Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-07 / 211. szám

1983. SZEPTEMBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Asztalitenisz Győzelemmel rajtolt a Killián NB I. FÉRFI: H. Killián FSE—Égszöv Medosz (Kis­kunlacháza) 16:9. A nyitá­nyon még mindkét csapatnál érződött az idény eleji forma, de végül is a nagy elszánt­sággal asztalhoz álló hazai­ak érvényesítették a papír­formát, és biztosan nyertek a Faházival erősített lacházi- ak ellen. A Killiánnál jól sikerült Káposztás bemutatkozása játszmaveszteség nélkül sze­rezte meg mind az öt győzel­mét. ®yőz: Káposztás (5), Aranyosi, Laczkó (4—4), Gyura (3), ill. Marosffy (3)’, Jancsa, Kudelich (2—2), Fa­házi, Samu (1—1) . NB II. NŐI: H. Killián FSE—Kunszentmiklósi SC 10:6. Ráijesztett híveire a Killián, hiszen az első kör­ben 3:1-es vezetést szerzett az ellenfél. A második kör végére kiegyenlítődtek az erőviszonyok (4:4), és a to­vábbiakban már csak a győ­zelmi arány volt kétséges. A nyolc versenyző közül Juhász Erika játéka emelkedett ki, aki nagyon magabiztosan játszott és minden mérkőzé­sét megnyerte. Győz: Juhász (4), Vágó (3), Török (2), Fan­csali (1), ül. Hajdú (3), Ráko­si (2), Böszörményi (1). NB III. FÉRFI: A Mezőtú­ri FSE csaknem teljesen ki­cserélődött csapata vereség­gel kezdte a bajnokságot. Nagykőrösön 10:6 arányban maradt alul. Győztek: Ágos­ton, Szabó (2—2), Tóth, Bor­si (1—1). Szabadonrepülő modellek versenye Maradandó élményt, jó szórakozást és látványossá­got ígér a szabadonrepülő modellek kelet-magyarorszá­gi versenye, amelyet szep­tember 10—11-én az MHSZ Szolnok megyei vezetősége és a megyei sporthivatal ren­dez a szolnoki sportrepülőté­ren az MHSZ megalakulásá­nak 35. évfordulója jegyében. A két napon négy kategóriá­ban versenyeznek a résztve­vők, ráadásul vasárnap 14 órától motoros repülőmodell- bemutató szórakoztatja az érdeklődőket. A technikai sportok rendszeresen élénk érdeklődést váltanak ki a közönség soraiban, s bizonyá­ra ezúttal is sokan keresik majd fel a szolnoki sportre­pülőteret, hiszen ilyen ver­senyt keveset láthatnak a né­zők. Kezdési időpont szom­baton és vasárnap egyaránt 9 óra. Cselgáncs Kosztyu Tamás ezüstérmes A hét végén Baján verse­nyeztek a Honvéd Killián FSE ifi II. korcsoportos csel- gáncsozói, az úttörő II—III. korcsoport pedig Egerben lépett tatamira. A BSK ver­senyén az aranyjelvényes szint megszerzéséért kemény csatákat vívott a közel két­száz induló. A verseny rang­ját emelte a jugoszláv csel- gáncsozók indulása. A szol­nokiak közül kiemelkedett a 68 kg-ban Kosztyu Tamás, aki remek taktikus verseny­zéssel á döntőbe került, de sérülés miatt a mérkőzés fel­adására kényszerült. Ifi II. Eredmények. 57 kg: 3. Kis Csontos Róbert, 68 kg: 2. Kosztyu Tamás, 75 kg: 5. Csényi János, 7. Mlinár Pé­ter. Az úttörő II—III. korcso­port körzeti rangsorverseny keretében Egerben küzdött az országos bajnokságra való kerülésért. Minden verseny­ző szereplése dicsérhető, hi­szen hat első helyet szerez­tek. A jó szereplés a verseny­zők fanatikus győzni akará­sának és az eddig elvégzett jó edzésmunkának köszönhe­tő. Eredmények. Úttörő II. 35 kg: 5. Gellérfi László, 41 kg: 1. Nagy Sándor, 53 kg: 2. Paróczai Norbert. Úttörő IÍI. 32 kg: 2. Borhi Csaba, 3. Kovács Péter és Berkó Sán­dor, 35 kg: 1. Földi Imre, 2. Barta Attila, 3. ifj. Kertész Lóránt, 38 kg: 1. Sebestyén Gábor, 5. Demecs Flórián, 41 kg: 1. Dóra József, 2. Tóth Péter, 49 kg: 1. Tóth Zsolt, +58 kg: 1. Lajkó Tamás. Kézilabda Olajbányász« siker NB II. Férfi. Alföldi Olaj­bányász—Mezőhegyesi SE 26:24 (13:9). Szolnok. 300 n. V.: Katona, Tiba. Olajbá­nyász: Túróczi — Kocsis 7, Danyi T. 4, Serfőző 2, Zsí­ros 1, Csajbók 1, Rátkai 2, Halápi, Szintai 4, Bartha, Berényi 5, Kecső. Edző: Horváth József. A vendég csapat kezdett jobban és át- lövésekből szerzett gólok­kal vezetett a görcsösen és idegesen játszó Olaj bányász- szál szemben. A féüdő kö­zepétől egyre jobban játék­ba lendült a hazai csapat, jól védekezett és gyors tá­madójátékával szemben a mezőhegyesnek tehetetlenek voltak. A II. félidőiben to­vábbra is a hazai gárda ját­szott fölényben és 19:12-re növelte előnyét. A hajrában kisebb kiengedés után fel­zárkózott és szépített a Me­zőhegyes. Cegléd—Kunhegyesi SE 29:23 (14:14), Cegléd, v.: dr. Gyöngyösi, Szabó. KESE: Tar T. — Gál A. (1), Bur­ján (1), Tar Z. (4), Gál J. (2), Nagy (2), Antal (8), Tú­rj J. (3), Túr I., Mészáros (2), Bótha. Edző: Cseh Zol­tán. Kunhegyes csapata fe­gyelmezett, átgondolt játék­kal lepte meg a már bajnok­nak tekinthető Ceglédet. Az első félidőben végig a KESE diktálta a tempót, Cegléd csak az utolsó pillanatban tudott egyenlíteni. A II. fél­időben kiütközött a hazai csapat nagyobb tudása, a KESE elfáradt, így a papír­formának megfelelő ered­mény született. Jó: Antal, Túri J., Gál J. A Néplap 37. heti totótippje 1. Düsseldorf— Hamburg lx lx lx lx 2. Braunschweig— B. Műn eben 2 2 2 2 3. Bielefeld— Kaiserslautern 1 1 1 1 4. Mátnnheiim— I FC Köln I 1 1 1 5. Bochum— Mönchenglabach lx lx lx lx 6. Avedlino—Milan X x2 2 2 7. Catania—Torino X2 2 X2 2 8. Fiorentina—Napoli 11 lx lx 1 9. Genoa—Udinese 2 x2 X 2 10. Cagliari—Atalanla X 1 X 1 11. Catanz.—Pistoiese IX 2 X 2 12. Cavese—Cremonese X 2 2 x2 13. Cesena—Vanese X X 1 12 Pótmérkőzések: 2, X x. Dusán Krchnak Ma két fontos válogatott labdarúgó-mérkőzést játsza­nak Budapesten, a Népsta­dionban. A Magyarország—NSZK válogatott mérkőzést a cseh­szlovák Dusán Krchnak di­rigálja. 1947-ben született Bratislavában, 22 éves korá­ban vizsgázott, 1976 óta ve­zet első osztályú mérkőzése­Tenisz Egy vereség egy győzelem NB III. Férfi: Hajdúszo­boszló—Szolnoki MÁV MTE 5:4, Szolnok, Tiszaiigeit. A szolnoki győzelmeket Szabó Ferenc, dr. Bathó Gábor, dr. Szarvas Pál és a Szabó—ifj. Tolna páros szerezte. Szolnoki MÁV MTE—Fe­rencvárosi Vasutas 5:4, Szol­nok, Tiszaliget. Az utolsó páros hozott döntést a MÁV MTE javára. A MÁV MTE győzelmein Szabó Ferenc, ifj Tolna Károly, dr. Bathó Gá­bor, valamint a Szabó—ifj. Tolna, és a dr. Szarvás—Ká­vá ts páros osztozott. Események Kézilabda. Magyar Nép­köztársasági Kupa: Tisza- földvár—Ózdi Kohász, Tiszaföldvár 17. Labdarúgás. Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtező: Jászla- dány—Kunmadaras 15, Kisújszállás—Mezőtúri Honvéd 15, Szolnoki Ve­gyiművek—Jászberényi Lehel 15, Jászkisér— Szolnoki MÁV MTE 15. |A rádió és la televízió műsora Rádió \ SZOLNOKI STCDIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. Szer­kesztő: Beníkő Imre. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.25: Riportműsor. — 8.54: Beszélni nehéz (ism.). — 9.06: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9.46: Kis magyar néprajz. — 9.51: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Szállásmes­terek. A Gyermekrádió műsora. — 10.35: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.50: Régi híres éne­kesek műsorából. — 11.14: A Bolgár Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye. — 12.40: Reklám. — 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.00: Operaslágerek (ism.). — 13.30: Dzsesszmelódiák. — 14.19: Kri­tikusok fóruma. Illés Sándor: Felszáll a köd. — 14.29: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. — 15.05: Új leme­zeinkből. Boccherini: d-moll gi­tárötös. — 15.29: MR 10—14. Is­kolák — őrsök — barátok (ism.). — 15.59: Reklám. —16.04: Juliette Greco énekel. — 18.17: Délutáni Rádiószínház. A má­sik. Borisz April ov hangjátéka (ism.). — 17.05: Nem az igazi, de... Riport. — 17.30: Népszerű olasz áriák. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). — 18.28: Hallgatóink figyelmébe! —19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lap­ja. — 20.00: Csaba Péter hege­dül. — 20.44: Irodalmunk a fel- szabadulás után: Az ember me­legségre vágyik (ism.). — 20.59: Pécsi Kiss Ágnes és Solti Ká­roly nótákat énekel. — 21.30: Hát- térbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Lipcsei Rádió énekkara Men­delssohn-műveket énekel. — 22.50: Zenekari muzsika. — 0.10: Payer András táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: A Seekers-együttes spiri­tuálékat énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. Dalla­mok, emlékek. — 9.30: Neményi Lili és Szabó Miklós operettfel­vételeiből. — 10.00: zenedélelőtt. — 11,35: A Szabó család (ism.). — 12.05: Cigánydalok, csárdások. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek,. — 13.30: Háry János. Részletek Ko­dály daljátékéból. — 14.00: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót: Gál Már­ta csembalózik. — 14.15: Muzeá­lis nótalemezekből. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.25: Reklám. — 15J23: 'Fúvószenekari hang­verseny a 6-os stúdióban. — 16.00: A tanár. Babits MLhályról beszél Téglás János IVA. rész. — 16.35: Néhány perc tudomány. — 16.4D: Mátray Ferenc ooerett­felvételeiből. — 17.00: Budapest— Hanoi—Budapest. Riport. — 17.30 : ötödik sebesség. — 18.35: Fél­óra népzene — új felvételeink­ből (ism.). — 19.05: Közvetítési a Magyarország—Szovjetunió olimpiai selejtező labdarúgó- mérkőzésről. — 20.10: Közvetítés a Magyarország—NSZK váloga­tott labdarúgó-mérkőzésről. — Közben: kb. 21.00: Könnyűzene — hangszerszólók. — Kb. 21.10: A II. félidő közvetítése. — 22.05: Nótacsokor: Zentai Anna éne­kel. — 22.15: A Little River Band felvételeiből (ism.). — 23.20: Périchole. Részletek Of­fenbach operettjéből. 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. — 9.00: Zenekari mu­zsika, — 10.17: Magyar zene­szerzők — 11.05: Szovjet fúvós­zene. — 11.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 12.30: Roman­tikus kórusok. — 13.07: lé Buda­pesti Vonósok játszanak az 1982- es belgrádi nemzetközi kamara- zenekari versenyen. —13.55: Cár és ács. Részletek Lortzing ope­rájából. — 15.05: Régi magyar daloik; és táncok. — 15.30:, A ze­neirodalom remekműveiből. — 16.52: öt földrész zenéje: Kon­gó. — 17.05: Moszkvai Csajkovsz­kij-verseny — 1982. Győztesek hangversenye 4. rész. — 18.15: Magnósok, figyelem! — 19.05: Tájak zenéje: XX/13. rész: Bra­zília. — 20.11: Eric Burdon és a War együttes. — 20.54: Kertmű­vész. — 21.09: Nagy siker volt! A zeneakadémia nagytermében Wagner: Az istenek alkonya. — 22.30: Irodalmunk a felszaba­dulás után: Történelmi jelenidő (ism.). Televízió 9.00: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). 9.30: Hamis macska. C sehs z 1 óvá k film. 11 90:.Montreux-i dzsesszfesztivál Albert Collins koncertje (ism., színes). 11.45: Képújság. 15.00: Nyelvtanárok, figyelem! Szóbeli kezdő szakasz I. (ált. isk. 4. osztályában orosz nyelvet tanító neve­lőknek,' ajánlj uk!). (ism.). 15.35: Hírek. 15.40: Ablak. Csehszlovák rövidfilm (színes). 16.40: Utazz velünk! Darwin nyomában I. (ism., színes). 17.10: Hatvanon túl. A szegedi körzeti stúdió gerontológiai műsora. 17.40: Apimondia ’83. Méhész világkongresszus Budapesten. 18.00: Képújság. 18.05: A nyelv világa (színes). 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.05: Magyarország—NSZK. Válogatott labdarúgó- mérkőzés közvetítése a Népstadionból (színes). A szünetben: Reklám. 22.00: A Tubes-együittes a dortmundi Westphalen- halie-ban (színes). 22.35: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 18.05: Magyarország— Szovjetunió olimpiai selej­tező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból (színes). A szünetben: Reklám. 20.00: Tudósklub ’83. Verseny a természetben és a társadalomban. 21.20: Tv-híradó 2. (színes). 21.40: A rajzfilmek kedvelőinek. 1. Ez az élet. Bolgár rajzfilm (színes). 2. Rákok. Csehszlovák rajzfilm (színes). 22.00: Reklám. 22.05: Oroszlánbarlang. Kanadai tévéfilm (színes). (16 éven felülieknek!) 22.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.35: Híradó. 17.50: Eugen Sochon: Szimfonikus fantázia. 18.20: Filmetűd a Vili. bratisla- vai könyvillusztrációs ki­állításról (ism.). 18.35: Magazinműsor. 19.15: A rendőrség naplójából. 19.25: Oszkár. Magyar rajzfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ma este nyolckor. Magazinm űsor. 21.15: Pirin, a harcosok hegye. Kisfilm. 21.30: időszerű események. 22.00: Úri társaság. Tévékomédia (ism.). BUKAREST: 16.05: Szünidei matiné. 16.40: Kulturális híradó. 17.10: Zeneszó. 17.20: A Vöröskereszt az emberiségért. 17.30: Brazíliai képek. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Modem világ. 20.35: Híres előadóművészek. 20.55: Stop egy percre. 21.10: Gyöikértelien fák. Játékfilm. 22.30; Tv-hiradó. A dirigensek két, 1977-ben lett tagja a FIFA-keretnek. Sok mérkő­zést vezetett a magyar csa­patoknak ás, anyanyelvén kívül németül és oroszul, valamint alapfokon magya­rul is beszél. Civilben egy autóiskola igazgatóhelyette­se Bratislavában. A Magyarország—Szovjet­unió olimpiai selejtezőn a francia Michel Vautroi, Európa egyik legjobb FIFA- játékvezetője fújja a sípot. Vautrot 1945-ben született Besanconban, de szívbántai- mai és légzési zavarai miatt 16 éves koráig eltiltották mindenféle sporttól, sosem futballozott. Mint szülővá­rosa — Besancon — klub- újságjának szerkesztője ha­tározta el, hogy megpróbál­kozik a játékvezetéssel. 1963-ban vizsgázott, 1973 óta vezeti országa elsőligás mérkőzéseit, 30 éves korá­ban lett FIFA-kerettag. Bí­ráskodott Tuniszban az I. Michel Vautrot Ifjúsági VB-n és a spanyol- országi Mundialon. Többször bíráskodott magyar csapatok mérkőzésén is. Anyanyelvén kívül angolul és németül beszél, civilben tanulmányi felügyelő. Monsieur Vautrot-t a kormány a sport területén szerzett érdemei elismeré­seként nemzeti érdemrend­del tüntette ki. Volt már VB-dőntő is... 24 éve nem nyert és 13 éve nem lőtt gólt a magyar válogatott az NSZK-nak 1983. szeptember 6. — A ma­gyar labdarúgó válogatott szer­dán este a Népstadionban őszi első, történetének: pedig az 571. hivatalos, országok közötti mér­kőzését játssza. Az eddigi 570 találkozóból 302 a győzelmek, 120 a döntetlenek és 148 a vereségek száma. A magyar válogatott 1419 gólt lőtt és 897-et _ kapott. A szerdai ellenféllel, az NSZK válogatottjával a magyar együt­tes eddi0 nyolc hivatalos mér­kőzésen találkozott, s ezek kö­zött volt egy világbajnoki dön­tő is. A 8 Magyarország—NSZK mérkőzésből kettő (mindkettő 1954-ben) zajlott le világbajnok­ságon. ezeknek Basel és Bem volt a színhelye. Ezenkívül or­szágok között, de nem tét mér­kőzésen Hannover. Nürnberg, Dortmund és Frankfurt, illetve kétszer Budapest volt a szín­hely. A két csapat bár 8 mér­kőzést vívott, csak 690 percet töltöttek egymás ellen a pályán. A legutóbbi. 1978-ban lezajlott mérkőzés ugyanis csak 60 per­cig tartott, a játék Frankfurt­ban köd miatt félbeszakadt. Az NSZK nem tartozik a ma­gyar válogatott kellemes part­nerei közé. A mérkőzéssorozat elsöprő, 8:3 arányú magyar győzelemmel indult, de utána a VB döntő elveszítése sokáig — még ma is — fájó seb a ma­gyar futballban. A nyitó. 8:3- tól csak egyszer sikerült a ma­gyar csapatnak nyerni, ez 24 esztendeje volt. a Népstadion­ban. S 13 éve még gólt sem si­került lőni a világ- és Európa- bajnok együttesnek. Atlétika Népes mezőny a Lehel Kupán Nem fogadta kegyeibe a Lehel SC hagyományos Le­hel Kupa országos atlétikai versenyét az időjárás. Vasár­napra beborult az ég, sze­merkélt az eső és á kavargó szél erősen befolyásolta az eredményeket. Ennek ellené­re 20 sportegyesület közéi 130 atlétája remek versenye­ket vívott a Jászság főváro­sában. Minden számban sok induló versengett az el­sőségért, valamint a szép tiszteletdíjakért. A legjobb eredményt elérő három fér­fi- és három női versenyző értékes tiszteletdíjat kapott. A férfiaknál Kassai Lajos (B.-gyarmat) 100 m-en 10,5-ös, Bolgár Tamás (Sze­gedi VSE) gerelyhajításban 73,42 m-es és Szalóki Gábor (TFSE) hármasugrásban el­ért 14,86 m-es eredményéért. A nőknél Solti Krisztina (Szolnoki Sí) magasugrásban 160-as, Bak Gabriella (Szol­noki Sí) távolban 544 cm-es és Baráth Jolán (Lehel SE) magasugrásban 150 cm-es eredményéért kapott tiszte­letdíjat. Az egyesületek kö­zötti pontversenyt a Szolnoki MÁV MTE és Sí csapata nyerte igen meggyőző fö­lénnyel, 131 ponttal — külö­nösen a lányok jó teljesítmé­nyeivel — a Lehel SE előtt, amely 71 pontot gyűjtött össze. Harmadik helyezett immár második éve az Eger SE 43 ponttal. Eredmények. Férfiak, 100 m: 1. Kassai (B.-gyarmat) 10,5, 2. Sarudi (FTC) 10,9, 3. Huber (Lehel SE) 11,2, 400 m: 1. Beke (Tiszafüred) 56,1, 2. Terhes (Sz. MÁV MTE) 56,3, 3. Szőke (Karcag) 56,4. 800 m: 1. Budai (Eger SE) 2.03,4, 2. Rónyai (Sz MÁV MTE) 2.05,6, 3. Huszár (B.- gyarmat) 2.06,6. 400 m gát: 1. Rózsa J. (SZVSI) 59,1, 2. Rózsa S. (Lehel) 62,3, 3. Ka­zinczi (Lehel) 69,2. 4x100 m váltó: 1. Balassagyarmati SE 46,1, 2. Sz. MÁV MTE 46,9, 3. Lehel SE I- 47,2. Magasug­rás: 1. Kelemen (Lehel SE) 185 cm, 2. Sárközi (SZVSI) 175 cm, 3. Szűcs (Mezőtúr) 170 cm. Távol ugrás; 1. Saru­di (FTC) 703 cm, 2. Terhes (Sz. MÁV MTE) 681 cm, 3. Brandt (FTC) 669 cm. Hár­masugrás: 1. Szalóki (TFSE) 14,86 m, 2. Brandt (FTC) 14,06, 3. Cseh (Lehel SE) 13,85 m. Súlylökés (7 1/4 kg): 1. Szűcs (Mezőtúr) 12,60 m, 2. Lantos (Lehel) 12,40 m, 3. jÚsomós <|5z. MÁV MTE) 10,73 m. Súlylökés (5 kg): 1. Balogh (SZVSI) 14,47 m, 2. Faragó (Lehel) 14,17 m, 3. Fróna (Mezőtúr) 12,54 m. Ge­relyhajítás: 1. Bolgár (Sze­gedi VSE) 73,42 m, 2. Valkusz (Bp. Építők) 65,36 m, 3. Pa­lotai (Nagykőrös) 65,04 m. Nők, 100 m: T. Gergi (SZVSI) 12,5^ 2. Keresztúri (B.-gyarmat) 12,8, 3. Varga (SZVSI) 12,8. 400 m: 1. Kato­na (Eger) 61,0, 2. Kocsis (SZVSI) 62,8, 3. Németh (SZVSI) 63,5. 300 m gát: 1. Enyedi (SZVSI) 49,9, 2. Fejes (Eger) 50,3, 3. Kurucz (Eger) 50l4. 800 m: 1. Horváth (SZVSI) 2.28,5, 2. Nyitrai (Pásztó) 2.36,9, 3. Babnigg (SZVSI) 2.37,2. 4x100 m vál­tó: 1. Eger SE 52,0, 2. Szol­noki Sportiskola 52,8, 3. Le­hel SE 58,0. Magasugrás: 1. Solti (SZVSI) 160 cm, Baráth (Lehel) 150 cm, 3. Kispál (Lehel) 150 cm. Távolugrás: 1. Bak (SZVSI) 544 cm, 2. Varga (SZVSI) 532 cm, 3. Pintér (Mezőtúr) 531 cm. Súlylökés (4 kg): 1. Bak (SZVSI) 11,42 m, 2. Ladányi (Tm. Székács) 9,32, 3. Bog­dán (Mezőtúr) 8,90. Gerely­hajítás: 1. Keresztúri (Ba­lassagyarmat) 33,76 m, 2. Grenczer (SZVSI) 31,38 m, 3. Baráth (Lehel) 30,84,

Next

/
Thumbnails
Contents