Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-08 / 289. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 8. Athéni kudarc Athén alighanem csu­pa fekete betűvel kerül be a Közös Piac históriá­jába. A görög fővárosban tartott csúcstalálkozón a tízeknek tulajdonképpen semmiben sem sikerült megállapodniok. Egyet­értés legföljebb abban jött létre, hogy az EGK ezúttal a korábbi gond­jainál is jóval súlyosab­bakkal kényszerül szem­benézni. Andreasz Pa­pandreu görög kormány­fő, a Közös Piac soros el­nöke kudarcot emlegetett, Margaret Thatcher brit miniszterelnök pedig bo­rúlátóan nyilatkozott, hogy a gazdasági integrá­ció a szakadék szélére sodródott, mivel a hoszr- szú távú problémák közül egyiket sem orvosolta. Csakugyan úgy tűnik, hogy a tízek mitsem haj­landók föláldozni nem­zeti érdekeikből, viszont enélkül elképzelhetetlen a közösség fejlesztése. A világot még mindig sújtó recesszió közepette ez többé-kevésbé érthető is: ha végigtekintünk a Kö­zös Piac tagállamainak listáján, bizony — más­más okokból, de — min­degyiknek van oka a pa­naszra. Amíg például a nyugatnémetek és a bri­tek lándzsát törtek a leg­szigorúbb takarékosság mellett és a mezőgazda- sági fölöslegek — külö­nösen tejtermékekből gyűltek föl roppant kész­letek — finanszírozásá­nak reformját sürgették, addig a franciák, az ola­szok és a görögök a költ­ségvetési források bőví­tését, vagyis a közteher­viselés növelését szorgal­mazták. Érthető okokból: Párizs, Róma és Athén nem mondhat le agrárér­dekeinek védelméről, pa­rasztságának, kis- és nagytermelőinek képvise­letéről. Margaret Tha­tcher egyik főszereplőjé­vé lépett elő a csúcstalál­kozónak, híven tolmácsol­ta azt aI régebbi keletű brit követelést, hogy le­gyenek elnézőbbek Ang­liával szemben, s mérsé­keljék közös piaci terheit. Ebben az egyben egyéb­ként rendkívül heves vi­ta kerekedett a brit mi­niszterelnök és Francois Mitterrand francia elnök között, s a két ország in­tegráción belüli ellentétei ismét föllángoltak. Jellemző, hogy még azt sem döntötte el á csúcsta­lálkozó: Portugália és Spanyolország pontosan mikor nyerje el teljes jogú tagságát. Eredetileg 1986-ban jelölték meg a csatlakozás dátumát, de éppen az athéni ellenté­tek felszínre hozták a ré­gi dilemmát: vajon a két, jellegzetesen agráripari termékekkel jelentkező állam nem fokozza-e a bonyodalmakat a Közös Piac berkeiben, s a jelen­legi merev álláspontokat sikerül-e az elkövetkező években némileg közelí­teni egymáshoz? Céljait illetően az athé­ni csúcstalálkozón a kö­zösség pénzügyi válságá­ra kellett volna valami­lyen megoldást keresni. Nos, ez a szándék csúfos kudarcot vallott. Olyany- nyira, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően még a külpolitikai nyilatko­zattal is adósak maradtak az állam- és kormánvfők. Gyapay Dénes Varsói Szerződés Befejeződött a honvédelmi miniszterek ülése 1983. december 5—7 kö­zött Szófiában Döbri Dzsurov hadseregtábornoknak, a Bol­gár Népköztársaság nemzet- védelmi miniszterének el­nökletével megtartotta so­ros ülését a Varsói Szerző­dés tagállamainak Honvé­delmi Miniszteri Bizottsága. Az ülés munkájában részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, valamint az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és törzsfő­nöke. A Honvédelmi Minisz­teri Bizottság — a kialakult európai helyzet figyelembe­vételével, az 1983. január 5-i prágai politikai nyilatkozat és a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek 1983. június 28-i együttes közleménye szellemében — megvizsgálta a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erői gyakorlati tevékenységének kérdéseit, és megfelelő határozatokat hozott. Az ülés tárgyszerű légkörben a barátság és a kölcsönös megértés jegyében folyt le. A Czinege Lajos hadsereg­tábornok. honvédelmi