Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-30 / 153. szám

1983. JÚNIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A kiegészítő tevékenység haszna Folyamatos bevétel, több nyereség Az új palackozó gépsor bemutatója a Héki Állami Gazdaságban Napjaink mezőgazdaságá­ban a két fő ágazat, a nö­vénytermesztés és az állatte­nyésztés mellett a kiegészítő tevékenység egyre fontosabb szerepet tölt be — ez volt a vezérgondolata a Héki Álla­mi Gazdaságban tegnap megtartott tanácskozásnak, amelyen többek között részt vett: Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának első titkára, Mohácsi Ottó, a megyei párt- bizottság titkára és Bereczki Lajos, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettese és Debreceni István, a partner­vállalat, a Kőbányai Sörgyár vezérigazgatója. A bemutatóval egybekötött megbeszélésen Mészáros Má­tyás, a Héki ÁS igazgatója a mezőgazdasági nagyüzem és a Kőbányai Sörgyár három­éves kapcsolatának eredmé­nyeit elemezve elmondotta, hogy annak idején a sörgyári kirendeltség és a palackozó kitelepítése a szolnoki Cent­rum-sarok építése miatt vált szükségessé; helyét az illeté­kes gazdasági vezetők jelöl*; ték ki Alcsiszigeten. A kitelepítés az állami gazdaság tevékenységi köré­nek bővítését jelentette. A partnerek jó együttműködé­sének hatására gyorsan elké­szült a beruházás, és már 1982-ben az áthozott gépso­ron 113 ezer hektoliter sört fejtettek le három műszak­ban. A kitelepülés évében a gazdaság szakemberei gon­doltak a bővítésre, és két év után építették be — mind­össze három hónap alatt — az újonnan érkezett BF 36-os típusú NDK palackozó gép­sort. A sörgyár és a gazda­ság jó együttműködésének köszönhetően újabb fejlesz­tés kezdődött az elmúlt esz­tendőben. Azóta már elké­szült a 4-es számú főútvona­lon a szállítójárművek közle­kedését biztonságossá tevő és könnyítő útszakasz. A sörpalackozó után a Hé­ki Állami Gazdaság és a Tej­ipari Tröszt egy tejfeldolgo­zó és csomagolóberendezés elkészítését tervezi. Az alap- tevékenységen kívüli terme­lés a gazdaságban 1979-ben a 259 millió forintos terme­lési érték 4,7 százalékát tette ki. Az elmúlt esztendőben ez a szám 456 millió forintra, azaz a termelési érték 15 százalékára emelkedett. A tevékenységi kör bővülése, a sörpalackozó üzem munkája folyamatos árbevételt és több nyereséget jelent a nagyüzemnek, a környékbe­lieknek pedig újabb munka- lehetőséget. A megbeszélést követően a résztvevők megtekintették a palackozó automata gépsorát, amely óránként 9 ezer üve­get mos tisztára és tölt meg a közkedvelt kőbányai sör­rel. A MOUSZ-ban Kezel György előadása Tegnap kibővített ülést tartott a MUOSZ választmá­nya. A tanácskozáson Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára tartott előadást a kulturális újság­írás időszerű kérdéseiről. Az ülésen részt vettek a köz­ponti napilapok főszerkesztői, vezető kulturális újságírók. Jelen volt Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának ve­zetője. Szakszervezeti újságirák a megyéken A hazánkban megjelenő szlakszervezeti lapok szer­kesztői június 28-án és 29-én Szolnok megyében jártak. Találkoztak és eszmecserét folytattak a megye szakszer­vezeti mozgalmának helyze­téről és feladatairól Árvái Istvánnal, az SZMT vezető titkárával. Ellátogattak a Tiszamenti Vegyiművekbe, a mezőhéki Táncsics Tsz-be, és az üzemlátogatások mellett elsősorban a szakszervezeti munka különböző részterüle­teivel ismerkedtek. Program­jukban szerepelt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont megtekintése is. Mezőgazdasági gépszerelők lettek A jászberényi Klapka György Szakmunkásképző Intézetben harminc tsz-tag vette át ünnepélyes keretek között a mezőgazdasági gép­szerelők szakmunkás-bizo­nyítványát. A frissen végzett szakmunkások korábban a jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz előkészítőjén ismerked­tek a szakma szépségeivel, s ott kaptak kedvet a szak­munkásképző elvégzéséhez is. A tsz tanfolyamán egyéb­ként részt vettek újszászi és jánoshidai tsz-tagok is. A MÁV Járműjavító szolnoki üzemének egyik meghatározó tevékenysége a középteljesítményű, 400—1300 kilowattos Die­sel-mozdonyok teljes felújítása. A mozdonyok szét- és ösz- szeszerelése folyamatosan és szalagszerűen történik. Felvéte­lünkön Stefanek Mihály egy több mint 400 kilowatt teljesít­ményű motor dugattyúinak gyűrűzésén dolgozik Népi ellenőrök vizsgálták Csökkent a létszám, javult a szolgáltatás A háztartások, a közleke­dés gyors ütemű gépesítése, a lakásépítés és -felújítás nö­vekedése szükségessé teszi a javító-karbantartó munka korszerűsítését, a fogyasztói szolgáltatások bővítését. Ho­gyan biztosítják az ilyen munkával megbízott szerve­zetek a lakosság részére a megfelelő minőségű szolgál­tatást, kifogások, reklamá­ciók esetén a kötelező vagy vállalt garanciát? Erre kere­sett választ a Jászberényi járási-városi Népi Ellenőr­zési Bizottság a járás ipari szövetkezeteinél tartott vizs­gálatával. A jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalatnál, a Jászsági Építőipari Szövetke­zetnél, a Műszeripari Szövet­kezetnél, a jászalsószent­györgyi Vegyesipari és a jászapáti Vas- és Zománc­ipari Szövetkezetnél tartott vizsgálatok tapasztalatai ál­talában kedvezőek. Szervezeti változás kezdő­dött — és megy végbe — a fogyasztói szolgáltató tevé­kenységben. Az ipari üze­meknél az elmúlt három év alatt több mint harminccal csökkent a szolgáltató mun­kát végzők száma. A kisipari engedéllyel dolgozó szolgál­tatóké viszont hatvannal emelkedett három év alatt. Javult a szolgáltató tevé­kenység azzal is, hogy Jász­berényben ez év elejéig öt vállalati gazdasági munka- közösség és öt szakmai kö­zösség alakult. A Vegyesipari Szolgáltató Vállalatnál ala­kulóban van az asztalosipa­ri, a festő- és mázolómunkát vállaló munkaközösség. Űj módszer Jászapátin, hogy néhány szolgáltatás már áta­lánydíjas. A Jászsági Építőipari Szö­vetkezetnél a tetőfedéssel, az érintésvédelem hatékonysá­gának ellenőrző mérésével bővült a szolgáltató munka. A Vas- és Zománcipari Szö­vetkezetnél olajtüzelésű ké­szülékek javítását vállalják. A jászberényi autószerviznél hidraulikus emelők, lengés­csillapító-ellenőrző, festő-, elektromos javítókamra üzembe helyezésével korsze­rűsítették a szolgáltatást. A népi ellenőrök megálla­pították, hogy a vizsgált egy­ségeknél megtartják azokat a rendelkezéseket, amelyek a javító-karbantartó szolgál­tatás minőségvédelmét sza­bályozzák.. A megrendelők jogaikról a vállalási szabály­zatból és a szóbeli tájékoz­tatásból értesülnek. A KIOSZ jelentéseit ele­mezve azt is megállapították, hogy a kisiparosok szolgál­tató munkája megfelelő. A járás és a város területén több mint ezer iparengedé­lyes közül évenként alig négy vagy öt személy ellen érkezik bejelentés a minőség miatt. A kedvező tapasztalatok mellett néhány hiányosságra is felhívták a figyelmet. Né­hány szövetkezetnél ritkán, vagy csak felületesen vizsgál­ják a szolgáltatás, a javító­karbantartó tevékenység helyzetét. A vállalási sza­bályzat nem tartalmazza egy­értelműen a minőségi köve­telményeket, a jótállási időt. A NEB a vizsgálatok ta­pasztalatai alapján javasolta, hogy a belső ellenőrzés haté­konyságának növelésével te­gyék rendszeressé a szolgál­tatás helyzetének vizsgálatát. Készítsenek olyan vállalási szabályzatot, amely jól ért­hetően ismerteti a megren­delők jogait. Keressék azokat a korszerű gazdasági mód­szereket, amelyek ösztönzik a szövetkezetek dolgozóit a szolgáltató tevékenység