Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-16 / 270. szám

1983. NOVEMBER 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé nyőie előtt Miért őrizzük néphagyományainkat? Egy klasszikus mű televí­ziós bemutatója mindig kü­lönös várakozásokat ébreszt. Kezdem mindjárt azzal, hogy vajon a tőlünk évszázadokra vagy ennél is távolabbra eső remekmű át tud-e törni hoz­zánk ma is a képernyőn? Tudván azt, hogy a remek­mű tartalmában mindig ott a lehetőség rá, hisz minden klasszikus dráma — mert ez esetben erről van szó — ko­rához szóló mondandóján túl hordoz olyan általános em­beri tartalmakat, melyek ki­bontása mindenkor záloga lehet az élményt adó siker­nek. Itt van például Szophoklész Oedipus Kolo­nosban című kevésbé ismert tragédiája, mely egy honta­lanná vált királyról beszél s a korabeli viszonyok tükre egyben, de ugyanakkor ál­talánosabban véve egy szá­műzött ember megindító drámája is, azaz az egykori királyi témában ott rejtőz­ködik a ma is érvényesíthe­tő emberi tartalom, az elmú­lás miatti fájdalom kifejezé­se. A kérdés tehát: vajon Kazimir Károlynak — ő vit­te képernyőre a tragédiát — sikerült-e megéreztetnie ve­lünk a drámának ezt a mé­lyen humánus tartalmát? Oedipus Kolonosban Szándéka határozottan, megvolt rá, hogy tudniillik emberi tartalmait nekünk szólóan kibontsa. A népmű­velő színház „apostola'1 (ő az, aki mindenkinél erősebben vallja a művészi közérthető­ség elvét, s ezt színházi gya­korlatában is számtalanszor bizonyította már) Kazimir 'ezúttal is megpróbálta kö­zelebb hozni Szophoklészt a •televízió nézőihez. E szán­déktól vezettetve illesztett a tévéjáték elé, afféle proló­gust, amelyben rövid korraj- zot és a dráma megszületé­sére vonatkozó ismeretanya­got közölt, hogy mintegy ez­zel is bevezesse nézőit a klasszikus szerző görög vilá­gába. A népszerűsítésnek egyébként olyan kelléke ez, amely — ha csaknem isme­retlen remekműről van szó —, nemcsak kézenfekvő, de egyben kívánatos is. Dicsé­retes az a rendezői törekvés is, hogy hiteles környezetet igyekezett elővarázsolni a képernyőn. Ennél azonban még fontosabb, hogy a régi öltözékek mögött és a hami­sítatlan görög díszletek kö­zött megkísérli felfedezni az érző-vérző embert is. Az öreg, vak koldusként botor­káló volt thébai királyban annak az embernek a sorsát, akit a megromlott hatalom ellentmondásai és saját sze­mélyes tragédiája kerget a halálba. Oedipus alakjában egy olyan öregembert állít elibénk, aki végül is nyomo­rúságos helyzetéből lélekben bár megtörtén, de emelt fő­vel indul önként a halálba. Mert nem tehet mást: a kö­rülmények erősebbek nála. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire emberi dráma ez a „királyi történet”. Ugyanak­kor meg kell mondanom, hogy nem mindig volt ez érezhető az egyébként szán­dékában ebbe az irányba mutató előadásban. Még a címszerepet alakító Mécs Ká­rolynak is vannak érzelmileg kiszikkadt pillanatai s jólle­het teljes illúziót kelt a sors­üldözte király szerepében, de játékának túlzott íeevel- mezettsége olykor akadályá­vá válik, hogy az Oedipus lelkében zajló dráma is lel­Értékes szabadságharc-ko­rabeli napilapgyűjtemény- nyel gazdagodott a hajdúszo- boszlói Bocskai Múzeum. A Hazafias Népfront városi Bizottsága által meghirde­jes erejével szólalhasson meg. Máskor viszont az ér­zelmek kifejezése válik túl­zottan erőszakolttá, főként az Antigonét és Isménét alakí­tói Káldy Nóra és Kubik Anna játékában. Itt bizony többször, „kicsordul a po­hár”, annyi könnyet ontanak és külsőséges eszközt hasz­nálnak az apjuk sorsán ke­sergő lányok fájdalmának ábrázolásában. Azt a fajta emberi őszinteséget hiányo­lom a játékból, pontosabban érzem nem mindig jelenva­lónak, amit például rövid szerepében Szirtes Ádám produkál, aki egyszerű hír­vivőként olyan megindítóan emberi módon számol be az öreg király haláláról, hogy ezúttal könnyes lehet tőle a szemünk. Kár, hogy a ren­dező monológja közben el­vette a hangját, azaz bár a hírnök szólott, az ő mozgó ajkait láttuk, de hangját an­nak hallottuk, akiről, szólt az üzenet, Oedipusét. Ami nem­csak teljesen felesleges volt, de kifejezetten zavart, sőt, némiképp komikusán is ha­tott. Az ilyenfajta didakti­kus, szájbarágós megoldás nem mélyítette a drámát, vi­szont megzavarta az élmény egységét. Az Oedipus Kolonosban vé­gül is a televízió érdemleges vállalkozása, többé-kevésbé sikeres népszerűsítése egy újabb klasszikus remekmű­nek, de nem igazán meggyő­ző hatással, nem maradandó élménnyel. Röviden Érdekes témát feszegetett legutóbb a Pénteki randevú; az idegen nyelvek tanulásá­nak, ismeretének és haszná­latának fontosságát boncol­gatta. A közismert mondás igazságát bizonygatván, hogy tudniillik ahány nyelvet be­szélsz, annyi ember vagy. Ebbe a témakörbe jól illesz­kedett a fordítási feladatok elemzése is — harmincán ül­tettek át magyarra egy fran­cia verset, fiatalok — s Ne­mes Nagy Ágnes pontos ér­tékelése felért akár egy a költészet titkairól szóló mi­niesszével. Élvezet volt hall­gatni a zene és a szöveg ösz- szefüggéseit is, ami adatik egy dalban, s megismerni az idegen nyelvre fordítás fur­csa veszélyeit és mulatságos véletlenjeit. Újabb siker a televízió Ze­nés Színházában — Pergolesi vígoperájának premierje. Két nagyszerű énekes Kin­cses Veronika és Gáti István remek teljesítménye. Nem­csak énekesnek kiválóak ugyanis, játékuk is önfeledt, színes, élettel teli. Ez a be­mutató öröm lehetett a zene barátainak, s talán azoknak is, akik még csak kóstolgat­ják a komoly zenét. Szél hozott, szél visz el.. . Ezzel a címmel sugározta Halász Judit műsorát a te­levízió. Régi szerelem, a gye­rekek iránti kitartó művé­szi szorgalom legújabb jele a vasárnap délelőtti zenés, verses műsor. Halász Juditot, mint mindig ezúttal is' í!jó, szél hozta a képernyőre, s kedves, lefegyverző, bűbájos egyénisége, azt hiszem, nem­csak a kicsiket, az érdeklődő kíváncsi felnőtteket is meg­babonázta. A sikerben nyil­ván része van Valló Péter ízléses és színvonalas rende­zésének is. Jó. hogy a Víg­színház művésznőié ilyen hivatástudattal vállalja a gyermekek szórakoztatását, akár követendő példa is le­het — másoknak. tett hulladékgyűjtési akció keretében az úttörők az egyik lakatlan. lebontásra váró öreg ház padlásán meg­találták Kossuth Hírlapjá­nak csaknem valamennyi megjelent számát. RTOMKI-pályázat középiskolásoknak A korábbi évekhez hason­lóan a debreceni fizikusna­pok alkalmából az MTA Atommagkutató Intézete pá­lyázatot hirdet középiskolá­sok számára a következő té­mákban: 1. Fizikai módsze­rek a természeti erőforrások, nyersanyagok kutatásában (A pályamunkáktól a téma tanulmányszerű kidolgozását várjuk 10—15 gépelt oldal terjedelemben.) 