Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-04 / 261. szám

1983. NOVEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Barátsági nagygyűlés Szolnokon (Folytatás az 1. oldalról) nosságából: a szocializmus erejéből. A továbbiakban szólt Szol­nok megye szocialista építő- munkájának eredményeiről, nem hallgatva el, hogy gond­jaink is vannak. Mert hisz lehetne még jobban takaré- koskolni, jobb volna, ha kor­szerűbb lenne a megye ipa­rának termékszerkezete. Beszédét a következőkkel fejezte be: — Tallinn, Észtónia nálunk már fogalom, jelkép, a ba­rátság szimbóluma. Kapcso­latunk széles alapokon nyug­szik. Minél többet látunk egymás országából, megta­nulunk történelméből, an­nál mélyebb a tisztelet, a barátság. És ez nagyon fon­tos, mert a barátság a miénk Gyümölcsöző kőt évtizedes kapcsolat Rein Risetlaan felszólalá­sának bevezetőjében átadta a nagygyűlés Szolnok me­gyei résztvevőinek az Észt Kommunista Párt Központi Bizottsága, a köztársaság kormánya, az észt kommu­nisták és dolgozók üdvözle­tét. — Engedjék meg — mon­dotta, — hogy átadjam önöknek legőszintébb jókí­vánságainkat a szocializmus építéséhez, a gazdasági és kulturális fejlődéshez, egy­ben mindannyiuknak jólétet és sok boldogságot kívánjak. — Idei moszkvai látogatá­sa során Kádár János, az, MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára a követ­kezőket mondotta: létrejöt­tének első pillanatától kezd­ve, a szovjet állam erőtelje­sen harcol a békéért és a mai napig a béke fő táma­sza a'világon. Mindez tör­ténelmi tény, amelyen nem tud változtatni semmilyen antikommunista, szovjetel­lenes propaganda sem. Most lenne 70 éves Emlékezés Ságvári Endrére Tegnap este elbúcsúztak tőlünk az észt barátságvonat utasai. A búcsúzás — bará­tokról lévén szó — nem volt könnyű, bár „viszontlátást” mondtak azok is, akik a Tal- linnba induló vonat ablakán hajoltak ki, s azok is akik a szolnoki pályaudvar peron­járól integettek a hazájuk­ba visszatérőknek. Búcsúztak tőlünk az észt művészet, a kulturális élet követei is; an­nak a 35 tagú csoportnak a tagjai, akik az ének, zene, tánc nemzetközi nyelvén meghódították a megye mű­vészetbarátainak szívét. A csoportot Heikki Gross, az Észt KP KB kulturális osztályának vezetője vezette, aki híve és kitűnő ismerője a magyar kultúrának. Egye­bek között az észt dalosmoz­galmakról beszélt. — Több, mint száz éve már, hogy minden ötödik évben megrendezzük a Dal ünnepét. Legközelebb 1985- ben találkoznak Észtónia kó­— a szolnokiaké, a tallinnia- ké, a Szolnok megyei és az észt embereké, végső soron a magyar és a szovjet népé. A következőkben Rein Risetlaan kitért Szovjet­unió békepolitikájának té- nyeire, majd így folytatta: — Majdnem két évtizede fejlődnek a baráti kapcsola­tok az Észt Szovjet Szocia­lista Köztársaság és Szolnok megye között, s ez a kapcso­latrendszer az egész Szov­jetunió és a Magyar Nép- köztársaság közötti meg­bonthatatlan barátságnak, együttműködésnek és köl­csönös segítségnyújtásnak a része. A barátság és együtt­működés Szovjet Észtország és Szolnok megye között ré­gen olyan nagyszerű for­mákkal rendelkezik, ame­lyek révén könnyebb a ta­pasztalatcsere, a gazdasági, a szociális és a kulturális fejlődés kérdéseiben. Mint ismeretes, barátsá­gunk a két város, Szolnok és Tallinn közötti kapcsola­tok megteremtésével kezdő­dött, ami hamarosan kibő­vült az egész Észt SZSZK­barátokról rusai. A felkészülést már el­kezdtük, valószínűleg jóval százezer fölött lesz a részt­vevők száma, hiszen csak a föllépő együttesek összlétszá- ma meghaladja a 30 ezret. Az észt dalkultúra talaján sarjadt ki két fiatal művész, Helvi Raamat és Hans Miil- berg tehetsége is. A róluk készült „villámportré” kö­zös vonásai: mindketten az észt opera szólóénekesei, s alapképzésüket mindketten ugyanabban a zeneiskolában kapták. Szinte fölösleges hozzátenni: Kodály és Bar­tók őszinte tisztelői. Helvi Raamat: — A tallinni konzervató­rium elvégzése után néhány évig énekeltem az operaház énekkarában. Aztán 1980: a „nagy év” számomra — má­sodik helyen végeztem egy nagy énekversenyen. Szólis­tának szerződtetett az opera. A következő évben ösztön­díjasként a milánói Scalaban tanultam. ra valamint Szolnok megyé­re. Ma már természetesek a kialakult személyes kapcso­latok, a levélváltások, a munkások, mezőgazdasági dolgozók, sportolók, a tudo­mányos és művészeti élet képviselőinek, az újságírók kölcsönös látogatásai. Az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának tit­kára örömmel számolt be a nagygyűlés résztvevőinek Észtónia dolgozói szocializ­must építő munkájának leg­frissebb sikereiről, arról, hogy az Észt SZSZK az össz-szövetségi munkaver­senyben elért múlt évi eredményei alapján meg­kapta az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa, a Szak- szervezetek Össz-szövetségi1 Központi Tanácsa, és a Komszomol Központi Bi­zottsága Vörös .vándorzász- lóját. Hozzászólását így fejez­te be: — Engedjék meg, hogy megköszönjem önöknek a meleg, szívélyes fogadtatást, és jókívánságaimat fejezzem ki minden Szolnok megyei barátunknak. A barátsági nagygyűlés első része az .Internacionálé hangjaival zárult; ünnepi műsor következett. A mű­sorban felléptek a barát­ságvonattal érkezett észt művészek — szólóénekesek, néptáncosok, kamaregyütte- sek — a szolnoki Bartók kórus, a Tallinn körzeti Általános Iskola néptánc­csoportja, a mezőtúri Szi­várvány citerazenekar, a Ti­sza táncegyüttes és a Cor- vinka gyermek néptánccso­port. A késő esti órákban a barátságvonat utasai a szol­noki pályaudvaron ünnepé­lyesen búcsúztak vendéglá­tóiktól, visszaindultak hazá­jukba. Kedves operáim természe­tesen azok, amelyekben sze­repet kaptam: a Figaró há­zassága, Smetana Eladott menyasszonya, Wágner Ode­rái, de ismerem és szeretem Szokolay Sándor Vérnászát is. Nincsenek szerepálmaim, a szerencsében sosem bíztam — a rendszeres munkában hiszek. Hans Miilberg tavaly járt először Magyarországon, egy művészeti delegáció tagja­ként: — 1977 óta vagyok az ope­raház szólóénekese, eddig mintegy 25 szerepet énekel­tem. A legkedvesebb zene­szerzőm Mozart, a Don Juan Gyenes Dndrás kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gyenes And­rásnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága el­nökének több évtizedes mun­kásmozgalmi tevékenysége és a szocialista társadalom (építésében szerzett kiemel­kedő érdemei elismeréseként 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést csütörtökön a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A megyeszékhelyen Pro Űrbe dijat adtak ki Tegnap délután ünnepi ülést tartott a szolnoki Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. Az ülésen átadták az idei Pro Űrbe díjakat a városért végzett kiemelkedő munkáért. A városi tanács végrehajtó bizottságának „Pro Űrbe Szolnok” díját Bartha Sándorné, nyugalma­zott védőnő és Szurmay Er­nő, a Verseghy megyei könyvtár igazgatója vette át Fenyvesi Józseftől, a városi tanács elnökétől. Az ünnepi ülésen sor ke­rült a Szolnok városi párt- bizottság emlékplakettjének átadására is, amelyet kiváló körzeti pártmunkáért ado­mányoznak. Az emlékpla­kettet Simon József, a vá­rosi pártbizottság első tit­kára adta át J. Tóth Lász­lónak, a 11-es körzet. Só­lyom Gábornak, a 18-as kör­zet és Fábián Lajosnak, a 13-as körzet titkárának. Októberre emlékeztek Az ideiglenesen Magyaror­szágon állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport pa­rancsnokságán ünnepséget tartottak tegnap a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 66. évfordulója alkal­mából! Az ünnepségen részt vett Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottság osztályvezetője. Czinege La­jos hadseregtábornok, honr védelmi miniszter, dr. Vár- konyi Péter külügyminiszter, Horváth István belügymi­niszter, Juhász Zoltán belke­reskedelmi miniszter, Bor­bély Sándor a Munkásőrség országos parancsnoka és Nyikolaj Szilcsenko vezérez­redes, a Varsói Szerződés Tagországai Egyesített Fegy­veres Erői főparancsnokának magyarországi képviselője. volt a diplomamunkám. Lí­rai bariton hangom van, elég gyakran foglalkoztatnak ezért az operettek rendezői is, legutóbbi munkám éppen az általam nagyon kedvelt Kálmán Imre Montmartre-i ibolyájában a zeneszerző megformálása. A magyar ze­neművészet — és ezt nem udvariasságból mondom — nagyon fontos számomra, Liszt, Bartók, Kodály olyan alkotók voltak, akik egyszer­re voltak magyarok s inter- nacionálisak is. Épp ezért nagy boldogság, hogy ismét Magyarországon járhattam. Vágner János „ Az életet, a szépséget és a fiatalságot testesítette meg. És meghalt, hogy győ­zedelmeskedjék az élet, a szépség és a fiatalság— 1937-ben, a spanyol polgár- háborúban a köztársaságiak oldalán elesett francia fotó­riporternőt búcsúztatta e szavakkal a párizsi Pére- Lachaise temetőben Louis Aragon. E találó búcsúztató ráillik Ságvári Endrére is, aki 31 évesen a Budakeszi utcai cukrászdában fegyve­res harcban lett a szabadság mártírja. Nem kereste a ha­lált; az életet, a szabadsá­got, a tudást, a szépséget kutatta. De úgy adódott, 1944. július 27-én, az ille­gális találkozón, hogy vagy fegyverrel a kezében és fegyver által hal meg, vagy vállalja az elfogatási, a kín­zást — és utána minden va­lószínűség szerint a halált'. Édesapja ügyvéd volt, ő maga is jogot végzett. Egyetemi hallgatóként csat­lakozott a haladó diákszer­vezkedéshez,- s tanulmányai befejezővel a Szociálde­mokrata Párt VH. kerületi ifjúsági csoportjának egyik vezetője lett. Nagyszerűen értett ahhoz, hogyan kell a fiatalokat marxista szellem­ben nevelni, harcba vinni. Az illegális Kommunista Párt népfront politikájának egyik legkiválóbb értője és realizálója volt. Hosszú éve­ken át élt illegalitásban az értelmiségi családból szár­mazó, tehetséges, fiatal jo­gász. Pedig képességei, adottságai sokfelé vihették volna. Hiszen a mindig színjeles diák mellesleg ví­vó- lés úszóversenyeket nyert, szépen játszott har- móniumon és sikerrel vett részt irodalmi pályázatokon. A Népszava szerkesztősége mellett, ugyanabban a ház­ban, egy kis szobában volt a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom otthona; itt foly­tak híres szemináriujnai, amelyeket az ifjúsági veze­tőknek tartott. Szó volt eze­ken a szemináriumokon vi­lágpolitikáról és az éppen ak­tuális tanoncreformról csak­úgy, mint a vallásról, vagy éppen a Szovjetunióban ér­vényes nyugdíjrendszerről. Voltak, akiknek ezek a sze­mináriumok módszertani gyakorlatot jelentettek egy- egy ifjúsági szervezetben tartandó későbbi előadásuk­hoz; mások — s nem is ke­vesen — itt tanultak meg eredményesen vitatkozni, a politikai mondanivalót meg­győzően előadni is. Egy-egy híres szemináriuma, ankét- jai, munkatársaival folyta­tott beszélgetése, amelyet kirándulásokon vagy éppen ebéd közben, esetleg az ut­cán sétálva folytatott tár­saival, a mai magyar mun­kásmozgalom számos veze­tőjének vált életfe szóló is­kolájává. Hosszú évek sikeres föld­alatti szabadságharcos tevé­kenysége állott már mögöt­te, amikor 1944 nyarán, a felszabadulás küszöbén a fegyveres harc egyik szer­vezője, s egyben a párt lap­jának a Béke és Szabadság­nak a szerkesztője lett. Arra a bizonyos budai találkozó­ra, utolsó útjára is azért in­dult, hogy megbeszélje: ho­gyan tudnának fegyvert sze­rezni a fiatal szabadsághar­cosoknak. A cukrászdában Korszerű malomipari be­rendezéseket gyárt külföldi megrendelésre az Élgép. A gyár a hazai beruházások csökkenése nyomán sem fog­ta vissza a termelést, ha­nem a külpiacon igyekezett — a Komplex közreműkö­désével — lekötni kapaci­tását. Az algériai Graremben az Élgép fővállalkozásában el­rontottak rá a csendőrök,, akik egy véletlen folytán már régebben rábukkantak, és minden lépését követték. Amikor meg akarta kötözni az egyik csendőrnyomozó, hirtelen mozdulattal kiütötte a revolvert a kezéből, ő rán­tott fegyvert, s háromszor lőtt, három csendőrt leterít­ve. A lesben álló negyedik golyója az ő életét oltotta ki. A mozgalomban mindenki csak Endriként ismerte. Életének eleme, értelme a mozgalom, a tömegmunka, a fiatalok közötti propagan­da, agitáció és szervezés volt. Magával ragadó elő­adó, aki meggyőződése ere­jével, éles logikájával tel­jes emberségével mindig a tűzbe tudta vinni hall­gatóit, elvtársait. Ám a fiatalok nemcsak nevelőre, de mélyen érző barátra is találtak benne; olyan em­berre, akihez mindig, min­den politikai vagy szemé­lyi kérdésben is bátran for­dulhattak, aki képzett mar­xistaként meg tudta világí­tani előttük a legbonyolul­tabb elméleti problémákat is. Valóban a kommunista mozgalom neveltje volt, aki nagyszerűen értette, hogyan kell megnyerni a legkülön­bözőbb gondolkodású fiata­lokat a haladás eszméinek. Már 1938-tól az OIB, a Szociáldemokrata Párt Or­szágos Ifjúsági Bizottság titkárának, Kulich Gyulának volt a legjobb segítőtársa, majd amikor őt letartóztat­ták és börtönbe vetették, 1941 tavaszától ő, a művelt, sokoldalúan képzett,' kitű­nő politikai és pedagógiai érzékkel megáldott tömeg­szervezeti vezető lett az utódja. Amikor hosszabb-rövidebb időre börtönbe vetették, ak­kor is mindig dolgozott, írt. Egyik börtönlevelében éppen a tudás gyönyörűségéről vall: „Ha az ember sokat és nem felületesen tanul, eljön az idő, hogy az egész vilá­got más színben látja, mint a tudatlan ember. Tele ér­dekességgel, tele kérdések­kel, amelyekre izgalmas és szép dolog megkeresni a feletetet. A tanult ember soha nem eshet kétségbe, bármit veszítsen is el, mert előtte van az egész felkuta­tásra váró mindenség”. Az általa szerkesztett lap, a Bé­ke és Szabadság már 1944 tavaszán fegyverbe szólított a hazánkat megszálló német fasiszták és magyar cinko­saik ellen. Itt megjelent utolsó cikke is hitvallás volt: ,, J elm o n da tWérttl szeretnénk minden hazafi leikébe vés­ni: nincs demokratikus Ma­gyarország az ifjúság de­mokratikus nevelése nélkül”. Hetven éves volna, ha azon a tragikus nyári napon nem oltja ki életét a gyilkos csendőrgolyó. Forradalmi tette, példája,' vonzó ember­sége emlékezetünkben válto­zatlanul olyan fiatalnak őr­zi meg, mint akkor volt, amikor bátran fegyvert rán­tott a rátámadókra. Az idő már régen egybeolvasztotta a nevét történelmünk sza­badsághőseiével. Joggal, hi­szen az életért, a szépségért, a fiatalságért, s a legfőbb jóért: a szabadságért adta fiatal életét. U. L. készült a 13 millió dollár értékű, napi 200 tonna bú­za feldolgozására épített üzem. Megkezdődtek a tár­gyalások újabb, nagyobb ka­pacitású malom berendezé­seinek szállítására, s to­vábbi öt. már elavult ma­lom rekonstrukciójára. A korszerű magyar berendezé­sek 40 millió dollárért kel­nek el. Érdeklődés az arcokon, észtek és magyarok a művelődési központ nézőterén Fotó: Dede „ Villámportrék ” Hans Miilberg és Helvi Raamat; két Heikki Gross, a fiatal operaénekes Tallinnból magyar kultúra nagy tisztelője Malomipari berendezések exportja Tallinn! néptáncosok a színpadon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents