Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

10 Barangolás az országban 1983. JÚLIUS 2. Budapest közvetlen szom­szédságában, a Pilis-hegység keleti nyúlványainak ölén, mint valami természet alkot­ta amfiteátrum karéjában, amelyet a Duna zár le, terül el Szentendre. Középkori vá­roska, szabálytalan tereivel, szeszélyesen kanyargó macs­kaköves utcáival, szűk siká­toraival, zegzugos kaptatói­val, lépcsőinek szövevényé­vel az olasz tengermelléki kisvárosok hangulatát idézi. A várdombon magasodik a középkorban épített katolikus plébániatemplom, a város- központban alig néhányszáz méteres körzetben hat. a szerbek által épített 18. szá­zadi pompás barokk templom néz keletre. A templomokat övező utcákban 100—200 éves házak színpompás homlokza­tai sorakoznak. Barokk kapu­zatok, erkélyek, rokokó, copf, klasszicizáló homlokzatok, díszes kovácsoltvas kapuk, rácsozatok váltják egymást. A történelmi belvárosban majdnem mindegyik ház mű­emlék vaigy műemlék jellegű épület, amelyekhez harmoni­kusan simulnak a hozzáértő, a múlt értékes örökségét be­csülő építészek tervei alap­ján épült modem házak. Iga­za volt a városban született írónak, Jakov Lgnyatovics- nak, aki több mint 100 évvel ezelőtt ezt írta: „gyönyörű táj, gazdagság, jó bor, pom­pás víz. Akarsz ennél töb­bet?” Balogh László festőművész A városukat féltő szent­endreiek azt mondják: igen, többet akarunk. Több kímé­letet, a kisvároska történel­mi értékét jobban becsülő, vigyáz» látogatókat, akik ta­vasztól őszig tízezrével özön- lik el Szentendrét. Balogh László festőművész, aki Szentendrén született és él 53 esztendeje, ingerülten jegyezte meg: — Az utóbbi másfél évtizedben túlságosan reflektorfénybe került Szent­endre. Túlságosan felkapott hely lett, hovatovább idegen- forgalmi atrakció! Látta, mit művelnek a főtéren! Kalapálták, véstek, fúrtak a színházi munkások, a július­ban kezdődő és egy hónapon át tartó színházi előadás díszleteivel borították be, tüntették el a teret. — Euró­pa legszebb keresztjét be- deszkázták, műpázsitot ra­gasztanak a tér macskakövei­re, szögeket, kampókat ver­nek a drága pénzért felújí­tott műemlékek falaiba. Nem erről volt szó, amikor a Te­átrumot kitalálták. Azt mondták a színházi szakem­berek, hogy a tér, a házak önmagukban is csodálatos díszletek a népi játékokhoz. A világ sok történelmi kis­Tőbb kíméletet érdemelne városában rendeznek nyári színházi estéket anélkül, hogy elcsúfítanák, tönkre­tennék a környezetet. Pilla­natok alatt felállítható, ösz- szecsukható székekből van­nak máshol a nézőterek, amelyeket az előadás után gyorsan el is tüntetnek. Vagy nézze végig közelebbről a hegyoldalt, tákolmányok és luxusvillák borítják, napról napra egyre súlyosabb sérü­lést szenved a természet. Itt van a Bükkös-patak, amely­nek partján élek évtizedek óta Húsz éve még inni lehe­tett a kristálytiszta vizéből. Most már inkább szennycsa­tornához hasonlít, mint pa­Havass Imre tanácselnök- helyettes takhoz. Büszkék vagyunk ar­ra, mindannyian szentendrei­ek, hogy végül is ' sikerült megmenteni a történelmi vá­rosmagot, de csak mi tudjuk, hogy ez sem volt egy diadal­menet. Évekbe tellett, míg a megszállott hozzáértők, lokál- patrióták, szakemberek meg tudták győzni azokat, akik dönthettek, hogy az épületek eredeti stílusát sértetlenül hagyva, a tönkrement részle­teket az eredeti mintájára felújítva kell rekonstruálni az épületeket. Nem tudom, hány kilincset, kaput, lám­pát, kutat „mentettünk” meg a MÉH-telepről. Ma valóban eredeti szépségükben áll na­gyon sok régi ház, amelyet sajnos egyre több népművé­szeti boltnak mondott, de giccset kínáló ajándéküzlet csúfít el. Havass Imre, a szentendrei tanács elnökhelyettese a fes­tőművésznél higgadtabb hangnemben beszélt aggá­lyairól, s az elmúlt tíz év robbanásszerű fejlődésének ellentmondásairól. — A bevándorlási invázió 10—15 éve kezdődött és tart ma is. Ha mindenki, aki akar, letelepedhetne, moc­canni sem lehetne. Pest kö­zelsége, a csodálatos környék érthető, hogy vonzza az em­bereket, és 15 évvel ezelőtt még bagóért árusították ki a hegyoldalakat, és bőkezűen bántak az infrastrukturális beruházásokkal. Ingyen út, víz, villany, csatorna az üdü­lőterületen. Megszázszorozó- dott tíz év alatt a személyi tulajdonban levő ingatlanok értéke. Ma hatezer üdülő van, és ennél alig ezerrel több a sizentendreiek lakásai­nak száma Joggal háborog- tak a helybeliek az üdülő­övezet közművesítése miatt, amikor a városnak nem ma­radt pénze másra. Még ma sincs mindenütt villany, csa­torna1, út a város szélén, bár igaz, hogy az ország többi vá­rosánál lényegesen jobb Szentendre közművesiítettsé- ge. — Az idegen, akit lenyűgöz a kisváros varázsa, aki elra­gadtatva sétál a galériákban, múzeumokban, ahol nemcsak a század híres magyar kép­zőművészeinek alkotásában gyönyörködhet, hanem ma­gukban a múzeumokká át­alakított házakban is, akinek élményt jelent a Ferenczy család, a Kovács Margit, a Czóbel Béla, a Kmetty János, a Kerényi Jenő és a Barcsay Jenő múzeum épülete — nem igen töpreng el azon, hogy kiknek és mennyi energiájá­ba, pénzébe került mindez. Még egy kicsit — lehet, hogy nem is kicsit —, irigyli is azokat, akik Szentendrén él­hetnek. — Valószínű, ép is így len­nék az ő helyükben. Tény, hogy ma 11 képzőművészeti gyűjteménynek van valóban szép otthona Szentendrén, de amikor az épületek rekon­strukciója folyt, mégis ferde szemmel nézték a helybéliek. Persze a múzeumokra van pénz, a régi lakások felújítá­sára, a közművesítésre, a gázvezeték-hálózatra, a ke­reskedelmi ellátás javítására, Barcsay Jenő (balról) a város legismertebb alkotóművésze a Műhely Galéria előtt arra nincs. Időbe tellett, míg megértették és elhitték, hogy mindez a múzeumi program megvalósításának része volt, és a kulturális tárca fedezte. Nem a város kevés pénzét költötték rá. S mégis Szent­endre, de inkább úgy kellene mondanom, hogy egy ország .gazdagodott. Ha a 100—150 éves lakóépületek, házak rendbehozására csupán a vá­rosi tanács évi 10—12 millió forint felújítási alapját lehe­tett volna fordítani, még 30 év múlva sem lenne ilyen a történelmi belváros, mint ma. Nagyon sokba kerül a régi épületeket úgy felújíta­ni, hogy a benne levő laká­sok valamennyire korszerűek legyenek és lehessen bennük élni«. — Űjak is épülnek, épültek méghozzá szép számmal. — Igen. A 7000 lakás közül több mint két és fél ezer az elmúlt 10 évben épült a kert­városban és a lakótelepen. — Amelyekben viszont semmi szentendrei nincs, ép­pen olyanok, mint bárhol máshol az országban, ahol kockaalakú lakótömböket építettek egymás mellé. Ki­véve a lakótelep szélén levő teraszos, többszintes házsort. — Ahhoz hasonlóakkal sze­retnénk folytatni. Pályázatot hirdettünk a környezetbe il­lő, a sematikus betonlakóte­lepekhez semmiben sem ha­sonlító új lakónegyedek ter­vezésére. Reméljük, hogy a festői tájhoz méltó tervek születnek majd. 18 ezer lakosú kisváros Szentendre, ahol ennél sok­kal többen szeretnének élni és hétvégén saját nyaralójuk­ban pihenni, üdülni, mint ahány embernek erre lehető­sége van. A magánforgalom­ban gazdát cserélő telkek ára csillagászati. És a kevés állami tulajdonban levő in­gatlant csak azok vehetik tartós használatba, akik Szentendrén élnek vagy dol­goznak. De nemcsak a telekpdacon nincs összhangban a keres­let és a kínálat, hanem — mint ahogyan azt a szentend­rei háziasszonyok panaszol­ták — az alapvető élelmisze­rekből is baj van az ellátás­sal. Az üzlet kevés, vagy az áru? Is, is. Az óvárosban ke­vés az élelmiszerüzlet, ami van az is kicsi. A kereskedő csak annyit rendelhet, amennyi elfér az üzletben. — Ezeket az üzleteket a szentendrei lakosok számá­hoz méretezték annak idején, — mondta Fridii Jenőné ta­nácstag a főtéri könyvesbolt vezetője. — Viszont tízszer annyi idegen jön ide, mint ahányan itt élnek Az üdülő­tulajdonosokról nem is be­szélve. Egyik szombaton a tanácsiak felmérést készítet­tek. Csak a HÉV-vel és a ha­jóval érkezőket számlálták meg; több mint ötvenezren voltak. Immáron 25 éve élek és dolgozom Szentendrén, el sem tudnám képzelni máshol az életem. Élvezet dolgozni ebben a kis könyvesboltban, még akkor is, ha nyaranként a színháziak elbarikádozzák az ajtónkat. Szóval, tudom, hogy 20 évvel ezelőtt még aki itt lakott, az is máshol töl­tötte a nyarat. Aztán egyszer csak felfedezte az ország ezt a valóban szeretni való kis várost, amellyel úgy vagyok, mint az anya a1 gyerekével: annál szebb nincs a világon. Néha én is méltatlankodom sokminden miatt, de lecsilla­podom, ha eszembe jut, hogy milyen volt ez a város mond­juk úgy 15 éve. Nedves, má- ló falú házak mindenfelé. Az utcai ártézi kútról cipeltük a vizet. Persze, dühös vagyok, mert nem értem, hogy a kis ABC polcainak felét miért a mosószerek és a piperecikkek j ...-~ A város szállá6gondjain könnyít a nemrég megnyílt Coca- Cola panzió foglalják el, pedig ott van a szomszédságában az illatszer­bolt. Sokszor eltöprengtem már azon is, hogy a sok vál­lalkozó szellemű maszek kö­zött miért nem akad olyan, aki fantáziát látna az élelmi­szerkereskedésben. Pedig hát ha valahol, akkor Szentend­rén egymást érik a maszek kisvállalkozások. Az idegen- forgalom, azt hiszem, nekik a legnagyobb üzlet. kényelmes és viszonylag ol­csó szobák várják a vendé­geket. Hogy sok a vendéglő, ebben nincs semmi meglepő. A többsége az ódon belváros­ban van, egyik-másik szinte talpalattnyi helyen. Az új út szédületes forgalma is csak egy-két vendéglőst csábított ki az óváros központjából. A vállalkozó kedvű és fantázia­dús vállalkozók között az el­ső a Németh házaspár volt. Butikok, büfék, vendéglők és most már van két maszek panzió is, ahol meg kell hagyni, ízlésesen berendezett. óvárosi hangulat — Egy dülledező, de úgy is mondhatnám, hogy inkább romokban levő parasztházat hoztunk rendbe, és bővítet­tük, ahogyan a forgalom igé­nyelte. Beüvegeztük a gangot, csináltunk egy kis kerthelyi­séget, amely előtt az autó­parkolót társadalmi munká­dban mi építettük meg. — Egy nyárból és a har­madosztályú árakból meg le­het élni egész évben? — Nyáron látástól-vakulá- sig dolgozunk. Mindent elkö­vetünk, hogy minden nap friss árunk legyen, és nagy választékot kínálhassunk. Nem panaszkodom, — tilta­kozott a fiatalasszony, — sen­ki sem kényszerített rá, hogy csináljuk. Télen, amikor a legbelső helyiségben csupán négy asztal van, kipihenjük magunkat, akkor megyünk szabadságra. Kisvállalkozások. Nem le­Modern lakóházak a Felszabadulás lakótelepen fotó: T. Katona László riss; Szabadtéri játékok idejére né zőtérré alakul az óváros fő tere hét elvitatni, hogy jónéhány eredeti és népszerű ötlet kö­szönhető nekik. Többek kö­zött Szentendre egyik leglá­togatottabb épülete, a Nosz­talgia-ház. Ahol egy eszten­dővel ezelőtt működött az or­szág legkisebb és egyetlen maszek színháza. — Azért ne beszéljünk múlt időben, — mondta Perjési Barnabás, a Pest megyei Mű­velődési Központ közművelő­dési igazgatója. — Ezen a nyáron a művelődési központ ési a Nosztalgia-ház közös vállalkozásaként kerül színre a kávéházban, neves színé­szek közreműködésével a Nosztalgia kabaré. A premier óriási siker volt. Nemcsak a kávéház várja színházi előadással esténként a vendégeket. Az idén először a Műhely Saléria presszója is, ahol Verebes István Üze­netét játsszák talán sokan emlékeznek még rá, Szolno­kon, a Seobaszínházban volt a mulattató, szellemes komé­dia ősbemutatója). De mindez még ízelítőnek is kevés abból a sokféle, sok­színű zenei, színházi prog­ramból, képzőművészeti és népművészeti kiállításból, bemutatóból, amellyel várják mindazokat, akik Szentend­rére kíváncsiak ezen a nyá­ron. No és természetesen a helybelieket is. Akik, nem csodálom, hogy úgy. érzik, a kevesebb talán több lenne. Kovács Katalin SZENTENDRE, a hóttornyü város

Next

/
Thumbnails
Contents