Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-30 / 282. szám

1983. NOVEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Labdarúgás Jászapáti és Pusztamonostor versenyfutása Nem várt eredményekkel és helyezésekkel fejeződött be a körzeti labdarúgó-baj­nokság Jászsági csoportjá­nak őszi fordulója. Az előző évhez hasonlóan tizenhárom csapat indult, a megyei baj­nokságba feljutott Jászfény- szaru helyén a kiesett Jász- alsószentgyörgy. Az indulás­kor Jászapáti, Jászalsószent- györgy, Jánoshida, Jászla- dány és Űjszász csapatait várták az élmezőnybe, de a mérkőzések eredményei ala­posan rácáfoltak az előzetes jóslásokra. Az esélyesek közül Jász­apáti végzett az élen, de csu­pán minimális gólkülönbség­gel előzte meg az ősz meg­lepetés csapatát Pusztamo­nostort. Felzárkózott a veze­tők mögé Alattyán és Jász- alsószentgyörgy, a vártnál gyengébben szerepelt Jász- ladány és Jánoshida. A leg­nagyobb csalódást Űjszász okozta, aki sorozatos veresé­gei után a hátsó régióban végzett. Nincs változás Jász- szentandráson és Jászboldog- házán, feljött viszont Jász- felsőszentgyörgy. A sort az idén is Zagyvarékas, Jászte­lek és Jászdózsa zárja. A sportszerűség terén nem volt előrelépés. Már az első for­dulóban Jászfelsőszentgyörgy nem utazott el Zagyvarékas- ra, majd később Jásztelek Jászapátira, Zagyvarékas if­júsági csapata Jászszentand- rásra késve érkezett, Jász- boldogházára pedig el sem utazott, így mérkőzések ma­radtak el sok bosszúságot okozva a pályán megjelent szurkolóknak, a megjelent játékvezetőknek, nem utolsó sorban pedig a rendező egye­sületeknek. A játékosok közül sokan sportszerűtlenkedtek, így a felnőttek közül huszonhár­mán, míg az ifjúságiak kö­zül tízen indulhattak hama­rább zuhanyozni, hogy felhe- vült kedélyüket csillapíthas­sák. Az élen Űjszász járt négy felnőtt és két ifjúsági, majd Jásztelek három felnőtt és két ifjúsági játékos kiál­lításával. Van mit tenni I Rádió I SZOLNOKISTÜDIÖ: 17.00: Műsorismeretés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Benkő Imre. — 18 00—18 30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 8.27: Világatolak. Történelem­formáló találmányok III. rész: A kerék. — 8.56: Beszélni ne­héz, — 9.08: XVIII. századi mu­zsika. — 9.43: Kis magyar nép­rajz. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinki­nak. — 10.50: Simon József né és Leute Lajos népdalokat éne­kel. — 12.45: Házunk tája. — 13.30: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Képek és jelképek. Művelődés- történet gyermekeknek. — 15.05: Weber: Duó. — 15.28: MR 10— 14. Iskoláik: — őrsök — barátok. — 16.05: Sullivan operettdalai­ból. — 16.30: Kóruspódium. — 16.49: Kritikusok fóruma. Bolya Péter: Mindenhez közel. —17.05: A magyar ezüst fénye. — 17.30: Cigámdi lakodalmas képek. — Í8.06: Filmzene. — 19.15: Babits Mihály maszkjai — II. rész. — 20.00: Népszerű szimfonikus mu­zsika. — 20.45: Egy nap Belgrád- ban. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. Szenthelyi Miklós hegedül. — Kb. 23.30: Operaáriák. —0.10: Madrigálok. PETŐFI: 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. — 8 20: Tíz Dere külpolitika. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Bródy Tamás operett­felvételeiből. — 10.00: Zenedél­előtt. — 11.35: A Szabó család. — 12.05: Verbunkosok. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Pil­lanatkép. — 13.30: Rímek és ritmusok. Verssel, muzsikával kisdobosok között. — 14.00: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. Tere- bessy Éva énekel — zongorán közreműködik Szabó Orsolya. — 14.16: Kecskés Sándor klari­Jászladányban és Jászfelső- szentgyörgyön is, hogy a ta­vaszi fordulóban a fegyelmi helyzet javulhasson. Dicséret illeti Jászboldogházát és Já- noshidát, ahonnan egyetlen játékost sem kellett kiállíta­ni. Kár, hogy Jánoshidán az ifjúságiak nem tanultak a felnőttektől, így egy játéko­suk lerontotta a felnőtt csa­pat jó eredményét. A fordu­lók során külön versenyt ví­vott Pusztamonostor és Alattyán. A versengés során a Buda Sándor irányítottól Pusztamonostor lépéselőnybe került a Kátai Ferenc által dirigált Alattyánnal szem­ben. A két kiváló sportem­ber nemcsak szakmailag irá­nyítja csapatát, hanem koru­kat meghazudtolva a zöld gyepen is sokat tesznek a si­keres szereplésért. Az ifjúsá- . gi csapatoknál kiemelkedett Jászalsószentgyörgy, pont- vesziteség nélkül lett első, a negatív véglet, Jászfelső- szentgyörgy viszont pontot sem szerzett. A csapatok pihenőre tér­tek. Remélhetően a március 18-i tavaszi fordulóig a szak­vezetők sokat tesznek az őszi negatív jelenségek megszün­tetése érdekében. Jászsági csoport. Őszi végeredmény. Felnőttek 1. Jászapáti 12 9 1 2 36-16 19 2. P.-monost. 12 8 3 1 34-14 19 3. Alattyám 12 8 1 3 42-17 17 4. J.-alsósz. 12 8 1 3 34-14 17 5. J.-ladány 12 7 1 4 26-16 15 6. Jánoshida 12 6 2 4 26-19 14 7. J.-szentand. 12 6 1 5 43-22 13 8. J. - felsős z. 12 5 2 5 26-33 12 9. j.-boldogh. 12 4 3 5 22-17 11 10. Űjszász 12 3 3 6 19-29 !) 11. Z.-rékas 12 2 ll 9 15-42 5 12. Jásztelek 12 1 1 10 11-57 3 13. Jászdózsa 12 1 —1 11 14-50 2> Ifjúságiak 1. J.-alsósz. 12 12 __ __ 6 9- 9 24 2. Jászapáti 12 9 2 1 47- 9 20 3. P. -monostor 12 8 2 2 44-30 18 4. Jánoshida 12 8 1 3 39-10 17 5. Jászladény 12 8 1 3 42-24 17 6. Alattyán 12 6 1 5 35-26 13 7. Űjszász 12 5 2 5 30-31 12 8. J.-szentamd. 12 4 2 6 27-46 10 9. J.-boldogh. 12 3 2 7 16-38 8 10. J.-dózsa 12 2 4 6 15-39 8 11. Z.-rékas 12 3 — 9 17-43 6 12. Jásztelek 12 1 1 10 20-42 3 13. J.-felsősz. 