Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-07 / 133. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚNIUS 7. „Megszólalnak” a síremlékek Kunt Ernő: Temetők népművészete Aki a halálról beszél, az az életre gondol. A természet közelségében élő parasztság nemcsak tudomásul vette a halált, de kultikus szokásaival (s ezek részének kell tekintetnünk a babonás hiedelmeket is), a halottak és a sírhelyek tiszteletével fel is készült arra. Volt (van) ebben a gondolkodásban nagy adag bölcsesség és humánum is. Sokkal könyebben elviselhető a fájdalom, ha magunk mellett érezhetünk egy közösséget, egy viselkedési normát, cselekedeteinket, sőt bizonyos mértékig az érzéseinket is mederbe terelő, meghatározó hagyományt. Nem véletlen, hogy egyre több tanulmány, könyv (sőt film) foglalkozik újabban ezzel az örök témával. Századunk embere, amilyen mértékben elszakad a természettől, a közösségtől, és a hagyományoktól, oly mértékben válik magányossá. A halállal szemben is. Kunt Ernőt, a néprajzost is ez a felismerés ösztönözte arra, hogy feldolgozza a faluközösség már bomlóban lévő, de még fellelhető hagyományait. Első könyve e tárgyban 1981-ben jelent meg (a Gyorsuló idő sorozatban), A halál tükrében címmel. Abban a halál elviselésének, a temetési szokásoknak, a hagyományoknak) a leírását kapjuk a modern pszichológiai ismeretekkel felvértezve. Mostani, új munkája a Temetők művészete tárgyilagosabban, szakszerűbben néprajzi dolgozat, de nem kevésbé érdekes az előzőnél. A szerző ugyanis a temetőt is a falu szerves részének tekinti, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy tükrözi a faluközösség társadalmi összetételét, szokásait, mint a többi néprajz által ismert és feltárt tényező. A néprajz lényegében történettudomány, amely a tárgyakat fogja vallatóra, azokat „fejti meg”, illetve írja le az értekező próza nyelvére. A szakembernek tehát ugyanúgy „megszólal” a temető is, mint ahogy megszólalnak a különböző szőttesek, kerámiák, szerszámok. Kunt Ernő a legegyszerűbb, a kézenfekvő módszert választja tárgya leírásához, bemutatására. Rövid történelmi bevezető után, amelyben leírja a magyarság kereszténység előtti, majd a vallási hiedelemvilágát, kataszterbe veszi a még fellelhető régi sírjeleket, fejfákat, kopjafákat, kereszteket. A laikus olvasó elámul azon a gazdagságon, amely a formákban és díszítő motívumokban megnyilvánul. A fa, a kő és vas sírjeleken ugyanis a népi alkotókedv és lelemény ugyanúgy jelet hagy, mint a használati eszközein. Igen értékes részét alkotják a könyvnek a szerző rajzai és fotói. Szépek a szó esztétikai értelmében, de úgy is, ahogyan a nép használja ezt a jelzőt (temetőkről szólván), tudniillik funkcionálisak. Az archaikus, a nép fiai által készített sírjelek ugyanis információkat közölnek, nemcsak díszként szolgálnak. A tartalom és gazdag variációkat mutató forma így volt egységes. A mondat értelmét akkor érthetjük igazán, ha a régi temetőket összehasonlítjuk a maiakkal, amelyekben már — részben a város hatására — a közösség értékrendjének zavarait is jelezve eluralkodott a giccs, a kiva- gyi önmutogatás. A több tízezer forintért épült kriptákra, sírkövekre gondolok itt, amelyek már nem a kegyeletet szolgálják (az mindenkor belülről fakad), hanem a feltűnési viszketegséget. A néprajzos természetesen csupán rögzítheti az archai- kus(abb) állapotot, a még fellelhető tárgyakat, tényeket. A szó szoros értelmében a huszonnegyedik órában, az eilhal)ás állapotában. Óriási felkészültséggel teszi ezt Kunt Ernő, feldolgozva a tárgy irodalmát, feltárva (lefotózva) a magyar nyelvterület temetőművészetét a Dunántúltól Erdélyig. Nem vidám olvasmány, mégis összhatásában van valami felemelő és megnyugtató benne. Mint mindenben, amely még