Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

1983. AUGUSZTUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tervezettnél négy hónappal korábban Korszerűsített szaktelepet avattak Karcagon Megduplázzák a sertéshús termelését a Magyar-Bolgár Barátság Tsz-ben A mintegy bárom és fél hektárnyi területet elfoglaló felújított és bővített szaktelep ma­dártávlatból A VI. ötéves terv Időszaká­ra megállapított termelés- fejlesztési célok között — él­ve a kedvező hitelfeltételek és az állami támogatás adta lehetőségekkel — első he­lyen szerepelt a karcagi Ma­gyar—Bolgár Barátság Ter­melőszövetkezetben egy kor­szerű sertéshízlaló szaktelep kialakítása felújítással, bő- vitéssel. Mielőbbi megvaló­sítását sürgette az is. hogy a közös gazdaság meglevő hagyományos telepei már nem voltak alkalmasak a jövedelmező jószágtartásra. A téesz saját építőbrigádjai 1981. augusztus első nap­jaiban fogtak hozzá a be­ruházáshoz, amelyhez férő­helyenként hétezer forint ál­lami támogatást kaptak, és a 22 millió forint saját erő mellé 56 millió forint hitelt biztosított az MNB megyei igazgatósága. A következetes munka- szervezésen és a tervszerű, folyamatos építő- és techno­lógiai anyagellátáson kívül a szövetkezet szocialista bri­gádjainak társadalmi mun­kája is nagy mértékben hoz­zájárult ahhoz, hogy az öt­ezernégyszáz férőhellyel bő­vített szaktelepet az eredeti­leg tervezett 1983. december 31-i határidő helyett, az al­kotmány és az új kenyér ünnepének tiszteletére, teg­nap átadhatták rendelteté­sének. A rekonstrukció so­rán összesen huszonöt új ál­lattartó épületet — három 200 férőhelyes kocaszállást, egy 54 férőhelyes higiénikus fiaztatót. három 1200 férő­helyes battériás előhízlalót, és tizennyolc, egyenként 300 férőhelyes hizlaldát — épí­tettek, valamint felújítással kialakítottak még egy 103 férőhelyes fiaztatót. Ezenkí­vül hatvan vagonnal növel­ték a takarmánytároló kapa­citását, nagyobbak és kor­szerűbbek lettek a jószág- gondozók szociális helyiségei, új vízmű telepet, üzemi uta­kat, kerítést és állatfelhajtó- kat építettek. Az összesen valamivel több mint 78 millió forintos beruházás kivitelezése során mindvégig kint függhetett volna a telep bejáratánál a tábla: a rekonstrukció alatt a termelés zavartalan. Fo­lyamatosan betelepítették ugyanis Magyar fehér húsú és Ka-Hyb fajtájú kocákkal a már átalakított vagy újon­nan elkészült épületeket, amelyekben összesen ezer­egyszáz tenyészállatot tart­hatnak. Ennek köszönhetően a korszerűsített szaktelepről még az idén több mint hét­ezer hízósertést tudnak ér­tékesíteni. Előreláthatóan idén! októbertől fog a telep teljes kapacitással üzemelni, ami azt jelenti, hogy a ter­melőszövetkezet üzemi szin­ten a korábbi mennyiség dupláját, azaz húszezer hí­zósertést szállít majd éven­te a feldolgozó iparnak és exportra. Ez egyúttal a ser­téságazat termelésének 22 százalékos emelkedését je­lenti, a nyereség mintegy kilenc-tíz százalékos növe­kedése mellett. Az utóbbi alapján, várhatóan hét esz­tendő alatt megtérül majd a népgazdaságnak és a Ma­gyar-Bolgár Barátság Tsz- nek a szaktelep korszerűsíté­se. bővítése. T. F. Egyidősek az alkotmánnyal Átalakult ez az ünnep is, más! érzelmi szálakkal kötő­dünk hozzá, mint régen, de a lényeg változatlan maradt. A kenyér ünnepe ma is a munkáé, amihez harminc­négy éve született alkotmá­nyunk értelmében mindenki­nek joga van. Akik most megszólalnak, a mai mezőgazdaság dolgo­zói. már nem ismerték a munkanélküliség rémét — egyidőben születtek az al­kotmánnyal. „Ebbe a világba szület­tem, kezdi bontani a beszél­getés fonalát Tajthy József a jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet műszaki íőágazatvezetője —• e társa­dalmi rendbe nőttem fel. A nehéz időket csak szüleim­től. az idősebbektől, és a történelemkönyvek oldalai­ról ismerem. De aki a me­zőgazdaságban dolgozik, az az új kenyér ünnepéről ér­zelmek nélkül ma sem tud beszélni. Kötődések A születésem évében ezen aj napon szegték meg szülé­ink az új kenyeret, egy hosszú, verejtéke« év mun­kájának eredményét. Nagy dolog al kötődé« a földhöz, a megtelt javakhoz a mun­kához — egyáltalán az élet­hez. Szerintem az ágazatban dolgozóknak többet mond augusztus 20. ünnepe, mint az átlagos állampolgárnak. Hiába lett könnyebb a mun­ka. a mai aratás is ember- próbáló feladat maradt, tíz­millió ember egy évi kenye­re múlik eredményén. Tíz esztendeje dolgozom a téeszben, meg tudom ítél­ni, mennyit változtak a Tajthy József munkakörülmények. A leg­nehezebb munkákat ma már a gépek végzik nem kell a szálló pelyvában tikkadó to­rokkal a tűző napon, alko­nyaiig görnyedni a zsákok súlya alatt, a cséplőgép fül­siketítő csattogását hallgat­ni. A kombájnok vezetőfül­kéiből más a kilátás, na­gyot léptünk előre.” A mun­kánk során örülni is tu­dunk, ha olajozottan megy minden, nem szóródik a szem. működik minden gép. Fontos fogalmak Búza, kenyér, család. A törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz közgazdasági elnökhe­lyettese. Hajnal Gyula szá­mára i« ezek a legfonto­sabb fogalmaik. Célt, felada­tot, bizonyosságot jelente­nek. „Miként nagyszüleim, apám, és anyám, én is a bő­römön érzem a szeszélyes időjárást, a sáros gumicsiz­más napszámos munkát, a hajnali kelést. De azt is Hajnal Gyula mikor a falu apraja-nagyja boldogan jön ünnepelni az új kenyér ünnepét. Én még dolgoztam ma­rokszedőként, még láttam kézikaszás aratást, poros cséplést. Iskolai szünidőben pénzt kerestem. . Éreztem, hogy ez a forint saját mun­kám eredménye, megtanul­tam megbecsülni. Ott ma­radtam Tiszapüspökiben, ahol születtem és felnőttem. A lehetőségeket kihasználva tovább tanultam, főiskolát végeztem. ,'72-ben talán én voltam az ország legfiata­labb főkönyvelője... A tsz pénzgazdálkodását irányíta­ni nem kis felelősség. Ha ez a teher egyenes arányban volna az eredménnyel, nyu­godt lennék, de itt van pél­dául az aszály!... Kilenc- százunk munkája sínyli. Most már azon kell munkál­kodnunk, hogy milyen mó­don lehet enyhíteni a káro­kon. Mégis van mit ünne­pelnünk Szent Istvánkor, becsülettel dolgoztunk.” Ahonnan indult Kalmár Pál. a jászladányi Egyetértés Tsz baromfiága­zatának Vezetője tűnődve néz maga elé: „Mi volt az­előtt Jászladányban. ahol én is nevelkedtem? Mint másutt, sanyarú zsellérsors, földtelenség, pénztelenség ... Akinek nem volt földje, ku­bikosként tartotta el csa­ládját, ha tudta. Így kínló­dott apám is. Pesten, a Te­leki téren naphosszat ácsin­gózott munkára várva, hogy meglegyen a betevő falat. Később ő is részt vettl az aratási munkákban Péter- Páltól egészen Szent Istvánig dolgoztak. S aztán elérke­zett 1949. augusztus 20! Biz­tos munkahelyet talált a helybéli téeszben. Igaz, meg­maradt a lapátnyélnél, de akkor már egészen közelke­rült a családhoz. Hasonlóképpen kezdtem én is: két éven át csépel­tem a kenyérnek valót há­romnegyedes bérben, kávét vágtam, töreket hordtam. Akkor még nem éreztem sok kedvet a tanuláshoz, la­pátot, ásót fogtam, apám nyomdokaiba léptem. —t ku­bikos lettem. A termelőszö­vetkezetben biztattak, üljek be az iskolapadba .. . szak­középben végeztem. Most a kaposvári főiskolára járok, de igyekszem emlékezetem­ben tartani, hogy honnan indultam ...” Forgács Tibor Dantei képeket idéz Öntöde - hajnaltól hajnalig Fontos művelet a forma kormozása Hajnali négy óra, halvány de­rengés az égen, Törökszentmik- lós még az igazak álmát alussza, a szolnoki Mezőgép Vállalat helyi gyáregységét azonban már munkazaj tölti meg. Elsőként a kemencejavítók érkeznek a múlt században alapí­tott, hírneves Lá- basi-féle ekegyár jogutódjának ön­tödéjébe. Erdős József irányításá­val tüzetes vizsgá­lat alá vetik az üzemrész két kú- polókemencéjét, „gyógyítják”, ahol szükséges. Fél hatkor a formá­zok hozzálátnak a mintahomok elké­szítéséhez, ezt a nedves, sötétszürke képlé­keny keveréket használják a formaüregek kialakításához. Öz József öntö-formázó, az öntöde legrégibb dolgozója a legmagasabb szakmai kitün­tetés tulajdonosa: „Kiváló kohász.” Fejét behavazta már az idő, feketén fénylik a tenyere, 1949-ben lépte át a törökszentmiklósi öntöde küszöbét. „Persze akkor még másként lehetett munkát vállalni, szakmát választa­ni: egyik sem volt egyszerű. Szóval idejöttem, szakmát szereztem, dolgoztam, meg­szerettem. (Egyébként a fiam is ideszegődött). Annak előt­te rengeteg egyedi darabot csináltunk, élveztük, sokszor korábban bejöttünk, hogy láthassuk, mi lett a formá­ból, most azonban sok a sab­lonos feladat.. .” Öz József homlokán gyöngyként csillognak a verí- tékcseppek. „Képzelje el, ha odakünn harminchét fok kö­rül jár a higanyszál, mennyi lehet idebent.” A kemence felé mutat. „Ha elmegyünk szabadságra, még egy hét múlva is feketét köpünk.” Öz József legfontosabb szer­számai: a simítókanál és a lanzetta, a kifényesedett nye­lű vaskaró egyik végével spiccel, a másikkal simít. Ez a lanzetta huszonöt éve „tár­sa” Öz Józsefnek, szinte hoz­zánőtt a kezéhez. Jövő esz­tendő végéig még kitart, mondja, akkor elmegyek nyugdíjba”. Fél térdre ereszkedve, a formázószekrény fölé hajol­va, a kívülállónak követhe­tetlen gyorsasággal-ügyesség- gel dolgoznak a formázok. A négyszögletes lemezkeretben az öntési mag és a mintaho­mok között kirajzolódik az öntvény formája. Az öntöde dantei képeket idéz: vastraverzek rengetege, sötétszürke homokba süp­pednek a léptek, koromszín borít mindent, pörkölő me­leget árasztanak a kemencék, egyhangú-mély dübörgés hallatszik, hozzáigazodik a szívverés is. Remeg-vibrál a poros-gázos levegő, zaj, me­leg, zubogó lángnyelvek csapnak az éjszínű csarnok­plafon felé. Boda Lajos öntő huszonkettedmagával tizen­egykor veszi föl a „lantot”, és este nyolcig nincs megál­lás. Naponta hat-nyolc húsz­literes ballon, negyven-ötven kétliteres üvegre való szik­víz, hat liter sűrített citrom­lé fogy el, sokszor kevésnek is bizonyul, pedig még sós röpít is kapnak az öntödé- sek. Boda Lajos 1964-ben került ide, aztán elment a téeszbe, majd újra az öntöde követ­kezett. A több pénz meg a több szabadidő hozta vissza a kemence mellé. „Párosával dolgozunk a három tégely­nél : egy öntési folyamathoz húsz tonna fémbetétet hasz­nálunk fel, ami pogácsákra szaggatott nyersvasból és acélhulladékból áll. Kézzel pakoljuk be, húszkilós dara­bokat is meg kell emelni, a kokszot villázzuk. A kemen­cét tizenegy-tizenkét órára felfütjük, mikor megtelik égő koksszal, ventillátorral megfúvatjuk, öt perc múltán pirosas-sárgás vascseppek potyognak lefelé.” A kemence körüli korlátos pódiumra kapaszkodunk föl, a kémlelőnyíláson nézzük sötét szemüvegen át, a hő­mérséklet hét-nyolcszóz fok. Eltelik félóra, ezerhárom­száz—ezernégyszáz fok. kife­hérül a fémbetét, „kiszúr­ják” a kemencét, megkezdő­dik a csapolás — alul. Köz­ben felül tovább adagolnak, a folyamat addig tart, míg forma van, az öntési idő négy-öt óra. A folyékony fém az előgyűjtőben megpi­hen, majd a három, beton­keverőre emlékeztető öntő­üstbe kerül. Az öntő beleme­rít, s egyetlen lendülettel megdönti a tégelyt, a vasat az öntőnyílásba zúdítja. Ügyesség kell ehhez, hiszen a lyuk átmérője alig tizenöt centiméter, elismerésünk ál- mélkodássá dagad, mikor egyikük villámgyorsan el­csapja az ujját a leömlő fém­sugár előtt, anélkül, hogy megsértené. A mutatvány — nekik — nem veszélyes, tud­ják, hogyan bánjanak a vas­sal. Ezért is történik kevés baleset az öntödében. Tóth László üzemvezető, Dunaúj­városban végzett kohász, büszke is erre, joggal. Este hat óra, bejön az öt­tagú rámolóbrigád, hajnali fél háromig ürítik a formá­zószekrényeket, utána pedig az öntvénytisztítóké a szó: kalapáccsal, koptatódobok­kal, köszörűgépekkel taka­rítják a kihűlt darabokat. A négy köszörűgépből álló sor végén váltunk szót Németh III. Lajos öntvénytisztítóval. Ebédidejét kurtítjuk a kér­désekkel. ő mégis készséggel mesél. Már az ötvenes évek­ben öntödében dolgozott Pes­ten. sógora hívására idejött Törökszentmiklósra. Targon­cásként kezdte, esztendeje végezte el az üzem indította szakmai tanfolyamot. „Sőt újra váltani akarok, szeret­nék a formázókhoz átmen­ni”. Túl az ötödik X-en? „Nincs ez korhoz kötve”, szö­gezi le, és Tóth Lászlóra te­kint, bíztatást vár. Az üzem­vezető bólintással erősíti meg, „úgy lesz”. Persze, ötvenéves fejjel mások is beültek az iskola­padba. Az utóbbi időben há­rom öntőtanfolyamot szer­veztek a helyi szakmunkás- képzővel karöltve, huszon­ötén végezték el. „A buborék is fölfelé igyekszik”, mond­ják. „Ha valaki nálunk kap egy feladatot, nem azt igyekszik bizonyítani, hogy miért nem lehet megcsinálni, hanem ke­resi a megoldást — vallja az üzemvezető. A szakmai rang hátterének másik „titka”: az országban itt gyártják a leg­több gömbgrafitos öntvényt, melynek szilárdsága megkö­zelíti az acélöntvényét. A szentmiklósi üzem jelenlegi éves kapacitása kétezerkét­száz tonna, tavaly hetven- millió forint értékben gyár­tottak a Mezőgép tröszt vál­lalatai részére öntvényeket, ami fő profiljuk, öreg üzem ez, gépei elavultak, sok a ké­zi munka, de már megkezdő­dött a technikai rekonstruk­ció, melynek révén megdup­lázódik a termelés. Hajnali három körül rövid időre csend ül a műhelyekre, a géoekre. négykor kezdődik minden elölről. Sz. Tamás Tibor Fotó: Dede Géza

Next

/
Thumbnails
Contents