Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-26 / 253. szám

1983. OKTÓBER 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A hír felborzolta a kedélyeket Lisa ara csökkeni A váci Kötöttárugyár jászapáti üzemében szovjet exportra gyermekpólókat készítenek. Je­lenleg 70 ezer darabot szállítanak a megrendelőnek Vásárlás Karcagon Több az üzlet Ha lejárt a szavatossági idő Vendéglátás minden áron? A Karcagon élő 24 ezer helybelin kívül körülbelül ugyanannyira tehető azok­nak a száma, akik hosszabb- rövidebb időt töltenek a vá­rosban, és látogatásukat ál­talában vásárlással is egybe­kötik. Éppen ezért a városi tanács vb városfejlesztési és gazdálkodási osztálya ebben az évben kiemelt fontosságú teendői között tartja számon az állami és a szövetkezeti üzletek, boltok, létesítmé­nyek rendszeres ellenőrzését. Ezt a tevékenységet az itt dolgozókon kívül negyven társadalmi, kereskedelmi el­lenőr is segíti. Az évre ter­vezett 160 ellenőrzés felén túljutva megállapítható, hogy a vizsgálatok örvende­tes és kevésbé örvendetes je­lenségeket rögzíthettek. Mindenképpen jó dolog, hogy az utóbbi időben jelen­tős üzletbővítésekre, új el­árusítóhelyek kialakítására is sor került a városban. Eb­ben a tevékenységben a Karcag és Vidéke Áfész-en kívül a megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatot is dicséret illeti, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet pedig a két helybeli termelőszövetkezettel közö­sen egy nagy forgalmú, meg­felelő választékkal rendelke­ző hússzakboltot működtet. Ugyancsak jó ötletnek, hasz­nos kezdeményezésnek bizo­nyul a nádudvari termelő- szövetkezet időszakos, ked­vezményes burgonya- és al­mavására a vásárcsarnok­ban. összességében elmond­Élő múzeum a Mecsekalján Leszüreteltek a mecseki Szőlőmúzeumban: Közép­Európa legnagyobb szőlő­fajta-gyűjteményében. A napsütötte, déli hegylejtőn ezerkétszáz szőlőfajta tőkéi sorakoznak, fajtánként tíz— huszonnégy tőkével. Nagy gondossággal és pontosság­gal szedték le a szüretelők a különböző fajták termé­sét. amelyet most a mennyi­ségi és a minőségi jellemzők alapján vizsgálnak. A Vil- lány-Mecsekaljai Borgazda­sági Kombinát pécsi kuta­tóállomásán 1951 óta gyűjtik a hazai és a külföldi szőlő­fajtákat. s jelenleg is év­ről évre gazdagodik az élő múzeum, ható: nőtt az üzletek száma, területe, az alapellátás meg­felelő volt. Hogy az árnyoldalról is essék szó; az áruellátás, áru­kínálat területén a mosópo­rokból, a fogkrémekből és a piperecikkekből időszakon­ként több is. lehetett volna az üzletekben. Ugyancsak keresettek voltak — több­ször hiába —, a kerti szer­számok, és az olcsó mezőgaz­dasági kisgépek. Ruhafélék­ből — úgy tűnik — keveset gondolnak az átlagosnál ne­hezebb, illetve magasabb felnőttekre, hiszen a nagyobb méretek választéka szegé­nyes volt. A ruhákhoz ha­sonlóan férfi- és gyermekci­pőből sem minden számból akadt elegendő. Ami a fogyasztói érdek- védelmet illeti, a próbavá­sárlások során előfordult többletszámlázás, súlycson­kítás -is. Gyakori volt a le­járt szavatosságú termékek további árusítása, természe­tesen változatlanul százszá­zalékos áron. Ez a tejtermé­keknél, a süteményeknél, a hús- és töltelékáruknál egy­aránt előfordult. Többször tapasztalták, hogy reggel egyes üzletek nem nyitnak pontosan, sőt, arra is akadt példa, hogy napközben áru­átvétel címén rendeltek el zárórát, holott sem a lét­szám, sem a raktározási fel­tételek nem indokolták a be­járati ajtó lezárását. Az sem szerencsés, hogy a sütőipari vállalat négy szakboltja kö­Juhfejő berendezések gyártására, szerelésére, szer­vizelésére és alkatrész után­pótlására dolgozott ki prog­ramot a Taurina Szarvas­marhatenyésztő Közös Vál­lalat; e program alapja a juh tej kedvező piaci ára, valamint a juh tejből készülő - termékek jó értékesítési le­hetősége. A juhfejő