Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-03 / 156. szám
XXXIV. évf. 186. sz.. 1963. július 3.. vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Hétfőtől a Szovjetunió vendege Helmut Kohl, az NSZK kancellárja Hétfőre várják Moszkvába Helmut Hohlt, az NSZK szövetségi kancellárját. A látogatást komoly érdeklődés előzi meg; szovjet részről mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak az NSZK-,hoz fűződő kapcsolatoknak, amelyek különösen a hetvenes évek elején bekövetkezett áttörés utón teljesedtek ki, váltak szerteágazóvá. Kohl kancellárnak ebben a minőségében ez lesz első moszkvai útja. A kiterjedt kapcsolatrendszernek minden bizonnyal valamennyi eleméről szó esik majd a moszkvai tárgyalásokon, ám a megbeszélések középpontjában várhatóan a két ország viszonyának nem kevés problémát felvető politikai összetevői állnak majd. A Szovjetunióban tisztában vannak az NSZK jelentős politikai és gazdasági súlyával, mindig nagy figyelemmel követték a Bonnban elhangzó állásfoglalásokat, az őket követő tetteket. Szovjet politikusok nyilatkozataiból, a sajtó- kommentárokiból kitűnik, hogy moszkvai megítélés szerint a nyugatnémet politikában a jelenlegi kor(Folytatás a 2. oldalon) lllúziik, és „jébolondok” 3. oldal Családi magazin 4. oldal Meszkvába utazott a KISZ küldöttsége A lenini Komszomol meghívására tegnap Moszkvába utazott a KISZ delegációja, Hat hónap biztató eredményeI Növekedett a vállalatok versenyképessége A BVM kunszentmártoni gyárában nagy méretpontossággal készülnek a hőszigetelő falpanel-sablonok. Jelenleg kettő készül a szolnoki gyárnak Biztatóak az ipar első félévi eredményei. A vállalatok fokozatosan csökkentették év eleji termelési lemaradásaikat, s a számítások szerint az ipari termelés a tavalyi év első feléhez hasonlóan alakult. Az export — mind a szocialista, mind a tőkés piacokon — a tervezettnek megfelelően növekedett, ugyanakkor az import a tavalyihoz képest jelentősen csökkent. Ez nagy mértékben hozzájárult az ipar konvertibilis áruforgalmi egyenlegének javulásához. Az Ipari Minisztérium értékelése szerint egyre több vállalatnál tapasztalható a nagyobb rugalmasság, az eredményes törekvés a versenyképesség növelésére. Néhány ágazat azonban változatlanul nehézségekkel küzdött az első félévben, több területen okozott gondokat a vállalatok nem kielégítő együttműködése, a belföldi és importanyagok szállításának akadozása. Bár a vállalati mérlegek még nem készültek el, minden jel szerint az iparvállalatok első félévi nyeresége általában valamelyest meghaladja a tavaly ilyenkorit. A gépipar az első félévben a múlt év hasonló időszakának megfelelő mennyiségű terméket állított elő, a konvertibilis exportot azonban sikerült a tavalyinál nagyobb mértékben növelni. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban például több mint 9 milliárd forint értékű terméket gyártottak, 8 százalékkal többet, mint a múlt év első felében. Az Ikarus a termék- összetétel korszerűsítésével érte el a tavalyinál mintegy fél milliárd forinttal nagyobb árbevételt az első hat hónapban. A múlt év első feléhez hasonlóan 6430 autóbuszt adtak át vevőiknek, de ezek között lényegesen több volt az értékesebb, luxus kivitelű és a csuklós autóbusz. Bár a vegyipar egyes termékei iránt a világpiacon mérséklődött a kereslet, a Borsodi Vegyikombinát termékeinek sikerült megőrizniük versenyképességüket. A pvc-por, az ammónia, a nitrogén műtrágya exportjának növelésével a vállalat 15 százalékkal túlteljesítette konvertibilis kiviteli tervét. A kohászatban is mutatkoznak már eredményei a több éve tartó piaci gondok leküzdésének. Az Ózdi Kohászati 'Üzemekben az első félévben zavartalan volt a termelés, a munkát sem a nyersanyag-, sem a munkaerőhiány nem akadályozta. Konvertibilis exporttervüknek már a felét teljesítették, a