Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

10

Barangolás az országban

1983. JÚLIUS 2.

Budapest közvetlen szomszédságában, a Pilis-hegység keleti nyúlványainak ölén, mint valami természet alkotta amfiteátrum karéjában, amelyet a Duna zár le, terül el Szentendre. Középkori városka, szabálytalan tereivel, szeszélyesen kanyargó macskaköves utcáival, szűk sikátoraival, zegzugos kaptatóival, lépcsőinek szövevényével az olasz tengermelléki kisvárosok hangulatát idézi. A várdombon magasodik a középkorban épített katolikus plébániatemplom, a város- központban alig néhányszáz méteres körzetben hat. a szerbek által épített 18. századi pompás barokk templom néz keletre. A templomokat övező utcákban 100—200 éves házak színpompás homlokzatai sorakoznak. Barokk kapuzatok, erkélyek, rokokó, copf, klasszicizáló homlokzatok, díszes kovácsoltvas kapuk, rácsozatok váltják egymást. A történelmi belvárosban majdnem mindegyik ház műemlék vaigy műemlék jellegű épület, amelyekhez harmonikusan simulnak a hozzáértő, a múlt értékes örökségét becsülő építészek tervei alapján épült modem házak. Igaza volt a városban született írónak, Jakov Lgnyatovics- nak, aki több mint 100 évvel ezelőtt ezt írta: „gyönyörű

táj, gazdagság, jó bor, pompás víz. Akarsz ennél többet?”

Balogh László festőművész

A városukat féltő szentendreiek azt mondják: igen, többet akarunk. Több kíméletet, a kisvároska történelmi értékét jobban becsülő, vigyáz» látogatókat, akik tavasztól őszig tízezrével özön- lik el Szentendrét.

Balogh László festőművész, aki Szentendrén született és él 53 esztendeje, ingerülten jegyezte meg: — Az utóbbi másfél évtizedben túlságosan reflektorfénybe került Szentendre. Túlságosan felkapott hely lett, hovatovább idegen- forgalmi atrakció! Látta, mit művelnek a főtéren!

Kalapálták, véstek, fúrtak a színházi munkások, a júliusban kezdődő és egy hónapon át tartó színházi előadás díszleteivel borították be, tüntették el a teret. — Európa legszebb keresztjét be- deszkázták, műpázsitot ragasztanak a tér macskaköveire, szögeket, kampókat vernek a drága pénzért felújított műemlékek falaiba. Nem erről volt szó, amikor a Teátrumot kitalálták. Azt mondták a színházi szakemberek, hogy a tér, a házak önmagukban is csodálatos díszletek a népi játékokhoz. A világ sok történelmi kisTőbb

kíméletet

érdemelne

városában rendeznek nyári színházi estéket anélkül, hogy elcsúfítanák, tönkretennék a környezetet. Pillanatok alatt felállítható, ösz- szecsukható székekből vannak máshol a nézőterek, amelyeket az előadás után gyorsan el is tüntetnek. Vagy nézze végig közelebbről a hegyoldalt, tákolmányok és luxusvillák borítják, napról napra egyre súlyosabb sérülést szenved a természet. Itt van a Bükkös-patak, amelynek partján élek évtizedek óta Húsz éve még inni lehetett a kristálytiszta vizéből. Most már inkább szennycsatornához hasonlít, mint paHavass Imre tanácselnök- helyettes

takhoz. Büszkék vagyunk arra, mindannyian szentendreiek, hogy végül is ' sikerült megmenteni a történelmi városmagot, de csak mi tudjuk, hogy ez sem volt egy diadalmenet. Évekbe tellett, míg a megszállott hozzáértők, lokál- patrióták, szakemberek meg tudták győzni azokat, akik dönthettek, hogy az épületek eredeti stílusát sértetlenül hagyva, a tönkrement részleteket az eredeti mintájára felújítva kell rekonstruálni az épületeket. Nem tudom, hány kilincset, kaput, lámpát, kutat „mentettünk” meg a MÉH-telepről. Ma valóban eredeti szépségükben áll nagyon sok régi ház, amelyet sajnos egyre több népművészeti boltnak mondott, de giccset kínáló ajándéküzlet csúfít el.

Havass Imre, a szentendrei tanács elnökhelyettese a festőművésznél higgadtabb

hangnemben beszélt aggályairól, s az elmúlt tíz év robbanásszerű fejlődésének ellentmondásairól.

— A bevándorlási invázió 10—15 éve kezdődött és tart ma is. Ha mindenki, aki akar, letelepedhetne, moccanni sem lehetne. Pest közelsége, a csodálatos környék érthető, hogy vonzza az embereket, és 15 évvel ezelőtt még bagóért árusították ki a hegyoldalakat, és bőkezűen bántak az infrastrukturális beruházásokkal. Ingyen út, víz, villany, csatorna az üdülőterületen. Megszázszorozó- dott tíz év alatt a személyi tulajdonban levő ingatlanok értéke. Ma hatezer üdülő van, és ennél alig ezerrel több a sizentendreiek lakásainak száma Joggal háborog- tak a helybeliek az üdülőövezet közművesítése miatt, amikor a városnak nem maradt pénze másra. Még ma sincs mindenütt villany, csatorna1, út a város szélén, bár igaz, hogy az ország többi városánál lényegesen jobb Szentendre közművesiítettsé- ge.

— Az idegen, akit lenyűgöz a kisváros varázsa, aki elragadtatva sétál a galériákban, múzeumokban, ahol nemcsak a század híres magyar képzőművészeinek alkotásában gyönyörködhet, hanem magukban a múzeumokká átalakított házakban is, akinek élményt jelent a Ferenczy család, a Kovács Margit, a Czóbel Béla, a Kmetty János, a Kerényi Jenő és a Barcsay Jenő múzeum épülete — nem igen töpreng el azon, hogy kiknek és mennyi energiájába, pénzébe került mindez. Még egy kicsit — lehet, hogy nem is kicsit —, irigyli is azokat, akik Szentendrén élhetnek.

— Valószínű, ép is így lennék az ő helyükben. Tény, hogy ma 11 képzőművészeti gyűjteménynek van valóban szép otthona Szentendrén, de amikor az épületek rekonstrukciója folyt, mégis ferde szemmel nézték a helybéliek. Persze a múzeumokra van pénz, a régi lakások felújítására, a közművesítésre, a gázvezeték-hálózatra, a kereskedelmi ellátás javítására,

Barcsay Jenő (balról) a város legismertebb alkotóművésze a Műhely Galéria előtt

arra nincs. Időbe tellett, míg megértették és elhitték, hogy mindez a múzeumi program megvalósításának része volt, és a kulturális tárca fedezte. Nem a város kevés pénzét költötték rá. S mégis Szentendre, de inkább úgy kellene mondanom, hogy egy ország .gazdagodott. Ha a 100—150 éves lakóépületek, házak rendbehozására csupán a városi tanács évi 10—12 millió forint felújítási alapját lehetett volna fordítani, még 30 év múlva sem lenne ilyen a történelmi belváros, mint ma. Nagyon sokba kerül a régi épületeket úgy felújítani, hogy a benne levő lakások valamennyire korszerűek legyenek és lehessen bennük élni«.

— Űjak is épülnek, épültek méghozzá szép számmal.

— Igen. A 7000 lakás közül több mint két és fél ezer az elmúlt 10 évben épült a kertvárosban és a lakótelepen.

— Amelyekben viszont

semmi szentendrei nincs, éppen olyanok, mint bárhol máshol az országban, ahol kockaalakú lakótömböket építettek egymás mellé. Kivéve a lakótelep szélén levő teraszos, többszintes házsort.

— Ahhoz hasonlóakkal szeretnénk folytatni. Pályázatot hirdettünk a környezetbe illő, a sematikus betonlakótelepekhez semmiben sem hasonlító új lakónegyedek tervezésére. Reméljük, hogy a festői tájhoz méltó tervek születnek majd.

18 ezer lakosú kisváros Szentendre, ahol ennél sokkal többen szeretnének élni és hétvégén saját nyaralójukban pihenni, üdülni, mint ahány embernek erre lehetősége van. A magánforgalomban gazdát cserélő telkek ára csillagászati. És a kevés állami tulajdonban levő ingatlant csak azok vehetik tartós használatba, akik Szentendrén élnek vagy dolgoznak.

De nemcsak a telekpdacon nincs összhangban a kereslet és a kínálat, hanem — mint ahogyan azt a szentendrei háziasszonyok panaszolták — az alapvető élelmiszerekből is baj van az ellátással. Az üzlet kevés, vagy az áru? Is, is. Az óvárosban kevés az élelmiszerüzlet, ami van az is kicsi. A kereskedő csak annyit rendelhet, amennyi elfér az üzletben.

— Ezeket az üzleteket a szentendrei lakosok számához méretezték annak idején, — mondta Fridii Jenőné tanácstag a főtéri könyvesbolt vezetője. — Viszont tízszer annyi idegen jön ide, mint ahányan itt élnek Az üdülőtulajdonosokról nem is beszélve. Egyik szombaton a tanácsiak felmérést készítettek. Csak a HÉV-vel és a hajóval érkezőket számlálták meg; több mint ötvenezren voltak. Immáron 25 éve élek és dolgozom Szentendrén, el sem tudnám képzelni máshol az életem. Élvezet dolgozni ebben a kis könyvesboltban, még akkor is, ha nyaranként a színháziak elbarikádozzák az ajtónkat. Szóval, tudom, hogy 20 évvel ezelőtt még aki itt lakott, az is máshol töltötte a nyarat. Aztán egyszer csak felfedezte az ország ezt a valóban szeretni való kis várost, amellyel úgy vagyok, mint az anya a1 gyerekével: annál szebb nincs a világon. Néha én is méltatlankodom sokminden miatt, de lecsillapodom, ha eszembe jut, hogy milyen volt ez a város mondjuk úgy 15 éve. Nedves, má- ló falú házak mindenfelé. Az utcai ártézi kútról cipeltük a vizet. Persze, dühös vagyok, mert nem értem, hogy a kis ABC polcainak felét miért a mosószerek és a piperecikkek

j ...-~

A város szállá6gondjain könnyít a nemrég megnyílt Coca- Cola panzió

foglalják el, pedig ott van a szomszédságában az illatszerbolt. Sokszor eltöprengtem már azon is, hogy a sok vállalkozó szellemű maszek között miért nem akad olyan, aki fantáziát látna az élelmiszerkereskedésben. Pedig hát ha valahol, akkor Szentendrén egymást érik a maszek kisvállalkozások. Az idegen- forgalom, azt hiszem, nekik a legnagyobb üzlet.

kényelmes és viszonylag olcsó szobák várják a vendégeket. Hogy sok a vendéglő, ebben nincs semmi meglepő. A többsége az ódon belvárosban van, egyik-másik szinte talpalattnyi helyen. Az új út szédületes forgalma is csak egy-két vendéglőst csábított ki az óváros központjából. A vállalkozó kedvű és fantáziadús vállalkozók között az első a Németh házaspár volt.

Butikok, büfék, vendéglők és most már van két maszek panzió is, ahol meg kell hagyni, ízlésesen berendezett.

óvárosi hangulat

— Egy dülledező, de úgy is mondhatnám, hogy inkább romokban levő parasztházat hoztunk rendbe, és bővítettük, ahogyan a forgalom igényelte. Beüvegeztük a gangot, csináltunk egy kis kerthelyiséget, amely előtt az autóparkolót társadalmi munkádban mi építettük meg.

— Egy nyárból és a harmadosztályú árakból meg lehet élni egész évben?

— Nyáron látástól-vakulá- sig dolgozunk. Mindent elkövetünk, hogy minden nap friss árunk legyen, és nagy választékot kínálhassunk. Nem panaszkodom, — tiltakozott a fiatalasszony, — senki sem kényszerített rá, hogy csináljuk. Télen, amikor a legbelső helyiségben csupán négy asztal van, kipihenjük magunkat, akkor megyünk szabadságra.

Kisvállalkozások. Nem leModern lakóházak a Felszabadulás lakótelepen

fotó: T. Katona László

riss;

Szabadtéri játékok idejére né zőtérré alakul az óváros fő

tere

hét elvitatni, hogy jónéhány eredeti és népszerű ötlet köszönhető nekik. Többek között Szentendre egyik leglátogatottabb épülete, a Nosztalgia-ház. Ahol egy esztendővel ezelőtt működött az ország legkisebb és egyetlen maszek színháza.

— Azért ne beszéljünk múlt időben, — mondta Perjési Barnabás, a Pest megyei Művelődési Központ közművelődési igazgatója. — Ezen a nyáron a művelődési központ ési a Nosztalgia-ház közös vállalkozásaként kerül színre a kávéházban, neves színészek közreműködésével a Nosztalgia kabaré. A premier óriási siker volt.

Nemcsak a kávéház várja színházi előadással esténként a vendégeket. Az idén először a Műhely Saléria presszója is, ahol Verebes István Üzenetét játsszák talán sokan emlékeznek még rá, Szolnokon, a Seobaszínházban volt a mulattató, szellemes komédia ősbemutatója).

De mindez még ízelítőnek is kevés abból a sokféle, sokszínű zenei, színházi programból, képzőművészeti és népművészeti kiállításból, bemutatóból, amellyel várják mindazokat, akik Szentendrére kíváncsiak ezen a nyáron. No és természetesen a helybelieket is. Akik, nem csodálom, hogy úgy. érzik, a kevesebb talán több lenne.

Kovács Katalin

SZENTENDRE, a hóttornyü város