Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Nemzetközi körkép 1983. JÚLIUS 2. Kohl moszkvai útja Látogatás — illúziók nélkül Helmut Kohl moszkvai útja előtt a vezető tőkés országok politikája és ezen belül különösképpen a Fehér Ház már megvonta azokat a határokat amelyek között a nyugatnémet kancellár mozoghat. Ez mindenekelőtt az emlékezetes williamsburgi csúcstalálkozón történt meg, ahol leszögezték: ha nem jön létre az amerikai elképzeléseknek megfelelő kompromisszumos megállapodás Genfben a közép-hatótávolságú rakétákról folytatott tárgyaláson, akkor megkezdődik ezek telepítése. Kulcsszerep A szovjet—NSZK kapcsolatok egyik utolsó magasszintű eseménye: Gromiko külügyminiszter (balra) és Kohl kancellár januári találkozója (Fotó — AP — MTI — KS) Az NSZK-nak a telepítés szempontjából kulcsszerepe van. Mind a 108 Pershing—2 rakéta, amely nyugat-európai földre kerülne, az NSZK területén kap helyet. Az utóbbi hetekben Bonnban nem titkolták — maga a hadügyminiszter ismerte be —, hogy a telepítés előkészületei már jelentősen előrehaladtak, bár a rendszer teljes kiépítése 1985-ig elhúzódik. E menetrendnek azonban politikai jelentősége is van. Az amerikai vezetők kemény szárnyának, mindenekelőtt Weinberger hadügyminiszternek és Clark nemzetbiztonsági főtanácsadónak ugyanis az az álláspontja, hogy a Szovjetuniót „erőpolitikai nyomás” alá kell helyezni, s a Pershing—2 rakéták első csoportjának telepítése után rá lehet kényszeríteni az amerikai feltételek elfogadására. Megkötött kézzel Az NSZK tehát a williamsburgi nyilatkozat elfogadásával voltaképpen eleve behatárolta Kohl mozgásszabadságát a moszkvai tárgyaláson. Ezt júniusban újabb negatív lépések követték, fgy a konzervatívok győzelme a brit választáson megerősítette a kemények pozícióját a NATO politikai és katonai szervezetében. Ezen az olasz választás eredménye semmit nem változtathat. (A cirkálórakéták az NSZK mellett elsősorban éppen Angliába és Olaszországba kerülnek.) Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Franciaország most először adott otthont NATO értekezletnek azóta, hogy De Gaulle kivonta az országot a NATO katonai szervezetéből — az általános áramlat iránya félreérthetetlenné válik. Ilyen helyzetben Kohl nyilván arra készül, hogy a NATO jelenlegi, elfogadhatatlan álláspontját képviselje Moszkvában. Erre utalt a bonni parlament legutóbbi biztonságpolitikai vitája, ahol Genscher külügyminiszter teljesen átvette a már említett Reagan—Weinberger— Clark féle érvelést. Kohl kancellár az ellenzéki szociáldemokraták ama meglehetősen gyenge javaslatát is elutasította a vitában, hogy az NSZK parlamentje mindkét nagyhatalmat szólítsa fel további erőfeszítésekre a genfi tárgyalás sikere érdekében. Az általános jobbracsúszás további mércéje volt a szociáldemokrata Bahr beszéde. A politikus — aki mindeddig a legjózanabb és legkiegyensúlyozottabb biztonságpolitikai vonalat képviselte és Brandt barátjának tekinthető — éles támadást intézett a Szovjetunió rakétatelepítési politikája ellen. Ez teljesen új momentum a Szociáldemokrata Párt szóvivőjének tekinthető politikus magatartásában. Gromiko figyelmeztet Illúziók nélkül meg kell tehát állapítani, hogy a ra- kétatelepítósi kérdésben Kohl moszkvai útja ilyen körülmények között aligha hoz átütő eredményt. Feltehető viszont, hogy a bonni kormány — miután a biztonsági kérdésekben gyakorlatilag megkötötték a kezét — legalább saját gazdasági érdekeinek szolgálatában pozitív magatartást tanúsít majd Moszkvában, hiszen a tárgyalásokon a kétoldalú kapcsolatok és a gazdasági együttműködés tervei is előkelő helyen szerepelnek. Ám Gromiko világosan fogalmazott, amikor azt mondta: a Szovjetunió „törekszik a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, de a legfontosabb területnek a biztonsági kérdéseket tekinti”. Vagyis végtére a NATO-politika mozgása miatt a Kohl-látogatás- tól csak részleges eredmény várható és nyílt kérdés, hogv a