Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. MÁJUS 28.

I Arcképvázlat I

A „varázspálca” magasba repül

PLASZTIKAI SEBÉSZET

Kérek egy kisebb orrot!

Nem csupán a szépség érdekében

A színházban szűk folyosó- labirintusból nyílik a karmester szobája, amely öltöző, pihenő, gyakorlóterem is. Mindez néhány négyzetméteren. s a parányi helyiség berendezése végtelenül egyszerű. Az ajtó mellett pianino, a fogason vállfán a karmesteri öltözék, pár kényelmetlen szék és fotel, valamint egy asztal, amelyről egy tisztességesebb méretű partitúra már lelógna. Ennek ellenére nem barátságtalan a környezet.

Az öltöző Nádor Lászlónak, a Szigligeti Színház karnagyának „rezidenciája”. A karmester 22 éve dolgozik a társulatnál. Szülővárosa, Szeged után Szolnok a második nagy állomás életében. A két Tisza- parti városhoz fűződik élményed, sikerei, munkája.

— Hogyan került kapcsolatba a zenével, a színházzal?

— A muzsika és a színház számomra gyerekkoromtól elválaszthatatlan, bennük nőttem fel. Nagyapám Szeged város főkántora volt, apám a szegedi opera kórusában énekelt, édesanyám zongorát tanított, bátyám és nővérem is játszott hangszeren. Több kántortanító tartozott rokonságunkhoz. Szinte természetes volt, hogy én is ezt a pályát választom. Kispolgári csalód voltunk, a szórakozást, a legszebb órákat az jelentette számunkra, amikor édesanyám zongorázott, mi pedig több szólamban énekeltünk operarészleteket, könnyebb darabokat. Korán belecsöppentem az akikor nekem különösen izgalmasnak számító színházi életbe. Hatéves koromtól gyerekszerepekben léptem színpadra. Ekkortájt írattak be zongorázni. Nem voltam eléggé megszállottja a hangszernek, de kevés gyakorlással is értem el eredményeket. Éreztem, hogy nem ez az igazi. Áttértem az ütés hangszerekre. A zenegimnázium második osztályában történt az újabb váltás, amikor a fagottot választottam. Az érettségivel szakma volt a kezemben. Szüleim nem álltak jól anyagilag, a továbbtanulás túl nagy terheket rótt volna rájuk, ezért a munkát választottam.

— Az első munkahelye a kecskeméti színház volt.

— Szegeden „teltházas” volt a színházi zenekar, így kerültem ütésként Kecskemétre. Volt munkám, örültem, most már sínen vagyok. Kiderült, hogy értek valamit a zongorához is, gyakran „beugrottam” kísérni a színészeket, vagyis olyasmit csináltam, ami egy

karmester másodlagos feladata. Üj zenei vezető került az intézethez, Róna Frigyes. „Nem akarsz Te dirigálni ?” kérdezte. Utoljára gyerekkoromban a rádió zenéjére próbálkoztam vele, azóta sem. Szabadkoztam, de megörültem a lehetőségnek. Egy-két órát foglalkozott velem, aztán bele a mély vízbe. A Hercegkisasszony című zenés vígjátékot a második előadástól már én vezényeltem. Rettentően boldog voltam, úgy éreztem, sikerült megoldanom a feladatot. Hamarosan újabb zenés darabot vezényelhettem.

— Mégis eljött Szolnokra. ..

— Ennek teljesen személyes oka volt. Udvaroltam a színházban egy lánynak, akinek a szerződését nem hosz- szabbították meg. Ügy gondoltam, ha ő megy, akkor én sem maradok. Egyébként aki miatt így döntöttem, ma a feleségem...

— Milyen feladatok várták az új társulatnál?

— Rögtön komoly munkát kaptam. Millöcker A kól- dúsdiák című nagyoperettjét mutattuk be. Éjjel-nappal dolgoztunk, rengeteget próbáltunk. Azt hiszem, jól sikerült a bemutatkozás. A kollegáimtól sokat tanultam. Figyeltem mozdulataikat, próbálkoztam a hangszere- reléssel, a zenei anyagok előadáshoz való igazításával. Ez utóbbi történt Vaszy Viktor: Dankó Pista című dal játékával is. Több helyen változtattunk, de amikor a szerző meghallgatta az előadást. elégedett volt, sőt, felajánlotta — ennek fölöttébb örültem — járjak hozzá tanulni. Szeged elég messze van, de szívesen utaztam, hogy a karnagy tudásából, fogásaiból elsajátítsak dolgokat. Ezek az órák kincseket értek.

— Szegedi útjai később szaporodtak.

