Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-07 / 211. szám
1983. SZEPTEMBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kinek drága az Orion gyáriak ebédje? Inkább 60 kilométerről, mint a helyi áfész-konyháról A férges gyümölcs és a vegyszerek Meg kell hagyni, nagyon meglepett a hír: rangos hazai híradásteohnikai vállalatunk, az Orion a jászfényszarui gyáregységében dolgozók üzemi étkeztetését hatvan kilométer távolságból oldja meg. Naponta Budapestről szállítják ugyanis részükre az — Számunkra is érthetetlen — tárta szét a karját Dugonics György —, hogy miért pártolt el tőlünk az Orion. Évekig a mi kisvendéglőnkben fizették elő a dolgozók ebédjét, azután egyszerre előálltak azzal, hogy az üzemhez közelebb lévő iskolai konyhánkról akarják hordani a kosztot. A szövetkezetünknek ehhez nem állt módjában hozzájárulni, így hát egyik napról a másikra elmaradt a megrendelésük. Az ügyvezetőnek — mint később kiderült, meglehetősen egyoldalú — tájékoztatása alapján őszintén szólva afféle presztízsintézkedésre gondoltam: nem étkezhettek az iskolai konyháról, hát sértődöttségből Végleg hátat fordítottak az orionosok a szövetkezeti étteremnek. — Nincs szó semmiféle sértődöttségről — szögezte le nehezen palástolva az ingerültségét Kun Lajos, a gyáregység vezetője —, még kevésbé presztízsintézkedésről. A szakszervezettel egyetértésben döntött úgy az üzem vezetősége, hogy inkább hatvan kilométerről szállítjuk naponta az ételt a dolgozóinknak, mint a helyi áfész- konyháról. Nap mint nap jöttek az észrevételek az ebédet előfizetőktől. Egyszer a csirkepörköltben talált bélmaradványtól ment el az étvágyuk, máskor a megzöldült rántott haltól. Mi, az üzem vezetői valamennyien felelősek vagyunk az itt dolgozók hangulatáért, ezért került sor a döntésre, amikor végleg betelt a pohár a sok minőségi kifogás miatt. Arról, hogy az áfész-kony- ha főztjének csak az említésére is milyen a hangulatuk a gyáregységben dolgozóknak, magam is meggyőződhettem. — Nem embernek való koszt volt az! — állította meg a fúrógépét a tévékávák fenéklapjait készítő betanított segédmunkás, Búzás Pálné. — Nem mondhatom, hogy se íze, se bűze nem volt a helyi vendéglőből hordott ételnek, mert bűze bizony sokszor volt. Egyszer még a Köjáltól is kijöttek, amikor A gyáregység pénztárosa, Szűcs Miklósné hétfőnként kasszírozza be a dolgozóktól a következő heti ebédpénzt. Szakszervezeti bizalmi tisztséget is betölt, így ő is tartott véleménykutatást, amikor a pesti ebédszállításról döntöttek. — Megkérdeztünk minden dolgozót, akarnak-e néhány forinttal drágábban nagyobb adagot, jobb minőséget. Azóta sem sajnálja senki, hogy nyolc forint helyett tizenkettő húszat fizet egy-egy ebédért, amit az előfizetések alakulása is bizonyít. Valamivel több, mint százan vették igénybe az üzemi étkeztetést, amíg helyből hordtuk az ebédet, most a gyáregység hatszáz dolgozójának több mint kétharmada. A dolgozók jobb hangulata pedig megéri, hogy a korábbi négy forint 37 fillér helyett hat forint ötvenegy fillérrel járul hozzá az étkeztetéshez a vállalat. Hogy mi éri meg, mi nem, arról beszélgettünk Nagy Ist- vánnéval is, aki nyolc éve Vezeti Jászfényszarun á szöebédet. A miértre először a település kereskedelmi és vendéglátóipari ellátásáért, tehát a közétkeztetésért is felelős Egyesült Jászsági Áfész helyi ügyintézőjének irodájában kerestem a választ. nagyon háborogtunk a szagos rizseshús miatt. Az adagokról nem is beszélek, elég, ha annyit mondok, hogy az étkezdéből senki nem a munkapad, a gépe felé vette az irányt, hanem azután nézett, mivei tudná pótolni a sovány ebédet. Amióta Pestről hordják, nem lehet panaszunk sem az ízre, sem az adagra. Valamivel többet fizetünk érte, de legalább jó koszthoz jutunk minden délben. Varga Imre csőszerelő a gyáregység tank-részlegében, A vállalat hozzájárulásával, térítés ellenében minden nap hazahordja a malacainak az ételmaradékot az üzemi étkezdéből. — Tegnap egy fél vödörrel jött össze. A két tizenkét literes edényem mostanában soha nem telik meg. Hiába, jó a pesti koszt, mindenki majdnem mindig mindent elfogyaszt. Nemcsak az ebédet előfizető dolgozók, hanem az étkezde és a kiosztókonyha vezetője, Szabó Zoltánná is állítja: jobb minőségű a hatvan kilométerről szállított étel is, mint amit régen a helyi áfész-konyháról kaptak. — Arról nem is beszélve, hogy az itteni vendéglőből fél évben egyszer, ha küldtek menüajánlatot. Mindig csak akkor tudták meg a dolgozók, hogy mi lesz az ebéd, amikor már a tányérjukon volt. Most lehetőségünk van már az előző héten választanunk háromféle menüből. És igaz, hogy néhány forinttal többért, de mindig van valami úgynevezett slussz is az ebédhez. Egyszer csokiszelet, máskor befőtt vagy süteményféle. Na, ilyenről aztán szó sem lehetett, amíg helyben fizettünk elő. Nekem persze sokkal fárasztóbb, amióta a vállalat konyhájáról étkezünk. Naponta három órahosszat autózom, zárt gépkocsiban, leplombázott hőtárolós edényben szállítjuk Pestről az ebédet. Délelőtt kilenckor indulunk érte, hogy megérkezzünk ebédidőre. Télen az útviszonyok miatt megkésünk néha, dehát hatvan kilométer az csak távolság. vetkezeti kisvendéglőt. Elmondtam neki azt is, hogy jártam az Orionnal szomszédos kalapgyárban és a Béke Tsz-ben, ahol a még most is az áfész-konyha főztjét fogyasztó dolgozók a szomszédokhoz hasonlóan csak rosz- szat mondtak a választékról, az adagokról és az ízekről egyaránt. — Ezt tudjuk nyújtani tizenegy forintos nyersanyagérték mellett. Ha többet kínáltak volna fel az orionosok, mi is tudtunk volna nagyobb adagot, kiegészítésképpen süteményt vagy gyümölcsöt adni. Egyszer sem kerestek meg bennünket ebben az ügyben, mint ahogy a minőségi kifogásaikkal sem. Amikor tavaly májusban az állítólag szagos rizseshús miatt szóltak a Köjálnak, akkor jegyzőkönyv is készült. Tessék, itt van. Ebben csak az áll, hogy nem főzhetünk több személyre, mint amennyi a konyhánk kapacitása, azaz háromszáz előfizetőre. Tulajdonképpen ha hiányzik is az Orionból elmaradt előfizetők miatt kiesett tízezer forint árbevétel, nem tudnánk már vállalni az étkeztetésüket. Addig legalábbis nem, amíg az áfész nem bővíti, nem korszerűsíti a konyhánkat. Ha Kun Lajos, a gyáregység vezetője nehezen, akkor Bar- tus Pál, az Egyesült Jászsági Áfész kereskedelmi főosztályvezetője még kevésbé tudta palástolni az ingerültségét, amikor a jászfényszarui étteremvezetőnő emlegette fejlesztési lehetőségekről kérdeztem. — Nem tudunk, véleményem szerint ez nem is kötelességünk lépést tartani a vidéki ipartelepítés * ütemével. Soha nem álltunk olyan jól anyagilagi, hogy ha valahol létrehoztak egy több száz dolgozót foglalkoztató gyáregységet, akkor a szövetkezetünk mindjárt mellé épített volna egy új üzemi konyhát, vagy százas nagyságrendben bővítette volna a meglévő kapacitását. Jászfényszaru- ban sem lesz erre lehetőségünk egyhamar, mert a szűkös fejlesztési eszközeinket sok más, sürgetőbb probléma megoldására kell felhasználnunk. Mást ne mondjak, örülök, ha a gyermekétkeztetés terén lépni tudunk. Nem véletlenül zárkóztunk ei attól. hogy az Orion arról a szűk kapacitású iskolai konyháról ebédeltesse a dolgozóit, ahol jószerivel még a gyerekek csoportos étkeztetésére sincs lehetőség. Közös gondra, közös orvoslást! Jelenlegi gazdasági helyzetünkben mindaz, amivel a főosztályvezető az áfész álláspontját ismertette, alapjában véve érthető. Ahhoz viszont, hogy a kalapgyáriak, a téeszbeliek ízre változatosabb, adagra elfogadhatóbb ételt kapjanak, netán azt menüajánlatból előre kiválaszthassák, aligha van szükség bármiféle beruházásra. Lenne is hol elfogyasztaniuk az előfizetőknek az ízletesebb, a több ételt, hiszen korszerűen berendezett, szép étkezdéje van az Orion- nak, a Kalapgyámak, és ha kisebb, de a célnak legalább annyira megfelelő ebédlője van a két üzem szomszédságában lévő téesz gépműhelyének is. Az ebédlőkben pedig található bőven olyan asztal, amelynél az érdekeltek, a két gyáregység, a termelőszövetkezet és a körzeti áfész vezetői szót válthatnának az üzemétkeztetési gondok közös megoldásáról. Mert a dolgokat summázva: a jászfényszarui vendéglő konyhájáról — amelynek bővítését a közeljövőben nem tervezi az áfész — a Köjál utasítása értelmében nem is ebédeltethetnék már az Orion gyáriakat; ugyanakkor az üzemi étkeztetést igénybe vevők nagyon is elégedettek a Pestről szállított koszttal, nem sajnálják érte a nagyobb hozzájárulást sem a dolgozók, sem a vállalat. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor tulajdonképpen mitől is téma a téma? Nos, attól, hogy mégsem rendjén- való kétszázegynéhány jászfényszarui munkás üzemi étkeztetését Budapestről biztosítani. Drága így ugyanis az Orion gyáriak ebédje. Attól a hatvan kilométernyi távolságtól, amit naponta „utazik” az étel, és az ebédet szállító gépkocsi kétszerany- n.yi kilométerköltségétől. Hogy kinek drága? Közvetlenül a vállalatnak, a gyáregység dolgozóinak — nemcsak az üzemben étkezőknek! — és közvetve a népgazdaságnak. Azaz mindannyiunknak. Temesközy iFerenc Lenin pártja 80 éves Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban A Szovjetunió Kommunista Pártja megalakulásának 80. évfordulója alkalmából Lenin pártja címmel kiállítás nyílt tegnap a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. A Szovjetunió Központi Lenin Múzeuma, a Magyar Szovjet Baráti Társaság és a múzeum közös tárlata a párt életét, nyolc évtizedét mutatja be. Nagy teret kapott a kiállításon a párt gazdaságpolitikájának, az ipar és a mező- gazdaság, valamint a tudomány fejlődésének szemlé- tetése, s külön fejezet foglalkozik a Szovjetunió külpolitikájával. Fényképek mutatják be a KGST-országok közös vállalatait és építkezéseit; képet kapnak az érdeklődők a Varsói Szerződéshez tartozó országok baráti hadseregeinek 'együttműködéséről, s számos érdekes felvétel örökítette meg az imperializmus által korábban kizsákmányolt gyarmatok fel- szabadulásának pillanatait, a harmadik világ országainak harcát a nemzetközi kizsákmányolás ellen. . II Őszi betakarítás Kenderesen A kenderesi November 7. Termelőszövetkezetben befejeződött 195 hektár silónak és 241 hektár eredetileg szemestakarmánynak szánt, az aszályban erősen károsodott kukorica silózása. A 436 hektáros területről betakarított termés elegendő az állattenyésztés hatezer tonnás tömegtakarmány-szükségle- tének kielégítésére. A szövetkezet kombájnosai ugyancsak végeztek a 450 hektáros napraforgóterület aratásával, a napokban fejeződik be 151 hektár háztájiban termelt rendekbe szedett bab cséplé- se. A szövetkezetben rövidesen megkezdik 349 hektár szemeskukorica és 429 hektár rizs aratását. A tervek szerint a cukorrépa kivételével szeptember végére valamennyi őszi növény termését begyűjtik a földekről. Szállítás decemberben Újabb Ikarusok Kuvaitba A MOSÜRT külkereskedelmi vállalat és az Ikarus szerződést írt alá egy kuvaiti vállalattal százhúsz Ikarus 250 típusú légkondicionált távolsági autóbusz szállítására mintegy 10 millió dollár értékben. A magyar autóbuszok jól ismertek és népszerűek a közel-keleti országokban. Ku- vait 15 év óta rendszeresen vesz magyar járműveket. A távolsági Ikarus buszok a különleges éghajlati viszonyok között is jól beváltak. lőbb csak az újságokban lehetett olvasni hogy nyugati szomszédainknál olyan gyümölcsöt, zöldséget keresnek a piacon a háziasszonyok, amelyek között férges is található. Űjabban mintha nálunk kezdene meghonosodni ez a szokás. A vásárlók úgy gondolkoznak, hogy amennyiben a gyümölcs között férges is akad, akkor az árut nyilván nem permetezték. Igaz ugyan, hogy ki kell dobni- ok egy részét, de még mindig jobban járnak, hiszen megkímélik családjukat és magukat a vegyszerek okozta különféle ártalmaktól. Gondolkodásuk addig helyénvaló, hogy a piacra került áru többségét valóban permetezik, hiszen a nagyüzemekben és a háztáji gazdaságokban egyaránt védekeznek a kártevők ellen. A modern mezőgazdasági termelésnek velejárója a vegyszeres növényvédelem, nélküle szinte elképzelhetetlen az árutermelés. Az elmúlt két évtizedben megduplázódott a mezőgazdasági termelés hazánkban, s ezt többek között a vegyszerek felhasználásával érték el a gazdaságok. A kémiai anyagok alkalmazása azonban nem jár együtt a mérgezés veszélyével. Sőt, éppen az ellenkezője bizonyított. A növényvédelmi ellenőrző szolgálat rendszeresen vizsgálja a talajt, az élővizeket, évente több ezer mintát elemeznek a laboratóriumokban. Az élővizekből vett mintáknak mindössze 10 százalékában találtak vegyszermaradványt, de valamennyi alatta maradt a veszélyességi értéknek. Más vizsgálatoknál is hasonlóak a tapasztalatok. Csak a példa kedvéért tételezzük fel, hogy valahol, valamely mintában a megengedettnél nagyobb meny- nyiségű vegyszermaradványt találnak. Mi történik ilyenkor? Bekövetkezhet-e a tragédia? Még ekkor is azt mondják a szakemberek, hogy mérgezési veszély nincs. A növényvédő szereket ugyanis számos vizsgálatnak vetik alá, mielőtt forgalomba kerülnének. Amelyik fennakad az ellenőrzés szigorú rostáján, azt kizárják az értékesítésből, amelyik átjut az veszély nélkül felhasználható, természetesen a balesetvédelmi előírások betartásával. Másfelől a nagyüzemek is felkészültek a vegyszerek szakszerű alkalmazására. A gazdaságokban 4 ezer egyetemet, főiskolát végzett szakember irányítja a vegyszerek kiszórását, 40 ezer szakmunkás és betanított munkás dolgozik a növényvédő gépek mellett. A kistermelők szakismerete ugyan elmarad emögött, de a házikertekben csak a kevésbé veszélyes vegyszereket használhatják a termelők, ugyanis a vetőmagboltokban nem kapnak mást. A mezőgazdasági termelésnek tehát körültekintően kidolgozott része a vegyszeres növényvédelem, dé ,|ezl korántsem az egyedüli védekezési eljárás. Mostanában terjedt az integrált növényvédelem szakkifejezés, amely magába foglalja a vegyszeres, a mechanikai és a biológiai eljárásokat is. Jóllehet, gazdagodik a védekezés választéka, a legfontosabb szerepet mégis a vegyszeres növényvédelem kapja ebben a tárházban. A mezőgazdaságban ugyanis évenként 65 —70 ezer tonna növényvédőszert használnak fel, jórészt ezekkel sikerült megvédeni a növényeket a kórokozók és a kártevők pusztításától. A szakemberek tehát hangsúlyozzák a vegyszeres növényvédelem elsődlegességét, de emellett folyamatosan keresik más módszerek alkalmazásának a lehetőségét is. Az utóbbi években mind jobban terjednek a biológiai eljárások. Ezeken azt értjük, ha a növények kórokozói és kártevői ellen más élőlényeket használnak lel. A módszer nem új, szinte egyidős az emberrel. A természetátalakító munka közben ugyanis az ember mindig felhasználta a maga javára a természeti erőket. Megfigyelték, melyik madár pusztítja el a hernyókat, melyik poloskafaj falja fel a le- véltetveket. A tapasztalatokat széles körben csak a század elején hasznosították. Az első világháború alatt behurcolt vértetű, az almafák egyik legnagyobb ellensége ellen behozták a vértetűfür- készt, ami elpusztította a károsító! A hatvanas évek derekáig a vértetű nem okozott gazdasági kárt az almafákon. Ekkor vizsont nagy mennyiségben használták a DDT-t, ami elpusztította a vértetűfürkészt, s elszaporodtak a vértetűk. Az említett példa jelzi, hogy milyen érzékeny a biológiai növényvédelem, s hogy milyen nehéz módszereivel biztonsággal megvédeni a kultúrnövényeket. Szakemberek állítják, hogy a biológiai védekezés ma még költséges, időigényes, s ez utóbbiak miatt a termelést is kockáztatni kellene esetenként. Éppen ezért van szükség arra, hogy kémiai anyagokkal beavatkozzanak. izonyos tehát, hogy B belátható ideig elsőrendű marad a _i___ vegyszeres növény- védelem.. Az engedélyezési eljárás, a fel- használás gyakorlata viszont szavatolja, hogy a mérgezés veszélye nélkül lehet alkalmazni a kémiai anyagokat a károsítok elpusztítására. Ezért feleslegesen óvatoskodik az a háziasszony, aki a férges gyümölcsért is pénzt ad a piacon. Farkas József Az albertfalvai Cérnázógyárban évente mintegy 400 millió forint értékben készülnek a gu- miabroncs-betétszövetek és egyéb, a gumiiparban feldolgozandó szövetek. A mezőgazdasági gumiabroncsok iránti növekvő kereslet és az import alapanyag drágulása miatt a szövőgépeken — vetülékcsévélő és -váltó automatákkal — növelték a termelékenységet és szinte teljesen kiküszöbölték a hulladékképződést Nem presztízsdöntós volt Ezt tudják nyújtani?