katonapolitikai merevség összeegyeztethető lesz-e az egyéb kapcsolatok fejlesztésével? (—i —e) Ki épitette Nagy-Zimbabwét? A zimbabwei változások szele elfújta a Nagy-Zim- babwe, Afrika egyik legősibb városa fölött 90 éve terpeszkedő politikai ködöt is. A Rhodesiában — a mai Zim- babwéban — csaknem száz esztendőn át tartott fehér uralom idején a feketéket elnyomó rendszer „történettudománya” váltig állította, hogy a hatszáz évvel ezelőtt virágzott, s 1905-ben fölfedezett, romjaiban is lenyűgöző nagyvárost az egyiptomiak, föníciaiak, a szabi- nok, vagyis gyakorlatilag bárki építette — csak nem az ország feketebőrű őslakói. Híresztelték, hogy az ősi Nagy-Zimbabwe lenne az igazi Eldorado, az újkor hajnalán világszerte keresett aranyország. „A fehérek hinni és elhitetni akarták, hogy a feketék primitívek, elmaradottak, képtelenek ekkora építkezésre” — mondta erről nemrég James Nemerai, a Nagy-Zimbabwe múzeum egyik vezetője. Szénizotópus vizsgálatokkal már 1958-ban megállapították, hogy a várost övező hatalmas falakat és a lakóépületeket 1200 és 1500 között építették, tehát semmi esetre sem az ókorban. Az építkezéshez főként használt anyag — tehéntrágya és agyag keveréke — szintén egyértelműen utal a helyben lakó shona törzsek építkezési szokásaira. Ezeket a felfedezéseket azonban következetesen eltitkolták A fehértelepes kormány cenzorokat nevezett ki minden múzeumba, akik az éppen hivatalos álláspontnak megfelelően időről-időre átírták a Nagy-Zimbabweból származó kiállítási tárgyak címkéit. Az eredet kérdése immár senki számára sem vitás. Még csak azt kutatják a szakértők, hogy a katonák, földművelők, kereskedők, kézművesek és bányászok példás munkamegosztásán felvirágzott középkori afrikai nagyváros miért hanyatlott le: hatalmi harc ' jkézdte-e ki társadalmi-gazdasági szerkezetét, vagy talán a természeti erőforrásokhoz képest túl nagyra nőtt a település. Ez utóbbi feltevés beigazolódása intő példaként figyelmeztetné a ma emberét a környezetvédelem fontosságára. Indokina A kibontakozás kérdőjelei A Cuu Dong hadtest kivonulása Phnom Penhből Indokína az elmúlt években olyan tartós válsággóccá vált, hogy a politikai kommentátoroknak igen kockázatos akár borúlátó, akár optimista jóslásokba bocsátkozni. Ezúttal is, miközben a sorozatos thaiföldi provokációk következtében változatlan a feszültség Kambodzsa nyugati határtérségében, más oldalról nagyon óvatos politikai mozgás jelei is tapasztalhatók. Befejeződött a Cuu Long vietnami hadosztály és hat önálló (alegység kivonása Kambodzsából, ezzel mintegy 10 ezer fővel csökkent a kormányközi megállapodás alapján az országban tartózkodó vietnami egységek létszáma. Az indokínai szocialista országok tehát valóra váltották ígéretüket. Mint emlékezetes, az idén februárban rendezett vientianei csúcskonferencián határoztak úgy, hogy Kambodzsa biztonsági helyzetétől függően évente hoznak döntést a vietnami csapatok fokozatos kivonásáról. A szavakat tehát tettek követték. A vietnami hadosztály kivonása túlmutat a dolog jelképes politikai és lélektani jelentőségén. Rávilágít arra a nagyon fontos tényre, hogy az annyi változáson, szenvedésen keresztül- 'ment délkelleft-ázsiai ország biztonsági helyzete a Pol Pót rendszer összeomlása óta folyamatosan javul. A nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója kissé meghökkenve így írt a helyszínről: „A vietnami katonák még az ország nyugati részében, Battambangban, vagy nem messze a thaiföldi határtól, Sisophoban is fegyvertelenül mernek sétálni. Az emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés, vajon mit csinál a Vietnam-ellenes gerillamozgalom, amely legalább 30 000 partizánt számlál”. A Pol Pót féle terrorszervezet persze még távolról sem szűnt meg, s ha a kambodzsai változások folyamatát nem is képes megfordítani többé, arra alkalmas, hogy állandó feszültséget teremtsen Thaiföld és Kambodzsa határán. Teszik ezt Thaiföld nyilvánvaló egyetértésével és tevőleges támogatásával. Márpedig a határválság megoldódása csak akkor képzelhető el, ha Bangkok a saját biztonsága mellett a másik fél igényeit is figyelembe veszi. Sziddhi Szavetszila thaiföldi' külügyminiszter nemrég nagy feltűnést keltő indítványt tett. Eszerint kész a Vietnammal való közvetlen tárgyalásokra Hanoiba utazni, amennyiben a határtól 30 kilométerre visszavonják a vietnami csapatokat. Napokkal később Hun Sen kambodzsai külügyminiszter egy nyilatkozatában tudtul adja: (az indokínai szövetségesek készek a thaiföldi javaslat megvitatására, feltéve, hogy Bangkok tanúbizonyságát adja a határmenti ellentétek igazságos rendezésére való törekvésnek. A finom diplomáciai megfogalmazás nyelvét a gyakorlatra lefordítva, arról van szó, hogy az indokínai országok szerint a bangkoki javaslatnak csak akkor lehet értelme, ha Thaiföld fellép a területén működő reakciós khmer csoportok megrendszabályozÚ- sáért, a közvetlen határtérségből történő eltávolításukért. Máskülönben’a 30 kilométeres határsáv kiürítése csak Pol Pót erőinek mozgásterét növelné. Hogy Thaiföld valóban ki akar-e mozdulni a holtpontról, arra még nehéz lenne egyértelmű feleletet adni. A kibontakozás ügye ma is kérdőjelekkel terhes. Vietnam a maga részéről közben egy újabb lépést tett előre. Nguyen Co Thach külügyminiszter hosszú szünet után elsőízben ismét ellátogatott az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének két tagállamába. A Fülöp-szige- tek és Thaiföld fővárosában folytatott tárgyalásai során á vietnami diplomácfa vezetője ismét kifejtette: Hanoi a délkelet-ázsiai helyzet normalizálása érdekében tett érdemi párbeszédet akar az ASEAN-államokkal. Ennek tudatában nem, indokolatlan azt állítani, hogy most a másik oldalon van a válaszadás söra. Győri Sándor Kapcsolataink a fejlődőkkel Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciájának (UNCTAD) hatodik ülésszaka, amelyen csaknem 150 tagország képviseltette magát ismételten a fejlődő országokra irányította a világ közvéleményének figyelmét. Nemcsak azért, mert eddig kevés szó esett ennek az országcsoportnak a gondjairól, hanem azért is, mert a Belgrádban megtartott konferencia talán a leg- széleskörűbb megbeszélés, amelyen valamennyi érdekelt egyaránt kifejthette véleményét. Noha a résztvevők nagy száma, az eltérő nézetek következtében aligha lehetett számolni gyökeres, a világ- gazdaságot alapjaiban, s fejlődő országok számára kedvezően átalakító, s mindenki által elfogadott határozatok kidolgozásával, a tanácskozás ennek ellenére alkalmat adott a nézetek ismételt átgondolására, az elképzelések kifejtésére. Nyilvánvaló, hogy a fejlődő országok új gazdasági rendet igénylő mind hangosabb követelése olyan kapcsolatban álló államoknak rövid és hosszú távon egyaránt figyelembe kell venniük. Ami hazánkat illeti, az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy a magyar külkereskedelmi forgalomban mind nagyobb szerepet játszanak a fejlődő országok. Ennek bizonyítására elegendő idézni például, hogy a fejlődő országokba irányuló exportunk a legutóbbi három évben 15 százalékkal emelkedett évente — amikor a teljes magyar export 5,5 százalékkal nőtt. A fejlődő országok súlya a teljes magyar kivitelben a hetvenes évek 5—7 százalékos arányáról a nyolcvanas évek elejére nagyjából megduplázódott, s ma már eléri a 13 százalékot. Tavaly exportunk értéke csaknem 40 milliárd forint volt, ilyenformán kivitelünk az előző évhez képest 14,5 százalékkal növekedett, ami nem kis teljesítmény, ha meggondoljuk, hogy a különböző statisztikák szerint ugyanebben az időszakban az olajjövedelmekkel rendelkező fejlődő országok importja három százalékkal, a többi fejlődő vásárlása pedig mintegy 10 százalékkal csökkent. Bár a behozatalunkban nem volt hasonló mértékű növekedés, — az elmúlt időszakban évi átlagban 6,5 százalékkal növekedtek vásárlásaink a fejlődő országokból —, ennek ellenére nagyobb lett a fejlődők súlya