Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-23 / 302. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 23. Panaszolták, megvizsgáltuk Szórópusztán süvít a szél A kút omladozik, a víz ihatatlan A szórópusztai makadámút felületét kikezdte az idő. Tanácsosabb kocsival átvágni a réten. Csordakút mellett vezet a csapás. Innen hordja az ivóvizet a kis település. A mezőn éles szél süvít. A kút mélye kicsorbult pohárként ásítozik. Az egyik oldalon leomlott a téglafal.. Keskeny betonlapot helyeztek az omlás fölé: Az emberek arra állnak, úgy húzzák a vizet. A kút mélye áldozatra váróan pislog felfelé. A rossz deszkából készült káván lógó jégcsapok mintha figyelmeztetően mutatnának lefelé: előbb-utóbb úgyis ott leli halálát valaki. Erre figyelmeztetett bennünket egyik panaszosunk is. Mi lenne a megoldás, erre keresek választ. Áldozatra várva — Vagyunk mi, mint a szükséges rossz, — mondja Bottyán Sándor, Szórópuszta tanácstagja. — Nehezen figyelnek ránk. Amikor még nálam is négy kisgyerek volt, kértem, hogy szereljenek néhány égőt a buszmegállóhoz vezető úton. Nem lett belőle semmi. Illetve annyi lett, hogy tavaly nyolc égőt felszereltek itt, a házak között. Egy liter borért hoztak néhány újabb lámpatestet, de azokat nem szerelték fel. Hatvannyolcban, ha jól emlékszem, fúratott itt egy kutat a tsz, de nem helyezték üzembe. Akkor még mindenféle jószágot tartott itt a tsz, de már régen üres az istálló, hiába újították fel két évvel ezelőtt. Fenntartási kavicsot is ígértek a makadámúthoz, de sürgetésem süket fülekre talált. Tudom én, hogy a tanácsnak is sok gondja-baja van az új óvodával, de az itteni huszonegy családra is gondolni kell. A szórópusztai művelődési házat lebontásra tavaly vette meg Karkus András éjjeliőr. Bottyán Sándor nem bánkódik miatta: — A mozi jelentett abban valamit, de amióta 23 televízió van itt, az sem hiányzik. A fiataloknak persze ió volna valami elfoglaltság, hogy ne duhajkodjanak értelmetlenül. Megtörtént, hogy szétszórták az esőztető berendezést. Az orvos hetenként egyszer jár ki Besenyszögről. Bottyán .Sándorék szobájában rendel. Az öreg szinte önmagát biztatva mondja: — A doktor még sohasem talált olyan betegséget, amit ivóvíz okozott, pedig mindenféle piros bogarak vannak a kútban. Igaz, fertőtlenítjük. Minden tavasszal, kicsapáskor tíz kiló meszet és öt kiló klórmeszet dobunk a kútba. Torony víz helyett A huszonegy család, összesen hozzávetőlegesen nyolcvan ember által lakott Szórópusztán egyelőre elképzelhetetlen vízmű és víztorony építése. Boros Emil beseny- szögi tanácselnökkel a megoldás módját keressük. Azt mondja a tanácselnök: — Ha jól emlékszem, annak idején háromszázezer forintért fúratott kutat Szó-, rópusztán a termelőszövetkezet, de a kút kevés hozamú volt és vize emberi fogyasztásra alkalmatlannak bizonyult. A településhez közeli gátőrházban viszont jó kutat fúrtak. Ivóvizet onnan hordhatnának a szórópusztaiak. — A községi tanács eszerint semmit sem tehet? — Nincs rá anyagi lehetőségünk, hiszen a most épülő óvoda tízmillióba kerül. Hosszú időre leköti fejlesztési alapunkat még akkor is, ha a megyei tanács ötmillióval besegített, és a helyi gazdálkodó szervek, meg a lakosok is sokat segítenek. Az óvoda födémpaneljeit például csak úgy tudtuk megszerezni, hogy a tsz brigádja bement a gyárba és ott segített elkészíteni azokat. Azt a munkát, amihez nem kell szakértelem, elvégzi