Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
1983. SZEPTEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Filmforgatás Füreden Kossuth katonái a főúton Virágok Fekvő nő Az életöröm lírai festője Száz éve született Czóbel Béla Tiszafüred és Poroszló között meglepő kép fogadta á pénteken arra utazókat: a 33-as főúton mindenfelé öreg huszárok ácsorogtak. Fél egykor megjelent egy vén, de üzemképes mozdony, maga után húzva a fekete lepellel letakart vagont, melynek oldalán virágfüzér, koszorú jelezte, gyászol az ország. Legalábbis a filmben, hiszen az egyenruhák is, a lepel is a Mafilm tulajdona. Srün- walsky Ferenc írta és rendezi az Eszmélés című filmet, melynek néhány jelenetét Tiszafüreden kapták lencsevégre. A rendezőt a cselekményről kérdeztem: — Itt most azt a részt vesszük föl, amikor az országba hozzák Kossuth holttestét, s mindenfelé öreg katonái, s a lázadó diákok fogadják. Ki egyenruhában, ki az újra kitűzött kokárdával. De elnézést, én most beállítom a gépet, a kollégám majd segít. — A film egyébként egy félárva parasztgyerek életét kíséri végig — folytatja a díszletterv ező-aszisztens, Csík György. — A főszereplő élő személy volt, Tányér Imrének hívták, s aktívan részt vett a századelő parasztmegmozdulásaiban, főleg szülőhelyén, BalmazújváKorunkra jellemző, hogy egyre több nő vállal állást. Foglalkozásukat — ha szükséges — úgy jelöljük, hogy megtoldjuk a szót a -nő utótaggal (például tanárnő, kalauznő, munkásnő stb.). Vannak azonban olyan foglalkozások is, amelyek kizárólag nőkre jellemzők, például szülésznő, dada, óvónő stb. Újságjaink szinte szenzációként közölnek olyan híreket, amelyekben az olvasható, hogy jellegzetesen női foglalkozásokat férfiak látnak el. Az óvónőképzőkben végzett férfiak foglalkozása ugyan óvónő, de a gyerekek óvó bácsinak szólítják őket. A Védőnőképző Főiskolának is volt már férfi hallgatója. Védőnőnek nevezzük őket? Nem lehet, hiszen férfiak: A védőbácsi inkább bizalmas megszólítás. Az élet tehát feladta a leckét: hogyan nevezzük — hivatalosan is! — a „védő bácsikat”, illetve az „óvó bácsikat”? Népszerű hetilapunk a rosban. Igazán aprólékosan nem tudom elmondani, miről szól a film, csak forgatás után. Ugyanis még most is alakul, belekerülnek olyan részletek, melyek idáig hiányoztak, mint most is például — mutatott a vízre, ahol néhány parasztruhás statiszta járja a nyakig érő vizet. Az út másik oldalán ülnek, állnak, fekszenek a Füredről szerződtetett statiszták. — A Mafilm büféjében szendvicset, üdítőt és sört lehet kapni. Ez utóbbinak nagy a kéjétjei, Gombácsi Attila, ak> ,karatecsoportot ' vezet á nagyközségben, most talpig érő papi csuhában áll. — Filmeztem már néhányszor, de inkább kaszkadőr voltam. Ez a ruha most kissé meleg nekem. A száguldó autók között múltszázadi, gatyás paraszt- gyerekek futkároznak, a mozgó büfé mikrobusszának dőlve issza sörét a kántor. Ismét előkerül Csík György, akitől megtudom, hogy a filmet hat helyszínen forgatják július negyediké óta: Voltak már Négyesen, Hejő- kürtön, Mezőcsáton, s Tiszafüred után mennek Kétegy- házára és Tarpára. A főszereplő Andorai Péter, de fontos szerepeket kap még Cserkövetkező címet adta az egyik hímek: „A szülésznő — férfi!” Hollandiában ugyanis a bábatanfolyiamot férfiak is elvégezhetik. Amikor az oklevél a kezükben van, nem nevezhetjük őket sem szülésznőnek, sem szülésznek (ez inkább szülészorvost jelöl). Nálunk inkább az ápoló- nőképzében vesznek részt férfiak. Amikor állást vállalnak, a betegek legfeljebb csak tréfából hívhatják őket nővérnek vagy madámnak; de éppen olyan vicces lenne, ha így szólítanánk őket: fivér, möszjő. Lássunk azonban más példákat is! A kismama (= terhes nő, kisgyermekes anya) mintájára létrejött a kispapa (= kisgyermekes apa), a gyes-mama mintájára pedig a gyes-papa szó is. A kismamák az anyák boltjában vásárolják meg gyermekük számára a szükséges árucikkeket. Nyelvünkben van ugyan egy apák boltja kifejezés is, de ez az italboltot jelenti. halmi György, Újlaki Dénes, Csonka Ibolya, Kishonti Ildikó, Nyakó Juli és Blaskó Balázs. A kamerát Máté Tibor kezeli, ő a rendező legfontosabb segítőtársa. Tiszafüredről száz statiszta segíti a felvételeket. Nyakó Juli a Vasárnapi szülők című filmmel vált ismertté. — Öt filmem volt idáig, most a filmgyárban dolgozom, ott vagyok státuszban. Ezen kívül egy amatőr csoportban játszom Pesten. — Filmek? Szerepek? — Ez az egy van, nem vagyok tele ajánlatokkal. Minden csoda három napig tart. Egyszer talán megint kapok szerepeket, most nincs semmi komolyabb. De az amatőr csoportomban szeretek dolgozni. Az egészen más... Az Eszmélés forgatása szeptember végéig tart, s akkor kerül a nyersanyag a la-« boratóriumokba. A közönség csak jövőre láthatja, talán. Biztos azonban, hogy két napra megmozgatta a fürediék fantáziáját. Hallottam az egyik huszár szavait: — Nyolcvanéves vagyok, de ilyet még nem láttam. Mindig történik az emberrel valami új... Szabó Imre Minden év májusának első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. De van-e apák napja? Hogyne lenne! Nem is egy, hiszen a fizetési napokat hívják így. Kivételes, olykor tréfás megjelölésekről szóltunk. Valóban szokatlan, lamikor egy- egy férfi jellegzetesen női teendőket lát el. Ebben nincs kivetnivaló, legfeljebb az elnevezésekkel kapcsolatban adódnak nehézségek, s ezeket éppen a szokatlanság okozza. Ha gyakrabban találkozunk hasonlókkal, a nyelv is megállapodik egy elnevezésnél, így a címünkül írt mondat tulajdonképpen költői kérdés. Az idő és a használat majd eldönti, hogy lesz-e megfelelő kifejezés, avagy a meglevők tartósnak bizonyulnak-e. Könnyen lehet, hogy alkalmi szóalkotások lesznek, mivel az említett foglalkozások „visszanőiesednek”. A következő évek megadják a választ. Mizser Lajos Munkácsy Mihály, tehát a múlt század óta nem volt talán még egy olyan magyar festő, akiit Párizs, a világ képzőművészeti fővárosa, annyira elismert volna, mint a most száz éve született Czóbel Bélát; és aki mégis, hosszú életén át mindvégig ragaszkodott hozzá1, hogy hű fiának tartsa szűkebb hona. Életrajza bővelkedik ugyan külhoni vándorlásokban, utolsó évtizedekben azonban mindig idehaza (1939-től Szentendrén) találja meg erőre és munkára ihlető igazi otthonát. Nagybányán kezdte tanulóéveit, á század eleji Münchenben folytatta (1902 —1903), de egy évre rá már az új művészet Mekkájába, Párizsba megy, ahol kisvártatva kiállításokon is szerepel. Ugyanakkor első munkái magyar tériátokon is megjelennek. 1905-től á leghíresebb francia művészcsoport, a „Vadak” (Fauve-ok) társaságában találjuk; Matisse, Derain, Vlaminck, Braque van Dongen körében. Itthon pedig a „Nyolcak’’ néven ismert csoportosulás előkészítésében vesz részt Kernstok Károly nyergesújfalui műhelyében. 1914 —1919 között Hollandiában dolgozik (és e korszakból való például a megindítóan val- lomásos Labdát tartó fiú képe, melyen talán honvágyát fedezhetjük fel: a kisfiú hóna alatt a labdán mindenesetre piros-fehér-zöld villan elő). Berlin következik ezután, majd újra Párizs, btiol több (évtizedet tölt, most már megérlelve a maga külön — sajátos — művészetét, melyet egyaránt csodál Budapest és New York (ez utóbbi két kiállításon is 1927-ben és 1936-ban). Az első könyv úgyszintén ekkortájt jelenik, meg róla, nálunk. A második világháború előestéjétől, 1939-től Szentendre lesz mégis igazi telephelye, hogy szellemiségével, jókedélyével s minde- nekfölött művészi tekintélyével akár még kilencven évesen is biztos vonatkozási pont legyen á felbolydult képzőművészet térképén: az értéké, a költészeté. Most Sízentendrén szobra áll, és állandó múzeum az 197G-ban elhunyt nagy mester élő emlékére. Ez a méltatás, melyet kezében tart a tisztelt olvasó, nyilván nem pótolhatja azt az élményt, melyet Czóbeí képei nyújthatnak^ meg sem kísérli hát, hogy bármiféle leírással próbálkozzék. Melegen tanácsolja inkább a szentendrei kirándulást. És legfeljebb, ezen kívül, csak arra szorítkozhatik, hogy egy-két tanulságra még felhívja a figyelmet. Érdemes megfigyelni például, milyen élő és termékeny kölcsönhatás jelképe lehet Czóbel egész életútja, hogy igazából mennyire a magyar festészet európaiságának szimbóluma ő, mennyire egy kapcsolatrendé, melyben egyszerre szolgálja minden a honit, és tőle elválaszthatatlanul az egyetemest. Mert tehetsége — Nagybányán és Párizsban — tüstént felismeri az alkatához, mondandójához, lírájához illő korszerűt, a leghaladóbbat, s egyike lesz azoknak a zseniknek, akik a látvány-elemek szuverén fel- használása révén (és mindig az elvonatkoztatásnak csak azon pontjáig merészkedve, ahol a tárgy még felismerhető s értelmezhető) olyan művészi nyelveit alakítanak ki, mely képes a kor tartalmainak esztétikai közlésére. Az impresszionisták aprólékos látvány-másoló igyekezetét olyannal váltja fel, amelyben (elsősorban a színek segítségével) maga a kép, ez a kétdimenziós csoda lesz öntörvényű új valóság. Nem látványt másol tehát, bármilyen magas fokon is, hanem új látványt teremt. Különösen a harmincas évektől, amikor saját technikája végképp kifejlődött, látható ennek meggyőző eredménye. Czóbel képein nincs szavakkal elmondható történés, nincs az a sokat „emlegetett „irodalmiasság”, nem életepizódok vannak megfestve, hanem (használunk súlyos szót) élet-esszenciák, életlényegek, mindig a létezés komoly öröméből. Minden tárgynak és foltnak, akár az előtérben, akár hátrébb áll, a vásznon egyenlő súlya és szerepe van: a szépség érdekében átrendezett realitást találjuk így (akárcsak, s ebben rokon vele, barátjánál, Picassónál). Ennek következménye, hogy — egyik mo- nográfusát idézve — nála „a képfelület optikai egysége” teremtődik meg. Mégpedig, s talán ez Czóbel leginkább utolérhetetlen, varázsos sajátja, olyan belső tűzzel, egyik korábbi kritikában úgy írtam, olyan sejtelmesen áradó gyöngyházfénnyel, hogy a képek vallomásosságához kétség sem férhet. Egy következetes, maga útját járó, halk és szemérmes művész lírája rejlik elő a csend és a nyugalom érzelmeivel, tartózkodóan. Ebből kifolyólag képei nem adják meg magukat könnyen, de ha a megismerés tiszta szándékával s elmélyülten közeledünk hozzájuk, kimeríthetetlen élet-örömükből boldo- gat juttatnak nekünk is. Szabó György Szépen magyarul — szépen emberül Van-e egyenjogúság? Vendégségben a jászok rokonainál II A tanulmányút munkanapjai az egyetemmel, a tanszékkel, s tájvédelmi múzeummal való megismerkedéssel, könyvtári kutatómunkával teltek el. Vendéglátóim felkérésére külön a történész és külön a filológus hallgatók számára előadást tartottam a jászokról, a mai jászok életéről és munkásságáról, a Jászság kutatásának legújabb eredményeiről. Nemcsak a hallgatóság érdeklődésének a megnyerését célozta, hogy előadásaimat —I az üdvözlések után — a magyar krónikák közlésével kezdtem, amely szerint Hunor és Ma- gor, a két testvér elrabolta Dúl alán király lányait. A monda történeti magvának a kihámozása alkalmat adott a magyar alán történeti kapcsolatok megemlítésére (VI —IX. sz.), a magyar nyelv alán—őszét jövevényszavainak a bemutatására. A hallgatóság többsége hitetlen- kedve hallgatta, hogy az asz- szony, híd, vért, kard, gazdag, verem és még sok más szó a mai magyar és őszét nyelvben szinte azonosan hangozva ugyanazt jelenti. Ugyancsak azt is nagyon nehezen akarták elhinni, hogy az őszét nyelvben azonosan hangzó és ugyanazt jelentő „kert” szó pedig magyar eredetű! A valamikor Európát rengető alán nép mai utódai érdeklődéssel hallgatták a XIII. század elején a mongol—tatár támadás elől Magyarországon a Zagyva—Tárná folyók környékére telepített „asz-jász” törzs történetének és sorsának az alakulását az új hazában. Igen, az őszét népnévben ugyanaz a szótő rejtőzik, mint a jász névben: osz-asz, amellyel az idegenek illették őket a középkorban. Az oszétok saját népneve iron, és Oszétia igazi neve Iriszton. A mai őszét irodalmi nyelv az iron nyelvjáráson alapul, s oszétul a Szovjetunióban több mint 488 ezer ember beszél. Az őszét nyelv — mely az iráni nyelvekhez tartozik — írásbeliséget csak a XIX. század közepén kapott. így számukra is nagy fontosságú az 1442-es évből származó ún. jász-szójegyzék, amely egy köszönési formulát és 40 jász—őszét szót tartalmaz (közzétette Német Gyula 1957-ben). A több mint 500 évvel ezelőtt Magyarországon papírra vetett jász-nyelvű üdvözlést: „da bán horz” („jó napot”) minden további magyarázat vagy fordítás nélkül értette meg a hazánktól több ezer kilométerre élő őszét hallgatóság. Külön érdekesség és színfolt volt az előadásokat követő diakockák bemutatása a Jászságról (a diák mint a Jász Múzeum ajándékai, ott maradtak a tanszéken). Az előadások után feltett kérdések, a baráti beszélgetések, faggatások mind arra irányultak, hogy megtudják, mi az, amit megőrizhettek a Magyarországra vetődött jászok (oszétok), mi az, ami még megmaradhatott több évszázad távlatában is. Az eredeti nyelv elveszett, de tény, hogy a tárgyi dokumentumok konzerválódtak:a jász sírok leletanyaga ugyanolyan fülönfüggőket, pazta- és kagylógyöngyöket, női tűtartókat tárt fel, mint az alán (őszét) sírok, és amelyekből a látogató a szolnoki Damjanich Múzeum 1982. évi katalógusát a kezében tartva az ordzsonikidzei tájmúzeumban fedezhetett fel azonos példányokat! A rokonságot a sírok leletanyagán kívül vitathatatlanul őrzik a jász családnevek, őrzik a szokások és őrzik maguk az arcok: Oszétiában járva nem egy őszét férfi vagy nő vonásaiban jászsági ismerősöket lehetett felfedezni (igaza van Henkey Gyula antropometriai méréseinek) ! x A rektori fogadáson, a beszélgetésekben, a vendégségben (pl. épp azokban a napokban ünnepelték „Dzsor- guba”-t, a György-napot, a legnagyobb őszét népi ünnepet), a jász és őszét kutatások összekapcsolásának, a tapasztalatcserének, a kölcsönös baráti kapcsolatok elmélyítésének a lehetőségei merültek fel. A megyei és a helyi múzeumok megbízásából őszét kutatókat invitálhattam a jövő évi további négyszállási régészeti ásatásokhoz, a helyi néprajzi gyűjtésekhez. Felvetődött az egyetem és a tanítóképző főiskola szorosabb kapcsolatának a kérdése is. A hazai jászsági kutatás az utóbbi évtizedben szép eredményeket ért el: megyei régészeink feltárták az első hiteles temetőt, Szabó László Jászság c. monográfiája (és főleg kandidátusi disszertációja) a széles olvasóközönséggel ismertette meg a Jászság etnikai kérdéseit, Apor Éva tudományos kutató a Nart (oszét)-eposz tanulmányozásának a fontosságára hívta fel a figyelmet a magyar őstörténeti kutatásban. A. Magometov, V. Abajev őszét kutatók is sokat tettek az őszét—magyar kapcsolatok elmélyítéséért. Talán nem véletlen, hogy a Debrecentől a Budapestig a Jászságon is átvonuló felszabadító szovjet csapatok egyik vezetője, a legendás hírű I. Plijev tábornok Oszétia szülötte volt! A nemzeti öntudat mellett a hazafias helytállás, büszkeség és internacionalizmus csendült ki azokból a szavakból, amelyek arról szóltak, hogy a 40 évvel ezelőtt az Ordzsonikidze alatt folyó harcokban megállították a Kaukázus és Baku olaja felé törő németeket, és ez a kis nép a sok elesett névtelen mellett 60 Szovjetunió hősét, negyvenöt tábornokot és generálist adott a szovjet hazának. „Oszétia horzs” = „Oszétia jó”, hangzik az üdvözlésben és az értékelésben, visszhangzik és tükröződik az alán harcosok és amazonok táncában. Oszétia természeti szépségeiben és gazdag tájaiban, dolgos jász/oszét lakosai mindig örömmel fogadják a hozzájuk látogató magyar vendéget, a közös múlt és a közös jövő szorgos kutatóit (Vége) Horgosi Ödön Fizikai dolgozik gyermekei Előkészítés egyetemre, főiskolára Az idén tíz éve, hogy hazánkban szervezetté vált a fizikai dolgozók tehetséges középiskolás gyermekeinek egyetemi, főiskolai felvételi előkészítése. A napokban a debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi főiskolai karán tanácskoztak a felvételi előkészítő bizottságok (FEB-ek) képviselői megtárgyalva a társadalmi mozgalom eredményeit, gondjait és a soronkövetkező feladatokat. Évente több mint tízezer fizikai dolgozó gyermekét segítik a FEB-ek a továbbtanuláshoz szükséges felkészülésben. A résztvevő diákok 60— 70 százaléka sikeres felvételi vizsgát tesz valamelyik felsőoktatási intézményben. A FEB-ek további fejlődésének akadálya — ahogy a jelenlévők elmondták —, hogy még nem alakult ki mindenütt a rendszeres együttműködés, összhang a FEB-ek és a középiskolák között. Hiányos az oktatási intézmények tájékozottsága a felvételi előkészítő munkia tartalmáról és módszereiről. Úti beszámoló