ja­vítására, kiszélesítésére. Illés Antal Nem elég a keze! felnyújtani A pártalapszervezet tag­gyűlése a meghirdetett idő­pontban kezdődött. A leve­zető elnök üdvözölte a meg­jelenteket, elhangzott három jelentés — közte az, ame­lyik arról szólt (igaz kevés konkrétummal), hogy a XII. kongresszus óta hogyan dol­goztak, milyen feladatokat kell ennek a kollektívának a következőkben végrehaj­tania — az üzemi pártbi­zottság titkárának felszóla­lása után (más véleménynyil­vánító nem lévén), a párt­tagság szépen felnyújtotta kezét. Jelezte: elfogadja a jelentéseket. Mindez nem vett igénybe többet egy órá­nál. Azután mindenki ment tovább a maga dolga után. Míg a pártalapszervezet titkára az MSZMP Központi Bizottsága áprilisi határoza­tából adódó feladatokról be­szélt. néztem az arcokat. Feltűnt, hogy . milyen sok fiatal ül a teremben. Ügy látszik — gondoltam — eb­ben a közösségben a mező­héki Táncsics Tsz IV. számú Mesterszálláson dolgozó pártalapszervezetében sokat törődnek a fiatalok kommu­nista nevelésével. És vártam. Vártam, hogy ezek a fiata­lok, meg a középkorúak őszintén, nyíltan, kritikusan és önkritikusan megbeszélik, megvitatják napjaink na­gyon is izgalmas kérdéseit. Tettem ezt azért is, mert tudtam, hogy ez a pártalap­szervezet azon kevesek közé tartozik — az országban is kevés van ilyen — amely községi feladatokat is ellát. Ezt bizonyította, hogv nem­csak a téesz tagjai, dolgozói ültek ott a teremben, ha­nem a mesterszállási peda­gógusok, a helyi hivatalok, intézmények kommunistái is. Vártam a hozzászólásokat, az érdemi vitát! Azért is vár­tam azt. mert korábbról szerzett információim szerint tudtam, hogv van gond eb­ben a kis községben is: nem megfelelő a szolgáltatás, gyakorta vannak problémák a tüzelőellátással, nem köny- nyű letelepedni a fiatalok­nak. otthont építeni. Az alapszervezet vezetőségének beszámolója is tartalmazta: „nagy figyelemmel kell len­nünk azokra a fiatalokra, akik le akarnak telepedni, segíteni kell őiket.” Általában: a Központi Bi­zottság már említett hatá­rozata egy sor nagyon fon­tos kérdést, megoldandó fel­adatot vetett fel. Maradjunk az ifjúságnál. A határozat kimondja: társadalmunknak segítenie kell a fiatalokat a pályakezdés nehézségeinek leküzdésében, az önálló ott­hon megteremtésében. Job­ban kell építeni a fiatalok újító kezdeményezéseire, és figyelni kell kritikai észre­vételeire. Vártam a fiatalok véle­ményét. saját helyzetük megítéléséről. De a fiatal párttagok nem kértek szót a taggyűlésen, úgy látszik nem volt mondanivalójuk önmaguk, a mesterszállás! fiatalok helyzetéről. A pártalapszervezet titká­ra. a jelentésben, a végre­hajtandó feladatok között sorolta: „tovább kell javíta­,yik alapszervezetünk segít­ségével a gazdaságszervező, irányító, ellenőrző munkát, figyelembe véve a vezetők önállóságát és felelősségük erőteljesebb érvényesülé­sét ... Törekednünk kell a jó bérgazdálkodásra, a mun­kaidő maximális 'kihaszná­lására ... Az életszínvonal- politikai céljaink elérése, a kerület munkahelyi lehe­tőségeinek gondosabb szám­bavételét. a dolgozókról va­ló sokoldalúbb gondoskodást teszi szükségessé . . . Célunk, hogy a dolgozók keresete mindenhol kerüljön jobban összhangba a végzett mun­ka mennyiségével és minő­ségével. feltételeivel és ered­ményeivel ... A termelőszö­vetkezet vezetősége a párt irányításával biztosítsa a társadalmi erők összefogá­sát, a nehéz helyzetben le­vő, aránylag kis jövedelmű idős emberek szociális segí­tését.” Hogyan akarja mindezt végrehajtani a pártalapszer­vezet? Milyen többletfelada­tokat vállal magára ez a közösség, hogy e célokat mi­előbb elérjék? Erről sem hangzott el vélemény. Egyszerűen nem hiszem, hogy nem fogalmazódtak meg gondolatok, mondan­dók a tagságban, hallva az egyre nagyobb kötelezettsé­gekről. Amikor a taggyűlés végén megkérdeztem az alapszervezet vezetőségét: tudják-e miért volt ez a nagy hallgatás? — ilyen vá­laszokat kaptam: Már több­ször is szó volt taggyűlésen a gazdasági kérdésekről... Mi nem vagyunk mezőgaz­dászok, nem értünk ezekhez a kérdésekhez (a község, a fiatalok helyzetét, gondjait sem ismerik ?)