Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-15 / 269. szám

1983. NOVEMBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Má van a radiátorokkal ? Mire számíthatnak a kor­szerű fűtési módra áttérők, lakásfelú j ítók ? Korábban is előfordult, hogy egye®, típusokból keve­sebbet kaptunk, kiürültek a raktárak — tájékoztatott Lőrincz Ferenc, a Belkeres­kedelmi Minisztérium fő­előadója. — Ilyen hiány Az indulás sikerült II mosógép a hibás! fiatalok találkozója A Tiszafüred és Vidéke Áfész kultúrtermében került sor tegnap délelőtt 10 óraikor a Fogyasztási Szövetkezetek Alkotó ifjúság pályázatának félidős értékelésére. A pályá­zatra 28 munka érkezett: a megye 7 áfésze és a Tiszavi- dék Szövetkezeti Közös Vál­lalat képviseltette magát. Az értékelő és díjkiosztó meg­beszélésen részt vett Szente­si László, a Mészöv elnöke. Gazdag Sándor, az áfész elnöke a megye más részé­ről érkezett vendégeknek bemutatta az irányítása alatt álló szövetkezetei. Elmondta, hogy jelenleg 11 településen 26 ezer ember ellátásáról gondoskodnak. Beszélt a fia­talok szövetkezeti munkába történő bevonásának szüksé­gességéről. Az elnök szavai után az alkotó ifjúság pályázat me­gyei helyzetéről beszélgettek a fiatalok. , A tiszafüredi, a kunszentmártoni és a szol­noki hozzászólók munkájuk­ról, pályázatuk tárgyáról számoltak be. Szó volt az if- , jú értelmistágiek beilleszke­déséről, lehetőségeiről. Végül Szentesi László összefoglalta, összegezte az elhangzottakat. A megbeszélést a jutal­mak. díjak átadásával foly­tatták. Tizennégy pályamun­kát értékeltek kimagaslóan színvonalasnak, melyet el­juttatnak az országos pályá­zatra. Déluán a találkozás részt­vevői a Zrínyi iskolába láto­gattak el, ahol a Mészöv el­nöke átadta a legjobb iskola­szövetkezeti csoport országos pályázatának második helye­zéséért járó díjat, valamint a tiszaszentimrei általános iskolásoknak a versenyben való kiemelkedő munkájuk jutalmát, a dicsérő okleve­let. A Tiszafüred és Vidéke Áfész területén 5 iskolaszö­vetkezet működik, ebből ket­tő országos sikert mondhat magáéinak. Tóta Lajos az idén szep­temberben a családja ké­nyelmét akafta megvásá­rolni. Csak, miután meg­vette, akkor derült ki: nem kényelem, kálvária lett az eredménye a nyolcezer fo­rint befektetésének. A két kisgyermeKes család automata mosógépet vett. Szeptember harmadikén történt az eset, s nyilván­valóan örömmel helyezték üzembe szolnoki lakásuk­ban. Ahol két kisgyerekre kell napjában mosni, egy­általán nem luxus egy ilyen segítség. Bár — s ezt azóta talán többször is mondták már a családfő­nek — talán mégse érte meg. Tótáék ugyanis mind a mai napig egyszer se tudtak igazán kimosni az automatával., A gépet az­óta állandóan gyógyítgait- ják, javítgatják. Az állan­dóan alatt azt kell érteni, hogy most éppen ötödször van szervizien, közben megjárta Budapestet is. A Kermi október 21-én adott bizonyítványt a vevő panaszáról. Leírta, hogy egyedi gyártás és szerelé­si hiba miatt a vevő mi­nőségi kifogása alapos. Ám a szakvéleményben ott sze­repel az is: „A hiba szak­műhelyben, szervizben ja­vítható”. No®, a szerviz azóta is