Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 6. Hogyan és kit szolgál a jogsegélyszolgálat? Két hét boldogság A berekfürdői úttörőtáborban június 1—14 között a megyében élő mozgássérült tanulók nyaraltak — immár harmadik alkalommal. A karcagi városi Vöröskereszt vezetősége szervezte meg az idén is a tábort), biztosította a város vállalatainak és aktíváinak összefogásával erre az anyagi fedezetét. A felejthetetlen, boldog, élménydús 14 napot köszöni meg ezúton is ötvenhat társa nevében a cibakházi Szabadkai Erzsébet és Bozsik Ilona. Program, elfoglaltság akadt bőven — írták. Szívesen gondolnak vissza a gyerekek a kékesi kirándulásra. Gyöngyösön, a Mátra Múzeumban megcsodálták a mammutcs ont vázat. Jártak a Hortobágyon, ahol mindenki érdeklődéssel szemlélte a Kilenclyukú hidat, a Pásztor Múzeum látnivalóit, önfeledten mulattak a Mini színpad bohócainak tréfáin. Tátott-szájjal nézték a bűvész csalafinta mutatványait. Jártak strandra. Volt 'főzőverseny, filmvetítés — amelyből sokat tanultak —, és természetesen gyógytorna, amely mindenkinek hasznára vált A Berekfürdőn táborozó gyerekek ajándékot is kaptak. A karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezeti, a Cipőipari Szövetkezet és az Agyagipari Szövetkezet brigádjai készítették a meglepetéseket. Beloiannisz úti „vízállásjelentés” A szolnoki Beloiannisz út— Sápvárt körút kereszteződésében, az aluljáró mellett kétségkívül nagy szükség van az ott kialakított gépkocsiparkolóra. Sajnos, nem mindig lehet az egészet elfoglalni. Azaz, lehet, de vigyázni kell autósoknak, gyalogosoknak egyaránt. Eső után ugyanis a sarokban, a falatozó, illetve az Ofotért szaküzlet előtt 20—30 cm-es a „vízállás”. Az itt látható — június 26- án készült — felvételt egy olvasónktól kaptuk. Akkor 20 cm-es volt az említett helyen a víz... Albérlet és ágybérlet Május 18-i lapunkban ,.Lakbér magántulajdonban lévő házban” címmel adtunk Útmutatást egy érdeklődő karcagi olvasónknak. A lakbérváltozással kapcsolatban sokan szeretnék tudni, vál- toztathatók-e, s hogyan az albérleti (és ágybérleti) díjak. Albérlet és ágybérlet között lényeges különbségek vannak. Az albérleti jogviszony alapján az albérlő a lakás valamely helyiségét (de nem az egész lakást) kizárólagos jelleggel, míg a lakás egyéb helyiségeit (főzőhelyiség, előszoba, fürdőszoba, WC stb.) pedig más, a lakásban lakó személyekkel együtt közösen használja. A főbérlő az albérlő részére a lakás részleges használatán túlmenően egyéb szolgáltatást is nyújthat. Az albérleti díj természetének megfelelően alapdíjból, s egyéb, a főbérlő által adott szolgáltatások díjából áll. A havi alapdij legfeljebb a kizárólagosan használt helyiségekre jutó lakbérhányad kétszerese lehet. A bútor és ágyneműhasználatért személyenként és havonta legfeljebb 200 forint számolható el. Ha az albérlet keretében a bérbeadó ágyneműhasználatot nem biztosít, személyenként és havonta legfeljebb 150 forint követelhető használat címen. A fűtést, a világítást, az esetleges melegvíz- és a szerződésben meghatározott minden egyéb szolgáltatást a tényleges költségeknek megfelelően köteles az albérlő fizetni. Albérleti díjként természetbeni szolgáltatást csak akkor lehet érvényesen kikötni, ha a szerződést írásban kötötték meg. Mértéke nem lehet magasabb, mint az előzőek szerint kiszámított albérleti díj. Az ágybérlet elvileg nem tartozik a lakásbérlet fogalomkörébe, lényegében dologbérlet. Ágybérleti díj címen az ágybérlő által használt bútor és ágynemű használatáért ágybérlőrtfcént legfeljebb havi 500 forint, továbbá az ágybérlő részére nyújtott szolgáltatások tényleges költségei számíthatók fel. Az ismertetett szabályok szerint számított albérleti és ágybérleti díj 1983. július 1- től alkalmazható. Ha a korábban fizetett díj a jelenleg megállapítható díjazás összegénél magasabb, az a bérlet fennállásáig változatlan marad. Ki mit (nem) tud Hétről hétre nézem, érdeklődéssel figyelem a Ki