... Ügy lát­szik itt nálunk minden rendben van (vagy rossz tapasztalatok szülték a hall­gatást, gondolván: eddig iá hiába tettünk szóvá gondo­kat, megoldásukért nem tör­tént semmi). A vitának a kommunisták között a taggyűlésen — a pártcsoportokiban — van a helye. Taggyűlésen kell fe­lelősséggel megbeszélni az egész közösség feladatait, azok végrehajtásának mi­kéntjét. a munkamódszere­ket. 'Nem elég a kezet fel1- nyújtani jelezve, hogv el­fogadunk egy jelentést. Ki kell nyilvánítanunk egyetér­tésünket. egyet nem érté­sünket, véleményünket, ott kell elmondani észrevételein­ket, javaslatainkat. Egyszó­val a taggyűlésen kell foko­zott felelősséggel dönteni. Ez a fokozott felelősségvál­lalás ezen a mesterszállási pártalaoszervezeti taggyűlé­sen sajnos ném érződött. Varga Viktória Vendégek Rii A szolnoki Városi Tanács és a finnországi Riihimáki városi Tanácsa között évek óta kialakult kapcsolat je­gyében Szolnokra látogatott Virta Reino, a riihimáki Vá­rosi Tanács elnöke és Sara- neva Voitte közigazgatási tit­kárhelyettes. A szolnoki Vá­rosi Tanács vendégeként is­merkednek az itteni közigaz­gatási munkával, a város és a városkörnyéki községek életével. A vendégeket hétfőn Feny­vesi József városi tanácsel­nök fogadta, és tájékoztatta őket a városról és a tanácsi apparátus munkájáról. Teg­napelőtt a Vörös Csillag úti öregek napközi otthonát, a bölcsődei igazgatóságot és a Hetényi kórházat keresték fel. Tegnap délelőtt Bíró Bol­dizsár, a városi tanács el­nökhelyettese és dr. Tóth Éva vb-titkár — tanácsi osztály- vezetők jelenlétében — foly­tatott velük eszmecserét a közigazgatás, illetve a város­fejlesztés témakörében. Azt követően a rákóczifalvi Rá­kóczi Termelőszövetkezetet, később pedig a tószegi Pető­fi Termelőszövetkezetet ke­resték fel. Útjuk ma a 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, azt követően pe­dig a Tiszamenti Vegyimű­vekbe vezet. Az esti órák­ban találkoznak a magyar— finn baráti kör vezetőségé­vel és a városi tanács né­hány tisztségviselőjével. Hol­nap utaznak el Budapestre, majd onnan haza. A Szolnokon szerzett első tapasztalatairól Virta Reino a következőket mondta la­punk munkatársának: — Rövid itteni tartózkodá­sunk alatt igen kedvező be­nyomásokra tettünk szert. Megérkezésünk óta baráti vendégszeretet élvezünk. Vendéglátóink sokoldalú programról gondoskodtak, minél többet meg akarnak mutatni a város és a kör­nyező községek életéből. Keddi programunk lehetősé­get biztosított arra, hogy a szülőszobától a gyermekin­tézményeken át az öregek napközi otthonáig tapasztal­hassuk az emberekről való gondoskodást, amit igen jó­nak tartunk. — Nagyon érdekes volt számomra az öregek napkö­zi otthona — kapcsolódott a beszélgetésbe Saraneva Voit­te. — Nálunk ilyen jellegű támogatást nem élveznek az idős emberek. Nagy élmény volt a Hetényi kórházban tett látogatás. — Sok városi tisztségvise­lővel is találkoztunk, sok jó­barátra tettünk szert — vet­te át a szót ismét Virta Rei­no. — Azt tapasztaltuk, hogy ennél a városi tanácsnál sok jó szakember dolgozik, így hát nem is intézhetik rosz- szul a lakosság ügyeit. Nem udvarias túlzás ez részemről, hiszen ugyanezt mondjuk akkor is, ha Saravena Voitté- vel kettesben beszélgetünk. (Jobbról balra) Saraneva Voitte, Sándor Józsefné tolmács, Virta Reino és a tanácsi tisztségviselők csoportja a tegnapi eszmecserén.

Next

/
Thumbnails
Contents