dolgozik. Megjavítják, visszaszállítják, Tótáék fel­készülnek lélekben és test­ben a nagymosásra, aztán »másnap ismét bejelentik, jöhetnek érte, megint rossz. Két és fél hónap után ki ne érezné magát csalódott­nak? Tóta Lajos nagyon annak tűnt, ■ amikor szer­kesztőségünk segítségét kérte — lassan egy hónap­ja, Elmondta, amit lehetett tűrt, és elkövetett. Sajnos, ennyi kálvária után bizal­ma megrendült a gépben, minden kedve elment at­tól, hogy örökös kínlódás legyen a nagymosás és 8 ezer forintja ára. Sebaj, mondaná a ta­nult, s némiképp vásárlá­sokban kitanult olvasó. Ha a gép immár ötödször rossz, majd kap egy csere­utalványt, s vége minden bajának, megszabadult a romlott jószágtól. így gondoltuk mi is, amíg kételyeink nem alapozód­tak meg. Tóia Lajos ugyan­is hiába bizonygatja, ötöd­ször várja a javítást gépe, szakszerűen elmondták ne­ki; tévedett. A gép hiba miatt ötödször került ugyan a szervizbe, de egyszer a szerviz véleménye szerint kutyaibaja volt, így a leg­utóbbi javítás még „csak” a negyedik lesz. Akkor már Tóta Lajos felszólalt a szerviz fel­ügyeleti hatóságánál is. Felszólalását saját kérésé­re jegyzőkönyvben örökí­tették meg. A jegyzőkönyv — lehet, az automata su­gallta, — ugyancsak hibás. Elírták benne a dátumo­kat — ez legyen a legke­vesebb baj! — de leírták azt is: ......a panaszos je­l enleg csereutalványra nem jogosult, — panaszára ér­demi intézkedést nem áll módunkban tenni... A mosógép jelenleg... javí­tás alatt áll”. Szeptember harmadiké­tól idáig ennyi a történet. Tóta Lajos és családja leg­utóbb elhatározta, megírja a mosógép munkájának történetét.! Mármint azt, mit, mennyit lehet vele a szakszerű javítás után dol­gozni. Nos, ez se járt si­kerrel, a mosás nem feje­ződött be. Már csak arra lennénk kíváncsiak, mikor ér vé­get, mikor fejeződik be a család kálváriája? Mikor és kik tesznek pontot az ügyre, mikor lép be szer­kesztőségünk ajtaján fel­szabadultan a panaszos, mikor tud végre mosni a felesége géppel ? ­Ügy tűnik, egyhamar nem. A szerviz dolgozik, a garancia telik. Mindenki segít, aki csak részes az ügyből — s természetesen mindenki a törvényes le­hetőségek ismeretében és rendje szerint. Eddig csak egy tűnik biztosnak: a mosógép hi­bás! Valóban, — a mosógép a hibás? SoskúJi Júlia Belföldre nem Uxlet a radiátor? Szocialista import enyhíti a hiányt Bőséges kapacitástartalék ai iparban azonban eddig- még nem mutatkozott. Az idei belföl­di ellátáshoz, az ipartól 1,3 millió négyzetméternyi ra­diátort kértünk, és mintegy 800 ezer négyzetméterre szá­míthatunk! Ez 34—36 száza­lékkal kevesebb a Deiföldi igénynél. A tények: a Jászberényi Hűtőgépgyár 370 ezer négy­zetméter helyett csak 152 ezret vállalt, s ebből is csu­pán 120 ezer négyzetmétert szállított, kevesebbet adott a Hajdúsági .Iparművek és az Öntödei Vállalat is, s a leg­nagyobb gyártó, a Dunai Vasmű teljesítménye az igényelt 573 ezer negyzet- méterrel szemben 359 ezer. Az ALUTRÖSZT balassa­gyarmati üzemének gyárt­mányait a tröszt saját ke­reskedelmi vállalata értéke­síti, — Nem üzlet az iparnak? — Üzlet, csak nem bel­földre, Ha a radiátort ex­portálják, bérpreíerenciát kapnak, s ebből az