a lakosság. Szórópusztán mindössze három család tagja a szövetkezetnek, így annak nem hivatali kötelessége az ott lakókról a gondoskodás. Ezt tudva állítok be Nagy Lászlóhoz, a besenyszögi Kossuth Tsz elnökéhez, akinek segítőkészsége egyértelmű: — A tsz szórópusztai fúrt kútja hasznavehetetlen, ezért más megoldást kell keresni. Ha például jó víz van a gátőrháznál, egy vezetékkel össze lehetne azt kötni a településsel. A költségekhez mi is hozzájárulnánk. Nem hiszem, hogy a gátőrházi kútra vezetéket lehet kötni, ezért mást javasolok: — Mi lenne, ha a tsz lajt- tal vinne ivóvizet Szórópusztára? Mosásra és az állatoknak az ásott kutak vize is megfelelne. — Elképzelhető ez a megoldás, — vélekedik a tsz-el- nök, — csupán az'a kérdés, hogy ki vállalja a felelősséget? A lajtba ugyanis a gyerekek mindenféle, fertőzést okozó anyagot bedobálhatnak, nyitva hagyhatják a lajt csapját. Akkor nem lenne akadálya annak, hogy oda ivóvizet szállítsunk, ha valamelyik udvarra betehetnénk a lajtot. — Gondolom, ennek semmi akadálya. — Ne ítéljen elhamarkodottan. Lebontottuk például a szórópusztai tsz-irodát. Abban volt a település egyetlen telefonja. Tudja, mit ri- mánkodtam azért, hogy valamelyik családhoz be lehessen kötni azt, hogy ne maradjon telefon nélkül a puszta? Pedig a mentők, a tűzoltók, a rendőrség gyors értesítése, és egyéb okok miatt is nagyon fontos az. Attól félek, a lajttal is így járunk. Arról meg máris intézkedek, hogy a csordakutat rendbehozzák. Csak helyi erőforrásból Mit lehetne tenni a szóró- pusztaiak érdekében, — erre kérek választ a megyei tanács vb építési vízügyi osztályának vízügyi csoport- vezetőjétől, Süvegesné So- modi Zsuzsától. A válasz várható: — Nagyobb települések víz- és csatornahálózatához sincs elég pénzük a tanácsoknak. Nincs más megoldás, mint a szórópusztai kút rendbehozatala, és valamilyen tetővel a lefedése. Ez a helyi tanács, illetve az ottani tsz feladata. Az ilyen feladatokra szokták azt mondani, hogy csak helyi erőforrásból oldhatók meg. Talán annyit fűzhetnénk hozzá, hogy helyi erőforrásból is. Meg egy kis figyelemmel is, hogy ne legyen (szó szerint) a pusztába kiáltott szó a néhány köbméter kőzúzalék odaszállítása, néhány égő felszerelése, a csordakút rendbetétele iránti ké- ■ relem. Mindenesetre Szórópusztán süvít a szél, és a jégcsapok figyelmeztetően mutatnak lefelé a düledező kútba. Simon Béla Megkezdődött a téli szünet Tegnap az iskolákban megkezdődött a téli szünet, amely 1984. január 2-ig tart, s 3-án folytatódik a tanítás. A Művelődési Minisztériumnak az 1983 84-es tanév munkarendjére vonatkozó utasítása szerint az első félév 1984. január 29-ig tart, az utolsó tanítási nap január 27. A diákok és szüleik február 3-án kapják meg az eddig végzett munka minősítését tartalmazó értesítést. A tavaszi szünet első napja április 2-a, az utolsó pedig április 6-a lesz. A tanév további „menetrendje” szerint az utolsó tanítási nap az alapfokú oktatási intézményekben és a középiskolák I—III. osztályaiban 1984. június 15-én lesz. A szakmunkásképző intézetekben — az utolsó évfolyam kivételével — június 8-ig tart a tanítás. A végzős középiskolások, illetve egészségügyi szakiskolások 1984. május 11-ig, a szakmunkás- képző intézetek végzős növendékei május 25-ig járnak iskolába. Az érettségi vizsgák a nemzetiségi gimnáziumokban május 11-én, a többi gimnáziumban és a szakközépiskolákban május 