Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

1983. NOVEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé képernyője előtt Értékrend és olvasási szokások Gyermekkönyvtárosok tanácskozása a megyeszékhelyen A győztes: a könyv Televíziónk kulturális he­tilapjáról, a Stúdió ’83-ról sokan azt tartják, nem elég kritikus és nem eléggé bát­ran „kultúrpolitizál”. S eb­ben van is némi igazság. A jól fésült riportok, ildomos műhelybeszélgetések, tartóz­kodó, hűvös beszámolók nyu­galmát ritkán zavarja meg egy-egy élénk társadalmi visszhangot is verő, forró hang. Ha viszont igen, úgy illik, hogy ne menjünk el mellet­te szó nélkül. Ilyen ügynek bizonyult, jó és hasznos te­levíziós ügynek legutóbb a zúzdába küldött könyvek út­jának, sorsának tisztázása; azaz annak bíráló szándékú, sőt, számonkérő jellegű be­mutatása, a felelősség fesze- getésével, hogy könyvek ez­reinek miért is kell olykor kicsomagolatlanul a papír­gyárak udvaraiba vándorol­nia, hogy ott azután osto­bán lalljék halálukat, kö­nyörtelenül a zúzdába küld­jék őket. Elsőként irodalmi hetila­punk, az És vetette fel a pa­zarlásnak ezt az eléggé el nem ítélhető módját, a szel­lem; javaknak ezt az érthe­tetlen herdálását. Majd ez­után karolta fel a gondola­tot Érdi Sándor irányításá­val a televízió kulturális magazinja. Budára látogat­tak a kamerák, hogy szemre is vehessük, mi minden megy ott veszendőbe. Értékes könyvek, kiadványok, me­lyeknek hány és hány isko­la könyvtára megörült vol­na, ha megkaphatja őket, vagy hány és hány kispén­zű könyvbarát örvendhetett volna, ha megszerezheti könyvespolcára. Persze jö­hettek volna Érdi Sándorék akár Szolnokra is, hisz ahogy megtudtam, ide a pa­pírgyárba is érkeznek könyv­vel megrakva teherautók, hogy azután terhüket egy­szerűen az udvarra ontsák, s onnan pedig itt is a zúz­dába jussanak a „felesleges­sé vált könyvesbolti árucik­kek”. Dicséretére legyen mondva a gyár vezetőinek, hogy legalább lehetővé tet­ték a dolgozók egyórás „sza­badrablását”, s így a mun­kások szabadon válogathat­tak maguknak a halálra szánt kötetekből. Egy részük ígv jobb helyre került, olva­sókhoz, s nem a gépek ke­rekei alá. A szolnoki esetet csupán azért említem, hogy jelezzem: igenis országos ügy nyomába szegődött és jó ügy szolgálatába állt ezúttal a Stúdió ’83. S hogy szava nem maradt pusztába kiál­tott szó, a múlt héten már hallottuk a megnyugtató be­jelentést: a felelősség meg­állapítására szigorú vizsgá­latot indít a Művelődési Mi­nisztérium. Továbbá az is jó hír. hogy Budán megnyílt egy úgynevezett szanált könyvek boltja, ahol olcsó áron juthatnak hozzá a vá­sárlók az eddiig zúzdába küldött, de valójában érté­kes. szép könyvekhez, dés. Csatát nyert tehát a Stú­dió ’83, győzelemmel ért vé­get a könyvekért vívott küz­delme. Az efféle csaták nagyban növelik a televízió kulturális magazinjának presztízsét. Sok hasonló har­cos kiállást kívánok az Érdi Sándor vezette Stúdió ’83- nak. S hogy ne csak a jóról zengedezzünk, sajnálattal jegyzem meg, hogy ugyan­csak a Stúdió ’83-ban, a Jevtusenkóról készült riport­ban olyan megoldással ta­lálkoztam, amely szerencsés­nek aligha mondható. Vajon miért kellett a magyar for­dítás egyidejű közlésével megzavarni az eredetiben felhangzó, méghozzá a költő előadásában felhangzó vers nyelvi ízeit, ritmusát és ze­néjét? Ugyanis ez történt, Jevtusenko oroszul mondta versét. Veres