átlagos­nál jobban emelhetik a dol­gozók keresetét. Mig a bel­földi értékesítés a szabályo­zók és levonások jelenlegi rendjénél csak szinten tar­tással vagy szerény fejlődés­sel jár. A teljes gyártókapa­citást összesítve erdekes szá­mot kapunk: a hazai ipar két és félszer több radiátort képes gyártani a belföldi igénynél. Akadnak más problémák is. A jól sike­rült energiaracionalizálási program nyomán a vártnál többen téritek át a cserép­kályha-, villany- ős olajfű­tésről a szilárdtüzelésű ka­zán- és gázfűtésre, s a ked­vezőbb OTP-hitelek révén az építési kedv is megnőtt, nagyobb a vásárlóerő, mint amennyire a belkereskede­lem számíthatott. Emellett a 15—20 évvel ezelőtt épült korszerű lakások radiátorai éppen ebben az időszakban szorulnak sürgős cserére. To­vábbi feszültséget okoz, hogy az olykor „előkerülő’’ radiá­torokat azok is megvásá­rolják, akik későbbi idő­pontban kívánnak építkezni. S persze a feketepiac is le­csapott e busás hasznot ho­zó termékekre. — A kilátások? — Év végéig meg vala­mennyit kapunk az ipartól és bizonyos mennyiségű csehszlovák radiátort is im­portálunk, A szükségáttele- léshez ideiglenes megoldást jelenthetnének a Siesta- kályhák, de a francia part­ner csődje miatt sajnos ez is hiánycikké vált. Remél­jük: jövőre változik a hely­zet. De a kereskedelem és a lakosság még egyszer nem kerülhet ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, ezért az eddiginél két és félszer többet, 500 ezer négyzetméternyi radiá­tort hozunk be szocialista importból. tJev véljük, ez majd a hazai ipart is némi „elmozdulásra” készteti. tr. F.) A Középtiszai Állami Gaz­daság Karcag-tilalmasi ke­rületében, a karcagi 59-es választókörzetben, mivel a volt tanácstag hónapokkal korábban elköltözött, és le­mondott, a tanácstagi beszá­molót Földvári Imréné dr., a Karcagi városi Tanács vb- titkára tartotta. Az elhang­zottakat többen kiegészítet­ték: volt aki a telep tiszta­ságát kifogásolta, noha a vá­laszokból az is kiderült, hogy a kulturáltabb környezet ér­dekében nemcsak a gazda­ság, hanem az itt élők is töb­bet tehetnének. A másik fel­szólaló sérelmezte: három éve kérnek az iskolába uta­zó gyerekeknek egy fedett buszmegállót, de eddig sem­mi sem történt. hogy a két tanácstag-jelölt neve egyaránt felkerüljön a szavazócédulára. Szerettünk volna a leendő tanácstagokról többet írni. Azt gondoltuk, hogy néhá- nyan méltatják majd szemé­lyüket: a közvetlen szomszé­dok, az ismerősök is véle 7 ményt mondanak arról, mi­ért tartják őket alkalmasnak a feladatra. Nem beszélve arról: meglehet régóta lak­nak a körzetben, de az új társadalmi posztjukon min­denképpen kezdőnek számí­tanak. És ilyenkor az ember hálás, ha a képzeletbeli ta­risznyába valamilyen jelké­pes útravalóval látják el. Le­gyenek azok kérések, prob­lémák, amelyek megoldásra várnak. Ez elmaradt, de a szava­zás egyúttal beleegyezést is jelentett, mindhármukat ta­nácstag-jelöltnek javasolták. Bízva abban, hogy nem dön­töttek rosszul, elvégre kide­rült: feladat, tennivaló min­dig akad. Még akkor is, ha „csak” egy fedett buszmeg­állóról van szó. SB — DSZM A felvetett észrevételre a tanács illetékesei és a gazda­ság ott lévő vezetői vála­szoltak, illetve tettek Ígére­tet a panaszok orvoslására. Ezután Földvári Imréné a teremben lévő negyvenhá­rom választónak bemutatta a két tanácstagjelöltet: Tyu- kodi Kálmánnét és idős Var­ga Gézát. Szólt kiváló mun­kájukról, közéleti aktivitá­sukról. Tyukiadli Kálmánná hozzászólásában Ígéretet tett arra, ha a szavazók bizalmát ő nyeri el, igyekszik megfe­lelően képviselni az itt élő háromszáz ember érdekét. Miután újabb tanácstagjelölt neve nem hangzott el, és to­vábbi hozzászólás sem volt, a jelölőgyűlés résztvevői egy­hangúlag megszavazták azt, A Kőbányai Sörgyár kisújszállási kirendeltségén naponta 7 ezer láda sört palackoznak, jmelyet Szolnok és Békés me~ gyében értékesítenek A mezőtúri Ruhaipari Szövetkezet a jobb munkakörülmények biztosítása érdekében szeptember elejétől új szalagot indított, melyen jelenleg szovjet exportra múbőr­kabátokaü varrnak Jelölőgyűlósak Mezőtúron ős Karcagon Mint azt lapunkban is hí­rül adtuk, az Elnöki Tanács 1983. november 26-ra írta ki az időközi országgyűlési kép­viselő- és tanácstag-válasz­Mezőtúron két tanácstag helye üresedett meg az utób­bi időben. Az egyikben — a 47-esben — csütörtökön es­te tartottak jelölőgyűlést. A választópolgárok népes cso­portja á szociális otthon ebédlőjében, Selmeczi Sán­dor bevezető szavai után Nagy Lajos, a Hazafias Nép­front városi bizottsága elnö­kének rövid beszédét hall­gatta meg. Abban szó volt a városfejlesztésről és a vá­lasztókerületről. Többek kö­zött például arról, hogy a városi tanács a környéken másfélmilliós költséggel tel­keket alakított ki. Várható­an gyarapodik a lakosság száma. Egyrészt ezért, más­részt amiatt, hogy ettől a választókerülettől messze van a városközpont, előbb- utóbb szükségessé válik majd a fejlesztése. A változ­tatás mellett a választóke­rület értékeinek megmenté­se is feladata lesz a jövendő­beli tanácstagnak. Ez a rész ugyanis kertváros jellegű, egyik legtisztább kerülete Mezőtúrnak. Ezt az állapo­tot kellene jó kömyezetvé­tást a megüresedett körze­tekben!. Eddig megyénkben 12 helyen tartottak jelölő­gyűléseket. Kettőn mi is részt vettünk. delmi munkával megőrizni. Nagy Lajos j/égül Kiss Kál­mánt, a Tisza Cipőgyár he­lyi gyáregységének vezetőjét ajánlotta tanácstagjelöltnek. A jelenlévők közül Geléni László egyetértett a javas­lattal1. Elmondta, hogy ő ugyan nem ebben a válasz­tókerületben lakik, de mun­kahelye — a cipőgyári rész­leg — itt van, ezért kötődik a környékhez, Gyáregység­vezetőjének munkaszeretetét méltatva megemlítette, hogy korábban Állami-díjat ka­pott az a brigád, amelyiket ő alapított. A közügyek iránt is mindig érdeklődött, éve­kig munkásőr volt. Jelenleg is tagja a városi pártbizott­ság mellett működő gazda­ságpolitikai bizottságnak. A jelölőgyűlés résztvevői egyhangúlag egyetértettek Kiss Kálmán jelölésével. Me­het számára az erről szóló értesítés. A jelölt ugyanis pillanatnyilag szanatórium­ban van, Sopronban. Az iránta kinyilvánított biza­lom remélhetően elősegíti gyógyulását. Távollétében jelölték Ketten versenyeznek Tiszafüreden Szövetkezeti IKéddi iegyzetünlTT

Next

/
Thumbnails
Contents