Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-26 / 175. szám
xxxiv. évf. 175. *Z., 1983. július 26., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Málta nem enged Holtponton a madridi A madridi találkozón részt vevő 35 állam küldöttsége tegnap nem tartott teljes ülést. A szünet — amelyet ma követ majd hivatalos plenáris ülés — magyarázható azzal, hogy a hétfő Spanyolországban munkaszüneti nap; vagy azzal is, hogy a küldöttek — az eddig szokásoktól eltérően — szombaton és vasárnap is hivatalos üléseket tartottak. A legfőbb ok az egynapos pihenőre azonban mégis az, hogy Málta a többi 34 küldött többször is megismételt felszólítása eUenére sem áll el korábbi javaslatától. A zájródokumentum-terve- zettel kapcsolatos máltai fenntartások immár tizedik napja meghiúsítják a tervezet teljes és egyöntetű előzetes jóváhagyását. A küldöttek közül sokan — tegnap a szovjet fődelegátus is — az elvégzett hároméves munka politikai jelentőségére emlékezve hívta fel a máltai kormányt arra, hogy vizsgálja felül álláspontját, s véleménye kialakításakor mérlegelje az európai népekre háruló felelősséget. A spanyol fővárosban sokan utalnak most arra, hogy a máltai halogatás akarvatalálkozó akaratlanul is azoknak az erőknek kedvez, amelyek nem rokonszenveznek az európai enyhülési folyamattal és azt hangoztatják, hogy napjainkban nem lehetséges a közös politikai álláspont kialakítása a békés együttműködés érdekében. A madridi találkozón — a mielőbbi sikeres befejezést előmozdítandó — olyan gondolat is megfogalmazódott, hogy a 34 küldöttség lépjen tovább a záróülés előkészítése irányában, s hagyja nyitva a lehetőséget Málta számára egy későbbi időpontban való csatlakozáshoz. CZ3 Mit ér a három csillag? Bemutatjuk a tiszaligeti kempinget 3. oldal Ismét Madách a Dóm téren A Szabadtéri Játékok szegedi nyitánya 5. oldal Naponta több mint ezer radiátorcsőváz készül a Hűtőgépgyár jászboldogházai radiátor gyáregységében. A csővázakat ösz- szeszerelés után 7 és fél atmoszféra nyomással ellenőrzik Kuba nemzeti ünnepe alkalmából Nagygyűlés Újpesten Többszörös hasznosítással Jövedelmező a juhtenyésztés Az Agrocoop genetikai programja — Keresett a kaskavál Kuba nemzeti ünnepe, a Moncada laktanya elleni támadás 30. évfordulója alkalmából tegnap nagygyűlést rendezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Újpesten a Magyar Pamutipar „Dallos Ida” Művelődési Házában. Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárá szólt Kuba három évtizeddel ezelőtti történelmi jelentőségű eseményéről. Méltatta Kidéi Castro és harcostársai szerepét, akik programjukban a kubai nép akaratát fogalmazták meg; népi demokratikus átalakulást, gyökeres agrárreformot, következetes antiimperialista politikát követeltek, s mindezért készek voltak fegyverrel is harcolni. — A magyar nép nagy figyelemmel kísérte és kíséri jelenleg is a kubai nép országépítő munkáját, a szocializmus eddigi vívmányait oltalmazó tevékenységét — mondotta a HNF OT titkára. Kapcsolataink kiemelkedő eseménye volt Fidel Castro elvtárs magyarországi és Kádár János kubai látogatása. Kapcsolataink az internacionalizmus, a testvéri együttműködés szellemében erőteljesen és eredményesen fejlődnek. — Népünk támogatja az imperializmus, az újgyarmatosítás, a faji megkülönböztetés ellen, a szabadságukért, az önálló fejlődés jogáért harcoló népeket, a fel- szabadítási mozgalmakat. Szolidaritást vállalunk a hazája függetlenségéért forradalmi vívmányait védelmező kubai és nicaraguai néppel, a szabadságáért küzdő salvadori erőkkel, amelyek a társadalmi haladás, a demokrácia, az emberi jogok védelmének ügyét tűzték zászlajukra. Jósé Antonio Tabares, a Kubai Köztársaság nagykövete felszólalásában elmondotta: Kuba ma a szociálisul országok közösségének elkötelezett tagjaként. a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok szilárd szövetségeseként aktív külpolitikát folytat. Segíti a szabadságukat, függetlenségüket védő erőket, támogatja a nemzetközi felszabadítási mozgalmakat, internacionalista magatartása elismerést és megbecsülést vált ki a világ különböző területein, a társadalmi haladás, a népek felemelkedéséért küzdők körében. Állami minősítés Oi búzák Javult a fajtaválaszték Két új martonvásári búzafajta kapta meg idén az állami minősítést. A híres MV-k (martonvásárit jelent) sorában az MV 11-es és az MV 12-esi. Így a martonvásári búzafajták vetésterülete az országban 47,6 százalék, az új fajtákkal még további növekedés várható. Az új búzafajták minősítésével javult a korai és a középkorai fajtaválas7.ték. A szakemberek szerint kialakultak azok a