szocialista piacokra pedig a tervezettnél jelentősed! nagyobb mennyiséget szállítottak. Az első félévi eredmények mutatják, hogy már hatnak az anyag- és energiatakarékossági intézkedések: eddig több mint 11 millió forintot takarítottak meg. A kohászati termékek iránti hazai igények kielégítésére különösen nagy gondot fordítottak az év első felében. A textilipari termékek iránti kereslet az utóbbi hónapokban a nemzetközi piacokon nem mérséklődött tovább. Növekedtek viszont a minőségi követelmények, amelyeknek egyre több hazai vállalat tudott eleget tenni. A Magyar Selyemipar Vállalat például az idén konvertibilis exportjának 25 százalékos növelését tervezte, s ezt előreláthatóan teljesíteni is tudja, mivel az exportra szánt termékek kétharmadára már konrét megrendelése van. Az első félévben több új piacra, így az Egyesült Államokba és Kínába is szállított bélésszöveteket. Az új piacok meghódításán kívül a vállalatnak sikerült régi vevőit is megtartania, ami jórészt annak köszönhető, hogy megszigorították a gyártásközi ellenőrzést és az alapanyagok minőségi átvételét. Az év hátralévő részében az export további növelését attól is várják, hogy a korábbiaktól eltérően nemcsak egy, hanem több hazai külkereskedelmi vállalatot is megbíztak termékeik értékesítésével. Fejti Györgynek, a KB első (titkárának vezetésével. A látogatás során a delegáció tapasztalatcserét folytat a két ifjúsági szervezet tevékenységének időszerű kérdéseiről és a nemzetközi ifjúsági mozgalom előtt álló feladatokról Hazánkba látogat a francia miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására Pierre Mauroy, a Francia Köztársaság miniszterelnöke a közel jövőben hivatalos látogatást tesz Magyarországon. Segít a szövetség Bővülő kapcsolatok áfészek és ipari szövetkezetek között A két szövetség — a megyei Kiszöv és a Mészöv — részt vállal a 95 tagszövet- kezetének működési területén, elsősorban a kisebb településeken élő lakosság, szövetkezeti tagság ellátási és szolgáltatási igényeinek jobb kielégítésében. Segítségükkel mutatták be a kereskedők azokat az úgynevezett hiánycikkeket, amelyekre gyártókapacitást kerestek, az iparj szövetkezetek pedig árukínálatukkal jelentek meg ugyanott. Tavaly közvetlenül az ipari szövetkezetektől 35,2 millió. a nagykereskedelem köz- beiktatásával további 22—24 millió forint értékű ipari szövetkezeti árut juttattak el az áfészek a fogyasztókhoz „hazaj termésből”. A Jászsági Vas- és Zománcipari Szövetkezet meglevő nagykereskedelmi partnere mellett elsősorban a két jászsági áfészt és a kunhegyesit szolgálja ki esetenként; a kunmadrarasi és tiszaföldvári ipari szövetkezetek új termékeit elsősorban a megyében kínálják, az évenkénti termelésbővítésből a megyei partnereket, főként az áfészeket részesítik előnyben. Eredményes az a sokoldalú kezdeményezés, amit a Tiszavidék Skála Áruház a szövetségekkel közreműködve a termeltetés érdekében kamatoztatott, s a jászberényi és a karcagi áfész is 4—5 ipari szövetkezettel tart rendszeres, gyümölcsöző kapcsolatot. A tapasztalatok alapján a két szövetség új formai és tartalmi módszereket keresett és alkalmazott a múlt év végén az együttműködés erősítésére. A protokoll jellegű bemutató helyett termékcsoportos szakmai megbeszélést és közvetlen megállapodást — megrendelést — kezdeményeztek. Az első „nekirugaszkodásra” ebből közel 13 millió értékű konkrét megrendelés született az első félévre, hasonló mértékű lett a második félévi áruigény. Ezek közül is kiemelkedett a Kunszöv ajánlata, amire 12 áfész adott mintegy 4 milliós megrendelést. A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyára egy új 100 millió forintos beruházású gyártócsarnokkal bővül. Átadását 1984-ben tervezik. Kivitelező a szolnoki Épszer Vállalat. Képeink a szerelési munkákról készültek. Fotó: T. Z. Új csarnok épül