Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
XXXIV. évf. 303. sz., 1983. december 24., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Az ember boldog akar lenni zekben a napokban gyakorta bontogatunk vagy címezgetünk év végi üdvözleteket, s bennük a megszokott szöveg: „Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok.” De vajon gondolunk-e rá, hogy ebben a kívánságban valójában a boldog jelző mit is jelent, lényegében mit is takar? Egy Móricz-idézet kapcsolódik ide most gondolatban. A boldog ember szerzője fél évszázaddal előbb vetette papírra, „milyen boldog is az ember, ha nincs baja” — írja. Te jóságos ég : ha ez mindenkire és minden korban vonatkozna, akkor valóban üres formaság egymásnak boldogságot kívánnunk, a boldogságot keresnünk. Hiszen hol található ma valaki, akinek nincs baja? Annyi gond, probléma nyomja a vállunkat, annyi társadalmi és egyéni teherrel küszködünk, hogy ilyen alapon valóban reménytelen elérni a boldogság oly annyira áhított és jóbarátok által valóban őszinte szívvel kívánt állapotát. Mi kellett egykoron és mi kellhet ma a boldogsághoz? Ami közös: mindenekelőtt egészség. De — így Karinthy Frigyes, Móricz kortársa, a másik író-géniusz —: „az ember nem egészséges, hanem boldog akar lenni.” Ami az egészséget illeti: ahhoz mindenekelőtt _ egészséges életmódot kell vagy legalábbis kellene folytatni. Tele vannak a lapok a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmaival, azokkal a civilizációs, más szóval jóléti betegségekkel, amelyekkel küszködünk. Napjaink embere állítólag éppúgy nem tudja elviselni a lakótelepek egyhangúnak kikiáltott életmódját, mint amiként idegesítik és ezzel meg- betegítik a rohanó élet jelenségei. Csakhogy százszámra ismerünk embereket és bizonyára milliónyian vannak, akik úgy rendezik be az életüket, hogy egészségesen élnek. És itt nem csak és nem elsősorban a testedzésre, a mozgásra gondolunk, ami szintén feltétlenül hozzátartozik az egészséges élethez. Hanem könyvek, barátok, a legkülönfélébb kulturális és érzelmi élmények gyűjtésével olyan környezetet teremtenek maguknak, amelyben a lelkűk, s ezzel a testük is épen marad. Ügy gondoljuk, ha az ember boldog akar lenni — márpedig akar, legfeljebb nem tud —, mindenekelőtt egészségesen kell gondolkoznia. Ez korántsem olyan könnyű, mint amilyennek látszik: annyi benyomás, hatás ér naponta valamennyiünket, any- nyi mindenben kell véleményt alkotnunk, annyiszor kell magunkat elhelyeznünk az értékrendben, hogy könnyű eltévedni. És boldogtalanul élni annak ellenére, hogy másként is tehetnénk. Tudjuk — s ezt már az ókorban tudták: — a gazdagság önmagában nem boldogít. A Biblia tele van olyan történetekkel, ahol a jómód lelki szegénységgel, az anyagi nincstelenség pedig tartalmas élettel párosul. Később született meg az a közmondás, ami mindmáig érvényes: „A pénz nem boldogít!” Csakhogy — tegyük % hozzá — a pénztelenség sem. Hideg szobában, vacogva, koplalva nehéz boldognak lenni. Szerencsénkre ez az ország ma lakossága egészének biztosítani tudja a meleg szobát és a mindennapi kenyeret. Óriási eredmény ez, bár ritkán vesszük elő a történelmi mércét. Általában több szó esik a mai viszonylag szegény rétegekről, mint arról a korszakos változásról, amely magában a mércében bekövetkezett. A mai magyar társadalom általános helyzete olyan, hogy mindenkinek módja van megtalálni a boldogulását. Egyes rétegek azonban még nem tanultak meg élni a lehetőségekkel. Érdekes módon — szomorúan kell bevallani, hogy ebben Móricz boldog emberére, Joó Györgyre, hasonlítanak — éppen az érintettek érzik ritkábban, hogy mi