14-én, az esti és levelező tagozatokon pedig május 28-án kezdődnek. A szakmunkásvizsgára június 14-től, illetve — középiskolát végzettek számára indított másféléves tanfolyamok zárásaként — február 16-tól kerül sor. Ünnepi vásár a raktárban Az idősebb vásárlóikat mentették; meg a lépcsőzéstől, és enyhítették a Tisza I. áruház zsúfoltságát is a tiszafüredi áfész vezetői azzal, hogy az említett üzlet melletti raktárépületben is karácsonyi vásárt nyitottak. Mindenféle játékokat kínálnak ott, igen nagy választékban. Az idei jó játékellátást. annak is köszönhetik a vevők, hogy ideális kapcsolat alakult ki a Tisza L és a Triál Valamint a csehszlovák Kultúra Háza között. Utóbbi helyről kapták a régóta hiánycikknek számító, kivágott najzú, térhatású mesekönyveket. Délibábok nélkül Észrevételek a falusi turizmus lehetőségeihez Helyreállított mecseki templomok Helyreállították a Mecsek karéjában fennmaradt hét Árpád-kori templomot. A több évig tartó rekonstrukciós program során — az egyház és az állam együttműködésének eredményeként — megújultak a Mánián, Málomlban, Cserkúton, Kővágószőlősön, Kővágótöttö- sön, Bakonyán és Hetvehe- lyen levő műemlékek. A felújítást megelőző régészeti kutatás számos, eddig ismeretlen részlettel gazdagította a 700—800 éves templomo- , kát. Az évszázadok viharait épségben átvészelt egyházi épületek új funkciókkal is gyarapodtak; a mánfai templom például kamarahangversenyeknek ad helyet, a cser- kúti templomban képzőművészeti kiállításokat rendednek, a hetvehelyi templom pedig múzeum lett. A XIII. században épült hetvehelyi templom szakrális használata száz évvel ezelőtt megszűnt, és most — helyreállítva — a közművelődésnek adta át a Baranya megyei Tanács. Babakocsitól babakocsiig Két nemzedék védőnője — Az orvossá,got vagy a védőoltást vinni kéll akkor is, ha bokáig ér a sár. Az újszülött egészségét védő tanácsot, vele együtt a biztató szót is várja a kismama, bármilyen kíméletlenül csíp a zúzmara, vagy ikavarjia a havat a szél. A távolságot se mérjük, hiszen tudjuk, hogy mindig idejében kell odaérni, ahol számítanak a segítségre. Jászberényben Demény La- josné védőnő, a Körzeti Orvosi Rendelőintézet anya- éá csecsemővédő szolgálatának dolgozója beszél így munkájáról. Azokról a feladatokról, amelyek a védőnőkre várnak bent, a Thököly úti rendelőben és kint, ia ki tudja hány kilométerre kiterjedő körzetekben. Bénit, a korszerűen felszerelt, kényelmes rendelőben az orvosok irányítása és segítsége mellett könnyebb a munkánk. Szép feladat vár ránk kint a körzetben is, függetlenül attól, hogy autóbusszal, kerékpáron vagy a sarat taposva, télen a hóban utat törve, gyalogosan jutunk el a gyermekét váró kismamához vagy a csecsemőjét gondozó édesanyához... Igen, munkánk jóval az újszülött megérkezése előtt elkezdődik. A kismamákat gondozzuk, őket láitjuk el hasiznos tanácsokkal, de a főszereplő már akkor is a gyerek. Azután gyakrabban felkeressük őket, először 24 »órával azután, hogy hazatéritek a szülőotthonból, majd 6 naponként egészen addig, míg szükség van a segítségre, a szaktanácsra. Feladatkörünkhöz tartoznak az isikolai, az óvodai látogatások, ahol a higiéniai előírások betartását vizsgáljuk. A mi dolgunk a védőoltások, a különböző szűrő- vizsgálatok megszervezése és lebonyolításia. Soha nem szűnő és a legnagyobb figyelmet igénylő feladatunk a rendszeres családlátogatás, amely a legtöbb örömmel