2. Fizikai kísérletek elektronikai esz­közök felhasználásával (A pályamunkák elvégzett kí­sérletekről és azok eredmé­nyéről számoljanak be, rész­letesen ismertetve a pályázó által készített, illetve fel­használt elektronikus eszkö­zöket is.) 3. Számítógépek felhasználása fizikai kísérle­tekben (A pályamunkák fi­zikai kísérletekben vagy azok eredményeinek kiérté­kelésében felhasznált, a pá­lyázó által készített számító- gépes programokat ismertes­senek, a kísérlet céljának, körülményeinek és eredmé­nyeinek leírásával együtt.) Pályadíjak kategóriánként: egy első díj 2000 forint, egy második díj 1500 forint, egy harmadik díj 1000 forint. A legkiemelkedőbb pályamun­ka az ATOMKI háromezer forintos Hatvani-díját kap­ja. Beküldési határidő 1984. január 10. A pályamunká­kat az ATOMKI titkárságá­ra kérjük beküldeni (4001 Debrecen, Pf. 51.). Eredmény- hirdetés 1984. februárjának utolsó hetében. Jazzhétvége Szegeden Pénteken és szombaton hétvégi jazzprogramot ren­dez a Szegedi Ifjúsági Ház. Négy helyszínen, az Ifjú­sági Házban, a Bartók Mű­velődési Központban, a Ta­nárképző Főiskola díszter­mében, a tudományegyetem KISZ-klubjában lesznek a koncertek. Nyolc kiváló ha­zai együttes mellett fellép az Újvidéki dixieland, a len­gyelországi Tornász Stanko és Tornász Szukalski duó, az Amerikai Egyesült Államok­ból pedig a kitűnő gitármű­vész, Larry Coryell. Adri MyWymáki két-három hónapot tölt el Szolnokon, a megyei könyvtárban. A szakmai tapasztalatszerzés mellett nyelvismeretét töké­letesíti. Korábban sem volt, most sem ikenyérkérdés szá­mára a magyar nyelv isme­rete. Akkor hát honnan ered ez a buzgalom? — énről fag­gatom. Nincs szükség tol­mácsra, magyarul már nem lehetne eladni. — Régi szerelmem Ma­gyarország. Amikor érettsé­giztem, Petőfiről írtam dol­gozatot. Lakóhelyemen. Rii- himákiben húsz évvel ez­előtt alakult meg a Finn— Magyar Baráti Társaság, rögtön beiratkoztam. A fér­jem halála után fontos volt számomra, hogy kötődjek valamihez. Magyarország lett az. Tanultam magyarul. — Mikor járt először ha­zánkban? — 1967-ben voltam itt először. Akkor még németül beszéltem, de amióta egy ki­csit megtanultam magyarul, csak így beszélek az itteni­ekkel. — Hányszor volt Magyar- országon? — Nem tudom. Tízig szá­moltam, aztán már nem. Többször voltam Romániá­ban is, magyarok által la­kott területeken. — Finnországban nem fe­lejti el a magyar nyelvet? — Telenként minden hé­ten van nálunk magyar nyel­vű tanfolyam. Én a szom­széd városba jártam át ta­Két napig tartóit a találkozó Gödöllőn. Az el­ső nap a népművészet mes­tereinek gálaestjét láttam, a másodikon a hagyomány- őrző táncegyüttesek műsorát. Magam ugyan azzal a bizo­nyos Katával állok atyafi- ságban, akit „könnyű tánc­ba vinni”, a látottak és hallottak jó része magával ragadott, "voltak azonban pillanatok, amikor ráértem morfondírozni, a kívülálló szemével is nézni a műsort, s föltenni a kérdést: mire jó mindez? Az idős népművészek tán­cát látva és énekét hallva nem nehéz válaszolni. Aki a régi tárgyakat értékeli, s nemcsak pénzbeli értéküket tartja számon, hanem „ol­vasni” akar és tud belőlük, az az elmúlt korok szellemi kincseihez is hasonlóképpen mohó kíváncsisággal köze­ledik. De még a felületes „ gyűjtögető” is büszkén fogja emlegetni, néhány év­tized múlva, hogy ő még látta táncolni, vagy hallot­ta énekelni ezt, vagy azt az adatközlőt — akinek nevét akkorra már emléktábla, utca, vagy művészeti díj fogja hirdetni. Aki az ifjú népművésze­ket nézi-hallgatja, ugyan­csak könnyen belátja, mire jó az ő művészetük. Virtu­óz táncuk, énekük, zenélé­sük segít elképzelnünk: ho­gyan is csinálták régen a legkülönbek — de a saját fiatalságuk, szépségük, ener­giájuk és tudásuk önmagá­ban sem utolsó élmény. Bonyolultabb kérdés: miért van szükség — és kinek van szüksége — a hagyomány- őrző falusi együttesekre? A válasz is összetettebb. Pro­dukcióik olykor fölkeltik a hitelesség érzetét, másszor A nagy érdeklődésre való tekintettel tizenkettedike he­lyett tegnap ért véget Szol­nokon, a Beloiannisz úti köny­vesbolt vására. A 