mit tud ’83 elődöntőit, most már középdöntőit. A neves zsűritagok is elismerik: olykor bámulatos teljesítményt produkál egy-egy fiatal, lenyűgözi őket, a nézőket egy-egy kollektíva műsora — zenében, táncban. Érthető, hogy mi, tévénézők már a legjobb vers- vagy prózamondó, táncos, hangszeres szólista, bűvész műsorát „kapjuk”. Tudom, a városi, járási, megyei selejtezőkön ezrével vetélkedtek a fiúk, lányok, hogy döntőbe jussanak. Amíg nézem a kamerák előtt igyekvő fiatalokat, önkéntelenül eszembe jut: vajon azok, akiket én látok buszmegállókban, utcán, a mozik körül, bérházak előtt, lépcsőházakban tétlenül, unatkozva ődöngeni, hogyhogy nem találnak maguknak hasznos, értelmes elfoglaltságot? Mindegy, mit csak ne legyen haszontalan időtöltés! Annyi, de annyi szép dolog van a világon, amivel érdemes foglalkozni, amire szükséges odafigyelni, meg lehet (kellene!) tanulni. És az se baj, ha valaki nem jut el azzal, amit tud, a Ki mit tud selejtezőjébe. (Nem is próbálkozik.) Elég, ha szépen, kulturáltan él, viselkedik — bárhol, bármikor! Ezzel szemben az tapasztalható, hogy némelyik lelány, fiú éppen hogy csak ostobán (olykor ocsmányul) viselkedik, anyanyelvén egy épkézláb mondatot nem képes elhebegni, nem ismeri az udvariasság elemi szabályait. A tisztelettudás hiányát meg különösen hiábavaló felhány- torgatni! Dehát kitől is tanulnák meg mindezeket szegények? S. IF. Szolnok Tábor az erdő szélén A jászfényszarui gyermekek részére az idén sikerült először megszervezni a nyári napközis tábort. A diákok a Kalapgyár Homok-tanyai épületében, kellemes környezetben tölthetnek el két hetet. Reggel a helyi termelőszövetkezet autóbusza szállítja ki őket. Az ebédről az áfész gondoskodik. A táborozok megismerkednek a természettel, a környék kultúrájával, a község történetével. Idejüket változatos programokkal, vidám játékkal töltik — kaptuk a híradást az általános iskola szülői munkaközössége nevében Török Imrénétől. Jóleső együttérzés Tudjuk, az emberek többsége értetlenül állt, döbbenten töprengett a június 28-i lapunkban megjelent rendőrségi felhíváson, amelynek „Mák helyett méreg a darálóban” címet adtuk. A másnapi újságból, a „Hogyan került méreg a mák közé?" című írásból már mindenki megtudta a történteket, értesült a tragédiáról, anya és gyermeke, a tizenkét éves Mi^nkácsi György állapotáról. Mielőtt közölnénk az apa köszönő sorait, úgy érezzük, feladatunk tájékoztatni az olvasókat a kisfiú állapotáról. Hétfőn délben telefonon érdeklődtünk dr. Pintér Sándor osztályvezető főorvostól, aki elmondta: kis betegük jól van, állapota kifogástalan. Az eddigi ellenőrző vizsgálatok azt mutatják, hogy valószínűleg a később — a mérgezéstől számított két hét körül >■— jelentkező szövődményeket (máj) is elkerüli. És most következzék az édesapa levele: Ezúton mondok köszönetét a mentősöknek, a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet gyermek intenzív és felnőtt intenzív osztályán dolgozó orvosoknak és ápolónőknek, a portásnak, annak az ismeretlen taxisnak, aki a boltból a kórházig — és vissza — ingyen szállított, a feleségem barátnőinek, munkatársainak, lakótársaimnak, akik mindenben segítettek, a gyerekekre vigyáztak addig, amíg kétségbeesve szaladgáltam. Köszönöm a Tiszamenti Vegyiművek mosószer-üzem vezetőinek a segítségét is. Munkácsi György Szolnok Haboznék, Nem tudom, más hogy van vele, gumikesztyűben én olyan esetlen-ügyetlen, kétbalkezes vagyok. Minden kézkámélő mosó- és mosogatószerért ennélfogva áldani szoktam vegyiparunkat. A Bioponra például éveken át esküdtem, mert nyugodtan pancsolhattam, moshattam vele órákon át, meg se érezte a kezem. Csak amióta megjelent újdonságként a kék dobozos, „fékezett habzású” változata, azóta vagyunk haragban. Igaz. a dobozon ott a figyelmeztetés: érzékeny bőrűek használjanak gumikesztyűt vagy fakanalat a mosáshoz ___ B evallom, a vegytan sosem volt erős oldaliam. Halvány gőzöm sincs arról; milyen új hatóanyagot