ajándékoz meg bennünket, de gonddal, bánattal is jár. öröm naponta látni az elégedetten rugdalózó, pufók tarcú kisbabákat, az apró kezecskéket csókolgató, boldog édesanyákat, és a büszke apukákat Szomorú viszont, hogy még mindig vanmak nők akik a terhesség, vagy a szoptatás idejére se tudnak lemondani a mértéktelen dohányzásiról, az alkoholfogyasztásról. Sajnos pályafutásom alatt olyan eset is előfordult, hogy elvonókúrára kellett javasolni a csecsemő egészségét veszélyeztető mamát. Élmények^ felejthetetlen emlékek? A sok közül arról beszélek, amely legjobban bemutatja, hogy időben mit jelent és meddig tart a védőnő munkája. Az idén 20 esztendeje, hogy védőnő lettem, és néhány hete látogatok egy olyan kismamát, akit 20 esztendővel ezelőtt, mint csecsemőt sokszor felkerestem. Elmondhatom tehát, hogy munkánk babakocsitól babakocsiig tort. Illés Antal A napokban olvastam arról, hogy szűkebb hazánkban a falusi turizmus iránt szerény az érdeklődés. A panaszos híradás elsősorban a fogadó fél érdektelenségéről szólott, de az elmúlt nyár már más irányú tapasztalatokat is szolgáltatott. Miért tartom fontosnak télvíz idején a nyári örömök taglalását? Mert úgy vélem, máris elkéstünk, vagy a huszonnegyedik órában vagyunk a nyári, falusi turizmus szervezésével. De talán arról is érdemes szólni, hogy egyáltalán miért fontos ez? Az utazási irodák mindent megtesznek, — ez érződik programjaikon is —, hogy a társasutazások ára csak mérsékelten emelkedjék, tehát tömegek vehessenek részt a kül- és belföldi utazásokon, de várható, hogy mégis, fokozottabban növekszik a lakóhelyhez közel eső, nyugalmat, pihenést biztosító falvak vonzása. A turizmusnak ez a formája nem új keletű hazánkban. A két világháború közötti évtizedekben teljesen természetes volt, hogy a városi gyerekek falun töltöttek el néhány hetet. Ügy mondták akkoriban: elvittük a gyereket falura, hogy erősödjék. Tény, hogy ebben az indoklásban része volt az akkori falu nyújtotta jobb táplálkozási lehetőségeknek is. Ma már ez nem meghatározó, de a mozgásigény, a tisztább levegő annál többet nyom a latba. De nem kell a múltba menni példákért: a Dunántúlon az üdülőfalvak tucatjaiban pihennek nyaranta a városi, elsősorban budapesti családok. A tehetősebbjei megvásárolták az elhagyott öreg házakat, s felújították. A szerényebb igényűeknek — akik nem kacsalábon forgó kastélyt csináltak az öreg házakból alig került ez többe, mint egy-egy nyugati körutazás. A többség persze csak két— három hétre bérli a „tiszta szobát”, konyhát. Nem véletlen, hogy először a dunántúli, főleg a Balaton- felvidéki községekben bontakozott ki a falusi turizmus. Karnyújtásnyira a Balaton, a hegyek, a várromok szinte hívogatnak. De mindez egy kicsit a kinek melyik menyasszony a szebb kérdése. Ha nem tapasztaltam volna, talán el sem hinném, hogy mennyire felfedezték az emberek az alföldi táj szépségeit is. Az elmúlt nyáron már tízezrek „barangoltak”, kempingeztek a kiskö- rei-tó körül, a Tisza, a Körös, a Maros fűzeseiben. Nagyon sokan azt mondták: szívesebben laknának bent a faluban — a legfőbb szempont rendszerint a gyerek biztonsága volt —, de hová „kéredzkedjenek be”. Az igazsághoz tartozik, hogy ehhez nem sok kérés kellett volna, mert azért már jó néhány üdülőkörzeti faluban létrehozták a fizető-vendég- szolgálatot, de erről a túristák nemigen tudtak. Sokan a programok hiányát sérelmezték, néhány nap után tovább vándoroltak. Ezért sem őket kell hibáztatni, az ajánlat hiánya, illetve korlátozottsága a ludas. Addig már eljutottak az idegenforgalmi szervek, hogy ajánlják a fürdőket, kempingjeiket, az éttermeiket, de gondolkodásuk — elnézést — leragadt az üzleti szempontokon. S ez szerintem az üzleti szempontokat is sérti. A tájat ugyanis értékeinek teljességében kellene propagálni. A mulasztások egész sorát lehetne ezzel — időben! — jóvá tenni. Szúrjuk le képzeletbeli körzőnket mondjuk az abá- di-öböl partján, húzzunk egy olyan kört, amelynek két egymástól legtávolabbi pontja száz kilométerre van egymástól. Üssük fel a vidék történelmi, néprajzi atlaszát — képzeletben ezt is, mert ilyen sincs — s meglátjuk, mennyi minden van e parányi íöldön. Csak éppen mindig „elszalad” mellette a Trabant, a „Zsiga”, a Skoda. Hány szolnoki gyermek nézte meg eddig Túrkevén a csodálatos Finta-gyűjte- ményt? Hát a Nyúzó Gáspár házat Tiszafüreden? Az Északról jött — Salgótarján, Diósgyőr, Kisterenye — kohászokat, bányászokat, akik a bereki vízben gyógyítgat- ják foglalkozási betegségeid két, ki invitálja be a Kántorportára? S a környék védett vagy nem védett, de ősparkként pompázó arborétumaira ki, mi hívja fel a túristák figyelmét. Az Arpádkori romok? A halász-, vadász-, pá- kászélet emlékei? A pásztorkodás múltja? De újabb mulasztásra is gondolok: az még csak hagy- ján, hogy a városi gyerek manapság csak szerencsével láthat lovat —, hogy mi is az az ökrös szekér Petőfi, Arany költeményeiben, már szinte megismerhetetlen, — de, hogy alkothat a nyiladozó értelmű ifjú emberke valós fogalmat a nagyüzemi mezőgazdaságról? Pedig tanulja az iskolában, hogy micsoda jó dolog a nagyüzemi mezőgazdaság. Tényleg az, mi hoztuk létre, az itt és most emberei, csak éppen vagy megmutatjuk gyermekeinknek vagy nem. Milyen kár, ha nem, mert ha valamire, akkor erre büszkék lehetünk. Régi és új kincsek, tárgyi kultúránk reprezentatív emlékei, szocialista társadalmunk vívmányai itt vannak karközeiben. De, hogy kerülnek ezek egy olyan gondolatmenetbe, amely a falusi turizmus kibontakozását 'szorgalmazzák? Azért, mert úgy vélem, mindez elidegeníthetetlen része kell, hogy legyen a falusi turizmusnak, ahogy a réten futkosás, a jó levegő vagy a horgászás izgalma. Meggyőződésem külföldi .— szovjet, bolgár, francia stb. — példák nyomán is, hogy a falun töltött pihenés heteit gazdagságunk felfedezésének örömével még teljesebbé lehetne tenni. Ezért kíván a jó ügy szélesebb körű szervezést, propagálást, azok részéről, akik a falusi turizmus felett bábáskodnak. S nem kizárólag az idegenforgalmi szervekre gondolok, hanem legalább annyira a valóságban mégis csak létező „uborkaszezontól” szenvedő népművelőkre is. A nyári falusi turizmus sikere közreműködésük, nélkül elképzelhetetlen. Tiszai Lajos Jégvágók a Balatonon A Balatonon, ahol a hét eleji -enyhülés miatt már nem hízik a jég, kettőzött tempóban dolgoznak a jégvágók, hogy mielőbb megtöltsék vermeiket. A partközeli, átlagban húsz centis jég egyelőre még egybefüggő, vágása a sekély részeken biztonságos, a halászat, a vendéglátóipar, az ólelmiszerkereskedelem, habár vannak hűtőházai, tárolói, nem mond le a természet kínálta jégről, aminek kivált a nyári főszezonban veszik hasznát. A terv szerint mintegy 600—800 vagon jeget tárolnak a vermekben, zömében a halászzsákmányok és a gyorsan romló élelmiszerek tartósításához.
