Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-28 / 203. szám

1983. AUGUSZTUS 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Film jegyzet 1 Elcserélt szerelem Hogy mi mindenen lehet nevetni — képtelenség lenne még csak ,Jkörülími” is, mert különböző helyzetben, más hangulaiti töltéssel bizo- nyos, hogy nem egyformán kacagunk, mulatunk — ha egyáltalán tesszük — ugyan­azon a sztorin, tréfán, bak­lövésen stb. Még lehetetle­nebb vállalkozás flenne a ki, hogyan nevet felesleges kér­désére válaszolni. A jelzők kifejeznek ezt, azt, érzékel­hetjük jóvoltukból, hogy va­laki felszabadultan,, önfeled­ten, hahotázva, visítva sltb. kacag. Akad persze olyan élethelyzet is, amikor kínjá­ban nevet valaki. Nem hisz- szük, hogy magyarázni kel­lene, ezalatt az igen széles és színes skálán mit is ért­hetünk. Azért, mégis egy könnyű példát: valaki el­mond egy történetet, közben úgy nevet, hogy a könnye is kicsordul, s néhányan kö­rülötte, akik nem voltak ré­szesei az elmesélt valami­nek, szinte nem is értik, mi­ért fuldoklik társuk a neve­téstől. Általában ez a szok­vány történetek sorsa, aki valahogy kötődik a helyzet­hez, történethez, annak ér­dekes, aki meg csak «bele­csöppen a hahotázásba, mint Pilátus a crédóba. megpró­bál udvarias lenni, nevetés­sel próbálja nyugtázni a ;ha- hotázó csárdásjókedvét. Valahogy így jártunk az Elcserélt szerelem című mo­zi- és tv-film nézése köz­ben. Feltételezzük, hogy a film készítői — író, szerep­lő, rendező „stáb” — alapo­san beleélték magukat a tör- ténetecske mókáiba, s jól szórakoztak a kamerák előtt, mögött. Sajnos a nekünk szánt poénokat mindig „le­lőtték”, képsorról képsorra mindig tudtuk, hogy mi kö­vetkezik, hogy most majd éppen kivel, ki... s, hogy a papa sem angyal. Ez utóbbi megfogalmazás mellesleg csak nézőpont kérdése, szi­gorúbb megítélés szerint a vénkecske is megnyalná a sót kifejezés is számba jö­hetne. De tulajdonképpen már megint elkalandoztunk az Elcserélt szerelem értéke­lésétől. (Borzasztó, hogy csak izzadunk, izzadunk a zsöllyében, az igazi fordu­lat meg késik, mint az idei eső.) Tény, hogy igazi nyári film az Elcserélt szerelem, Senki sincs benne túlöltözve, sőt... De erre meg egy ci­nikus néző azt mondta, ha ilyesmit akar az ember lát­ni, akkor „egyenesben”, élő­ben is nézheti a strandon, s még zuhanyozhat is közben. Nem túl művészetpárti vé­lemény, de valami igaza azért tényleg van. Egy „jó negyvenes” férfi pedig a film életszerűségét kifogá­solta — mj ezen a nevetni való!, mondta minden kér­dő hangsúly nélkül — s mé­lyen egyetértett a filmbéli modem papával. Ebből vi­szont úgy tűnik, hogy azok sem tudtak önfeledten szó­rakozni a film mókás hely­zetein, akik netán maguk is tanulmányozták a szintén modem felfogású mai leány­zók szexuális szokásait. Egy még korosabb úr vi- után is sokáig nevetett, egy szont még a film zárókockái újságot lapozgatva kezében. Többen kérdezték tőle — mert utóvégre mégiscsak egy új magyar fiimvígjáték pergett a moziban —, hogy mit nevet. Nem tudott egy­hamar összefüggő és értel­mes választ adni. Csak 5 millió, csak 5 millió... har­sogta két fuldoklási roham közben. Kiderült az újságok megírták, hogy az Elcserélt szerelem „fele annyiba se került, mint egy másik, ha­sonló igényű film”. Mi ezen a nevetni való ez legalább valami! — háborodtunk fel többen. Mire ő: nem ezen nevetek, hanem a feleségem vasárnapi"' húslevesén, olyan híg volt, mint a víz, mert kihagyta belőle a velőscson­tot... A fentiek valamelyest ta­lán meggyőzik az olvasót ar­ról, hogy alapjában véve mégsem szórakoztunk rosz- szul az el(fe) cséréit vígjáté­kon. Hátra van még, hogy a mozinéző elnézést kérjen a film szülőatyjaitól az ironi­kus véleményért. Nem teszi. Ha valakik csak ennyire be­csülik a szórakozni vágyó embereket, ilyen bárgyúság- gai merik traktálná a mozi­ba járókat — félő, később a tévénézőket is — ne