Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-12 / 111. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁJUS 12 Köszönetnyilvánítások - gyászbírek Köszönetét mondunk a me­gyei pártbizottság, valamint a TIT Országos Központja es megyei szervezete vezetőinek és munkatársainak, a me­gye társadalmi és tömegszer­vezeteinek, valamennyi jó barátnak és ismerősnek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk MÉSZÁROS FERENC temetésén részt vettek és mély fájdalmunkat részvé­tükkel, valamint koszorúik­kal, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét a Jászapáti Nagyközségi Ta­nács kollektívájának, a köz­ség gazdasági és pártszer­veinek, a megyei és járási intézményeknek, rokonok­nak, volt kollégáknak és mindazon ismerősöknek, akik GAZSÓ JÓZSEF temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel mély gyá­szunkban osztoztak. A gyá­szoló család. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, a Homoki Általános Iskola tanulóinak, akik szeretett feleségem, édesanyánk KISS FERENCNÉ szül.: Benyus Erzsébet temetésén megjelentek, rész­vétükkel, virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Ti- szaföldvár. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, a Jubileum tér 3. számú ház lakóinak, a szomszédoknak, a kunhegye­st nyugdíjasklub képvise­lőjének, akik drága ma* muskánk KEREKES KALMÁNNÉ hamvasztás előtti búcsúzta­tásán megjelentek. Külön köszönetét mondunk az utógondozó minden lelkiis­meretes dolgozójának, akik felejthetetlen halottunk szenvedésein könnyíteni pró­báltak. Köszönjük a virágo­kat. és az együttérző sza­vakat. Gyászoló Kerekes és Onda család, Szolnok. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, a megyei bíró­ság, a járásbíróság, az Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat vezetőségének, dolgozói­nak, barátainknak, a ház lakóinak, jó szomszédoknak, mindazoknak, akik felejthe­tetlen leányunk KRALIK tünde elhunyta alkalmából mély fájdalmunkat jelenlétükkel, koszorúikkal, együttérzésük­kel és részvétnyilvánításúk- kal enyhíteni igyekeztek. A Králik család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik DR SZOKOLAY MIKLÓS temetésén megjelentek, rész­vétnyilvánításukkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, is­merősöknek, szomszédok­nak. a Rákóczi Tsz vezető­ségének és tagságának, va­lamint a szolnoki Arany­kanna ABC dolgozóinak, akik szeretett férjem, édes­apánk, nagyapánk, dédnagy- apánk BÁLINT ISTVÁN temetésén részt vettek, fáj­dalmainkat koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvání­tásaikkal enyhíteni igye­keztek. Felesége és gyer­mekei, Rákóczifalva. Mély fájdalommal tudatom, hogy özv. HEGEDŰS PALNÉ szül.: Pusztay Ilonka elhunyt. Temetése f. hó 12-én 13.30 órakor lesz a szolnoki MunLásőr úti temetőben. Gyászoló testvére. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, munkatársak­kal, barátokkal és ismerő­sökkel, hogy VARGA SANDORNÉ szül.: Házi Jolán 1383. május 9-én tragikus körülmények között elhunyt. Temetése folyó hó 13-án 14 órakor lesz a mezőhéki te­metőben. A gyászoló csa­lád. ingatlan JÓ állapotban lévő házat vennénk Ken­gyelen. Ajánlatokat ármegjelöléssel „für­dőszobás” jeligére a kiadóba kérjük. * 11 rAkóczifalva, Vörös Hadsereg út 34. sz. alatt telek eladó. (3321) _________ T ISZAJENÖN 3 szobás, összkomfor­tos családi ház, 625 négyszögöl szőlő al­sóépületekkel el­adó, vagy szolno­kira elcserélhető. „Csendes Otthon” jeligére a kiadóba. (3301)__________________ E LADÓ, vagy bérbe adó Cibakházán, öregszőlő 98. sz. alatt 1084 négyszög­öl szőlő, gyümöl­csös, épülettel együtt (autóbusz megállótól 10 percre, víz van). Érdeklőd­ni személyesen Gaz­dag Lajosné, Ci­bakháza, Hunor u. 11. vagy levélben. Kovács József, Bu­dapest, III. Doberdó u. 4. III. em. 107. (3310) __________________ S ZOLNOKON, Szé­chenyi lakótelepen másfél szobás össz­komfortos OTP la­kást -f- készpénzért adnék legalább két­szobás komfortos családi házért. „Kis­kert” jeligére a kiadóba. (3554)______ 2, 5 szobás gázos társasházi lakáso­mat eladnám, vagy kertes házra cse­rélném, szandasző- lősi is lehet. Érdek­lődni : szombat dél­után és vasárnap egész nap. Szolnok, Mosonyi út 6. II/6. (3553)_________________^ T ÖRÖKSZENT- MIKLÓS belterüle­tén kertes családi házat vennék. Leve­leket „Nyár” jel­igére a törökszent­miklósi Gelkába. (4107) __________________ S ZOLNOKON a vá­rosközponttól 2 km- re — közvetlen a Spcrtrepü lőtér után — a Meggyfa u. 3. sz. alatt 285 négy­szögöl beépíthető és kertészkedésre is kiválóan alkalmas közművesített te­lek eladó. A telek kedvező fekvése le­hetővé teszi a társ­tulajdonosi viszony­ban történő vásár­lást is, a tulajdoni hányadok lekerít- hetők. Érdeklődni lehet: Szolnok, Vö­rösmező u. 53. Piczmann, vagy a szolnoki Ingatlanke­zelő Vállalat lakás­csere osztályán. (3363) 3 szobás, gázfűtéses, II. emeleti örökla­kás és garáz$ vá­rosközpontban el­adó. 13 ezer Ft/m2. Érdeklődni: Szol­nok, Sarló u. 5. Balázsné. (4239) BEREKFÜRDŐN, nyaraló Bogáncs ut­ca 9. alatt eladó. Érdeklődni: Karcag, Kacsóh 10. Sürgő- sen eladó. (4215) NAGYFEJEÖ JÓ­ZSEF Tiszafüred, Bajcsy-Zs. u. 34. sz. alatti háza, sürgő- sen eladó. (4350) KUNSZENTMAR- TON Jansor parton villamosított tanya eladó. Jószágtartás­ra alkalmas. Ér­deklődni: Ügyvédi munkaközösség, Kunszentmárton, dr. Gergely Klára. (4327) SZOLNOKON más­félszobás lakást vennék 150 000,— kp + OTP átvállalás­sal. Minden megol­dás érdekel. Ajánla­tokat 11-172-es tele­fonon várok. (H 972) ____________________ S ZOLNOKON gar­zon, vagy egyszo­bás lakást veszek, „összkomfort” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H 1008) MÁSFÉLSZOBÁS központi fűtéses családi ház eladó. Martfű, Bocskai út 7. (öregfalu) (H 1009)___________________ H ÁROMSZOBAS 58 m2-es szövetkezeti lakás városközpont­ban eladó. Szolnok, Várkonyi tér, 20. IV/3. (18 emeletes). Érdeklődni: naponta 