Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚNIUS 17. Gromiko beszéde a szovjet külpolitikáról A Szovjetunió mindent megtesz az erőegyensúly megőrzéséért A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai szavaznak: az elnökség elnökévé Jurij Andropovot választják. Képünkön: (az első sorban) Dmitrij Usztyinov, Nyikolaj Tyihonov és Jurij Andropov; (a középső sorban) Viktor Grisin, Dinmukhamed Kunajev, Vlagyimir Scserbickij; (a felső sorban) Borisz Ponomarjov és Gejdar Alijev. (Telefotó — KS) gi integrációban és a nemzetközi szocialista munka- megosztásban. A Szovjetunió a Varsói Szerződés tagállamaihoz hasonlóan fejleszti testvéri együttműködését Mongóliával, Kubával, Vietnammal, Laosszal és Kambodzsával. Erősödnek kapcsolatai Jugoszláviával. A Szovjetunió szolidáris azzal a harccal, amelyet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vív az ország békés, demokratikus egyesítéséért. Az SZKP és a szovjet állam őszintén óhajtja a kapcsolatok fejlesztését és megszilárdítását valamennyi szocialista országgal — mutatott rá Gromiko. A Szovjetunió továbbra is azt kívánja, hogy á kölcsönösség elve alapján normalizálódjanak kapcsolatai a Kínai Népköztársasággal, és megkeressék a kétoldalú kapcsolatok fokozatos kiszélesítésének lehetőségeit. A szovjet külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az osztályellenség továbbra is erőfeszítéseket tesz azért, hogy meggyengítse, s ha sikerül, szétzilálja a szocialista közösséget. A szocialista országok ellen politikai és gazdasági intézkedéseket kezdeményeznek, ideológiai felforgatáshoz folyamodnak, és olyan módszereket alkalmaznak, amelyek megengedhetetlenek az államközi kapcsolatokban. Ez különösen élesen mutatkozik meg a Lengyel Népköztársasággal kapcsolatos nyugati .politikában! Lengyelország mint vezetői aláhúzták, s mint szövetségesei, a Varsói Szerződés tagállamai is kijelentették — a szocialista közösség elválaszthatatlan része, és az is marad. A szocialista országoknak a békét és a nemzetközi biztonságot szolgáló politikájával az agresszív imperialista erők irányvonala áll szemben, amely a nemzetközi helyzet veszélyes kiéleződésének forrása — állapította meg Gromiko. — Mindez annak a következménye. hogy az Egyesült Államók külpolitikáját most a világuralmi ábrándokat kergető körök képviselői irányítják. Ennek tulajdonítható az amerikai politikában bekövetkezett irányváltoztatás, amelynek célja a katonai erőfölény megszerzése. Gromiko emlékeztetett rá, hogy a második világháború óta eltelt időszakban a Varsói Szerződés és a NATO között erőegyensúly alakult ki, biztosítva a nemzetközi stabilitást. A Szovjetunió a jövőben is mindent megtesz azért, hogy megőrizze ezt az egyensúlyt. Gromiko kitért a nukleáris háború veszélyének csökkentését szolgáló szovjet javaslatokra, külön kiemelve azt a kötelezettségvállalást, hogy a Szovjetunió nem alkalmaz elsőként atomfegyvert. A Szovjetunió joggal vár el hasonló lépést más nukleáris hatalmaktól is. A NATO-országok azonban megpróbálják csökkenteni e kötelezettségvállalás j el ént ő- ségét, arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió állítólag fenntartja magának a jogot a hagyományos fegyverzetek bevetésével végrehajtandó támadásra. Ezt az érvet mi sem cáfolja jobban, mint a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén elfogadott felhívás. hogy a Varsói Szerződés és a NATO szerződésben mondjon le az erőszak egymás ellen való alkalmazásáról, és vállalja a békés kapcsolatok fenntartását. A szovjet külügyminiszter beszédében szólt a hadászati fegyverzet korlátozásának és csökkentésének, valamint az európai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozásának problémájáról. Megállapította, hogy az e kérdésekről Gemfben folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon az Egyesült Államok obstrukciós politikát folytat egyoldalú leszerelést követel a Szovjetuniótól. Washington továbbra is azt kívánja, hogy a hadászati fegyverzetnek csak egyes. általa kiválasztott összetevőit csökkentsék, más összetevőket viszont ne érintsen a megállapodás. Ily módon arra törekszik, hogy megbontsa a