Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

Irodalom, művészet

asárnap volt. Kolja a heverőn feküdt, és Hemingway regényét, az Akiért a harang szól-t olvasta. Marija krumplit hámozott. Két éve házasodtak össze, és kivették ezt az egyszobás lakást, nagy konyhával. Mindketten ötödéves bölcsészhallgatók voltak.

Kolja időnként felbukkant a könyvből, és vetett egy pillantást Marija felé. Marija, szemét föl sem emelve, tisztította a krumplit.

— Miért vágod olyan vastagon a héját — kérdezte Kolja.

Marija nem válaszolt.

Kolja rövid ideig várakozóan nézett rá, aztán megfordult, és folytatta az olvasást.

Marija, amint meghámozta a krumplit, fogta a serpenyőt. Kolja leengedte a kezét könyvestül a mellére.

— Először ki kell dobni a héjat, és csak azután elkezdeni a sütést — mondta.

Marija letette a serpenyőt, és a szemétvödörbe dobta az újságpapírt, amelyen a krumlihéj gyűlt. Újra elővette a serpenyőt.

— Kezet is kell mosni — folytatta Kolja.

— Tiszta a kezem — felelte Marija, oda sem fordulva.

— Az ember keze sohasem szokott egészen tiszta lenni.

Marija sóhajtott, a serpenyőt az asztalra tette, és kinyitotta a csapot. ömlött a víz.

— A serpenyőt sem teszik az asztalra. A kettő közül valamelyikre: alátétre vagy a tűzhelyre.

Marija áttette a serpenyőt a tűzhelyre, és mosni kezdte a kezét. Kolja újra belemerült az olvasásba.

Marija megtörölte a kezét, és kezdte szeletekre vágni a krumplit.

Kolja újra leengedte a könyvet, haragosan meredt Marija tarkójára, és azt mondta:

— Tedd föl a serpenyőt melegedni.

Marija letette a kést, és kézbe vette a gyufásdobozt. A gyufát végighúzta a doboz oldalán. A szál eltört. Marija Kolja felé nézett. Tekintetük találkozott.

— A gyufaszállal nem magad felé kell húzni, hanem az ellenkező irányba!

Marija fogta az újabb szál gyufát, és végigrántotta a dobozon. Ezúttal a másik irányba. A gyufa meggyulladt, de rögtön ki is aludt.

Kolja szigorú arckifejezéssel figyelte.

Marija fogta a harmadik szálat, és ügyet sem vetve Kolja tekintetére, húzott vele egyet maga felé. A gyufa meggyulladt. Marija meg- gyújtotta a gázt a serpenyő alatt, és odament a hűtőszekrényhez.

— Ne sok zsírt tegyél bele!

Marija kivett egy csomag zsírt a

hűtőszekrényből, és becsapta az ajtaját.

— Az ajtót csapkodni meg egyáltalán nem szükséges. Mert úgy végképp nem fog becsukódni. Ha óvatosan csukja be az ember, úgy egészen más. Egyébként jobb a krumplit olajban sütni. Marija épp most vett egy darabka zsírt a kés hegyére, és vizsgálódva nézte a serpenyőt. Az nem volt egészen tiszta. Kolja replikája után egy pillanatig tétovázott, aztán visszatette a zsírdarabkát, behajtotta a csomagot és újra kinyitotta a hűtő- szekrényt. Visszarakta a csomagot a hűtőszekrénybe és elővette a napraforgóolajos üveget.

Ezalatt a serpenyő izzásba jött, fojtó füst áradt belőle.

— Marija! — kiáltott Kolja. — A serpenyő ég!

Marija odament a tűzhelyhez és elzárta a gázt.

— A serpenyőt kellett volna levenni, nem a gázt elzárni — mondta Kolja.

Heliu Rebane

Szokásos

vasárnap

Most már mégis el kellett mosni a serpenyőt. Mikor ez megvolt, Marija újra a tűzhelyre tette, fogta a gyufásdobozt,. és végighúzta rajta a gyufaszálat, ismét maga felé. A gyufa lángra lobbant. Marija meggyújtotta a gázt és Kölja felé sandított. Kolja olvasott — ráncokba szökő, elégedetlen arccal.

Marija újra vagdalni kezdte a krumplit. Majd eszébe villant, hogy elfelejtett olajat önteni a serpenyőbe. Válla fölött Koljára nézett. Kolja olvasott. Marija olajat öntött a serpenyőbe. Az olaj kissé soknak tűnt. Marija ismét körülnézett. Kolja egészen elmerült a könyvben.

Marija elfordult, és folytatta a krumpli szeletelését.

Marija beleöntötte a szeleteket a sercegő olajba.

— Jó fej ez a Hemingway — hallatszott a díványról.

— Igen — mondta Marija, míg nyitotta a hűtőszekrényt.

