Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-29 / 305. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 29. ülésezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Napirenden: az idei eredmények és a jövő évi tervek Hakaszone titka em is olyan régein az előrehozott japán választások után azt hallottuk- olvastuk, hogy a kormányfő liberális demokrata pártja elvesztette abszolút többségét. Ezután jogos a kérdés: miként lehetséges az, hogy ismét Nakaszome lett a miniszterelnök. A kormányfőt a japán választási hagyományok jegyében a parlament jelöli ki, szavazással. Ahhoz, hogy ez a szavazás ismét az eddigi miniszterelnöknek biztosítsa az ország bársonyszékét, előkészítésre volt szükség. E sokágú tevékenység lényeges mozzanatai a következők voltak. Mivel a választási vereség egyik legfőbb oka a korrupciós botrányba keveredett korábbi miniszterelnök, Tanaka Ka- kuei ügye volt, Nakaszone pedig ennek a sajátos japán „keresztapának" a pártfo- goltja, az elemi politikai reflexek azt kívánták, hogy Ígéretet tegyen: mind a liberális demokrata pártban — amelynek elnöke egyszersmind az ország miniszter- elnöke — mind a közéletben visszaszorítja Tanaka mindmáig igen könnyen kimutatható befolyását. Bár ez az ígéret ünnepélyesen elhangzott, több okból meglehetősen nehéz komolyan venni. Japánban Európánál és Amerikánál sokkal nagyobb szerepet játszik a tekintély- tisztelet és Tanaka számtalan olyan szálat tart a kezében, amellyel a jövőben is óhatatlanul számolná kell. Aligha véletlen, hogy az új kabinetben is legalább fél- tucat miniszter számít Tanaka politikai gyermekének. Tekintettel erre, Nakaszoné- nak ígéretet kellett tennie, hogy meghosszabbított or- száglása esetén megpróbálja visszaszorítani a Tanaka-ügy annyi botrányt kavart közegét, az ország közéletében elharapódzott korrupciót. A koordináták olyanok, hogy beavatott körökben ezt az Ígéretet is szkeptikusan fogadták. Akkor viszont változatlan a kérdés: minek köszönheti újraválasztását az eddigi kormányfő? Nakaszone ügyes és a jelek szerint eredményes harcot folytatott a párt számos frakciójának megnyeréséért. A legegyszerűbb eszközt vetette be: méltóságokat, posztokat ígért az eddig Tana- kával ellenséges frakciók vezetőinek és tagjainak mind a pártban, mind a kormányban. Magyarán; ezek a frakciók abban a reményben szavaztak a miniszter- elnökre, hogy mindenki lép egyet. Végül, de nem utolsósorban Nakaszonén ak sikerült megszereznie egy, az ő pártjából 1976-ban kilépett pártocska, az Új Liberális Klub támogatását. Ez azt jelenti, hogy harminchat esztendő után először ismét koalíciós kormány született Japánban. Nem igazi koalíció ez, a csoport nyolc mandátuma abhozi nyújtott segítséget, hogy matematikailag biztos legyen Nakaszone bársonyszéke az 511 fős alsóházban. Ez tehát a viszonylagos választási kudarc ellenére a kormányfői folyamatosság titka. A többit a jövő dönti el. Harmat Endre Tegnap Moszkvában megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A küldöttek megvitatják a Szovjetunió jövő évi népgazdasági tervét és költségvetését, s meghallgatják az idei terv, valamint a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést. Az ülésszakon a Szovjetunió 1984. évi népgazdasági tervéről és az 1983. évi terv teljesítéséről szóló beszámolót Nyikólaj Bajbakov, az Állami Tervbizottság elnöke terjes7jtette elő. Bajbakov elmondotta, hogy a