szovjet hadászati potenciál kialakult szerkezetét, önmaga pedig szabad kezet kapjon a hadászati fegyverzetének fejlesztéséhez. Az amerikai magaflz atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról Szovjet—amerikai konzultáció (Folytatás az 1. oldalról) hagyták az előterjesztést, és határozatot hoztak arról, hogy Jurij Andropovot az Elnökség elnökévé választják. Jurij Andropov köszönetét mondott a Legfelsőbb Tanács küldötteinek e tisztségre történt megválasztásáért. Kijelentette, hogy az iránta megnyilvánult bizalmat úgy tekinti, minit a lenini kommunista párt és eszméi iránti bizalom megnyilvánulását. Hadd biztosítsam Önöket arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének tisztét betöltve minden erőmet, tudásomat és tapasztala tomat arra használom fel, hogy becsülettel igazoljam az önök bizalmát — mondotta az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. A Legfelsőbb Tanács tegnap megvitatta és egyhangúlag jóváhagyta Andrej Gro- mikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a miniszterelnök első helyettesének, külügyminiszternek a nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió külpolitikájáról szóló előterjesztését. Az erről hozott határozat felhívással fordul az Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniá- hoz, Franciaországhoz és a Kínai Népköztársasághoz, hogy mind mennyiségi, mind minőségi szempontból fagyasszák be valamennyi nukleáris fegyverüket. A Szovjetunió — hangzik a határozatban — úgy véli, hogy ha az érintett országok eleget tennének a felhívásnak, ez jelentős mértékben előmozdítaná a nukleáris fegyverrel rendelkező államok közötti bizalom erősödését. A Szovjetunió reméli, hogy azok, akikhez a felhívás szól, építő szándékkal és felelősségérzettől áthatva fogják megvizsgálni a javaslatot. A nemzetközi helyzetről, a szovjet állam külpolitikájáról tartott beszámolót tegnap a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának a nemzetközi helyzetről, a legidőszerűbb külpolitikai problémákról alkotott értékelését ismertetve Gromiko megállapította, hogy a Szovjetunió legfőbb célja a háborús veszély megszüntetése, a béke megszilárdítása. A nemzetközi események napjainkban két ellentétes irányzat hatására alakulnak — mondotta. — Az egyik a béke megőrzésére és megszilárdítására, a másik alapjainak aláásására törekszik. A Szovjetunió, a többi szocialista ország, az államok túlnyomó többsége, köztük nem szocialista társadalmi rendszerű országok is, egyértelműen kiállnak a béke mellett. Emlékeztetett arra, hogy a szovjet külpolitikai kezdeményezések számos nagy horderejű nemzetközi szerződésnek és egyezménynek vetették meg az alánját. Ezek a hatvanas és hetvenes években kötött szerződések mind a mai napig megfelelnek rendeltetésüknek. Kiemelte a stratégiai fegyverzetek területén kötőt, szovjet—amerikai megállapodások különleges jelentőségét. Andrej Gromiko a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az SZKP és a szovjet állam nolitikájában mindig megkülönböztetett, elsődleges helyet kapott és kap a jövőben is a szocialista országokhoz fűződő testvéri barátság és együttműködés. A Szovjetunió a szocialista internacionalizmus elvei alapján szakadatlanul erősíti szoros sokoldalú kapcsolatait a szocialista országokkal, aktívan részt vesz a gazdasáJúnius 14—16-án Moszkvában megtartották az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatos szovjet—amerikai konzultációk újabb fordulóját. A megbeszéléseken szovjet részről Andranvik Petrosz- janc, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizottságának elnöke, Vlagyimir Petrovsz- kij nagykövet, a szovjet külügyminisztérium kollégiumának tagja, amerikai részről pedig Richard Kennedy különleges megbízatású nagykövet és Richard Wil- liamson nagykövet vett részt. Richard Kennedyt és Arthur Hartmannt, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét a konzultációk ideje alatt fogadta Georgij Kor- nyijenko, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese. A moszkvai tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy folytatják az eszmecserét az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról. tartás