17—18 óráig. (H 1013)___________________ M EZÖHÉK, Kista- nyák 7. sz. jó ál­lapotban levő, azon­nal beköltözhető, állattartásra kivá­lóan alkalmas köves út melletti tanya eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap a helyszínen. (4321) ELADÓ Tiszaföld- vár Körösi Cs. út 2/a szám alatti 3 szobás családi ház, gazdasági épületek­kel 640 négyszögöl telekkel. Érdeklőd­ni, Malom útca 9. szám alatt. (4064) JÁSZBERÉNY belte­rületén hárontézo- bás, komfortos csa­ládi ház beépíthető kerttel eladó. Ér­deklődni: lehet: szombat, vasárnap, Páva u. 8. (3212) SZOLNOK, Szivaty- tyú u. 20. alatt csa­ládi ház eladó. Jó­szágtartásra alkal­mas. Érdeklődni: délután 4 órától. (3252) JÁSZBERÉNY köz­pontjában, Réz u. 5. alatt azonnal beköl­tözhető ház kerttel, garázzsal, mellék- épülettel eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Ragó A. u. 8. VII/31. Dr. Szentkereszty. (3326) _______________ M ISKOLCTAPOL­CÁN 220 négyszögöl telek eladó. 180 000 Ft-ért. Lada sze­mélygépkocsit be­számítok. Kármán Sándor Cegléd, Ka- zinczi út 27._ (3067)_ 3 szoba -j- ebédlős Széchenyi lakótelepi OTP-s lakásom el­adom, vagy elcsen rélném kertes csa­ládi házra. „Tószegi is érdekel” jeligére a kiadóba. (4337) 130 ma új tetőtérbe épített 3 + 2 fél szobás, modern csa­ládi ház — kis be­fejezéssel — 130 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: 5000 Szolnok, Ék út 21, egész nap. _______ N AGYKÖRŰ, Damja­nich u. 8. sz. alatt levő kis családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok (Kertváros), Kedves-sor 16. alatt, 16 órától, Török. (3156)__________________ T ÍSZAFÖLD VARON 3 szobás, komfortos családi ház és gyön­gyösi terméskő el­adó. Érdeklődni: ószőlő, Fő u. 48. (4273) ________________ S ÜRGŐSÉN eladó egy kertes családi ház. Október 7. út 8. Mezőtúr, érdek­lődni: Sallai út 9. (3383)_________________ E LADÓ Mezőtúron, a város központjá­ban 2 szobás, össz­komfortos. központi fűtéses, 120 m* alap- területű családi ház nagy melléképület­tel, 250 négyszögöl portával. Zrínyi út 17. a. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. (3676)___________ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház melléképület­tel eladó. Szolnok, Lepke út 14. (H 979)____________________ T ÁRSASHAZ építés­hez tagokat kere­sünk, Szolnokon. „Rákóczi út” jel­igére a szolnoki hirdetőbe, (H 1063) KERTES családi ház melléképületekkel, 600 négyszögöl kert­tel sürgősen eladó. Kertészkedésre, jó­szágtartásra is meg­felel. Két család részére is alkalmas. Irányár: 220 000.— Ft készpénzben. Üj- szász, Vörös Had­sereg út 27. (Gép­állomás felöl). Ér­deklődni : vasárnap. szombat, (H 1064) kétszobás kertes ház lakható alsó­épülettel és ga­rázzsal beköltözhe­tően eadó. Szolnok, Sziget út 1. (H 1065) ___________________ K ÉTSZOBÁS, 55 m2- es gázfűtéses, er- kélyes, szövetkezeti lakás kp -f- OTP átvállalással eladó. Szolnok, Mátyás kir. u. 8. II/9. (H 1066) _ kétszobás, fürdő­szobás, központifű- téses kertes családi ház alsóépülettel, garázzsal árkedvez­ménnyel sürgősen eladó. Rákócziújfalu, Arany János 5. Ér­deklődni: minden nap 16—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. (H 1067) CIBAKHAZA Bocs­kai út 9 alatti csa­ládi ház beköltöz­hetően, és a 442-es főút mellett építési telek félkész mű­hellyel eladó. Érdek­lődni a helyszínen, vagy Cibakháza, Autósboltban lehet. (H 1068) ______________ 2 00 négyszögül telek eladó Szandaszőlős, Fazekas M. út 8. (H 1069)______________ S ZOLNOK, Kun Bé­la krt-i kétszobás 49 m2-es OTP-s la­kás eladó. Érdek­lődni: „Zagyvapart” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1070) VASÚTÁLLOMÁS­HOZ közel 44 m2-es OTP-s öröklakás el­adó kp + OTP át­vállalással. Érdek­lődni : 17—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Bajcsy-Zs. út 12. IX/41. (H 1057) _______ T ISZAPÜ SPÖKI- BEN eladó 424 négy­szögöl építési telek. Érdeklődni: Péter Imre Tiszapüspöki, Széchenyi út 6. egész nap. (H 1058) kétszobás csalá­di ház nagy kerttel Szolnok, Vadász út 12. alatt eladó. Ér­deklődni: Zöldfa u. 3, 16 órától. (H 962) KÉTSZOBA -f- ebéd­lős szövetkezeti la­kás 350 000,— kp 4- OTP átvállalással eladó, vagy családi házra cserélném. Szolnok, Bozsó K. út 14. 1/7. (H 1059) HÁROMSZOBA -f étkezős OTP-s la­kás kp 4- OTP át­vállalással eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Bartha I. út l. IX/79. 18 órától. (H 1060) ___________________ T ANYA 1200 négy­szögöl telekkel el­adó. Csataszög, Dó­ba tanya, Papp Dániel. Érdeklődni: vasárnap. (H 1061) TÖRÖKSZENT- MIKLÓSON eladó egyszobás tégla ház 250 négyszögöl te­lekkel. Érdeklődni: Móra utca 19/a. (H 1062) GÉPJÁRMŰ KITŰNŐ állapotban lévő Lada 1500-as gépkocsi eladó. Meg­tekinthető Szolnok, Vasvári Pál u. 17. alatt május 14-15- én 10—17 óra kö­zött. (4444) SZOLNOK, Vörös- mező út 53. alatt 1500-as Polski al­katrészek és uj ka­rosszéria elemek el­adok, (4410)__________ U I 98—61 Trabant Lim. friss műszaki­val eladó. Érdeklőd­ni: Kertész, Martfű, Ságvári E. u. 7. (4411)__________________ 8 50-es Fiat felújí­tott állapotban el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Kun B. krt. 7. III/5. 17 óra Után. (3339)__________ Z Y-os rdsz. 40 000 km-t futott Tra­bant készpénzért eladó. Érdeklődni: Szolnok, Tanácsköz­társaság út 16. I. em. 4. (3307) _________ 6 01-es Trabant Com­bi ZB-s eladó. Szol­nok, Szondi u. 6. (3289)__________________ I GENYESNEK eladó UH-s írsz. Zsiguli Combi személygép­kocsi, vonóhoroggal. Megtekinthető dél­után és hét végén egész nap. Dusnoki- né, Zagyvarékas, Alkotmány u. 20/1. (3483) __________________ 1 500-as Lada PF-s eladó, igényesnek. Tiszaföldvár, Üjte- mető 13. sz. (4223) 1000-es nagykerekű Wartburg lejárt mű­szakival eladó. Kis­újszállás, Arany Já- nos út 4/a. (4353) 4 éves Babetta el­adó. Karcag, Keleti 14. (4216)______________ 412-es Moszkvics le­járt műszakival, jó állapotban, bontva is eladó. Cserkesző- lő, Gala dűlő 14. Dobos. (3987)_________ H AT éves Trabant gépkocsi sürgősen eladó. Ceglédi Sán­dor Törökszentmik- lós, Móra F. út 32. (3998)__________________ K ARAMBOLOZOTT 1200-as Lada eladó. Érdeklődni egész nap Kungyalu, Móra F. u. 12. (4146) ________ Z K-S P—126 85-ig vizsgáztatva, 11 NB kaptár méh eladó. Tiszafüred, öz u. 11. 18 óra után (4275) IR-es Trabant 601 —S felújított álla­potban eladó. Ér­deklődni : Török­szentmiklós, Déli- báb út 49. (4124) adAs-vétel * 4 NAPOS és előnevelt csibe kapható, elő­jegyezhető fajtán­ként, gyors növésű fehér, Fl-es kender­magos és Rhode Iz­landi. Dudás Ist­vánná, 2746 Jászka­raj enő, Akácfa út 22. (3319) _________________ 4 db ostyasütőgép állvánnyal eladó. Érdeklődni: Buda­pest 115-635-ös tele­fonon. (3169)_________ E LADÓ egy 66 cm képcsövü Grundig távirányítású tele­vízió és egy Grun­dig Hi-Fi Super Mu- sic center, rádió, le­mezjátszó, magnó 2X50 watt teljesít­ményű . Érdeklődni: Kunszentmárton, Al­kotmány 1., telefon: 199. 43984)____________ ANYAKECSKÉK, f gidák, nutria süldők, anyák, nyúlketre- cek állomány fel­számolása miatt sürgősen eladók vagy cserélhetők. Kisújszállás, Vásár út 54., K. Nagy End­re^ (4250) JÓ állapotban levő iker sportkocsit (ba­ba) vennék. Jászbe­rény, Puskin sétány 15. (3579) IGASLiO eladó Ci­bakháza, Kossuth út 6. Érdeklődni: bármikor. (3609) Ü Z EM K ÉPÉS~15 ÜT teres villany víz­melegítő eladó. Tö- rökszentmiklós, Há- mán K. 12. (18 órá­tól) (4000) ____________ F EHÉR, de inkább fekete racka juhot vennék. Kisújszállás, Sugár út 43. Far­kas Lajos. (4251) HÜSHIBRID, ken- d er magos és Fl-es naposcsibe megren­delhető, kapható. Karcag, Liget u. 45. Kovács Sándorné. (2976)_________________ 5 éves vemhes tehén eladó. Demény Im­re, Szolnok, Alcsiszi- get 81/B. (3199)______ B ARNA színű tacs­kó kölyköt vennék. Karcag, Bercsényi u. 41. Szádvári. (4382)__________________ 3001 1000-es eszterga­pad tartozékokkal és kistraktor eladó. Szolnok, Vörösmező u. 75. (3164)_________ 4 hónapos Pekingi palota pincsi eladó. Szolnok, Bozsó K. u. 1. tsz. 3. 18.30 órától. (3210)_________ N EM vizsgaköteles kis traktor, 1 ton­nás teherbírású, utánfutóval eladó. Irányár: 22 000,— Ft. Jászalsószentgyörgy Dózsa Gy. út 45. (3328)__________________ 1 4 hónapos csikó el­adó. Cibakháza, Kis­hegy út 58. (3555)___ B ETONKEVERÖ- GÉP eladó. Érdek­lődni: Tószeg, Zrí­nyi út 11. Halápi. (3501)__________________ K ÖZPONTI fűtéshez való kazán eladó. Tiszatenyő, Kovács Sándor, Kossuth út 23. (4111)______________ ELADÓ motorcsónak 250-es Vetyerok mo­torral. Szolnok, Mártírok u. 2. II/2. telefon: 11-140. (4140) 24 méh család 22 MB kaptárban, akácra felkészítve és egy méhész bódé igényesnek, sürgő­sen eladó. Kisúj­szállás, Esze Tamás út 23. (4354)_________ N AGYKEREKŰ kerti traktor pótkocsival és egy Komár meg­hajtású ekekapa, sürgősen, olcsón el­adó. Tiszaföldvár. Ókincsem I. út 94. (4347)__________________ 3 és fél éves heréit ló eladó. Kisújszál­lás, Jókai út 34. (4328) EGYÉB HANGLEMEZ és műszaki használt­cikk üzletemet meg­nyitottam. Szolnok, Szántó krt. 34. sz. alatt. Adás-vétel. (4173)__________________ F IATAL házaspár szobát bérelne für­dőszoba használat­tal, hosszabb idő­tartamra. „Június­tól” jeligére a ki­adóba. (3361)_________ REDŐNYÖK készíté­se. Abony, Világsza­badság u. 1. Bar­t ucz J ózsef. (3325)__ E GYEDÜLÁLLÓ öz­vegy nyugdíjas fér­fi különuejáratú bú­torozott albérleti szobát keres, für­dőszoba használat­tal, Szolnokon, vagy környékén. „Má­jus” jeligére a ki­adóba. (3481) ________ S ZOBAFESTŐ, má­zoló, tapétázó mun­kát vállalok. Szol­nok, Sarló út 10/a. III/72. Huri Ferenc. (3109) ________________ t ermelőszövet­kezet bérelne 2 szoba összkomfor­tos, lehetőleg kertes lakást. Szolnok vá­ros területén, kezdő agrárszakember há­zaspár részére. „Ne­gyedéves előre fize­tés” jeligére a ki­adóba.__(3996)________ B ETEGNEK tolóko­csi eladó. Jászjákó- halma, Deák F. u. 5._____________________ C SALÁDI ÉS tAR- SASHAZÉPÍTÖK! Építési szolgáltatási megbízatásait to­vábbra is gyorsan és pontosan teljesíti, minden építési kér­désben készséggel áll ügyfelei rendel­kezésére munkakö­zösségünk. Föld­munkát, alap- és pincetöm b-kiem elést, betonszállítást, eme­lési munkákat, fö- démpanelezést. ge- rendázást, egyéb gépesítési feladatait időben rendelje meg. RIASZTÓBEREN­DEZÉSEK SZERE­LÉSÉT, TELEPÍTÉ­SÉT rövid határidő­vel vállalja munka- közösségünk. Az alapriasztó-készü- lék felszerelésének irányára Szolnokon 3000 Ft. Kívánságra más típusokat és nagyobb felszerelt- ségű készülékeket is telepítünk. MUNKA. VÁLLALOK! Főál­lású alkalmazottnak kőműveseket kere­sünk. Bér: meg­egyezés szerint. Cí­münk: TEBOK1N GMK Szolnok, Ady Endre úti AÉV fa­barakk. Ügyfélszol­gálat hétfőtől pén­tekig naponta 16—17 óráig. (H. 990) LAKÁSCSERE TÖRÖKSZENT- MIKLÓS, Táncsics lakótelep VII. é. 4. e. 19. kétszobás OTP öröklakás kertes családi házra cse­rélhető, Törökszent- miklós belterületén. Érdeklődni a fen­ti címen, 17 órától. (4108)_______________ ___ J ÁSZBERÉNYI I. emeleti 3 szobás ebédlős OTP laká­som elcserélném ha­sonló másfél szobás központi fütésesre. Tanácsi lakás is ér­dekel. „Megegyezés” jeligére a v3503) kiadóba. SZOLNOKI 2 szobás kertes tanácsi bér­lakásom 1,5 szobás tanácsira cserélném. Vadász u. 9., Mohá­csi. (3158)_____________ E LCSERÉLNÉM bu­dapesti l-f-2 félszo­bás összkomfortos lakásom törökszent­miklósi házért. Le­vélcím : 1157 Buda­pest, Hevesi Gy. út 81. 5. e. 31. (3773) HÁZASSÁG 56 éves, 165 cm ma­gas özvegy nyugdí­jas férfi keresi hozzáillő nő isme­retségét, kölcsönös szimpátia esetén há­zasság céljából. Minden fényképes levélre válaszolok. „Együtt egymásért” jeligére a kiadóba. (3481)_____________ _ 6 2 éves, egyedül álló, jólszituált öz­vegyasszony házas­ság céljából megis­merkedne komoly, magas férfival, 68 éves korig. „Diplo­más'’ jeligére a ki­adóba._(3518)_________ 2 6 éves, i70 cm ma­gas szakmunkás lány társaság hiá­nya miatt megis­merkedne komoly gondolkodású fiatal­emberrel házasság céljából. Minden fényképes levélre válaszolok. „Gyer­mekmosoly” jeligére a kiadóba. (3303) Felsőfokú szaktanfolyamot vég­zett, csoportvezetői beosztású, állást változtatna hasonló mun­kakörbe. „Szolnokon” jeligére a kiadóba. (3497) ,,A” kategóriás MEZŐGAZDA­SÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot hirdet főkönyvelői és növénytermesztő ágazatveze­tői munkakör betöltésére. Fel­tétel: szakirányú felsőfokú vég­zettség. Fizetés a 4/1981 (II. 26.) MÉM—MŰM sz. alapján. Lakást biztosítunk. Jelentkezés szemé­lyesen. vagy írásban a sze­mélyzeti vezetőnél. Kőrösmenti Mgtsz. Kunszentmárton. (4323) AZ AMFORA ÜVÉRT fevlételre keres kontírozó könyvelőt mér­legképes szakképesítéssel ren­delkező, vagv 10 éves szakmai gyakorlattal és közgazdasági technikumi érettségivel rendel­kezői női munkaerőt. Felvételt hirdetünk könyvelői, árazó, kó­doló munkakörbe, szakközépis­kolai érettségivel rendelkezők részére. Pályakezdő fiatalok je­lentkezését is várjuk. Felve­szünk még takarítónőt és köny- nyű fizikai munkára női mun­kaerőket. Jelentkezés: Szolnok, Csaba út 28. sz. (4268) A BUDAPES1I VEGYIPARI GÉPGYÁR jó kereseti lehető- ség~el — vidékieknek lakásmeg­oldással — felvesz öntödéjébe betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat személy­zeti és szociális főosztályán sze­mélyesen vagy a 271-924-es te- lefonszámon A munkahely a Metró Kőbánya-Kispest végállo­másának közelében van. Cím: Budapest, X., Gyömrői út 76—80. (3070) AZ AMFORA-ÜVÉRT felvételt hirdet 8 általános iskolai vég. zettséggel rendelkező férfi mun­kavállalók részére áruszállítói, „A Közép-tiszavidéki Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szerződéses üzemeltetésre átadja az alábbi egységeket 1983. július hó 1. napjától kezdődően 1986. június hó 30-ig. 2. sz. VEGYESBOLT 1. sz. ZÖLDSÉGBOLT 8. sz. BISZTRÓ RÓNA-PRESSZÓ 4. sz. BÜiFÉ 5. sz. BÜFÉ 13. sz. VEGYESBOLT 5. sz. ITALBOLT 21. sz. VEGYESBOLT (együttesen üzemeltet) 10. sz. ITALBOLT 2. sz. ZÖLDSÉGBOLT 6. sz. ITALBOLT MÁRKA-PRESSZÓ Kunhegyes, Kolbaszék út 23. sz. Kunhegyes, Kossuth u. 57. sz. Kunhegyes, Kossuth u. 92. sz. Kunhegyes, Rákóczi út 3—5. sz. Kunhegyes, Széchenyi u. 15. Kunhegyes, Vásártér u. 1. sz. Abádszalók, Balassa B. út 1. sz. Abádszalók, Kossuth u. 42. sz. Pusztataskony Pusztataskony, Ságvári u. 12. sz. Tiszaroff, Lenin u. 3. sz. Tiszaroff, Szabadság út 54. sz. Tiszaroff, Lenin út 11. sz. A pályázatokat 1983. június 4-ig kell benyújtani a szövetke­zet központjába (5340 — Kuhegyes, Kossuth u. 41. sz.). A versenytárgyalás időpontja a Kunhegyesen lévő egységek részére 1983. június hó 13. de. 10 óra. A többi egység részére 1983. június hó 14. de. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Kunhegyes, Kossuth u. 4L sz. áfész klubterem. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet írásban ad az érdeklődőknek, melyet 1983. május 20-tól ve­hetnek át a szövetkezet központjában.” (4360) valamint kereskedelmi képest- téssel rendelkező női munka­erők részére, áruösszeállítói munkakörbe. Jelentkezés: Szol­nok, Csaba út 28. szám. (4026) A SZOLNOK MEGYEI ÉLELMI­SZER KISKERESKEDELMI VÁL­LALAT felvételre keres közép­fokú végzettséggel rendelkező SZTK-ügyintézőt, továbbá szak­képzett gyors- és eénírót. Je­lentkezés: Központunk munka­ügyi osztályán, Szolnok, Be­loiannisz út 6. (4214) A KUNSZENTMÁRTONI KÖ­RÖSMENTI MGTSZ pályázatot hirdet: állattartó telepi karban­tartói, villanyszerelői munka­körben. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet a terme­lőszövetkezet személyzeti veze­tőjénél. Kunszentmárton. Marx út 8 (3847) Hentes, hús és hentesáru el­adót felveszünk, bérezés meg­egyezés szerint. Érdeklődni: a 13-537 telefonon. (4232) D kategóriás jogosítvánnyal rendelkező cibakházi. kerekegy­házi. csépai, csongrádi és izsá- ki vagy környékén lakó gép­kocsivezetőket. munkásszállás­ra takarítónőket, továbbá elekt- tromos berendezésekhez gép­szerelőket. kompresszorkezelő gépkezelőket, ács-állványozó, vasbetonszerelő kőműves, vil­lanyszerelő. központifűtés-szere­lő és festő-mázoló szakmunká­sokat felveszünk. Jelentkezni: DUTÉP, Kecskemét, Klapka út 34. SZOLNOKI AGROKER VÁLLA­LAT azonnali beléoéssel fel­vesz mezőgazdasági géö- és al­katrész ismerettel rendelkező munkavállalókat raktárkezelői munkakörbe, továbbá portáso­kat folyamatos műszakba és vagonrakodókat. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Kombájn út 1. sz. (H. 1052) A KUNSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU KERESKEDELMI VÁLLALAT azonnali belépéssel alkalmaz egy gyors, és géníró­nőt, és egy éjjeliőrt (lehet nyugdíjas is.) Fizetés: megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 22. I. em. (H. 1056) NEFAG MŰSZAKI ÉS ANYAG- ELLATASI ÜZEME (Szolnok, Besenyszögi út telefon: 12-897) azonnali belépéssel alkalmazna autó- és hidraulikus berendezé­sekhez gépszerelőt, lakatos, autófényező, asztalos. erősára­mú berendezésekhez villanysze­relő szakmunkásokat, valamint éjjeliőrt és segédmunkásokat, továbbá kezdő gépírót. (H. 1055) Házaspár számviteli főiskolai és műszaki egyetemi végzettséggel lakásmegoldást is biztosító mun­kahelyet keres. ..Városi lehető­ség előnyben” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 881) Gépírni tudó szerkesztőrajzolót felveszünk. Jelentkezni lehet Szolnok Ságvári krt. 14. Építő­ipari Szövetkezet személyzeti osztályvezetőnél. (4418) Hirdetmény Értesítjük t. Fogyasztóin­kat, hogy május 11—20. kö­zött karbantartási munkát végzünk. Emiatt több helyen: Szolnokon, Rákóczifalván, Rákócziújfalun, Üjszászon, Tószegen és Zagyvarékason nyomáscsökkenés lehet. Va­lamennyi fogyasztónkat ta­karékos vÍ2fclhasznál'ádára kérjük. Segítségüket és meg­értésüket köszönjük. — Szol­nok megyei Víz- és Csator­namű Vállalat. (4361)

Next

/
Thumbnails
Contents