12 — — 12 9-66 — nétozik. — 14.35: Slágermúze­um. — 15.24: Kazacsay Tibor f úvósműveiböl. — 15.47: Lionel Hampton triója játszik. —16.00: Mindenki iskolája. — 16.35: Tu­dományos könyvespolc. — 16.40: A Segíthetünk? — mellélkilete. — 17.10: A KaJáka együttes fel­vételeiből. — 17.30: Ötödik se­besség. — 18.35: Operetithárma­sok. — 19.00: Budai Ilona nép- d a lf elvételeiből. — 19.25: Inter­mikrofon. Szomszédolás sok zenével. — 20.35: Magyarország 1983. Dudar. — 21.25: Barango­lás régi hanglemezek között, t- 21.48: Nótaest. — 22.30: Köny­nyűzene Jereb Ervin szerzemé­nyeiből. — 23.20: A mai dzsessz. Niels Henning Orsted Pedersen felvételeiből. 3- MŰSOR: 9.00: A Michigani Egyetem kamarakórusának hangversenye a Fáklya Klubban. — 9.38: Sonny Stitt együttese játszik. — 1000: Kamaramuzsükia. — 11.05: Az olimpia. Részletek Vi­valdi operájából. — 12.00: Szim­fonikus zene. — 14.00: Mae var Irodalmi Arcképcsarnok. Rónay György — VI. (bef.) rész. — 14.20: Régi kamarazene. —15.00: Manón Lescaut. Részletek Puc­cini operájából. — 15.53: A Bé­csi szimfonikus zenekar Mo- zart-hangversenye a Bécsi Ün­nepi Heteken. — 16.50: öt föld­rész zenéje. Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság. — 17.00: A véges végtelen. . .Mil­liók egy miatt”. Vekerdi László előadása. — 17.30: Magyar ze­neszerzőik. — 18.09: Zsebrádió­színház. Görbe éjszaka. Fend- rik Ferenc jelenete. — 18.20: Magnósok, figyelem! — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Operaest. Richard Wagner 1845 és 1868 kö­zött bemutatott müveiből. — 20.45: Claudio Abbado vezényli a Berlini filharmonikus zenekart. — 21,52: ..Vidéki Orfeusz”. Az Üi vidéki Rádió és a Magyar Rádió műsora. — 22.47: Világ­hírű énekesek operettfelvételei­|A rádió és la televízió műsora Csoportgyőztes az Alföldi Olajbányász Kosárlabda ’NB II. Női: Törökszentmiklósi SE—Békési Afész 64:52 (26:27). Törökszenitmiklós, 50 n. V.: Bacs- fay, Farkas. TSE: Takács Éva (12), Paróczainé (27), Mikoláné (14). Eszes (4), Matúzné (5), Galsi (2), Mészáros, Tóth T., Nagy É. Edző: papp Ferenc. A végig küzdelmes mérkőzésen ér­tékes két pontot szerzett a ha­zai csapat. Jó: a második fél­idő játéka alapján az egész ha­zai együttes. Férfi: Vaskúti Bácska—Karca­gi SE 85:63 (43:27). A karcagiak kalandos utazás után jutottak el Vaskútra, mert a csapatot szál­lító autóbusz útközben meghibá­sodott. Így több mint 1 órás késéssel érkeztek a mérkőzés színhelyére. Szerencsére a sport­szerű ellenfél és az egyik já­tékvezető helyszínen volt, így si­került a mérkőzést lejátszani. Ilyen előzmények után nem ment a karcagiaknak a játék, főleg a védekezésbe csúsztak hibák. Az ellenfél pontosan dobott és ez ellen Karcagnak nem volt ellenszere. Legjobb dobók: Nagy (4), Magyar (20), Kancsár (21), Kurusits (4), Tátr­aijai (8), Csátaljai (4), Szabó (22), Mühályfi (2), illetve Föld­vári (33). örlős (16), Kovács (6), Háló (8). A debreceni városi sport- csarnokban került sor az országos ifjúsági bajnokság területi selejtezőire. Az „A” csoportban Hajdú-Bihar, Szabói cs-Szatmár, Szolnok megye bajnoka, valamint a Budapest-foajnokság 1—1 csapata mérkőzött egymás­sal, körmérkőzéses rendszer­ben.: Megyénket a nőknél a Törökszentmiklósi SE, a fér­fiaknál pedig az Alföldi Olajbányász csapata képvi­selte. Törökszentmiklós első mér­kőzésén kikapott Hajdú megye bajnokától, Derecs­kétől. A második mérkőzésén viszont, igen lelkes játékkal győzte le a mérkőzés esé­lyesének kikiáltott Buda- pest-bajnokság második he­lyezettjét a Kistext csapatát. Ezzel a győzelemmel a kör­bejátszás után a miklósi lá­nyok a második helyen vé­geztek a csoportban. Az Olajbányász gárdája végig izgalmas, küzdelmes mérkő­zésen nyert az igen jó képes­ségű Nádudvar ellen. A kö­vetkező mérkőzésükön szin­te lelépték a gyenge játék­erőt képviselő, a Budapest- bajnokságban játszó Pénz­ügyőr csapatát. A döntő mérkőzésen nagyszerű já­tékkal, biztosan nyertek Nyíregyháza ellen az Olaj­bányász csapat tagjai, és a cso­portban százszázalékos telje­sítménnyel az első helyen végeztek. Az Alföldi Olajbá­nyász csoportgyőzelmével jo­got szerzett arra, hogy az 1984-es bajnoki idényben az OIB Keleti csoportjában, az igen rangos mezőnyben in­dulhat. Eredmények, lányok: De­recske—Törökszentmiklósi SE 21:11 (12:6), Törökiszent- miklós—(Kistext 11:8 (3:2)4 A lányoknál Szabolcs megye csapata visszalépett. Hűk: Alföldi Olajbányász—Nád­udvar 15:14 (9:5), Alföldi Olajbányász—Pénzügyőr 28:14 (17:5), Alföldi Olajbá­nyász—N yíregyháza 26:18 (15:7). Körzeti futó csapatbajnoksá Asztalitenisz Népes mezőny — egyéni vetélkedés A városi asztalitenisz szak- szövetség szombaton a ti- szaligeti sportcsarnokban rendezte meg Szolnok város 1983. évi 1,1—III. osztályú férfi és nőj egyéni bajnoksá­gát. Külön érdekessége volt a versenynek, hogy a városi sportegyesületek igazolt já­tékosai mellett ott voltak az indulók között a városi csa­patbajnokságban részt vevő vállalatok, intézmények asz­taliteniszezői is. A csak egyéni számokból álló verse­nyen a Honvéd Killián FSE három, a Szolnoki Spartacus pedig egy bajnoki címet szerzett. Eredmények II. o. férfi egyes (32 induló): 1. Gyura István, 2. Verebes L. (mindkettő HKFSE) 3. Simó J. (Sz. Volán) és Demeter I. (HKFSE). II. o. női egyes (12): 1. Vágó Ildikó, 2. Ju­hász E., 3. Török A., és Ma­jor K. (mind HKFSE).. III. o. férfi egyes (60): 1. Szathmá- ry Tibor (Szolnoki Sparta­cus), 2, Demeter I., 3. Máté P. és Zombori I, (mind HKFSE). III. o. női egyes (16); 1. Padányi Beáta, 2. Pocsai M., 3. Csabai E. és Árkosi A. (mind HKFSE). A Szolnok városi sportfel- ügyelőség asztalitenisz szak- szövetségének márciusban kiírt városi csapatfoajnoksá­Vágó Ildikó ga befejeződött. A női 2. ta­gú csapatbajnokság 5 for­duló, a férfi 3 tagú csapat- bajnokság pedig 10 forduló után a Sportcsarnokban ren­dezett döntőkkel ért véget. A városi II—I|II,, osztályú egyé­ni minősítő versennyel kö­zösen, szombaton, impozáns körülmények között és nagy érdeklődés mellett rendezett csapatdöntőkön az alábbi eredmények születtek. Nők: 1. SZOT TB Igazgatóság (Kovács Pálma, Bozsányiné, Mácsainé), 2. Kötlivizig (Föl­des Irént Tóth né), 3. NKFV Férfiak: 1. Köti vízig (Árpá- si, Korbély, Adamkó, Ignácz, Ozsgyán), 2. Kőolajkutató Vállalat (Fekete, Bálint, Varga, Gedei), 3. Skála Ti- szavidék. Televízió 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.15: Iskolatévé: Fizika (ált. isik. 7. oszt.) Áramkörök. 8.45: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). Játsszunk mesét! (színes). 9.05: Fizika (ált,, isik. 8- osz-t.) Rezgések, hulllámok, hangok. 9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Asztalról vagv asztal alól. Rágós főnevek (színes). 9.45: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). 10.10: Reklám. 10.15: Éjszalkiai ügyelet. Francia tv-filmsorozat 6/1. rész: Michael (ism.. színes). 11.10: Reklám. 11.15: Calder mobiljai. Francia rajzfilm (ism., színes). H.30: Képújság. 15.00: Iskolatévé: Innováció az iskolában (ism.). 15.30: Táborozás a múzeumban. Innen, onnan, amonnan (színes). 15.45: Az állatok mozgása. A 7. osztályos élővilág tantárgyhoz. 16.32: Műsorismertetés. 16.35: Hírek. 16.40: A Szovjet Televízió estje. 16.40: Bevezető. 16.45: Dalok, táncok Oroszországból. Szovjet kisfilm. 17.00: összeállítás a gyerekeknek. 17.30: Mesék a tundráról. Szovjet dokumentum film. 18.00: Népi sportok a Szovjet­unióban. Szovjet kisfilm. 18.15: A Volgán. Szovjet természetfilm 18.35: Az öreg Arbat. Szovjet kisfilm. 18.45: Két fél év a világűrben. Szovjet ismeretterjesztő film. 19.05: Tévétoma. 19.10: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Bevezető (színes). 20.05: Beszélgetések holdvilágnál. A Moszkvai Kiszínház előadása (színes). Vaszilij Suksin elbeszélése nyomán. 21.25: Ma és minden nap. Szovjet portréfilm (színes). 22.10: A Kuznyecov-duó. A 14. prágai nemzetközi jazzfesztávál szovjet résztvevői (színes). 22.35: Tv-híradó 2. (színes). 2. MŰSOR: 16.25: Játékvezető : palotai (ism., színes). 16.55: Csehszlovákia—Románia. EB-selejtező labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Pozsonyból (színes). A szünetben: Reklám. 18.50: Sakk-matt. Beszámoló a világbaj nők- jelöltéki páros mérkőzé­seiről (színes). 19.05: Fifilina József emlékére. A modell, portréfilm 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Shakespeare: Lear király. Tragédia két részben. A debreceni Csokonai Színház előadása, felvétel­ről (színes). A közvetítés előtt Gall László rendezővel dr. Váradi György beszélget. 22.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.20: Híradó. 16.35: Erről is, arról is (ism.). 17.15: Egy éj Karlstejnen. Cseh zenés film" jaroslav Vrclicky színműve alapján (ism.). 18.40: A rendőrség naplójából. 18.50: Hogyan születnek az ötletek? 3. rész. 19.05: A Duna 1983-ban (ism.). 19.25: Oszkár. Magyar rajzfilmsorozat: Oszkár és a légy. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ma este nyolckor. Magazinműsor. 21.00: Szertefoszlott álmok. Riportműsor. 21.30: Időszerű események. 22.00: öltöztessétek a meztelene­ket. Olasz tv-film 2. rész (ism.). BUKAREST: 16.30: Kulturális híradó. 16.55: A képek. 17.25: Dokjumentumfilm. 17.35: Fórum. 17.50: Dalok. 18.00: Csehszlovákia—Románia. Labdar ú g ó -m érkőzés. 18.50: A legkisebbeknek. 20.CO: Tv-híradó.' 20.20: Gazdasági figyelő. 20.30: Dokumentum film. 21.00: Dalok. 21.15: Testvérek. Színmű. 22.30: Tv-híradó­A korábbi gyakorlatnak megfelelően az őszi időszak­ban rendezték; meg a futó csapatbajnokság körzeti for­dulóját. A körzeti versenyek fiú és leány I—II. helyezett iskolái szereztek jogot a me­gyei döntőn való részvételre. Eredmények. Mezőtúri körzet fiúk. 100 m: 1. Petrovszki (Székács) ’ 11.7, ill. Farsang (József A. Gimn.) 12.3. 200 m: 1. Terhes (Székács) 24.1, ill. László (Székács) 25.7. 400 m: 1. Suszter (Székács) 54.3, ill. Szűcs (Székács) 55.0. 800 m: 1. Vígh (Székács) 2.14,0. 1500 m: 1. Szécsi (604.) 4.39,5, ill. Bolla (József A. Gimn.) 4.37.2. 3000 m: 1. Rácz (Dó­zsa Gy.) 9.48,5. 4x100: 1. Székács E. Szakközép. 47.6. 4x400 m: 1. Székács E. Szak­közép. 3.41,9. Pontverseny­ben: 1. Székács E. Mg. Szak­közép. 88, 2. József A. Gimn. 47, 3. Dózsa Gy. Szakközép- iskola 42 ponttal. Leányok. 100 m: 1. Kovács (Székács) 13.7, ill. Solti (Vá­sárhelyi) 13.6. 200 m: 1. Boj­tok (604) 29.1, ill. Bab (Vá­sárhelyi) 29.5. 400 m: 1. Her- bály (Teleki) 66.7, ill. Sárán- di (Székács) 68.5. 800 m: 1. Kiss (Vásárhelyi) 2.49,0, ill. Prekop (József A.) 2.46,0 4x100 m: 1. Vásárhelyi Szak- középiskola 55.5. 4x400 ip: 1. Székács E. Szakközépisko­la 4.41,3. Pontversenyben: 1. Vásárhelyi Szakközépiskola 55. 2., Teleki B, Gimn. és Szakközépisk. 51, 3. Székács E. Szakközépisk. 40 pont. Kisújszállási körzet, fiúk. 100 m: 1. Czepár (625) 12.3, ill. Szendrei (Karcag Mg.) 12.2. 200 m: 1. Kürti (Kar­cag Mg.) 24.6, i'ft. Kozmk (Karcag Mg.) 25.1. 400 m: 1. Beke (Kossuth G.) 54.2, ill. Somogyi (Kunhegyes) 59.9, 800 m: 1. Kovács (Kos­suth G.) 2.12.0. 1500 m: 1. Fábián (Kunhegyes) 4.46,0, ill. Szepesi (Gábor Á.) 4.43,5. 3000 m: 1 Szentpéteri (Kun­hegyes) 10.22.0. 4x100 : 1. Karcag Mg. Szakközépiskola Röplabda. NB II. Női: Jászberényi Lehel—MHD Vasas 3:1 (—10, 8, 12, 5). Jászberény 200 n. V.: Zá­hony, Katona. Lehel: Szat­mári, Fülöpné, Görbéné, Be- rényi, Kalcsó, Csordás. Cse­re: Mizsei, Kiss. Edző: Zircher Tibor. Sorrendben negyedik győzelmét aratta a lelkesen és jól játszó heré­nyi gárda. A Leheltől Fülöp­né, Berényi és Csordás játé­ka emelkedett az átlag fölé. Ifjúsági: MHD.Vasas—Le­hel SE 3:1. * * * Sakk. Jászberényben a vá­rosi szakszövetség megren­dezte a városi villámbajnok­ságot, amelyen tízen indul­tak. Bújdosó János veretle­nül végzett az élen Czeglédi László és Kasnya Sándor előtt. * * * — A Jászárokszállási Va­sas SE elnöksége legutóbbi ülésén Tamás Bernét elnököt 49.6. 4x400 m: 1. Kossuth L. Gimn. 3.49,5. Pontverseny­ben: 1. Kossuth L. Gimn. 68, 2. Karcag Mg. Szakközépis­kola 66, 3. Kunhegyes Szakm. Intézet 42 pont. Leányok 100 m: 1. Sajtos (629) 14.2. áll. Kovács (629) 14.1. 200 m: 1. Mile (Gábor Á.) 28.2, ill. Holló (Kossuth L.) 27.7. 400 m: 1. Bodnár (Gábor A.) 71.0, ill. Csatári (Kossuth L.) 70.9. 800 m: 1. Boros (Kossuth L..) 2.44,0, ill. Fodor (Gábor A.) 2.48,5. 4x_100 m: 1. Kossuth L. Gimn. 55.5. 4x400 m: 1. Kos­suth L. Girren 4.48,6. Pont­versenyben: 1. Kossuth L. Gimnázium 70,5, 2. Móricz! Zs. Gimn. és Szakközépisko­la 50.5. 3. Gábor Á. Gimn. és Szakközépiskola 47 pont. Szolnoki körzet fiúk. 100 m: 1. Vékony (Vízügyi) 11.8, ill. Bordás (605) 12.0. 200 m: 1. Földi (Szamuely) 24.1. ill. Dobos (605) 25.4. 400 m: 1. Rózsa (Verseghy!) 54.4, illj Fékete (Varga) 57.4. 800 m: 1. Békési (Verseghy) 2.09,5. 1500 m: 1. Boda (Verseghy) 4.21.5, ill. Pálinkás (Verse­ghy) 4.28,6. 3000 m: 1. Kar- nok (605) 9.56,8. 4x100 m: 1. Verseghy F. Gimn. 48.7. 4x400 m: 1. Verseghy F. G)imin. 3.45,0. Pontverseny­ben: 1. Verseghy F. Gimn. 73, 2. Szamuely T. Szakkö­zépiskola 61. 3. 605. Szakm. és Szakközépiskola 59 pont. 'Leányok. 100 m: 1. Nagy (Verseghy) 13.8, ill. Janyik (Verseghy) 13.5. 200 m: 1. Szigetvári (Verseghy) 29.2, ill. Szűfs (Verseghy) 26.6. 400 m: 1. Ferencz (Verseghy) 68.0. ill. Kocsis (Verseghy) 62.5. 800 m: 1. Köles (Mart­fű) 2.38,7. ill. Horváth (Ver­seghy) 2.27,8. 4x100 m: 1. Verseghy F. Gimn. 52.5. 4x400 m: 1. Verseghy F. Gimn. 4.21,8. Pontverseny­ben: 1. Verseghy F. Gimná­zium 80. 2. Varga K. Gimn. 51, 3. Cipőipari Szakközép­iskola 45 pont. munkahelyváltozás miatt fel­mentette tisztségéből és he­lyére megválasztotta Szőke Csabát, a Hűtőgépgyár jász­árokszállási gyáregységének főmérnökét. * * * Labdarúgás. Területi baj­nokság. Tisza-csoport. Ifjúsá­giak, őszi végeredmény. 1. Olefin 14 11 3 — 65-14 25 2. Kisvárda 14 11 3 — 33- 7 25 3. DUSE 14 8 2 4 32-20 18 4. H.-bösz. 14 7 4 3 27-16 18 5. B.-lóránth. 14 7 2 5 25-25 16 6. Rakamaz 14 6 3 5 19-20 15 7. D. Volán 14 4 6 4 24-25 14 8. M.-szalka 14 6 2 8 35-43 14 9. Lehel 14 4 5 5 28-28 13 10. J.-kísér 14 5 2 7 24-31 12 Hl. B.-újváros 14 4 2 8 24-33 10 12. PMÁV 14 3 3 8 2>39 9 13. H.-szofoosz.­14 3 2 9 18-28 S 14. T.-vasvári 14 2 4 8 22-40 8 15. R.-fadva 14 2 1 11 21-51 5 Megjegvzés: A Honvéd Bem J. SE nem indított csapatot. Esemény Kosárlabda. Magyar Nép­köztársasági Kupa, női: Szol­noki MÁV MTE—MHD Va­sas, Szolnok, Véső u. 17. Hírek, eredmények Kézilabda *

Next

/
Thumbnails
Contents