Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-02 / 233. szám
1983. OKTÓBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Film jegyzet 1 Eltűntnek nyilvánítva A „Z, — avagy egy politikai gyilkosság anatómiája” rendezője, Costa Gavras megint lépett egyet. Az említett, méltán világhírű filmje ugyan politikai krimi volt a javából, de az „ítélet”, az alkotó véleménye nem volt annyira konkrét, mint az Eltűntnek nyilvánítva esetében. Erőszakosabbá váltak torz jelenségek a világban, s Costa Gavras is markánsabb, — csupán erről lenne szó? Ez is igaz, de nagyobb a tét, bizonyítják ázok a viták is, amelyek fokozott szenvedéllyel folynak a rendező körül. Ennek egyik csúcspontja: új filmje után megszólalt az Egyesült Államok külügyminisztériumának illetékese is: hivatalosan cáfolta Costa Gavras vádjait. Miért szólal meg az USA külügyminisztériuma egy „politikai krimi”' után? Azért, mert ezt a látszólag fiktív történetet az élet írta, pontosabban azok, akik politikai céljaik érdekében — miközben az emberi jogokat annyira hangsúlyozzák — semmibe veszik az emberi életet. Az Eltűntnek nyilvánítva ugyanis Charles Horman baloldali érzelmű amerikai újságíró tragédiája. De talán a „baloldali” jelző is túlzás, Horman inkább felfogható mai, polgári humanistának, aki az igazságot kutatta, az erőszaktól eltaposottak mellé állt, s vesztére túl sokat tudott meg az Allende kormány megbuktatásának körülményeiről, honfitársai, a „tanácsadók” szerepéről, a tábornoki egyenruhába bújtatott furkósbotról, Pinochetről. Eltűnt... A történet indító magva ez, nem maga a film. Mert ÖT HÓNAP ALATT bármilyen szomorú is, hogy ilyesmi megtörténhet, mégsem kivételes eset. A tavalyi cannesi nagydíj nyilván annak szólt, amit Costa Gavras ezután kimondott, s ahogyan. A rendező egy képzeletbeli dél-amerikai országban játszatja a cselekményt. Egyértelmű: Chile máshol is létezhet. Ez már lényegbevágóbb politikai felismerés, mintha a film csupán a chilei eseményeknek állítana emléket. De Costa Gavras nem csupán a földrajzi határokon lép túl, többet vállal, mint bármelyik eddigi filmjében. A tipikus amerikai nyárspolgár politikust, a meggyilkolt író, újságíró apját, aki mellesleg szenátor, szembesíti a rendszer „módszerével”. Az apa nyomozni kezd: mi történt a fiával? Hosszú utat jár be: az amerikai életeszmény majdhogynem túlbuzgó bajnokaként érkezik, s kiábrándult, keserű emberré válik. S ez talán a film lényege: az amerikai politikát mindenek felett helyeslő szenátor — részese a hatalomnak — szembetalálja magát saját kormányzata „módszereivel”, a politika szennyes hordalékával, amely a fiát is maga alá temette. Becsületes film, próbálták magyarázni még a jobboldali nyugati lapok is a cannesi nagydíjat. Szerintünk jóval több annál, Costa «avras stílusában megfogalmazott bátor, minden képsorában, mondatában az emberi jogokat, az igazságot kereső vádirat az Eltűntnek nyilvánítva. Jack Lemmon klasszis játékával jóval az átlag és csupán „becsületes” filmek fölé nőtt Gavras új alkotása. — ti — Október 5-én: Béke és szolidaritás napja Szolnokon Az őszi szolidaritási akció keretében a KISZ Szolnok megyei és városi bizottsága, a Hazafias Népfront Szolnok megyei és városi bizottsága október 5-én nagyszabású béke és szolidaritási napot rendez a megyeszékhelyen. Az esemény, amelyre a rendezők több ezer fiatalt — középiskolást, ifjúmunkást és úttörőt — várnak délután 14 órakor filmvetítésekkel kéz- dődik. A Tisza moziban a Hair című amerikai, a Szállnak a darvak című szovjet és a Mi a teendő című chilei filmet vetítik. A Vörös Csillag moziban a hatvanas évek diákmozgalmainak nagyhatású filmjét az Eper és vér című alkotást tekinthetik meg az érdeklődők. Pol-beat énekesek — Ár- pádi László, Gay Tamás, a Sulák zenekar és Dudás Zoltán — műsora vezeti be a békefelvonulást. A Lenin- parkban 17 órakor kezdődik a béke és szolidaritási nagygyűlés, melynek keretében az ifjú és az idősebb generáció képviselői szólnak életükről és a békéről. A felszólalások után színre lép az erre az alkalomra alakult közel ötszáz tagú szolnoki „Békekórus”, valamint Muzsay András pol-beat énekes és a chilei fiatalokból álló Victor Jara együttes. A nagygyűlés kezdetével egyidejűleg nyitnak a Szigligeti Színház parkolójában felállított sátrak, — politikai könyveket, folyóiratokat, alkotótáborokban készült műveket, feliratos trikókat, szolidaritási plakátokat és jelvényeket vásárolhatnak az alkalmi „bazárokban” a résztvevők. Az eseménysorozat egyben a ti- szaligeti napok záró rendezvénye is. Három új tanterem Karcagon Javultak az oktatás, a nevelés feltételei a kiskulcsosi általános iskolában ünnepség az új iskolarész el ott Pénteken délután csapat- zászló ünnepség keretében adták át a tanulóifjúságnak a karcagf^kiskulcsosi általános iskola három új tantermét. Az átadási ünnepségen megjelent Zagyi János, a városi pártbizottság első titkára. Ünnepi beszédet Molnár Ferenc, a városi tanács elnöke mondott. A kiskulcsosi iskola vonzásterületébe tartozó városrész Karcag egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete. Ezzel összefüggésben megnőtt a tanulók létszáma: öt évvel ezelőtt még 187, az idei tanévben pedig már 301 diákja van az iskolának. Az egyébként örvendetes létszámgyarapodás az iskolában bizony nagy zsúfoltságot okozott, nyolc tanteremben és a még rendelkezésre álló két helyiségben 11 osztály 14 csoportban tanult. Ezért is vált szükségessé az új tantermek építése. A városi KISZ-bizottság és a Május 1. Tsz védnökséget vállalt az építkezés fölött, amelynek anyagi alapjait széles körű összefogással teremtették meg. Csaknem 80 karcagi termelőüzem, vállalat, intézmény és társadalmi szervezet vállalt anyagi áldozatot, jelentős társadalmi munkát, hogy a kiskulcsosi iskolában ebben a tanévben már javuljanak az oktatás, nevelés feltételei. A tantermek öt hónap alatt felépültek — a társadalmi munka értéke 1 millió 982 ezer forint — augusztus utolsó napjaiban már a műszaki átadást is megtarthatták és az új berendezések — két tantermet érint — megérkezése után a gyermekek szeptember 11-től már a szép, korszerű tantermekben tanulhatnak. Főző Imre, az iskola igazgatója mondott köszönetét a város különböző közösségeinek az értékes segítségért, majd a csapatzászló és átadási ünnepség keretében elismeréseket, tárgyjutalmakat adtak át a munkában élenjáróknak. Akik holnap kiszolgálnak Eladók, pincérek, „séfek” lesznek Azit hiszem nincs is olyan gyerek, alki életének bizonyos korszakában ne akarna boltosnéni, vagy boltosbácsi lenni. „Csak állnék a pult mögött, mindenféle árut mértek az embereknek és annyi, de annyi csokoládét megetetnék, amennyit csak akarok...” A gyermekkor játékpuljai mögött még így képzeleg kisfiú és kisleány, álmaik csokoládéja azonban úgy tűnik később sem válik „keserűvé”. A kereskedő szakma ugyanis a legnépszerűbbek közé tartozik napjainkban is. A szakmát oktató intézmények a túljelentkezés gondjaival küzdenek, általában háromszor- négyszer annyi gyerek „kopogtat ajtajúikon”, mint amennyinek képzése lehetséges. Mondhatnánk örvendetes gondok ezek, bárha péknek, tetőszigetelőnek, ácsnak vagy üvegesnek is ennyien jelentkeznének „Divatszakmák” és alkalmasság A kereskedelmi és vendéglátóipart szakmunkásképzők tehát válogathatnak a jelentkezők között, s érthetően arra törekednek, hogy a legjobb képességű gyerekek kerüljenek az intézményekbe. Megyénkben Mezőtúron és Szolnokon képeznek kereskedőket. A mezőtúri iskola élelmiszer és vegyesbolti eladókat bocsát ki, Szolnokon viszont hét kereskedelmi és három vendéglátóipari szakma „utánpótlását” nevelik. Dr. Tóth József igazgató asztalán áprilistól, októberig cseng a telefon. — Szülők, nevelők érdeklődnek, akad, aki protekciót kér ismerőse, rokona, gyermeke számára — mondja — de így van ez minden „divatszakma” esetében. Mi a vállalatok, szövetkezetek igényei alapján képezzük a tanulókat. A felvehető diákok száma évek óta kétszázfci- lencven, de ezt többnyire túllépjük, idén is háromszázhúsz elsős kezdte a tanévet, persze háromszor ennyien jelentkeztek. A felvételeknél az általános iskolai jellemzések. a személyes elbeszélgetések és a vállalatok igényei a mérvadóak. A jövő— A szakmunkásképző elvégzése után viszont előfordul, hogy nem a szakmájukban helyezkednek el a fiatalok. — így az igazgató. — Ha kisebb településeken élnek az sem kizárt, Hogy ott éppen nincs szükség szak- képzettségükre. A lányoknál gyakori, hogy férjhez menetelük után hagyják el a pályát A fiatal férjek nem mindig nézik jó szemmel, ha fiatal feleségük történetesen felszolgáló valamelyik vendéglátó helyen. Részben előítéletek, részben meg amiatt, hogy se este, se ünnepnap nincs ebben a szakmában. Pedig a kereskedelmi és vendéglátó szakma igencsak „elnőiesedett”. S a jövőben sem várható lényeges változás. A szolnoki szakmunkásképző tanulóinak mindössze 22 százaléka fiú, noha bizonyos munkakörök egyenesen megkívánnák a „férfierőt”. Csillagfény vallatása A TIT megyei szervezete, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, valamint a Tiszamenti Vegyiművek csillagászati szakköre október 3. és 15. között csillagászati heteket rendez. A rendezvénysorozat idején előadásokra, filmvetítésekre, csillagászati bemutatókra kerül ->or. Martfűn, a művelődési központban október 3-án, hétfőn este 6 órától dr. Horváth András, a planetárium igazgatója Ustökösprogram napjainkban, a VEGA-prog- ram címmel tart előadást. Másnap Túrkevén az általános iskolában és a művelődési központban dr. Dankó Sándor, a TVM csillagászati szakköre vezetőjének Ismerkedés a csillagok világával és a Csillagfény vallatása című előadása várja az érdeklődőket. Szerdán este a szolnoki Tisza-parton csillagászati, űrkutatási témájú diasorozatokat, filmeket vetítenek. ben szeretnénk kicsit „finomítani” a felvételi rendszeren,, jó volna, ha reálisabb képet kaphatnánk a tanulók szakmai rátermettségéről. A kereskedők munkájáról azt hiszem mindannyian rendelkezünk mindennapos ismeretekkel, hiszen naponta találkozunk velük, szemünk előtt gyakorolják szakmájukat. Az a fiatal, aki erre a pályára kíván lépni, már az általános iskola elvégzése előtt tájékozódhat a szakma mibenlétéről. Az azonban nem derül ki még ilyenkor, hogy hogyan bírja majd tudással, erővel, türelemmel, emberi tulajdonságai alkalmassá teszik-e például a vásárlókkal. vendégekkel való mindennapos foglalkozásra, kapcsolatteremtésre? A képzés három esztendeje alatt minderről már több is kiderül. A „lemorzsolódás” viszonylag kicsi, a múlt tanévben az iskola több, mint kilencszáz diákja közül ötvennyolcán fordítottak hátat a tanulásnak. Többségük családi okok miatt vált meg az intézménytől. Az csak ritkán fordul elő, hogy a tanú léé vek alatt csalódnának a diákok választott szakmájukban. , — Ez valóban gond — jegyzi meg az igazgató. Vannak munkahelyek, amelyek újabban ki is kötik, hogy csak fiútanulókat fogadnak. A kereskedelemnek és a vendéglátásnak kétségtelenül vannak olyan területei, amelyek nagy fizikai megterhelést jelentenek. Megfigyelhető!, hogy ezekre — például a hús és hentesáru eladód szakmára — nem is nagyon „tolonganak” a fiatalok. A lányok körében a ruházati, a fiúk körében pedig a műszaki cikk eladói szakma, a „sláger”. — Sok jelentkezőt kénytelenek vagyunk átirányítani másik kereskedői szakmára. Ez túl sok gondot nem okoz, hisz a gyerekek elsősorban azt tartják fontosnak, hogy egyáltalán ezt a szakmát elsajátítsák. S ez nem kis feladat. Az ember nem is hinné, mi mindent kell tudni a leendő szakembereknek. Az elmúlt Huszonharmadszor hirdette meg a kereskedelmi, pénzintézeti és vendéglátóipari dolgozók szakmai szakszervezete az őszi kulturális napokat. A hónap végéig tartó események sora már tegnap megkezdődött a megyében is. Az Egyesült Jászsági Áfész vegyeskara fellépett a zenei világnap alkalmából rendezett hangversenyen, a Túrkevei Áfész kultúrtermében kiállítás nyílt, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalat szakszervezeti napot szervezett a Tiszaligetben, amelynek keretében a szakmunkás tanulók fórumát és vetélkedőjét is megtartották. Ismeretszerzés céljából számos csoport kerekedett fel országjárásra a hét végén.' Az első nagy rendezvény, ugyancsak szakszervezeti években a kereskedelmi és vendéglátóipart szakmunkás- képzők tananyagát is korszerűsítették. — A szakmák oktatásában előtérbe került a közgazdasági szemlélet erősítése. Üj ár- és gazdasági szabályozók léptek életbe például, amelyeket feltétlenül ismerniük kell az iskolából kilépő fiatal szakembereknek, de egyetek mellett az áruismeret tantárgy is korszerűsítésre szorul, hisz szinte naponta jelennek meg új cikkek a piacon. Különösen így van ez a műszaki termékekkel. A szakmai ismeretek mellett örvendetes, hogy a közismereti tárgyak oktatása is nagyobb hangsúlyt kapott. Az első évfolyamon ettől a tanévtől duplájára nőtt a történelem órák száma s ez nagy előrelépés. Eddig 18 órában oktattuk a tárgyat, ennyi idő alatt képtelenség történelem- szemléletet alakítani. A szakmunkásvizsgán egyébként önálló vizsgatárgyként szerepel a történelem és a társadalomismeret Dolgozat nyakkendőben Változást jelentett az ötnapos oktatási hét bevezetése is. A# tanulók egyik héten az iskolában az elméleti, másik héten, a munkahelyen a gyakorlati tudnivalókkal ismerkednek Közben természetesen csoportos szakmai képzésben is részt vesznek az intézmény kabinetjeiben. — Az iskola 34 vállalattal, szövetkezettel áll kapcsolatban, a tanulók 305 munkahelyen végzik szakmai gyakorlatukat. A munkahelyek kedvezően fogadták az ötnapos ciklusokra való áttérést. Véleményük az, hogy így folyamatosabbá, hatékonyabbá vált a tanulók szakmai képzése. Lényegében ez az oktatásban itt sem okozott nagyobb zökkenőket, mint más iskolákban, viszont az iskolán kívüli nevelőmunkánkat kissé megnehezítette. Az iskolának gondot jelent az is, hogy nagylétszámú tanú lócsoportokkal dolgozik, egy-egy osztályban 35—40 gyerek tanul, ám ez néhány évig még tartós állapot marad. A jövő kereskedői és vendéglátóipart szakmunkásai közül csak néhány felszolgáló tanulóval találkoztam. Az iskola vendéglátó-kabinetjében patyolatfehér asztalok mellett, a fiaik annak rendje-módja szerint sötét nadrágban, csokomyakken- dőben, a lányok fekete szoknyában, fehér blúzban, csipkés köténykében; dolgozatot írtak. Egy menüt állítottak össze — egyelőre még csak a tanár úr kérésére. Holnap már a kedves vendég óhajára ... T. E. nap keretében, holnap délelőtt lesz az SZMT színház- termében. Október 10-én kerül sor az új tömegpolitikai oktatási év ünnepélyes megnyitására, 17-én a Huszonöt éves a szocialista brigádmozgalom „vetélkedő” legjobb alapszervezeti csapatai találkoznak Szolnokon, 24-én pedig a kultúraktivis- ták megyei találkozóját rendezik meg. Az alapszervezeteknél politikai fórumok, író—olvasó találkozók, kiállítások, a fiatalok, a kismamák, a nyugdíjasok parlamentje és más események is helyet kapnak. A kulturális napok hagyománya ezúttal is a mozgalmi munka fellendülését jelenti, segíti a dolgozók művelődését, az alapszervezetek egymás közötti, egészséges vetélkedését. Lányok a pult mögött Fórum, vetélkedő, találkozó KPVDSZ kulturális napok