Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
1983. MÁJUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Kitűnő pályán—rossz szereplés A kiesés törvényszerű volt Bennfentesek és ikívülállók egyaránt aggódva figyelték, hogy vajon a Szolnoki MÁV MTE NB I-es férfi tekecsapata megkapaszkodik-e a legjobbak között, vagy pedig búcsúzik az első osztálytól. Az aggódás jogos volt: a tekézők kiestek, s ezzel a város és az egyesület ismét szegényebb lett egy NB I-es csapattal. A gyenge szereplés okainak boncolgatása után összeállt a kép, amelyből e^vértelműen kiderül, hogy a kiesés elkerülhetetlen és törvényszerű volt. A szakosztályvezetői teendőiket Vígh Albert nvugdiV jas. a B-csapat játékosa, a tekepálya volt gondnoka, a városi szakszövetség vezetője látja el egy idő óta, szükségből és ideiglenesen. — A süllyedő hajóról mindenki csak menekül — vélekedett. — Technikai vezetőnek keresünk egy hozzáértő embert, de nagyon nehéz találni. — Véleménye szerint miért esett ki a tekecsapat az NB I-ből? — Tavaly januárban adták át az új műanyag pályát, s ezen újra meg kell 'tanulni játszani. Bizonyítja ezt,hogy ahol ilyen új pálya készült, ott minden csapat kiesett. Az aszfaltborításnál megszokott formát senki sem tudta hozni a" mieink közül. A bentmaradt csapatoknak négy-öt éve ilyen új pályájuk van. — A versenyzéshez megvolt minden feltétel, nem szenvedtek hiányt semmiben? — A játékosok munkaidőkedvezményt kaptak, az egyesület minden támogatást megadott, nem ezen múlt a kiesés. Tulajdonképpen semmi gondunk nem volt, csak a szokatlan pálya miatt estünk ki. Most megkérdezünk mindenkit, mi a szándéka, ki az, akire számíthatunk. Visszakerülünk! A pályát a legszebbek és a legjobbak közé sorolják az országban. Az utánpótlással nincs baj. hiszen a B-csapat bajnokságot nyert az NB III-ban. S a hatéves NB I- es szereplés is kötelez. Bíró József, a megyei szakszövetség elnöke, a tartalék és az ifjúsági csapat edzője, NB I-es játékos, edzői képesítést szerzett, „belülről” tudja 'megítélni a helyzetet. — Dicstelen, megalázó szerepléssel, három győzelemmel, és hat ponttal biztos kiesők voltunk — kesergett. — Az előttünk levő kieső is 12 pontot gyűjtött. Valóban hátrány volt a friss öntetű pálya, az új műanyaghoz nem tudtunk alkalmazkodni, nem tudtuk bejátszani magunkat. De más okok is közrejátszottak a kiesésben. S ezek talán nagyobb súly- lyal esnek latba, mint a pályakérdés. Mert abban némi ellentmondás tapasztalható, hiszen legalább egy év állt a játékosok rendelkezésére, hogy megszokják. Kevés volt az egy • esztendő, de a többi felgyülemlett gond már nem a pályának tulajdonítható. Mintha vissza lopakodott volna a régi „kugliszellem”, és néhány játékos nem érezte át, hogy ez már komoly megterhelést igénylő versenysport, amire megfelelően és rendszeresen készülni kell. Kiderült, hogy az NB I-es csapat kevesebb edzéssel készüLt fel, mint a tartalék és az ifjúsági. Ma már nem elég heti két, vagy három edzés, amikor a tartalék és az ifjúsági csapat heti négy, alapozáskor pedig heti nyolc edzést is tart. Aztán sokan megfeledkeztek a sportszerű életmódról, hiányzott az emberi kapcsolat. megbomlott a csapatszellem, s mindezen az egyesület vezetése sem tudott változtatni. De nem is tudhatott, hiszen hiányzott a rendszeres, következetes ellenőrzés, a felelősségre vonás, mindazon intézkedés, ami az egyesületi vezetők hatáskörébe tartozik. Talán sikerül okulni a hibákból és új alapokon kezdeni a munkát. Erre megvan a lehetőség, mert harmincnyolc igazolt versenyzőt tartanak nyilván, akik közt jó néhány tehetség is található. Kialakítják azt a „magot”, amelyre építeni lehet, átalakítják, más alapokra helyezik a szakmai munkát, még nagyobb gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére, s keresik azokat á jó módszereket, amelyekkel fejlődésnek indul a szakosztály. Tudják, hogy kevés idő áll rendelkezésükre, de vállalják, mert azon fáradoznak, hogy a csapat ismét az ország legjobbjai között szerepeljen. (pataki) Hétvégi sportesemények Szombat ATLÉTIKA. Megyei közép- iskolás egyéni csapatbajnokság, Szolnok, Véső u. 9. KÉZILABDA. NB I. B női: Lehel SC—Szentesi Kontak- ta, Jászberény 15. NB II. férfi: KESE—Dutép, Kunhegyes 15. KERÉKPÁR. Területi idő- futam-bajnokság, Szolnok, rajt és cél: Besenyszögi u. 2. sz. kilométerkő 9. KOSÁRLABDA. NB II. női: Sz. MÁV MTE—Törökszentmiklósi SE, Szolnok, Véső u. 10. LOVAGLÁS. Nemzetközi meghívásos verseny, Szolnok, Széchenyi lakótelepi pálya 10 és 14. SAKK. Torony Kupa egyéni és csapatverseny, Fegyvernek, Dózsa u. 2. sz. iskola 9. SÜLYEMELÉS. Területi bajnokság, Szolnok, tiszali- geti sportcsarnok, ifjúsági I —II. korcsoport 13, felnőtt 16. TORNA. A MÁV MTE szak,osztályának bemutatója, Szolnok, Török u. Általános Iskola 9. VÍZILABDA. Tisza Kupa nemzetközi torna, Szolnok, Damjanich uszoda: Tungsram SC—Bp. Honvéd 8.10, SZEOL AK—Szolnok 9.20, Eger—Dinamó Bukarest 10.30, Szolnok junior—Ű. Dózsa 11.40, Bp. Honvéd—Dinamó Bukarest 14.30, SZEOL AK—Szolnok junior 15.40, Tungsram SC—Eger 16.50, Ú Dózsa—Szolnok 18. TÖMEGSPORT. A MÁV MTE kispályás férfi labdarúgó-bajnoksága, Szolnok. Véső u. 9. LABDARÚGÁS. Területi ifjúsági bajnokság: Lehel SC—Dunakeszi 10 Varga, Jászkisér—Mátészalka 12 Hossó. Serdülő: Lehel SC— Dunakeszi 9.15 Ferge, Jászkisér—Mátészalka 10 Major. IDEGENBEN SZEREPELNEK: a Killián FSE asztaliteniszezői a tiszántúli országos II. o. minősítő versenyen, cselgáncsozói Újpesten, ifjúsági csapatbajnokságon, a férfi kézilabda NB II-ben az Alföldi Olajbányász a fővárosban a Ganz Vili. ellen, a női kosárlabda NB II-ben Kisújszállás Szarvason, a röplabda NB II-ben férfiaknál a Szolnoki Titász Debrecenben, nőknél a Lehel SC Táton, az Sz. MÁV MTE atlétái Budapesten, az országos ügyességi gátfutó csapatbajnokságon. Vasárnap KÉZILABDA. Megyei bajnokság, női Törökszentmik- lós—Túrkeve (,. 0, Mezőtúr— Kunszentmárton 9.30, Karcag—Lehel SC II. 9.30, Szolnoki Spartacus—Jászárok- szállás 10.30, Jászladány— Tisza Cipő SE 10.30, Kér. Vendégl. FSE—Fegyvernek 9.30. Férfi: Törökszentmiklós —Túrkeve, Mezőtúr—Kunszentmárton, Karcag—Lehel ■SC; Kisújszállás—Zagyvaré- k?s, Rákóczifalva—Tisza- földvár. Kezdés egységesen 10.30. KOSÁRLABDA. Felszabadulási Kupa férfi: Alföldi Olajbányász—SZEOL AK, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 17, Szabados, dr. Nádai. SÚLYEMELÉS. Területi serdülő- és úttörőbajnokság, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 11. TEKE. NB III.: Sz. MÁV MTE B—Debreceni BHG, Szolnok, Munkásőr u. 10. VÍZILABDA. Tisza Kupa nemzetközi torna, Szolnok, Damjanich uszoda 9. Országos ifjúsági bajnokság: SZVSE—Tungsram SC, Damjanich uszoda 17.15, serdülő: SZVSE—Tungsram SC 16. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság, Körös csoport: Mezőtúri Honvéd—Békés, Mezőtúr 16.30. Megyei bajnokság: Jászberényi Vasas— Jászalsószentgyörgy, Hegyi, Szolnoki Vegyiművek—Sza- jol, Inges. Jászjákóhalma— Kunhegyes, Asztalos, Tisza- földvár—Abádszalók (Békés megyéből), Kunszentmárton —Szolnoki Cukorgyár, Csipe, Jászárokszállás—Tisza Cipő SE, Szántó, Túrkeve—Karcag, dr. Botka, Középtiszai Me- dosz—Törökszentmiklós, Abonyi, Tiszafüred—Szászberek (Heves megyéből). Kezdés egységesen 17.30. Területi ifjúsági bajnokság: Szolnok Sí—Hatvan, 16 Ferge. Serdülő: SZSI—Hatvan, 14 Somogyi. Mátyás kir. u. IDEGENBEN SZEREPELNEK: a sakk OB II-ben a Szolnoki Mezőgép Budapesten a Volánbusz ellen, az Sz. MÁV MTE serdülő kardvívói az országos bajnokságon, a területi labdarúgó-bajnokságban a Szolnoki MÁV MTE Tiszavasváriban, Jászkisér Mátészalkán, Rákóczifalva Hajdúböszörményben, a Mátra csoportban, a Lehel SC Borsodnádasdon. I Sport-SportSport ) Szolnokon, a Damjanich uszodában tegnap délután megkezdődött a VI. Tisza Kupa nemzetközi vizilabdatorna. Indul a Bukaresti Dina mo. a Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa, az Eger, a SZEOL AK, a Tungsram SC, valamint a Sz olnoki Vízügy SE felnőtt- és juniorcsapata. Az első mérkőzésen a két szolnoki csapat egy más ellen játszott. Képünkön a fehér sapkás felnőttek Tóth révé.n veszélyeztetik a juniorok kapuját. Ekkor még a junior csapat 3:l-re vezetett. _ Fotó: Hargitai Üj utakon Tószeg sportélete Tenkő József, a szolnoki Mezőgép tószegi gyárának főmérnöke nemrég örömmel újságolta, hogy új alapokra helyezik a község sportéletét A sporttelep felújítása már megkezdődött» és további terveik is vannak. A jó hírt hallva, kilátogattunk Tószegre. — Az idén tavasszal javasoltuk, hogy a község két meghatározó gazdasági egysége, a Petőfi Tsz és a Mezőgép, a tanáccsal karöltve szervezzen akciót, a tószegi futballpálya felújítására úgy, hogy más sportágakra alkalmas pályák is épüljenek — mondta a főmérnök. — Természetesen mindezt társadalmi munkában. Javaslatunk visszhangra talált. A gyár Pattantyús Szocialista Brigádja elkészítette a' tervet, a többi pedig — a termelő- szövetkezetben dolgozókkal együtt — vállalta a megvalósítást. Jelentős anyagi támogatást is kaptunk. A megyei sporthivataltól a benyújtott pályázat alapján 200 ezer, a megye; ifjúsági alapból pedig százezer forintot utaltak át. A téesz elvállta az összes földmunkát, a mi brigádjaink pedig a tenisz-, a röplabda-, a teke-, a futópálya készítését, a szegélyezést, a pingpongasztalok felállítását és a kerítés felújítását. Az egész akció tulajdonképpen az öltöző és a Harmincéves a Csemege Pult mellöl a sportpályára Nemcsak . a pult mellett állnak helyt a Csemege Kereskedelmi Vállalat dolgozói, hanem a sportolásból is kiveszik a részüket. Főleg a fővárosban sportolnak sokan, és érnek el figyelemre méltó eredményeket. A szolnoki 121. sz. bolt dolgozói eddig még csak az áruellátásból és a figyelmes kiszolgálásból vizsgáztak kitűnőre, a hét végén azonban a jó sporteredményekkel és a szíves vendéglátással is szelhetnék felhívni magukra a figyelmet. A Csemege Kereskedelmi Vállalat harmincéves évfordulója alkalmából ugyanis szombaton és vasárnap Szolnokon rendezik meg az országos találkozót, amelyre ötszáznál több vállalati dolgozót várnak. A szakmai tanácskozást összekapcsolják a munkahelyi olimpia versenyeivel. Az ország összes csemegeboltjának a dolgozói szombaton érkeznek Szolnokra és a Tiszaligetben megkezdődnek a sport- és az egyéb vetélkedők. A sportolók asztalitenisz csapatversenyben, atlétikában, férfi, női kézilabdában és kispályás labdarúgásban, lövészetben. sakkban és úszásban, valamint horgászásban és autós ügyességi versenyben mérik össze -tudásukat. A gyerekeknek lesz többek között kresz- és bűvöskocka- verseny,- meseműsor és mindenkinek tábortűz. Szombaton este az Aranyiakat étiteremben rendezik a szakmai tanácskozást. A szolnoki bolt dolgozói két atlétikai számot kivéve mindenütt képviseltetik magukat. A szolnokiak igyekeznek jó házigazdák lenni, s ha már a Tiszaliget kulturált környezete megnyerte az előzetesen városban járt vendégek tetszését.. az elhelyezéssel, az ellátással és a rendezéssel is szeretnének maradandó emléket nyújtani. Büszkék arra, hogy Szolnok kapta' a rendezés jogát, azt akarják. hogy olyan élménnyel távozzon mindenki, amely máskor is visszacsalogatja a résztvevőket. fürdő felújításával kezdődött. Falakat helyeztünk át, csempéztünk, festettünk, új burkolatot, tetőzetet készítettünk a most már egy korszerű, minden igényt kielégítő öltöző várja sportolóinkat. Sűrítés tekepályát építünk, a futópályát pedig vörös salakkal borítjuk. A legtöbbet a Mezőgép Ady, Lenin, dr. Münnich és Petőfi szocialista, valamint a termelőszövetkezet építőbrigádja dolgozott. — Milyen indíték vezérelte a gyár dolgozóit ilyen nagy munkára? — Tószegen szeretik a sportot, a futbal.lt. Azt szeretnénk, ha a községben jó futballcsapat lenne és más szakosztályok is alakulnának Ezzel jobban kötődnek a fiatalok a lakóhelyükhöz, az általános iskolák tanulói kul. túráit körülmények között sportolhatnak és tarthatják testnevelési óráikat. Aztán utánpótlást is nevelnénk a magasabb osztályú csapatoknak és létrejönne egy szilárd alapokon nyugvó, életképes egyesület. A nagyközségi pártbizottság irodájában falon függő tervrajz támasztja alá az elhangzottakat, Szilágyi László, a pártbizottság titkára pedig végigkalauzolt a helyszínen, ahol mindenütt a friss munkák nyomai láthatók és kialakultak a pályák körvonalai. — A gépi földmunkákat a termelőszövetkezet csinálta — mutatott a labdarúgó játéktérre, amelyen már nyoma sincs a régi buckáknak, sima, egyenes és zöldell a fű — a bejárat mellett készül a tekepálya, mellette állítják fel a pingpongasztalokat és alakítják ki az ugró- és dobóhelyeket. A kapu mögött lesz a röplabdapálya, a másik kapu mögött pedig a teniszpálya. Az építőbrigád most készíti a víztározót. A Hazafias Népfront a lakosság körében is szervezett társadalmi munkát két szabad szombaton és dolgoztak a sportolók, a fiatalok, az ifjúsági klub tagjai is. Kitartó, alapos szervezést igényel egy ilyen nagyszabású társadalmi munka. Dobozi Gyula a Mezőgép gyárának igazgatója és dr. Kardos Sándor a Petőfi Tsz elnöke védnöknek tekinthetők az építkezésen. Szükség szerint üléseznek, tárgyalnak a munkáról, azonnal intézkednek ha a szükség úgy kívánja, hiszen sürget az idő, augusztus 20-án tervezik a sporttelep ünnepélyes átadását. Ha elkészült, új alapokra helyezik a sportegyesületet, mert el akarják kerülni a korábbi évek hullámzását. A Mezőgép például évente most is csaknem százezer forint értékű támogatást ad. A labdarúgó-csapat a körzeti bajnokságban Cziirnák László vezetésével készül a jövő feladataira, Magi Zoltán a röplabdát szeretné magasabb szinten meghonosítani. . A szorgos tószegi emberek pedig aligha hagyják cserben a sportegyesületet. Egy brigád máris elvállalta a sporttelep karbantartását és gondozását. (pi) A vízUgyesek vetélkedőjén Ezüst- és bronzérem Az Országos Vízügyi Hivatal sportklubja, valamint a Heves megyei Vízmű Vállalat Egerben, a városi sport- csarnokban rendezte meg a vízügyi dolgozók VII. országos asztalitenisz-bajnokságát. A már hagyományos verseny iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy 178 férfi és 42 nő vett részt. Az elmúlt évek bajnokságaihoz képest az idei volt a, legszínvonalasabb, hiszen a vízügyi sportklubok játékosai között több, jelenleg is NB I-ben szereplővel találkozhattak. Férfiaknál legeredményesebben a Fővárosi Vízmű SK csapata szerepelt, nőknél a Siófoki DRW csapata két aranyat és 2 bronzot szerzett. A szolnoki vízügyesek mind a férfiaknál, mind a nőknél egységükkel tűntek ki, csapatban ezüst- és bronzérmet nyertek. Eredmények. Férfi, csapat (56 induló): 1. Fővárosi Vízmű, 2- Nyíregyházi Vízügy, 3. Szolnoki Vízügy (Lesskó, Árpási) és a Fejér megyei Vízügy. Női, csapat (19): 1. Siófok DRW, 2. Szolnoki Vízügy (Földes, Tóthné), 3. Lajosmizse Vízgép, és Győri Vízügy. Női páros: 1. Vass— Pálfi (Siófok DRW), 2. Földes—Tóthné (Szolnoki Vízügy), 3. Lastorferné-Csongrá- diné (Borsod-Abaúj-Zpmplén megyei Vízmű) és Papp— Szűcsné (Győri Vízügy).