Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-03 / 182. szám

A táborozás alkalmával igen sok túrát tettek a gyerekek a környező vidékekre. Képünkön az isiállóskői barlanghoz is (ölkapaszkodtak Nem lett korábban piros (drágább se) a paradicsom Szezonkezdés a földeken és a konzervgyárban 3. oldal Világtalálkozó Budapesten magyar orvosokkal Libanoni—amerikai megbeszélések egy 150 tudományos előadás a gyógyítás történeti témái­ról, elméleti kérdéseiről, az orvosi kutatásokról és gya­korlati tapasztalatokról. Az első plenáris összejőve- , télén Zoltán Imrének, á MOTESZ elnökének bevezető szavai arról szóltak, miért fontos ez a nemzetközi jel­legű magyar rendezvény. Egyfelől azért — mondta — mert fórumot ad a szakmai értékek, á tudományos és klinikai munkálkodás köl­csönös megismertetésére, másfelől pedig elősegíti a vi­lág magyar orvosainak kap­csolatteremtését és -bővíté­sét, az eddiginél szorosabb személyi együttműködést. A Magyarok Világszövetsé­ge nevében Gosztonyi János főtitkár mondott megnyitó beszédet, külön is köszöntve a külföldről hazalátogatott mintegy 200 orvost. Ezután megkezdődött a vi­lágtalálkozó tudományos elő­adássorozata. Tegnap a szolnoki városi tanács nagytermében a há­zigazdák nevében Bíró Bol­dizsár, a városi tanács elnök­helyettese nyitotta meg a Magyar Urbanisztikai Társa­ság álltai meghirdetett NyíLt hetek ’83 rendezvénysorozat szolnoki programját. Köszön­tötte az ' elnökség tagjait, köztük Sándor Jánost, a vá­rosi pártbizottság titkárát, Bekényi Istvánnét, a Haza­fias Népfront városi bizott­ságának titkárát. Barna Gá­bort, a Magyar Urbaniszti­kai Társaság főtitkárát, a Soproniból, Pécsről, Kecske­métről, Egerből és az ország többi más városából érkezett vendégéket, szakembereket. (Furcsa, hogy Szolnok me­gyéből csak a mezőtúri szak­embereket érdekelte a meg­nyitó napjának szakmai programja). „Örömmel vállalkoztunk arra, hegy házigazdái le­gyünk egy olyan rendezvény- sorozatnak, amelytől azt re­méljük hogy segíti város­építő, szépítő munkánkat” — mondta bevezető szavaiban Tegnap Budapesten meg­kezdődött a világ magyar orvosainak első szervezett találkozóját jelentő tudomá­nyos tanácskozás. Program­ja négynapos. Huszonkét or­szágból érkeztek óhazájuk­ba az orvostudományok ma­gyar származású művelői, hogy a gyógyászat, az orvos­képzés többszáz itthoni kép­viselőjével együtt fölmérjék azokat az eredményeiket, amelyekkel — a nemzetkö­zi szakmai közvélemény ál­tal is elismerten — hozzájá­rultak az orvoslás egyetemes fejlődéséhez. A találkozót közösen hívta össze és véd­nökséggel is patronálja a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Tudományos Akadé­mia, valamint a Magyar Or­vostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A megnyitó ünnepséget az Aka­démia székházában tartották, ahol a program során plená­ris üléseken és szekciókban hangzik el várhatóan mint­Hétfőn New Yorkban húsz arab ország határozati ja­vaslatot terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé az egy héttel ezelőtt Hebron- ban végrehajtott palesztin­ellenes merénylet ügyében. A határozati javaslat — Izrael említése nélkül — elítéli a merényletet, majd felszólítja Tel Aviv támo­gatóit: ne nyújtsanak se­gítséget az izraeli település- politika folytatásához. A Biztonsági Tanács há­rom napja folyó vitájában az aráb országok eredetileg olyan határozati javaslatot készítettek elő, amely ki­mondottan Izraelt tette fe­lelőssé a ciszjordániai me­rényletért. Ettől azonban — az amerikai vétótól tartva elálltak. Megfigyelők egyébként valószínűnek tart­ják, hogy Washington az enyhített változatot sem fo­gadja el. Mint az El Fatah palesz­tin szervezet Jasszer Arafa- fathoz hű erőinek egyik szóvivője hétfőn elmondta, Bekaa-völgybelj Zsdita és egy palesztin utánpótlási központ az Abu Mussza ve­zetése alatt álló El Fatah- szárny kezére került. Az Arafathoz hű palesztin fegyveresek hosszú és sú­lyos harcok után azért kényszerültek feladni a két objektumot, mert a szíriai erők a lázadók oldalán be­avatkoztak a harcba — állapította a szóvivő. A bej­rúti rádió értesülése szerint hétfőn az El Fatah két szár­nya között folyó harc szín­terévé vált a Bekaa-völgy- nek az a része is, ahol az ókorban Baalbek városa ál­lott. A híres szentély ma­radványait rakétatalálat ér­te. Jasszer Arafat hétfőn Tu­néziában azzal vádolta Szí­riát, hogy „az Egyesült Államokkal és Izraellel együttműködve” el . akarja távolítani a személyéhez hű palesztin erőket Kelet-Liba- nonból. A palesztin politi­kus ismét " fölszólította az arab államok vezetőit: te-' gyenek sürgős intézkedése­ket ennek megakadályozásá­ra. Amin Dzsemajel libanoni államfő Bejrut melletti re­zidenciáján tegnap fogad­ta Robert Macfarlanet. az amerikai elnök kölönmegtoí- zottját. A tárgyaláson jelen volt a megbízott helyettese, Richard Fairbanks is. A megbeszélésről hivatalosan nem közöltek részleteket, az Asz-Szafir című libanoni baloldali lap azonban azt írta. hogy az amerikai dip­lomata közölte tárgyaló partnereivel: Izrael csak ak­kor hajlandó összes csapa­tait kivonni, illetve a ki­vonulás menetrendjét meg­állapítani, ha Szíria és a PFSZ is hasonlóan cselek­szik. Haltenyésztők 16 országból Magyar hidrociklon nemzetközi sikere Magyar hidrociklon-szál- lítmányt indítottak Nigériá­ba. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézet saját fej­lesztésű terméke egyre kere­settebb külföldön, korábban már exportáltak belőle To- góba, és előrehaladott tár­gyalásokat folytatnak finn megrendelőkkel is. A különböző szemcsés anyagok fajsúly-, illetve szemcsenagyság szerinti szét­választását, sűrítését, osztá­lyozását, és tisztítását végző gépcsaládról — amelyet el­sősorban a bányászatban, például fúróiszap-tisztításra, s az építő- és az élelmiszer- iparban hasznosítanak — nemrégen kedvezően írt az amerikai szaksajtó is, meg­állapítva, hogy a magyar hidrociklon a világon fellel­hető hasonló adottságú gé­pek legjobbjai közé tartozik. Tizenhat afrikai, ázsiai, közép- és dél-amerikai fej­lődő ország húsz halászati szakembere vesz részt a szarvasi Haltenyésztési Ku­tató Intézetben tegnap kez­dődött, s a hónap végéig tar­tó továbbképzésen. Az inté­zet mint a FAO egyik kuta­tó és oktató központja ka­pott megbízást a nemzetközi tanfolyam megszervezésére. A hallgatók Szarvason a hajtenyésztés létesítményei­nek tervezési, üzemeltetési gyakorlatával ismerkednek. Az Alföldi Téglaipari Vállalat kisújszállási gyárában évente 20 millió kisméretű téglának megfelelő mennyiséget égetnek. Képünkön B—30-as tégla készül Ünnepélyes zászlófelvonás A hosszú túra után egy kis hűsölés a Bán patakban Fotó: Tarpai Urbanisztikai hét Szolnokon Vendégek az ország minden tájáról Téma; a kommunális ellátás Bíró Boldizsár. Miajd rövi­den bemutatta a várost A szolnoki nyílt hét kere­tében megrendezésre kerülő szakmai konzultációk, anké­tek, előadások, eszmecserék alkalmat adnak a bírálatra, a javaslatokra, különböző el­képzelések kifejtésére, az országos helyzetkép megis­merésére, amelyeket később a résztvevők mindennapi munkájukban kamatoztat­hatnak. A szakmai napok el­méleti témái is gyakorlatia­sak. A rövid megnyitót kö­vető első szakmai előadás a kommunális ellátásról szólt, amely nemcsak a városok, hanem minden település la­kójának közérzetét, minden­napi életét alapvetően befo­lyásolja. Ezzel a gondolat­tal kezdte vitaindítóját Hor­váth Csaba, az ÉVM főmun- katársa. Évtizedekig különvált és a lakásépítés után megkésve kullogott kommunális szol­gáltatás feltételednek biztosí­tása. Bő egy évtizede annak, hogy minden településen a lakóházépítéssel párhuzamo­san igyekeznek a kommuná­lis ellátást is biztosítani. Ennek érdekében történtek az utóbbi időben többek kö­zött a szervezeti változások, eljutottunk odáig, hogy több mint kétmillió lakás hulla­dékának elszállításáról intéz­ményesen tudunk gondos­kodni . A zöldövezetek terü­lete az utóbbi évtizedben lé­nyegesen megnövekedett. Csak érzékeltetésül egyetlen adat: az ötödik ötéves terv­időszakban 43 százalékkal nőtt a zöldterület nagysága. Ma 200 tmülió négyzetméter zöldterület van az ország­ban, és ezt már jó' ered­ményiként könyvelhetjük el. Fenntartásáról, gondozásáról azonban nem sok jót mond­hatunk. Amikor az előadó a kom­munális szolgáltatás anyagi fedezetéről beszélt, millliár- dokat emlegetett. S hal nem is nagymértékben, de az ősz- szeg néhány százalékkal min­den évben nőtt. Ez az anya­gi háttér azonban kevés a színvonal emeléséhez, s a szolgáltatás bővítéséhez, csu­pán a szintentartáshoz elég. A többlethez már a lakókö­zösség összefogása kelL Az, hogy a hallgatóság miben osztotta és miben nem az előadó véleményét, majd a későbbi viták során kiderül. Valószínű sokaiknak lesz hozzáfűzni valója, épp úgy, mint az állami tulaj­donban levő lakóépületek fenntartásáról és felújításá­ról szóló referátumhoz, ame­lyet Szirmai Tamás, az ÉVM V. sz. Épületfenntartása és Műszaki-fejlesztési Prog­ramirodájának szakreferense tartott. Hasonlóan érdekes témák lesznek a többi szakmai na­pon is, csütörtökön A kö­zösség szerepe a városfej­lesztésben címmel tart vita­indítót Barna Gábor, pénte­ken pedig Szolnok város ren­dezési koncepciójáról ren­deznek ankétot. Mindkettő­nek színhelye a városi ta­nács nagyterme, kezdési idő­pontja délelőtt 10 óra. A nyári hónapokban az ország iskoláiból útrakelnek a tanulók, hogy hazánkból egy-egy kis darabkát megis­merjenek, pihenjenek, szórakozzanak. Vízparton, he­gyek közt a nyári kellemes meleg napokat önfeledten töltik el a gyerekek. Képeink a rákócziújfalui általános iskola úttörőiről készültek, akik a Bükk-hegységben, Nagyvisnyón tábo­roztak. Hegyen — völgyön tra Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIV. ért. 1S2. sz. 1663. augusztus 3., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Húsz arab ország javaslata a Biztonsági Tanács előtt

Next

/
Thumbnails
Contents