mindentől fosztotta meg őket a sors. -Nem, ők sem elsősorban anyagiakban szenvednek hiányt. Saját szűkebb környezetük foglyaiként élnek, csak nehezen vernek gyökeret egy tágabb, szélesebb távlatokat nyújtó közösségben. Elgondolkoztató tanulság: önmagában a teljes élet! anyagi alapjainak lehetősége még nem elegendő, hogy valakik boldognak érezhessék magukat. Százezerszámra élnek köztünk emberek, akik valamikor zsíros kenyérrel laktak jól, ma pedig százszor jobban megy a soruk, de állandóan elégedetlenkednek. Még mindig abban az illúzióban élnek, hogy minden esztendőnek jobbnak, gazdagabbnak kell lennie, mint az előzőek voltak. Igaz, nem is olyan régen a népgazdasági tervek is tartalmazták ezt az elképzelést. Erre azonban az élet rácáfolt. Márpedig aki a bármennyire is szépen hangzó célokról nam ismeri fel, hogy a körülmények miatt lehetetlen a megvalósításuk, és nem a körülöttié lévő világhoz alkalmazkodik, hanem azt várja, hogy majd az igazodik hozzá, saját boldogtalanságának kovácsa. Az egyén számára azonban ez nem jelentheti azt, hogy ha valamihez csak később tud hozzájutni, mint mások, vagy éppen le kell mondania arról, ettől le kell mondania a boldog életről is. Igaz: nemcsak a pénz nem boldogít, de a pénztelenség sem. Méginkább fontos azonban, hogy a pénz soha ne váljék céllá, maradjon meg eszköznek. El kell ismerni: sok még az igazságtalanság mai világunkban. A szocializmus az igazságosság társadalma, de törekvéseink megvalósítása hosz- szabb időt vesz igénybe, mint gondoltuk. A társadalomnak nem szabad belenyugodnia abba, hogy alapelvei eltorzuljanak. Küzdeni kell a jó munka anyagi és erkölcsi megbecsüléséért. Sok, nagyon sok a méltánytalanság. Az egyénnek azonban meg kell tanulnia elviselnie ilyeneket is. A bátor, kritikus fellépésre az általános politika megvalósítása érdekében szükség van. Mi több: az ilyen harc, még ha az ember sebeket is kap, hozzátartozik a mai magyar ember méltóságához és ezzel boldogságához. A kapott sebek fájhatnak, mégis mind az egyéni boldogság, mind a szélesebb közösség érdekében el kell tudni viselni őket. A sérelmi politika, a sértettség nemcsak rossz tanácsadó, hanem lehetetlenné teszi a kiegyensúlyozott életet. A boldogságot! a legtöbbször a szerelemmel kapcsolatban szokták emlegetni. És a családdal. Mint mondják, a szerelem vak: a szerelmesek boldogságukban elfeledkeznek a körülöttük lévő világról. Szép, nemes érzés ez, még akkor is, ha csalódásokkal jár: a nagy, soha el nem múló szerelmekről később kiderülhet, hogy bizony nagyon is illékonyak voltak. A családi élet nyugalma azonban fontos feltétele a boldogságnak. Aki a családjában, élete párjával, gyermekeivel jól érzi magát, az könnyebben tudja másfajta gondjait elviselni. Az az ideális, ha az otthon biztonsága kisugárzik a más tevékenységekre. És százszorosán jaj, ha a másutt szerzett vélt vagy valódi sérelmek megviselik az otthon nyugalmát. Ha két ember szerelemmel szereti egymást és elhatározza, összeházasodik, tisztában kell lennie afczal, hogy mivel a jót könnyű elviselni, elsősorban a gondokban, a bajokban kell támogat- niok a másikat. Később születendő gyermekeikkel pedig csak akkor tudnak majd az idők múltával is szót érteni, ha őket nem csupán saját képmásukra, hanem az ő egyéniségüknek, hajlamaiknak, a változó világból adódó másfajta gondolkozásuk figyelem- bevételével próbálják teljes emberré formálni, nevelni. A családi élet mércéje nem azoknak a javaknak az összessége, amelyet anya, apa, gyerek, gyerekek magukénak mondhatnak. A családban meg kell tanulni lemondani a másik javára. Ügy érzem, túlságosan sokat emlegetik némelyek mostanában, mennyivel kevesebb az egy személyre jutó jövedelem a két- és háromgyermekeseknél, mint a gyermektelen házaspároknál, de a kelleténél kevesebb szó esik róla, hogy a gyermek ugyan nagy gond, de még nagyobb öröm! És egyben hajtóerő is: az ember sok mindent vállal gyermekéért, amit különben nem csinálna. Ezek azonban örömet jelentő, boldogságforrást jelentő áldozatok. A sokat emlegetett második műszak is mindjárt mást jelent, ha az ember hozzáképzeli nemcsak a konyhai munkát, hanem a kedvenc ételét örömmel fogyasztó gyermeket és a bár fáradt, de jóízűen falatozó gyermekét belső elégedettséggel néző anyát. Persze, ha valakinek csak robot a konyhai munka, csak kiadás a gyermek, nem lelheti örömét benne. De nem lehet boldog sem! Persze manapság, ha a boldogságra terelődik a szó, azonnal társul hozzá egy másik fogalom: a békéé. Hisz a rakétatelepítések híreinek hallatára kiben nem támadnak fel az emberiséget fenyegető katasztrófák félelme^ tes rémképei? Az élet minden zugában nap mint nap nem tárgyalják, nem tárgyaljuk-e az esélyeket, a pusztulás helyett a túlélést jelentő jövő esélyeit, a fenyegető halállal szemben az élet erősödő lehetőségeit, enélkül boldoságunk, boldogulásunk merő illúzió, elillanó káprázat lenne csupán. Boldogságunk forrása: bizalom a józanság felülkerekedésében, a mindenkori embertelenség fölött. Nem szabad elveszíteni reményünket abban, hogy az erőszak mégiscsak megtorpan a kollektív pusztulás határai előtt, s pláne nem szabad átadni magunkat holmi bénító világvége hangulatoknak, még akkor sem, ha tudván tudjuk, hogy távoli országokban ma is ágyúk szólnak, bombák robbannak, s a képernyőn bedőlt falú házak, lerombolt városrészek jelennek meg, újságpapírral letakart holttestek látványa szül irtózatot bennünk. De az is tény, soha még a Földön nem mozdult meg annyi ember a béke érdekében, soha nem emelték fel még annyian szavukat a fegyverkezés ellen, mint épp ezekben az időkben, amikor a félelemmel szembeszáll az elszántság: van még remény. ol tehát- a boldogság mostanában ebbén a zajló, örvendetes hírekkel ritkán szolgáló világban? Nem, semmiképpen nem akkor boldog a ember, ha nincs baja. Hanem, ha képes azokkal szembeszállni, azokat vagy azok hatását legyőzni. A boldog életre a mai Magyarország az emberek túlnyomó többsége számára biztosítja a lehetőségeket, mégha egyforma és növekvő jólétet nem is tud egyhamar adni mindenki számára. Az már rajtunk áll, hogy ki-ki közülünk miként rendezi be az életét. Brecht szavaival: „A boldogság nem ajándék / Naponként harcba hív,” Elfogadták a jövő évi költségvetést Tegnap a Parlamentben a Magyar Népiköztársaság 1984. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájával folytatódott az országgyűlés téli ülésszaka, A legfelső törvényhozási fórumon megjelent: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, valamint az MSZMP Politikai Bizottságának más tagjai. Jelen volt a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, ott voltak a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglaltak a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai. Elsőként Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke emelkedett szólásra. (Folytatás a 2. oldalon.) Befejeződött a parlament téli ülésszaka 4 tartalomból: Hazánk és az európai biztonság Mit termesztünk 2000-ben? „Tyúklépésekkel” —de versenytempóban Hol a barátság mostanában? Karácsonyfáit, negyvennégyben Nagy terve van a családnak Vendégünk: Gion Nándor Történelem és művészet n nyolcadik: Tiszafüred Obsit helyett ismét fegyver JCellenM'* kar/iesß mji iiiniupeket kivárnunk!