Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-31 / 180. szám
1983. JÚLIUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7. BUDAPEST NAGYDÍJ Ha Szalmáék így — akkor a közönség úgy! Bár a VI. Budapest Nagydíj nem szűkölködött a sportág fénylőnél fénylőbb csillagaiban, én pénteken este a Népstadionban mégis a közönséget figyeltem. Először is a tízezret, „aki” helyet foglalt a lelátón: nos, ez a szám bizony nem túlzottan nagy. A Budapest Sportcsarnokban megtartott fedettpályás atlétikai Euró- pa-bajnoksáig döntői során mintha olyan prognózist lehetett volna felállítani a szurkolók viselkedéséből, hogy a Népstadionban egy ideális körülmények között rendezett világszínvonalú versengésen akár több tízezren is megjelennek majd. Nem így történt, és ezt csak sajnálni lehet még akkor is, ha a televízió jóvoltából százezrek lőhettek szemtanúi a legizgalmasabb mozf Ecsekiné (középen), a Szolnoki MÁV MTE versenyzője 100 méteren 11,85-öt futott. Ez az 5. helyre volt elegendő Az amerikai Edwin Moses, aki 1977 óta nem talált legyőzőre 400 méter gáton, Budapesten is biztosan és könnyedén győzött AUGUSZTUSTÓL Új módon fog gazdálkodni 36 labdarúgó szakosztály Augusztusban, a labdarúgó NB II. őszi mérkőzéssorozatával, majd az azt követő NB I-es rajttal a 36 legjobb magyar labdarúgócsapat (16 első- és 20 másodosztályú) az eddigitől merőben eltérő gazdálkodási módra tér át. Ez azt jelenti, hogy az anyagi ösztönzés rendszere újjáformálódik, s ezzel párhuzamosan korszerűsítik a munkajogi feltételeket is. Az augusztusi premier előtt Szűcs-Gáspár Györgytől, az OTSH terv- és pénzügyi főosztályának vezetőjétől Szalay Péter, az MTI munkatársa arra kért választ, hogyan kezdődik az új gazdálkodás bevezetése, s melyek lesznek annak következő lépcsőfokai. Szalma László 824 centiméteres országos csúccsal nyerte a távolugrást a bolgár ^tanaszov és a magyar Pá- lóczi előtt zanatoknaik. Ám Szalma László vagy Pálóczi, netán Bakosi Béla a megmondhatója, hogy a sportbarátok személyes jelenlétét, mi több, centiméterekre átszámítható együttérzését semmi mással nem lehet pótolni. Mi az oka hát annak, hogy mégsem volt átütő közönség- sikere a Budapest Nagydíjnak? A dölog egyre nyilvánvalóbb: az atlétika hazai helyzete bizony nem jó hírverés egy-egy ilyen demonstráció számára. De a helyszínen jelenlevők sajnos, azt is észrevették, hogy megfáradt a Nagvdíi nézőgárdája. Különösen a versenyek vé- gefelé volt egyre több az „üresjárat”, és bármennyire próbálták az érdeklődést cisiigázni, a helyi műsorközlők, a fiigyeimet nem terelhették el olyan gyenge ver- senyszámaiinlkról, mint a női 100 méter, vagy a gerelyiha- jítás mindkét nemben, netán a férfi magasugrás. , Idehaza még mindig eretnekségnek számít, ám külföldön mind több országban gyakorlat, hogy egy hosszúra nyúló atlétikai versenyt más sportág attrakcióival, esetleg zenés műsorral színesítenek. Ráférne tehát a megreformálás az év legnagyobb hazai atlétikai show- jára is. ám mindenekelőtt magyar védjegy alatt született világszenzációk kellenének ahhoz, hogy a nézőszám méltó legyen a Népstadionban a Nagydíj rangjához. — pb — — Mindenekelőtt arról kell beszámolni, hogy a J00 egynéhány játékost s a vélük foglalkozó szakembereket érintő új gazdálkodási és ösztönzőrendszer kimunkálása előtt mélyreható elemzést végeztünk. Abból indultunk ki, hogy a labdarúgóknak most a közönség bizalmát kell keresnie, s erre a csapatokat egyrészt ösztönöznünk, másrészt kényszerítenünk kell. Azt sem hagvhatiuk figyelmen kívül, hogy manapság „színtiszta” amatőrjátékosokról nem beszélhetünk. Augusztustól viszont remélhetőleg minden áttekinthetőbb lesz. Az NB I-es és NB Il-es labdarúgó szakosztályokban az első csapatok az egyesületeken belül kü lön SPORTMÜSOR Kajak-kenu. Országos junior, Ifjúsági és úttörőbajnokság, Szolnok, Hoillt-Tisza, 8 és 14.30 Kézilabda. Olajbányász Kupa férfitorna, Szolnok. tiszaligeti stadion. 