Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-15 / 244. szám
10 Fiatalokról-fiataloknak 1983. OKTÓBER 15. Kát vélemény a készUlő törvényről Póttanácstagság és formális szavazás Vári Gyula művezető a szolnoki papírgyárban és január óta a Széchenyi lakótelep egyik tanácstagja. — Az időközi választásokon adták rám voksukat öt épület lakói. Természetesen egyöntetűen. Simán ment minden, túlzottan is simán. Pedig kizártnak tartom, hogy mindenki engem akart tanácstagnak, engem, aki nem is abban a körzetben lakom. Január óta egyetlen választóm sem nyitotta rám az ajtót. Persze, nem örülnék, ha minden este csengetnének, de szeretném, ha időnként azok mondanák el a gondjukat, ha azok kezdeményeznének, javasolnának. társadalmi munkát, vagy bármit, ami egyik másik bosszantó problémánk megoldásában előre vinne, akiket a tanácsi testületben képviselek. — Nem kerültem meg a kérdését a két gondom: hogy nem ott vagyok ta- nácsag, ahol lakom, és a gazdátlanul maradt körzetben kialakult felemás helyzetem egyben az érvem is a véleményemre, mert igazolja a választási törvény- tervezetben javasolt változtatás ésszerűségét. Egyetértek a javaslattal, hogy a körzetben élők közül válasz- szanak tanácstagot. A póttanácstagság bevezetését — amelyről a tervezet papírgyári vitájában többen elmondták ellenérzésüket — nagyon gyakorlatias épkézláb ötletnek tartom. Nemcsak azért, mert így hetekre sem marad tanácstag nélkül a körzet. Ügy gondolom, hogy a póttanácstag egyben segítőtársa is lehet, még azt is ki merem jelenteni, kell, hogy legyen a tanácstagnak. — Arra gondol, hogy valamifajta munkamegosztás legyen köztük? — Nem egészen. A póttanácstag ajánlja fel, a tanácstag pedig kérje az együttműködést. Két okból tartom ezt fontosnak: kevesebb lesz a tanácstagok száma. tehát nagyobb terület, több választó jut egy-egy emberre, szüksége lesz állandó, segítőkész partnerre. Ha jó az együttműködés közöttük és egyik pillanatról a másikra kell a póttagnak tanácstagként előlépnie kevesebb lesz a gondja. Másrészt nemcsak a saját kárán tanul, okulhat abból ahogyan tanácstag csinálta. Jártasságra tehet szert a közéletben. Nem sorolom tovább, meggyőződésem, hogy ha a póttanácstagságot így fogják fel, bebizonyosodik majd, hogy az új intézmény bevezetése az egyik leggyakorlatiasabb passzusa az új törvénynek. Domány Bélám- a szolnoki városi tanács kisajátítási fő- munkatársa: — Nem tudok, és nem is akarok elvonatkoztatni attól^ hogy tanácstagi dolgozó vagyok. Az apparátusban dolgozom tíz éve. Három választás lebonyolításában vettem részt. Nyílt titok, hogy a tanácsiaknak kötelességük az előkészítésbe, a szervezésbe, a választás technikai levezetésébe bekapcsolódni. Házaltam én is a jelölőgyűlésekre invitáló meghívókkal, ragasztottam plakátokat, vezettem jegyzőkönyvet jelölőgyűlésen és vittem a vándorurnát. Vittem azok helyébe, akiket hiába vártunk a szavazóhelyiségbe. Morogtam, micsoda összkomfortos választás! Aki öt évenként (vagy három, mert ilyen is volt) egyszer sem veszi a fáradságot, arra, hogy a néhány házzal, vagy utcával odébb levő urnához elmenjen és voksát adja arra, aki őt a parlamentben, vagy a tanácsi testületben., képviseli, milyen megfontolásból érdemli meg, hogy a helyébe menjünk. Nem érdemelte. és nem érdemli meg. De cipeltük az urnát a jól mutató választási statisztika kedvéért, mert akkor kaptunk dicséretet, ha a körzetben lakó választók legalább 95—98 százalékának szavazatát „összeszedtük”. — Nagyon örültem, hogy a tervezetben szó sincs vándorúméról. A szavazatok többsége legalább a választók álláspontját fogja tükrözni és reális képet ad az aktivitásról. — Ez igaz, de megfosztja a választás lehetőségétől az idős, nehezen mozgó embereket és az ágyhoz kötött betegeket. — A kedvükért feltétlen kell valamilyen megoldást keresni. Hallottam néhány jó ötletet. Én is helyénvalónak tartanám, hogy azokhoz, a mozdulatlanságra kárhoztatott emberekhez elvigyék az urnát, akik hozzátartozóik vagy ismerőseik révén előre bejelentik, hogy érre igényt tartanak. A választás napjára már kész lenne a lista, és csak azokhoz kerülne el az urna, akiknek neve a listán szerepel. Ne csodálkozzon, hogy egy részletkérdést ragadtam ki a tervezetből, nagyon fontosnak tartom, mert a választás formalitását hívatott csökkenteni. Ugyanakkor találtam olyan paragrafust is a javaslatban, amely attól tartok, hogy a gyakorlatban az ellenkezőjéhez, a formális megoldáshoz vezetne: ez pedig a megismételt jelölőgyűlés. A tervezet szerint napokon belül meg kell ismételni azt a jelölőgyűlést, ahol nem sikerült több jelöltet állítani. Egyrészt kétlem, hogy néhány nap alatt lehet találni jelölésre alkalmas embert, ha az addig nem sikerült. Másrészt, nem értem, miért fosztanánk meg a jelölőgyűlést attól a jogától, hogy eldöntse egy, vagy több jelöltet kíván indítani a választáson. K. K. Kunszenti kallódók • -—»■ *» Felvételünk nem a riport színhelyén készült Sűrűsödik a sötét. A kirakatok és az ostorlámpák bágyadtan hunyorognak, kékes fény ömlik széjjel, neonsugarak pásztázzák a tárgyakat. Fák, házak, padok és a fő teret körülfutó korlát — árnyak. Az áruházzal szemben tucatnyi fiatal, csoportokba verődve ácsingóznak. üldögélnek a korlát csövén. Sz. Csilla tizenkilenc esztendős, borzas, szöszke haj keretezi arcát. Másfél évig vízügyi szakközépbe járt, azután az áfésznél dolgozott, májusig, most „szabadúszó” pontosabban a hirdetéseket böngészi — állást keres. Szegedre, vagy Pestre szeretne kerülni. És addig? — Ide szoktunk járni — mutat körbe — a csőre. Már egészen remekül megtanulunk ülni rajta. Ez a cső tart össze bennünket, hol erősebben, hol gyengébben, de ide mindig eljövünk. — A „mag” legalább tízéves — mondja Sz. Magdi, a többieknek csak Kismano. A közgazdaságit végzett csinos. barha lány most pénztárosként dolgozik. Szimfóniát vesz elő, föllobban a láng, mélyet szippant, föliz- zik a parázs. — Többen úgy kerültünk a csapatba, hogy együtt jártunk valamelyik fiúval, némelyek pedig odacsapódtak ... Itt mindenki haver, értjük egymást. Tizenhat-húsz évesek vagyunk, jókat nevetünk, beszélgetünk. — Miről? — Mindenféléről — fűzi tovább a beszélgetés fonalát B. András — zenéről, könyvekről. filmekről, melóról. . . én például autószerelőnek tanulok, mások tanulnak közöttünk szakmát, vagy már dolgoznak, elmondjuk egymásnak, hogy s mint a műhelyben. Egy ross* mozinál, az otthoni unatkozásnál jobb itt lenni. Engem idegesít a négy fal, félóránál többet nemigen tudok beszélgetni az otthoniakkal. Tessék? Hogy ez furcsa? Lehet, de kérdezd meg a többieket, ők sincsenek ezzel másként. Szóval, inkább itt lötyögünk. Ha elzsibbadunk, mászkálunk egyet. — Esetleg beülünk a Ma- tyiba, vagyis a Mátyás pincébe — teszi hozzá Csilla — megiszunk egy kólát... — Szeszt? Cinkos mosoly villan, jelezvén, azt is, ha úgy adódik. Rum, bor és diana — összedobják rá a pénzt. Andrást és Katit faggatom: nem szólnak érte az iskolában? Ismét cinkos mosoly: az emberhegy eltakarja, akit kell; szeszt, cigit pedig azok kérnek, akiket már nem köt a suli. Este tízig is elüldögélnek a csövön. Hogy mit szólnak ehhez otthon? Vállrándítások, tétova félmondatok :„nemigen foglalkoznak velem, már leszoktak rólam, nem bántjuk (?) egymást, csak zűrt ne csinálj ... ? — Egy-egy összeröffenésen 30—40 csomag pattogatott kukorica, pogácsák vagy zsíros kenyerek fogynak el — folytatja Kismanó — szóval, nem kell rosszra gondolnod, nem egy ivós-szipózós csapat a miénk. Hétvégeken kirándulást is szervezünk. Szeged, Miskolc, a Körös partja ... viszünk hálózsákot, főzünk. Eltelik az idő. — Az imént könyveket, filmeket említettetek. — Szeretjük a meséket, örökzöld témát jelent számunkra, kedvenceink közé tartozik József Attila, Villon, Hajnóczy Péter, Moldova, Jókai, most Brechtet „kaptuk föl”. Fejes Endre Angyalarcúját is sokunk elolvasta. Már előre kinézzük, milyen magyar filmet vetítenek, Sándor Pál. Gothár Péter... a minket is érintő témákat, az énünk megválásához, kifejezéséhez vezető úton segítő alkotásokat szeretjük. * * * „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel...” — jut eszembe a néhány évvel ezelőtti popszám. s legelőször én is azt mondanám: tér kell a fiataloknak! A „sztori” után — mivel szakmám szerint arra vállalkoztam, hogy mások helyett keressek érvénnyel kimondható szavakat — most az elmondottak, az ellentmondások halmazában eligazodva valamiféle konklúziót kéne levonnom. Nehéz a dolgom, hiszen a sommás ítéletek, kinyilatkoztatások egysíkúnk, s többnyire a mának szólnak, pedig a holnapután! kell szem előtt tartanunk. Tény: az efféle csőre járás még nem bűn. (Igaz. fertőző góccá válhat.) Ezek a kunszentmártoni fiatalok épp olyanok, mint a többiek: farmerben, az egyszerűbb, formaságoktól mentesebb életformát kifejező ruhadarabban járnak, könnyen húzódik nevetésre a szájuk. Fogékonyak — nem mindegy, mire. Éppen ezért (s a sokféle hatástól ingadozó értékítéletük, foghíjas valóság- és önismeretük okán) az „illetékeseknek”, iskolának, munkahelynek, családnak értő-érző módon teret kell biztosítaniuk a fiataloknak, ahol jól érzik magukat, ahol szabadon, de valós értékekből táplálkozva, fejlődhet- formálódhat személyiségük. Tudnunk kell: az ember nem születik kallódásra, lötyögés- re, sem unott, fásult hétköznapokra. Napjaink olyanok lesznek, amilyenek ők maguk, illetve amilyennek mi, idősebbek neveljük őket. Sz. T. T. TÁNC Bilkei Pap Ferenc uram, a XIX. század elejének vasszigorú erkölcsőre bizonyára forogna a sírjában, ha a mai „balmagyarázatra, okot szolgáló mozdulatokat” látná a diszkóban. Miért? íme néhány kiragadott intelem az 1816-ban Pesten napvilágot látott „Hogy a gavallérok helyesen és tetszőn táncoljanak” című kiadványából: 1. Vadság, hevesség, tán- torgás, erőltetés tiltatik a mozgásból. A karok ugyan ne feküdjenek tunyán a testen, de ne is hánytorogja- nak. Mozgásaik könnyűek ritkák és kellemesek legyenek. 2. Az ugrálótáncokban, azok reguláira vigyázzon, mindén felesleg valót kikerüljön, bakugrásai (fi bal Dámáját ne bosszantsa. Vadság és falusi erkölcs egyhuzamban addig tángálni, amig a táncos és a táncosnő izzadnak, s alig lé- legzenek. Se szó se beszéd A jászsági község diszkójában fülsiketítő a zene. A lányok egy része szoknyában, a másik fele nadrágban. a fiúk általában farmerben, díszes, csatos azse- kikben, vagy pulóverben vo- naglanak előre, hátra, attól függően ki hogyan találja el mozdulataival a zene ritmusát, Barna Juli szolnoki gimnazista barátnőjéhez látogatott ezen a hétvégén. Noha nem álltak hátul a sorban, amikor a csinosságot osztogatták, senki sem kérte fel őket. Erre afféle most megmutatjuk, alapon bependerültek a terem közepére, és egymással kezdtek táncolni. Nem is akárhogyan, mert a szám végén pillanatnyi szünet, amikor odajött hozzájuk néhány helybeli srác. imigyen fejezve ki elismerésüket. — Helló pipik, de jól csináltátok ... — És egy alacsony, bájos képű kislegény, máris táncra kérte Julit néhány fordulóra. Alig sereg- tek-pörögtek kettőt-hármat, amikor odacsoszogott egy hústorony és a fiú vállára téve elapátnyi mancsait, leereszkedően dörögte: — Tűnés kisapám... — és a feleannyi súlyú legényke ismerve az erőviszonyokat. visszavonult, noha a mázsás gavallér azt se közölte a partnernőjével: befellegzett. Helyette afféle Bilkei uram által leírt, ostorozott bakugrásokkal körbejárta. A lány nézte egy darabig, majd otthagyta a tornyot, ami a hoppon maradt hódító haverjai körében óriási felháborodást váltott ki. Még mielőtt komolyabbra fordult volna a vita. a lányok, szaknyelven szólva, olajra léptek. Odabenn pedig tovább villogtak a kék, a fehér, a vörös, a zöld — Jól nagyon kevesen. A lányok ügyesebbek, muziká- lisabbak, a fiúk egy része egyetlen figurát ismétel. Aki már egy mozdulatsort variál, az valakinek számít. Tessék, nézd meg őket! Nézném, de akkora a homály, hogy alig látom a terem közepét. A színpadról lelépkedve egy jóvágású, fiúhoz igyekszem, aki visz- sza-visszatérően tapogatja az oldalát tánc közben. — Fáj? — kiabálok a fülébe. égők, repültek a fodros szoknyák, peregtek a lányok, meg a fiúk, ámbár, az atyaúristen se tudta volna pontosan eldönteni, ki kivel táncolt? Jó nyolcvan kilométerrel távolabb Kunhegyesen szombatonként hét órakor kezdődik az Olajos diszkó a művelődési központban. Olajos Gyuszi neve hovatovább fogalom a környéken, a fegyvernek! fiatalem- ben kéthetente jár át Kunhegyesre. Noha 25 forint a beugró, kilencre dugig tele a terem. A helybelieken kívül akadnak mozogni vágyók Karcagról. Kisújszállásról. Abádszalókról, Kenderesről, Tiszagyendáról is. Van itt minden: balladai félhomály, dobhártya-remeg- tető zene, a falakon színes mesealakok futnak, a meny- nyezeten, meg a színpadon üveggömbröl vetített fehér foltok menetelnek. Hogyan táncolnak az itt megjelentek? Gyuri így vélekedik: — Ugyan, ha nem venné észre, ez a koreográfia! Becsületemre szóljon, nem vettem észre. Nekem ez a mozgássor inkább egy kórházi, reumatológiai osztályt idéz, mint koreográfiát. De- hát ez van, és ha a partnernőjének nincs kifogása, én sem szólhatok. Apropó: partnernő. A falra vetített, rohanó képek mellett három tizenéves leányzó egymással ropja. Tőlük két méterre egy fiú forog magányosan. — A srác az én fiúm — közli roppant büszkén kifelé menet az egyik kerek arcú, fekete hajú kislány. — Ha táncol, nem ismer se istent, se embert. Mindegy ki van előtte. Azt se vette észre, hogy otthagytuk. Tényleg, mire a kurta cigarettaszünet után a trió velem együtt visszatér. Iá tóm, a fiú mintha mi sem Eszembe jut, hogy még 1933-ban is meg kellett jelentetni egy illemkódexét, amely arra figyelmeztette a fiatalokat: ne tartózkodjanak tánc közben sem az illendő társalgástól, amelyre történt volna, ugyanúgy hadonászik, pereg-sereg, inog. Az átlagéletkor húsz körüli: harminc felett csak én vagyok a teremben, meg Gyuri, a diszkós. Hogy miről beszél odabenn ez a há- romszjáz fiatal? A válasz végtelen prózai és egyszerű: leginkább semmiről. Mert ha nem ordít a másik fülébe, úgyse hall belőle egy kukkot sem. beszédekkel szolgált: „Kisasszony úgy táncol, mint egy beólajozott angyal.” Vagy: „Önhöz képest _ egy gazella víziló”. És hogy nincsen új a nap alatt, íme az idézet: „Merre ül a kedves mamája? Ott balra? Akkor táncoljunk jobbra!” Nem vitás, aki ezeket az akkor magvasnak és időszerűnek vallott mondatokat ma használná, szó szerint kiröhögnék. Mamát pedig egyet se láttam a nagyteremben. Nem csoda, hogy az egyik tini lány így reagált: — El se jönnék, ha velem volna. Tízre otthon kell lennem, és ő mindig megvár. Addig nézi a tévét, így mindketten jól szórakozunk. A tapasztalataim alapján le merem írni: így igaz. D. Szabó Miklós példaként a következő párMindenki másképp Kinek a tánc, kinek a tévé