eredeti, népi, tiszta forrásból merít. (Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1983.) H. S. Kalocsai táncosok Ausztriában Ausztriába utazott vasárnap a Kalocsai Népi Együttes 45 tagú csoportja, ötnapos útjukon fellépnek Salzburgban, Innsbruckban és Linzben. Műsorukban Kalocsa körzetének és hazánk ffnás tájegységeinek táncait mutatják be. A vendégjátékra az ausztriai magyar hetek alkalmából került sor. A Kalocsai Népi Együttes másfél évtizede alakult, munkájában az óvodásoktól a hetvenéves korosztályig vesznek részt; együtt több mint két és félszázan vannak. Évente hetven-nyolc- van alkalommal állnak közönség elé, s megalakulásuk óta eddig 17 európai országban léptek fel. Ausztriába most a felnőtt korosztály képviselői utaztak, akiket meghívtak Münchenbe is. a Német Kommunista Párt lapjának június végén kezdődő fesztiváljára. Idén nyáron minden szombaton és vasárnap 10—12-ig a szigeti Nagyszálló teraszán a Danubius vállalat fúvószenekara szórakoztatja a sziget közönségét. A Grósz Galambos Lajos vezette zenekar vidám sramli- és katonazenét játszik a park árnyas fái alatt Munka és tanulás A Május 1. „öregdiákjai” Kun Éva —, aki a nehezebb részt választotta A május az érettségiző diák számára az írásbeli izgalmait jelenti, a június a szóbeli torokszorító pillanatait. Az átlagos diáknak szinte egész napját kitölti ilyenkor a tanulás. Vannak viszont, akik izgalmukat inkább csak a napi, szokásos munkával vezethetik le, hiszen a tanulásra fordítható kis időből mór percek sem maradnak töprengésre. A „diákok”, akik, munka mellett, levelező tagozaton végzik el a szakközépiskolát, a Május 1. Ruhagyár szolnoki üzemében is az íróasztal, a varrógép, a ruháktól roskadozó fogasok mellett gondolkodhatnak egy kicsit a rájuk váró pillanatokról. — Idép tíz érettségizőnk van — tájékoztat Galambos Józsefné, a személyzeti és oktatási osztály vezetője. — Nyolc évvel ezelőtt végzett az első gárda, azóta minden évben jópáran jelentkeznek a ruhaipari szakközépiskolába. Nemcsak a magasabb beosztás kedvéért vállalják a tanulást, inkább a többet tudás vágya vezeti őket. Igaz, hogy közülük kerülnek ki azok, akikkel mint vezetői utánpótlással számoltunk', no meg a technikusok, a minőségi ellenőrök is. Vannak, akik már harmadik, negyedik osztályos korukban „előlegezett” beosztást kapnak. Ilyen például a huszonegy éves Kun Éva: — Itt voltam szakmunkás- tanuló és munka mellett folytattam a tanulást. Egy darabig szalagon dolgoztam, most technikusi munkakörbe kerültem. Ez már közelebb van az álmaimhoz ... DivatÚjabb portrék a tv műteremben Három újabb portréval gyarapodott a televízió Műteremben című sorozata. D. Fehér Zsuzsa szerkesztő-műsorvezető és Soós Árpád ren dező műsorában bemutatkozik a nézőknek Kádár János Miklós festőművész, aki a hagyományokhoz kötődően elbeszélő és kolorista stílusban készíti alkotásait. A film egyéni életútján túl művészi hitvallásával is megismertet. Itthon és külföldön egyaránt népszerűek Morvay Zsuzsa keramikus változatos ornamentikái és figurális munkái. Kerámiából tervezett teljes együtteseit fantáziadús alakokkal népesíti be. A műsor ízelítőt ad alkotásaiból is. A kortárs művészet egyik kiemelkedő mestere Bartha László festőművész. Évtizedeket töltött a Balaton partján, ez határozta meg témavilágát. Az utóbbi években Kőszegen él, munkásságáról — amelyben jelentősek grafikái és könyvillusztrációi — otthonában beszélget vele a mű sorvezető. A portrékat a közeljövőben mutatja be a televízió. Ha vége lesz a tanulásnak, Kacskóné a gyerekeivel tölt majd több időt tervező szerettem volna lenni. Most már tudom, hogy a nehezebb részt választottam, amikor nem a nappali tagozat mellett döntöttem, de jó is van ebben. Itt a gépek, a technológiai folyamatok beállítása a dolgom, egy-egy új modell ismeretében. Szóval más szinten, mint eredetileg terveztem, de a legfrissebb divatújdonságokkal kerülök kapcsolatba. A szakmai tárgyakat is könnyebb tanulnom, hiszen itt munka közben látom, amit az iskolában csak hallottam. Éva fiatal, és az üzemnek tervei vannak vele. Javasolták, hogy végezze el a Köny- nyűipari Műszaki Főiskolát nappali tagozaton, a gyár ösztöndíjasaként. Úgy gondolja, egy év pihenés után megpróbálja. Közben — hogy a felkészülésből ki ne jöjjön — marxizmus—leninizmust tanul középfokon. Kacskó Jánoséknál „családi vállalkozás” a tanulás. Mindketten minőségi ellenőrök: ugyanazon a helyen, de váltott műszakban dolgoznak. — A gyerekek miatt nem is tudnánk másképp megoldani — mondja Kacskóné. — Nincs nagymama, rokon, aki vigyázna rájuk. így is nehéz egyszerre tanulni, főleg a matek meg a magyar megy rosszul. A vizsgára nemcsak a tanulmányi, hanem az évi rendes szabadság is elfogy, így aztán nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni a családdal. Beszámoló idején alig kerül főtt étel az asztalra. Még jó, hogy a munkát ide- benn egymás kezéből vesz- szük át, így jobban’megértjúnius elejéig mintegy száz lakóhelyi ifjúsági fóru- most rendeztek a KlSZ-bi- zottságok és a területi népfrontbizottságok Ezeken az újszerű közéleti összejövete leken szó esett a fiatalok otthonteremtési lehetőségeiről, ;az ifjúsági lakásépítési akciók feltételeiről és a lakó helyfejlesztési elképzelésekről és sok más, a fiatalokat érintő kérdésről. Az idei fórumok április 15-én kezdődtek. A legtöbb helyen állami, párt- és tanácsi tisztségviselők, vezetők álltak a fiatalok kérdései nek kereszttüzében és tájékoztatták őket a közvetlen környezetük időszerű feladatairól, terveiről. A legégetőbb — otthonhoz jutási — gondok mellett szó esett a közművelődési lehetőségekről, az egészségügyi ellátásról, és a gyermekintézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák is az érdeklődés középpontjában álltak. Foglalkoztak az ifjúságnak a lakóhelyi közéletben betöltött helyével, szerepével is. A fórumokon elhangzottakból kitűnik, hogy egyre több fiatal vállal aktív társadalmi megbízatást. AktiNyolcas Éva is folytatni szeretné a tanulást jük, ha fáradt, ideges a másik. Nincs vita közöttünk. Mit csinálunk, ha befejeződik majd a tanulás? A gyerekekkel többet foglalkozunk, ez biztos. A férjem külföldi útra vágyik, én inkább Magyarországot szeretném bejárni kocsival, sátorral. Nyolcas Éva KlSZ-alap- szervezeti titkár, így jócskán akad elfoglaltsága a tanulás mellett. Míg a kérdésekre válaszol, ritkán pillant fel, keze egyre igazít a tű alatt futó munkadarabokon. — Nem sokára írásbeli, aztán június végén a szóbeli vizsga jön. Nehéz lesz. Legjobban a technológiát, a szakrajzot szeretem, szóval a szakmai tárgyakat. A tanulmányi eredményem idáig jó közepes volt, de szeretném, ha az érettségi jobban sikerülne. Főleg azért, mert levelező tagozaton szeretném folytatni a tanulást, főiskolára jelentkezem, ha sikerül. És miért ne sikerülne! Aki négy éven át hétköznapok estéit, szombat-vasárnapjait nem sajnálta a könyvek mellett tölteni — míg más kirándult, élvezte a munka után a pihenést —, az olyan akaraterőről tett bizonyságot, amivel egy felvételi vizsga akadálya is legyőzhető. De ne felejtsük, megérdemlik a tiszteletet a munkás-diákokon kívül azok a gyerekek, szülők, házastársak is, akik a tanuláshoz, a felkészüléshez időt és nyugalmat biztosítanak számukra. Fejszés Edit Fotó: Tarpai vitásukat néha fékezi azonban a közéleti járatlanság, tapasztalatlanság. A fiatalok több helyütt hangoztatták: szívesen vállalnak a lakóhelyük fejlesztését szolgáló társadalmi munkát. A legtöbb helyen bekapcsolódnak a fásítási, parkosítási, virá- gosítási akciókba. Gondot okoz viszont, hogy a társadalmi munkák céljai nem mindig a legfontosabb helyi gondok megoldását szolgálják, helyenként látszattevékenység, formalizmus tapasztalható. A fiatalok pedig különösen akkor vállalnak szívesen közösségi munkát, ha részük van az ezzel kapcsolatos döntések demokratikus előkészítésében, kialakításában. Ezért is nagy jelentőségűek a még most is zajló — s a nyári szünet után, ősszel ismét szerveződő — lakóterületi fórumok. A tapasztalatok ugyanis arra utalnak, hogy a fórumok ott váltak igazán a fiatalokat legközvetlenebbül érintő tanácskozásokká, ahol a társadalompolitikai célok mellett a településfejlesztés kérdései is megfogalmazódtak. A rádió I hullámhosszán I Ellopták a szerelmet A kor nem érdem, hanem állapot, szokták jnon- dani. Majdnem így van. De az is vitathatatlan, hogy a tapasztalat, — kicsit szabadabban mondva: az élet- bölcsesség — a korhoz kötődik. Egy ötven-hatvanéves ember, aki ugyan nem szükségképpen „okosabb” a fele annyi idősnél, helyzeténél fogva — általában — több élettapasztalattal rendelkezik fiatalabb társánál. Ekkor viszont az állapot — tehát a kor — értékeire talán mégis érdemes odafigyelni. Egyenesen lehetetlen volt nem odafigyelni a Táskarádióban közzétett Gobbi-in- terjúra. Nem egyszerűen érdekes beszélgetés volt ez a hetvenéves művész és a nála csaknem fél évszázaddal fiatalabb riporter között hanem hézagpótló is: generációk találkozása. De talán nem csupán a 'találkozás adta a néhány perces interjú súlyát, hanem az eszmecsere. Nagyon fontos dologról beszélt Gobbi Hilda. köztük talán a legfontosabbról, az örömről. Gobbi nem széptevő egyéniség, mindig azt mondja amit gondol, nem azt, amit várnak tőle. Nem „keni el” a bajt, nála a fehér nem fekete, a fekete sem enyhén rózsaszínű. Pontosan lát — ilyenek sokan vannak korosztályában és természetesen a fiatalok között is — de a színeket. jelenségeket mindig a környezetében érzékeli, tudja, hogy egy-egy adott színskála különböző megvilágításban másképpen mutatja mért értékeit. Gobbi sajnálja azokat a fiatalokat, akik sajnálatra méltóak. Hangsúlyozta. a fiatalok bizonyos rétegéről beszél, akik nem tudnak örülni, akiknek minden természetes, vagy akiket semmi sem érdekel, ami az öröm forrása lehet. Volt egy költői, tragikusan szép mondata az előző eszme- futtatása során: „Ellopták maguktól a szerelmet”. Kik lopták el. kérdezte nagy szakmai biztonsággal a riporter. hiszen ő a hallgatót képviseli, aki tudni akarja, miért is állít ilyeneket a híresség, önmaguk elől lopták el a szerelmet, annak ízét, szépségét, zamatéit, válaszolt Gobbi. S szemérmesen, szépen, pontosan elmondta, miért sajnálja azokat a fiatalokat, akik ösz- szekeverik a szerelmet az aktussal, akik csak „megdumálják” a lány fejét, majd céltalanul tovább ol dialógnak. Mérhetetlen etikai tartás, óvó féltés áradt szavaiból Talán úgy, abból a megközelítésből is érdekes volt ez a mini-műsor, hogy újabb adakékokkal szolgált a Gobbi portréhoz. Mennyire vigyázza élete romantikáját a (közismerten szabadszájú művész, mennyire tudja, milyen baj, ha „ellopták” a szerelmet, a munka, a küzdés örömét, a siker élményét, ha praktikusan szürkévé válik az élet. — ti — Országjáró diákok találkozója Vasárnap az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban véget ért az országjáró diákok háromnapos találkozója. A honfoglaláskori első ország- gyűlés, majd a földosztás történelmi emlékhelyén ösz- szegyűlt félezer középiskolás Lömyezetvédelmi Vetélkedő, könnyűzenei koncert, főzőverseny és egyéb szórakoztató program után vasárnap néhány órát társadalmi munkában töltött el: az emlékpark, a szeri monostor feltárása, a skanzen végleges kialakítása körüli munkákban, tereprendezésben, parkosításban segítettek. Lakóhelyi ifjúsági fórumok