Szovjetunió fogyasztásra és felhalmozásra használható nemzeti jövedelme az idén az előzetes adatok szerint mintegy 482 milliárd rubel lesz, azaz 3,1 százalékkal több, mint az elmúlt évben. Az ipari termelés 1983-ban várhatóan 4 százalékkal emelkedik, a múlt évi 2,9 százalékos növekedéssel szemben. A mezőgazdaság a kedvezőtlen időjárás ellenére 4,6 milliárd rubellel, vagyis 3,6 százalékkal növeli termelését. A jövő évi tervről szólva Nyikólaj Bajbakov hangsúlyozta, hogy a szovjet népgazdaság legfontosabb feladata megerősíteni és tovább vinni a fejlődésben idén létA japán—szovjet kapcsolatok megjavítása mellett szállt síkra tegnap Abe Sin- taro külügyminiszter. Parlamenti beszédében a sziget- országi diplomácia vezetője azt mondta, hogy e célkitűzés megvalósítását egyik legfőbb feladatának tekinti. A külügyminiszter, aki megőrizte tárcáját a második Nakaszone-kormányban is, kijelentette, hogy Tokió lehetőséget lát a kulturális és gazdasági kapcsolatok, varejött kedvező irányzatokat. A fő hangsúlyt a gazdasági növekedés intenzív tényezőire kell helyezni. Az előállított végterméknek gyorsabb ütemben kell nőnie, mint a ráfordításoknak. Az Állami Tervbizottság elnöke végezetül a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatainak alakulásáról szólt. A szocialista országokkal folytatott kereskedelem 1984- ben csaknem 10 százalékkal emelkedik, s ezen országok részaránya a Szovjetunió teljes külkereskedelmi forgalmában eléri majd a 61 százalékot. A Legfelsőbb Tanács ülésszakán Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter beszámolt a legutóbbi pénzügyi év eredményeiről, s ismertette a Szovjetunió 1984. évi költségvetésének tervezetét. 1984-re az állami költségvetés 365,9 milliárd rubel bevételt és 365.7 milliárd rubel kiadást tervez. A központi ráfordításokból 207,9 milliárd rubel jut a népgazdaság fejlesztésére. Az 1984. évj népgazdasági terv és költségvetés előterjesztése után a Legfelsőbb Tanács két háza, a Szövetségi és a Nemzetiségi Tanács külön üléseken kezdte meg a javaslatok vitáját. lamint a személyes kontaktusok fokozására. Az angol nyelvű The Japan Times című lapban, ugyancsak tegnap megjelent nyilatkozatában Abe Sintaro aggodalmának adott hangot a kelet—nyugati viszony jelenlegi állása miatt, és sürgette a szovjet—amerikai tárgyalások folytatását. Hangoztatta, hogy országa egyik fő törekvésének tekinti a nukleáris leszerelés előmozdítását. SZÓFIA A bolgár nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülésén tartott beszámolójában Petr Mladenov külügyminiszter kiemelte a helsinki záróokmány és a madridi dokumentum jelentőségét, rámutatva, hogy a megállapodásokat minden állam törvényes érdekei, szuverenitása és egyenlősége figyelembe vételével kell megvalósítani. DAMASZKUSZ Tegnap egy damaszkuszi katonai kórházban, 39 éves korában elhunyt Ahmed Isz- kan der Ahmed szíriai tájékoztatási miniszter — jelentette a SANA szíriai hír- ügynökség a Bath párt szíriai regionális parancsnokságiának bejeleníése alapján. Ahmed Iszkander Ahmed a Libanoni olasz kontingens kivonása Pertini államfő darázsfészekbe” nyúlt Olaszországban élénk visszhangot váltott ki Sandro Pertini államfőnek az a kijelentése, miszerint vissza kell vonni Libanonból azt az olasz csapatkontingenst, amely a nyugati négyhatalmi erők keretében tartózkodik a közel-keleti országban. Flaminio Piccoli, a Kereszténydemokrata Párt elnöke a La Stampában megjelent nyilatkozatában elutasította Pertini álláspontját és kitartott amellett, hogy az olasz csapatok maradjanak Libanonban ame: i'kai, brit és francia szövetségeseikkel együtt. Az olasz újfasiszta párt vezére, Giorgio Almirenta ugyancsak elutasította az olasz csapatkontingens visz- szavonásának gondolatát. Kijelentette : „aki egyoldalú visszavonást prédikál, az a dezertálás, a megadás, a lemondás, az árulás nyelvén szól, s gyakorlatilag Moszkva oldalára áll”. szíriai Baath párt egyik vezető személyisége, Hafez Asszad elnök közeli tanácsadója volt. TRIPOLI Bruno Kreisky volt osztrák kancellár találkozott Moamer el-Kadhafi líbiai ve- vetővel. A találkozón a közel-keleti helyzet időszerű kérdéseiről íoytattak eszmecserét. BUENOS AIRES Az Egyesült Államok Nagy-Britanniával és Chilével titkos szövetségben a kémtevékenység kiszélesítésére törekszik az Atlantióceán déli térségében, hogy teljes ellenőrzése alá vonja ezt a területet — írta az argentínai Argumento Politico című újság. MOSZKVA A Szakszervezeti Világszövetség kész az őszinte együttműködésre minden más, a világszövetséghez nem tartozó szakszervezettel — írja a Trud, a szovjet szakszervezetek lapjának tegnapi számában Ibrahim Zakaria, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. SZÖUL Hét év börtönbüntetésre és százkétezer dollárnak megteli japán diplomácia vezetője Fő feladat a japán—szovjet kapcsolatok javítása Moszkvai Proletár kerület flndropovot jelölték képviselőjüknek J uri j Andropovot, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségéinek elnökét tegnap a moszkvai Proletár kerület válásztókörzetében képviselőnek jelölték a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsába a soron következő választásokra. Mint arról korábban hint adtunk, a legfelsőbb tanácsi választásokra 1984. március 4-én kerül sor. Jóváhagyták az új költségvetési és fejlesztési tervet Tüntetések Spanyolországban Spanyolországiban rendőrséget vetettek be a szociális követelésekkel fellépő tüntetők ellen. Valenciában és Andalúziában harmincán megsebesültek, egy tüntető lőfegyvertől szenvedett sérülést. A Valencia melletti Sa- guntóban az AHM állami fémkohászati üzem dolgozói a kormánynak az iparágban előirányzott átszervezési tervei elleni tiltakozásul vonultak Ismételten az utcára. A kivezényelj rendőrség tüzet nyitott, egy személy súlyosan megsebesült. Több rendőrségi járművet felgyújtottak. A kormány átszervezési elképzelései szerint tízezer munkahelyet „takarítanak meg’’ a fémfeldolgozó, húszezret a hajógyártási iparágakban. A saguntói üzemben 3000—4000 embert fenyeget az elbocsátás. Az andal úziai P uerto Serran kő - zelében 22 ember megsebesült, közülük 15-en súlyosan az utcai összetűzésekben, Légitámadás Angolában Az angolai nemzetvédelmi minisztérium tegnap kiadott jelentése szerint kedden, december 27-én a délafrikai légierő 15 gépe Cuando Cubango -tartományban, 8 gépe pedig a szomszédos Cunene tartományiban lakott területeket bombázott. A támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei voltak. lelő bírságra ítélték tegnap megvesztegetés elfogadása miatt Jun Heung Dzsung volt dél-koreai közlekedés- ügyi minisztert. Az ex-mi- niszter hivatali hatalmával visszaélve vezető üzletembereket „támogatott”. TOKIÖ A Csőn Tu Hvan diktatúra elleni harc fokozására adott ki felhívást a betiltott délkoreai Új'Néppárt vezetője, Kim En Sam. A feloszlatott pártot, diák- és vallási szervezetek képviselőit tömörítő ellenállási mozgalom vezetősége követeli valamennyi politikai fogoly szabadonbo- csátását, demokratikus választások megtartását, a Koreai félsziget déli részén állomásozó amerikai megszálló csapatok kivonását — mondta Sam. KAIRÓ A dél-izraeli Eilatban tegnap a lakosság általános sztrájkot tartott. Az ország hatvanezer közalkalmzottja a jövő hétre jelentett be sztrájkot, a kedden egésznap sztrájkoló ötezer postást pedig bírósági ítélet kényszerítette tegnap munkára. HANOI Vietnam teljes mértékben támogatja a Szovjetunió és a szocialista országok béketörekvéseit, Jurij Andropov november 24-i határozott válaszát az Egyesült Államok nyugat-európai nukleáris fegyvertelepítési programjára — állapítja meg a vietnami nemzetgyűlés külpolitikai nyilatkozata. ^Folytatás >az 1. oldalról.) sok arányának növelésével — fokozott erőfeszítéseket kell tenni a kieső pénzeszközök pótlására. Biztosítani kell a kötvényértékesítésből, áz önkéntes befizetésekből tervezett bevételek realizálását és a társadalmi munkával elért kiemelkedő eredmények megtartását, fokozását. Számítani kell a lakosság részvételére a tervezett földgázhálózat-fejlesztések megvalósításában. A megyei tanács elé terjesztett javaslat működési költségvetési célokra 3 milliárd 347,6 millió forintot irányoz elő. Ez az összeg mind a középtávú ütemet, mind az idei előirányzatot több mint 300 millió forinttal haladja meg. Ebből az összegből az építőipar, a mező- és erdő- gazdaság, a szállítás és a hírközlés, a kereskedelem, a vízgazdálkodás, az egyéb anyagi tevékenység és személyi gazdasági szolgáltatás népgazdasági ágba sorolt feladatainak megoldására 130,6 millió; az egészségügyi és a szociális ellátásra 798,4 millió, oktatási és kulturális célokra egymilliárd 630 millió, sport, igazgatási, jogi és rendbiztonsági költségekre 788,2 millió; nagyjavítási, felújítási feladatokra 147,5 millió; vállalati és egyéb kiadásokra pedig 47 millió forint fordítható. A jövő évi fejlesztési célkitűzések végrehajtásához szükséges építési kapacitás iösszességében rendelkezésre áll. Mivel az építőipari vállalatok létszámcsökkenésével továbbra is számolni kell, a vállalkozásoknál az élő munkával takarékoskodó, de költségesebb építési technológiák alkalmazása várhatóan nem csökken. Arra lehet számítani, hogy jövőre három- ezer-háromezerszáz lakás épül, de célcsoportos pénzeszközökből már csak 82 valósul meg. A megyei kórház rekonstrukciója II. ütemének befejezése mellett nagyobb mértékben bővülnek a szociális otthoni, kisebb mértékben pedig a bölcsődei helyek. Az utóbbi három évben a tervezett 165 tanterem helyett 354 épült. A meglévő feszültségek miatt 1984-ben mégis indokolt 63 új tanterem kialakítása. Az eredetileg számítottnál gyorsabb ütemben fejlesztették az-óvodai hálózatot is. Ennek az évnek a végéig az új óvodai helyek száma ötszázzal haladja meg a középtávú tervben eddig előirányzottat. Ezért a jövő évi terv csak 200 óvodai hely kialakításával számol. A vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 130 millió forint áll rendelkezésre. A terv nagyobb mértékű támogatást tartalmaz a víz- és csatornamű társulatok részére. Jövőre a megyében húsz kilométerrel bővül az ivóvízhálózat, a csatorna-hálózat pedig 4 kilométerrel. Az ivóvíz termelő kapacitás napi 2 800 köbméter teljesítménnyel