Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
Memzetközi körkép 1983. SZEPTEMBER 17. Hetven óra Helsinkiben 2. Erőműfői a Vükig Helsinkiben egyetlen beszélgető partnerem sem mulasztotta el az alkalmat, hogy szóljon a finn és a magyar külpolitika közös vonásairól. Északi rokonaink rendkívül aktív, békeszerető, semleges irányvonalat követnek. Meggyőződéssel vallják, hogy kapcsolataink példaképül szolgálhatnak a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködéséhez. És mindjárt sorolják a magasszintű találkozókat. Hogy Kádlár János 1973-ban járt Finnországban, 1975-ben pedig szintén ott volt, hogy aláírja a helsinki záróokmányt. Hogy Urho Kaleva Kekkonen volt elnök háromszor járt Magyarországon, s hogy az új államfő Mauno Koivisto is a Szovjetunió után először hazánkba látogatott el. Oondok ős remények Sok szó esett az európai együttműködés és biztonság ügyéről, amelynek előmozdításáért a finnek és a magyarok egyaránt sokat tettek. A Finnlandia-palotánál, ahol az európai biztonsági értekezletet tartották, s ahol földrészünk 33 államának, valamint az (Egyesült Államoknak és Kanadának a vezetői 1975 nyarán aláírták a helsinki záróokmányt, nem én voltam az egyedüli, aki a szemerkélő esőben szívesen sétált. A finnek már az októberi Európa-tanácsko- zást emlegetik, amelyen a stockholmi bizalomerősítő és leszerelési konferenciát készítik elő. 1985 nyarán méltóképpen kívánnak megemlékezni a helsinki záróokmány aláírásának 10. évfordulójáról. Szóltak gondjaikról is. Arról. hogy a nemzetközi politikában ma nehezebb idők járnak, a tőkés világgazdasági válság őket is sújtja. Pauli Opas nagykövettel, a finn külügyminisztérium külkereskedelmi főosztályának vezetőjével először országa gazdasági helyzetéről beszélgettem. — A világgazdaság állapotától mi is nagyon függünk — mondotta. — Nemzeti termékünk 34 százalékát a külkereskedelem útján realizáljuk. Az elmúlt két esztendőben nehéz helyzetbe hozott bennünket is a válság, s még aa idei év sem könnyű. Legfőbb gondunk az inflációi. Bár a nyugateurópai átlagnál nem rosz- szabb, reméljük, az idén kiKádár János aláírja a helsinki záróokmányt Mauno Koivisto elnök 1982 szeptemberében ellátogatott Debrecenbe a tudományegyetem finnugor tanszékére. A képen Koivisto (bal szélen) emlékplakeittet kap vendéglátóitól lene százaléknál nem lesz nagyobb a drágulás. A másik nagy gondunk a munkanélküliség. Noha a nyugat-európai tíz százalékos átlagnál jóval alacsonyabb, mégis a munkaképes lakosság hat százalékát érinti, ezért jelentős probléma. A jövő év talán már kedvezőbb lesz. Az idén 2—2,5, 1984-re pedig már 3—4 százalékos gazdasági növekedéssel számolunk. — Ilyen körülmények között hogyan látja a finn— magyar gazdasági kapcsolatok jelenét és perspektíváit? — Jó alapot teremtett a gazdasági együttműködéshez az országaink között 1976- ban kötöitt megállapodás a kereskedelmi akadályok kölcsönös megszüntetéséről. Bár most a világgazdasági válság miatt némj megtorpanás mutatkozik a kapcsolatok fejlődésében, mégis meggyőződésem, hogy a gyors növekedi folytatódni fog. Megduplázott forgalom Csupán egy adat arra, hogy milyen imponálóan fejlődtek gazdasági kapcsolataink: a világgazdasági mélypont idején, 1978—80 között megdupláztuk kereskedelmi forgalmunkat. A finnek elsősorban az erdőgazdasági ipar termékeit. s fogyasztási cikkeket szállítanak hozzánk, mi főleg kohászati, vegyipari és energetikai berendezéseket adunk el náluk. Alkalmam volt ellátogatni Helsinki épülő 150 megawattos erőművébe, ahol 29 magyar dolgozik. Ez a közepes nagyságú távfűtő erőmű finn—magyar—svájci kooperációban készül. A magyarok a turbinát szállítják hozzá. Ezt, és megbízás alapján a svájci generátort szerelik. A munkálatok vezetőjétől, Rademiczky Lajostól tudom, hogy az építkezésben magyar részről a Láng Gépgyár, a Ganz Villamossági Művek és a Trans- elektro külkereskedelmi vállalat vesz részt. — A finn piacon a határidő pontos betartása csupán belépőjegy, nem érdem — jelentette ki a magyar építésvezető. — Nagyon szigorú feltételek között dolgozunk. Ha nem tartanánk magunkat a megállapodáshoz, a következő versenytárgyalásnál már szóba sem jöhetnénk. Egy év múlva, december közepére, ha törik, ha szakad, üzemelnie kell az erőműnek. — Nem ez az első üzletünk Finnországban — tette hozzá iKaltai J ózsef, a Transelefctro képviselője. — Már tíz gépegységet adtunk el itt. Ebből négy komplett turbogépcsoport volt. Szó van harmadik piaci együttműködésről is, ebben nagy ' ehetőségeket látunk magyar és finn részről egyaránt. Nehezen búcsúztam el Helsinkitől, a finnektől, hiszen még annyi mondanivalónk lett volna egymásnak. Ugye, tudják Magyarországon, hogy azok közül, akik magyarul tanulnak, évente húsznharmincan részt vesznek a debreceni nyári egyetem munkájában? Hogy az espoói erőmű milyen jól bevált? Hogy a finnek rajonganak a magyar kosztért? Számtalan megbízás, üzenet, apró ajándék. Hogy a madridi Európa-konferencián finn kezdeményezésre, magyar támogatással javaslatot fogadtak el a (kis nyelveken született értékek népszerűsítésére? Hogy a finn rádióban magyar nyelvtanfolyam volt Jó napot! címmel, s a televízió jóvoltából a finnek is ismerik Vukot, a kedves kis rókát? Már indul a repülőgép? Viszontlátásra! Viszontlátásra Magyarországon és Suo- miban! A helsinki Finlandia-palota üiumiimiim LIBANON: Pótháború pótadukkal Pershinget a kertbe? Az NSZK kormánya „nem áhítozik” az amerikai rakéták után — jelentette ki Helmut Koh.1 kancellár a bonni -kabinet legutóbbi) ülésén. Az NSZK lakosságának 75,5 százaléka a genfi tárgyalások kudarca esetén is ellenzi az amerikai rakéták telepítéséit és a telepítés megkezdése helyett inkább a tárgyalások november után történő meghosszabbításét tartja helyesnek — szögezte le a ma-nnheimi kutatócsoport egy felmérés bén, amely igencsak különös körülmények között került nyilvánosságra egyl nappal Kohl kijelentése előtt. Lehetséges lenne, hogy ezeket a rakétákat (a 108 Pershing—2-t és a 96 robotrepülögénétő) ..senki” senki sem akarja és azok mégis az NSZK területére kerülnek? Aligha. Ami a lakosság elutasító magatartását illeti, az vitán felüli. Az említett közvétemény- kuitatás szerint még a CDU— CSU-választók 61.8 százaléka is az új nukleáris rakéták ellen van. A közvélemény szembenállása Igazán kézzelfoghatóvá az októberi békehét során válik majd. amikor a békemozgalom szervezésében — egyebek között — Hamburgban. Bonnban és Stuttgartban hatalmas -megmozdulások lesznek a telepítés étiéin, a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében. Ez a< várható, tömeges tiltakozás kettős reakciót váltott ki a hatalmon levőkből. Először: nem szabad nyilvánosságot adni a tömeghangulatnak, el kell hallgatni azt. Ezért a ZDF televízióállomás, amely a felmérés elvégzésére a megbízást adta a mannheimi kutatócsoportnak, nem közölte a kormány számára a rendkívül kellemetlen adatokat. Így azok csak (kerülő úton (feltehetően tisztességes újságírók bátorságának köszönhetően) láthattak napvilágot, nagy vihart kavarva az amúgy is egyre feszültebbé váló -nyugatnémet politikai életben. Másodszor: a kormány több millió márkás propagandakampány elindítását határozta el a közvélemény megnyerése vagy legalábbis semlegesítése céljából. A kampány máris megkezdődött. A magát „bonni békefórumnak” nevező szervezet százezer példányban felragasztható, rajzos röplapot adott ki a NATO támogatására az aláhbi szöveggel: „Inkább egy Pershing a kertemben, mint egy SS—20-as a tetőmön”. A hadügyminisztérium ugyancsak százezer példányban brosúrát jelentetett meg egy m-agánkiadőnál a kormány „biztonságpolitikai célkitűzéseiről”. A televízióadásokban egyszeriben háttérbe szorultak a telepítést ellenző és előtérbe kerülnek az azt támogató véleményeik. Október elején a napilapok hétvégi kiadásához 17 millió példányban mellékelik a Politik című folyóirat „megfelelő szemlélettel” elkészített számát. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt határozottan fellép ez ellen, demagóg propagandának és konfrontációs irányvonalnak minősíti a kormány kampányát. Az SPD vezetése úgy döntött, hogy — a szakszervezetek több milliós táborához hasonlóan — a párt egymilliós tagsága is részt vesz a nyugatnémet békemozgalom október 22-1 tüntetésein. A kormányzat mégis a pro- propagandakamipányt fokozza — ahelyett, hogy Washingtonra igyekezne befolyást gyakorolni a genfi megegyezés elősegítése érdekében. Pedig így aligha lehet elkerülni a forró őszt — és a Pershingek telepítésének növekvő veszélyét sem. Mert akárhogy szól is a 'kampányjelszó, nem sokan lesznek, akik nagyabb biztonságban érzik majd magukat, amikor Pershing—2 rakéta bújik ki a „kertjükben”. Izrael átcsoportosította dél-libanoni erőit. Most kisebb területet, tant megszállva, mint korábban, de ennek az éri ntettek közül senki sem örül igazán, különös módon a legkevésbé a libanoni kormány, de a kormánynak hadat üzent drúzok sem ujjongtak. Libanonban ugyanis most mindenki azt várja, hogy véres „számlarendezés” következik azon a területen — a Suf-hegységben — ahonnan az izraeli erőket Hátrább vonták. A libanoni kormány minden kezébe kerülő területen le akarja fegyverezni a milíciákat — a Suf térségében ez elsősorban a drúz és a síita fegyveresekre vonatkozik — és végeredményben helyre akarja állítani a régi rendet, amelyben a kulcs- pozícióik a Nyugat-barát keresztények kezében voltak. De a drúzok talán még jobban tartanak attól, hogy a keresztény falangista fegyveresek — akiket a közülük való Dzsemajel elnöknek eddig nemigen sikerült megfegyelmeznie — még hamarabb is megkezdik a mohamedán területek „pacifikálását”. A szíriai csapatok 1976- ban, az akkori libanoni kormány kérésére, az Arab Liga hozzájárulásával a falan- gisták támogatására jöttek nagyobb számban Libanonba. Akkoriban úgy tűnt, hogy a libanoni mohamedán baloldal, élén a drúzokkal, a PFSZ támogatásával a maga javára billenti a libanoni erőegyensúlyt. Az arabközi nézeteltérések miatt ez a kilátás nyugtalanította a szíriai vezetést. A szíriai döntőbíráskodás nyomán a libanoni polgár- háború gyakorlatilag patthelyzettel végződött — ám a harcok folytatódtak. Ezután Szíria már minden alkalommal a libanoni mohamedánok és a palesztinok pártját fogta a falangisiták későbbi egyensúlybontó törekvéseivel szemben, annál is inkább, mert Izrael mind nyíltabban segítette a falangista—keresztény milíciákat. Szíriának elemi érdeke, hogy nyitva tartsa e „második frontját” Libanonban Izraellel szemben, miután a golani front az 1974-es csapatszétválasztási egyemény folytán érinthetetlenné dermedt. Szíria az általános rendezés reményében ment bele az 1974-es megállapodásba. ám utóbb Egyiptom magára hagyta:, Izrael pedig hallani sem akar az 1967- ben elfoglalt Golan-magas- latok visszaadásáról. A libanoni front jelenleg Szíria adúja arra az esetre, ha egyszer mégis komoly tárgyalásokra lehetne késztetni Izraelt. Ez a libanoni mohamedánok és a palesztinok érdeke is, akik Szíria nélkül nem állhatnának meg a falangista, izraeli és — most már — amerikai katonai nyomással szemben. A szíriai erők libanoni jelenléte tette lehetővé, hogy a PFSZ az utóbbi években folytathatta fegyveres harcát is Izrael ellen, „nyitva tarthatta” a frontot. Éppen ezt a libanoni második frontot — és vele a libanoni palesztin jelenlétet — akarta felszámolni, megszüntetni a tavaly júniusi izraeli invázió. S ha ez a cél közvetlenül megvalósíthatat- lannak bizonyult is. akkor „pótadúja” Szíriával szemben — s ez nem más, mint DéL Libanonnak ezentúl is izraeli megszállás alatt maradó része. A most kiürített területek sorsa bármi is lesz — a zűrzavaros helyszíni jelentések tanúsága szerint az egyik irányba az amerikai tüzérséggel támogatott libanoni kormányerők és a falangis- ták nyomulnak előre, a másik pedig szíriai támogatással a drúz fegyveresek, s mindketten a félé, amerre az ellenfél gyenge pontjait sejtik — a robbanékony helyzet megváltoztatására ilyen körülmények között egyhamar nem lehet számítani. Legfeljebb a polarizálódás lesz valamelyest élesebb: Szíria a napokban nyíltan szakított a libanoni kormánnyal és kérte az Arab Ligát, hogy Egyiptomhoz hasonlóan Libanont is közösítse ki az Izraellel való egyezkedése miatt. A libanoni falangisták pedig átmeneti nézeteltérések után most ismét nyíltan izraeli támogatásért folyamodnak, a kormány számít az amerikai csapatokra is, és kérte, hogy az Arab Liga egyértelműen vonja vissza a szíriai csapatok 1976-ból datálódó libanoni megbízatását. Mindettől azonban csak az áldozatok száma nő tovább Libanonban. És amíg a Szíriái és palesztin érdeket semmibe vevő Egyesült Államok, a vele szövetséges arab országok és Izrael továbbra is arra kényszerítik Szíriát és a PFSZ-t. hogy Libanonban vívják harcukat a Gólánért és Ciszjordániá- ért. még a reménye is elvész annak, hogy Libanon valaha ismét egységes egész legyen. Mészáros György Forró drót, forró ősz Húsz esztendős a forró drót. Két évtizede született meg a Szovjetunió és az Egyesült Államok ama megállapodása, • amely közvetlen — másodperces kapcsolású — telefonvonal megteremtését határozta el Moszkva és Washington, a Kreml és a Fehér Ház között. Az elképzelés, hogy a két nagyhatalom vezetői sürgető vészén»« Jern esetén pillanatok alatt tárgya’ni tudjanak egymással, nem véletlenül éppen a húsz év előtti nyáron vált valóra. A világ akkor még nem volt olyan messze a második világháború utáni idők talán legfenyegetőbb konfliktusától, a karib-tengeri válságtól, amely rémisztő közelségbe hozta egy minden eddiginél sokkalta puszii több, nukleáris megsemmisüléssel fenyegető hadakozás rémét. Ugyanakkor azon a nyáron már túl volt a világ az addig lagreménykeitőbb nemzetközi tárgyaláson, a szovjet —amerikai csúcstalálkozón is. Az a józan felismerés szülte a forró drótot, hogy nem lehet fontosabb dolog, mint a totális pusztulás elkerülése, tehát ki kell küszöbölni, már amennyire lehet, a véletlen összecsapások lehetőségeit. Természetes, hogy ez már feltételezte a nagyfokú politikai belátást, annak felismerését, hogy minden nézeteltérés ellenére el kell fémünk együtt ezen a glóbuszon. A forró drót, amelyet utóbb kiépítettek Moszkva és a fontosabb nyugat-európai fővárosok között is, arra szolgál máig, hogy végletes bajok esetén akár az • utolsó pillanatban is meg lehessen fékezni a pusztítás fegyvereit. Bajok, világot fenyegető veszedelmek elhárítása volt a szülő eszme, a nemzetköri viszonyok józan értékelése, a növekvő — kölcsönös politikai belátás a feltétel. Nem véletlenül kell ma — húsz év után — ugyanezeket a motívumokat hangsúlyozni. Világunk ugyanis alighanem újabb veszedelmes időszakba lép ezen az őszön. A tömeges pusztulás megakadályozása a tét. Pontosabban: a pusztulás eszközeinek kordában tartása. Az idei év végéig el kell dőlnie, hogy újabb atomfegyverek százai „települnek” az öreg kontinens nyugati felén — s ha igen, akkor logikusan válaszként a keletin is — avagy talán még megmenekülhetünk egy kiszámíthatatlan következményű, iballátthatlatian végű fegyverkezési versenytől. Genfben már megkezi- dődtek erről a szovjet— amerikai tárgyalások, s már megkezdődött a rakéták irtózatos veszedelmétől félő nyugat-európai tömegek tiltakozó hadjárata is. Százezrek, milliók követelik a józan belátást, a politikai megegyezést, a fegyverek hadrendbe állítása hélyett. Tehát azok a gondolatok motiválják a békemozgalmakat, amelyek annak idején a forró drótot is megteremtették. Az út azonban a mindenki szamára megnyugtató sikerhez, a rakéták helyett a róluk való lemondás kompromisszumához nagyon is göröngyös. Nem ok nélkül nevezik máris forrónak az előttünk álló őszt a világpolitikáiban. A józan észre apellálnak a béke hívei szerte Európáiban. s az egész világon. Azt remélve, hogy napjaink politikai forróságát enyhülitebb, biztonságosabb légkör váltja fel — mihamarabb. Avar Károly
