Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-16 / 270. szám

1983. NOVEMBER 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Munkanélküliség magyar szemmel A BHG kunhegyesi gyárában éven Je 142 ez er ATSZK telefonvonalat készítenek szovjet exportra Nem „szépeket”, hanem tényeket! Vállalások és igények Közös érdek—közös nyelv Nemcsak kenyérrel él az ember Statisztika helyett tartalmat! Egy f üzetecske fekszik előttünk az asztalon — a Magyar Hajó- és Darugyár szocialista brigádversenyé­nek szabályzata. Jobb alsó sarkában a mozgalom hár­mas jelszava: „Szocialista módon dolgozni, tanulná, él' ni”. Már a szavak sorrendje jelzi: kezdetben a vállalá­sok elsősorban a termelés feladatait ölelték föl, s az értékelés is e szerint történt. A mozgalom gazdagodása során később kapott erőtel­jesebb hangot a „tanulni, él­ni" tartalma. A tiszafüredi MHD No­vember 7. Szocialista Bri­gádjának tagjai nem kertel­nek: — Ez nálunk is hasonló­képpen alakult, bár úgy érezzük, gyárunk 42 brigád­ja sok tekintetben előbbre lépett. Számos jó kezdemé­nyezésünk volt, de mi is át­estünk a „gyermekbetegsé­gen”, vagyis a naplókorsza­kon. Ma már mindinkább követelménnyé fogalmazó­dik: nem „szépeket”, hanem tényeket kell abba beleírni! A jelenség ismert: díszes kötetekké dagagtak a be­jegyzések, számosán a valós eredményeket „kozmetiká­zó ttakkal” dúsították. A jel­szavak igazi tartalma nem volt világos a brigádtagok és a vezetők előtt; sokszor ma sem az. Régi igazság: a mit, miértet, a holt és a hogyant egyértelműen kell meghatározni. A követelmé­nyek pedig sokasodtak, fo­galmazói, meglehet, így vélték magasabbra emelni a mércét. A brigádok meg mindent vállaltak, sőt töb­bet is .,,. A November 7. nevet vi­selő kollektíva egyike a leg­régebbieknek (bár tagjai harmincon aluliak) és a legjobbaknak. Beszélgeté­sünkhöz vaslemezek dübör­gése. gépzúgás, lángvágó sis­tergése szolgáltatja a „hát­térzenét”. Rádai Antal Brigádtag: — Több mint tíz éve ala­kultunk, 17-en vagyunk, la­katosok, hegesztők ... Két nő is „szépíti” a csapatot. Fő feladatunk: a portálda­ruk alkatrészeinek előkészí­tése; idomacélokat, lemeze­ket vágunk, hajlítunk, sor­jázunk,. Egyszóval dolgozunk ez a legfontosabb, különösen manapság. No, nem „látás­tól vakulásig” módra, ha­nem folyamatosan, átgondol­tan, ha ezt nem akadályoz­za anyaghiány, vagy más szervezetlenség... Mi meg­tesszük a magunkét, dehát ezért kapjuk a fizetést. A munkaköri kötelesség nem vállalás. Kiss Lajos brigádtag: — A vállalások? A válla­lati éves terv kész tény. Eb­ből a könyvecskéből (mu­tat az asztalra) indulunk ki, mikor leülünk megbeszélni mit vállalunk, mennyit bí­runk,. Ezt vesézzük ki a legjobban. Az idén az elő- gyártásnak 47 darut kell to­vábbítani összeszerelésre, a folyamatosság érdekében öt- te'l-hattal rátartunk,.’ Igazi, sokszor régiek a műszaki rajzok, menet közben igazít­juk az adott feladathoz. Könnyen egyeztetjük-é az érdekeket? Mindőnk tudja, miért van itt. S eleve meg­nézzük, ki kerülhet közénk. Már nem kell tanulnunk „emhádéul”, ismerjük egy­mást, hiszen jószeri nt azok­ból verbuválódott a kollek­tíva, akik azelőtt is egy cso­portban ténykedtek. S bri­gádvezetőnk, Lestán József ért a „hangoláshoz”. Külön­ben olyan ez, mint az egy­szeregy: közös érdek — kö­zös nyelv. Most az a leglé­nyegesebb, hogy segítsük a gazdasági munkát, hibátla­nul dolgozzunk, s megtart­suk a jó közösségi szelle­met Szővetes Lajos brigádtag: — A társadalmi munkát is úgy vállaljuk, hogy bese­gítünk a fiatal, most fész­ket rakó társainknak. így, kalákában nékik is köny- nyebfo; nekünk is, hiszen együtt tudjuk elvégezni a feladatokat. A nagyközség orvosi rendelőjének brigád­jával építettünk ki kapcso­latot, az óvodával pedig két évre szóló szerződést kötöt­tünk, amit szükséges, kar­bantartjuk. És természetesen nemcsak kenyérrel él az ember! Tanulásra, kirándu­lásra, vagy kispályás focira, előadóestre is kell hogy jus­son idő. Egymás között cse­rélgetjük a jónak tartott könyveket. Nálunk a brigád­élet s a vállalások összeol­vadnak. A vállalások híva talosan év vége felé formá­lódnak s január közepe tá­ján öltenek testet. Vissza­jelzés? Nincs. Némelyek ar­ról is megfeledkeztek „oda­fenn”, hogy évtizedes a csapat; mi ugyan megünne­peltük a „születésnapunkat”, de azért jólesett volna egy kézfogás, Percze Miklós versenyfe­lelős: , . , — Csak akkor dolgozhatok eredményesen, ha a munká­sok közölt élek. S ez korántsem frázis, nem is lehet az. A hár­mas jelszó eredményei­nek mérése? Nehéz. Mert nézze, rendben van, hajtsa­nak a brigádok. De igazán érdemes, ha igyekeznek min­den kollektívának kiosztani az okleveleket, a jelvénye­ket? Na és persze a boríté­kot, amit néhányan afféle fizetéskiegészítésnek tekinte­nek. Tény: a központi ke­retszámok nem tesznek jót a versenyszellemnek. Amint a differenciálás jelenlegi módja sem. Hogyan is te­hetnénk különbséget, ha egy adott területen például öt kitűnő csapat méri össze erejét, másutt meg öt gyen­ge között dől el a „verseny”. S hogyan különböztetjük meg a fizikaiakat és a szel­lemieket? Nem is szólva a vegyes összetételű brigádok­ról ! És a pénzjutalom — né- hányszáz forintos különbség aligha ösztönöz igazán. Az­tán: vajon mérhető-e anya­giakkal az, hogy sok-sok csapat a munka, a tanulás s a művelődés-szórakozás nyomán közösséggé kovácso- lódott. Mindamellett e téren is árad a papírtenger. Szó­val, vannak gondjaink, me­lyek jórésze a gazdálkodás hiányosságaiban gyökerezik. A formalitásokat kiküszö­bölendő, ez év elején új ver­senyszabályzat lépett ér­vénybe a vállalatnál. Mint a tiszafürediek mondják, je­lentős előbb reiépést nem je­lent, az említett problémák orvoslására más gyógyírt kellene keresni. Igaz, ez a füzetecske a jövőben csu­pán útmutatóul szolgál, te hát némiképp csökkenti az adminisztrációt viszont az üzemek gondjai megszaporod­tak. Ezután az aranyfokozat­ig a brigádok jószerint maguk intézik dolgaikat, de ennek jelentőségét nem érzi még mindenki, néhány vezető nem került „testközelbe” ez­zel a változással — így tör­ténhetett, hogy félévkor voltak, akik azt hitték: a brigádok munkáját a munkaverseny-bizottság ér­tékeli, holott nekik kellett volna részt venni a „ki mit érdfemel”-t célzó dönté­sekben. Summa summá- rum: a hármas jelszó meg­valósításában a tartalom a legfontosabb, különben csu­pán statisztikákat tud föl­mutatni a mozgalom. S két­ségtelen: nem jól mutató adatszámokra, de tettre serkentő tartalomra vari szükség! Sz. Tamás Tibor tévé Hatvanhat című műsorában — talán még van, aki emlék­szik rá — a munkaügyi államtitkár meg­kérdezte, hogy legyen-e munkanélküliség Magyaror­szágon, s a többség igennel válaszolt, a munkanélküli­ség mellett voksolt. A sza­vazást követő vitában azután tisztázódott, hogy a jelenlé­vők közül senki sem szeret­né elveszíteni állását. Szíve­sen vennék viszont, ha a fe- gyelmezetlenkedőkkel szem­ben mindenütt keményeb­ben lépnének fel, szükség szerint az elbocsájtás és az újraelhelyezkedés megnehe­zítését is beleértve. Vagyis a közvélemény hangadói nem a teljes foglalkoztatást kifo­gásolják, hanem annak vad­hajtásait bírálják: a mester­kélt munkaerőhiányt, a ve­lejáró lazaságokat, a szerve­zetlenséget, a belső munka- nélküliséget. A munkanélküliség mellett leadott szavazatok azért jel­zik, hogy valami zavar van a téma körül. A teljes foglal­koztatásnak, a létbiztonság­nak mint jelentős szocialista vívmánynak nincs igazán be­csülete nálunk. „Nem árta­na egy kis munkanélküliség” — vallják bizonyos szakmai körökben.” Abból a munka- nélküli segélyből, amit Nyu­gaton fizetnek, mi is szíve­sen elnyomorognánk” — mondják mások. Amit meg­szoktunk — emberi dolog —, azt nem becsüljük, a szom­széd rétjét ellenben mindig zöldebbnek látjuk. így az­után kialakulhat olyan ab­szurd nézet, hogy a