rugalmassága tehát csak látszólagos, és nem teszi lehetővé kölcsönösen elfogadható megállapodás megkötését. Az Egyesült Államoknak azonban éppen ez a törekvése. Számítását arra alapozza, hogy a közvéleményt félrevezetve semlegesítse a washingtoni háborús készülődés ellenfeleinek egyre növekvő táborát — mutatott rá Gromiko. Andrej Gromiko az amerikai fegyverkezési tervek, a nyugat-európai rakétatelepítés bizonyítékainak nevezte a legjelentősebb tőkés államok^ vezetőinek williams- burgi taláükozáján elfogadott nyilatkozatot és a NATO külügyminiszteri tanácsának állásfoglalását. Ennek kapcsán leszögezte, hogy a Szovjetunió önmaga és szövetségeséi biztonságának védelmében — miként ezt a szovjet kormány május 28-i nyilatkozata is bejelentette — rákényszerül védelmi képességeinek erősítésére. Válaszlépései azonban kényszer szülte intézkedések lesznek, amelyek egyetlen célja, hogy megakadályozzák az erőegyensúly megbontását. A szovjet külügyminiszter megállapította azt is hogy még nincs késő, meg lehet állítani a nemzetközi helyzet veszélyes irányba fejlődését. Az első. ésszerű lépésként meg lehetne állapodni a nukleáris fegyverek további felhalmozásának megállításában, mennyiségi és minőségi befagyasztásában. Az új nukleáris fegyverfajták létrehozásának lehetőségét megszüntetné, az atomfegyverek elterjedését még hatékonyabban gátolná az ilyen fegyverekkel folytatott kísérletek teljes és általános betiltása. A Szovjetunió véleménye szerint fel kell újítani az erre vonatkozó megállapodás kidolgozásáról kezdett tárgyalásokat, amelyeken rajta kívül az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vesz részt. A Stevjetunió véleménye szerint intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák a fegyverkezési hajsza új irányba, újabb rakétaelhárító fegyverek létrehozása irányába történő fejlődését. Ezért azt javasolta az amerikai kormányzatnak, hogy szovjet és amerikai tudósok, szakértők közösen vitassák .meg az ilyen rakétaelhárító rendszerek létrehozásának esetleges következményeit. A javaslatra mindeddig nem érke zett válasz. Rendkívül fontos feladatnak nevezte Andrej Ciomi- ko egy oilyan nemzetközi szerződés megkötését is, amely megtiltaná, hogy bármely fegyverfajtát eljuttassanak a világűrbe. A Szovjetunió azonban kész ennél is továbblépni, és olyan megállapodást kötni, amely általában megtiltja az erőszak alkalmazását a világűrben. Erről akár rögtön hajlandó tárgyalásokat kezdeni. Az előadó ezután szólt a Szovjetuniónak más társadalmi berendezkedésű országokhoz, ezen országok csoportjaihoz fűződő kapcsolatairól. Beszéde végén Andrej Gromiko megállapította: a Szlovjetunió már csaknem négy évtizede békében él, s ez a párt és az ország nemzetközi tevékenységének, lenini külpolitikájának hatalmas eredménye. Az SZXP és a szovjet állam továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a béke megóvásáért, s aki ezért a magasztos ügyért küzd, az mindig maga mellett tudhatja a Szovjetuniót, a szovjet népet. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tegnap kezdődött ülésszaka befejezte első munkanapját. Az ülésszak első napján Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsa elnökének első helyettese előterjesztette a dolgozó kollektívákról, s azoknak az üzemek1, vállalatok, szervezetei^ irányításában betöltött szerepe növeléséről alkotott törvénytervezetet. Ma a Legfelsőbb Tanács ennek a törvénytervezetnek a vitájával folytatja munkáját. Kádár János és Losonczi Pál üdvözlő távirata Jurij Dndropovhoz Jurij Vlagyimirovics Andropov elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének Tisztelt Andropov elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önnek a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökévé történt megválasztása alkalmából. A Szovjetunió Kommunista Pártja vezetésével a szovjet nép korszakalkotó vívmányokat ért el az új társadalom építésében, hazája felvirágoztatásában. Töretlenül halad a lenini úton. Következetesen hajtja végre az SZKP XXVI. kongresszusának nagy jelentőségű határozatait. A Szovjetunió minden erejével az emberiség békéjének megőrzését, a szocializmus, a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség ügyének előbbre vitelét szolgálja. A Szovjetunió e nemes céljai megvalósításában önnek, tisztelt Andropov elvtárs, kiemelkedő szerepe van. Világszerte őszinte megbecsüléssel tekintenek sokoldalú tevékenységére, amelyet az SZKP Központi Bizottsága főtitkáraként a szocializmus, a béke és a haladás érdekében kifejt. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének magas tisztjére történt megválasztása a szovjet kommunisták, a szovjet nép Ön iránti bizalmának méltó kifejezése. Szilárd meggyőződésünk, hogy a szovjet állam e felelősség- teljes posztján végzett tevékenysége is jelentős hozzájárulás lesz a kommunista jövőt formáló terveik valóra váltásához, a szocializmus és a béke erői egységének és együttműködésének elmélyüléséhez az egész világon. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköz- társaság, a dolgozó magyar nép a proletár internacionalizmus eszméiéhez híven őrzi, gondosan ápolja országaink megbonthatatlan testvéri barátságát és a jövőben is mindent megtesz sokoldalú gyümölcsöző együttműködésünk továbbfejlesztése érdekében. Kívánunk önnek jó erőt, egészséget, további kimagasló sikereket a szovjet nép, a béke és biztonság javára, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri barátsága érdekében kifejtett tevékenységéhez. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Amerikai képviselőház Elutasították a kormány megajánlás! javaslatát Az amerikai képviselőház szerdán 216:202 arányú szavazással elutasította a Reagan-kormányzat megajánlá- si javaslatát a vegyi fegyverek gyártásának felújítására. A kongresszus 14 évvel ezelőtt megtiltotta a hadügyminisztériumnak, hogy ilyen fegyvereket állítson elő. A Reagan-kormányzat, természetesen a Szovjetuniót rágalmazva vegyi hadviselési eszközök alkalmazásával, megpróbálta hatálytalanítani ezt a tilalmat. Weinberger hadügyminiszter mintegy 150 millió dollárt kért az amerikai vegyi hadviselési apparátus és a fegyverek korszerűsítésére. Ebből szerdán a képviselőház 114,6 milliót kategorikusan megvont a kormánytól, s ezzel gyakorlatilag elutasította a vegyi fegyverek gyártásának felújítását. Ugyancsak szerdán a képviselőház elutasított egy kísérletet a B—1 bombázók költségvetésének megvonására. A javaslat, amelyet 255:164 arányban utasítottak el, elhalasztotta volna az atombombázók építésére szánt 6,2 milliárd megadását. Lengyelországba érkezett a pápa II. János Pál pápa tegnap délután öt óra után néhány perccel Varsóba érkezett. A pápa kettős minőségben érkezett hazájába: mint a Vatikán államfője és mint a katolikus világegyház vezetője. A lengyel és vatikáni zászlóikkal feldíszített varsói repülőtéren államfőnek kijáró katonai tiszteletadással köszöntötték. Jelen volt az állami vezetés számos tagja, élükön Henryk Jab- lonskival, az államtanács elnökével. Az egyház részéről a püspöki kar tagjai fogadták. élükön Józef Glemp bíborossal. Lengyelország prímásával. Ott voltak a látogatás alkalmából Varsóba érkezett külföldi egyházi vezetők köztük Lékai László bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása. A pápa fogadására megjelentél; parlamenti képviselők, a katolikus szervezetek vezetői, valamint a Varsóban működő diplomáciai képviseletek vezetői. Üdvözlő beszédében Henryk Jablonski kijelentette, hogy a mostani látogatás a lengyelországi helyzet normalizálásának újabb bizonyítéka, és minden bizony • nyal hozzájárul a belső béke szilárdításálhoz. Kifejezte azt a kívánságot, hogy a látogatás messzemenően szolgálja a békét, a megértést és az együttműködést a lengyelek és a világ minden népe között. A pápa köszönetét mondott Jablonskinak az állami, és Glempmek az egyházi vezetés részéről kapott meghívásért. Mint mondotta, ma, az ország számára nem könnyű időszakban minden lengyelhez jött el, békét kívánva a lengyel hazának. Az egy órán át tartó repülőtéri ünnepség után a pápa és kísérete a fellobogózott varsói utcákon, több tízezer ember sorfala között a belvárosban levő Szent János székesegyházba ment, hogy misét celebráljon a két évvel ezelőtt elhunyt Wy- szynski bíboros emlékére.