Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-09 / 187. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. AUGUSZTUS 9. Négyen a Killiánról Elrepült a négy esztendő Véget ért az „élet” a Kil- lián György Repülő Műszaki Főiskolán is. A végzős hallgatók számot adtak tudásukról, felkészültségükről, útnak erednek — ki hová. Arról, hogy a négyéves képzés alatt mit sajátítottak el a repülés tudományából, s hogy mit is köszönhetnek a főiskolának — erről beszél négy végzős hallgató. Fábián Tibor zászlós: — Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy katonatiszt leszek, aztán, ahogy nőttem, úgy találtam ki hozzá a repülős fegyvernemet. Pilótának készültem, az orvosi vizsgálat után repülő-műszaki lettem. Mindez nem tört le, hiszen minden vágyam, minden álmom a repülőgépek mellé vonzott. Nagy ösztönzést adott, hogy tanáraim jó eredményt vártak tőlem. S szinte szégyelltem magam, mikor csak négyest kaptam. Amire külön is büszke vagyok: a katonai főiskolák 1983-as orosz nyelvi versenyét megnyertem. Mit is mondhatok utolsó vizsgám és a nősülésem előtt? Mindkettőt megünnepeljük, a legénybúcsú sem marad el. Bizony fáj ilyen jó baráti társaságot itthagyni, amilyen a miénk volt. Iványi Imre zászlós: — A repülés miatt jelentkeztem erre a főiskolára. Már korábban, a középiskolában repülőgépmodelleket építettem, amit itt is folytathattam. Körrepülőgépeket készítettünk, no persze nem versenyszerűen, hanem csak szórakozásunkra, időtöltésül. Tanulmányaim közben sokszor úgy éreztem, hogy kevés, amit kapok, így lettem rendszeres látogatója a könyvtárnak és a műszaki labornak. Jutott idő emellett a KISZ-munkára. 1983. februárjában pedig a párt soraiba is felvettek. A főiskola elvégzése után szeretnék tanulni és tanítani. Jó az emberekkel foglalkozni, nehéz, de hálás feladat nevelni. Legutolsó vizsgámon is túl vagyok, de tudom, ezután sem lesz könnyebb az élet. Nős vagyok és van egy gyermekem. A négyéves tanulás „kétszeresen” is megérte, a katonai diploma mellé üzemmérnöki oklevelet is szereztem. Rajz Henrik zászlós: — Hajózónak, később fedélzeti mérnöknek készültem, de az orvosi vizsgálat eredménye közbeszólt. Hazánkban viszont csak itt folyik olyan képzés, ami az elképzeléseimnek megfelelt. A főiskolát polgári szakon végzem, ami azt jelenti, hogy sikeres államvizsga után a polgári repülésnél dolgozom majd, korábbi elképzeléseim mégis megvalósulhatnak. Az iskola különösebb nehézséget nem jelentett, mert korábban repülőgépszerelő szakközépiskolát végeztem, így aztán nagyon sok repülő-műszaki téma csak ismétlésként hatott. Szabad időmben sokat foglalkoztam tudományos diákköri munkámmal, az idén indultam az országos diákköri konferencián is. Az eltelt négy esztendő? Jó barátok, kellemes emlékek. Azt azért sajnálom, hogy a tisztavatón a Kossuth téren csak külső szemlélő lehetet. Murbán Géza zászlós: — Ismerőseim sokat beszéltek a katonai pálya szépségéről, nehézségéről, aztán tetszett a katonai repülés így esett a választásom a három katonai főiskola közül a Kil- liánra. Szakmunkásként kezdtem, így csak a katonai előkészítő tanfolyam után jöhettem ide a főiskolára. Igaz, sokat kellett pótolnom matematikából, fizikából, orosz nyelvből, de segítőkész tanáraim átsegítettek minden nehézségen. Bekapcsolódtam én is a tudományos diákköri munkába, a KlSZ-mozgalom- ba, és mint a tanszéki KISZ- vezetőség tagja dolgoztam. Hamarosan nősülök, ez lesz majd számomra az újabb életforma, a házasember. Távolabbi céljaim? Ha az ember belekóstol a tanulásba, nem szívesen hagyja abba. Tehát: újabb és újabb ismeretek