le­gyenek sértődékenyek... — ti — Tíz nap alatt húsz fellépés Jászsági táncosok sikere Franciaországban A Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese a hét elején érkezett haza franciaországi vendégszerepléséről. A jácz- berényi táncosok Confolens- ben, Nyugat-Franciaország egyik kisvárosában léptek közönség elé, ahol huszon­hatodik alkalommal rendez­tek nemzetközi néptáncfesz­tivált. — A mindössze háromezer lakosú kisváros csaknem há­romszázezer embert fogadott a fesztivál tíz napja alatt, óriási volt az érdeklődés, — mondja Papp Imre, az együt­tes művészeti vezetője. A meghívott együttesek egy hatezer-ötszáz nézőt befoga­dó szabadtéri színpadon sze­repeltek, s úgyszólván a vi­lág valamennyi tájának folk­lórjából ízelítőt adtak a kö­zönségnek. A Szovjetunióból, Indiából, Columbiából, Por­tugáliából, Lengyelország­ból, az Amerikai Egyesült Államokból, Spanyolország­ból, Ausztriából, Írországból, Finnországból, Kínából, va­lamint Algírból érkeztek táncosok és zenekarok. Ter­mészetesen a házigazda, Con- folens népi együttese is ott volt a szereplők között. Ne­künk meglehetősen zsúfolt programunk volt, a tíz nap alatt 'húsz alkalommal ad­tunk műsort, utcákon, tere­ken, színpadokon. Nem túl­zás, ha azt mondom, hogy a fesztivál idején táncolt szinte az egész város. A já­rókelők örömmel vették, ha az együttesek tagjai felkér­ték őket egy-egy táncra. — Milyen műsorral szere­peltek? — Dunántúli, rábaközi, szatmári, mezőségi, gyimesi, horvát és román táncokat mutattunk be többek között. Az együttesek közül egyedül minket ért az a megtisztelte­tés, hogy egész estét betöltő, önálló műsorral léphettünk a közönség elé, két alkalom­mal is. Ügy gondolom ez si­kerünket is jelezte, hisz a fesztiválon nem volt hivata­los értékelés, nem rangsorol­tak, nem osztottak díjakat, a közönség és persze a rende­zők döntöttek arról, hogy kiket kívánnak gyakrabban látni a színpadon. — Az együttes már nem először szerepelt Franciaor­szágban. — Két alkalommal jár­tunk már az országban, de most a korábbiaknál többet ismerhettünk meg belőle. El­jutottunk az Atlanti-óceán partjára, két napot pedig Pá­rizsban töltöttünk. — t. e. — Jubiláló éremgyűjtők Emlékülés és kiállítás Szolnokon Képünk az aukció egy pillanatát örökítette meg Oktatók 1735 és 1918 Között Két egyetem kiadványa A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, vala­mint a sopronj Erdészeti és Faipari Egyetem közös kiadásában, a hazai bányá- szatrikohászati felsőoktatás 250 éves és az erdészeti szak­oktatás 175 éves jubileuma alkalmából megjelent a két felsőoktatási intézmény jog­elődjének számító Selmecbá­nyái Akadémia 1735—1918. közötti oktatódnak életrajza, szakirodalmi munkásságuk ismertetése. A 370 oldalas kiadvány­anyag kitűnő képet ad a magyar műszaki nyelv ki­alakulásáról, fejlődéséről is. -Felsorolja a 239 oktató ha­zai és külföldi lapokiban megjelent szakcikkeit, egye­temi jegyzeteit, egyetemi tankönyveit, tudományos ki­adványait, kéziratait is. Idényzárás a balatoni úttörövárosban Tegnap befejeződött a nyári táborozás Zánkán, a balatoni úttörővárosban. Jú­nius 18-tól kezdődően össze­sen mintegy 15 ezer gyerek pihent E20 hektáros tábor­ban. Az idén első alkalom­mal hallássérült gyerekeket is fogadott az úttörőváros. Az ez évi programok fő jel­lemzője volt, hogy minden eddiginél nagyobb arányban érvényesültek a gyerekek kí­vánságai. A táborozókat be­vonták az összeállításukba és együtt dönthettek azok vál­tozásairól is. Fokozott hang­súlyt kapott az önállóságra nevelés, és olyan módszerek­kel, játékokkal, foglalkozá­sokkal ismertették meg a gyerekeket, amelyeket később átadhatnak a kisebb gyer­mekcsoportoknak. Huszonöt éves a Magyar Éremgyűjtök Egyesületének Szolnok megyei Szervezete. A jubileumról emléküléssel és kiállítással emlékezett meg tegnap délelőtt a me­gyei szervezet és az ország minden részéről meghívott éremgyűjtök népes tábora. A numizmatikai kiállítást a Damjanich János Múzeum közművelődési termében Fenyvesi József, Szolnok város tanácsának elnöke nyi­totta meg. A megnyitón ott volt Simon József, a városi pártbizottság első titkára. A kiállítás — amelyet a Dam­janich János Múzeum a nu­mizmatikai társasággal és a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárával közösen rende­zett — történelmünk egyik forradalmi korszakát, az 1848—49-es szabadságharcot mutatja be a numizmatikai anyagon keresztül. A tárla­ton nemcsak pénzek látha­tók, hanem a szabadságharc kitüntetései is. A tárlókban ott sorakoznak azok a „fo­rintrendszerbeli” pénzek, amelyek a szabadságharc ki­emelkedő személyiségeit áb­rázolják és azok a kitünte­tések is, amelyek a szabad­ságharcra utalnak. A kiál­lításon e történelmi korsza­kot felölelő múzeumi gyűj­temény mellett magángyűj­tők pénzérméi is láthatók, amelyek az Árpád-korról, Lipót király uralkodásának idejéről adnak képet s van­nak köztük úgynevezett ko­ronázási zsetonok is. A kiállítás megnyitója után a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban em­léküléssel folytatódott a program amelyen két elő­adás hangzott el- Tálas Lász­ló megyei múzeumigazgató Szolnok megye fontosabb éremleleteihez fűzött adalé­kokat, Hunya Zoltán, az egyesület ügyvezető titkára, választmányi tag pedig az elmúlt 25 esztendő eredmé­nyeit tekintette át. Szolnokon 1958-ban ala­kult meg az a kis csoport, amely tudatos gyűjtőmunká­val kívánta újjá teremteni a város múzeumának a II. világháborúban csaknem tel­jesen elpusztult éremgyűjte­ményét. Első kiállításukat 1965-ben rendezték, majd 1968- ban újabb kállításon adtak számot eredményeik­ről. A megyei szervezet — jelenlegi formájában — 1969- ben alakult meg, 1975- ben már ők voltak a házi­gazdái a Magyar Éremgyűj­tők Egyesülete 6. vándor­gyűlésének. Az éremgyűjtők jelentős közművelődési tet­te volt, hogy 1979-ben 1400 darabból álló jelvény, fém- és papírpénz, valamint pla­kettgyűjteményt ajándékoz­tak a városnak, amelyet előzőleg kiállításon is bemu­tattak. A 25 éves jubileumra em­lékérmet bocsátottak ki. Si­mon Ferenc és Nagy István szobrászművész érmét posz­tumuszként kapta meg Bors Lajos és dr. Székely István, a szervezet alapító tagja. A jubileumi program éremcserével, aukcióval fe­jeződött be. Népművelőkkel Csehszlovákiában 1. Prága hattyúi és Svejkje Prápa—Brno— Pozsony — igéze- tes városokat ígért a Magyar Népmű­velők Egyesülete Szolnok megyei szervezetének idei nyári kirándulá­sának ötnapos programja. Aki szeret utazni, föl­kapja a fejét a vá­rosok neve halla­tára: az útra a Szolnok megyei népművelők kö­zül húsznál töb­ben jelentkez­tek. Nem lebben- tett meg szemük előtt a tervezett program nagysza­bású sízakmai le­hetőségeket: a tár­saságot alighanem az utazó ember örök kíváncsisága /erbuválta. E jegyzetek tóját, is a puszta kíváncsiság von­zotta ,.. Például, Prága, az úti­könyvben lefestett kis ut­cáival, a Vltavával, a törté­nelmi tornyokkal és terek­kel. az Öváros, a régi Új­város, és a Zsidóváros meg­annyi múltat idéző házával. Prága, amelyről a halhatat­lan francia költő, Apolli­naire így dalolt: „Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra Ha mégy épp fölfelé a Hrad- zsin útjain s az lalkonyat ki­lobban”. Prágai esték, prágai nap­palok! Az egyetemi város kollégiumi szobáiban, fo­lyosóin egyelőre nyomuk sincs a város csodálatos fő­szereplőinek: Károly és Ven­cel királynak, Húsz János­nak, Ziskának, de Masaryk- nak, Franz Kafkának. Max Brodnak, Jaroslav Haseknek se. Pedig hát én belőlük, ké­szültem. E helyett várnak a proletkult építészet kései le­származottai. az egyetem kollégiumi épületeinek egy­formasága és egymás mellé zártsága szinte tüntető. 'A (lakók viszont annál színe­sebbek. Közel- és Távol-Ke­letről, a Szovjetunióból, Af­rikából, Dél- és Észak-Euró- pából (és persze Kózép-Eu- rópából) érkezett csoportok váltják egymást a hatalmas ebédlő önkiszolgáló pultjai előtt. „Merszi—szpasziba— gytakujem—ano—köszönöm thank you ...” — esszük a kiflit és a köménymagos ke­nyeret sajttal, lekvárral, fel­vágottal és iszunk hozzá teát, csipkebogyó szörpöt és az üvegablakon túl már járnak az autóbuszok motorjai, de senki sem türelmetlen a ma­gyarokkal, akik megkeverik még indulás előtt méregerős kávéikat.. (Mi is.) Átmegyünk a Mánes-hí- don — és a Vltava (avagy ahogy mi hívjuk: a Moldva) gyönyörűen köszönt bennün­ket, (amikor kiszállunk a Smetana rakparton. Hattyúk és vadkacsák riadnak jöt- tünkre és a vizek kecses koldusai, a sirályok. A haty- tyúk nem kéregetnek, mél­tóságteljes mozdulattal ve­szik fel a vízbedobott kifli­darabokat, a vadkacsák (itt a város közepén is) szedege­tik a hattyúk mellett la ma­radékot. A sirályok pedig röptében kapják el a kö­ménymagos 'kenyeret, az uta­zótáskák mélyéről előkotort Albert-kekszet. Ahol megálltunk — termé­szetesen nem szabad parkol­ni. Továbbmegyünk — és az Öviárosban elhúzunk egy ház előtt, melynek bejáratát két medve díszíti. A „Med- vés Ház”: Egon Ervin Kisch, ia száguldó riporter szülőhá­za, akinek neve éppúgy ösz- szeforrott Prágáéval, mint Svejkkel a Kehely vendég­lő. Egon Ervin Kisch nagy­szerű kalauz Prága e tájain: az idő tájt," amikor el akarta hiagyni a Prager Tagblattot, délutánról délutánra ott ült a századforduló Prágájának „irodalmi” társaságában a Café Centralban; valahol itt röpködtek Maria Rilke ga­lambjai, s elképzelhetem, ho­gyan billentette meg fekete kalapját Franz Kafka. És pár házzal arrébb egy elké­pesztő fickó vitte a „híreket” az újságírók törzsasztalához. Ilyeneket például, hogy dél­után emberevő cápa tűnt fel a Moldva vizében és hogy a kórbonctani intézet környé­kén egy tánchelyiségben két részeg 'hullaszállító, mert, hogy a lányok nem akartak táncolni velük, egy tepsiből kiemelt holttesttel keringőz­tek hajnalig. Jaroslav Hasek négy pohár pilsenit számított fel minden információért: ha nem volt hiteles a portéka, lejjeb is adta az árakat. Mindez nem véletlenül ke­rült szóba: Egon E. Kisch és Hasek művei nyomán (bé­dekkernek használva az írá­sokat) különös szépségű Prá­gát találhattunk. Főképp, ha úgy hozza a sors, hogy a Szolnok megyei népművelő turisták első vacsorája he­lyéül a Hostinec U Kalichát jelöli a program. Miközben a Károly-híd szobrai kékek, s riadtan állapotot. húz egy vadkacsa a vízen — szállást keresve —, föl- szolgálják a Kalicha-ban (a ,,Kehely”-ben) a levest, majd a csirkepörköltet, és"a derék turista a második kor­só hibátlanul kezelt hűvös sör után nézi merre a kijá­rat. Mert bizony Hasek te­remtette hősünk, Svejk ked­ves vendéglője idegenforgal­mi nevezetesség lett — pár éve még itt ült Richard, Ha­sek fia és mesélte negyven évet élt édesapjáról történe­teit, akit, az irodalomtörté­nészek szerint, jóformán alig ismert. Mindegy: alig hiszem, hogy egy világirodalmi ran­gú személyiség (illetve az általa teremtett lény, Svejk (bármely más táján a világ­nak — Prágán kívül — si­kert tudott volna szerezni a vendéglátóiparban is. Máié képű vendég megy át a Kalicha vendéglő nagy­terméből a kisterembe, hogy megnézze Josef Lada Svejk- karikatúráit. A kisteremben ülők fölnéznek, amikor be­dugja a fejét: — Mi van öreg, szépek a képek, mi? — és mutatják Svejket Vanek számvivő őr­mesterrel. És (azon a nyelven, ahogy rászóltak) visszavág a kí­váncsiskodó : — Látom! Rokona vagy! A beszélgetés folytatására nincs idő. Kedélyesen „ki­dobnak” a pincérek minden­kit, most a sorok íróján a sor, a térképen vastagon alá­húzta Pivovar u Fleku nevét. Ama nevezetes sörözőét, ahol már 1499-ben is sört mértek a gótikus árkádok alatt... Vágner János Folytatjuk Következik: Prágától hazáig’ A Smetana-rakpart

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents