Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-17 / 271. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK XXXIV. évf. 271. sz., 1983. nov . 17. csütörtök A megyében a legnagyobb lakásszövetkezet Csökkentek a tartozások—Rendezvények a lakókért—Újra gondok a fűtéssel Szendrey XI. 16. Lap Tegnap ülést tartott a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetségének elnöksége. A testület több fontos téma között tájékoztatót kapott a megye legnagyobb lakásszövetkezete, a szolnoki Széchenyi lakótelepen működő Gagarjn helyzetéről, céljairól. Bár a Gagarin lakás számait és lakóit tekintve valóban a legnagyobb, egyben a legfiatalabb lakásszövet-, kezetek közé is sorolható, önálló tevékenységét alig négy éve kezdte meg, de mára pontosan 1948 lakás fenntartója, lakói ügyes-bajos dolgának intézője. Ha hozzávesszük, hogy a Széchenyi lakótelepi környezetben a kis ügyek-bajok is nagyobbnak tűnhetnek, — nem kevés a dolga a jobbára társadalmi munkában dolgozó, mindössze 30 alkalmazottat foglalkoztató szövetkezetnek. (A harminc alkalmazott között huszonnégy a házkezelő !). i Tizenhét tízemeletes, nyolc négyemeletes lakóház fenntartása, közüzemi ellátása, a lakótelep rendjének, az együttélés szabályainak megtartása és megtartatása nem kis feladat. Sokszor megírtuk, hogy az ott élők időnként nagyon kézzelfoghatóan érzik is; sokfelől, sokféle ember került egymásrautaltsággal is járó közösségbe. Kezdetben akadt városra szóló vélt, vagy csak felnagyított szenzáció is, miközben annál több volt a szolgáltatásra, ellátottságra szóló valós elmarasztalás. A lakásszövetkezet fiatal vezetői most azt mondák el az elnökségi ülésen, előreléptek a legnehezebb kérdések megoldásában is. Két éve még milliós tartozások jellemezték a gazdálkodásukat. Sok volt a szövetkezeti közös költségek iránt közömbös lakástulajdonos. Jelenleg az adósságok csökkentek, mintegy hatszázezer forint körüli az összeg, amivel a lakók tartoznak a Gagarinnak. Nem véletlenül, s emberi belátásból történt ez a változás. A Gagarin Lakásszövetkezet csak az idén negyvenhárom végrehajtást kezdeményezett olyan lakástulajdonosoknál, akik ötezer forintnál több tartozást mondhatnak magukénak. A lakásszövetkezet vezetősége különben a házak intézőbizottságainak döntésére bízta az egy-egy közösség sorsát, mindennapjait érintő kérdések intézését. Ezzel rövidítette az intézkedés idejét, s eleget tett a szövetkezeti demokrácia követelményeinek is. Különböző bizottságai révén viszont, igyekszik az egész lakótelep együttélését befolyásolni. Hasznosnak ítélték a szövetkezeti nőbizottság kezdeményezéseit, amely szociális, kulturális és más programokkal segíti a városközponttól távol élők szabadidejének hasznos eltöltését. A Gagarin Lakásszövetkezet két klubot, két barkács- műhelyt és egy kondicionáló termet létesített a Széchenyi lakótelepen, s már egy-két rendezvénnyel felhívta magára az egész lakótelep figyelmét. Rendszeresen megtartják az öregek napját, a gyermeknapot, s jól sikerült kirándulásaik is emlékezetesek. Természetesen a nehézségek is szóba kerültek. Változatlanul kritizálható a szövetkezet vezetői szerint a lakások fűtése, melegvíz-ellátása. Még a fűtési idény kezdetén vagyunk, de azokkal a házakkal, vagy lakásokkal, amelyekkel tavaly is gondjuk volt, most is van. Bírálják a közlekedést is, szeretnék, ha a lakótelepről mindenki pontosan, kicsit nyu- godtabb körülmények között érkezhetne munkahelyére, s onnan haza. Az elnökségi ülés vitájában többen bírálták a megye legnagyobb lakásszövetkezete elhelyezésének körülményeit is. Nem a lakásszövetkezeten múlik, hogy könyvelésük, adminisztrációs — irányító részlegük összezsú- íoltan dolgozik, s még egy telefonnal se rendelkezik. — sj — A Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi gyárában az NSZK-ba, exportra nyomó- és présgörgőket is készítenek. Év végéig 2 millió forint értékben szállítanak ezekből a termékekből a megrendelőknek. Képünkön Végső Jenő esztergályos Kádár János és Losonezi Pál fogadta az osztrák kancellárt Hivatalos tárgyalások—Alapkőletétel Ferihegyen Tegnap a Parlamentben megkezdődtek a hivatalos osztrák—magyar tárgyalások. A két tárgyalóküldöttséget Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Fred Sinowatz szövetségi kancellár vezeJi (Telefotó — KS) A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Fred Sinowatz, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja tegnapi programját tiszteletadással kezdte: Budapesten a magyar és osztrák zászlókkal díszített Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősok Emlékművét. A koszorúzási ünnepségen az osztrák kormányfő kíséretében levő személyiségekkel együtt jelen volt Randé Jenő. a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete. A program ezután az Országházban folytatódott. A Delegációs teremben délelőtt megkezdődtek a magyar— osztrák hivatalos tárgyalások. A két tárgyalócsoportot Lázár György. a Miniszter- tanács elnöke és Fred Sino-* watz, kancellár vezette, A magyar delegáció tagjai: Marjai József, miniszterelnök-helyettes. Köpeczi Béla művelődési miniszter, Török István külkereskedelmi államtitkár, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes, Darvasi István, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára, valamint Randé Jenő voltak. Az osztrák tárgyalócsoport tagjai voltak: Heinz Fischer tudományos és kutatási miniszter, Erich Schmidt kereskedelmi és ipari minisztériumi államtitkár, Josef Wille, az Osztrák Szocialista Párt parlamenti csoportjának elnöke, nemzetgyűlési képviselők, Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Mindkét tárgyalócsoportban he(Folytatás a 2. oldalon.) Kisipari termelteti napok Szolnokon Hiánycikket, importot pótolnak. választékot bővítenék a kisiparosok 3. oldal II tudomány világa 4. oldal flz MSZMP KB első titkára fogadta Leonard Bernsteint Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székházéban fogadta a 'hazánkban vendégszereplő Leonard Bemstemt, a világhírű amerikai zeneszerzőt és karmestert. A szívélyes légkörű találkozón beszélgetést folytattak arról, hogy az emberiség sorsáért felelősségeit érző művészek milyen módon segíthetik a béke és a leszerelés, a népek közötti megr értés és bizalom egyetemes ügyéül A találkozón jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizöttsógának tagja, a Központi Bizottság titkára. Magyar—NSZK vegyesvállalat Cargopack-Hungária KFT néven közös vállalatot alakított a Volánpack, illetve az NSZK-'beü Cargopack cég. A két vállalat a 2 éves kooperációs kapcsolat kedvező tapasztalatai nyomán hozta létre a vegyesvállala- tot 51 százalékos NSZK-be- li, illetve 49 százalékos magyar részesedéssel. A budapesti székhelyű új cég feladata különféle exportcikkek csomagolása, s az ehhez szükséges csomagolóeszközök, konzerválószerek egy részének biztosítása. Számítógép a takarmánygazdálkodásban Tanácskozás és bemutató A jánoshidaj Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben 1978 óta jelentős eredményeket értek el a tej- és hústermelő ágazatra szakosodott szarvas- marhatartásban, -tenyésztésben. A budaörsi központú Taurina Szarvasmarhatenyésztő Közös Vállalat tanulmánytervei alapján — részben főépítkezéssel, részben rekonstrukciós beruházással — kialakított telepieken év végéig várható 4700 literes tehenenként! fejési átlag csaknem ezer literrel több, mint az 1981. évi, és kedvezőnek mondható a 3,6 százalékos borjúelhullási mutató is. A közös vállalat nem véletlenül választotta tehát a jászsági gazdaságot annak a szakmai tanácskozásinak és bemutatónak a színhelyéül, amelyet tegnap rendeztek meg Jánoshidán a Mezőgazdasági lés Élelmiszeripari Szervező Vállalat kecskeméti kirendeltségével közösen. A Pest, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok megye nagyüzemeiből érkezett állattenyésztési szakembe-. reket először azokról a lehetőségekről tájékoztatták, amelyekkel a termelés és az élőmunka hatékonysága növelhető a hagyományos tehenészeti telepeken. A közös vállalat 1982-ben 139 taggazdaságában elemezte a tej- és a marhahústermelés nyereségét. Az előbbinek a 9,11 százalékos és az utóbbinak á 14,6 százalékos aránya jobb ugyan az országos átlagnál, de üzemi és népgazdaságii érdek a szarvasmarha-főágazat költségarányos jövedelmezőségének további javítása. Több Taurima taggazdaság- ban a takarmányozás és a trágyák! hordás gépesítése vezetett jelentős élőmunkamegtakarításhoz. Elérték, hogy a hagyományos 108 férőhelyes istállókban már 27 hélyett tízzel több tehenet • tud egy-egy gondozó ellátni. Az úgynevezett tej irányú keresztezések valamint a fejőgéptípus-váltás révén eddig elért tejtermelési eredmények és a jövedelmezőség javítását a Taurina telepd rekonstrukciók megtervezésével. újszerű munkaszervezeti megoldások és ösztönző bérezési rendszerek kidolgozásával, tömegtakarmány-ki- osztó kocsi és siilómaró adapter kifejlesztésével, forgalmazásával segíti partnergazdaságaiban. Figyelemre méltóak a Taurina taggazdaságaiban a húshasznú szarvasmarha-ágazatban elért eredmények is. Amíg országosan 27 százalékos, a közös vállalat partnerkörében 64 százalékos állományinövekedést sikerült elérni a húsprogram meghirdetése óta. Az országosan csökkenő tendenciát mutató vágómarha-termelés is dinamikusan növekszik a taggazdaságokban. A húshasznú ágazat fejlesztésével kapcsolatos feladatok közül — ezekről volt szó a tegnapi tanácskozás egy másik szakmai előadásában — a mesterséges megtermékenyítés, az intenzíven gondozott gyepiek nagyobb hozamaira és szántóföldi melléktermékekre alapozott' takarmányozási, valamint az épület nélküli hús- marhatartási technológia széles körű elterjesztését tartják legcélravezetőbbnek a Taurina szakemberei. A költségtakarékosabb takarmánygazdálkodást segíti elő például a közös vállalat egyik új szolgáltatása, a jószágok igényeinek megfelelő, optimális takarmányadagok mik- roszámí tógépes módszerrel történő megállapítása. A szakmai előadásokat követő gyakorlati bemutatón a Taurina által kifejlesztett tejtankos fejőberendezéssel — képünkön — a mobil juh - fejőgéppiel, és a házigazda Vörös Hajnal Tsz tejtermelő és húshasznú szarvasmarha- telepieivel ismerkedtek a résztvevők. MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Új Taurina szolgáltatások C73 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA