Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 31. HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR Képes tarkabarka Tudják, az oldalági rokonaim már régóta emberekké vál­tak, amióta én a megyeszék­helyen egyfolytában vonalra várok. Nyugodjon meg, kérem, feleslegesen ne idegesítse magát! Még mi sem tud­juk pontosan, hogy meny­nyibe kerül a leendő, váro­si, emeletes lakása: lehet 700 ezer, eset­leg. ha meg­fordítjuk az egészet, egy­millió? Bízza ránk, tudunk mi számolni, az unokája meg majd csak kifizeti a törlesztés vé­gét! Fotóriporterünk megörökített néhány el­lesett pillanatot az óév megyei eseményei, jelenségei közül. Távol áll tőlünk a titok­tartás, éppen ezért néhány felvételt, képet közkinccsé teszünk. Csavarunk, nem csavarunk rajta? Szerkesztőségünkben találgatjuk, mi is lehet a képen? Menetes csavar? Má­sodállásban hétvégi szere­lés? Kisvállalkozás? Esetleg az életszínvonal? Mit keres itt? Én húzom a tartályt benzinkúttól benzinkűtig, mert hovatovább az is szamár, aki a jelenlegi üzemanyag árak mellett beindítja a motorját. Ezen a tiszafüredi, testnevelés szakos fő­iskolai hallgatón kívül még mintegy há­romezer megyénkbeli egyetemista, főisko­lás, fiú és leány érzi magát hasonló hely­zetben az ország valamelyik felsőfokú ok­tatási intézményében ezekben a hetekben. A legtöbben azt se tudják, hol a fejük. Nem is csoda, hiszen dühöng a vizsgaidő- szak. Allati! Mit is ír a Néplap? Szöveg: D. Sz. M. Fotó: Tarpai Fridolin, a csodaszarvas F ridolin, a daliás szarvasbika a hajnali répaszelet után még- egyszer átfutotta a közgazda- sági lapokat. A Heti Világ- gazdaságból elsősorban a va­lutaárfolyamokat vette ala­posan szemügyre. — Aha, nagyon erős a dol­lár, a lira ingadozása követ­hetetlen, gyenge a schilling és a márka. Belenézett a vadásznap­tárba, és megállapította, hogy ma nyugatnémet, oszt­rák, görög és svájci vadá­szok járják a területet, aztán az öreg cserfára szögezett éves naptári tervre tekintett. Jólesően konstatálta, hogy a barcogús jól sikerült, pré­miumot is kapott érte a va­dászmestertől, mivel öt te­hénnél is teljesítette a demog­ráfiából reá háruló köteles­ségeket. Viszont némi lema­radás van a devizakiterme­lésben. Már csak az árjegy­zék volt hátra: azt tudta, hogy fejdísze legalább 120 ezer forintot ér, aki tehát el­találja, ennyi valutát tesz le érte a társulat asztalára. Csakhogy azok, akik a szám­vetést készítették, egy dolog­ról elfeledkeztek: nevezete­sen arról, hogy ő, Ágas Fri­dolin dámvad, nem egyenlő azzal a 4 kilónyi mészkép- zödménnyel, amit a feje te­tején hord. Jól tudja, hogy kötelességei vannak, mint Magyar Vadnak, de a MAVAD hűtőházába kerülni még akkor sem akar, ha egy csinos ünöt akasztanak mel­lé. Már-már sajnálni kezdte önmagát. Észébe jutott a sok riadt tehén, akik kétségbe­esetten bújnak össze minden lövés után, pedig a fene se bántja őket. Aztán a közép­szerű agancsosok: ők bezzeg nyugodtan nyaldoshatják a vadászok kezét, golyót nem pazarol rájuk senki. És ak­kor ő, fajának legdíszesebb képviselője rettegve él, ha­lálfélelemben kel és fekszik. Hanem hát nézzük csak —, villanyozódott fel az árjegy­zék tanulmányozása közben: a bika sebzése az agancs ér­tékének felét teszi ki! Frido­lin nem volt mai vad, ezt jól fejlett trófeája is bizonyítot­ta. Látott már háromlábú remetekant, amellyel egy fél er.dő tartotta a rokonságot; félszemű rókát, amely után egyszemű kölyökhad sorjá­zott. így hát, amikor meghal­lotta a hajtok kopácsolását, egyáltalán nem a legrosz- szabbra gondolt. — Túlélni! — ezt mondo­gatta, s már látta is magát, amint két könnyű sebével je­lentkezik a vadászháznál az obsitért, mint aki megváltot­ta nyugalmát, hiszen a két sebzéssel árában vették agan­csát a külföldiek — méghoz­zá valutában. Egy ruganyos szökkenéssel eltűnt a sűrű­ben, s óvatosan cserkészni kezdte a vadászokat. Egy ÚJÉV REGGELÉN A takarékos főnök: — Minden maradékot szedjetek össze, majd eladjuk a pótszilveszteren! NAPTÁRSZEMLE — Nézzük, hány naposak lesznek az ünnepek ... ? Ami kimaradt IA szerkesztőség postájából ~*1 A technika jóvoltából nem­csak levélben és telefonon érkeznek hozzánk a nagyvi­lág hírei, olykor a telex is közvetít fontos eseményeket, üzeneteket. Innen is, onnan is adunk közre néhányat. Aranyéremhez sárgarépa Az egészségügyi hónap al­kalmából Tiszaföldváron nagy sikerű vetélkedőt ren­deztek az 1. számú óvoda ne­velői a nagycsoportosoknak. A győztesek az aranyérem mellé almát és sárgarépát kaptak, amit a helyszínen jó étvággyal el is fogyasztottak. B. József A vendéglátás kulturált A 22. sz. presszónk beren­dezéseit, a székeket és a sa­rok-garnitúrát kétévenként huzatjuk át műbőrrel. Ebben az évben is ezt tesszük, mert egyes vendégek szétvagdal­ják a huzatot... Áfész, Karcag Meghiúsult megrendelés Telex-üzenet Bakó Kálmán részére: kérem, hogy a 48. héten, kedden 80 db élő ser­tést a ferencvárosi vágóhí- dunkon adjon át. Üdvözlet­tel: Csűr ka Endre, Budapes­ti Húsipari Vállalat. Válasz: a Néplap nem tud önöknek sertést küldeni. Folytatás: szomorú, de azért nagyon szépen köszö­nöm, hogy visszajelzett... Tigrisbocsot hoz a gólya Termálvíz fűti a jászberé­nyi kultűrparkban a hattyúk, gólyák, vadlibák tocsogóját. A látogatók nem kerülik el, akár a ragadozómadarak há­zát ... A száznegyven fajta, 1800 állatból mit is lehetne kiemelni, mivel a maga ne­mében mind kedves és látni érdemes. Mindig van kicsi­nyük is, ami különösen az if­jabb nézőket érdekli. Jól sza­porodnak a tigrisek, most is várható a medvebocs szüle­tése . . . J. M. Hozzászólás cikkeinkhez Nem mindegy, hová kerül az „a” betű Igazat kell adnunk annak a szemfüles olvasónknak, aki a Ludas Matyi „Tücsök és bogár” gyűjteményét gyara­pította a Mamikám, me­gyünk ebédelni című cik­künkben csúfoskodó nyom­dahibával. Valóban az utó­kezelő főorvosa nyilatkozott és nem az autókezelő főor­vos. Meg is kell sütni! Jogosan marasztalta el le­vélírónk Családi magazinunk szerkesztőjét, a közelmúlt­ban közölt süteményrecept miatt. Kezdő háziasszonyok­ra nem gondolt a leírásnál, ezért nem tette hozzá, hogy a pitemasszát meg is kell sütni. Ha legközelebb kipró­bálja receptünket, kedves Szilva Eszter, legyen szíves bemelegíteni a sütőt. — re — Szilveszteri szöszök első szélvédőt, majd mii után jóit összekanmolászta a ve­zető képét, a hátsó szélvé­dőn keresztül távozzon. Mindez egészen eddig így is volt, ám P. nevű egyén A. község belterületén bizony találkozott a nyuszival. Va­gyis hogy a nyuszi ővele. Összetörte az annak rendje- módja szerint a Trabantot, és röhögve távozott, cser­benhagyva áldozatát. P. sebeit és biztosítási kötvényeit nyalogatva feküdt kórházi szobájában, amikor a mellette lévő üres ágyra lerakták főnökét .frissen gip­szelt térddel. Amikor a főnök magához tért a narkózisból, mesélni kezdett: — Egy nagy baknyúl az oka mindennek. A.-ból ha­ladtam ki, amikor megláttam azt a dögöt. Ott bicegett a szántáson — gondoltam meg­fogom. Leálltam az autóval és átmentem a szántásra. De a nyúl, ahelyett, hogy meg­lapult vagy elfutott volna, felém indult, egyre gyorsab- 'ban, gyorsabban jött, s mire észbekaptam, már átrohant a lábam között! Utánafor­dultam, de olyan szerencsét­lenül, hogy alámfordult a térdem.. . P. megértőén csikorgatta a fogait. A diétásnővér nyitott a kórterembe: — Mit kémek vacsorára? Maguknak jó kis roboráló koszt kell: tudunk adni nyúl- paiprikást is... V. J. Két színésznő beszél­get. — Még soha nem for­dult elő, hogy kifütyülték volna azt a darabot, amelyben én játszottam — így az egyik. — Nagy dolog! Ki tud ásítás közben fütyülni? szömörcecserje mellett Zeiss távcső lencséje villogott; „Ezzel a felszereléssel nem lehet hibázni” — állapította meg, így a veszélyes találko­zást egy kitöréssel elkerülte. A következő állásnál egy Re- mingtont szorongatott egy lámpalázas olasz. „Nem nem, ez sem az én emberem! Ide­ges, kapkodó, véletlenül ha­lálra sebez.” A Mauseres né­met hideg tekintete, rezze­néstelen puskacsöve sem ígért semmi jót. „Egy öreg, bohém görög vagy Teli Vil­mos elfajzott leszármazottja lenne jó . . .” töprengett Fri­dolin, amikor közelről éles lövés csattant. „Hát persze, a protokollva­dászok” — villant agyába, miközben távolról hallotta, mázsás teste tompa puffaná­sát. — Szép volt, főnök elvtárs — csattant fel a taps a ma­gaslesen. Ez alatt az arany­érmes bika utolsó leheletét küldte népes háremének. Palágyi Béla Megszámláltak Elindult a 24-es Szolno­kon. Az induló állomáson, a pályaudvaron valamilyen csoda folytán felférünk. Ké­sőbb a csoda folyamatossá válik — mivelhogy van né­hány megálló a végállomá­sig, Józsi (aki most az egyik utas) nem fér a bőrében és bőgeti frissen vásárolt hang- ládáját. Csakhogy mi közösségi emberek vagyunk, akik el­olvasunk minden felhívást a zajártalom ellen. Józsit fi­gyelmeztetjük, hogy itten nem lehet ám csak úgy han­gosan rádiózni. Józsi meg­sértődik, leszáll. Jönnek helyette három­százan. Mintegy százkilenc- venhárman káromkodnak is: „Már megint kimaradt egy járat!” Elalélva érünk a végállo­másra. Mellettem álló utas- 'társlam sűrű .bocsánatkéré­sek közepette kihúzza csiz­máját a szivarzsebemből, s tolakodik az ajtóhoz. Fö­lösleges igyekezet; mindösz- sze ketten .vagyunk az autó­buszban. Azaz hogy... Fölszall egy volános egyenruhát viselő jóember, s elkezdi számlál­ni az utasokat: „egy. . ket­tő. .. Ajajaj! Mondtam én a központban, hogy sok lese annyi busz errefelé!” A nyúl Egy Trabant nem mehet olyan gyorsan, hogy egy nyúl csak úgy ukmukfukk kiugorjon eléje, betörje az

Next

/
Thumbnails
Contents