importunkban, hiszen a más országokból származó behozatalunk az elmúlt években alacsony ütemben nőtt. Kedvező számunkra az a tény is, hogy az elmúlt években a fejlődő országokba irányuló exportunkban a meghatározó szerepet a gépipari termékek játszották — e termékcsoportban a növekedés évenként mintegy 36 százalékos volt. A fejlődő országok piacain jelentkező igények szerencsére összetalálkoztak a magyar ipar fel- készültségével és lehetőségeivel, amit a legfontosabb export-termékeinkről összeállított lista is szemléltet: közúti és vasúti járművek, egészségügyi, oktatási-, élelmiszeripari és erősáramú berendezésék. Emellett a hazai vállalatok nem egy esetben — az igényeknek megfelelően — vállalkoztak komplett berendezések kulcsrakész szállítására is — ezt jelzi az algériai cementmű, számos rendelőintézet Nigériában, Líbiában, különböző konzervgyárak a közép-keleti országokban. Nem elhanyagolható fejlemény az sem, hogy számos olyan termékünk — hengerelt áruk, vegyipari cikkek —, amelyek különböző protekcionista intézkedések miatt kiszorultak a nyugat-európai piacokról, ha alacsonyabb áron is. de vevőre találtak, elsősorban Észak-Afrikában, s Közel- Keleten. Ami vásárlásainkat illeti, a legfontosabb termékek a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari cikkek, mindenekelőtt a kávé, a kakaó, a déligyümölcs és a fehérjetakarmányok. -Különösen a jövő szempontjából figyelemre méltó az. a jelenség, hogy importunkban egyre nagyobb arányt foglalnak el a fejlődő országokból származó fogyasztási iparcikkek — jelezvén azokat a hosszú távú együttműködési irányokat, amelyekben a következő időszakban a továbblépés elképzelhető. Nem kétséges, hogy a fejlődő országoknak hazánk külkereskedelmében játszott szerepét a következő években is erősíteni akarjuk. Ám a belgrádi UNCTAD értekezlet is erőteljesen hangsúlyozta, hogy ezen országoknak a gazdasági függetlenségre irányuló, egyre erőteljesebb törekvése fokozatosan új partneri viszonyok kialakításához vezet. Ennek az újfajta kapcsolatnak egyik alapvető vonása feltehetően az lesz, hogy a fejlődő országok aligha érik be az egyszerű vevő —eladói viszonnyal, s egyre inkább azokkal hajlandók csak üzleti szerződést aláírni, akik hosszú távon akarnak együttműködni velük, nemcsak egy-egy alkalommal, hanem éveken át hozzájárulva gazdasági fejlesztési elképzeléseik megvalósításához. Mindez számunkra egyebek között azt is jelenti, hogy már a népgazdasági tervezési munka során figyelembe kell venni a fejlődő országoknak ezt a megváltozott, a korábbi évekhez képest minőségileg más igényeit. Fel kell térképeznünk azokat a lehetőségeket, ahol munkamegosztásban alapuló együttműködési alkalom kínálkozik. Nemcsak szüntelenül kutatni kell ezeket a lehetőségeket, hanem saját fejlesztési munkákat is — legalábbis ezen a téren — tudatosan ezekhez a lehetőségekhez kell szervezni. Nem egy fejlődő országban akad már olyan iparág, amelynek fejlettségi színvonala lehetőséget teremt a magyar vállalatok számára a hosszú távú együttműködés kiépítésére. A hazai szakemberek felmérései szerint ak ilyen jellegű tartós kapcsolatok elsősorban a könnyűipar több alágaza- tában, a kohászatban, a vegyiparban, a fémtömegcikk iparban jöhetnek létre — sőt, létrejöttükre nem egy helyen már példa is akad. Ezek az együttműködések nemcsak egy-egy országban helyezik biztos alapokra gazdasági kapcsolatainkat, elősegíthetik azt is, hogy közösen, harmadik piacon is fellépjünk egy-egy fejlődő ország vezető cégével. Kölcsönös és alapvető gazdasági érdek fűződik a fejlődő országokkal való kapcsolatok bővítéséhez, hiszen amint azt Veress Péter, külkereskedelmi miniszterünk éppenséggel á belgrádi UNCTAD konferencián is kifejtette: „Magyarország a jövőben is, akárcsak a múltban törekedni fog arra, hogy méginkább bekapcsolódjék a nemzetközi gazdasági együttműködésbe, s így a fejlődő országokkal is erősítse kapcsolatait”. K. Nyirő József Összeállította: Majnái József
