Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-10 / 136. szám
4 SZOLNOK MEQYEI NÉPLAP 1983. JÚNIUS 10, Azt a napot, míg élek, nem felejtem el A pozsonyi Űj Szó cikke nyomán, némileg rövidítve, közöljük a Marie Dolezalová-Supikovával, a lidicei helyi nemzeti bizottság titkárával készült interjút. Az asszony azon kevesek egyike, akik túlélték a falu elpusztítását. — Gyakran eszébe jut ezerkilencszáznegyvenkettő június tizediké? — Azt a napot, míg élete nem felejtem el, bár gyerek voltam, egy hónap híján tízéves. A falu szélén laktunk, hozzánk már kilencedikéről tizedikére virradó éjszaka jöttek. A szüleim aludtak, én is ágyban voltam, a bátyám és a nagymamám is Valamivel tíz után erősen dörömbölni kezdtek, kiabálást hallottunk, s mielőtt az apám felöltözött volna, betörték az ajtót. Kikergettek a házból, végighajtottak a falun, fel az erdészházba. Hajnalban a nagymamámat, az anyámat és engem az iskolába vittek. Az apám meg a bátyám ott maradt. Hogy mi vár ránk, egyikünk sem tudta. Az iskolában találkoztunk a többi asszonnyal, gyerekkel. Reggel odaállították a hírhedt, ponyvával fedett teherautókat, és megparancsolták, hogy szálljunk fel. Amikor elhagytuk Lidicét, megsejtettük, hogy valami iszonyú van készülőben. A jószágot kihajtották az utcára, a házakból hordták ki az ágyneműt, mindent.. Bennünket a kladnói reáliskolába vittek, három napig voltunk ott. A gyerekeket aztán elszakították az anyjuktól, kilencvenegy gyereket Lengyelországba vittek. a lódzi gyűjtőtáborba, s közülük kilencet kiválasztottak, akiket alkalmasnak találtak rá, hogy elnémetesítsenek. Köztük engem is. Az ottmaradt nyolcvankét gyerek Chelmnóban lelte a halálát, gázkamrában. Mi kilencen másik táborba kerültünk, majd Poznanba, egy gyermekotthonba. Ott kezdődött meg németté nevelésünk. A gyűjtőtábor volt a legborzalmasabb. Az a ruha volt rajtunk, amiben elhurcoltak, mosakodhattunk, nem volt mivel megfésülködnünk, megtetvesedtünk, a csupasz betonon aludtunk. A gyermekotthonban már faágyak voltak, szalmazsák Onnan kerültünk családokhoz. Ez jelentette a szabadulás egyetlen lehetőségét. Én legalábbis ezt tartom. Mégiscsak emberként bántak velünk, bár nem minden gyereknek ment jól a sora. De nem fáztunk, mosakodhattunk, nem éheztünk. ,— Meddig volt a gyermek- otthonban? — Egy évig. Német iskolába jártunk, németül tanultunk, s egy idő múlva már senki észre nem vette, hogy nem vagyunk született németek. Szóban, írásban tökéletesen bírtuk a nyelvet. Az otthonban összesen tizenhárom cseh gyerek volt. — Milyen családhoz került? — Vegyes házasságba. A férfi birodalmi német volt, az asszony lengyel, poznani, ott éltek a rokonai— Meddig volt náluk? — Negyvenháromtól negyvenhat júliusáig. Természetesen a nevemet is megváltoztatták. Ingeborg Schillernek hívtak. Schillerék három gyereke meghalt, idősebbek voltak már, amikor hozzájuk kerültem. Tizenegy évesen fogadtak örökbe, s amikor eljöttem tőlük. tizennégy voltam. Negyvenhatban keresni kezdték az elhurcolt gyerekeket. Felhívással fordultak azon német családokhoz, akik német gyerekeket fogadtak örökbe, hogy saját érdekükben jelentkezzenek, mert lidicei cseh gyerekekről van szó, Schillerék elvittek Berlinbe, s egy hét alatt hazakerültem. Megtudtam, hogy az édesanyám hazajött a koncentrációs