— Igen, mivel a Zeneművészeti Főiskola ütős tanszakán nappali tagozatos hallgató lettem. Három éven át, hetente két-három alkalommal ültem Trabantba. mentem a főiskolára. Két dologra nagyon büszke vagyok, egyszer sem késtem el óráról, és vörös diplomával végeztem.

— A színházban a közönség a karmesteri munkának csupán a látványos részével találkozik. Az elegáns dirigens varázspálcájának a zenészek, a színészek engedelmeskednek. Ez nem lehet rossz érzés.

— Az igaz, de hogy bemutatóképes legyen a darab, addig rengeteget kell próbálni gyakorolni, ez műhelymunka. A színpadi játék, a zene sokszor változik, idomul egymáshoz, mire kialakul a végleges produkció. Gyakran találkozunk például teljesen énekelhe- tetlen, prozódiailag rossz szövegekkel, azokat á.t kell írnunk. A színház változó világ, munka sem egyformán van mindig. Előfordul, hogy lazítunk, máskor meg reggeltől éjfélig dolgozunk. Minden darabbal keményen meg kell küzdeni. Az a tapasztalatom, hogy a zenés előadásokat — ha nemcsak szórakoztat, mondanivalója is van — a közönség és a színészek is szeretik. A színészek is szeretnek „kiruccanni” egy kicsit, de ez nem jelenti azt, hogy könnyen félvállról veszik a feladatot. Bizony megizzadunk a sikerért. Én „csöndesen” és jól szeretek dolgozni.

— A színház, az operett világában él, nem vágyik-e „kiruccanásra” az operabirodalomba?

— Világéletemben reális ember voltam. Egy prózai színház társulatával nyilván nem lehet operát előadni. Az igaz, hogy nagyon jó lenne egyszer valamelyik Puccini-művet dirigálni. A valós lehetőségeknél maradva, tíz éve jó kapcsolatban vagyok a Szolnoki szimfonikus zenekarral, évadonként egy-két alkalommal kapok szép feladatokat, itt élem ki a komoly zene iránti vágyaimat. Felüdülést jelent, óriási élményt, időtálló több évszázados kompozíciókat dirigálni.

— Mi jelenti a kikapcsolódást?

—A család és a kert. Két fiam van, akik nem nagyon vonzódnak a muzsikához, persze ez nem jelenti azt, hogy ők ne hallgatnának otthon zenét. Szívesen megyünk ki együtt a kertbe. Ott csönd van, madárfütty, teljesen felfrissül, megújul az ember.

Nádor László két alkalommal kapta meg a Szocialista kultúráért elismerést, május 1-én pedig — a Szigligeti Színház, a város zenei életében több mint két évtizede végzett eredményes, tartalmas munkájáért — a Szakszervezetek megyei Tanácsának művészeti díját.

Fekete Sándor

Kevés olyan szakterülete akad az orvostudománynak, amelyről annyi mendemonda, jólértesültség, olykor meghökkentő tájékozatlanságot eláruló magánvélemény forogna közszájon, mint a plasztikai sebészetről.

Súlyos ezrekről, tízezrekről beszélnek, amelyek segítségével a szebb alakra, arcra áhítók megszabadulhatnak a túlméretezett melleiktől vagy éppen mutatósabb kebleket „szabathatnak” maguknak, sőt elálló füleiket, krumpliszerű orrukat is úgy helyre rakják, hogy innen kikerülve néhány hét múlva a tulajdon kertszomszédaik is kerekre nyitott szájjal bámulják hihetetlen átváltozásukat.

Vajon mi az igazság a szóbeszéd, a mendemonda körül? Erre Magyarországon a legilletékesebb feleleteket Budapesten kaphatjuk a Szövetség utcai kórházban, amely a nagy múltú, híres Péterfy Sándor utcai kórházhoz tartozik.

Csak pénz kérdése?

Belépve az udvarra a környezet ódon, szűk függőfo- lyosós bérházra és nem az országszerte elismert gyógyító intézményre emlékeztet. Okkal, mert valaha a keskeny közlekedőkkel ellátott folyosókról lakások tucatjai nyíltak és szobaként, konyhaként szolgálták az ott élők kényelmét. Ma ezek az átalakított helyiségek kórtermek, műtők, kezelők, várakozók, ahol az év mind a tizenkét hónapjában óriási a forgalom. A műtőtől jobbra van a férfiak egyik kórterme. Benne a tízegynéhány ágy egytől egyig foglalt. A helyiség legrégibb lakója a 19 éves, balassagyarmati Kalocsai János, akivel tavaly, június 6-án súlyos baleset történt. Motorkerékpárjával egy kanyarban kisodródva gépkocsinak rohant. Huszonöt métert csúszott a földön, és a bal lábáról bokától térdig cafatokban lógott az izom. A fehérgyarmati kórházban már nem tudtak mit kezdeni vele és ide szállították.

— Azóta már menni, sőt ugrálni is tudok — közli boldogan. — Holnap lesz a hatodik, az utolsó műtétem. Egyszer altattak csak el, a többit helyi érzéstelenítéssel végezték. Nem éreztem semmit, végigbeszélgettük az időt mindenfajta témákról. Azt tudom, hogy a combomról lefejtettek egy kis bőrt, és rávarrták a térdemre, mert azon aztán egy centi nyi se maradt a csúszás miatt.

— Az eredmény?

— Az orvosok szerint egy kis sebhely látható, de az a fontos, hogy még focizni is tudok majd vele. Pedig eleinte azt hittem, örökre bicegni fogok és tessék, meg se látszik a járásomon.

A „fiúk” kórtermében érdekes esetek adódtak. Éppen akkor ment haza egy nyugdíjas tiszt, akinek amikjor pár hete behozták, akkora volt az orra, mint egy férfiököl. Itt is szabtak le belőle, ott is, és húszegynéhány nap után normális orral távozhat. Neki a válláról vettek ki bőrt, és varrták a műtött helyre. Olyan ügyesen és jól, hogy bizony az alapos figyelő is mindössze parányi heget észlel.

Másik idős férfinek a kezét operálták, az ujjai nem akartak engedelmeskedni. Egy szemüveges fiatalember, ritka tünettel, emlőmirigy gyulladással feküdt odabenn. Ö még a kivizsgálás időszakában volt, később döntenek a műtétről, esetleg a gyógyszeres kezelésről, avagy a kettő kombinációjáról.

A szebbik nem kórtermeiben láthatóan mások a problémák. Itt baleseti sérülés kevesebb volt, akik itt feküdtek, zömmel önként vállalták a gyógyító, szépítő kést. A bejárati ajtó melletti ágyon

egy magas, jó alakú, fiatal lány kék pongyolában olvasott.

Újságból értesült

— Arra kérem, a nevemet ne írja ki. Annyit azért elárulok magamról, hogy fővárosi vagyok, és mint a nők többsége, én is hiúnak jszü- lettem. Többször megállapították: tetőtől talpig elég jól nézek ki, de valahogy az orrom túlontúl terebélyes, és emiatt nagyon sokat gyötrődtem eddig. A főorvosasszony nevére, meg a kórház címére még az év elején bukkantam a Képes Újság egyik számában. Telefonon jelentkeztem februárban, de csak most, tegnap fekhettem be, annyi a beteg.

— A műtét?

— Jaj, két nap múlva lesz! Izgulok is kicsit, meg boldog is vagyok, mert szeretném már látni új önmagamat.

— A leendő orra alakját ön .választotta?

Apró nevetés, szégyenlős mosoly.

— Nem egyedül, közösen döntöttünk. A vizsgálatok után megmondták, mit tudnak vele csinálni, és én beleegyeztem.

A beszélgetésbe a sarokból bekapcsolódik egy fekete hajú, ápolt arcú, fiatal nő. Az orrán még kötés fehérük, tegnap végeztek rajta orrműtétet. Fájdalom ide, sajgó seb oda, azért közbeszól.

— Feltétlenül írja bele, hogy ma már sajnálom azt a 25 évet, ameddig halogattam az operációt. Hamarabb kellett volna határoznom, mert én is sokat keseregtem az orrom miatt. Pedig kár volt, mert úgy gondolom, mire ez a cikk megjelenik, már új kinézetű, arcú emberként térek vissza a környezetembe. Talán örökre megszabadulva kisebbrendűségi érzésemtől.

Közben kiderült, Szolnok megyei páciens is akad a teremben. Vass Józsefné kétgyermekes fiatalasszony Jászberényből érkezett. Az ujjain még kötés, de már ő is vidám, boldog.

— Még tavaly történt, hogy az egyik ujjamat főzés közben megszúrta egy csont. A seb elmérgesedett, és kezelés ide, gyógyítás oda, lassanként már mozgatni sem bírtam. Nagyon megijedtem, és eszembe jutott a kórház, meg a főorvosasszony neve, hiszen ő már az édesanyámat, sőt, a nagymamámat is sikeresen kezelte. Nem jöttem potyára, tessék nézze, pár hét telt el, és az operáció után minden ujjam mozog! Sőt, hamarosan hazamehetek. Igaz, otthon még egy ideig tornáztatni kell őket. Heg is alig maradt a vágás után.

Nagyon sokan várakoztak vizsgálatra, kisebb-nagyobb műtétekre, így csak néhány percre „raboltam el” az alorvost.

— Egyetemista koromban szerettem bele a plasztikai sebészetbe, és már tizenöt éve végzem ezt a szép feladatot. Hatan vagyunk orvosok az osztályon, és noha mindegyikünk segítkezik mindenkinek a műtéteknél, annyit elárulok magamról, hogy én a kezeket szeretem a legjobban operálni. Ezen a kis területen 206 olyan képlet adódik, amelyik valamilyen formában megsérülhet. Itt ríiár a szem segítségéül hívjuk a technikát, mikroszkóp alatt végezzük a műveleteket. A kezünket pedig megtámasztjuk, mert az nem remeghet egy picikét sem.

Visszavarrta az ujjat

Társa, a másik szakorvos, másról nevezetes. 1980-ban elsőként az országban ő varrt vissza egy levágott hüvelykujjat. Egy fiatal, asztalos szakmunkás esti különmunkája közben, úgy megeresztette a körfűrészt, hogy az a deszkán kívül az ujját is

lemetszette. Amikor behozták, pillanatokon belül döntenie kellett a műtétről. Ha az amputálás mellett határoz, negyedórás munka az egész, de ő a replantáció, köznapi nyelven visszaülte- tés, visszavarrás mellett döntött. Este 9 órától reggel 6- ig tartott a műtét — de sikerült. Ma már a fiú dolgozik, kifogástalanul fog az ujjával — és bizonyára jobban vigyáz, ha olyan veszélyes műveletet végez, mint a gépi fűrészelés.

A főorvosasszony — kéri, a nevét ne írjam le —, kedves, közlékeny modorban avat a szakma elemi titkaiba.

— A plasztika összefoglaló név: nemcsak esztétikai sebészetet jelent a lábujjtól kezdve a homlokig, hanem születési hiba, baleset, műtét következményeinek a megszüntetésére is. Mondanom sem kell, hogy ezek a rendellenességek nagyon zavarnak egyes embereket. Ilyenkor a műtét utáni bőrpótlást olyan fedett testrészről végezzük, amelyet el lehet takarni. Mert ahol vágunk, ott egy pici heg azért marad a szike után.

— Sok nőt érdekelnek az emlőműtétek.

— Az óriási mellet kisebbítjük. Akkor is tudunk segíteni rajta, ha nagyon kicsi, vagy a szülés után sorvadt lesz. Sok az asszimet- rikus mell. Ezen is javíthatunk. Fejlődési rendellenességek, funkcionális zavarok, bőrdaganatok, sérülések utáni hegek, íme a korántsem teljes lista, amiért idejönnek hozzánk az emberek.

— Az ápolási idő?

— A műtét jellegétől függ, általában 13 nap. Ez egy orr- műtét után például négy napot jelent, mert a többi időt otthon is eltöltheti a páciens, és ide csak kezelésre kell bejárnia, ha nincs semmi komplikáció.

— A felvétel rendje?

— Szakorvosi vizsgálat, javaslat alapján. Ha a műtétről kiderül, hogy nemcsak esztétikai,, hanem gyógyító jellegű is, akkor ingyenes. Márpedig ez jószerével minden esetben elmondható. Hiszen a rendellenességek rendszerint idegrendszeri elváltozásokat is okoznak, amelyeket orvosolni kell.

A teljességhez hozzátartozik, hogy sok a várakozási idő, mintegy 90 nap. Évente 2 ezer 100 műtétet végeznek el ezekben a helyiségekben, sőt, még mintegy tízezer járóbeteget is ellátnak. Igaz, ha például külföldi az illető, a számla is borsos, napi 1 ezer 700 forint csak az ápolási költség. Nem beszélve arról, hogy a legkisebb műtéti beavatkozás 2 ezer 100 forintnál kezdődik! Mégis sokan jönnek, főleg nyugaton élő magyarok, mert véleményük szerint itt jó szó is tartozik az ellátáshoz.

Testi, lelki gyógyulás

A főorvosi szobában bizonyítékként temérdek levél, fénykép kerül elő az. asztalokból. Egykori betegek ír- ták^ akik itt szabadultak meg kisebbrendűségi érzéseiktől, olyanok, akik társra is itt találtak egy-egy korrekciós műtét során. Mert szó szerint minden értelmes, ésszerű kérést igyekeztek orvosolni. Persze, arra is akadt példa, hogy valaki azért kereste fel az osztályt, hogy a két szemét valahogy közelebb ültessék” egymáshoz, mert a mostani távolság szerinte nem megfelelő. Erre nem vállalkoznak, mint ahogy azt sem ígérik, hogy egy 60 éves arcból 20 esztendősét varázsolnak a gyógyító kés segítségével. Hiszen az illető alkata, habitusa, életkora azért minden ránc, anyajegy, heg eltüntetése ellenére is változatlan marad.

D. Szabó Miklós

Évente mintegy 10 ezer látogatója van a jászberényi Jász Múzeum állandó kiállításának. A környékbelieken kívül számos átutazó turista csoport is megtekinti a múzeumot