700 ezer forintos készletből 500 ezer­nyi elfogyott, természetesen csak 250 ezer forintért. A nulni. mert legutóbb Riihi- mákiben csak kezdőket taní­tottak. A haladó tanfolyamot Gerevich Éva vezette. Oda ment férjhez egy festőmű­vészhez. — Magyar kiadványokat szokott-e olvasni? — Igen, bár igen kevés az időm. Főleg újságokat olva­sok, mert azok a mai magyar valóságról írnak. — Milyennek ismerte meg a magyarokat? — Nagyon aranyosak. — Udvariaskodik? — Nem. Arról van szó, amit érzek, nem arról amit hallottam. Akármerre jár­tam. meghívtak, mutatták otthonukat, kertjüket. Meleg az itteni légkör. Ezt a kife­jezést szívesen használom, Kádár. János is ezt mondta Finnországban. Közismert, hogy Szolnokon épül hazánk legnagyobb pa­pírgyára. Az új gépóriás majdnem betöltené a szol­noki Kossuth teret, ha oda állítanák. Finnországban ké­szült, ottani szakemberek irányítják a szerelést. Nézem a gép monstrumot, és elismerően bólogatok. Ro­sendahl Keijo már hozzászo­kott a nagy méretekhez: — Az ilyen típusú papír­gép nálunk hosszabb. Itt rö- videbbre kell fogni a sort, mert nem volt elég hely. Több mint húsz finn szak­ember dolgozik pillanatnyi­nem. Ha a nagylétszámú csoportokban felbukkanó öregeket látjuk, általában el­hisszük, hogy ők még szü­leiktől, nagyszüleiktől lesték el mozdulataikat. A fiatalab­bak esetében azonban eleve kételkedünk, s ezt az érzé­sünket csak a kiváló telje­sítmény: a tánc- és énektu­dás, és a nagyfokú azonosu­lás, önfeledt színpadi jelen­lét tudja feledtetni. Ha őszintén szembené­zünk a tényekkel, -tudomásul kell vennünk, hogy a hagyo- lmányőrz’8 együttesek mű­soranyagának, motívumkin­csének nagyabb része szár­mazik a néprajzosok által régebben gyűjtött szokások, dalok és táncok újratanulá­sából, mint a helyi adatköz­lők emlékeiből, közvetlen hagyományozásából. Illúziórombolás ez vajon? Nem hiszem, mivelhogy, az illúziót minden együttes új­rateremtheti. S erre is kell törekedniük minden előadá­sukkal. „Színjáték” lenne te­hát a hagyományőrzés? Egy­felől igen, hiszen minden szereplés célja a rajongó, érdeklődő vagy akár csak betévedő közönség föllelke­sítése, gyönyörködtetése. A hagyományőrző együttesek munkájának lényegesebb cél­ja azonban, magában a munkában rejlik. Nemcsak azért, mert minden más amatőr művészeti együttes­nél nagyabb tömegeket moz­gatnák meg. hanem elsősor­ban azért mert egy sok veszélyt magában rejtő tár­sadalmi folyamat ellensúlyo­zására törekednek. A termé­szetes és hagyományos kö­zösségeknek a gyors iparo­sodás és városiasodás követ­keztében történő felbomlása a falusi lakosságot érintette és érinti a legkérlelhetetle- nebbül. Ezért az életmód­beli, erkölcsi, kulturális el­Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat évente folyamato­san, az ország minden váro­sában megrendezi ezt az ak­ciót. A mostanin a ’81-ben megjelent ifjúsági, ismeret- terjesztő és szépirodalmi könyvek kerültek terítékre. lag a papírgyáriban. Nyáron sokuknak itt volt a családja is. — Ahogy megkezdődött az iskolaév, visszautaztak — magyarázza Nikkila Tero. — Két olyan család van itt, amelyben iskolaköteles gyer­mekek is élnek. Azok ma­gántanulók, az anyjuk a ta­nítónőjük. Kárkinen Pekka fiatalem­ber még. Szolnoki benyomá­sairól faggatom. — Nagyon szépek az itte­ni lányok — summázza ta­pasztalatait. Nikkila Tero egy évig dol­gozott a dunaújvárosi pa­pírgyárban. — Ha nem tetszene Ma­gyarország, nem jöttem vol­na vissza. Rosendahl Keijonak talán még jobban tetszik. Nem csoda, hiszen már többször dolgozott hazánkban, és ma­gyar lányt vett feleségül. — A feleségem