Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
1983. SZEPTEMBER 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Diplomaátadás, évnyitó tanszékllések az MSZMP megyei oktatási igazgatóságán „Ki minek mestere?” Megyei döntő Szolnokon Tegnap rendezték meg a már szép hagyományokra visszatekintő „Ki minek mestere?” című szakmai-politikai országos vetélkedő megyei döntőjét Szolnokon, a Mezőgép Vállalat fejlesztési üzemében. Az idén forgácsoló szakmunkások mérték össze szakmai és politikai tudásiárat, illetve gyakorlati falkészültségüket- Megyénk különböző vállalataiból, üzemeiből huszon- ketten jutottak be a megyei döntőbe, amelyen külön kategóriában indultak a gyakorlott és a kezdő szakmunkások. Eredményeiket értékelve, a bíráló bizottság véleménye alapján a gyakorlottak közül Joó Sándor, a szolnoki Mezőgép fejlesztési üzemének dolgozója, a kezdők kategóriájából pedig Molnár Lajos, a Mezőgép törzsgyárának forgácsolója bizonyult a legjobbnak, így ok ketten képviselik Szolnok megyét a november végén, Budapesten megrendezendő országos versenyen. Magyar szakszervezeti küldöttség Szófiában Gáspár Sándor főtitkár vezetésével tegnap Szófiába utazták a Szakszervezetek Országos Tanácsa titkárságának tagjai. A küldöttséget Petr Djul- gerov, a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke fogadta a szófiai repülőtéren. A küldöttség megbeszéléseket folytat a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának titkárságával. A küldöttségek tájékoztatják egymást szakszervezeteik -hazai és nemzetközi tevékenységéről. A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán tegnap délután tartották meg az oklevélátadó ünnepséget, amelyen részt vett Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára. Délelőtt zajlott le az össz- tanári értetoezlet, amelyen Ungor Tibor igazgató az 1983/84-es oktatási év időszerű feladatairól tartattelőadást. Az értekezletet követően az oktatási igazgatóság tanszéked megtartották szokásos évnyitó üléseiket. Hírős nepok Kocskemóten Aranyérmes fegyvernek! gyümölcs, ezüstérmes cserkei szőlő Szolnok megyei siker az országos kertészeti napokon Nagy hagyománya van Kecskeméten a Hírős napoknak: 1934-ben rendeztek ott először termékbemutatót, méghozzá az akkor világhírű kajszibarack érésének időpontjában. Időközben a szőlő vette át a környéken a kajszi vezető szerepét. Utoljára 1978-ban nyílt alkalmuk bemutatni Bács-Kiskun megye termelőinek hogyan sikerül meghódítaniuk a homokvidékit. Akkor született a döntés, hogy az öt évtizedes hagyományokat ápolva kétévenként kerüljön megrendezésre a Hírős napok, és annak programjában kapjanak helyet az ugyancsak Kecskeméten rendszeresen megtartásra kerülő országos kertészeti napok eseményei is. A csütörtökön megkezdődött idei Hírős napokra érkező szakembereket és érdeklődőket tartalmas, változatos programmal várták — és várják még holnap is — a kertészeti napok rendezői. A tudományos tanácskozások, a sokféle bemutató ezúttal nagyon időszerű és jelentős témát ölel fel: az élőmunka szerepét a kertészeti termesztésben, ami napjainkban nemcsak a mennyiség növelésének, hanem egyre inkább a minőség javításának is egyik alapvető feltétele. A szőlő-, a gyümölcs- és a zöldségtermesztés időszerű kérdéseivel foglalkozó szekcióülések, a talajtani vándor- gyűlés, a szakembertalálkozók mellett ezúttal is számos kiállítás, termékbemutató szemlélteti a nagy- és kisüzemi kertészkedésben a kertészeti termékek feldolgozásában elért legújabb eredményeket. Többek között a mezőgazdasági szövetkezetek ipari termékbemutatója, kisgépkiállítás és -vásár, ügyvitelszervezési és gépesítési bemutató, virágkiállítás és kötészeti bemutató, valamint nagyüzemi és kistermelői kertészeti termékbemutató kínál sok látnivalót a Hírős napok látogatóinak. Az utóbbin, mármint a kistermelői kiállításokon a kertjeikben termett legjobb és legmutatósabb zöldség- és gyümölcsféléiket, az udvaraA kiállítás látogatói közül so kan időznek a két Szolnok megyei termelőszövetkezet a rany- és ezüstérmes gyümölcsei előtt ikban nevelt kisállatok legszebb példányait mutatják be az áfész-szakcsoportok, a kertbarátkörök. Bár a Hírős napok reprezentatív plakátja három megye — Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok — közös rendezvényére invitálja a kertészeti napok közönségét, megyénkből egyetlen szakcsoport vagy kertbarátkor sem mutatkozik be Kecskeméten. Valakinek, valakiknek — netán a ME- SZÖV-nek? — érdemes lett volna pedig megszervezni a megyénket már számos tájegységi, sőt országos bemutatón is sikerrel képviselő legeredményesebb kistermelők részvételét az idei országos kertészeti napokon. Megyénk kertészeti tevékenységet is folytató mező- gazdasági nagyüzemeit viszont sikerrel képviseli a kertészeti bemutatón a fegyverneki és a cserkeszőlői té- esz. Az előbbi a gyümölcstermesztési ágazat fejlesztésében, a terméshozamok növelésében elért sikereiről, az utóbbi pedig a szőlőtelepítési eredményekről és tervekről, a legújabb fajták elterjesztéséről számol be tablókon, grafikonokkal, fotókkal. Természetesen mindkét termelőszövetkezet a legjobb eredménnyel — hozammal és jövedelemmel — termesztett gyümölcs- és szőlőfajtákat ki is állította Kecskeméten, méghozzá a szakmai zsűri megelégedésére. A fegyverneki Vörös Csillag Tsz almáját és körtéjét ugyanis aranyéremmel, a cserkeiek szőlőbemutatóját ezüstéremmel díjazták. Szolnok megyét képviseli még — Kohári Gáspárné mesterszakács igazi kunsági ízeivel öregbítve szövetkezeti vendéglátásunk jó hírét — a karcagi Birkacsárda is a kecskeméti Hirös napokon, amely holnap délután szüreti felvonulással és folklórbemutatóval ér véget. T. F. Ember és gép a „fekete aranyért” Lefelé zuhan a kas, nyakunkba víz csöpög, megborzongat a légáramlat, táncol a lámpa fénye. A fővágaton (kibetonozott, boltíves földalatti folyosón) megyünk a „széngyár” felé. Ereszkén le, ereszkén föl, csizmánk alatt széndarabkák ropognak, tócsák, porfelhők rebbennek széjjel. A Borsodi Szénbányák hazánk legnagyobb mélyművelésű bányavállalatának szuhavölgyi Szemében járunk. Kísérőnk, Seszták Béla körletvezető-helyettes, egyike a BSZ tizenhárom ezer földalatti dolgozójának. — A borsodi bányásznak jó híre van — mondom neki. — Meg is izzad érte — válaszolja — vállalatunk öt széntelepe, tizenegy üzeme évek óta ötmillió tonnás szinten termel, ez az ország széntermelésének húsz százaléka. A fele hatmillió ember háztartási szenét hivatott biztosítani, a többi energetikai célokat szolgál. — Ebben a szuhavölgyiek szerepe napi 3—4 ezer tonna szén felszínre juttatása — egészíti ki Gálik László (szintén közvetlen munka- irányító), majd hozzáteszi: — Ha nincs „semmi” ... A „semmi” a gorjánokat, azaz a bánya rossz szellemeit jelenti: tüzet, vizet, vetőt, sújtóléget, omlást... Ezek a veszélyek újrateremtődnek; de a tragédia nem törvény- szerű ... Szuhavölgy sokat próbált üzem, tavaly példátlan erejű iszapbetörés, néhány hete tűz tette kemény próbára az itt dolgozókat. Az embert léte küzdelemre kényszeríti, különösen a bányászt, aki több száz méter mélységben birkózik az elemekkel. Mert kell a szén — a hőerőművekbe, a kazánokba és a kályhákba. Helyettesíti a drága kőolajat. Újra kell a szén! A fővágatból, mint levélen az erezet, futnak széjjel az oldalvágatok, az idegen szemében áttekinthetetlen labirintusnak tűnnek. Némelyiket el is keresztelték. Cipttgyári üzem a tsz-ben Gipőfelsőrész-ikészítő üzemet telepített a Tisza Cipőgyár a ráikóczifalvi Rákóczi Tsz szajoli üzemegységében, a mezőgazdasági munka alól felszabadult nők állandó foglalkoztatására. Az ipar és a mezőgazdaság, a primőrkertészet és a kisüzem jól megfér egymás mellett. Az egyelőre negyven nőt foglalkoztató egység munkásgárdájának több mint a fele, szakmunkások és betanított munkások irányításával tanulja a szakma fortélyait. Néhány hét alatt olyan szakmaismeretre tettek szert, hogy naponta már hatszáz pár fiú edzőcipő-felsőrészt készítenek el jó minőségben, és szállítják a gyár műhelyébe további feldolgozásra. Az a terv hogy a szajoli telep munikáslétszámát tovább bővítik, s ezzel is enyhítenek a i'elsőrészkészítés jelenlegi munkaerőgondjain. — Ez például a vasútas nevet viseli— mutat a feketeségbe vesző vágat felé Gálik László. — Valamikor itt dolgozott Tamás Vencel brigádja; tagjai a MÁV-tól szegődtek a szénfalhoz, hírnevet szereztek maguknak. Jóllehel, nem egyszerű a sok jó között még jobbnak lenni, különösen az elővájáson, hiszen az új szénmezők feltárása, az új munkahelyek előkészítése a legnehezebb feladatok közé tartozik. A törzsökös Svirjánok, Vargák, Sziráczkiak dinasztiái mellé fölsorakoztak az Alföldről és máshonnan bevándoroltak, akik ugyanúgy keményen megfogták a , ’o- log” végét, s életre szó.^n idekötötte őket a szén „szaga”. Belenőttek a bányászkodás szép és nehéz mesterségébe, a bányászok nagy családjába. Ezt az utat járta végig ©álik László is, aki Szabolcsból került Szuhavölgy- re, és — mint mindenki más — szállítóként kezdte, csillésként, vájárként folytatta, megjárván a szakma lépcsőfokait. Ma szakavatott irányítója a bányabéli munkáknak. A maiak között Kanalas Sándor és Kiss Mihály nevét emlegetik leggyakrabban Szuhavölgyön. Az üzem két frontján dolgoznak brigádjaikkal. Tompa dübörgés jelzi, hogy munkahelyük felé közeledünk. Hideg és meleg légáramlatok csapnak meg, a fejünk fölött feszülő u-alakú acéltámok meg-megremeg- nek. Száz méterre szélesül ki a földmélyi utca, megérkeztünk a frontra, a közvetlen széntermelés színhelyére. Elefántlábnyi, önműködő, a bányászokat védő acéloszlopok „csarnokába” lépünk. Az ernyőként fölénk boruló pajzs is több oldalról oltalmaz, a hatalmas méretű fej- tő-rakodógép pedig a fronthomlok egyik végétől a másikig jár. Köralakú vidia- tüskés tárcsája forog, miközben rázkódva-dübörögve ha- rapja-rágja a feketén fénylő, súlyosan tömör szénfalat. Hárskúti Imre vájár félig rádől a gépre, összeszorított szájjal markolja a fogantyút, a gép engedelmeskedik ..., szénfolyam zúdul lefelé, rá a kaparószalagra, onnan pedig az automatikus szállítószalagra, majd az üresen várakozó csillékbe. Mikor a szénkombájn kiért a fronthomlok szélére, néhányan kitakarítják a fémoszlopos „csarnokot”, mások a maróhenger késeit ellenőrzik. — Műszakonként 10—15-öt is ki kell cserélnünk — csóválja fejét Kovács Márton vájár. — Attól függ, mennyire köves a szénmező. Most jó a front, és persze jobb szenet lapátolni, mint iszapot ... vagy tüzet oltani... Hamiskás mosoly játszik ajkán, de a mondatban ott érezni a nemrégiben átélt veszedelmek drámaiságát. — Szerencsére, nem sok ilyen élményünk van, — fűzi hozzá sógora, Csorba István — pedig ’51 óta vágjuk együtt a szenet. Szénporos arcán izzadtságábrák, letörli a verítéket, foltok mázolódnak homlokára. — Más már a mai bányászat — néz rám — hidraulikák, műszerek, automata gépek. A csákány, a lapát kiegészítésképpen kell csupán. Tudja, az a baj, hogy elszállt felettünk az idő. Darabosan hullanak a mondatok. A fémoszlopok között kitartóan pereg a víz. Odébb iparosok, lakatosok, villanyszerelők szorgoskodnak az óriási jövesztő gépen, kurtára szabott félszavak, szakavatott mozdulatok — ellenőrzik, „orvosolják”, amit muszáj. Lőmester, iparos, vájár, diszpécser úgy összetartozik itt, mint kézen az ujjak. Az „együtt, egymásért” kézzel fogható valóság a bányászéletben. Kereset? Nyolc—tizenötezer között, de az alapbér csak négyezer körül mozog, a többit a pótlékok és a túl- műszakok adják. Itt egy a lényeg: a kaparó mindig zörögjön, vallják a kétszáz esztendős múltra visszatekintő borsodi bányászkodás mai utódjai. A frontnak az a lényege, hogy állandóan haladjon és ontsa a szenet. Felbődül a jövesztőgép. A néhány perces pihenő véget ér, a nyugalomra ereszkedett izmok újra megfeszülnek. Zúgás, csikorgás, ismét öm- leni kezd a fekete „arany” folyama. Seszták Béla feszülten figyeli, hogyan borotválja simára a szénfalat a gép, elégedetten bólint, „minden rendben a széngyárban.” Szénporos arcok hajolnak a berendezés fölé, nyomják gombjait, csákánnyal, lapáttal segítenek a technikának. A BSZ reménybeli szénva- gyona egymilliárd tonna, tehát van mit elővájni, lefejteni. És ennek a húszmillió éves, miocén korú szénnek a fűtési értéke jó, megközelíti a háromezer kalóriát. Minősége tovább javul ’84-től amikor beindul a berentei szénmosó. Mellettünk gumiszalag surrog, viszi a szenet, mely tompán megcsillan az akkumulátoros fejlámpák fényének ívkörében. A kívülállónak úgy tűnik, a szén mindenütt szén, de a bányász jól tudja, a földalatti munka szinte óránként változik, csak az ember és az elemek küzdelme örök. Sz. Tamás Tibor Fotó: Pusztai László