nyugati munkanélküliség nagyobb érték mint a hazai létbizton­ság. Nem ismerheti igazán a munkanélküliséget az, aki még nem élte át annak em­beri méltóságot, családi biz­tonságot, közérzetet, erköl­csöt romboló hatását. A munkanélkülit nem csak az a tudat marja, hogy haszon­talan, a társadalomnak nincs szüksége rá — ez sem cse­kélység —, hanem jelentős anyagi veszteség éri. A munkanélküliség nem­csak az érintett egyénnek, családnak okoz anyagi vesz­teséget, a társadalmat is je­lentős kár éri. A munkaerő egy része nem hoz létre új Napelemek vasútállomásokra Prometheus leányvállalat A Prometheus Tüzelés* technikai Vállalat 1981. ja­nuár 1-től leányvállalatot alapít, amelyik elsősorban új energiák, például a nap­energia vagy a füstgáz hasz­nosításával és az ilyen tech­nológiák elterjesztésével fog­lalkozik majd. Ezt Árok- szállási Kálmán, a vállalat igazgatója tegnap sajtótájé­koztatón jelentette be. Egyebek között elmondta: hazánkban a kazánházak je- jelenleg még úgy működnek, hogy magas hőfokú, értékes energia vész el, mégpedig hőcserélők beépítésével újra nagy mennyiségben, amit lehetne hasznosítani, egye­bek között vízmelegítésre és távfűtésre. A leányvállalat az ilyen eljárások széles kö­rű elterjesztését tűzte célul. Tervbe vették a napenergia nagyobb arányú hasznosítá­sát is. Néhány éve Balmaz­újvárosban, a Lenin Terme­lőszövetkezetben már ered­ményesen alkalmazzák a napenergia-elemeket, az idén az úttörővasút végállomásán is felszereltek ilyen egysé­geket, ami a környéket látja el meleg vízzel. Egyben a környezetet is védi, hiszen nem füstöl, mint az eddig használt koksz. Most a MÁV-val tárgyalnak, a ki­sebb vasútállomásokat kí­vánják felszerelni napele­mekkel. értéket. S idővel a munka- képesség is csökken: a szak­mai tudás elévül, a tapaszta­lat, a gyakorlat „megkopik”. A munkanélküli sokszorosan szenvedő fél. A világ min­den támogatási rendszere mégis a társadalom nagylel­kűségének látszatát kelti, és a szenvedő fél bűntudatát erősíti. Túl magas volt a bére, és nem volt elég terme­lékeny a munkája. Az elhe­lyezkedés is a munkanélküli dolga, ha nem sikerül neki, az az ő személyes kudarca. A tétlenség és a bizonyta­lanság állapota még inkább morálisan fellazítja, még in­kább elbizonytalanítja Nyu­gaton azokat a fiatalokat, akik soha életükben nem dol­goztak. Pedig ezek a sérülé­kenységre hajlamos generá­ciók képezik a munkanélkü­liek seregének derékhadát. Ne legyen tehát e hazában fegyelmező erő, az új struk­turális igényeket gyorsan rugalmasan kielégítő munka- nélküli tartaléksereg. Marad­jon meg a teljes foglalkozta­tás, persze lehetőleg minél kevesebb vadhajtással, és minél nagyobb hatékonyság­gal. A munkaerő teljes, il­letve hatékony foglalkozta­tásának egymással szorosan összefüggő feladatait nem szabad azonban összekever­ni. A teljes foglalkoztatás megvalósítása társadalmi, állami feladat. (A helyi ta­nácsok szerepe ebben nem lebecsülhető.) A vállalatok viszont egyértelműen a mun­kaerő ésszerű, hatékony fog­lalkoztatásáért felelősek. Miért nem érvényesül ez • a munkamegosztás? Mert a vállalati érdekeltség távol­ról sem ilyen egyértelmű. Igaz, újabban lényegesen na­gyobb a bérmegtakarítás fel­használható hányada terv­szerű (előre jelzett) munka­erő-átcsoportosítás esetén, mintha a létszám-lemorzso­lódás spontán módon megy végbe. Az új munkahelyre kerülő dolgozókat sem éri anyagi veszteség, mivel be­tanulási időre központi alap­ból (legfeljebb 30 hónapig) megkaphatják' a régi és az új kereset közötti különbsé­get. Ám a vállalatok nem él­nek az új lehetőségekkel, nem tartanak igényt a külön bérfejlesztésekre. Döntően azért, mert a munkaerőpia­(Folytatás az 1. oldalról.) pítás még akikor is igaz, ha az időjárás a programok, el­sősorban a sportversenyek leibonyolításában zavart oko­zott. Bosszantó zavarokat is kétségtelenül. Az első hét vége sportrendezvényeit el­mosta a szakadó