bőtermő, megdőlés-ellenálló és minden körülmények közöti biztonságosan termő búzafajtáik, amelyekkel az átlagtermések további növekedése remélhető. Javult a búzatermesztés biztonsága is. A gazdaságoknak rendelkezésére álló 5—6 agronómiai- lag egyenértékű, de genetikailag különböző búzafajták amelyek képesek alkalmazkodni a kedvező feltételekhez, és jól hasznosítják a kedvező viszonyokat. A juhászat termelési és tenyésztési irányát elsősorban a keresett végtermék minősége és mennyisége, valamint a piaci igény határozza meg. Ezen belül eltérő a hazai és exportpiac igénye, illetve mindkettőn belül időszakosan is más-más lehet. Például az ünnepeken fogyasztunk többet és exportálunk több bárányhúst Olaszországba, Görögországba, az NSZK-ba és az NDK- ba valamint egyes afrikai államokba. A húsvét és a bárányhúsfogyasztás, a világ számos országában ősi hagyománynak tekinthető. Nyáron augusztusban viszont az egyik legnagyobb vevőnk Olaszország igényel több árut. A magyar bárányexport mindössze negyedszázados hagyományra tekint vissza, akkor alig 50 ezer bárányt exportáltunk. Tavaly már egymillió-négyszázezer bárány volt — élve és vágot- tan — a kivitelünk, ami hatvanmillió dollárt jövedelmezett. A tenyésztésünk tehát exportcentrikus. A külföldi piac igénye az, hogy a hizlalt bárányok az egész év folyamán elosztva kerüljenek értékesítésre. Ez az időszakos termelés — el- letés, fejés, hizlalás — megszüntetését, folyamatos és intenzívebb termelést követtel. Az Agrocoop Állattenyésztési és Takarmányter- melési Rendszer a két felvásárló vállalattal — az ÁH V-vei és a GYTV-vel — kötött együttműködési megállapodásban vállalja a negyedévenkénti szállítások teljesítését a külpiaci igényeknek megfelelően. Ennek érdekében a rendszer a kilenc megyében lévő nyolcvan taggazdaságban felméréseket végzett, és genetikai programot dolgozott ki azért, hogy a juh három fő termékét, a húst, a gyapjút, és a tejet a lehető legjobb minőségben állítsák elő. A magasabb biológiai értékű juhtejet és a juhsajtot egyre többen keresik és kedvelik. 1970-ben az országban mintegy 11,5 millió liter juhtejet fejtek ki, azonban a bárányhús kedvezőbb árfekvése és a tej akkor még alacsony ára miatt a gazdaságok egy része felhagyott a juhok fejésével. A tejtermelés teljesen visszaesett. Az Agrocoop a tejipari vállalattal közösen 5 esztendővel ezelőtt kezdett a juhtej értékesítésével foglalkozni. A rendszer arra is vállalkozott, hogy a juhok gépi fejését megszervezze. Azóta 32, kétszer 24 állásos stabil és 28, kétszer 12 férőhelyes mobil fejőgép működik taggazdaságaiban. Ennek hatására 1979-ben 1 millió 700 ezer liter tejet fejtek, és az idén már 4,5 millió liter juhtejet szállítanak a tejipari vállalatok tartály- kocsijai. Az úgynevezett „sűrített elletés” sok helyen akadályozó tényező, célszerű a több tej termelése érdekében az egyszeri elletést alkalmazni — javasolják a rendszer szakemberei. A gazdaságok egyre jobban felismerik azt a tényt, hogy a harmadik hasznosításról a tejről sem lehet lemondani, mivel a nagyobb értékesítési ára, fedezi a sűrített ellés elmaradása miatt kiesett szaporulat hiányát. A kaskavál juhsajt pedig, mondhatni a világ minden pontján korlátlanul gazdaságosan értékesíthető. Hat FZB típusú vontatott szedőgéppel nyújtott műszakban naponta 12 hektárról takarítják be a hüvelyes konzervnekvalót Babra megy, de nem játék Évtizedes hagyománya van a nagyrévi Tiszazug Tsz-ben, a szántóföldi zöldbabtermesztésnek. Az idén 205 hektáron termelték fővetésben a valja és az am- boy fajtákat a kecskeméti és a nagykőrösi konzervgyár részére. A terület háromnegyed részét rendszeresen megöntözték, így érhettek el a téeszbeliek a rendkívüli aszály ellenére is a tavalyihoz hasonló, hektáronkénti hattonnás átlagtermést. A két konzervgyárnál értékesített zöldbabból nyolc és fél millió forint árbevételük lesz. mintegy 35 százalékos nyereséggel. A Tiszazug Tsz- ben a korai aratással hamarabb szabaddá tett árpa- területek egy részének másodlagos hasznosítása is „babra megy, de nem játék”: a 110 hektárnyi másodvetésű, ugyancsak öntözött területen levő konzervnövény termésének értékesítésével mintegy három es fél millió forinttal tudják csökkenteni a tervezettv,él gyengébb gabonatermés miatti kieséseket. A szedőgépekhez kapcsolt pótkocsikról közúti szállító- járművekre kerül a termés, amit a Nagykőrösi Konzervgyár éjjel-nappal, a kecskeméti üzem pedig hajnali három órától fogad Fotó; Temesközy Az öntözésen kívül a szakszerű növényápolás is fontos feltétele, hogy termést érleljen az őszi árpa helyén már szépen fejlődő másodvetcsű zöldbab