mi­niszter vezette katonai kül­döttség december 7-én haza­érkezett Szófiából. Shultz és Genscher sajtóértekezlete állásfoglalás a rakétatelepítés mellett George Shultz amerikai külügyminiszter (jobbra) és Hans- Dietrich Genscher, az NSZK diplomáciájának vezetője kö­zös sajtóértekezletet tartott Bonnban (Telefotó — KS) Az Egyesül* Államok és az NSZK kormánya változatla­nul kitajrt iaz amerikai közép- hatói távolságúi fegyverek nyugat-európai telepítése mellet* — ez* erősítette meg' tegnapi, köztöö sajtóértekez­letén Bonnban Georg© Shultz amerikai és Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kü­lügyminiszter. A két nyugati politikus ezt azzal próbálta) indokolni, hogy — úgymond — „nem lehet megengedni azt a monopol- hetttyzietelt”, amellyel szerin­tük a Szovjetunió rendelke­zik a közép-thaitótávolsá'gú fegyverek területén. Shultz közölte, hogy a Rea- gan-kormány „semmilyen új kezdeményezést” nem tesz a közép-hiatótávolságú fegy­verekkel kapcsolatos tárgya­lások ügyében. Shultz és Genscher szerint „most a Szovjetunión, a sor”, hogy folytassa az eredménytelen­nek bizonyult tárgyalásokat. Így az amerikai külügymi­niszter jelezte, hogy kész részt venn.j az európai biza­lomerősítő intézkedésiekkel és leszereléssel foglalkozó stockholmi konferencia ’ ja­nuári megnyitásán, ahol eset­ileg találkozhatna Andrej Gromikóvlal, a Szovjetunió külügyminiszterével is, ha létrejönne a megállapodás a megnyitó ülési résztvevőinek szintjéről. Szovjet űrhajósok Visszatérés a Csillagvárosba Tegnap visszatért Bajko- nurból a Moszkva melletti Csillagvárosba a legutóbbi szovjet űrexpedíció két részt­vevője, Vlagyimir Ljahov és Alekszandr Alekszandrov. Az űrhajósokat hozzátartozóik, űrhajóstársaik, a szovjet űr­program irányítói, a Szaljut űrállomás és a Szojuz T űr­hajók tervezői, a világűrben végzett kísérleteket összeál­lítói tudósok fogadták. Ljahov és Alekszandrov visszatérése után megkezdő­dik a csaknem 150 napos űr­expedíció tapasztalatainak részletes elemzése, értékelé­se. A szovjet űrhajózás irá­nyítói azonban már eddigi nyilatkozataikban is teljes si­kerként értékelték a két űr­hajós útját. Mint Vlagyimir Satalov, az űrhajósok kiképzésének irá­nyítója újságíróknak beszá­molt róla, Ljahov és Alek­szandrov maradéktalanul végrehajtott minden felada­tot, s a szakemberek igen magasra értékelték munká­jukat. A geofizikai, asztrofi­zikai és biológiai kísérlete­ken kívül minden korábbi űrexpedíció tagjainál több, mintegy 20 ezer fényképfel­vételt készítettek a világűr­ből, s ezeken a Szovjetunió különböző részein kívül Ku­ba és Mongólia területe is szerepel. Különösen dicsérőleg nyi­latkoztak a szakemberek a világűrben két alkalommal is végzett szerelőmunkáról, amelynek során az űrhajósok kiegészítő elemekkel megna­gyobbították a Szaljut—7 űr­állomás energiaellátását biz­tosító napelemek felületét. Mint Georgij Beregovoj, az űrhajósok kiképzőközpontjá­nak parancsnoka megállapí­totta, ennek az igen bonyo­lult feladatnak pontos, min­den fennakadástól mentes el­végzésével elindított egy, a világűrben végrehajtandó, s évről évre összetettebbé váló munkafolyamatot. Megnyílt az OPEC miniszteri értekezlete Viharos tanácskozásra szá­mítanak bennfentesek a Kő­olajexportáló Országok Szer­vezetének (OPEC) tegnap kezdődött miniszteri értekez­letén a genfi Intercontinen­tal szállóban. Súlyos pénzügyi problémá­kat okozott az OPEC egyes tagországainak, hogy a kő­olaj iránti kereslet a tavaszi árcsökkentés és a fejlett tő­késországokban végbement gazdasági megélénkülés ha­tására sem indult növeke­désnek. A válságba jutott szervezet két táborra sza­kadt: éles nézetkülönbségek állnak fenn azzal kapcsolat­ban, hogyan serkentsék az OPEC-kőolaj iránti keresle­tet, illetve hogyan osszák meg egymás között a pangó piac okozta terheket és ter­melési kvótákat. Madridban Újabb légikatasztrófa A madridi repülőtér fel­szállópályáján tegnap dél­előtt összeütközött két utas- szállító gép. Roncsaik alól.