növekszik. A költségvetési és fejlesztési alap tervjavaslatának tárgyalásakor többen fejtették ki véleményüket. Lakatos László, a szolnoki rendelőintézet felújítását, valamint a Széchenyi lakótelepi víztorony építésének gyorsítását szorgalmazta. Sándor László a HNF megyei bizottságának egyetértését fejezte ki a tervjavaslattal. Amellett olyan feladatokra (a települések tisztasága, az áruellátás javítása, stb.) hívta fel a figyelmet, melyekre nem kell pénzügyi fedezet. Bacsa Ferenc Jászberény víznyerő kapacitásának fejlesztéséhez kérte a megyei tanács támogatását. Diósi Tibor a tanácsi dolgozók irodagépekkel való jobb ellátása érdekében emelt szót. Juhász Ferenc az egészségügy, a sport és a közoktatás gondjait elemezte. Az egészségügyi intézmények felújítása mellett kollégiumok építését javasolta. Ulveczki Tibor többek között azt hangsúlyozta, hogy megfelelő szervezéssel, a tartalékok feltárásával a szűkös anyagi lehetőségek között is lehet eredményt elérni. Javasolta, hogy a jogos felvetéseket a megyei tanács utalja a végrehajtó bizottság elé. Javasolta azt is, hogy a megyei tanács jövő évi terv végrehajtása érdekében kérje fel együttműködésre a megye politikai, társadalmi és gazdasági szerveit. Ulveczki Tibor javaslatával egyetértve a megyei tanács tagjai elfogadták a jövő évi költségvetési és fejlesztési alapra vonatkozó tervjavaslatot, majd megvitatták a megyei hosszútávú iparfejlesztési program időarányos végrehajtását. A testület döntött több előterjesztésben is. Határozatot hozott a megyei tanács vb jogtanácsosi irodájának alapításáról; döntött a Szolnok megyei Pedagógus Továbbképző Intézet, a Pálya- választási Tanácsadó Intézet és a Nevelési Tanácsadó szervezeti összevonásáról. Határozott középiskola építését szolgáló kötvény kibocsátásáról. Ennek előzményéről, annyit, hogy Szolnok tanácsi vezetése a megépítendő 16 tantermes középiskola pénzügyi forrásainak fedezésére 10 millió forint értékű középiskolai kötvény kibocsátásához kérte a megyei tanács egyetértését. Az új középiskola építésének első ütemében 1984 augusztus végére elkészül az épület teljes szerkezete és az egyik oktatási szárnyban kialakítanak egy általános iskolásokat ideiglenesen fogadó részt. Az épület teljes befejezésének határideje: 1985 augusztus 31. A kötvények forgalmazását 1984 januárban kezdi meg a szolnoki Városi Tanács. A kötvény kamata a visszaváltás évétől függően évi 7—10 százalék lesz. Személyügyi kérdésben is döntött a megyei tanács, dr. Tóth Évát, a Szolnok városi Tanács V. B. volt titkárát a megyei tanács vb igazgatási osztályának vezetőjévé nevezte ki. Libanoni KP II nyugati haderő jelenléte felesleges A Libanonban állomásozó amerikai, francia, olasz és •angol katloúaság kivonása nemzeti követeléssé vált; a nyugati haderő jelenléte felesleges, s csak tovább bonyolítja a helyzetet — mutat rá a Libanoni KP Politikai Bizottsága. A közlemény megállapítja, hogy a Bejrút déli külvárosában lezajlott véres események éles megvilágításba helyezték a nyugati csapatok szerepét és azt a módot, ahogyan a libanoni hatóságok felhasználják őket. Safik eí-Vazzan kormányfő és miniszterei egymást követő nyilatkozatokban bizonygatták, hogy a kormány nem tervezi a déli külváros megtámadását. a karácsonyi akció (hatvan halott, kétszáz sebesült) csupán a francia csapatátcsoportosítás nyomán keletkezett „biztonstági űr” kitöltését szolgálta.