Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-20 / 222. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. SZEPTEMBER 20. Területi bajnokság Megyei labdarúgó-bajnokság Jó taktikával győzött a Lehel SE L«ehel SE—Mátészalka 2:0 (1:0). Mátészalka, 700 n., v.: Juhász. Lehel: Pesti — Ger- gely, Fényes, Lakatos, Sulyok, Szántai, Szívós, Lukácsi, Pet- ró, Gombos (Deme), Kisabo- nyi (Váczi). Edző: Péczely Szabolcs. Már a második percben vezetést szerzett a herényi csapat: Szántai vi­harzott el egy labdával, re­mekül adott középre, ahol Lukácsi egyet igazítva, 16 méterről a hálóba emelt, 1:0. Aj hazaiak nagy lendülettel támadtak ezután, de a lelke­sen és szervezetten játszó vendégek megállították a ro­hamokat. A Lehel ellentáma­dásai is veszélyesek voltak, és helyzeteket hagytak ki a jászberényiek. Som bős két­szer is a kapuba találhatott volna, miként Szívós is hibá­zott gólhelyzetben. Szünet után is a hazaiak játszottak fölényben, de a Lehel takti­kusan védekezve és szervez­ve a játékot megállította a mátészalkai rohamokat. A 65. percben Váczi iramodott meg a balszélen, beadását Petró átlépte, a mögötte futó Gombos viszont a hálóba vág­ta a labdát, 2:0. Később Szántainak volt alkalma a gólszerzésre, de kivárt a lö­véssel és így odalett a hely­zet. A jászberényi csapat ezen a délutánon rendkívül fegyelmezetten és a taktikai elképzeléseket betartva, re­mekül védekezett és gyors ellentámadásai is veszélye­sek voltak. A herényi csapat­ból Fényes, Szívós, Váczi és Petró teljesítménye emelke­dett ki, de a többiek is jól játszottak. A házigazdáknál Buzsik, Kiss és Kokas ját­szott jobban az átlagosnál. — Hoffer — Rákóczifalva—Baktalóránt- háza 4:1 (2:1). Rákóczifalva, 400 n., v.: Pataki. Rákóczi­falva: Majer — Kocsis, Se­bők,, Bencsik, Ladányi — Horváth, Szabó, Barna (Nyol- czas I) — Gergely (Bugyi), Molnár, Kántor. Edző: So- mogyvári József. Az esős, szeles idő ellenére kitűnően előkészített pályán kezdtek a csapatok. A 2. percben már dolga akadt Majernek, Bor­bély erős lövését kellett há­rítania. A 6. percben Kántor a baloldalon magára vonta a védelmet, mintaszerűen gurított Horváth elé, aki a hálóba passzolt, 1:0. Egy perc múlva ismét Kántor fu­tott el, beadását ezúttal Sza­bó fejelte a kapuba, 2:0. A vezetés birtokában kissé ki­engedtek a hazaiak, Farkas II lövése szállt mellé, majd Borbély beadása hullott ka­pu mögé. A 16. percben Ma­jer borzolta a nézők idegeit kifutásával, a vendégek azonban az üres kapu fölé emeltek. A másik oldalon Molnár és Horváth lövése je­lentett veszélyt. A 44. perc­ben Borbély közeli lövése előbb á kapufát, majd Má­jért érintve jutott a gólvona­lon túlra, 2:1. A második fél­időben folytatódott a válto­zatos küzdelem. A 49. perc­ben a vendég védők röviden szabadítottak fel, a labda Molnár elé került, aki nem hibázott, 3:1. Szabó kapufá­ja és Horváth remek kitö­rése jelentett gólveszélyt, Majer kapuját pedig Papp és Farkas I veszélyeztette. A 85. percben Kántor saját tér­feléről indulva vezette fel a labdát, két csel után Szabó­hoz továbbította, aki beállí­totta a végerelményt, 4:1. Változatos, küzdelmes játék alakult ki. A „sötét lóként” kezelt vendégcsapat jó be­nyomást keltett. A hazaiak •helytaeteik jobb kihasználá­sával megérdemelt győzelmet arattak. Jó: Kántor, Szabó, Ladányi, Nyolczas I, ill. Far­kas II, Papp. HJi: Baktalóhántháza—Rá­kóczifalva 2:1. — Bagi — Szegedi Dózsa—Tisza Cipő SE 1:0 (0:0). Martfű, 300 n., v.: Molnár. Szegedi Dózsa: Merlei — Bacsó, Palotás, Mező, Geresz, Miklós, Öze I., Kemenes, Horváth (Folyva^, Muskó, Császár (Öze J.). — Edző: Linka József. Tisza Cipő: Németh — Kardos (Nyitraj), Hábensusz, Miho- vics, Sütő, Hegedűs (Varga), Kesjár II, Szőke, Szántai, Kesjár I, Palcsó. Edző: Szűcs János. Kellemetlenül nyirkos időben indult a találkozó. A vendégek biztonsági játékra rendezkedtek be, kontratá­madásaik azonban állandó veszélyt jelentettek. Az első játékrész közepétől feljött a Dózsa, és főleg középpályá­sai révén uralta a mezőnyt. A hazai akciókban sok volt a pontatlan átadás, és a körül­ményes labdaadogatás. A 65. percben aztán megszüle­tett a találkozó egyetlen, két pontot jelentő gólja. Kapu előtti kavarodás után öze I. lapos lövése a lábak között jutott a kapuba, 1:0. A gólt követően támadott a Martfű, de csak újabb érvénytelen gólra futotta erejéből. A hátralévő időben az addig is főszerepet játszó játéKveze- tő .ítéletei /voltak emlicésre méltóak. A játék képe alap­ján a döntetlen eredmény lett volna reális. Sárga lap: Palotás, Kemenes, ill. Kar­dos. Jók: Kemenes, Öze I., Palotás. — Lepsényi — Jászkisér—Debreceni Vo­lán 2:0 (2:0). Jászkisér, 400 n., v.: Heckmann. Jászkisér: Kökény — Csillik, Bérezési, Kissnémeth, Szabó F., Ko­vács, Postás, Menyhárt, Tóth L., Gócza (Gólya), Tóth J. — Edző: Bukhár László. D. Vo­lán: Mikhádi — Sólyom, Föl­di (Györki Gy.), Harangozó, Nagy S.i Sallai (Balogh ®.), Szabó, Váczi, Mártha, Györ­ki B., Rácz. Edző: Szolnoki Gyula. Nehezen lendült já­tékba a hazai együttes. Az I. félidőre a közepes színvonal volt a jellemző, majd a 10. percben baloldalról Tóth J. lövése a kapufáról kipattant és a berobbanó Tóth L. biz­tosan fejelt la (hálóba, 1,:0. Ezután is a hazaiak marad­tak támadásban, és a 12. percben Gócza lövését Mik­hádi csak beljebb tudta se­gíteni, 2:0. Fölényben ját­szott a hazai együttes, de a helyzetek sorozatát hagyta ki. A 15. percben Tóth J lö­vése a kapufán csattant, a 16. percben Postás alig lőtte mellé, a 25. percben pedig Tóth L. alig fölé. A 30 perc­ben Mikhádi óriási bravúrral védett. A kétgólos vezetés tudatában a hazai együttes kissé kiengedett. Szünet után a vendégcsapat játszott job­ban, de gólt képtelen volt lő­ni. A II. félidőre már csök­kent a játék színvonala. Vég­eredményben a hazai együt­tes gyengébb játékkal otthon tudta tartani a két bajnoki pontot a helyenként lelkesen és a II. félidőben mezőnyfö­lényben jól játszó vendégcsa­pat ellen. Jó játékvezetés, sportszerű mérkőzés. Sárga lap: Harangozó. Jók: Bérezé­si, Szabó F., Tóth L., ill. Nagy S., Szabó, Györki B. Ifi: Jászkisér—Debreceni Volán 3:3. — Ficzek — |A rádió és la televízió műsora I Rádió | SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Ray Philips régi slá­gereiből. — 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Cseh Éva. (A tartalomból: Me­zőgazdasági munkán az osz­tály — Kedvenc játékjaim — Sokat olvasok — Ü.i felvéte­leinkből. — 17.30: A törökszent­miklósi Rózsa Ferenc téri és a Bethlen úti iskola kórusai éne­kelnek. — 17.40: Téglaiporos a kalapom. Riporter: Dalocsa Ist­ván. — 17.50: Mezei szőttes. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A Bikini együttes felvételeiből. — 18.26—48.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Információs kultúra — információs technológia. — 8.57: A Népzenei Hangos üjság mel­léklete. — 9.44: Mozart-művek gyerekeiknek. — 10.05: Az MR 10—14 — különkiadása. — 10.35: Szigeti József hegedül1. — 11.38: Irodalmunk a felszabadulás után. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Balettzene. — 13.52: Vavrinecz Béla: Balti népek táncai. — 14.02: Muzsikaszó. — 14.40: Élő világirodalom. — 15.05: Nicanor zabaleta hárfázik. — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolá­sok műsora. — 16.00: Két szim­fonikus költemény. — 16.29 r Zengjen a muzsika. — 17.05: Irodalmunk a felszabadulás után. — 17.30: Filmzene. —17.45: A Szabó család. — 19.15: Bo­ross Lajosi népi zenekara ját­szik, Molnár Ferenc nótákat énekel. — 19.43: Játék a veze­tésben. — 20.13: Lemezmúze­um. — 21.01: Gazdasági reform­korok. — 21.31: A King’s Sin­gers és a könnyűzene. X/10. rész. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Dr. ÜjpéteryrEgy magyar diplomata emlékezései­ből. II. rész. — 23.13: Palestri- na: Énekek éneke. — 23.25: A Tátrai vonósnégyes játszik. — 0.10: Népszerű zenekari mu­zsika. PETŐFI: 8.05: Indülók, táncok. — 8 35: Társalgó. — 10.00: Zenedél­éLőtt. — 12.25: Ifjúsági könyves­polc. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.30: Muzsikáló természet. — 13.35: Tréfák. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Tini-toniik. — 18.35: Beszélni ne­héz. — 18.47: Régi magyar mu­zsika. — 19.01: Barangolás ré­gi hanglemezek között. — 10.35: Csak fiataloknak! — 20.35: Ti­zenkét szék. Ilf és Petrov re­génye — X1I/7. rész. — 21.03: Most érkezett ... — 21.31: Nó­ták. — 21.55: Magángyűjtemény. — 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Griselda. Részletek Bo­n/oncini operájából. — 9.50: Ma­gyar tkam aramuzsika. — 10.30: Szerelmi kettősök — operettek­ből. — 11.40Zenekari muzsika. — 13.07: Hángszeres népdalfel­dolgozások. — 13.30: A country­zene kedvelőinek. — 14.00: Iro­dalmunk a felszabadulás után. — 14.40: Kamarazene. — 15.25: Ü.i operalemezeinkből. Fauré: Pénelopé. Háromfelvonásos ope­ra. — Közben: 16.30: Teljesít­mények nyomában. — 17.00: Az operaközvetítés folytatása. — 18.06: Zenekari muzsika. — 19.43: Könyvszínpad. — 20.13: Liszt-kórusművek. — 20.30: ,,A zene összes napsugara”. Demis Russos énekel. — 21.00: Régi olasz muzsika. — 21.38: Rádió­színház. Bezzeg régen más volt ez a játék. James Saunders, kisthangjátéka. — 21.57: Csaj­kovszkij: III. szimfónia. — 22.43: Napjaink zenéje. A varsói Mu- sic Workshop hangversenye a radenci kamarazene-fesztiválon. iTelevfzió 8.00: idősebbek is elkezdhetik. Tévétonna (ism., színes). 8.05: IskoOiatévé. Élővilág (ált. isk. 7. oszt.) Sarkvidékiek és a tengerek élővilága. 8.35: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) így nem játék! 9.00: Technika (ált. isk. I. oszt.). A gyúrható anyag (színes). 9.25: Magyar, irodalom (ált. isk. alsó tagozat) Állartmesék. Farkas koma kántorsága (színes). 9.50: A hegyszeros. Szovjet fűm (színes). 11.25: A vászonra festett képek restaurálása Francia rövidfilm (ism., színes). 11.45: Képújság. 14.55: Iskolatévé. Kölcsönhatások. - Mágneses kölcsönhatások (színes). 15.10: Technika (ált. isk. 1. oszt.) A gyúrható anyag (színes).' 15.35: Deltácska. Környezetvédelem. 15.55: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). A könyvtár mindent tud. ifi 30: Hírek. 16.35: Opálláz. Osztrák rövidfilm (isim., színes). 17.00: Kétmillió. Riportműsor. 17.35: örökzöld dallamok. Randevú a Georgia bárban (ism., színes). 18.00: Kéoújság. 18.05: Reklám. 18.20: Kaláka. A szegedi körzeti stúdió műsora (színes). 18.50: Reklám. 19.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.10: Esti mese. Kunhegyes Szolnokon győzte le a Vegyiműveket Kunhegyes—Szolnoki Ve­gyiművek 1:0 (0:0). Vegyiművek pálya, 150 n. V.: Jancsó. Vegyiművek: Öl­lé—Fedor, Tánczos, Dobos, Csizmadia, Kun (Busi), Sza­bó J., Vadkerti, Varga, Adorján, Tóvizi. Szemerkélő esőben, közepes színvonalú és iramú mérkőzést látha­tott a közönség, amely kí­váncsi volt az addig veretlen Vegyiművekre, de csalódniok kellett. A hazaiak támadgat- tak, a vendégek pedig szer­vezetten védekeztek, viszont nem volt nehéz semlegesíte­ni a Vegyiművek gyámolta­lan csatársorát. Az I. félidő­ben Vadkertit két ízben is a 16-oson belül buktatták, de a játékvezető sípja néma maradt. A II. félidő elején viszont lesgyanús helyzet­ben Szabó Gy. megszerezte a vendégeknek a győzelmet jelentő gólt. Nagyobb sebes­ségre kapcsoltak a hazaiak, de továbbra sem volt átütő­erő a csatársor játékában, a biztos helyzeteket sem tud­ták értékesíteni. A játékve­zető téves ítéletei rendre fel­borzolták a közönség és a játékosok idegeit. Jók: a tel­jes vendégcsapat a lelkes já­tékért, míg a hazaiak közül Dobos, Fedor és Tánczos akarata dicsérhető. Ifi: Sz. Vegyiművek—Kun­hegyes 1:2. Karcag—Tiszafüred 1:1 (0:0). Karcag, 800 n. V.: Bartha. Karcag: Kövesligeti—Var­ga, Tóth, Tüdős, Török, Haj­dú T. (Kiss), Erdei, Nagy, Laurencsik (Papp), Bállá, Antal. A KSE-nek az első 10 percben három gólt ígérő helyzete adódott, azonban Kovács kapus bravúrral há­rított. Ezzel mintha el is lőt­te volna puskaporát a kar­cagi gárda. A II. félidőt is karcagi rohamok vezették be. A 61, percben Antal bújt ki a védők között és meg­szerezte a vezetést, 1:0. A 69. percben a hazai védők szabálytalankodtak a 16-os oldalvonala közelében. A kapu elé ívelt labdát Galaj- da a hálóba lőtte, 1:1. A ha­zaiak nagy hajrát vágtak ki, azonban a gólszerzés nem sikerült. A mindvégig rend­kívül ' szívósan, keményen védekező vendégek megérde­melten vitték el az egyik pontot) A KSE-ben; nemi 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Kórház a város szélén. Csehszlovák filmsorozat XX/16. rész: Gyulladás (színes). 21.00: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegy­zete. 21.10: Stúdió ’83. A televízió kulturális heti­lapja (színes). 22.15: Kockázat. A külpolitikai szerkesztő­ség gazdaságpolitikai ma­gazinja (színes). 22.45: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Johannes Brahms: B-dúr zongoraverseny (színes). 20.50: Tv-híradó 2. (színes). 21.10: Reklám. 21.20: Háború a levegőből. Amerikai dokumentumfilm (színes). 22.10: Svejk a II. világháborúban. A KISZ kísérleti stúdió filmje. 22.50: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.55: Híradó. 16.10: Mina, a szabadság szele. Kubai film (ism.). 17.55: Szakmunkástanulók műsora. 18.25: Fiatalok Tv-klubja 1. rész. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Fiatalok Tv-klubja 2. rész. 21.30: Időszerű események. 22.00: Színművészeti magazin. 22.25: Középiskolások műsora (ism.). ' volt átlagon felüli teljesít­mény, a vendégeknél Ko­vács (a mezőny legjobbja), Kocsis, Papp és Deli dicsér­hető. Ifi: Karcag—Tiszafüred 3:2. Kunmadaras—Törökszent- miklós 1:1 (0:0). Kunmadaras, 300 n. V.: Terenyei. Kunmadaras: Dón­ké—Iványi, Guba, Kiss, Lé­vai I, Kisari, Fazekas, Far­kas, I. Kun, Szarka. (Lévai II), Szalmási. Mindkét já­tékrészt nagy küzdelem és sok elpuskázott gólhelyzet jellemezte. A 60. percben egy hazai akció végén Far­kas I, talált a hálóba. Ezt követően a vendégek na­gyobb sebességre kapcsoltak és a 72. percben ha egy vi­tatható 11-esel is, de egyen­lítettek. A játék képe alap­ján igazságos döntetlen szü­letett. Jók: Donkó, Lévai I, Kiss, ill. Kozák, Kocsis, Len­gyel. Ifi: Törökszentmiklós— Kunmadaras 5:2. Jászárokszállási Vasas— Jászfényszaru 4:0 (3:0). Jászárokszállás, 500 n. V.: Tóth. J. Vasas: Kaszab—Tá­bori ., Nagy S., Varga, Mun- tyán T., Nagy T., Banka, Papp (Kiss B.), Tuza, Bobák (Tábori B.), Csikós. Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. A 16. percben Csi­kós nagy lendülettel húzott el a baloldalon, beadását Banka ügyesen fejelte a há­lóba a dermedten álló ka­pus mellett. A 37. percben Tábori I. átadása Tuza elé került, aki Bankához ját­szott s ő újabb gólt szer­zett. A 40. percben Tuza buktatásáért megítélt bün­tetőt Banka biztosan értéke­sítette. A vendégek kemény játékkal léptek fel, azért ketten is sárga lapos figyel­meztetésben részesültek. Szünet után a 60. percben a csereként beállt Kiss B. re­mekül lépett ki a védők kö­zül, és hatalmas gólt rúgott. A játékvezető magabiztosan, jól vezette a mérkőzést. A Vasas csapatának minden tagja nagy igyekezettel ját­szott, a vendégeknél kiemel­kedő teljesítményt nem nyújtott senki. Ifi: Vasas—Jászfényszaru 2:0. Jászjákóhalma—Tiszaföldvár 1:0 (0:0). Jászjákóhalma, 200 n. V.: Abonyi. Jászjákóhalma: Rostás*—Deszpoth, Fejes, Rácz, Gólya, Ambrus, Pal­csó, László, Szőllősi, Treba (Sípos), Nagy L. A közepes iramú és színvonalú mérkő­zésen az első félidőt meddő hazai fölény jellemezte, két nagy helyzettel. A második félidőben fokozódott a hazai nyomás. A vendégvédelem egyetlen hibáját Palcsó hasz­nálta ki a 75. percben, mikor Nagy L. labdáját okosan emelte át a kapus felett. Igazságos eredmény. Jók: Fejes (a mezőny legjobbja), Gólya, Rácz, illetve Szűcs, Farkas I. Ifi: Tiszaföldvár—Jászjá­kóhalma 1:0. Kunszentmárton—Szolnoki MÁV MTE junior 5:1 (2:0). Kunszentmárton, 100 n. V.: Szaszák. KTE: Kovács —Dézsi, Szarvák L., Hür- kecz, Szarvák A., Sza’bó, Gellér, Földi, Kerekes (Gu­lyás), Hábensusz, Király. Közepes iramú mérkőzésen bátran támadtak a csapatok és mindkét kapu előtt adód­tak helyzetek, de a kihasz­nálás csak két helyi játékos­nak sikerült. Hábensuszt és Kerekest a széleken nem tudták tartani, középen pe­dig a gyors mozgású Király, Földi, és Gellér révén kerül­tek létszámfölénybe a,z igyekvő szolnoki fiatalokkal szemben a helyiek. Sárga lap két szolnoki és egy KuTE játékosnak jutott a jól veze­tett, sportszerű mérkőzésen. Góllövők: Hábensusz (3), Ki­rály (2), illetve Kovács L. Jók: Hürkecz, Szarvák L, Hábensusz, Kerekes, Földi, ill. Sós, Sóti, Barcsai. Ifi: Szolnok—KTE 6:2. Mezőtúri FSE—Szászberek 1:0 (0:0). Mezőtúr 200 n. V.: Kö­kény. Mezőtúr: Berkes—Pa- tócskai, Takács, Juhász, Nagy K., Bója, Zsuró, Pó­lyák, Ádám, Beleczki, Pap. Csere: Jegesi, Horváth Z. A Szászberek védekező takti­kája eleve mezőnyfölényt biztosított a mezőtúriaknak, de gyámoltalan támadóik nem tudták gólra váltani. A második félidő elején a ki­támadó vendégek több szép akciót vezettek, és ezek egyi­ének végén Szabó J. csapa­ta egyetlen, de a mérkőzés legnagyobb helyzetét ügyet- lenkedte el. Ezután a „följa- vult” főiskolás támadók többször is át játszották a védőket, büntetőből gólt sze­reztek, és számos góllal ke­csegtető helyzetet alakítot­tak ki. A főiskola megérde­melten nyerte a végére is­mét kiegyenlítetté váló küz­delmes mérkőzést. Góllövő: Béleczky. Jók: Juhász, ill. Farkas. Sárga lap: Nagy K. (Mezőtúr), kiállítva: Donkó I. (Szászberek). Sz. Cukorgyár—Középti­szai Medosz 2:2 (2:1). Szolnok 200 n. V.: dr. Bot­ka. Sz. Cukorgyár: Csécsey —Rákóczi, Márkus, Kormos, Pusztai, Kovács (Nagy), Szá­lai, Mihályi, Koncsik, Cso1- lák, Szentmiklósi. Már az el­ső 20 percben kétgólos veze­tést szereztek a hazaiak, de a harcosabban játszó Me­dosz megérdemelten egyenlí­tett ki. Kemény belemené- sekkel tarkított mérkőzésen a Cukorgyár több százszáza­lékos helyzetet hagyott ki G: Szentmiklósi, Kovács, ill. Süveges, Szerencsi. Jók: Márkus, Mihályi, Koncsik, ill. Herczeg, Süveges. Ifi: Sz. Cukorgyár—K. Medosz 0:1. Túrkeve—Szajol 3:2 (1:1). Túrkeve, 200 n. V.: Hegyi. Túrkeve: Ferencz—Vad L. (Farkas), Tímár, Vad Gy., Nemes, Bartha, Kormos, Nagy K., Hegyi, Kozma, Sze­gő. Lendületesen kezdett a hazai csapat, és a harmadik percben Bartha révén meg­szerezte a vezetést. Egy gyors ellentámadás révén Suki egyenlített. Továbbra is a hazai csapat játszott fö^ lényben, de a helyzeteit nem tudta kihasználni. A II. fél­időben újból támadólag lé­pett fel Túrkeve, több hely­zetet kihagyott, a vtezeté/st az 50. percben sikerült meg­szerezni Nagy Károly ré­vén. Kezdés után közvetle­nül egy gyors ellentámadás révén egyenlítettek a vendé­gek. A gól után a hazaiak közül hárman is elvétették, százszázalékos helyzetben a labdát. A támadások ered­ménye, hogy a 85. percben Kozma megszerezte a veze­tést, egyben a hazai csapat első győzelmét. Góllövők: Bartha, Nagy K„ Kozma, il­letve Suki, Szabó. Jók: az egész hazai csapat, illetve Török, Hernek, Suki. Ifi: Túrkeve—Szajol 3:0. Úttörő birkózók Előkelő túrkevei helyezések 16.05: Román tájakon. 16.25: Fiatalok1 klubja. 17.00: Család és iskola. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Mezőgazdasági figyelő. 20.30: Nemzetközi tv-hírek. 20.55: Tv-ankét. 21.15: Tv-Színház: A bátorságnak nincs ára. 22.30: Tv-híradó. A Túrkevei VSE birkózói szombaton és vasárnap Hód­mezővásárhelyen úttörő sza­badfogású versenyen indul­tak. Eredményeik, A-kategó- ria, 29 kg: 1. Nagy István, 32 kg: 3. Csizi Ferenc. B- kategória, 35 kg: 1. Nagy Já­nos, 45 kg: 2. Mészáros Sán­dor, 53 kg: 1. Fábián Sán­dor, ,58 kg: 2. Fórizs János. Tatabányán, az ifjúsági sza­badfogású országos bajnok­ságon Fórizs Sándor a 65 kg-os súlycsoportban bronz­érmet szerzett.

Next

/
Thumbnails
Contents