen oda szorítja a kormos füstöt, ahol a személyhajók utasai legszívesebben időznek, a hajófar fedélzeti részére. Emiatt a tervezők újabb feladatot kaptak: viszonylag alacsony, a hajótest modern vonalához igazodó, kis légellenállásé és könnyű kéményt kellett konstruálniuk, de olyat, amely a fedélzetekről mégis messzire vezeti a füstgázt. Először a kéményeket nem egymás mögé, hanem egymás mellé és egészen hátúira építették Azután szélcsatornáiban végzett kísérletek eredményeként megszülettek azok a kéményformák, amelyeknél a kémény hátsó-felső éle mögé szerelt, nagyjából • vízszintesen elhelyezett elem megakadályozza, hogy a füstöt a kémény mögött keletkezett légiörvények lehúzzák. A fejlődés következő állomása a szárnyas kémény volt. Először az egész kéménytestet áramvonalazták, majd elhagyták a kémény tágas száját is, a felső nyílást domború lemezborítással látván el, amelyen éppen csak a kipufogócsövek méretének megfelelő lyukak maradtak szabadon. A kémény két oldalára szerelt szárnyaknak azt a feladatot szánták, hogy irányítsák az áramlást, megakadályozzák a füstöt lehúzó örvények keletkezését. De konstruáltak rácsszerkezetből álló, gyaluszarv alakú, csészealjhoz hasonló formájú kéményeket isi Legkorszerűbb az olyan áramvonalas kémény, amely köré egy külső köpenyt is elhelyeznek, s annak előre néző lábaihoz terelőlemezeket szerelnek, így a kéményt elhagyó füstgázok mindenképpen felfelé kényszerülnek. Képünkön csaknem valamennyi korszerű kéménytípusra láthatunk példát a különböző nemzetiségű hajókon. Hőszigetelés—kívül, belül A belső szigetelés felszerelése Évekkel ezelőtt még egyetlen építtetőnek sem ókoztak gondot a tüzelőanyag-számlák. Arra törekedtek, hogy a ház minél nagyobb, minél világosabb legyen. Az energiatakarékosság ismeretlen fogalom volt, ezért például a lapos tetőket nemigen látták el hőszigeteléssel. Ugyanígy a szimpla üvegezésű ablakoknak csak sok fényt kellett beengedniük. Az, hogy ily módon sok meleget is kiengedtek a házból, néhány évvel ezelőtt még senkit, sem érdekelt. A gyökeresen megváltozott viszonyok, a drága energiaárak miatt, aki a házát régi, elavult, hővédelemmel vagy anélkül építette, most gondolkozhat a korszerűsítésen. Tetemesek ugyan ennek költségei, de a kiadások mégis hamar megtérülnek. A hőszigetelés történhet a falak külső vagy belső felületén. Az előbbi esetekben a homlokzat-felületre 7—10 centiméter vastag kemény- hab-lemezeket ragasztanak, vagy kb. 5 centiméter vastagságban hőszigetelő vakolatot raknak, illetve ásvány- gyapot-keményhab lemezeket ragasztanak. Előnye a megoldásoknak, hogy a lakás hasznos területe nem csökken, hátránya viszont, hogy meglehetősen drága és ha a ház az építési határon van (ami naeyon gyakori), azt a külső szigetelés miatt túllépik. A belső szigetelés céljára is különböző anyagokat gyártanak. Svédországban újabban legszívesebben kemény poliuretán habanyagból gyártott lemezeket erősítenek az épületek külső falainak belső felületére. A lemezek háromiétegűek, a rétegek kötődnek egymáshoz. Egy védő papírréteg és a belső felületet adó 11 milliméter vastag, festést és. tapétázást álló gipszkartonlemez között vannak a tulajdonképpeni szigetelő rétegbe ágyazva a felerősítéshez szükséges lécek, amelyek egyúttal a lemezek merevségét is biztosítják. Az 50 milliméter vastag lemez kb. 40 százalékkal javítja az épületek hőszigetelését. A módszer előnye, uogy a szerelés helyiségenként történhet, és nem függ az időjárástól. Jelentősen megkönnyíti a helyiségek gyors fűtését, továbbá nagyobb ráfordítás nélkül, saját kezűleg is elvégezhető. Nem közömbös az sem, hogy maga a szigetedő- anyag védve van az időjárás viszontagságaitól. Hátránya viszont, hogy csökkenti alaké- és hasznos, felületeket. A külső falak télen erősen lehűlnek, fokozott hőveszteségek lépnek fel a födémek, padlók és közbenső falak csatlakozásainál. A kiegészítő belső szigetelés, felszerelése a fűtőtest-bemélyedéseknél nehézkes, ezért gyakran elmarad. Mivel a szigetelt falak nem tárodnak melege!,, a helyiségek télen gyorsan kihűlnek, nyáron viszont a fordított hatás miatt erősen felmelegednek. A maastrích titokzatos állat Maastricht, Hollandia legrégibb városa, a Maas folyó partján fekszik. A város közelében a munkások 1780- ban érdekes állati csontmaradványt találtak. A lelet, amely egy 1,2 m hosszú állkapocs maradványa volt, a munkások kezéből dr. Kcxffl- mann maastrichti polgárhoz került. Neki köszönhető, hogy a csontmaradvány fennmaradt az őslénytan-tudomány számára. A lelet Hollandiában nagy szenzációt keltett és többen meg, is vizsgálták. Pierre Camper, a gröningeni egyetem orvosprofesszora úgy találta, hogy egy hatalmas bálnafejtoől maradt meg az állkapocs. Fiának, Adrién Camperj-nek viszont más volt a véleménye, szerinte egy óriásgyík állkapcsáról van szó. 1794- ben a .francia hadsereg elfoglalta Maastrichtet, és a leletet Párizsba szállították. Az 1700-as évek végén a leletet megvizsgálta Georges Cuvier francia természettudós, az összehasonlító anatómia és a paleontológia megalapozója, aki az ifjabb Camper feltevését erősítette meg. Szerinte egy 7,30 méter hosz- szú, a hüllőkhöz tartozó állat állkapcsának maradvái- nya. A tudomány 1822-ben a csontleletet „Mosasaurus hoff man ni’’ néven jegyezte be, dr. Hoffmann tiszteletére. A Mosasaurusok kb. 65 millió évvel ezelőtt kihalt kígyó alakú állatok. A krétákon tengerekben éltek, és a tudomány ma is vizsgálja, mi volt, az oka annak, hogy Földünk faunájából oly hirtelen tűntek el ezek a 10—12 méter hosszúságot is elérő tengeri ragadozók. Egyes vélemények szerint a faunában történt változás okozta kipusztulásukat. Az asztrofizi- kusok más magyarázatot adnak eltűnésükre, szerintük kozmikus eredetű katasztrófára lehet gyanakodni.