— Mi? — kérdezte Kolja, letette a könyvet és Marijára meredt. — Mit keresel ott?

— A fasírozottat.

— Ott van a csomagban előtted.

Marija kivette a csomagot és becsapta az ajtót.

— De hiszen mondtam már! Az ajtót csöndben kel] betenni. Csöndben !

Marija nem felelt. Elővett egy másik lábast, kisebbet, eltört négy gyufaszálat, és meggyújtotta alatta a gázt.

— Akármit mondasz, tud írni!

— És ez is . ..

— Mit akarsz mondani? — kérdezte Kolja.

Marija nem felelt. Azon töprengett, elővegye-e a hűtőszekrényből a zsírt, vagy süsse meg a fasírozottat olajban.

Kolja arca réveteg kifejezést öltött.

— Az Akiért a harang szól hatalmas alkotás — mondta, míg elgondolkodva szemlélte a plafont.

— Igen.

Marija határozott, s olajat öntött a serpenyőbe.

— Robert Jordan is jó fej — tette hozzá.

— Mi? — rezzent meg Kolja. Marija hangja visszatérítette a valóságba — Mit mondtál?

— Jó fej — folytatta Marija. — Tudja, hogy biztos halálba megy ... mégis nekiindul.

— Ki?

Kolja értetlenül nézett rá.

— Robert. Robert Jordan jó fej. A spanyol polgárháború más, mint könyveket olvasgatni.

Kolja fölkelt és odament a tűzhelyhez.

— Mit csinálsz? A fasírtot nem sütik napraforgóolajban! Talán olyan nehéz megjegyezni... ? öntsd az olajat valami tálba, és vegyél elő zsírt!

Marija sóhajtott, követte az utasítást, és szinte csak magának mondta:

— És mennyire szerette Mariát! Ügy hívta, „nyulacskám”.

— Ki? — kérdezte Kolja. Már megint a díványon hevert.

— Robert. Robert Jordan. Az, akiről olvasol.

— Figyelj, hogy a krumplid meg ne égjen, míg a fasírozottal foglalkozol!

Kolja ismét elmerült a könyvben.

Marija forgatni kezdte a késsel a krumpliszeleteket, és észrevette, hogy az alsók valósággal megégtek, míg a felsők csaknem nyersek voltak még. Eszébe jutott: Kolja

mondta, hogy ha a serpenyőt befedik, akkor a hőmérséklet egyenlő lesz — fogta a fedőt, s befedte vele a serpenyőt.

Kezében a késsel elgondolkodva állt a tűzhelynél, összerezzent. A serpenyőből, amelyben a fasírtok sültek, füst emelkedett. Marija gyorsan elzárta a gázt, és körülnézett.

Kolja aludt. A könyv a dívány mellett a padlón hevert. Kolja hanyatt fekve aludt, nyitott szájjal. Marija korábban valahogy nem is vette észre,' hogy a két első foga ilyen előre áll. És hatalmas orra is előrenjered. S az ádámcsutkája ...

„Vajon azelőtt is ilyen nagy ádámcsutkája volt?” — gondolta Marija. Hosszasan nézett Koljára, sóhajtott, felemelte a könyvet, mellé tette a díványra és teríteni kezdett.

Fölrakta a tányérokat, a tálat, a serpenyőt a krumplival, tett késeket, villákat, kivette a hűtőszekrényből a vajtartót. A hűtőszekrény ajtaját becsapta. Kolja fölébredt.

— Ezerszer megmondtam, hogy ne csapkodd a hűtőszekrény ajtaját! Hogy csöndesen csukd be!

arija nem felelt. A vajtartót az asztalra tette, elővette a kenyeret. Az asztal meg volt terítve.

— Ülj le enni! — mondta.

Kolja ásított, fogta a könyvet.

— Minek csuktad be, hol jártam? — és leült az asztalhoz.

Kinyitotta a könyvet, letette a tányér mellé, és enni kezdett.

Marija is leült az asztalhoz, és hozzáfogott az evéshez. A fasírtok megégtek, belül mégis félig nyersek voltak.

Fordította: Pethő Eszter

Garai Gábor:

Mert megmerültél...

Mert megmerültél végre az időben, visszafelé kezdett folyni a sodra, sőt meg is állt és tóvá csillapult, s egyszerre mindent újra észrevettél: a dombok gömbölyded idomait, az út mentén friss zöld sorfalát a fáknak, s a közbül kivillanó háztetőket, s hirtelen azt kívántad, ez az út bárcsak ne érne véget még sokáig; kezedben egy testvéri kéz, melenget és marasztal, ajkad egy ritkán hallott nevet ízlelget, s önfeledt nevetés zizeg körületted és arra unszol, te is tarts vele, a szél-zilálta hajszálak kazla mögül feléd villan egy metszett, élesre metszett szempár, olyan gyöngéd ragyogással, hogy érzed, ez a perc már horgonyt vet s végleg megáll az időben...

Deák Mór:

Búcsúztató

sóhajokból siralomház épül félholddal fizet ki az éj végül rezes álmok zöld felszíne

arcod

szemed alatt a hajnal

megkékül

siratni csak a felejtők tudnak könnyeken áthernyózik

a bánat

a gyászból felpillangózó emlék nekirepül újra a halálnak

s szemöldököd fekete sarlója szikráztathat csillagot a holdra a feledésbe égett bűnt végül

arcodon lebegteti az álom táncoltatva parázson és lázon amíg a tűz csontig nem fehérül

Szenti Ernő:

Villámsújtotta fa

betöretlen vadcsikó álmok örökös törvénylárma készen áll a fények hagymakupolás háza

rosszul záródó örömök verejtékes dínom-dánom villámsújtotta fa tűnt ifjúságom

Illyés Gyula:

A tél ellen orok

forradalomban

Látom a lelkem: itt a fagy; szemmel látom a telkemet, ahogy mellemből ki-kicsap. Kardként küzd értem, úgy

szeret.

Töményebb lettem, igazibb, hogy a fény s meleg itthagyott. Minden szervem viaskodik. Szüntelen diadal vagyok.

ölni akart? Éltet a Tél!

Rám rontott? Hátrál a Halál! Kard volt? — Most — ha

nő a Veszély! — tűzkígyót vet az orr, a száj.

Egész szivemmel dohogok és forrongok és pörölök.

Mint a teleírt szalagok, szentek szájából libegök, dől belőlem az érv örök melegért ,mihelyt vacogok.

És páncéltoronyként forog szívem a hó és a jég fölött

isten-jussunkért, emberek:

ne haljon sose meg, ki egyszer a világra jött.

Görgey Egy libamáj Gábor New Yorkban

És mit viszünk Mikiéknek Amerikába? — szögezte Tamásnak a kérdést Klári, miután megérkezett az útlevelük, és az öröm első rohamából kijózanodtak. Mikor a kérdés elhangzott, Tamás nyomban szuszogni kezdett, mint mindig, amikor sorsdöntő elhatározások elé állították.

— Nem kis gond — motyogta tanácstalanul két szuszogás között, és ezt néhányszor megismételte. Koncentrált. Valóban, mit lehetne vinni Mikiéknek? Mit visz az ember Amerikába?

Kláriban felébredt a nő és azt mondta:

— A második gyerekük néhány hónapos. Most éppen lehet nálunk kapni ilyen olasz dolgokat, pelen- kázó, támlás bili cuclimelegítő. Biztosan örülnének.

Tamás szemében gúnyos fény villant:

— Biztosan. Éppen olvastam, hogy egész New Yorkban nem lehet gyerekholmit kapni. Mikiék már végigtalpalták a várost, és sehol semmi. Üresek az üzletek.

Klári mindig védtelen volt Tamás gúnyolódásával szemben, mert számára túlságosan összekeveredtek benne a valóság és a képtelenség elemei. Nem tudta, mi hová tartozik. Most is visszakérdezett:

— Ne beszélj! Üresek az üzletek?

Ha már így alakult, Tamás még

ráduplázott:

— A fogyasztói társadalom hátrányai. Nem törődnek a fogyasztók igényeivel. Ahelyett, hogy kereskednének, csak ülnek a központokban és kávéznak. Persze aztán tele vannak hiánycikkel.

Klári gyanút fogott:

— Mivel vannak tele?

— Hiánycikkel. De roskadásig! Minden üzlet! Űgyhogy feltétlenül vigyünk olasz gyerekbigyókat Mikiéknek.

Klári velős szavakkal ecsetelte, mi a véleménye az efféle színvonaltalan viccekről, és a színvonal- talanságot többször hangsúlyozta, éreztetvén, hogy kizárólag ezért nem vette észre az olcsó csapdát az első pillanatban. Majd tovább tanakodtak, mire lehet szükségük Mikiéknek? Klári most azt javasolta, vigyenek nekik könyveket. Tamás leintette:

— Mikinek könyvet? Már az iskolában is én olvastam helyette. Habár lehet, hogy az amerikai Olvasó népért mozgalom keretében szenvedélyes olvasó lett belőle .. .■

Felmerült még egy gázöngyújtó, nagyapától örökölt bronz íróasztalnehezék („Mikinek valószínűleg nincs is íróasztala, nem ír és nem olvas”), egy praktikus cseh hagymavágó, lengyel fatányér, bolgár szőrmepapucs. De Tamás elmagyarázta, hogy valami sajátos magyar ajándékot kell vinniük. Klári dühbe gurult:

— Akkor vigyél nekik egy horto-