vonzanak. Négy végzős főiskolás, akik mögött egy kapu, az iskoláé bezárul, de akik előtt újabb kapuk nyílnak, az életé. Azzal a „csomaggal”, amit a katonai alma materben kaptak, nem lesz nehéz boldogulniuk. Derűlátásukból — erre következtethetünk. Kiss Lajos Könyvespolc Emberszabású szervezet Mindjárt elöljáróban: Bozsik Valéria könyve rendhagyó mű. Egyrészt azért, mert címével ellentétben egyáltalán nem az ember biológiai felépítéséről szól. Másrészt pedig azért, mert napjaink nagy gyakorlati és tudományos témáit tárja ugyan az olvasó elé, mégsem kizárólag tudományos munka. „A filozófia, a pszichológia, a szociológia,, a szervezés, a vezetés, a közgazdaság, a rendszerelmélet, a biológia, a fizika, a matematika, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek eredményeiből próbáltam szintetizálni azokat a tényezőket, amelyek közelebb vihetnek a szocialista társadalom alapeszméinek a megvalósításához. Nem állítom, hogy mindezen tudományok szintetizálása sikerült is, sőt, azt sem, hogy minden tudományágnak e témakörben legfontosabb eredményeit megismertem és jól értelmeztem. Lehetséges, hogy ennek az ellenkezője az igaz, tehát vállalnom kell a szakemberek esetleges bírálatát, ha fejtegetéseimben hibát lelnek. Vállalom, mert nem az a célom, hogy tévedhetetlen polihisztornak tüntessem fel magamat. Talán éppen tévedéseim, félreértéseim adnak majd a szakértőknek olyan ötleteket, gondolatokat, amelyek a megoldáshoz vezetnek”. Az író-újságíró korábbi riportkönyvében a vezetők és a vezetés, szakkönyvében a hatékony kutatás témakörét feszegeti. Jelen kötete nemcsak rendhagyó, de úttörőmunka is, amelyben három évtizedes újságírói munka élménye, tapasztalata sűrűsödik, sokféle szakágazat eredménye, irodalma található, sok kutató, szakember, munkás, vezető véleménye ötvöződik. A tapasztalatok, a tanultak és a következtetések tolulnak elénk sajátos felfogásban, egyetlen célt: a szocialista szervezési és érdekeltségi modell megújulását szolgálva. Csak a fejezetcímekben tallózva is ráérezhet az olvasó a tartalomra; Az emberi méltóság tisztelete. A hierarchikus béklyó alkatrészei. A jövő szervezetének követelményei, A tekintélyelvű vezetés alkonya, A cél: önfenntartó rendszerek kialakítása, Szocialista szervezési és érdekeltségi rendszer, A megvalósítás feltételei és akadályai, Aki előbb alkalmazza az győz a versenyben. Ezekből is világos: a szerző a szocialista megoldást olyan szervezetben látja, amely nem kívánja az embertől, hogy saját biológiai törvényszerűségeivel elllen- tétben viselkedjék, hogy önmagát megtagadva alkalmazkodjék a szervezethez. Azt javasolja, hogy olyan szervezeteket hozzunk létre, amely alkalmazkodni képes az ember céljaihoz, vágyaihoz és olyan érdekeltségi rendszert, amelyben az egyéni érdek azonossá tehető a közösség érdekével, hogy egyszerre szolgálhassuk a saját céljainkat a társadalom haladásának céljaival. A kötetben ismertetett új szocialista szervezési és érdekeltségi rendszer a szerző meggyőződése szerint megérett a meggondolásra, majdan a megvalósulásra. Ehhez a társadalom minden tagjának hozzá kell járulnia mégpedig alkotó, új gondolatokkal. Bizonyos, hogy mindenki, aki elolvassa — beosztott és vezető, a politika, a gazdaság, a tudomány munkása — talál e könyvben önmaga és mások számára hasznosítható gondolatokat. A kötet különösen nagy érdeme, hogy szakszerű, ugyanakkor remek nyelvezetű, lebilincselő- en izgalmas olvasmány. A könyv csak a Skála Coop áruházaiban kapható. Pedig ez a máris sikerkötet méltán megérdemelte volna az országos terjesztést. K. J. T Balázs József: ÁNCISKOLA 17. — Hagyd abba! — kiáltotta oda Lili Kerczának. — Eleget kapáltál! Úgysem fogok én már ebből a káposztából enni. Gyerünk a torkolathoz, hadd lássam, milyen ügyesek vagytok — indítványozta. — Te hol laksz? — kérdezte Neviczky. — A Szamoson túl — mutatott Lili a folyó felé. — Már rég elmehettünk volna. Vissza a városba. De az apám mindenáron itt akart maradni. Én kapálhatom a káposztát, ő meg járkál az udvaron és vezényszavakat kiabál ... A két fiú — mert időköziben Kerczák is odaért hozzájuk — semmit sem értett a lány méltatlankodásából. Hogy miért haragszik az apjára? Hogy milyen városba mehettek volna vissza? S hogy miért rekedtek itt? fgy aztán Lili még megfoghatat- lanabb, még titokzatosabb lett, mint az első percekben, amikor megismerték, amikor „meghívta” őket káposztát kapálni. Neviczky ennél többet akart tudni. — Ha a Szamoson túl laksz, akkor ismerned kell a Vak Légióst... — kíváncsiskodott. — Ismerem — legyintett Lili lemondóan. — Nemsokára bál lesz nálunk — folytatta Neviczky. — A Vak Légiós fog játszani. .. — Ö a panyolai hegedű- művész ... — húzta el a száját Lili, aztán elnevette magát. — Az apám szokott zongorázni velő. csakhogy a Vak Légiós nem ismeri a kottát. — Nincs jobb zenekar most a környéken. Még egy szaxofonos is játszik, ő az első szaxofonos Magyarországon ... Mi ismerjük, nagyon jól ismerjük — még Kerczák is bizonygatta, hogy nagyon jól ismerik Magyarország első szaxofonosát. — Arról a zenészről ne beszélj nekem többet — intette le a fiút Lili. — Miatta maradt itt az apám. És miatta kellett ittmaradnom nekem is, az apám hisz neki ... Pedig csak egy csavargó. Elindultak a torkolathoz, Lili a vállára lökte a kapáját, s olyan szaporára fogta a lépteit a barázdában, hogy a két fiú alig győzte követni. Mintha minden mérgét a rohanásban, a keskeny kis barázdán akarta volna kitölteni, oly ingerülten taposta a földet. Kiérve a szekérútra, a fiatal kőrisek árnyékában állt meg, és megvárta az utána loholó két fiút. Innen mesz- szire el lehetett látni, de a nyugalmas, napfényes árpatáblák látványa még jobban elkeserítette. — Azt mondja az apám, boldogok lehetünk. mert nem éhezünk — mondta keserűen. Régebbi és újabb bosszúságaira gondolva szaggatottan, indulatosan nevetgélt. Innen már csak sétáltak a torkolat felé,' Kerczák lemaradva kettőjüktől, a kellemes árnyékban maga előtt rugdalta a labdát. Kis idő múltán Lili bevárta és megkérdezte tőle: — Te sem hallottál az eltévedt tankról? — Tankról? — lepődött meg Kerczák felkapva a labdát. — A barátod sem hallott róla — legyintett Lili Ne- viczkyre. — Pedig erről beszélnek. Van, aki éjfélkor látta. Átússza a Szamost. Utat vág magának az erdőn. A Nyírségben kóborol. Nappalra akkora lyukat vág magának a homokba, hogy elbújhat benne. Van, aki csak a lánctalpak nyomát látta, a homok elnyeli a hangját, ezért aztán olyan, mint egy óriási kísértet. — Még nem hallottunk róla. de majd megkérdezzük Libust — csóválta meg a fejét Neviczky. — Őt kérdezitek meg? Amikor ő maga is hetekre elbújik, hogy akkor jöjjön elő, amikor senki sem számít rá. Még az apám sem tudja, merre jár. Azt beszélik róla, hogy figyelmeztette a parasztokat, ha el akarták őket vinni. Valamikor, pár éve, ’ de nem tudja azt senki sem biztosan. Mert honnan tudhatta volna, hogy kit akarnak elvinni? Egy rossz zenész! Ha pedig, no igen, ha pedig tudta, akkor együtt dolgozott ő is azokkal... — Lili hangjából fűtött a gyűlölet. — És az apám — de ezt már csak magának mondta — egy ilyen ismeretlen emberben bízik, egy szélhámos zenészben. Elfelejti, hogyan kerültünk ide. — Hogyan? — érdeklődött Neviczky. — Szénásvagonban. Csak jött a vonat, aztán itt letettek bennünket.. .Ezt ti úgysem értitek — halkította le a hangját Lili. — Nem nagyon — értett egyet mind a két fiú. — Sem ezt nem értjük, sem a tankot. Egy tank nem tévedhet el... — A tank? — ütötte fel a fejét Lili is, mintha csak most hallotta volna először. Kerczák egyre feltűnőbben pislogott körbe. A tankot kereste, hátha itt bukkan fel mellettük. Átvillant az agyán az is. hogy amikor a szőlőben jártak, elmehettek akár az eltévedt tank mellett is, ahonnan nagyon jól láthatták az ő kis lopásaikat. De csak egy pillanatig gondolt erre, aztán ki is nevette saját magát, hogy ilyen hihetetlen hírt egy pillanatig is komolyan vett. (Folytatjuk) Pinka patak és vidéke A népszerű Magyarország felfedezése sorozatban az ország egy-egy tájegységének leírását, máskor valamilyen téma és tematikai egység elemzését adják közre a szerzők. Sajnos a kiadói, nyomdai munkálatok vontatottsá- ga miatt — az egyik szemünk sír, a másik meg nevet — amikor az új mű megjelenik, a fejlődés, a változás már túllépett a leírtakon. Ezért is szeretem a rádió komplex tájműsorait, tematikus összeállításait. mert ezek úgyszólván „naprakészek”, információik frissek. A rádió mezőgazdasági rovatának — egyszerűbb nevükön: a falurádiósok — munkatársai hosszabb idő óta jelentkeznek — talán havonta egyszer — vasárnaponként a Vizeink völgyében című műsorukkal. Nem nagyigényű műsor tulajdonképpen, útra kel a riporter — legutóbb Kovács Jenő —, elmondja, merre jár, mit lát, s főleg azt, hogy mit hall a legkülönbözőbb korú, foglalkozású emberektől. Nem kíséri ezeket az adásokat nagy' szakmai csinnadratta, szépen csendben hangzanak el, de érdemes odafigyelni rájuk, az ország egy-egy zugocskájának: életéről hallhatunk érdekeset, érdemeset. Legutóbb a Pinka patak völgyében járt Kovács Jenő, Vas megyében. A vizecske az országhatáron túl ered, de mintha mindkét országban — Ausztriában és nálunk — jól érezné magát, tizenhat- szőr lépi át kanyarogva a két állam határát. A műsor riportere jó érzékkel találta meg, mi is érdekli az ország közvéleményét. Nem arra „hegyezte ki” mondanivalóját, hogy a határszélen hogy s mint élnek az emberek —úgy, ahogyan a Bükkben és Karcagon, békességben, nyugodtan. S némi történelmi ismeretek, asszociációk birtokában, ismeretében, már ez is mond valamit. Nem is keveset, de még többet bizonyít az a tény, hogy a Pinka patak mellett a földmunkákat magyar, a kövezést, egyéb partvédelmet osztrák szakemberek végzik. Magyar, horvát és német anyanyelvűek azok a falucskák, amelyekben a riporter járt. Megkérdezte: magyar fiú „elvesz-e” horvát lányt, német házasodik-e magyarral? Ugye, naivnak tűnik a kérdés? Mindegy, a riporter elérte célját, megtudtuk, hogy ma már igen, de néhány évtizede még... S a helybéliek a jól alkalmazott riporteri kérdésre szépen „beengedték” házukba az idegent — minket, rádióhallgatókat —, s a Pinka-parti emberek életéről értő keresztmetszetet kaptunk. Érdemes lenne ezeket a műsorokat — kibővített írásos változatukat — könyv alakban is megjelentetni, hiszen tengernyi ismeretanyag halmozódott már fel eddig is a magnetofontekercseken. — ti — Vak eszperantisták kongresszusa Vasárnap ünnepélyesen megnyitották Budapesten a gyengénlátók általános iskolájának épületében a vak eszperantisták nemzetközi kongresszusát. Az egyhetes rendezvénysorozaton — amely _ a szombaton befejeződött 68. eszperantó világ- kongresszus egyik kísérő programja — 19 országból mintegy 170-en vesznek részt.
