Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-12 / 111. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxiv. évt. ni. íz. 1083. május is., ««ütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nőtt az üzemorvosok száma 3. oldal A tudomány világa 4. oldal * A PFSZ és Szíria katonai koordinációja A PFSZ V. B. elnöke megerősítette, hogy szervezete és Szíria katonai koordinációról állapodott meg, tekintettel a közel-keleti helyzet legutóbbi fejleményeire — jelenteibe a Kuna kuvaiti hírügynökség. A PFSZ szóvivője szerint Arafat — aki Tuniszban nyilatkozott damaszkuszi tárgyalásairól — kiemelkedő jelentőségű, pozitív lépésnek értéketle a palesztin—Szíriái megállapodást. Értékelése szerint vannak még megoldatlan kérdések a PFSZ és a szíriai kormány között, azonban bízik abban, hogy azokat rövid időn belül megoldják: Míg Sziaúd-Arábia óvakodik a nyílt állásfoglalástól, az izraeli—libanoni csapatkivonási megállapodás egyértelmű támogatásától, a kezdeményezést magához ragadfl Jordánia felszólította az arab államokat, hogy támogassák az összes külföldi erő eltávolítására irányuló bejrúti erőfeszítéseket. Az Al-Amal című falangista lap értesülése szerint Husszein király keddi üzenetében rendkívüli arab külügyminiszteri értekezlet összehívását javasolta Amin Gém aj el libanoni elnöknek a szükséges arab közmegegyezés kialakítása végett. Ahmed Iszkander Ahmed szíriai tájékoztatásügyi miniszter határozottan megcáfolta azt a falangista sajtóban közölt állítást, hogy kormánya három feltételtől, szíriai—libanoni biztonsági szer. ződés megkötésétől a Bekaa- völgybeli szíriai katonai jelenlét fenntartásától és az arab békefenntartó erők költségeinek megtérítésétől tette függővé az izraeli—libanoni megállapodás elfogadását. Az Asz-Szaura című damaszkuszi lap tegnap rámutatott, hogy az arab—izraeli konfliktust átfogó probléma, amelynek a1 megoldása kollektív arab felelősség, tehát egyetlen arab fél sem folya(Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba érkezik Üj-Zéland miniszterelnöke Ma hazánkba érkezik Robert D. Muldoon. Űj-Zéland miniszterelnöke, akit Lázár György, a Minisztertanács elnöke hívott meg hivatalos magyarországi látogatásra. A miniszterelnököt útjára felesége is elkíséri. Gyenes András ■ Dániában A Dán Kommunista Párt meghívására tegnap pártküldöttség utazott Koppenhágába Gyenes Andrásnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottság elnökének vezetésével. A delegáció részt vesz a DKP ma kezdődő 27. kongresszusán. A pártküldöttség az esti órákban megérkezett a dán fővárosba. Ságit a minI kombájn Kísérletek a parcellákon Búzából nyolcvan fajta vizsgázik lászboldogházán A Növénytermesztési és Minősítő Intézet jászboldog- házi állomásán jó néhány hazai, és külföldi új növényfajta tulajdonságát és fajtaértékeit vizsgálják. A 2—5 évig tartó kísérletek eredményei döntik el. mely növények vetőmagvai kerülnek majd köztermesztésbe. A fajtakísérleti állomás parcelláin két fő ágazat növényei találhatók, a szántóföldiek, 8 hektárnyi területén — az őszi búzától az olajlenig — a zöldségfélék 3 és fél hektárján a paradicsomtól a káposztafélékig terjed a vizsgált fajták skálája. Az állomás dolgozói minden munkáról pontos nyilvántartást végeznek, a talajelőkészítéstől a betakarításon át az osztályozásig. Az adatfelvételezésről készült jegyzőkönyveket a budapesti központ összesíti. Ott az ország többi — 18 telepéről érkező — adatai alapján „ítélkeznek” a fajták sorsáról. A „mini” gazdaságban jelenleg a kukoricaparcellákat vegyszerezik, a kultúrával átelleniben levő területen a palántázáshoz készülnek. Először dróthálóval kerítik körül a kísérletet a zsenge karalábé növény ugyanis ízletes csemegéje a nyulak- nak. Szépen fejlődik a búza amelyből 80 fajta található a telepen. A napraforgó „mindössze” 70 fajtával képviseli a repcével együtt az olajnövényeket. Az állomás kellően gépesített, precízen és jól dolgozik a parcellavetőgép, és a „mini kombájn”. A dolgozók munkáját segíti a két traktor, az E—512-es betakarítógép, valamint a talajmunkát végző kerti kisgépek. A zöldségkísérletek nyomán számos fajtával találkozhattunk a piacokon, amelyek a jászboldogházi állomáson végzett vizsgálatok nyomán kerültek köztermesztésbe. Ilyen többek között a fehér étkezési paprika is, a Fehér Özön, és az idén már kísérleteznek a Táltos és Góliát nevű fajtákkal. Az elmúlt évben a jásjz- boldogházi állomáson 3500 parcellán 803 fajta összehasonlító vizsgálatát végezték el. Az idén már javában tartanak a munkák, de előreláthatólag közel azonos mennyiségű növényfajta vizsgálatáról készítenek majd jegyzőkönyvet a Növénytermesztési és Minősítő Intézet részére. F. T. A fajtakísérlett állomás dől gőzéi a tavaszi árpa parcelláin a tő és hajtásszámlálást végzik. Több hazai szárazelem, kevesebb import Üj gyártósort állítottak munkába az Alföldi Szilikátipari Vállalat törökszentmiklósi üzemében, ahol a zseblámpákat. számológépeket és rádiókat működtető szárazelemeket készítik. A félautomata gépsort a budapesti Akkumulátorgyárban fejlesztették ki. s korszerűségének egyik jellemzője, hogy monoton tevékenységet igénylő kezelése a régi berendezésekhez viszonyítva minimálisra csökkent. Az ötletes masina az elemek elkészítése mellett önmeózás- ra is alkalmas: a végső elfii gyártósor a szilikátipari vállalatnál lenőrzéskor elektromos au- tomatikája révén kiválogatja azokat a hibás termékeket, amelyek nem érik el a szabványban meghatározott feszültséget. A gyártósor a fizikai munka könnyítésén túl lényegesen javítja a törökszentmiklósi üzem termelési mutatóit. Míg tavaly 35 millió szárazelemet gyártottak. az idén már 53 millió R—20-as rúd, illetve R—6-os ceruzaelemet adnak át a kereskedelemnek, jelentősen hozzájárulva az importáru beszerzési gondok mérsékléséhez. A szárazelem gyártáson belül elsősorban a világítási elemnél jóval nagyobb teljesítményértékű R—6 T elnevezésű tranzisztoros elemek számát növelik. (Fenti képünkön: munkában a szilikátipari vállalat új gépsora) Szófiai napok Dimitrov szobrot avattak fel Budapesten A Szófiai napok Budapesten tegnapi rendezvénysorozatát ünnepélyes esemény nyitotta: a Dimitrov téren felavatták a bolgár főváros ajándékát, Valentin Sztar- csev szobrászművész alkotását, Georgi Dimitrov életnagyságánál nagyobb, bronzból készült új szobrát. Az avatóünnepségen megjelent Várkonyi Péter a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, Szépvölgyi Zoltán, Budapest főváros tanácsának elnöke. Petr Mezsdurecski, Szófia főváros Népi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint a budapesti politikai és társadalmi szervezetek több vezetője, a szófiai napokra hazánkba érkezett küldöttségek vezetői és tagjai. A két ország himnuszának elhangzása után Csu- domir Alekszandrov. a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a BKP szófiai bizottságának első titkára avatóbeszédében méltatta a két nemzet, a két főváros kapcsolatainak jelentőségét. Csudomir Alekszandrov beszédét követően Budapest lakossága, a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága, Budapest főváros tanácsa és társadalmi szervezetei nevében Maróthy László, az MSZMP Politikai bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára köszönte meg Szófia ajándékát. Az ünnepi beszédeket követően az új szobor talapzatán elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjával ért véget. A szoboravatót követően a bolgár politikai delegációt hivatalában fogadta Szépvölgyi Zoltán és aláírták azt az okmányt, amely rögzíti Budapest főváros tanácsa és Szófia főváros népi tanácsa megállapodását az 1983—85 közötti időszak tapasztalatcseréjéről és együttműködéséről. Elutazott a szovjet béke küldöttség Tegnap elutazott a szovjet béke védelmi bizottság küldöttsége, amely az Országos Béketanács meghívására. Volf Szedih elnökségi tag, a Progress kiadó igazgatója vezetésével tartózkodott hazánkban. A delegáció megbeszélést folytatott az Országos Béketanács vezetőivel a nemzetközi békemozgalom időszerű kérdéseiről, a júniusi prágai béke-világtalálkozóról és a két béketanács együttműködéséről. Öntözik a kukoricát Mezöhéken Hiánycikk az aranyat érő májusi eső a Tiszazugban, a termékenyítő csapadék hiányát különösen a mezőhéki Táncsics Tsz határa tükrözi. A fontos vegetációs időszakban lelassult az egyébként szépen zöldelő növények fejlődése. A hét elején a határszemlén szerzett tapasztalatok alapján kedden megkezdték a kukorica tározó öntözését. A jelenleg tíz centiméter magasra nőtt növényzet, a borús idő és időnként szemerkélő eső ellenére. ötven-hatvan milliméter- nyi csapadékot kap. hogy a vízpótlással átsegítsék a növényeket a kritikus vízhiányos időszakon. A csapadék szempontjából fehér foltnak számít a nagy gabonatermelő gazdaság búzatáblája is. Amire ritkán van példa az őszi búzát annak ellenére öntözik, hogy a növényzet már kalászol. A szakértő szemek megállapították, hogy a búza magassága ötven-hatvan centiméter s a kalászolás után a szár már lényegesen nem növekszik, tehát kevesebb lesz a szalmahozam. A vízpótlás azonban lényegesen növelheti a szemtermést. A jelenlegi állapotból kiindulva arra készülnek, hogy június közepe táján megkezdődhet az őszi árpa aratása és 25. körül a búzatáblákban is elindulhatnak a kom- - bajnok. A korai aratásra való tekintettel meggyorsították a gépműhelyekben a javító munkát, nyújtott műszakban dolgoznak a szerelőbrigádok, hogy a rajtra minden aratócséplőgép és betakarító eszköz üzemképes legyen.