most Finn­országban van, mert a két gyermekünk számára meg­kezdődött az iskolaév. — A gyerekei tudnak ma­gyarul? — Természetesen. Amikor •itt vannak, csak magyarul beszélnek. Otthon meg fin­nül. Az anyjuk magyarul szól hozzájuk, ők meg finnül válaszolnak. Így történik ez az u’xán, üzletben, egyszóval mindenhol. A finnek meg csak néznek, hogy milyen fiira család ez S. B. bizonytailanodás ebben a ré­tegben a legnagyobb. A munka- és lakóhelyváltozta­tás, az ingázás, a családi­nemzedéki kapcsolatok lazu­lása méltán kelt aggodal­mat azokban, akiket életük, munkájuk a faluhoz köt, vagy városon találkoznak többé-kevésbé gyökerüket vesztett falusiakkal. A hagyományőrző együt­tesek többféleképpen veszik föl a küzdelmet a fentiek­ben jelzett folyamattal. Elő­ször is ünnepnapokat terem­tenek a falu életében bemu­tatókkal, föllépéseikkel. Az előadások témája is az ün­nepek közösségépítő-ková- csoló szerepét sugallja, gon­doljunk a nem egy produk­ció keretét alkotó lakodal­mas szokásrendre: két em­ber személyes ügye, csak­nem az egész falu ügye. A próbák. az előadások előké­születed, a közös erőfeszíté­sek és a kellemes, rendsze­res együttlétek élményét ad­ják a népes szereplőgárdá­nak, melyben szerencsés esetben a falu minden tár­sadalmi rétege és korosztá­lya képviselteti magát. Az idős téesznyugdíjastól a fia­tal munkáson át a még fia­talabb diákig és iskolás gye­rekig, ki-ki a közös munká­ban ismeri meg az egymás iránti felelősséget — s az egymás erényeinek járó tisz­teletet. S ha csak ennyit mondhatunk a „kívülálló­nak” a hagyományőrzésről, szükséges-e tovább bizony­gatnunk számára — hacsak nem nézi kívülről népünk­nek általános boldogulására tett minden erőfeszítését: — szükség van erre, mint min­denre, ami közösségeket te­remt vagy életben tart. T. I. Megjelent a Társadalmi Szemle novemberi száma A folyóirat közli a párt Központi Bizottságának 1983. október 12-i „ állásfoglalása­it: a szakszervezeti munka fejlesztéséről, a párt felada­tairól, valamint a járások megszüntetéséről, a helyi párt-, állami és társadalmi irányítás továbbfejlesztésé­ről. Ez utóbbihoz kapcsoló­dóan közzéteszi Korom Mi­hály előadói beszédét is. Gazdaságirányítási rend­szerünk továbbfejlesztése a szocialista építés szolgálatá­ban címmel jelent meg a folyóirat hasábjain egy szak­mai munkacsoport tanulmá­nya, amely a Társadalmi Szemle szerkesztőségének felkérésére született neves közgazdászok közreműködé­sével. A szakértői csoport hónapokig tartó eszmecserét folytatott a gazdaságirányí­tás fő elvi kérdéseiről, gon­dolatokat és javaslatokat gyűjtött össze és szintetizált, kiemelve a kérdéskör társa­dalmi összefüggéseit és az ideológiai vonatkozásokat, de a gyakorlatiakat sem elha­nyagolva. Az eszmecserék összefoglalóját Kozma Fe­renc készítette. A tőkés világgazdaság vál­ságáról írt mélyen elemző, számos kérdést új vonatko­zásokban tárgyaló tanul­mányt Szentes Tamás. Barankovics István és Su­lyok Dezső életútjának fel­vázolásával (az előbbit Ger­gely Jenő, az utóbbit Izsák Lajos írta,’ valamint a szer­kesztőség zárszavával befe­jeződött a nagy érdeklődést kiváltó Politikus-pályák so­rozat. Az iparban dolgozó mun­kásnők társadalmi helyzetét elemzi sokoldalúan Turgo- nyi Júlia cikke. Vita a pártról Lengyelor­szágban címmel Edward Erazmus könyvét Domány András ismerteti; Aurelio Peccei „100 oldal a jövőért” című könyvéről Farkas J. György ad áttekintést. V. M. Kossuth Hírlapja Egy öreg ház padlásán találták Finnek Szolnokon Féláron Sikeres könyvárusítás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents