Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-31 / 205. szám

Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIV. évf. 205. sz. 19*3. aug. 31., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Begln távozik Menahem Begin izraeli miniszterelnök a rábeszélé­sek ellenére sem állt el le­mondási szándékától. Tiszt­ségéről való lemondását pár napon belül hivatalosan, az alkotmány előírásai szerint be fogja nyújtani az állam­főnek — közölte az izraeli rádióban tegnap elhangzott nyilatkozatában a kormány- koalíció egyik pártjának ve­zetője. Begin nem nyilatkozott a sajtónak, de több, hozzá kö­zel álló politikus megerősí­tette, hogy a miniszterelnök elhatározása immár végle­ges. II szovjet leszerelési javaslat után A másik félen a sor Az olasz fővárosban is­mertették Junij Andropov levelét, amelyet a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének elnöke küldött Bettino Craxi miniszterelnöknek. Az üzenet a genfi tárgya­lások újrakezdésére utalva megállapítja, hogy a soron következő forduló eredmé­nyétől nagyon sok függ. Amennyiben az Egyesült Államok nem építő jellegű álláspontja következtében ezúttal sem sikerül fordula­tot elérni a kölcsönösen el­fogadható megegyezés irá­nyában és Nyugat-Európá- ban, beleértve Olaszországot is, megkezdik az amerikai rakéták rendszerbe állítását, a tárgyalások elvesztik je­lentőségüket — szögezi le a szovjet államfő. A további­akban rámutat: a Szovjet­unió és szövetségesei kény­telenek lesznek megfelelő ellenintézkedéseket tenni az (Folytatás a 2. oldalon) Nagyüzemeknek, kisgazdaságoknak Lesz elegendő takarmány Megyei tanácskozás az aszálykárok rendezéséről Az aszálykárok rendezésére hozott központi intézke- I désekről tartották tegnap tájékoztatót Szolnokon a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint pénzügyi osztályának szakemberei a természeti csapás által legjob­ban sújtott nagyüzemek vezetői részére. A megyei tanács általános elnökhelyettese. Bereczhi Lajos vezette tanács- I kozáson résztvett és felszólalt Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára és jelen volt Barta László, a megyei tanács elnöke. Komjáti Aladár, a mező- gazdasági és élelmezésügyi osztály vezetőhelyettese is­mertette a jelenlevőkkel a megyei párt-végrehajtóbi­zottság állásfoglalása alap­ján, a Teszöv és. a Magyar Nemzeti Bank közreműködé­sével végzett felmérés ta­pasztalatait. Elmondta, hogy a megye mezőgazdaságának helyzetében az elmúlt hetek időjárása sem hozott kedve­ző változást, a folyamatosan tartó légköri aszály és csa­padékhiány hatása már jól lemérhető az őszi betakarí­tásé növények termésátla­gainak várható alakulásában. Megkezdték a megyében a szemes kukorica betakarítá­sát, a várható terméshozam nem éri el a hektáronkénti 4,2 tonnát. Tizennyolc ezer hektárról már begyűjtötték a napraforgót, az olajosmag termésátlaga csak másfél tonna körül alakul. Húsz­huszonöt tonnás átlag ter­mésre számíthatunk cukor­répából, amelynek a szedé­séhez előreláthatóan szep­tember tizedikén látnak hoz­zá a gazdaságok. Komjáti Aladár ezután is­mertette az üzemi vezetőkkel azokat a központilag hozott pénzügyi intézkedéseket, amelyek a megye mezőgaz­dasági nagyüzemedben mint­egy kilencszáz millió forint nyereségkiesést okozó aszály­károk ellensúlyozásában se­gítik a gazdaságokat. A je­lenlevőknek a központi in­tézkedések értelmezésével, végrehajtásával kapcsolatos kérdéseire a megyei tanács illetékes szakemberei, vala­mint a Teszöv. az MNB. az Állami Biztosító képviselői válaszoltak. Az egyik leg­fontosabb, a takarmányhely­zet várható alakulásával kapcsolatos kérdésre vála­szolva Bereczki Lajos az alábbiakról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. El­mondta, hogy a MÉM intéz­kedése alapján a megyéből hiányzó mintegy 200 ezer tonna takarmánygabonát ál­lami áron megvásárolhatják, és november 30-ig a megye raktáraiba kerül. Felhívta az üzemi vezetők figyelmét, hogy ne vásároljanak áron felül más megyékből abrak­nak valót, mert a GMV, a Tszker és az Ágker megyei kirendeltségei biztosítani tudják majd a nagyüzemek és a háztáji és kisegítő gaz­daságok teljes szükségletét. Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára hozzá­szólásának elején elismeré­sét fejezte ki az üzemek ve­zetőinek. dolgozóinak és tag­jainak azokért az erőfeszí­tésekért, kezdeményezések­ért, amelyek révén mintegy 430 millió forintos árbevé­tel-, és 220 milliós nyereség- többlettel ellensúlyozzák a kieséseket. Elismerést érde­melnek a gazdaságok — mondotta — azokért a reális helyzetfelmérésen alapuló, gyors információkért, ame­lyekkel elősegítették a ta­nácskozáson ismertetett köz­ponti intézkedések gyors meghozatalát. Az elkövetke­ző hetekben a megmaradt termés veszteségmentes be­takarítására; a jövő évi ter­melés kellő megalapozására kell fordítani a gazdaságok-' nak minden erejüket, fi­gyelmüket. Ezekhez a mun­kákhoz természetesen a ke­vesebb betakarítani való, az időszerű tennivalók korábbi elvégzése révén a tervezett­nél . kevesebb munkanapra lesz szükség. Nagyon fontos feladatuk éppen ezért az üzemi vezetőknek — hangsú­lyozta Mohácsi Ottó — az állami gazdasági dolgozókés a termelőszövetkezeti tagok foglalkoztatásának megszer­vezése. ha kell más| termelő ágazatokba történő átcsopor­tosítással is. Tolltengerben 3. oldal II szerkesztőség postájábél 4. oldal Kedélyes gyanisftottak 5. oldal Elutazott a japán parlamenti küldöttség A hazánkban tartózkodó japán parlamenti küldöttsé­get —, amelyet Hajime Fu- kuda, a japán alsóház elnö­ke vezet — tegnap hivatalá­ban fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter. A japán delegáció ezután az Országos Tervhivatalban megbeszélést folytatott Fa­luvégi Lajos, miniszterel­nök-helyettessel. Az Orszá­gos Tervhivatal elnöke is­mertette a magyar népgaz­daság tervezési és irányítási rendszerét. Tegnap elutazott Buda­pestről a japán parlamenti küldöttség. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal búcsúztatta. Jelen volt Kazuo Wachi Japán bu­dapesti rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete. Az idén két héttel korábban érett be a csemegeszőlő is. A markazj Mátravölgye Tsz háztáji földjein kezdték meg elő­ször a szedését Wojciech Jaruzelski fogadta Marjai Józsefet Wojciech Jaruzelski had­seregtábornok, a lengyel kormány elnöke tegnap fo­gadta Marjai Józsefet, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sét, aki a Magyar—Lengyel Gazdasági és Műszaki-Tudo­mányos Együttműködési Bi­zottság varsói ülésszakán résztvevő magyar küldöttsé­get vezeti. Megbeszélésükön a két ország közötti gazdasá­gi együttműködés legfonto­sabb kérdéseiről volt szó. KGST tudományos konferencia Vépen Négynapos nemzetközi konferencia kezdődött teg­nap a Vas megyei Vépen: a KGST mezőgazdasági állan­dó bizottsága keretében mű­ködő tudós kollektíva és az 1967-es berlini egyezmény­ben résztvevő szocialista or­szágok mező- és erdőgazda­sági tudományos kutatásait koordináló bizottság tartja együttes ülését. Az ülésen tájékoztató hangzik el a KGST-tagor- szágok mező- és erdőgazda­sági kutatásaival kapcsolatos 1981—86. évi együttműködé­si terv 1982. évi teljesítéséről, s a berlini egyezményben résztvevő szocialista orszá­gok által 1982-ben végezett tudományos és műszaki ku­tatások eredményeiről, s a kutatási eredmények gyakor­lati alkalmazásával a dele­gációk a plenáris ülések mellett megtekintik a vépi mezőgazdasági szakmunkás- képző és munkástovábbkép­ző intézetet és az őriszentpé- teri termelőszövetkezetet. A megye kereskedelmének első félévi mérlege költöttünk élelmiszerekre, kevesebbet ruházkodásra A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregységében elektronikus programvezérlésű automata gépsort helyeztek üzembe. A Homag gyártmányú nyugatnémet gép egy műszak alatt 4-5000 munkadarabot termel, üzemeltetéséhez, a korábbi időszakhoz képest, fele annyi munkaerőre van szükség. Képünkön a TR-laminátos szekrénysor gyártása látható (Fotó: Korényi Éva) A Szolnok megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya elkészítette az áruellátás és -forgalmazás első félévi gyorsmérlegét. A kiskereske­delmi árukeresletre a félév során hatott az a tény, hogy a megye lakossságának köz­ponti forrásból származó pénzbevétele 8,3 százalékkal több volt, mint az előző év el­ső felében. Növekedett a ta- karéWbetétállomány is, bár szerényebb arányban, mint tavaly ilyenkor. A lakossági hitelkérelmek viszont meg­növekedtek, főleg építési, ta- tárbzási, lakás- és fűtés­korszerűsítési célokra kértek kölcsönt az emberek. Mint a korábbi években, az idén is tovább emelke­dett az élelmiszerek és élve­zeti cikkek iránti kereslet, és tovább csökkent az iparcik­kek eladása. Az is igaz, hogy a vegyes iparcikk közé szá­mító építőanyag, személygép­kocsi, óra-ékszer és a fotó­optika termékcsoportok kí­nálata is kisebb volt a koráb­binál. A bolti kiskereskedelem árukészletét a gyorsmérleg jónak tartja, elismerve azon­ban azt, hogy élelmiszerek­ből a havonkénti zárókészle­tek kiegyensúlyozottan emel­kedtek, a ruházati árukész­letek azonban alacsonyabbak voltak, mint egy évvel ez­előtt. A forgalom bővülésében valamelyest emelkedett az állami vállalatok szerepe, s kissé mérséklődött a szövet­kezeteké. A statisztika sze­rint az állami kereskedelem­ben emelkedett á vegyes iparcikk és a vendéglátás árukínálata, a szövetkezeti­ben pedig javult az élelmi­szerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházat forgalma. A személyszállítási díjak emelkedési megmutatkozik a vásárlóerő területi eloszlásá­ban. Az emberek egyre in­kább lakóhelyükön akarnak vásárolni, ezért a községek, kisvárosok kereslet-kínálat helyzetében további változás várható. Az áruk minősége, az ellá­tás színvonala többségében kielégítőnek, élelmiszerekből és élvezeti cikkekből kifeje-i zetten jónak mondható. A vegyes iparcikk választéka nem mindig felelt meg a ke­resletnek, sajnos a hiánycik­kek köre is nőtt. A félév során a megye kis­kereskedelme jelentős ked­vezményekkel segítette vá­sárlóit. A különböző enged­ményes vásárokon mintegy 178 millió forint értékű árut értékesítettek 30 százalék körüli engedménnyel. E vá­sárok folytán a lakosság megtakarítása 52 millió fo­rint körül volt. A félév során tovább nőtt a közvetlen termelői árube­szerzés, bár sok hiánycikket így is nehezen, vagy alig tudtak pótolni. A tavaszi, kora nyári sza­badpiaci felhozatal — bár az időjárás nem kényeztette el a zöldség-gyümölcstermelő­ket — magasabb és választé­kosabb volt, mint 1982 első felében. Jól fejlődik a szálloda- és vendéglátóipar a megyében. Több vendég több időt töl­tött a szállodákban és ven­déglátóhelyeken. Jelentősen megnőtt a szocialista orszá­gokból érkezők száma, vala­melyest csökkent a belföldi turizmus. Szerződéses viszonyban az év elején 79 bolt és 158 ven­déglátó üzlet működött, jú­nius 30-án már 97 bolt és 216 étterem, vendéglő, cukrász­da volt szerződéses üzemel­tetésű

Next

/
Thumbnails
Contents