tartalmaz a készítmény, csak feltételezem, hogy arai a habzását fékezi, attól viszket és kiütéses a tenyerem. Jó dolog, hogy újdonságoikkal lep meg az ipar bennünket, csak azt nem értem: ha valami fékezetten habbal jól bede fékezik... vált, annak miért kell eltűnnie, ha a fékezett megjelenik? Nem vagyok babonás, nem hiszem, hogy pénzt jelent, ha viszket a tenyerem. Most mégis habozom: maradi lennék? Merthogy a fakanalat rendületlenül csak a főzéshez használom szívesen . . . E. R. Karcag Hozzászólás cikkeinkhez Bedolgozhatna 15-20 csépai asszony^ Munkát keresnek a csépai asszonyok címmel jelent meg Június 25-én munkatársunk írása. A cikkben leírtakkal egyetértve Várkonyi Gyula; a kunszentmártoni Uniszöv Járási Építő-, Vas- és Faipari Szövetkezet elnöke az alábbi megjegyzést küldte: „Szövetkezetünk a rugós fa ruhacsipeszt évek óta bedolgozói rendszerben készíti. Ebben az évben mintegy 30 millió darabot exportáltunk az Artexen keresztül az USA-ba. Ez a mennyiség az eddigi b|edolgozói hálózatunknak túl sok, ezért tervezzük kiegészítését. így többek között Csépán is jártunk. Két bedolgozót fel is vettünk, de a teljesítményük a százszemélyes létszámunk közül a legalacsonyabb. Több jelentkező nem volt, illetve volt — a gyesen lévők közül, akik csak akkor vállalhatnak munkát, ha a gyermekük már elérte a másfél évet. Akikor is csak négy órát dolgozhatnak, igy még a munkáltató beleegyezését se kell kérni. A mi bérajánlatunk tudvalévőén nagyon alacsony, hiszen az export árfekvése nem a legmegfelelőbb. Volt egy magánfuvarozónk is Csé- páról, aki a bedolgozókat el tudta volna látni anyaggal, de ő időközben felbontotta a szerződést. Mi a későbbiekben is hajlandóak vagyunk bedolgozókat foglalkoztatni Csépán, minimum 15—20 személyt, hogy a kiszállítást gazdaságosan meg tudjuk szervezni.” Régi ismerősömről azt hittem, hogy ügyvédként keresi a kenyerét, s csak véletlenül derült ki egy beszélgetés során, hogy X. vállalat jogsegélyszolgálati vezetője. Azóta gyakran faggatom arról, milyen konfliktusok adódnak náluk a munkáltató és a dolgozók között, s hogyan próbálja ezeket a szakszervezeti jogsegélyszolgálat megelőzni, vagy — a vállalat ellenállása esetén — munkaügyi döntő- bizottsági szakban érvényesíteni a dolgozó érdekeit. Csalhatatlan főnökök? A tapasztalatok szerint ugyanis a munkaügyi viták jórésze a vállalati munkaügyi apparátus, vagy valamelyik főnök tévedéséből fakad, s magától értetődő, hogy ha az „ellenfél” nincs egyedül, a melléfogást hamarabb elismerik. Ismerősöm lelkes szavai nyomán azonban egy olyan vállalat képe rajzolódott ki előttem, ahol a főnökök jóformán csalhatatlanok, határozataik mindig szabályszerűek, ha pedig a dolgozó csinál rosszul valamit, némi túlzással bocsánatot kérnek tőle. Ezért aztán neki, a jogsegélyszolgálat vezetőjének semmi dolga a munkaügyekkel, s még szerencse, hogy így van, mert annyira sokan keresik fel gyermekelhelyezési, lakásszerzési, szülőtartási és egyéb problémáikkal, hogy ki sem látszik a sok munkából. Ha egy cég rendet tart a háza táján, s nem akarja dolgozóira hárítani az esetleges elhamarkodott döntések, hibás adminisztratív intézkedések hátrányos következményeit, akkor valóban ritkán éleződnek ki a konfliktusok, s nem lesznek belőlük munkaügyi viták, örültem, hogy ismerősöm munkahelyén ezek szerint ilyen felfogás uralkodik. De azért nem hagyott nyugodni a kisördög, s egy alkalommal belátogattam hozzá. Afelől kétségem sem volt, hogy az ügyek jogágak szerinti megoszlásában a munkajog csak nyomokban fordul elő, de kíváncsi voltam, alátámasztja-e a jó munkahelyi légkört a munkahelyi döntőbizottság elenyészően csekély ügyforgalma is? Nem kirívó eset... Nem késleltetem a poént, az év derekáig (a történet tavalyi) a döntőbizottság nem kevesebb, mint 34 munkaügyi vitát tárgyalt, de közülük csupán egyben képviselte a dolgozót jogsegélyszol-, gálát; egy, a vállalattól nemrég távozó üzemmérnököt új munkahelyének a jogsegély- szolgálata. Most már nem sajnáltam a fáradságot, nyomon követtem a munkaügyi bíróságon a keresettel megtámadott 16 jogvita sorsát. A dolgozókat két tárgyaláson (a jogsegélyszolgálat helyett) ügyvéd képviselte, 14 ügyben senki, s a 16 bírósági ítélet közül 9 mégis a dolgozó javára szólt. Mit bizonyít ez? — kérdezhetik. Nos, mindenekelőtt azt, hogy ismerősöm a dolgozók képviseletétől olyan munkaügyi vitákban is elzárkózott, amelyeknek támogatása pedig nem lett volna ellentétes a szocialista erkölcs követelményeivel, amelyeket feltehetően törvény- sértés, vagy a dolgozót ért súlyos méltánytalanság idézett elő. Ettől azonban a kirívó eset még kettőnk magánügye, vagy legalábbis a vállalati szb belső ügye maradhatna. Közüggyé mégis az teszi a részletesen ismertetett fejleményeket, hogy sajnos nem is olyan kirívóak. Az alig hétesztendős, de már a bérből és fizetésből élők 65—70 százalékának rendelkezésére álló jogintézmény működéséről, fejlődéséről kétségkívül sok jót elmondhatnánk, többet használunk azonban azzal, ha a leggyöngébb pontjára rámutatunk. Ez pedig éppen a munkaviszonnyal, a munka- védelemmel és a társadalom- biztosítással kapcsolatos vitás ügyek területe, ahol a dolgozók szakszerű és határozott támogatására valószínűleg a legnagyobb szükség lenne Elszomorító országos adat, hogy a munkaügyi döntőbizottságok és a társadalom- biztosítási tanácsok előtt az ügyek alig tíz százalékában képviseli jogsegélyszolgálat a dolgozót, s ha a jogvita a munkaügyi bíróságon folytatódik, az eleve alacsony képviseleti arány tovább csökken 3—5 százalékra. Érdemes átgondolni, mi van a számok mögött. Induljunk ki abból, hogy minden két pereskedő dolgozó közül az egyiknek igaza van (a munkaügyi bíróságok döntéseinek 55—60 százaléka ugyanis a dolgozó javára szól), és jóhiszeműen tételezzük fel, hogy kizárólag a jogos érdekek kapnak képviseletet. Ez még mindig csak azt jelentené, hogy tíz, méltán védelemre szoruló dolgozó közül kilencnek jogsegélyszolgálati támogatás nélkül kell az igazát érvényre juttatnia. Kérés nélkül is segíteni... E szerencsétlen helyzet í egyik okaként arra szoktak 1 hivatkozni, hogy mit tehet a < jogsegélyszolgálat, ha egy- f szer a dolgozó nem fordul í hozzá segítségért? Nos, elte- ; kintve attól, hogy jó bornak 1 is kell a cégér, s a jogsegély- | szolgálat sem lehet meg mű- j ködösének állandó propagá- < lása nélkül, éppen a munka- s ügyi vitákban érdemes elébe < menni az emberek igényei- < nek. Kézenfekvő módja en- s nek, ha — a köztük lévő jó I együttműködés révén — ma- I ga a döntőbizottság hívja fel i a jogsegélyszolgálat figyelmét egy-egy ügyre, amely- ] ben a képviseletre szükség lehet. Különösen a munkaviszonyt érintő kérdésekben, amelyekben a szakszervezet (vagy megbízásából a jogsegélyszolgálat) — persze csak ha tudomást szerzett az adott ügyről — külön meghatalmazás nélkül is eljárhat a dolgozó érdekében. Ritkábban kerül szóba az a felemás megoldás, amikor a vállalat jogtanácsosa, illetve jogsegélyszolgálati vezetője ugyanaz a személy, s ha akarná, sem képviselhetné munkaügyi vitákban a szembenálló feleket, példának okáért a céget, amelyik fegyelmit adott, és a dolgozót, aki a fegyelmit kapta. Az sem megnyugtató, ha ilyenkor a vállalat egy másik (vagy egy másik vállalat) jogásza látja el szívességből a dolgozó képviseletét. Mert a szívességet — különösen, ha ebben szerződésileg megegyeztek — előbb-utóbb viszonozzák. s ennek tudata bizony befolyásolhatja a helyettes hozzáállását, ügybuzgalmát. De további oknyomozás helyett nézzük inkább, hogyan lehetne a felvázolt helyzeten javítani. Mivel a jogsegélyszolgálatot a vállalati szakszervezeti bizottság hozza létre és irányítja, talán éppen az szb-knek kellene rendszeresebben és átgondoltabban ellenőrizni is — nem utolsó sorban a döntő- bizottsági, valamint a bírósági adatokra támaszkodva — a szolgálat tevékenységét. Valahogy úgy, mint egy régi ismerősét... Kéri Tamás