táborból, negyvenöt májusától kórházban fekszik, s csak engem vár. bízik a hazatérésemben. A kórházban találkoztunk. Természetesen azonnal megismertük egymást, mégis borzalmas volt. Nem tudtunk egymással beszélni, nem értettük egymást Belőlem egy szót sem lehetett kihúzni csehül. Az anyám az anyanyelvemen szólt hozzám;, én őhozzá németül. — Schillereket látta azóta? — Nem találkoztam velük. — ők sem próbálták felvenni a kapcsolatot? — Nem. És én sem. Bár meg kell mondanom, igazságtalan volnék hozzájuk, ha azt állítanám, hogy nem voltak jók hozzám. Igazán megbántanám őket. — A bátyjával mi történt? — A bátyám két hónappal múlt tizenöt éves akkor, s a fiúkat tizenöt éves koron túl felnőttnek tekintették. Prágában végezték ki. negyvenkettői június 16-án .. — Hogyan alakult a sorsa a hazatérés - után? — Az anyám negyvenhat decemberében meghalt, a nővérem nevelt, aki szintén elvesztette a férjét, és három gyerekét. Kettesben éltünk. Én tanultam, pótolnom kellett a mulasztást. Elvégeztem a polgárit, aztán kétéves. úgynevezett háztartási iskolába jártam, ötvenegyben végeztem, férjhez mentem, született egy lányom. Ötvenötben Lidicére költöztem, azóta ott élek. Már unokáim vannak. — ön hetven óta a lidicei helyi nemzeti bizottság titkára. Mit jelent titkárnak lenni Lidicében? — Ugyanazt, mint másutt- Ami plusz munka, az a külföldi delegációk látogatása. A nemzeti bizottságon fogadjuk őket, majd elkísérjük az Emlékmúzeumba — sokszor én magam —. elmondjuk, mi hol volt. Mert ma csak a puszta síkság van;, a közös sír, az erdészház. az iskola és a templom alapjai. Semmi más. Ezzel akarjuk érzékeltetni a régi Lidicét, s mellette a mait, az örömtelit. Negyvenhétben kezdték a falut újjáépíteni, s két évvel később beköltöztek az első lakók, az asszonyok, ötven- hétben fejeződött be az újjáépítés. Azután kezdtek csak hozzá a művelődési ház, az üzletek, a tűzoltószertár, az Emlékmúzeum, s utolsóként a nemzeti bizottság építéséhez. — Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy nem kell minduntalan visszatérni a háborúhoz. Ismerem ezt a véle- méhyt, főleg a fiatalok körében talájkozni vele. A gyerekeknek, akik már az új faluban nőttek fel, mindenük megvan, nem tudják, mi a szenvedés- Az én generációmnak — akik átéltük a háborút, a borzalmakat, nekünk, akik tudjuk, mit jelent elveszteni a legdrágábbat, amit soha senki sem tud pótolni, a családot, az otthont —, nekünk kell megértetni a fiatalokkal: ha úgy érzik is, hogy sokat emlegetjük a háborút, még mindig nagyon keveset beszélünk róla. Különben nem fordulhatnának elő hasonló tragédiák ma is. A legborzalmasabb mindig a gyerekek sorsa. Éppen ezért úgy vélem, hogy a háborúról, a brutalitásról, az embertelenségről igenis kell beszélni, kivált ■ most, amikor annyi minden fenyegeti a békét. S mivel tudjuk, mi a béke, meg kell őriznünk! Papi Lajos szobrászművész és Sváby Lajos festőművész együttes kiállítása nyílt meg a közelmúltban a balatonszéplaki Hotel Interpress galériájában. Az üdülő népes nemzetközi gárdája körében — a vendégkönyv tanúsága szerint — nagy tetszést aratott bemutatkozásuk. A Balatonhoz készülő olvasóink figyelmébe ajánljuk ezt a szeptember 30-ig nyitva tartó tárlatot, — mégpedig művészeti értéke mellett azért is, mert Papi Lajos megyénkben, Kisújszálláson él és alkot. Mindig örülünk annak, ha valahol megyénk jó hírét növelik. így vagyunk ezzel a balatonszéplaki kiállítással is Zenei élet Finn kórus Kisújszálláson A finn férfikórus és a Szolnoki szimfonikus zenekar koncertjén Eino Halpus vezényelt Bensőséges hangulatú, nagysikerű koncertet adott hétfőn este Kisújszálláson, a VT nagytermében a finn, vaasa-i férfikórus és a Szolnoki szimfonikus zenekar, a kórus vezetője Eino Haipus vezényletével. A koncert nívója olyan kiegyenlített — és emóciókban oly gazdag — volt, hogy a részletek boncolgatása keresettnek tetszenék. Az átlag- színvonal említése nem a konkrét elemzés alóli kibúvó, hanem a koncert legfontosabb jellemvonását érinti. A hangverseny zenei légkörét nem egy-egy kiugró egyéni teljesítmény, sokkal inkább egyfajta csapatjáték vagy csapatmunka —, a szó legjobb értelmében — határozta meg, s valamiféle nehezen körülírható érzelmi többlet, mely a zene prizmáján keresztül a finn lelküle- tet vetítette elénk. A koncert első felében a — fennállásának 30. évfordulóját ünneplő — vaasai férfikar adott ízelítőt műsorából. A lágy színeket hullámoztató Esti hangulat, a múlt századi parasztfelkelésre emlékeztető Buzogányosok indulója (Tovi Kuala művei), a finn sámiántradíciókat felelevenítő Varázsige <Axel Tömudd műve) és két finn népdalfeldolgozás hangzott el. A kórus előadásmódjának legfőbb jellemzői a tiszta, jól artikulált ének — élveztük a finn nyelv zamatát —, a kiegyenlített hangzásideál és a kedves humor. Hangzásuknak egyéni jelleget basszusszólamuknak a nálunk; megszokottól elütő színe, zengő mélysége ad. A koncert kedves pillanatai voltak, amikor magyarul hangzott fel a kórus ajkán Czövek Lajos — a férfikar testvérkórusának, a debreceni Maróthy kórus karnagyának — feldolgozásában két bordal. A nagyon sok taps közül az ezután felcsattanó volt a legfergetege- sebb. A koncert második felében Sibelius (1865—1957), a finn nemzeti zene megteremtőjének ifjúkori műveivel ismerkedhetett meg a közönség. Sibelius művészete á finn kultúra legnagyobb zenei megnyilatkozása, olyan művészet, amely minden ízével népe földjének és múltjának éltető talajában gyökerezik. A Kalevalában nagyszerű keretet talált zenéje minden lírikusán szemlélődő és heroikus vonásának, főként spontán és megragadó természetpoézisének szabad kifejtésére. A Karélia szvit részlete (induló) után felhangzó A tűz születése című oratórikus mű is (bariton szólóval és kórusbetéttel) a Kalevala mondavilágához kapcsolódik. A vendégegyüttes vokális szólistája Allan Masar, a mű kifejező, deklamatórikus szólóját erőteljesen énekelte. Először hallván e műveket, nem is az előadásmódra, sókkal inkább a zeneszerző egyéniségének különböző megnyilvánulásaira figyeltünk: dallamosságára, egyéni hangvételére, színes hangszerelésére, szabadon áramló romantikus lírájára. A Finlandia c. szimfonikus költeményben nyílt lehetőség az összehasonlításra, mely túlzott pátosz nélkül, természetes szenvedéllyel és feszültséggel szólalt meg, egy- egy téma karakterének, lejtésének biztos érzékű megtalálásával. Eino Haipus végig magas hőfokon tartotta a Finlandia előadását. A jól felépített belső formai crescendo tette elevenné, s mindvégig remek lendület hajtotta az interpretációt. — Olyan részletek, főleg meg- ejtően szép zenekari színek nyíltak ki előttünk, melyek eddig rejtve maradtak. Költőien, fenséget megidézően formálta meg a rézfúvós kar bevezetőjét — dicséret a hangszereseknek a tiszta, szép összjátékért. Rácsodálkozó gyengédséggel indult a kórusbetét (az „Ö Suomi, mily bájos, tündérszép az orcád” kezdetű, melyet a finnek második himnuszuknak tekintenek) s fokozatosan jutott el a heroikus tetőpontig. A finn karmestertől — természetszerűleg — olyan többletet kaptunk hazája legnépszerűbb művének tolmácsolásában, amely „helyzeti előnyéből”, Sibelius zenéjének anyanyelvi szintű ismeretéből táplálkozván a hitelesség meggyőző erejével sugározta be az interpretációt. Labáth Valéria Ifjúságpolitikai kutatások Csontvázak a hamu alatt Ojabb csontvázakat — számszerint tízet — és egy ékszerekkel teli ládát találtak a Vezúv kitörése nyomán időszámításunk előtt 79-ben elpusztult Hercula- neumban a kutató régészek. A csónakok tárolására Szolgált téglaépületben talált lelet is bizonyítja, hogy a város lakosainak jó része — a korábbi feltételezésekkel szemben — sikertelenül próbált elmenekülni a tűzhányó elől — nyilatkozta az ásatások vezetője, ®iuseppe Maggi, aki szerint még többszáz csontváz feltárása várható. A tíz csontváz, és mellettük az aranygyűrűkkel, nyakláncokkal, karkötőkkel és ezüst érmékkel teli fadoboz a város kikötőjéhez vezető úton került elő a megkövesedett vulkáni hamu alól. A menekülés közben elpusztult emberek egyike terhes asszony volt, a másik csontváz pedig egy kétméteres férfié „A munkásutánpótlás formálódásának társadalmi tényezői” címmel az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete június közepén nemzetközi tudományos tanácskozást szervez közösen a Magyar Tudományos Akadémiával. A tudományos eszmecsere jó lehetőséget kínál, hogy a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK- beli, a szovjet és a magyar tudósok összegezzék az ugyanilyen című korábbi, nemzetközi kutatás eddigi eredményeit. A szakemberek három fő témakört vitatnak meg: az'ifjúság gazdasági, szociális problémáit, a fiatal nemzedék szakmaiszociális helyzetét; a tudományos tapasztalatcsere szerepét a hatékony ifjúságpolitika kimunkálásában. A magyar delegáció jó „munícióval” lát munkához, hiszen hazánkban több éve — az MSZMP KB ifjúság- politikai állásfoglalását követően, 1973 óta — folynak az |ifjúságpolitika tudományos megalapozását szolgáló kutatások, s már nagyszámú, e témában vizsgálódó tanulmány érkezett a kutatás koordináló tanácsához. A munka során több l&Mrtosi eredmény született, és szükségessé vált egy országosan összehangolt és (módszertanilag megalapozott, megfelelő módon szervezett, hosszabb távú kutatási program kialakítása. Ezért elsősorban olyan komplex kutatásokat támogatnak, amelyek révén az ifjúsággal kapcsolatos átfogó döntésekhez viszonylag rövid időn belül megfelelő tudományos információk állhatnak rendelkezésre. Fontos cél, hogy sokoldalúan előmozdítsák az ifjúságkutatási eredmények gyakorlati hasznosítását a politikai döntések előkészítésében, a fiatalsággal foglalkozó intézmények és szervezetek működésének továbbfejlesztésében, valamint segítsék az ifjúságról alkotott kép reálisabbá tételét. Hosszú távú cél: a következő évtizedek ifjúságpolitikai koncepciójának tudományos megalapozása.