— sötétedésig — 101 holttestet emeltek ki. Azonosításuk megkezdődött. Hivatalos adatok szerint a két gépen — a személyzetek tagjaival együtt — összesen 135 személy tartózkodott. A katasztrófát — nem végleges adatok szerint — 34-en élték túl. Á gépeken magyar utas nem volt. A tragédiát — nem hivata­los verzió szerint — a belföl­di forgalmat lebonyolító Aviaco légitársaság DC—9 gépének pilótája okozta. A sűrű ködben valószínűleg el­tévesztette a kifutópályákat és at éppen felszállni készü­lő, már 300 kilométeres se­bességgel robogó Boeing 727-esnek ütközött. Az össze­ütközés következtében ’ a DC—9-es felrobbant és a fe­délzetén tartózkodó mind a 42 személy életét vesztette. Az évente 130 ezer gépet és több mint 12 millió utast fo­gadó madridi repülőtéren tíz napon belül ez volt a máso­dik légikatasztrófa. Mint is­meretes, november 27-én a kolumbiai légitársaság gépé­nek katasztrófája 181 halálos áldozatot követelt. LISSZABON Két tucatnyi kisebb erejű pokolgép robbant kedden éj­jel a portugál fővárosban és környékén. A Lisszabon- szerte megjelent falragaszok szerint a robbantásokat „vá­laszul” szánták arra, hogy több ezer ipari munkásnak nem fizették ki a bérét és a munkáltatók még csak nem is jelezték, mikor szándékoz­nak változtatni álláspontju­kon. ALGÍR Nyikolaj Ogarkov-, a Szov­jetunió marsallja, a honvé­delmi miniszter első helyet­tese tegnap Algírban folytat­ta tárgyalásait az algériai politikai és katonai vezetők­kel. Ogarkov marsall katonai küldöttség élén, hivatalos lá­togatáson tartózkodik az észak-afrikai országban. BELFAST Az ír köztársasági hadse­reg tegnap meggyilkolta a ta­nácsadói testületként műkö­dő belfasti parlament egyik protestáns tagját. Edgar Gra­ham bírálta a londoni kor­mányt, mert nem elég hatá­rozott az IRA-val szemben Észak-Irországban. A 28 éves politikust egy magát kocogó- nak álcázó merénylő lőtte közvetlen közelről fejbe a belfasti egyetem előtt. Az IRA közleményben vállalta magára a gyilkosságot. Kiürítési terv (Folytatás az 1. oldalról.) vője. Jasszer Arafat kérésé­nek és az ENSZ BT múlt szombati határozatának meg­felelően a hajók a görög mel­lé az ENSZ-zászlót is felhúz­zák! A harcosok elszállítása az ENSZ-főtitkár felügyelete alatt megy végbe, az akció költségeit pedig a PFSZ fe­dezi — mondta a szóvivő. A kiürítés menetrendje palesztin—Szíriái—szaúd- arábiai megállapodás ered­ménye, közöltéit a szaúdi fő­városban a PFSZ képviselői. A harcosok távozásának biz­tonságos lebonyolításáért Szíria szavatosságot vállalt, mondták. Az izraeli vezetés megtor­lásokkal fenyegetőzik a ked­di jeruzsálemi bombame­rénylet miatt, amely dara­bokra szaggatott egy autó­buszt, megölt négy és megse­besített negyvenhárom em­bert. A gerillaakciót már kedden magára vállalta a Palesztinái Felszabadítási Szervezet mindkét szárnya: az Arafat vezette, de az elle­ne harcoló palesztin erők is. Az izraeli karhatalmi szer­vek bejelentették, hogy több embert letartóztattak, és a merénylet végrehajtásával vádolják őket. A szíriai hadsereg tegnap libanoni területen átadta an­nak az amerikai pilótának a holttestét, akinek gépét va­sárnap lőtte le a szíriai lég­védelem. A koporsót a liba­noni hadsereg képviselőinek adták ki, hogy juttassák el a Nyugat-Bejrútban állomáso­zó amerikai tengerészgyalo­gosok képviselőihez. Egy má­sik amerikai pilóta, aki ejtő­ernyővel földet ért, továbbra is szíriai fogságban marad. Honecker—Strougal találkozó Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, állam­fő tegnap délelőtt baráti megbeszélésen fogadta a két­napos hivatalos látogatáson Berlinben tartózkodó Lubo- mir Strougal csehszlovák kormányfőt. A megbeszélésen szó volt az NSZEP és a CSKP, vala­mint az NDK és Csehszlová­kia szoros • együttműködésé­ről, a kapcsolatok további fejlesztéséről, valamint az időszerű nemzetközi kérdé­sekről. A felek határozottan el­ítélték az új amerikai első­csapás-mérő nukleáris raké­ták nyugat-európai telepíté­sét, amely — mint rámutat­tak — a nemzetközi helyzet további kiéleződését eredmé­nyezi. Kifejezték országa­ik eltökéltségét, hogy soha­sem engedik meg a fennálló katonai egyensúly megbon­tását, és megteszik minden­kor a szükséges intézkedése­ket biztonságuk szavatolásá­ra. Kifejezték ugyanakkor meggyőződésüket, hogy a szo­cialista államok — összefog­va a békeszerető erőkkel — képesek száműzni a nukleá­ris pusztulás veszélyét és tar­tósan biztosítani a békét. Véget ért a NBTO-hadiigyminiszterek tanácskozása A NATO hadügyminiszte­rei ismételten „sajnálkozá­suknak” adtak hangot a gen­fi eurorakéta-tárgyalások megszakadása miatt, és azt hangoztatták, hogy készek e tárgyalások folytatására, azonban semmit sem változ­tattak a tárgyalások kudar­cához vezető álláspontjukon. — Ezzel ért véget tegnap es­te a NATO-központban a hadügyminiszterek tanácsko­zása. Ezen megerősítették, hogy folytatják a megkez­dett telepítéseket a terv sze­rint, mert — mondták — „az 1979-es határozat melletti ki­tartás készteti majd vélemé­nyük szerint a Szovjetuniót arra, hogy visszatérjen a tár­gyalóasztalhoz és komolyan tárgyaljon”. A hadügyminiszteri érte­kezlet központi kérdése volt a hagyományos fegyverzetek erőteljes korszerűsítése és fejlesztése is. Weinberger sürgette az európai tagorszá­gokat, hogy fordítsanak erre az eddiginél nagyobb össze­geket, és „vásároljanak ame­rikai felszereléseket”. Nem zárta ki azonban, hogy ver­senyképes ajánlatok esetén a NATO nyugat-európai cégek berendezéseit és felszerelése­it is megrendelje. A közleményben a részve­vők kijelentik, fokozott erő­feszítéseket tesznek ezen a téren, hozzáteszik azonban, hogy ez olyan anyagi erőfe­szítéseket igényel, amellyel jelenleg nem mindegyik tag­ország tud szembenézni. Nagy teret szenteltek a ta­nácskozáson a NATO föld­rajzi övezetén kívüli konf­liktusoknak, amelyek a tag­országok „létérdekeit” fe­nyegethetik. Megerősítették: együttműködnek e válságok kezelésében. A jelenlegi li­banoni helyzetet ilyen „NATO-térségen kívüli vál­ságnak” minősítették. A Krasznaja Zvezda elemzése Kilátástalan az iraki—iráni háború Az iraki—iráni háború ki­látástalan, katonai szempont­ból is értelmetlen voltát húz­za alá tegniapi számában a Krasznaja Zvezda című szov­jet lap. V. Ivanyenko, a történet- tudományok kandidátusi cikkében részletesen efjemzi a több mint három, éve tartó fegyveres konfliktus résztve­vő* által végrehajtott had­műveleteket, bemutatva, hogy ezek során egyijk féfllnek sem sikerült fölényt szereznie, magához ragadnia a háborús események irá­nyítását. Felhívja a figyel­met arra is, hogy a háború­zó felefc között sajátos egyen­súly alakult ki: Irán etső­íi orb an fanatizált 'tömegek­ből! álló,1 gyengén kiképzett és ellátott hadseregének számbeli fölényére építi ter­veit, Irak részéről pedig a jobban kiképzett hadsereg hozzáértőbb irányítása és jobb technikai felszereltsége ellensúlyozza ezt. Nyugati katonai szakértők véleményére hivatkozva a Krasznaja Zvezda cikkírója megállapítja, hogy a háború idején az iráni csapatok ál­tal alkalmazott taktika tar­talékai 'kimerültek. Ennek ellenére a teheráni vezetés, elsősorban számbeli fölényre és az újonnan vásárolt hiadi- technilkaii eszközökre építve terveit, továbbra is kitart a vég^ő győzelemig folytatan­dó háború koncepciója mel­lett. Az ENSZ tűzszüneti felhívásainak, a különböző közvetítő missziók tevékeny­ségének és Inak békeajánla­tainak mindeddig semmi fo­ganatjuk sem volt.

Next

/
Thumbnails
Contents