8. Lovassport. Közép-magyarországi területi bajnokság, Abád- szalók, Szalókréti pálya. 8 és 14. Vízilabda. Országos MÉH Kupa ifjúsági elődöntő. Szolnok. Damjanich uszoda. Labdarúgás. Magyar Népköz- társasági Kupa megyei selejtező: Mezőtúri FSE—Túrkeve, 17. Kovács ; Kunmadaras—Tiszafüred, 17. Pintér: Kunhegyes—Törökszentmikliós, 17, Amtolánszky; Középtiszai Medosz,—Mezőtúri Honvéd, 17. Varga: Kunszentmárton—Rálktócaifalva, 17. Taj- thy; Szolnoki MÁV MTE junior —'Tisza Cipő SE. Tiszaiiget, 17, Csipe; Tiszaíöldvár—Szolnoki Vegyiművek, 17. dr. Botka: Sza- jol—Szolnoki Cukorgyár, 17. Hagyó ; Szászberek—Jászkisér, 17. Tombor; Jászfényszaru—Jászberényi Lehel SE, 17, Balázs: Jász- jákóhaima,—Jászárokszállás, 17, Abonyi. Körös Kupa: Öcsöd— Mezőhék, 10. Tóth S.; Csépa— Tiszasas, 17, Molnár; Homoki— Tisziakürt 17, Taba; Szetevény— Tiszaug, 17, Szelindi; Kungyalu —Cserkeszőlő, 17, Kuncsorba:— Cibakháza, 17. álló egységgé válnak, azokkal elkülönített gazdálkodási rendszert alkalmazva foglalkoznak. A játékosok nem az úgynevezett bázisvállalatok alkalmazottad Basznék, hanem egyesületük dolgozói. — Az említett 36 együttes az év hátralevő) részében mór semmiféle állami támogatást nem élvezhet, a felszabadult anyagi, eszközöket az egyesületek aiz utánpótlásnevelés támogatására használhatják fel. A játékosok premizálását és jutalmazását csak az úgynevezett lakossági bevételekből, a bérleti és jegyeladásból, továbbá a tv-közvetítések jog- díjaiból, a különböző szakosztályi kiadványok bevételeiből, d’letve a külföldi túMintegy ezer néző vett részt szombaton délelőtt Rá- kóczifalván a Szolnoki Volán salak-motoros pályáján, ahol: az országos csapatbajnokság, második fordulóját rendezték. A 16 futamból álló versenyben négy együttes viaskodott az első két helyért. A harmadik futamban a tartalék szolnoki Seres aratott szép győzelmet, s mint később kiderült, ez volt az egyetlen szolnoki siker. Kelemen balszerencsés volt, mert a hatodik futamban Mikóval együtt bukott. A futamot Mikó kizárásával megismételték, Kelement viszont a mentők kórházba rák nettó bevételének egy részéből lehet megoldani. Az érintett csapatokkal foglalkozó szakvezetőket, akiknek a száma csapatonként az NB II-ben legfeljebb öt, az NB I-iben pedig nyolc lehet, az év végéig még az eddigi módon fizetik, 1984. január 1-től viszont rájuk is azok a szabályok vonatkoznak, amelyek a játékosokra. Az élvonalbeli játékosok közül többen a szerződéskötésük után bizonyos — meg nem engedett — juttatásokban részesültek. Akik most írják alá szerződésüket, semmiféle anyagi juttatásban nem részesülhettek, jövőre már Igen. 1984-től kezdve az úgynevezett 20-as keretek tagjaival már az új feltételek szerint lehet szerződést kötni. Ugyancsak 1984-ben kell rendezni a játékosokat érintő lakóskérdéseket. Egy olyan támogatási rendsziert szeretnénk megvalósítani, amely figyelembe veszi a labdarúgók életkorát, családi állapotát, szociális helyzetét, nem utolsósorban pedig a sportpályafutás során elért eredményeit. szállították agyrázkódás gyanújával. A szolnokiak csak szerény harmadik helyezésekkel gyűjtögették odntiiaikait. A nap legjobb ideiét 65,4 másodpercet a 16. futamban a nyíregyházi Balogh érte eL A salakmotor csapatbajnokság második fordulójának végeredménye: 1. Nyíregyházi Volán (Petrikovics 12, Balogh 11, Seres J. 9, Kovács 7 39, 2. Szegedi Volán (Takács 9, Slovinszki 9, Ko- csó 8, Bódi 6) 32, 3. Szolnoki Volán (Seres 5, Sóbor 3, Parács 3, Kormány 2) 13, 4. Békési Volán (Mikó 5, Rusz 4, Berd 2, Flórián 1) 12 ponttal. Salakmotor Nyíregyházi fölény, Szolnok a harmadik I MŰSOROK I I Rádió VASÁRNAP SZOLNOKI STÜDIO: 8.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszemle. — 8.10: Visszapergetés. Válogatás júliusban elhangzott riportjainkból. Szerkesztő: Kardos Ernő. — 9.00: Volt szolnoki színészek felvételeiből. Kertész Péter énekel. — 9.10: Munkásélet. Halászok között. Riporter: Benkő Imre. — 9.30: Halásznóták. — 9.40: Bács-Kun napló. Vezeti: Halász Ferenc. — 9.45: Beatles- melódiák. — 9.58: Műsorelőzetes. — 10.00—10.30: Szlovák műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! — 7.23: ,»Vadat és halat, s mi jó falat. . .” Élelmiszermagazin. — 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.20: Hallgatóink figyelmébe. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. Király Györgyi és a Viola együttes felvételeiből. — 8.50: Reklámközpont. Csongrád megyei különkiadás. — 9.00: Rádiómagazin. — 10.30: A Pál utcai fiúk. II/2. rész: A Gyermekrádió műsora. — 10.59: Vasárnapi koktél. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. — 12.50: Beszélgetések Liszt Ferencről. Boross Attila műsora. — 13.45: Utazó kutatók. — 14.10: Puccini-áriák. — 14.39: így láttam Kodályt. — 15.05: Művészlemezek. — 15.57: Reklámkalauz. — 15.59: Szegény Avroszimov. Bolut Okudzsava regénye rádióra alkalmazva. 2. (befejező) rész. (Ism.) — 17.05: Virágzik-e a tulipán? Riport. — 17.35: ..Vitorlázás”. Könnyűzene. — 18.15: Hol volt, hol nem voll ... — 18.28: Hallgatóink figyelmébe. — 18.40: Nagy színházi siker volt. Ahogy tetszik. A Madách Színház 1964. évi előadásának felvétele. (Ism.) — 21.06: A Magyar Rádió Brahms- ciklusa. XXIV/22. rész. David Ojsztrah hegedül. — 22.15: Hangverseny Alfredo Casella műveiből születésének 100. évfordulóján. — 23.27: Zenekari muzsika. — 0.10: Heilig Gábor táncdalaiból.' PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: Orgonamuzsika. — 7.54: Torna. — 8.05: A Nyitnikék postája. — 8.50: Szabó Lőrinc versei. — 9.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.30: Ritmus! Roger Whittaker felvételeiből. — 10.00: Geszty Szilvia és Peter Schreier operettfelvételeiből. — 10.35: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada: Köz- társasági huntzutságok — hasznos mulatságos csúfolódó rigmusokban. (Ism.) — 12.11: Jó ebédhez szól a nóta. — Közben: 12.35: Eszperantó nyelvű hírek. — 12.40: A jó ebédhez szól a nóta folytatása. — 13.07: Manóalagút. Iszlai Zoltán regénye rádióra alkalmazva. A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Poptarisznya. — Közben: Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Tamperéből. — 15.30: Reklámparádé. — 15.35: A Poptarisznya folytatása. — 16.35: Reklám. — 16.40: A Poptarisznya folytatása. — 17.30: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Sterbinszky és Pók, avagy séta a Képzelet utcában. — 18.33: Mit lát a szemünk? Kerekasztal-beszélgetés vizuális kultúránkról. — 18.53: Útközben — hazafelé... — 20.33: Ha még nem tudná . . . Júliusi tudományos mozaik. — 21.03: Közvetítés a Régi Országház étteremből. Jónás Mátyás népi zenekara játszik. — 21.34: A Led Zeppelin együttes összes felvétele. XI/6. rész. — 23.15: A tam- burmajor lánya. Részletek Offenbach operettjéből. 3 MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. —} 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.08: A kiállítótermek programjából. — — 8.11: Komoly zenei zsákbamacska. Varga F. István műsora. — 9.40: A győri leánykar Liszt-felvételeiből. — 10.15: Üi Zenei Újság. (Ism.) — 10.45: öt kontinens hét napja. (Ism.) — 11.03: Sztereobeállító hang. — 11.06: Nagv siker volt! A Bécsi filharmonikus zenekar hangver- senve az Erkel Színházban. — 12.28: A eornwalli kalóz. Részletek Sullivan operettjéből. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: A Weather Report együttes lemezei. XV/2. rész. — 13.58: Zenekari muzsika. — 15.05: Charley nénje. Részletek Aldobolyi Nagy György—Szenes Iván zenés játékából. — 15.33: Régi magyar muzsika. Az Ars Renata es a Musica Antiqua Hungarica együttes felvételeiből. — 15.55: Kis magyar néprajz. Niedermüller Péter előadása. — 16.00: A főszerepbén: Jelena Obrazcova. VII/4. rész. — 18.13: Madrigálok. — 18.22: A kamarazene kedvelőinek. — 20.00: Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei. — 20.35: Hi-Fi varieté. Közreműködik: az Illés együttes, Kitáró és Albert Hammond. — 21.34: Zuzab Andzsaparidze operafel- vételeiböl. — 22.01: Rádiószínház : A mai hal mindig friss. Hangjáték. HÉTFŐ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Nyugdíjasok magazinja. Szerkesztő: Palatínus István. (A tartalomból: Százezer nyugdíjas Szolnok megyében. — A családdal nyaraltam! — Újra nősültem.) — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.05: Műsorismertetés. — kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 9.00: A hét zeneműve. — Rossini: Mózes. — 9.30: .»Ember voltam, remegő, daloló . . Aprily Lajos versei. (Ism.) — 9.40: Vidéki óvodások énekelnek. Közvetítés a budaörsi óvodából. — 10.05: A csontrázó megszelídül, összeállította: Bán Péter. — 10.35: Francia szerzők műveiből. — 11.05: Szovjet dalok. — 11.20: Milos Sadlo gor- donkázik. — 11.39: Széchenyi István naplójából. Xll/1. rész. (Ism.) — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.40: A motyogó. Tersánszky Józsi Jenő elbeszélése. (Ism.) — 14.54: Édes anyanyelvűnk. Lörincze Lajos műsora. (Ism.) — 15.05: Szóljatok szép szavak. Irodalmi színpadok és amatőr színjátszók műsora. — 15.52: Hallgatóink figyelmébe! — 15.54: A Belügyminisztérium Duna művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezetésével. — 16.29: Látogatóban . . . Játék- és ajándékműsor beteg gyerekeknek. — 17.05: Reflektorfényben egy operaária. — — 17.43: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 17.58: Ruttkai Éva sanzonfelvételeiből. — 18.11: Reklámkalauz. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. (Ism.) — 18.28: Hallgatóink figyelmébe! — 19.15: Ez tiszta kabaré. II. tész. — 20.25: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nóták. — 23.20: Rösler Endre és Báthy Anna operafelvételeiből. — 0.10: Aldobolyi Nagy György táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: A fehér ló. Részletek Benatzky—Stolz operettjéből. — 8.35: Figyelmébe ajánlom... — 8.50: Slágermúzeum. — 9.50: Köznapi ügyeink: Pályakezdők. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Kecskés Sándor klarinétozik, Balogh Albert népi zenekara játszik. — 12.35: Eszperantó nyelvű hírek. — 12.40: Kis magyar néprajz. — 12.45: Tánczenei koktél. — 13.25: Éneklő Ifjúság. — 13.37: Kadosa Pál: Tizenkét kis gyermekdarab. — 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánság- műsora. — 17.00: Van-e hiteles Bolyai-képünk? — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Minden hangra emlékezem. — 19.25: Reklám. — 19.30: Sportvilág. — 20.00: Tudomány és gyakorlat. — 20.35: Akit szeretek, amit szeretek. László György műsora. — 21.50: Egy énekes — több szerep: Erich Kunz énekel. — 23.20: A mai dzsessz: Joanne Brackeen felvételeiből. 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Barokk kamarazene. — 9.40: A főszerepben : Jelena Obrazcova. VII, 5. rész. — 11.05: Érdekvédelem és érdekképviselet.- — 13.41: Zenekari muzsika. — 14.19: Jandó Jenő zongorahangversenye a Pesti Vigadóban. — 15.50: Kőmíves Kelemen balladája. — 16.00: A hét zeneműve. Rossini: Mózes. (Ism.) — 16.30: Szimfonikus táncok. — 17.00: Eddie Grant felvételeiből. — 17.30: Magyar zeneszerzők. — 18.17: Reklám. — 18.21: A Magyar Rádió és Televízió énekkara madrigálokat énekel. — 19.05: A zeneirodalom remekműveiből. — 20.08: Népdalkórusok, népi hangszerszólók. — 20.30: A Poptarisznya dalaiból. — 21.30: Fio- renza Cossotto operaáriákat énekel. — 21.49: Üj lemezeinkből. Bach: Hat brandenburgi verseny. Televízió I VASÁRNAP 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tv-torna. (Ism., színes.) 8.05: Óvodások filmműsora. Kisf ilm-összeállítás. Emília. Francia rajzfilmsorozat. XHI/.9. rész: Emília unatkozik. (Színes.) A póruljárt kakas.Cseh- szltovák rajzfilm. (Ism.) 8.25: Tüskevár. Magyar filmsorozat. VHI/5. rész: Hárman a berekben. (Ism.) 8.55: Csepü, lapu, gongyoLa. Vidám vetélkedő gyerekeknek. II. elődöntő: Nagyréde — Visznek. (Színes.) 9.50: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Ember. Francia rajzfilmsorozat. XXII/4. rész: Termékeny völgyeik. (Színes.). 10.15: Hírek. 10.20: A három jószívű rabló. Mesejáték, (ism., színes.) 14.45: Három bugaci nótafa: A Szeleczki testvérek. (Színes.) 15.15: Képújság. 15.20: Műsorainkat ajánljuk! (Színes.) 15.45: Reklám. 15.50: Csehszlovák vígjátékok. Ki akarja megölni Jessei-tg Csehszlovák film. 17.15: Elmebainokság. Egri János műsora. (Színes.) 18.00: Delta. Tudományos híradó. (Színes.) 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévéftoma. (Színes.) 18.45: Esti mese. (Színes.) 19.00: A Hét. (Színes.) 20.00: Hírek. 20.05: Az északnyugati határszél. Magyarul beszélő angol film. (Színes.) 21.45: Sporthírek. (Színes.) 21.55: Cymbalo Ungherese. Rácz Aladár és örökösei 0886—1958). (Színes.) 22.40: Hírek. 2. MŰSOR: 17.30: Kajak-kenu VB. Döntőik közvetítése Tamperéből. (Színes.) 19.30: Ravel-művek. Vezényel: Leonard B em stein. (Ism., színes.) 20.00: Hírek. 20.05: A peremvidék — Muzo smaragdlbányászai. Angol ism er etter j esztő film. (Színes.) 21.00: Ellet német földön a XII. században. NSZK film. (Színes.) 21.35: A város oldalában. Csorba Győző műsora. (Színes.) 22.35: Képújság. BUKAREST: 8.00: Szünidei összeállítás. 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. H.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.25: Aeneas. Folytatásos film. 5. rész. 18.10: Utazás a jövőbe. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 20.00: Titokzatos Don Juan. Játékfilm. 21.50: Zenés újdonságok. 22.10: Tv-híradó. 22.20: Müsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.40: Híradó. 16.55: SZNF Kupa. Nemzetközi labdarúgótorna. Közvetítés Besztercebányáról. 18.50: Plovdiv műemlékei. Dokumentumfilm (Ism.) 19.10: Egy hét a képernyőn. Műsorajánlat. 19.30: Frederie Chopin. Ismeretterjesztő film. 19.55: Albi—Castras—Cordes. Dokumentumfilm a három dél-franciaországi városról. 20.40: A Szovjetunió népeinek spartakiádja. A súlyemelő döntők felvételről. 21.25: Híradó. 21.40: Mimino. Szovjet film.