Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évf. 263. szám 1983. nov. 6., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SZAVAK LENINTŐL K | ikínlódni — nem szép szó. I De szinte naturalista hű- I séggel és pontossággal vil__________I lantja fel mindazt, amivel a szülés jár. Azt a vért és szennyet; az elodázhatatlan és kikerülhetetlen szenvedést; a mind élesebb tolófájások és ihind kevesebb enyhülést nyújtó elernyedések egymást egyre gyorsabban váltó hullámait; azt a kiszolgáltatottságot a gyötrelemnek, amelyből nincs visszaút, amelyből csak előre lehet menekülni; az akarattól független objektív természeti folyamatnak és a nélkülözhetetlen, meg nem takarítható személyes erőfeszítésnek azt az egygörcsű, szétbogozhatatlan dialektikáját, amely nélkül nincsen új emberélet. És nincs új társadalom. Lenin 1920 áprilisában vagy májusában, A „baloldaliság” a kommunizmus gyermekbetegsége című írása közben talált rá. Dőlt betűkkel szedetve emelte ki a szövegből, szinte érezzük e gesztusban a felfedezés örömét, amelyet a legpontosabb kifejezés megle- lése okozhatott. Pedig itt nem is magának a forradalomnak, hanem csak első feltételének és legkorábbi előzményeinek érzékeltetésére használta: „A marxizmust, mint az egyedül helyes forradalmi elméletet Oroszország valóban kikínlódta magának, félszázados hallatlan kínszenvedés és áldozatok... árán”. A mondat mögött felsejlik az egész XIX. századvégi cári birodalom minden fizikai és szellemi kínja, véres merényletekkel és megtorlásokkal, szibériai száműzetéssel és Péter-Pál erőddel, nihilisták és anarchisták tévelygéseivel ; ott van mpgötte Tolsztoj és Dosztojevszkij, Csehov és Gorkij fájdalmakkal és várakozásókkal terhes Oroszországa. De térjünk vissza Leninhez. Politikai szótárában már az idézett mondat leírása előtt megvolt a helye annak a szónak, egyelőre kitöltetlenül. A forradalom szinonimája nála mindig a szülés, és a szülés mindig kínnal jár együtt. íme: „...leírhatatlan kínok közepette születik az új, némelyek megszédülnék, némelyeket kétségbeesés fog el, némelyek az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket. Oroszország különösen kínosan és fájdalmasan élte át a történelem éles fordulatai közül a legélesebbeket...” A keltezés; 1918. március 11. Egyszerű, hétköznapi cikk az Izvesztyijában, egy a sok közül. Érdemes belelapozni a többi, az idő tájt papírra vetettbe is. Vlagyimir Iljicsnek késhegyre menő, kétségbeesett vitákat kell folytatnia saját legszűkebb környezetével, legjobb elvtársaival, a külügyi népbiztossal például, hogy aláírják a szégyenletes breszti békét. Hogy az az alig négyhónapos, háború-, fagy- és éhséggyötörte csecsemő — a forradalom, amelynek minden oldalról az életére törték, kívülről és belülről fojtogatták — legalább lélegzethez jusson. Mert nem elég csak megszületni: életben is kell tudni maradni. És erőre kapni, felnőni; kinőni gyermek- és nem gyermekbetegségeket; túlélni éhhalált; győzni polgár- és nem polgárháborúban; orgyilkosokkal megbirkózni; megtanulni építeni; megtanulni tanulni; tévutakról visszatérni; szakadékokat elkerülni; gyalázkodásra méltósággal válaszolni, rágalmakra igazsággal, életveszélyes zsarolásokra jó idegekkel. Valóban kínok közepette születik az új, s nemcsak születik: így is növekszik. A létező szocializmusnak létezése első pillanatától — s nemcsak orosz- országi megszületésétől, de a Duna— Tisza és az Elba, az Odera vagy a Mekong partján való megjelenésétől is — minden nagy és kis eredményt, minden győzelmet és minden keserű tapasztalatot valóban úgy kellett és kell kikínlódnia magának. Jó, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a szavaknak. A műveket nem szabad az életműből kiszakítva olvasni. Mondatokat, idézeteket kivált nem. Hát még szavakat! És mégis, ez az ige — amely szenvedő és cselekvő alakú egyszerre, cselekvést és történést fejez ki egyszerre, szétfeszítve minden grammatikai kategóriát — valahogy önálló, szuverén életet kezd élni a mai olvasó szemében. Ez a nem szép szó valahogy megláttatja a szépséget a mi korunkban is; valahogy megrántja azt a köldökzsinórt, amely a mi mai — olykor nagyon nem forradalminak érzett — hétköznapi küzdelmeinket tizenhét októberével mégis összeköti. Kétharmad évszázad távolából, mégis a jövő felől ad értelmet a mi mai — ne féljünk kimondani — kínlódásainknak: hogy tudniillik általuk mégis kikínlódjuk magunknak a holnapot. Mennyi mindent kell kikínlódni magunknak! Kínlódunk a gazdaságban, roppant gondok és némelyek számára olykor bizony kilátástalannak látszó feladatok szorításában. Jó, a szakadék szélén megálltunk, megkapaszkodtunk (nem zuhantunk le a csőd, a fizetésképtelenség, a munkanélküliség, a drasztikus életszínvonal-romlás szakadókába, mint oly sok más ország ezekben az években), talpon maradtunk, és ez nagy szp. De eddig még alig-alig gyűjtöttünk erőt a további talpon maradáshoz s az előbbre lépéshez. Ki tudjuk-e kínlódni magunknak az igazi erőforrásokat és biztosítékokat: a hatékonyabb termelést, a nemzetközi versenyképességet? Ki tudjuk-e kínlódni a korszerűbb termékszerkezetet, a magasabb fokú szervezettséget és fegyelmet? Ki tudjuk-e kínlódni — oly sok évtizedes kínlódások után — a valóban jó munkára kényszerítő, a munka és csakis munka értékével arányos, a szocializmus alap- elveivel adekvát személyes anyagi érdekeltsági rendszert? Ki tudjuk-e kínlódni annyi gyanakvás, egy helybén topogás, álforradalmi és álszocialista, álbaloldali gyermekbetegségek után? Keserves erőfeszítéseket teszünk a nemzetközi küzdőtéren. Nem mi magunk, hisz ehhez kicsinyek vagyunk, hanem mindenkivel összefogva, aki kész és képes a béke megmentésére. Nem mi magunk, de azért saját szerény, ám hazai munkákkal megalapozott tekintélyünket is latba vetve.-'Olykor kilátástalannak tetsző, mégsem értelmetlen küzdelmet folytatunk legalább az enyhülés maradékának megmentéséért — egy végletesen kiélezett helyzetben, egy termonukleáris katasztrófa veszélyeinek és a roppant mérvű fegyverkezési hajsza tehertételeinek szorításában, mégis jó idegekkel és ésszerű kompromisszumokra készen. Mert bár messze holmi megalázó breszti békék kiszolgáltatottságától, a kockázatok óriásira nőttek. A szocializmus ki fogja kínlódni, ki fogja kényszeríteni a békét — nemcsak önmaga, hanem egyúttal az emberiség számára. Jól tudjuk, a világ s benne Európa helyzete egyre feszültebbé és veszélyesebbé válik. Az imperializmus szélsőséges körei a féktelen fegyverkezési hajsza útján nyíltan törekszenek a katonai fölény megszerzésére. A Szovjetuniónak és a Varsói Szerződésnek ma is számos javaslata és kezdeményezése van, amelyek elfogadása megállíthatná a nemzetközi feszültség növekedését, csökkenthetné az emberiséget fenyegető veszélyeket és visszavezethetné a világ országait a kölcsönösen előnyös együttműködés útjára. Ezek a javaslatok, kezdeményezések érdemi válaszra, tárgyalásra és realizálásra várnak. Kínlódunk a társadalomépítésben: továbbépítjük választási rendszerünket, egyszerűsítjük a közigazgatást, hatékonyabbá igyekszünk tenni a szakszervezetek munkáját — minden módon segítjük a szocializmus lényegének, a demokráciának a megerősödését. Segítjük, miközben nem csekély tehertételekkel, tehetetlenséggel, visszahúzóerőkkel kel! megbirkóznunk. És miközben— hogy is írta Lenin? — „egyesek megszédülnek”. Vagy „az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, az elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket”. yötrődünk — hallani a közkeletű, minden forradalmi pátosztól mentes, attól na- __J gyón távoli választ, ha valahol — egy vállalatnál, egy szövetkezetben, egy intézménynél, országos irányító szervnél — a mindennapi munkáról érdeklődik az ember. Nem mindig hallani ki belőle a bizalmat és cselekvő elszántságot, hogy azért kikínlódjuk vele, amit kell. Kínlódunk, la^ vírozunk — hallani másutt a szinonimájával együtt, és talán nem is sejtik, hogy ez a lavírozás éppenséggel forradalmi jelszó is lehet. „Próbálják meg összehasonlítani a .forradalmár’ szokásos, közkeletű fogalmával azokat a jelszavakat, amelyek a mostani időszak sajátosságaiból erednek: lavírozni... lassan építeni...” Ne tévedjünk: nem ma íródott le ez a mondat sem. A „mostani időszak” nem a nyolcvanas évek, mint első pillantásra véljük; a dátum: 1918. április 28. Lenin az akkori forradalmároknak írta. De nagyon nekünk szólóan. — Németh Miklós linómetszete A TARTALOMBÓL: lobbá teszik a földet, biztonságosabbá a termelést Közelebb az élethez Dhol az álom valéra válik II barátság pillanatai November 7. alkalmából Koszorúzás a fővárosban és a megyeszékhelyen A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója tiszteletére tegnap a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorűzási ünnepséget rendezett Budapesten, a Felvonulási téren, a Lenin-emlék- műnél. A magyar és szovjet zászlókkal, s a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóival díszített téren a fővárosi dolgozók, fiatalok több százas serege gyűlt össze az ünnepi eseményre. A szoborral szemben csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival és a katonai díszszázad elvonulásával ért véget. A szolnoki Lenin-szobor előtt díszőrségváltással kezdődött tegnap délelőtt a koszorúzási ünnepség, amelyen a megye és a megyeszékhely lakóinak képviselői emlékeztek a világtörténelmi sorsfordulóra, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulójára. A koszorúzási ünnepségen részit vettek a megye és a város párt- és állami szerveinek vezetői, a tömegszervezetek és tömegmozgalmak tisztségviselői. A díszőrségváltás után elhangzott a magyar és a szovjet himnusz, majd Hanga Erika, A Lenin-szobornál Majoros Károly és Szűcs János helyezte el a koszorút Pontban tíz órakor kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét. majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett Lo- sonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, aki ezután ellépett a katonák sorfala előtt. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyeztek koszorút a szobor talapzatára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Losoncai Pál és Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Minisztertanács koszorúját Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese. az MSZMP Politikai Bizottság tagjai helyezték el. A Szovjetunió magyarországi nagyikövetsége képviseletében Vlagyimir Bazovsz- kij nagykövet és Anatolij Popon vezérőrnagy katonai és légügyi attasé koszorúzott. A fegyveres erők nevében Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügyminiszter és Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút. Budapest Főváros Tanácsa koszorúját Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Farkasinszky Lajos a Fővárosi Tanács elnökhelyettese helyezte el. A szobor talapzatát virágokkal borították el a fővárosi üzemek, intézmények, hivatalok dolgozóinak és a budapesti fiataloknak a küldöttei is. A koszorúzási ünnepségen részt vett politikai és társadalmi életünk számos magasrangú személyisége. a Szigligeti Színház művésze mondta el Gyemjan Bednij Fő utca című versét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottságának nevében Majoros Károly, a megyei párt- bizottság első titkára és Szűcs János, a megyei párt- bizottság titkára; a megyei tanács képviseletében Berecz- ki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese és Bárdi Imre, a megyei tanács pártbizottságának titkára helyezték el a kegyelet és a megemlékezés koszorúit a nagy forradalmár szobrának talapzatán. Koszorúikkal ékesítették a szobrot a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok, a megyei fegyveres testületek, a megyei társadalmi és tö- meeszervezetek, a megye munkásainak, tanulóifjúságának képviselői. Elhozták a tisztelet, a hála virágait a megyeszékhely lakói is. Koszorúzási ünnepségeket tartottak tegnap a kora délelőtti órákban a Szolnok városi köztemetőben levő szovjet katonák sírjánál. A hála és a kegyelet koszorúival tisztelegtek a szovjet hősök emléke előtt a környék üzemei dolgozóinak képviselői, a lakosság, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok képviselői. A Hősök terén levő szovjet hősi emlékműnél is koszorúzási ünnepségre került sor ugyancsak tegnap délelőtt. Az emlékmű talapzatára helyezték el a megemlékezés és tisztelet koszorúit a városi pártbizottság, a városi tanács, a fegyveres testületek, a társadalmi és a tömegszervezetek, továbbá a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok képviselői. Virágokat hoztak az emlékmű talapzatára a város lakóinak, dolgozóinak, fiataljainak küldöttei.