technológiát és a gépeket a Taurina szak­emberei a svéd Alfa-Laval céggel kötött együttműkö­dés keretében, összesen négy változatban dolgozták ki. A nagyobb létszámú juhtelepekre komplett fejő­házat terveztek, amelynek alsó tejvezetéses és sajtáros típusainál a tej gyors hű­zül kettő valamilyen indok miatt gyakran tart zárva. Ugyancsak lakossági észre­vétel, hogy az egyik nagy élelmiszerüzletben hovato­vább több a másnapos, mint a friss kenyér. Az ellenőrzések kiterjed­tek a vendéglátó egységekre is: itt sajnos színvonalbeli visszaesésről adnak számot. Jobban mondva úgy tűnik, ez a zuhanás tartósnak bizo­nyul. Nem egy ízben tapasz­talták, hogy a fogyasztás, a borravaló reményében az osztályos helyiségekben is kedves a hiányos öltözetű, ápolatlan kinézetű, kisfröcs- csöket lehelő, de pénzzel bő­ven rendelkező betérő. Meg­győződhettek arról is, hogy a szerződéses egységeknél — néhány kivételtől eltekintve — a kiszolgálás, illetve az értékesítés körülményei ki- fogásolhatóak. Több épület elhanyagolt. Ezek után joggal merülhet fel az olvasóban: ennyire sö­tét az összkép? A válasz egyszerű: a karcagi helyzet sem rosszabb az átlagosnál, hiszen a hiányosságok az észrevételek egy része isme­rős máshol is. Egyúttal arról is szó van, hogy a városi ta­nács a fogyasztói érdekvéde­lemmel, a lakosság ellátásá­val foglalkozó és megbízott osztálya — a helybeli, társa­dalmi segítőivel együtt — őszintén igyekszik feltárni^ a jó észrevételek mellett a hiányosságokat is, mert ezt kívánja a vásárlók érdeke. Hogy a fokozott szigorúság­nak lesz eredménye, ebben őszintén reménykedhetünk, mivel az érintett vállalatok, szövetkezetek vezetői támo­gatásukról, a megfelelő in­tézkedések megtételéről biz­tosították a tanácsot. D. Szabó Miklós tése, valamint a berendezé­sek mosása is megoldott. Ezenkívül a szakemberek kifejlesztettek egy bármely istállóba telepíthető, 'vala­mint egy vontatható fejő­kocsi típust is. Ez utóbbi­nak 12 illetve 24 fejőállásos változata a szentesi Termál Tsz-ben már működik. A fejőberendezések gyár­tására és az alkatrész ellá­tásra a Taurina felkészült. A tsz-ek és állami gazda­ságok pedig a Tejipari Tröszt hozzájárulásával a fejögépek vásárlásához fej­lesztési alap támogatást — kölcsönt — kapnak, amit majd a későbbi juhtej érté­kesítésből kell visszafizetni. Miiért szálltak harcba? Hát Lisa miatt. Nem, acsar- kodásról szó sincs, ugyanis finom emberek között ugye ez nem szokás, csak éppen szemben állnak egymással a felek. Már-már ölre menve a tétért. S mindennek oka, Lisa. Miért? Mert ára egy- harmaddal, egyik napról a másikra, kevesebb lett. Lisa ugyanis egy igen sokat tu­dó, úgynevezett személyi számítógép, gazdája az ame­rikai Apple cég, amelynek ellenlábasa a nagynevű IBM vállalat. A jeles vetélkedés­től persze nyugodtan alud­hatna bárki, akinek nem a zsebére megy a dolog. A hír persze valószínűleg felbor­zolta a szakmai kedélyeket. Számítógépes, honi berkek­ben is megkérdezik a benn­fentesek egymástól, hallot­tad? Mitől érdekes e hír egy magyarországi hétköznapi ember számára? Azért, mert jelzi azt a folyamatot, hogy a számítógépek méreteinek és árának csökkenésével mindjobban elérhetővé vá­lik, akár egy nem szakma­béli, s hazai állampolgár számára is a számítógép. Csakhogy mit kezdjen vele? Egy felmérés, amely akár készülhetett volna itthon is, azt mondja, hogy a szellemi foglalkozásúak 30 százaléka az óceánon túl félelemmel és bizalmatlansággal viselte­tik a számítógéppel szem­ben. Ez a szorongás az új­tól jutott eszembe akkor, amikor megláttam az ötlet című lap egyik nyári szá­mában a képet, amely a ba- latonszepezdi Mikrotábor- ban készült. A fotó: kisisko­lás leányzó üldögél a számí­tógép előtt, elmélyült nyu­galommal az arcán. Játszik. Méghozzá a géppel. A kép kontrasztos, de nem ki­agyalt, beállított, hiszen alig­ha lehet egy ötödikes gyere­ket egy számára idegen ma­sina elé leültetni azzal, hogy most légy figyelmes, itt repül a kismadár' készül a kép. A számítógépeket év­tizedek óta használják, sző­kébb pátriánkban is. Még­is generációs kérdésről kell beszélnünk, amikor az okos gépek szóbakerülnek. hi­szen az elkövetkezendő kor­osztályok, az említett kislány és társai lesznek érthetően azok, akik ha a mostani fel­nőttek is így akarják, már Tiszaföldváron Terven felüli búzavetés Szolnok megye egyik leg­jobb gabonatermelő gazda­ságában a tiszaföldvári Le­nin Tsz-ben tegnap befejez­ték az őszi búza vetését. A tervezettnél 50 hektárral na­gyobb területen 2375 hek­táron került földbe a mag. A vetést kitűnő minőségben végezték el, így megvan a feltétele a jövőévi 'jó ter­mésnek. Ami az egyéb őszi mun­kákat illeti, túljutottak a cukorrépa-betakarítás fél­idején. Naponta 100 tonna feletti mennyiségű répát szednek fel, és készítenek elő szállításra. A termés cukortartalma jó, eléri a 16 százalékot. A jószágállo­mány téli takarmányszük­ségletének biztosítása érde­kében a melléktermékeket is hasznosítják, a répalevél­ből és a kukoricaszárból egyaránt készítenek silót. Ezzel a megoldással, bizo­nyos tartalékokat is képez­nek. Az őszi munkák kö­zül hátra van még 1000 hek­tár őszi szántás, ezt a ter­vek szerint - november 7-re befejezik. úgy ülnek le a számítógépek­hez- mint korosabb kortársa­ik a televízióhoz. S úgy tűnik, a mostani felnőttek ezt így akarják. Az első jelek megyénkben is er­re utalnak, hiszen 37 tanim tézet — egyelőre csak kö­zépiskolák — kapott az el­múlt hetekben számítógépet. Apró hírként közölték a tömegkommunikációs szer­vek, nálunk is, máshol is, súlyának megfelelően. Har­minchét HT—1080 Z típusú számítógép. Ugye nem sok? Pedig lehet, hogy általuk vadonatúj szelek lengedezik körül az iskolákat. Lehet? Biztos. Gondoljunk csak a tudományos-fantasztikus fil­mek űrjárműveinek vezérlő­pultjaira a Csillagok hábo­rúja komputerizált katonái­ra. Persze, a vezérlőpultot felemlegetni, vagy a gép­ágyú obsitost, ostobaság. Gondoljunk csak inkább ar­ra, hogy egy modern eszter­gagép már elképzelhetetlen miniszámítógép nélkül. (Aki esztergál, az pedig a számí­tógép nyelvének ismerete nélkül.) Vagy jusson eszünk­be az. hogy már a menet­rend készítéstől az áram- számlázásig az élet megannyi területén igénybe veszik ezen okos gépek tudását. Van, ahol ilyen felisme­rések jegyében, külön ter­met kapott a masina, van, ahol csak a tanáriban vagy egy szertárban jut neki hely. Annyi bizonyos, a legfonto-* sabb, hogy a tanulók hozzá­jussanak. Megyénkben. a Pedagógus Továbbképző In­tézet gondoskodott arról' hogy a nevelők megismerjék, használni, sőt tudják oktat­ni a számítástechnikát. Ta­lán nem véletlenül, a ne­velők képzésének ilyen mód­járól az a vezérigazgató ju­tott eszembe, aki összehívta a fiatal, számítástechnikával foglalkozó szakembereit. s azzal kezdte mondandóját: ő nem ért a számítógépekhez' de nem engedheti meg ma­gának az üzem, hogy azért mert az idősebb műszakiak ismerete e területen hiá­nyos, mellőzzék a mestersé­ges agyak szolgáltatásait. A matematikatanároknál — kiváltképp ha fiatalok­ról van szó — a számítás- technikában a jártasság nem erény, természetes dolog. Hány diák lett nyelvtanár azért, mert pedagógusa pél­dája lebegett előtte, hány Tegnap megkezdődött a körzeti megbízottak II. or­szágos értekezlete a BM rendőrtiszti főiskolán. A kétnapos tanácskozást Hor­váth István belügyminisz­ter nyitotta meg, majd Ladvánszky Károly altá­bornagy, belügyminiszter­helyettes számolt be a kör­zeti megbízotti szolgálat te­vékenységéről. Egyebek kö­zött elmondotta: az 1969- ben tartott első tanácskozás óta megnőtt a körzeti meg­bízottak szerepe, jelentősé­ge. A mintegy 2700 körzeti megbízottnak jelentős fel­adata van a belügyi felada­tok ellátásában, az állam- és a közbiztonság védelmé­ben, a lakossági kapcsola­tok erősítésében, a bűncse­lekmények, a szabálysérté­sek megelőzésében, a bűnö­zők, a törvénysértők felde­rítésében. A körzeti megbízott a község, a körzet, a terület rendőre. A lakosság között él, dolgozik, személyes kap­csolatot tart körzetének la­kóival. A 10,' 20 vagy 25 éve egy területen szolgálatot tel­jesítő rendőrt az idősebbek, a középkorúak, a fiatalok egyaránt ismerik, tisztelik, saját, a község, a körzet rendőrének tekintik, szolgá­lati munkájukban segítik, támogatják — mondotta Ladvánszky Károly. A Bel­diák döntött úgy, igen fon­tos életében a költészet' mert a tanár úr, vagy nő, ** megszerettette vele. Most — egyelőre — a pedagóguso­kon a sor, akik a számító­gépek hasznosítását tanítják diákjaiknak — hogy a ma­sinák billentyűzetét kopog­tatók táborához újabb hívek csatlakozzanak. Egyelőreraj- tuk a sor, remélhetőleg azon­ban nem sokáig várat ma­gára a hír: számítógépek ke­zelését tanulják a kisdiá­kok is. Egy ideig — hiszen ter­mészetes ez is — a jó ma­tematikus tanulók kerül­hetnek közel a géphez. Ami persze nem törvényszerű, bár igaz a HT—1080-asokhoz a megszokottól eltérően kell használni a logikát. A prog­ramozás. a kezelés módját elsajátítják majd bizonyo­san a négyesek is- hogy a közepesekről most ne szól­junk. (Idilli képet kár len­ne festeni, hogy a bukás előtt álló tanulót a számí­tógép fogja megváltani.) Lé­nyeg, hogy az érdeklődő előtt ne záruljon be az ajtó. Azon is érdemes gondolkoz­ni, hogy kihasználatlan órái­ban mivel foglalkozzon a gép. Szemléltetőeszközökhöz képest nagy érték, amely­nek szolgáltatását természe­tesen szabályozott keretek között, élvezhetné egy másik intézmény, gondnokság, gaz­dasági munkaközösség, vagy hivatal. Azután érdemes azon is meditálni, hogy a profik- a szakma művelői miként segíthetik az okta­tást. (A Neumann János Társaság a megyénkben már programot készített a szak­körök támogatására.) Szakmai berkekben azt be­szélik, hogy durván másfél évtizedes számítástechniká­ban a legfejlettebb országo­kéhoz képest a lemaradá­sunk. Az iskolai masinák munkába állítása egy lépcső ahhoz, hogy a tizenöt év ke­vesebb legyen. A következő fokozat bizonyosan az, ha a maturált diák leendő mun­kaadója, ha úgy tetszik, fő­nöke, nem tesz lépéseket azért, sőt, az ellenkezőjén ügyködik, hogy beosztottja keservesen felejtse el azt- amit játszva megtanult. Még ha ezekre az isme­retekre 1983—84-ben az is­kolájában kedvtelésből tett szert, akkor se. Hajnal József ügyminisztérium értékelése szerint a körzeti megbízot­tak felelősséget éreznek a körzetük rendjéért. Egye­bek között alkoholelvonó kezelésre javasolják a túl­zott szeszfogyasztással ösz- szefüggő törvénysértő cse­lekmények elkövetőit; ellen­őrzik a rendőrhatósági fel­ügyelet alatt álló és a ki­tiltott, valamint a mellék- büntetésre ítélt, feltételesen szabadságra bocsátott sze­mélyeket. Szoros kapcso­latot tartanak a felügyelet alatt állók pártfogóival, a gyermek- és fiatalkorúak védelme érdekében pedig a gyámhatósággal, az isko­lák igazgatóival, nevelőivel. A körzeti megbízottak el­ső számú segítőtársa a több, mint 41 ezer önkéntes ren­dőr, de sok segítséget kap­nak a körzeti megbízottak a lakosságtól, a becsületes állampolgároktól, az önkén­tes társadalmi segítőktől, valamint az együttműködő szervektől is feladataik el­látásához. Befejezésül Ladvánszky Károly altábornagy kiemel­te: a körzeti megbízottak országos értekezletének fő feladata, hogy hosszú távra meghatározza e fontos rendőri szolgálat fejleszté­sének elveit és gyakorlati tennivalóit. A beszámolót követően hozzászólásokra került sor, luhfejőgépek a Taurinából Növekedett munkájuk jelentősége Megkezdődött a körzeti megbízottak országos értekezlete

Next

/
Thumbnails
Contents