eső. A kö­vetkező hét végére így any- nyira összetorlódtak, zsúfo­lódtak a versenyek, hogy zökkenőmentes lebonyolítá­suk nem minden esetben si­került. Az évről évre mind népesebb* váló — nemcsak a szolnoki, hanem a kör­nyékbeli községekben élő fiatalokat is vonzó — tö­megsportversenyek meg­szervezése a váratlan kedve­zőtlen időjárás nélkül sem egyszerű. Roppant aprólékos körültekintő előkészítést igé­nyel. Pályák, öltözők beosz­tása, versenybírók biztosí­tása. Természetes, hogy a tisza­ligeti napok még zökkenő- mentesebb, még színvonala­sabb megrendezése érdeké­ben a koordinációs bizott­ság ülésén elsősorban a le­bonyolítás során felmerült problémákról, zökkenőkről beszéltek. Máris elhangoz­tak olyan javaslatok, ötle­tek, amelyek megvalósítá­sával a jövőben tovább le­het tökéletesíteni és még Színesebbé, színvonalasabbá tenni a tiszaligeti napokat. con változatlanul nagyobb a kereslet, mint a kínálat, s a felesleges létszám megtar­tásában, tartalékolásában, az adott létszámviszonyok kon­zerválásában érdekeltek. így jelenleg a munkahely-változ­tatás kizárólagos kezdemé­nyezője a dolgozó. Holott a munkaerő tervszerű és ha­tékony foglalkoztatása a vál­lalatok öntevékenységét fel­tételezné. Aligha támogatható az a felfogás, mely szerint, ha ren­det, fegyelmet akarunk, munkanélküliséget kell te­remteni. Hogyan támogat­hatna ilyen célt egy szocia­lista ország, amikor nincs olyan elfogult tőkés politikai rendszer, amely a meglévő munkanélküliséget nyíltan helyeselné. Szocialista vi­szonyaink között nincs is olyan veszély, hogy az em­berek tömege az utcára ke­rül, s nem talál magának megfelelő munkát. Hiszen a társadalmi cél az életszín­vonal emelése. Az iparban, a mezőgazdaságban felszaba­duló létszámot fogadni ké­pes a gyorsan fejlődő szol­gáltatás, a kereskedelem, az egészségügy, a közoktatás. A munkaidő csökkentése — 1984-től a 40 órás munkahét bevezetése — a teljes foglal­koztatás fenntartásának szin­tén egyik eszköze. incs tehát a szo­cializmusban a munkanélküliség­nek reális veszé­lye. Ne féljünk hát tőle. Ezért a reform to­vábbfejlesztése során célsze­rű a hatékonyság fokozását, szolgáló olyan átfogó érde­keltségi rendszer megterem­tése, amelyben a személyi jövedelmeket is költségként kezelik, felszámolva a bér- és keresetszabályozás eddigi elkülönült gyakorlatát. Az ésszerű, hatékony bér- és létszámgazdálkodás — külön előírásait, szabályok nélkül — a jól működő nyereségér­dekeltség keretében érvé­nyesülhet majd igazán. Per­sze a mainál kedvezőbb ver­senyfeltételek között: egye­bek közt olyan áru- és mun­kaerőpiaci viszonyok közt, amelyekre nem a kereslet, hanem a kínálat enyhe túl-, súlya jellemző. — KJ — Az idén ennek keretében már tulajdonképpen nem is napokon, hanem heteken át kínáltak gazdag választékot, különösen a politikai tölté­sű és a kulturális rendez­vények kínálata bővült. A „koronát” a rendezvénysoro­zat végére a remekül sike­rült, nagyszabású békenap, a politikai demonstráció, a békenagygyűlés tette fel. Felvetődött egy tovább­gondolásra érdemes kérdés a koordinációs bizottság ülésén: nem nőtt-e már túl a tiszaligeti napokon a két hétig tartó rendezvénysoro­zat. Nem húzódott-e túlságo­san hosszú időre a program? A koordinációs bizottság, amelynek tagjai: a rendező szervek — a KISZ városi bizottságának, a városi ta­nácsnak, az MHSZ városi vezetőségének, az úttörő­szövetség városi elnökségé­nek — és a szervezést, lebo­nyolítást segítő különböző testületeknek a képviselői valamennyi kritikai észrevé­telt, véleményt, javaslatot a jövőben megrendezendő ti­szaligeti napok érdekében fontolóra vesznek. Ezúttal azonban mintegy lezárása­ként az idei munkának, elis­merésüket és köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik hozzájárultak az 1983- ban megrendezett tiszaligetL napok sikeréhez. K. K. Sikeres rendezvénysorozat — tanulságokkal

Next

/
Thumbnails
Contents