Miklós fordí­tását pedig párhuzamosan magyarul tolmácsolta egy színész. így lett azután az egyébként érdekes riportból végül is szinte élvezhetet­len kakofónia, azaz hangza­var. "Ha például csak felira­tozzák a magyar szöveget, vagy netán az eredeti orosz szöveg elhangzása után köz­ük, mondatják el magyarul a verset, akkor talán élvez­hettük is vona Jevtusenko költői szavainak tüzét, mele­gét. Mindezt jövőre szóló ta­nulságként említem meg. Reumavalcer Palotai Boris már nem ér­hette meg legújabb tévéjáté­kának bemutatóját, a Reu­mavalcer posztumusz műve­ként pergett le a képernyőn. A szerző kifejezetten Tol- nay Klári egyéniségére írta a játék főszerepét, a Reu­ma valcert, akár Tolnay ju­talomjátékának is felfoghat­juk. Nem a legjobb televí­ziós munkája ez a szerző­nek, kissé vázlatos, cselek­ménye elnagyolt, érezhetően erősen bízott Palotai Boris a színésznő kivételes tehet­ségében; hogy amit ő eset­leg kihagy, azt majd „bele- játssza” Tolnay. aki tehetsé­gével kitölti a dráma eset­leges hézagait. Többnyire jól számított, Tolnay Klári ugyanis megejtően ábrázolta a magára maradt özvegy boldogságkeresésének apró kalandjait, ahogy keresi-ku- tatja azt az embert, akiben társra lelhetne, megértő párra, akivel megoszthatná örömben és boldogságban életének hátralevő napjait. (Mensáros László méltó partnere Tolnaynak ebben a szomorkás játékban.) Hogy igazán mély nyomot mégsem hagyott bennünk ez a szo­morkás vígjáték, az a ren dezés bizonytalanságaira ve­zethető vissza. Bohák György nem tudott igazán mit kez­deni az Örkényi ízeket- is felvonultató forgatókönyv­vel. Élvezhettük a Reuma- valcerben a színészek nagy­szerű játékát, de ugyanak­kor elhalványult Palotai Bo­ris üzenete, melynek tömör lényege: az embernek igen­is minden korban megvan a maga joga a boldogsághoz; sőt, még a szerelemhez is! Ha olykor ez egyesek szemé­ben még mulatságosnak is tűnhet. Legecskék Most már másodszor je­lentkezett főműsoridőben a Leg leg leg. (Ha jól emlék­szem.) Nyilván azért került erre az előkelő helyre, mert a műsorszerkesztés is bízik vonzerejében. Sajnos. úgy érzem, elhamarkodott lépés volt ily magasra emelni a magyar Leg-ek műsorát. Ugyanis szánalmas kínlódás volt például mindaz, amit — minden jószándéka elle­nére — Rózsa György mű­velni volt kénytelen „kiáb­rándító” alanyaival. Cirku­szi mutatványra emlékezte­tő produkciók sorjáztak, csakhogy a cirkusz zseniali­tása nélkül. Ráadásul a to­jásevő rekorderjelölt még gusztustalannak is tűnt, ahogy tömte egykedvűen szá­jába héjastól a fehér tojáso­kat. (Szegény szerencsétlen, kettő az elfogyasztott tojá­sokból ráadásul még „kot- lós” is volt!) A kártyavárat építő kisfiúval sem volt több szerencséje Rózsa György­nek; mire felépült volna, egyszerűen összedőlt. A ké- zenjáró világbajnok fiatal­ember körsétája is merő ér­telmetlenségnek tűnt csu­pán. Hiába, no. ha nincse­nek igazi leg-ek, a televízió sem művelhet csodát. Per­sze honnan is lehetne any- nyi leg ebben a kicsi or­szágban, amennyi Rózsa Györgynek kellene, hogy futna bőven a kéthavonként jelentkező műsorokra. Alig­hanem az volna a legjobb, ha a leg-ek műsora szépen visszasétálna eredeti helyé­re, a szombat délutáni mű­soridőbe. s helyét átenged­né rangosabb szórakoztató programoknak. VM. ilöadás, magyarázat diákoknak A Népszínház táncegyüttese Szolnokon A szolnoki Tiszaparti Gim­názium és a Vegyipari Fi­nommechanikai és Műszer­ipari Szakközépiskola diák­jainak ad műsort ma a Nép­színház táncegyüttese a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A hat évvel ezelőtt alakult együttes sajátos színt képvi­sel hazai táncművészetünk­ben. A társulat művészi munkájának alapja ugyan a folklór, törekvéseik mégis in­kább a korszerű színházi irányzatokhoz közelítenek, mintsem a néphagyományt híven őrző és továbbéltető néptáncegyüttesek célkitűzé­seihez. A hangulatokat, ér­zelmeket sűrítő táncok ko­runk emberének érzelmeit is kifejező nyelvvé alakítják át. A húsz táncosból és hat ze­nészből álló együttes művé­szeti vezetője Györgyfalvay Katalin Erkel-díjas koreog­ráfus. Táncműveinek össze­tett, hol groteszk, hol lírai, drámai vagy éppen tragiko­mikus képei jellegzetes em­beri alaphelyzeteket tükröz­nek. Az együttes néhány éve új kezdeményezéssel jelentke­zett; fiataloknak szóló mű­sort állított össze, s az isko­lák felkérésére vendégsze­repeinek szerte az országban. Egyetemisták, középiskolá­sok tízezrei látták, élvezték a hagyományostól eltérő mű­sorukat. Az előadásokon Györgyfalvay Katalin ma­gyarázatokat fűz az egyes számok elé, így a fiatalok számára jobban érthetővé válik a tánc, a mozgás üze­nete. Az együttes ilyen irányú munkája közművelődési kül­detés, hiányt pótol az eszté­tikai nevelésben, de széle­sebb értelemben hazafiságra, a múlt alaposabb megisme­résére, értésére is sarkall. A mai két szolnoki elő­adást csak amolyan „kósto­lónak” szánják á Népszín­ház vezetői, terveik szerint jövő tavasszal a megyeszék­hely többi középiskolás diák­jának is rendeznek tánchá­zat. « Jeltolmácsképzés A Gyógypedagógiai Tanár­képző Főiskolán megkezdték a siketek jeltolmácsainak képzését: országunkban első ízben készítenek fel halló embereket arra, hogy a bíró­ságon, hivatalokban, munka­helyeken pontosan közvetít­sék a siketek jelbeszédét. A három féléves kurzuson az idén 32-en, köztük siketeket tanító pedagógusok, a főisko­la harmadéves hallgatói és amatőr jeltolmácsok tanul­nak. Két őszi hónap találkozá­sánál kedves halottaink emlékére libegnek a teme­tőkben a kegyelet - fényei. Gyertyavilágnál kitárulko­zik az ember; felfedi gyö­kereit, á „bevégzett életek kertjében” nincs helye a képmutatásnak. Az elmúlt hét végén útrakelt az ország. Virágerdők indultak a Le­hel-piacról, a Garayról, a fehérgyarmati, a mátészal­kai temetők repedezett, mo­hos fejfáira, betonbunker családi kriptáira. A nagy­vásárcsarnok krizanténjai' a rábatamási, őriszentpőteri hantokat takarják. Ha egy űrhajóból vasárnap délután felvételt készít valaki, a térkép csalhatatlanul meg­mutatja: kikből tevődik ösz- sze fővárosunk kétmillió lakója. A halottak napján felfedi mindenki, honnan jött. De valami mást is mutat a Mindenszentek-környéki népvándorlás. Azt, hogy a korábbinál készségesebben Tegnap folytatódott Szol­nokon, a Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár és Szol­nok megye gyermekkönyvtá­rosainak rendezett tanácsko­zás. A résztvevők dr. Boros László, az MSZMP KB Tár­sadalomtudományi Intézete tudományos főmunkatársá­nak előadását hallgatták meg. Az előadó a „gyermek- társadalom” értékrend-válto­zásairól szólt, összefüggésbe hozva azt a gyermek és ifjú­sági korosztály olvasási szo­kásainak alakulásával. El­mondotta többek között, hogy szociológiai felmérése­ik során azt tapasztalták, hogy a gyermekek és a fiata­lok értékrendjében nem kapnak helyet a klasszikusok művei, úgy vélik, hogy ezek az olvasmányok túlidealizál­tak, romantikusak és minde­nekelőtt nincs közük ahhoz a társadalmi környezethez, amelyben ők élnek. Ez is ar­ra utal, hogy a gyerekek és az ifjúság értékrendjének megfelelő alakítására a kel­lőnél kevesebb gondot fordít a társadalom; mindenekelőtt a család, az iskola valamint a gyermek és ifjúsági tö­Ma délután 3 órakor a szolnoki Tallinn filmszínház­ban nyitják meg a szovjet filmek fesztiválját. A feszti­válon új és a szovjet filmmű­vészet klasszikus alkotásai kerülnek bemutatásra. A fesztivált dr. Veress Jó­zsef kandidátus, filmesztéta nyitja meg, majd a világhírű Patyomkin páncélost nézhe­tik meg az érdeklődők. A fesztivál idején a megye filmszínházaiban szovjet fil­és gyakrabban lapozunk egyszemélyes történelmünk­ben. És ha meg nem is ál­líthatjuk a múló időt, leg­alább jeleket rakunk ma­gunk után. Országutak men­tén jelképes sírhalmok, min­dig frissen virágozott ke­resztfák üzenik az utánunk jövőknek: életünk csak egy van. Megéri, hogy vigyáz­zunk rá ... De jeleket hagyhatunk egymás lelkében, és ezek maradandóbbak, mint az országút széli mementók. Apámat gyerekkorom óta gyászolom, mégsem tudtam elsiratni. Egy szikrázó téli éjszakán együtt csúszkáltunk haza a művelődési házat is pótoló iskolából. A nyilado­zó tudatomban akkor pró­bált teret repeszteni magá­nak a végtelen. A csillago­kat néztem és valami ször­nyű titok nyitját kezdtem sejteni. — Apu, milyen messze vannak a csillagok? Aztán mi az, hogy végtelen? megszervezetek. Igaz ugyan­akkor az is, hogy kevés a megfelelő tartalommal, mű­vészi értékkel bíró kortárs gyermek- és ifjúsági iroda­lom. A gyerekek túlnyomó többsége a tudományos fan­tasztikus irodalmat olvassa, az ilyen témájú könyvek kö­zül is az értéktelenebbeket, ugyanakkor előszeretettel „fogyasztják” a felnőtteknek szánt sajtótermékeket és sza­badideje nagyrészét a televí­zió előtt tölti. A felmérés ta- núlsága szerint a 10—14 éves korosztály a szükségesnél ke­vesebbet jár könyvtárba, s ami meglepő volt az olvasá­si szokások alakulásában nincs döntő befolyása a csa­ládi környezetnek. Tehát az a gyermek sem olvas töb­bet, nem vesz kezébe igénye­sebb irodalmat, akinek er­re minden lehetősége adott. Az előadás után dr, Kádár- né Fülöp Judit, az Országos Pedagógiai Intézet tudomá­nyos munkatársa a 10—14 évesek olvasási nehézségei­ről számolt be. A tanácskozás résztvevői délután a kunhe- gyesi könyvtárba látogattak, majd Emberkép gyerekeknek meket vetítenek, november 5-én a Tallinn moziban ke­rül a közönség elé a Repülés az űrhajóssal című vígjá­ték és a Tigris csapáson cí­mű kalandfilm. November fi­án a szolnoki Tisza filmszín­ház C-termében vetítik a Tallinnról készült amatőr­filmet. A fesztivál program­jában van a Feketepiac, a szép ismeretlen és a Tüzes éjszakák című film bemuta­tása is. — Az ember számára ak­kor ér véget a vége-nincsbe tett kirándulás, amikor meghal — válaszolta. — Egyszer majd ... ki­mondani sem mertem. Sírva érkeztem haza. Sirattam apámat, aki számára egy­szer csak lepereg az utolsó homokszem is. Erre több mint 30 év haladékot kap­tam. De egyszer elérkezett. A vidéki kórházból telefo­náltak, rohanjak, ha apámat még életben akarom látni. A folyosón lótás-futás. „Itt a fia, gyorsan a 32-es kór­terembe”. Egyedül — a kö­rötte levő üres vaságyak csak megsokszorozták a ma­gányát, — lila arccal vívta haláltusáját apám. A karjá­ban, ragtapasszal rögzítve az infúziós tű. Álltam az ajtó­ban, mint egy szörnyű álom éber résztvevője. Éreztem, hogy sokkal mélyebb meg­rendülést kellene őreznem, mert itt, most valami iszo­nyatos és jóvátehetetlen tör­ténik. — De így! Itt! Nem, nem ilyennek képzeltem az utol­só találkozást. Karonfogtak, kivezettek. Visszanéztem és címmel Kamarás István, az: OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központja tudo­mányos főmunkatársának előadását hallgatták meg. A gyermek a többiek között címmel dr. Vastagh Zoltán tanszékvezető egyetemi do­cens tartott előadást, a ser­dülők könyv és könyvtár- használati szokásairól pedig négy könyvtáros számolt be. A tanácskozás ma délelőtt 9 órától dr. Nagy Attila, az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ osz­tályvezető-helyettesének elő­adásával folytatódik. A to­vábbiakban az olvasás kor­rekciós lehetőségei a kamasz- korban ; a kedvelt és mellő­zött művek elemzése; a gyermekirodalom fogadtatá­sa a tanítási órán és a 10— 14 évesek olvasmányigénye című témakörökben hangzik el előadás. A tanácskozás résztvevői este 7 órától Fe­kete Gyula íróval találkoz­nak Az eszmecsere csütörtökön délelőtt a tapasztalatok ösz- szegzésével fejeződik be. ELŐFIZETHETŐ A megye folyóirata: a Jászkunság írásaiból hasznosíthat az, aki szereti olvasni a mai magyar és külföldi költők verseit, megyénk prózaírói­nak elbeszéléseit. Változatos a kínálat szociográfiából, tár­sadalmi és gazdasági jelen­ségeket bemutató, részletesen elemző írásokból; foglalkozik a megye kulturális éltével. A folyóirat „Művészet” rovata rendszeresen ismerteti a Szigligeti Színház művészeti célkitűzéseit, megszólalnak benne a társulat tagjai. A Szolnoki Művésztelep la'kói. is közölhetik elképzelései­ket, véleményüket a mai ma­gyar képzőművészetről, és azon belül saját helyükről, szerepükről. Nem nélkülöz­hetik a Jászkunságot a nép­művelők, a pedagógusok és mindazok, akik oktató-neve­lő munkájuk során megfelelő mélységű tudásanyagot sze­retnének hallgatóik részére átadni. A felsoroltak mellett még sok-sok információhoz juthatnak az érdeklődők, akik előfizetik, vagy az új­ságárusoknál megvásárolják a Jászkunságot. A folyóirat előfizethető a területileg il­letékes postahivatalnál, illet­ve a postai kézbesítőknél. láttam, hogy az infúziós tű ide-oda himbálódzik a leve­gőben. Pestre autóztunk jó tíz éve. Ceglédtől nem messze, az egyik hírhedt kanyarban autóroncs mellett, kiterítve az áldozat. Tumultus; „Mit tudunk segíteni? Semmit, sínen van a dolog”. Robog­tunk tovább. Délután, visz- szafelé jövet, az autóron­csot már nem találtuk. Azt elvitték az autómentők. A szerencsétleiíül járt autóve­zető ott feküdt a szántóföl­dön, mellette egy rendőr őr­ködött. — A szolgálatom ugyan" már lejárt, de nem hagyha­tom itt. Megvárom, míg érte jönnek — mondta a rendőr. Két őszi hónap találkozá­sánál kedves halottaink em­lőkére libegnek a kegyelet „lidércfényei”. De vajon a legközelebbi őseink, tőlünk elmaradt kortársaink, a tra­gédiák ifjú áldozatai emlé­kére mindennap pislákol­nak-e bennünk a tisztelet- teljes emlékezés mécsesei ? Palágyi Béla Túl az utolsó stáción Festő a Tabánban. Képünk Baranyó Sándor festőművészt örökítette meg alkotás közben Szovjet filmek fesztiválja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents