Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

1983. SZEPTEMBER 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Pisti Szolnokon A szolnoki színházban Ör­kény Istvánt sokáig „házi szerzőként” emlegették. Jog­gal, hiszen alig volt akkori­ban más társulat e hazában, amely — a bemutatók, és a szerzővel való barátság ré­vén — annyira tudott vol­na „Örkényül.” A Tóték 1969-es szolnoki előadását szettében, hosszá­ban dicsérte néző és kriti­kus. Tót szerepében Upor Péter brillirozott s búcsú­zott a Tisza-parti várostól, — sajnos örökre. őrkény­bemutató előtt A Macsfcajátékot — már Székely Gábor rendezésében — Hegedűs Ágnes indította el a világsiker útján. Ép­pen tíz éve, hogy egy puha bárányfelhő mögött a földi­nél is nagyobb színpadon alakitja Orbánnét. A Kulcseresők — 1975 — főpiljótája, Piroth Gyula is- az örök terekben vezetgeti gépét. Örkény István is en­nek a repülőnek utasa már. De az élet megy tovább Ör­kény marad háziszerző Szol­nokon. Űjabb bemutatójára készül a Szigligeti Színház: a Pisti a vérzivatarban ke­rül színre. A „szolnoki Pisti” rende­zője Jenei István: — Nagyon fontos darab­nak tartom a Pistit, ahogy szülőatyját, szerzőjét, Ör­kény Istvánt nagy egyéni­ségnek a magyar irodalom­ban- A mai életünkről be­szél Örkény, s amit ő mond, úgy tiszteletben tartom, mintha az apám mondta volna. Úgy vélem, a legtisz­tességesebb rendezői állás­pont az író eszmeiségéhez való hűség. Ami az előadást illeti: közönségpárti vagyok, azt a színházat szeretem, amelyikben sírni, nevetni tud a közönség. A Pisti­vel is a nézők kedvében sze­retnék járni. Ami az elő­adás stílusát illeti: kímélet­len egyszerűségre törek­szem. — A szövegkönyvben egy­értelmű és burkolt utalások vannak arra, hogy a Pisti a vérzivaiarban kamarajá­ték, a legintimebb műfajú darabok egyike. A Vígszín­házban a tér, a távolság sokat elvett eredetiségéből. — Mi a Szobaszínházban úgy játsszuk — szeptember 23-án lesz a bemutató —, mintha egy teadélután ré­szese lenne a közönség, ahol erről, arról beszélgetnek az emberek. — Rendezőként dupla premierje lesz... Eddig job­bára csak színészként is­mertük. — Pedig tulajdonképpen világéletemben rendező akar­tam lenni- Egy debreceni amatőr együttesnél kezdtem, Salinger Zabhegyezőjét dra­matizáltam és rendeztem, Cserhalm; György játszotta benne a főszerepet. Azután, elég furcsa módon, mégis színész lettem. Örülök, hogy rendezhetek is végre, s a Pistit rendezhetem. A tiszta, őszinte érzelmeket szeretem a színházban, — nos ehhez nagyszerű ez az Örkény mű. — Az előadás szereplői? — Nagy Sándor, Egri Kati, Zala Márk, Takács Gyula... és én is játszom, én leszek a Felszeg... Vidám darab lesz a Pisti, úgy szeretném, hogy egy-egy percre elíújja minden gondunkat, szomo­rúságunkat, s közben fon­tos dolgokról váltsunk szót... Képeink a legutóbbi próbák egyikén készültek. Pistit Nagy Sándor Tamás, Kimértet Takács Gyula, Félszeget pedig Jenei István a darab rendezője alakítja Vendégségben a jászok rokonainál I. Delegáció keretében e sorok írója Ord- zsonikid- zében, Észak-Oszétia főváro­sában járt. A tanulmányút célja látogatás és tapaszta­latcsere a Szovjetunió egy kis nemzetiségénél, az oszé- toknál, a jászok etnikai ro­konainál. A fogadószerv a Koszta Hetagurov Észak- Őszét Állami Egyetem, an­nak is több alkalommal Jászberényben járt tanszék- vezető professzora, Ahszarbek Hadziretovics Ma- gometov volt. A Moszkvába tett repülő­út után csak az okozott iz­galmat, hogy melyik napra lesz vasúti jegy az „Oszétia” nevet viselő Moszkva—Ord- zsonikidze gyorsvonaton. Mi­után a jegyet sikerült a má­sodik napra biztosítani, a moszkvai Lomonoszov Egye­tem közelében levő Unyi- verszitetszkaja szállóban nyugodtan lehetett készülőd­ni a találkozásra. Az utazás 34 órája — 2044 kilométer volt a távolság — ugyancsak sok lehetőséget adott a gon­dolatok rendezésére, a jász- oszét rokonság és a történe­lem átismétlésére. A gyors­vonat állomásai: Orjol, Karszk, Harkov, Rosztov na Donu (a Don menti Rosztov) a történelmi múlt közeli mementóit idézték. Kubány tájaira jutva azonban az utas mindinkább az elközel­gő találkozásra gondolt: mi­lyenek is az oszétok, mit is jelenthet számukra egy Jász­ságból érkező vendég, mi­lyen hasznot rejteget magá­ban az egész út. „Minvod”, azaz „Minerál- nije vodi” (szó szerint „Ás­ványvizek”) állomás után az utasok már készülődtek: Oszétiában járunk, mondo­gatták, hamarosan megér­kezünk Ordzsonikidzébe. A délelőtti órákban érkező vo­nat előtt mind láthatóbban feltünedeztek a Kaukázus csúcsai, főleg a város szi­luettjét megadó „Asztal­hegy” kontúrjai. A percnyi pontossággal érkező vonat­nál Magometov professzor és asszisztense. Larisza Szaba- jeva virággal várták a szo­rongó utast. Az első nap a Vlagyikavkaz modern szálló­ban való elhelyezkedéssel és a program összeállításával telt el. Ordzsonikidze, Észak-Oszé­tia fővárosának a régi nevét viselő szálló (Vlagyikavkaz) a Tyerek folyó partján áll, s ennek a 614-es szobája lett egy hétre „Jászberény kö­vetének” a főhadiszállása. A Tyerek (Lermontov versei­nek egyik főszereplője) va­dul. kanyarogva és zúgva rohan végig a városon, bár abban a késő őszi időben, amikor ott jártunk, kevés vizet szállít. Ezért is kérdez­tem meg vendéglátóimtól a partoldalon olvasható fel­irat értelmét: „Vreke ku­patyszja opaszno!” (azaz „a folyóban veszélyes fürödni”). A tavaszi és a nyári időben a folyóban tényleg igen ve­szélyes a fürdés és az úszás, mert az erős áramlat köny- nyen a kövekhez, sziklákhoz vagy a partoldalhoz csapja az embert Egyébként Oszé­tia a legendák és a hagyo­mányok országa: a Tyerek a legenda szerint a heggyé varázsolt őszét herceg köny- nyeinek az árja, az 5047 mé­ter magas Kazbek maga a szerelmes pásztorfiú, aki megőszült és heggyé válto­zott, miután kedvesét hegy- gyé válni látta (a Kazbek- hez persze még más legen­dák is kapcsolódnak!). Az első nap — vasárnap lévén — kirándulással kez­dődött : dél felé haladva az egyik „dón”, azaz „víz, fo­lyó” útját a Gizel falunál folyó Gizeldont, majd a Ka­Úti beszámoló Prágai és berlini kiállításra készül Villáminterjú ifj. Szabó Mihállyal, a népművészet mesterével Ismét megnyílik i Nemzeti Múzeum történeti kiállítása A napokban népművészeti kiállítás nyílt a megye- székhelyen. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál látható bemuta­tón ott sorakoznak ifj. Sza­bó Mihály munkái is. A kar­cagi fazekas a közelmúltban kapta meg a Népművészet Mestere címet. — Ez az elismerés mun­kámon mit sem változtat — mondja. — Én a saját esz­közeimmel továbbra is azon fáradozom, hogy minél töb­bet ismerjek meg, illetve ismertessek meg a magyar népi kultúra hagyományai­ból. Nem csupán a fazekas­ság, a kerámia, hanem a népi építészettől, a különbö­ző tárgyművészetekig sok minden érdekel. Otthon Karcagon ki is alakítottam magamnak egy olyan kör­nyezetet, amelyben gazdag népművészetünk számomra legkedvesebb, legszebb tár­gyai vesznek körül. — Munkáit nézve úgy tű­nik. hogy változatlanul a XVI—XVII. századi magyar cserepek forma- és rnotí- vumvilága foglalkoztatja. — Igen, az utóbbi években jóformán nem is kerültek Le másfajta cserepek a ko­rongomról. Kiállításaimon is ezek szerepelnek. Az ebből a korból ránk maradt, fel­lelhető ismeretanyag na­gyon töredékes, már csak ezért sem lehet szó puszta másolásról, de úgy gondo- Lom érzem azt a stílusvilá­got, amelyben dolgozom, to­vább vihetem, talán még gazdagíthatom is, — Tervei? — A közeljövőben több kiállításra készülök- Szep­temberben Tiszafüreden mu­tatom be munkáimat, s októ­berben pedig a múzeumi hó­nap alkalmából az én kiállí­tásommal avatják a jászbe­rényi múzeum új kiállító­termét. A debreceni Déri Múzeum felkérésére is dol­gozom, a múzeum prágai és berlini kiállításain szerepel­nek majd munkáim. — t. e. — Fotó: t. k. 1. mardon útját követve Dar- gauszt. a „Holtak városát” kívántuk felkeresni. (Itt ej­tünk pár szót Oszétia la­kóiról : őseik az alánok, a népvándorlás során Pannó­niába, sőt az Ibériai félszi­getre is eljutottak, a Duna, a Dnyeszter, a Dnyeper és természetesen a Don folyó neve mind az alánoktól ered!) Tehát úticélunk Dar- gausz volt. A „Holtak vá­rosa” távolról igazi kisvárost sejtet picinyke házaival, tornyaival. Áz útikönyvből tudja az ideérkező, hogy a házikók ősi temetkezési he­lyek: egy-egy házikó egy- egy család különleges „kriptája”, ahová évszáza­dokon keresztül helyezték el halottaikat vad és barbár szokás szerint. A temetkezé­si szokást a prakticizmus és a hagyomány is tartotta fenn, amely szerint a lege­lő tehén lába alatt a föld értékesebb, mint a tehén ma­ga: a hegyek között roppant kevés a termékeny föld. s a temetkezési helyek azért is kerültek a sziklás hegyoldal­ba. Visszafelé a félúton ven­déglátóimmal azért álltunk meg, hogy házi sört és ha­gyományos kerek sajtos le­pényt fogyasztva ősi pogány szokás szerint áldozzunk a szerencsés visszatérésért! (Folytatjuk) Dr. Horgosi Ödön Októberben ismét meg­nyílik a Magyar Nemzeti Mú­zeumban a történeti állandó kiállítás, amely a honfogla­lástól 1849-ig, a világosi fegyverletételig mutatja be Magyarország történetét. Ezt a tárlatot először 1967-ben nyitották meg; 14 esztendő után 1981-ben bezárták, mert a kiállítótermek elavultak, a felíratok megkoptak, s a tárgyak is felújításra szorul­tak. A csaknem másfél év­tized után méltatlanná vált a környezet arra, hogy a ma­gyar történelem emlékeit ott mutassák be. A kiállítás mintegy 1500 négyzetmétert: hét nagy termet és három, teremnyi folyosót foglalt el. Ezekből került raktárba ia tatarozás idejére a több ezernyi tárgy. A termekben kicserélték a parkettát, korszerűsítették az elektromos hálózatot, új kön­tösbe öltöztették a falakat. Időközben megszépültek a magyar nemzeti múlt törté­neti emlékei, amelyek a honfoglaláskori tarsolyleme­zektől Mátyás király üveg­serlegén át az első felelős magyar minisztérium mi­niszteri bársonyszékéig veze­ti végig a látogatókat. Fel­Legnagyobb nemzetiségi megyénkben, Baranyában, fontos intézkedések történ­tek az utóbbi időben a né­met, illetve a szerb-horvát anyanyelvű lakosság kultú­rájának fejlesztésére. Néme­tek 230 baranyai község­ben. délszlávok pedig 120 településen élnek kisebb-na- gyobb számban. A megyei tanács öt évvel ezelőtt 1990- ig szóló távlati programot fogadott el a nemzetiségi lakosság művelődésének fel­lendítésére. Az azóta eltelt fél évtized alatt a célok számottevő részét sikerült megvalósítani. Két nagy nemzetiségi bá­ziskönyvtár működik a me­gyében: a húszezer kötetes német könyvtár Pécsett és a tízezer kötetes délszláv könyvtár Mohácson. Ezek együttesen száz községi, is­kolai, illetve klubkönyvtárat újították az egyházi értéke­ket, az ötvöstárgyakat, a fegyvereket. A textilek na­gyon rossz állapotban vol­tak. A textilrestaurátorok a díszes török sátrat vázra fe­szítve, fólia alatt kimosták, s a tisztítás után hozzáfogtak a hibák kijavításához. Még a kiállítás bezárása előtt mun­kába vették Mária királyné, II. Lajos feleségének me­nyegzői ruháját. Ez — a restaurátorműhely hosszadal­mas építése miatt — még nem látható a tárlaton, mert nem tudnak vele idejében el­készülni. II. Lajos ruháját is restaurálni kellene, ám erre csak Mária öltözékének megújulása után kerülhet sor. Ezt olyan speciális anyagból készítették, ami­lyennel a textilrestaurátorok eddigi munkájuk során még nem foglalkoztak. Az állandó kiállítás sem anyagában, sem koncepció­jában nem különbözik a ko­rábbitól — egyelőre. Válto­zás lehet, hiszen az év vé­géig döntés születik: az Or­szágos Széchényi Könyvtár kiköltözése után hogyan hasznosítják azt az épület­részt. látnak el olvasnivalóval. Az elmúlt években teljesen ki­épült a német és a szerb- horvát nyelvű iskolai könyvtárhálózat. Bár köz­ségben minden nyáron meg­szervezik a német és a dél­szláv olvasótábort, amely fontos szerepet tölt be a nemzetiségi kisdiákok iro­dalmi anyanyelvének meg­ismertetésében, ápolásában. Bolyban kétévenként meg­rendezik a fiatal német és délszláv versmondók verse­nyét. A program kiemelt fel­adatként jelölte meg a nem­zetiségi klubok hálózatának szélesítését. Tucatnyi telepü­lésen — köztük három vá­rosban : Pécsett, Mohácson és Siklóson — működik már német, illetve délszláv klub a nemzetiségi anyanyelv, kultúra és hagyomány ápolá­sára. Nemzetiségi kultúra Baranyában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents