Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁJUS 3. Megyei labdarúgó-bajnokság Gólzápor Martfűn, Törökszentmiklóson, Kunhegyesen Tisza Cipő SE—Kunszent- •márton 9:0 (3:0). Martfű, 600 n. V.: Juhász. Tisza Ci­pő SE: Németh — Tóvizi (Nagy), Kardos, Mihovits, Oláh (Drárvucz), Szőke, Kes- jár II, Vass, Varga, Kesjár I. Palcsó. Edző: Szűcs Já­nos. KuTE: Horpácsi (Tari) — Hürkecz, Hábensusz L„ Harangozó, Hábensusz F., Dézsi, Tóth, Hábensusz S., Kerekes. Gulyás (Szabó), Király. Az első öt perc tapogató­zó játéka után a 6. percben már vezetett Is a Martfű. Varga beadását Kesjár II vágta , a kapuba. Továbbra is szebbnél szebb támadá­sok futottak a pályán, és ennek eredménye a 19. és 25. peroben lőtt újabb két gól lett. A közönség láthatóan élvezte a játékot. A máso­dik játékrész elején még .tartotta magát a KuTE, de aztán megindult a gólgyár- tás. Ekkor szinte tetszés sze­rint érte el góljait a Tisza Cipő, és aratta nem várt, nagy gólarányú győzelmét A közönség a mérkőzés után hosszamtartóan ünnepelte csapatát, melyben minden [játékos nagyszerű teljesít­ményt nyújtott Gl.: Kesjár II (3). Oláh, Varga, Palcsó, Vass. Tóvizi, Kardos Ül­ésből). Sárga lap: Mihovits, 111. Dézsi. Ifi: Tisza Cipő—KuTE 7:1. — Lepsényi — Karcag—Jászár okszállás 2:2 (1:1). Karcag, 1200 n. V.: Botos. Karcag: Szerencsi — Kocsis, Tóth. Tüdős, Kiss, Hajdú T., Nagy, Hajdú J., Török, Balta. Antal. • Kapufa, karcagi szöglet-so­rozat, Antal felsősarkos lö­vése (Muntyán kapus pará­désan ki tornázta), majd egy meg nem adott KSE gól az első 10 perc eseménye. A védelembe vonult vendégek­kel szemben állandó volt. a karcagi nyomás, levegőben lógott a vezető gól. Ez a 25. percben született meg. Kiss szögletét követően Antal egyből ívelt a kapu elé. és a remekül kiemelkedő Bál­lá fejjel a léc alá továbbí­tott, 1:0. A vendégek a 40. percben vezették az első va­lamire való támadást, és mindjárt egyenlítettek is. Az elalvó védők között Rédei labdája. Szerencsi kezei közt került a hálóba, 1:1. A ha­zaiak fordulás után nagy erővel próbálták a vezetést megszerezni, azonban játé­kuk görcsös kapkodásba ful­ladt. .miközben egy ellentá­madás nyomán Csikós a 16- os sarkáról bombaként, vág­ta a karcagi kapuba a lab­dát. 1:2. A 72. percben Haj­dú J. lövése egy védőn fel­perdülve került a kapuoa. 2:2. A karcagiak lon-imo,:- tak, azonban az árokszállá­si védelem Muntyán kapus­sal az élen mindent hárított. Jók: Török, Hajdú T., ill. Muntyán L.. Muntyán T., Tábori, Csikós. Ifi: Karcag—Jászárokszal­lás 6:2. Szolnoki Vegyiművek— Kunhegyes 5:3 (2:1). Kun­hegyes. 600 n. V.: Polonkai. Kunhegyes: Végért — Sza­bó G.. Kovács, Lukács, Kontra (Gtiáczer), Borbély (Radványi). Juhász. Kovrig, Szabó Gy., Kiss. Herbálv. Jó iramú, fordulatokban gazdag mérkőzésen a hazai csapat szerezte meg a veze­tést, ezt követően két száz- százalékos helyzetet elhi­bázott, A 22. és a 34. perc­ben Kontra durva egyéni hibájából a vendégcsapat a maga javára fordította í mérkőzést. A második fél­időre átszAveződött az ha­zai csapat védelme, de az 56. percben Lukács az el­lenfélhez adta a labdát, aki azt biztosan értékesítette. A KSB továbbra is mezőnvfö- lénvben volt. Juhász szabad­rúgás góliával 3:2-re felzár­kózott. de újabb Lukács­hiba után. újabb vendéggól következett. Ezt követően Juhász 11-es'ből még szépí­tett. de a vendégek a 81. percben akciógól.ból bebizto­sították győzelmüket. A lá­tottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. A vendégek góljait Fedor (3) és Tóvdzj (2) szerezte. Jók: az egész vendégcsapat lelkes játékáért, ill. Juhász, Kiss, Kovrig. Ui: KESE—Vegyiművek 3:2. Törökszentmiklósi SE — Túrkevei VSE 7:1 (4:0). Tö- rökszentmiklós, 500 n. V.: Amblánszkii. TSE: Mészáros — Szabó (Sántha), Hoppál, Molnár, Bartha — Márton, Öz. Hegedűs — Sebők, Ko­ma romi. Lengyel. A hazai csapat egy pilla­natra sem engedte át a kez­deményezést elenfelének, több helyzetet is elhibáztak a törökszentmiklósi csatárok. Közepes teljesítménnyel is biztos, megérdemelt győze­lem született a jó iramú, de közepes színvonalú találko­zón. korrekt játékvezetés mellett. Gl.: Lengyel (2), Komáromi (2), Márton (2, egyet 11-esből), Hegedűs, ill. Kormos J. Jók: Molnár, Márton. Hegedűs. Sebők, Lengyel. Komáromi, il.. Posta, Kormos J. Ifi: TSE—Túrkevc 1:0. Szolnoki Cukorgyár—Ti- szaföldvár 1:1 (1:0). Cukor­gyári pálya, 150 n. V. Hagyó. Cukorgyár: Csécsey — Gön­cz öl, Márkus. Kormos, Ak­nai. Kovács, Ladányi, Tímár, Rákóczi, Mihályi Pusztai. Mintegy 10 percig a ven­dégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az egyik támadás után Vincze már csak Csécsey kapussal állt szemben de százszázalékos helyzetben a kapu mellé passzolta a labdát. Ezután magára talált a hazai csa­pat és átvette a játék irá­nyítását. Sokat. támadott, Mihályi hat méterről a ka­pufát találta telibe. Szám­talan cukorgyári szöglet után a 34. percben Ladányi jobb oldali beíveléséből Tí­már 2 méterről kapásból a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 1:0. Szünet után hol az egyik hol a másik kaput veszélyeztették a csatárok. Az 57. percben a tiszaföld- váriak egyenlítettek. Hege­dűs 16 méterről végzett el szabadrúgást, és erős félm í- gas lövése Csécsey kezéről a kapu jobb oldalába vágó­dott, 1:1. Az utolsó percek­ben . Mihályi 10 méteres lö­vését Pál kapus nagyszerű reflexszel hárította. A látot­tak alapján' a döntetlen igaz­ságosnak mondható. Jók: Kormos. Mihályi, Pusztai, ill. Németh, Hegedűs, Nagy. Ifi: Sz. Cukorgyár—Tisza- földvár 2:0. Szajol—Jászberényi Vasas 2:0 0:0). Szajol. 500 n. V.: Varga F. Szajol: Kupái — Vincze, Fenyves, Urbán, Hack — Tóth, Horváth. Tö­rök (Balogh II) — Markóth (Faragó), Gál, Szabó. Az első játékrész minden­re emlékeztetett, csak a futballra nem. A két csapat játékosai elképzelés nélkül rugdosták a labdát, a ka­puk nem forogtak veszély­ben. A második félidőié „új” szajoli csapat jött ki j pályára. Egymás után vezet­ték a formás "támadásokat, hatalmas iramot diktáltak, és Szabó Gyula 59. percben lőtt szép góljával vezetést szereztek. Tovább tartott a hazaiak lendülete, és a 61. percben Horváth ritkán lát­ható nagy gólt lőtt 25 mé­terről. A lelkes hazaiak má­sodik félidei jó játékukkal teljesen megérdemelten tar­tották otthon a számukra sorsdöntő két bajnoki pon­tot. Jók: Fenyves. Vincze. Tóth, Horváth. Kupái. ill. Szilasi, Vígh, Palásthi. Ifi: Szajol—Jb. Vasas 3:0. A bádszalók—Jász jó kóh alma 1:0 (0:0). Abádszalók. 400 n. V.: Richter. Abádszalók: Erdei. Dányi. Szimics. Sza­bó S.. Bácskái. Csonka Á.. Forgács (Oláh). Csonga G. (Répánszky), Szabó L., Pa­taki. Káli. Ideális időben, az „alsó- házba” tartozó csapatok mérkőzését csapkodó, ala­csony színvonalú, de igen kemény játék jellemezte. Valamivel többet támadott a hazai csapat, de gólt csak a befejezés előtt 10 perccel sikerült lőni. Ekkor Káli labdájával Pataki iramodott el, átjátszotta a rátámadó védőket és a kifutó kapus mellett lőtt a jobb alsó sa­rokba, ezzel a góllal, ha ne­hezen is, de megérdemelten nyert a hazai csapat a lel­kes Jákóhalma ellen. Jók: Szabó S., Szimics, Káli, ill. Szábó. Fejes, Vass. Ifi: Abádszalók—Jászjákó- hailma 9:0. Szászberek—Középtiszai Medosz 0:0. Szászberek. 300 n. V. Kökény. Szászberek: Farkas — Donkó, Pető, Tóth, Nagy, Laki R., Bezzegh, Göblyös, Gara, Veres. Szabó. Óvatos, biztonsági játék­kal kezdtek a csapatok, s ebben a nyári hőségnek is része volt. A második fél­időre valamivel küzdelme­sebb lett a mérkőzés, azon­ban a játék képe azt mu­tatta, hogy az eredménnyel mindkét fél elégedett. Az eredmény igazságos. Jók: Pető, Tóth, Farkas, Donkó, ill. Gólya, Magyar, Molnár, Szerencsi. Iß: Szászberek—K. Me­dosz 2:2. Jászalsószentgyörgy—Tisza­füred 0:0. Jászalsószent­györgy, 600 n. V.: Terenyei. Jászalsószentgyörgy: Torna — Simon, Kábák (Tóth), Kiss B„ Pálszabó, Bató. Gáli (Sass). Szabó J., Hangodi, Kapolcsi, Balogh. A nagy számú közönség előtt lejátszott mérkőzésen a hazaiak végig fölényben voltak, de gólt nem sikerült elérniük. A vendégek job­bára védekezésre kényszerűi­tek. de gyors ellentámadá­saik igen veszélyesek voltak. A 87. percben Hangodi , fe­jelni készült, de a vendég- kapus hátulról csúnyán hát­ba .rúgta» Az eset után kór­házba szállították Hangodit, aki súlyos sérülést szenve­dett. Közepes színvonalú mérkőzésen a tiszafüredi csapat megérdemelten vitte el az egyik pontot, a kissé enerváltan játszó jászalsó- szentgyörgyiektől. Jók: Ve­res, Spmogyi, ill. Kábák, Torna, Pálszabó. Röplabda Újabb siker idegenben NB I. Női: Szolnoki Ve­gyiművek—Miskolci VSC 3:1 (8, —13, 5, 9). Miskolc.. Szol­nok: Vargáné, Sípos, Mészá- rosné, Kolláth, Vasicsek, Sü- lyösné. Csere: Bak, Takács, Radics. Edző: Vasicsek János. Az első játszmát különö­sebb erőlködés nélkül nyerte a Vegyiművek. A könnyű győzelem tudatában kissé ki- engedve 8:2-es vezetéshez ju­tott az MVSC. 13:13-nál be­érte a Vegyi, de a játszma megnyerése nem sikerült. A következőkben nagyobb se­bességre kapcsolt a szolnoki csapat, és nem jelentett ne­hézséget a győzelem megszer­zése. Az utolsó játékrészben már a junior játékosok is le­hetőséget kaptak tudásuk bi­zonyítására. 1. DMVSC 9 7 2 23-11 30 2. Szó. Vegyim. 10 8 2 27-15 22 3. DUTÉP Kecslí. 10 6 4 22-20 20 4. Szomb. Hal. 9 5 4 19-19 20 5. BVSC 10 3 7 18-26 20 6. Szív. Volán 9 3 6 18-20 18 7. MVSC 9 1 8 9-25 6 NB II. Férfi: Borsodi Bá­nyász—Szolnoki TIT ASZ 3:2 (6, —13, —14, 10, 9). Szolnok, Dr. Csanádi krt. iskola. V.: Zalánfi, Burai. TITÁSZ: Ba­lázs, Nagy, Kiss, Mészáros, Pirók, Víg. Csere: Novák, Sü­lé. Edző: -Surányi Márton. Több mint kétórás, hatalmas, igen szoros, izgalmas küzdel­met vívott a két csapat. Vé­gül is a táblázat élén álló bajnokjelölt bányászok na­gyobb rutinjukkal szerezték meg a győzelmet. Női: Budapesti Tanárkép­ző-Lehel SC 3:2 (14, 13, —7, —11, 5). Jászberény, 300 n., v.: Bodori, Katona. Lehel: Fülöpné, Tábi, Nagyné, Csor­dás, Kiss A., Szatmári. Csere: Molnár. Kalcsó, Sárközi. Ed­ző: Szőke Péter. Élvezetes, nagy küzdelemben minimá­lis arányú vereséget szenve­dett a Lehel a második he­lyezett fővárosiaktól. A csa­patból Fülöpné és Nagyné játéka emelkedett átlag fölé. Ifi: Tanárképző—Lehel 3:2. A rádió és a televízió műsorai SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal. egy előadó. Drupi énekel. — 17.15: A kis­kertek kedvelőinek. Szerkesztő: Zentai Zoltán. — 17.25: Üj fel­vételeinkből. A szolnoki Killián —Verseghy kamarakórus énekel. — 17.30: Tervek, célok, eszkö­zök. Riporter: Tamási László. — 17.40: Edith Piai sanzonjai­ból. (Közben: Noteszlap.) — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Az LGT új lemezéről. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8-57: A Népzenei Hangos Üjság mellék­lete. — 9.44: Csengő cseng, ha­rang zeng. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Zenekari muzsika. — 11.10: Lendvai Csócsi József né­pi zenekara játszik. Endrédi Mi- jni nótákat énekei. — 11.39: Ta­vaszi szél. — 12.45: Törvény­könyv. — 13.00: A Rádió Dal­színháza. Lili. Florimond Hervé operettje. — 14.41: Arcképek a cseh irodalomból. — 15.05: Csa­pó Anna és Lentc Lajos nép­dalokat énekel. Bige József du­dán játszik. — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. ..Virá­gosat álmodtam’*. — 16.00: Sztefka Jevsztatyijeva operaáriá­kat énekel. — 16.2.9: Zengjen a muzsika! — 17.05: Arcélek. — 17.30: Filmzene. — 19.15: Barokk muzsika. — 19.35: Kapcsoljuk a zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának hangverse­nye. — Kb. 21.25: Csárdások. — 21.40: Energia — környezet — építészet IV. rész. —7 22.30: A Szlovák Filharmónia énekkara Bartók-műveket énekel. — 22.50: Késő este. — 23.00: A kamara­zene kedvelőinek. — 0.10: Nemé- nyi Tamás táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Hernádi Judit énekel. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zene­délelőtt. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.35: Melódia- koktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: Muzsikáló természet. Kla­rinét madarak. — 13.35: Martin Frey zongoramuzsikájából. — 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — 16.35: Csúcsforgalom. — 18.00: Tini-tonik. — 18.47: Ku­kely Júlia operettdalokat éne­kel. — 19.05: Közvetítés a Duna Intercontinental Szálló Csárda étterméből. — 19.25: Darja és társai. — 19.35: Csak fiatalok­nak! — 20.35: A pajzán griff- madár. VII2. rész: Feleségből szajha — szajhából feleség. Matteo Bandello elbeszélését — Barna Imre fordítása alapján rádióra alkalmazta: Szentmihá- lyi Szabó Péter. — 21.00: Könnyűzene — hangszerszólók. — 21.14: Gershwin: Porgy és Bess. Háromfelvonásos opera. Szövegét Du Bose Heyward és Ira Gershwin irta. — 23.51: Vu- jicsics Tihamér: Pusztai képek. 3. MÜSOK: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Szim­fonikus zene. — 10.30: Dzsessz- archívum. — 11.05: Magyaror­szág 1983. — 11.40: Kamarazene. — 12.40: Alekszandr Zsukovszki élete és költészete. Kun Miklós összeállítása. — 13.07: Messiaen: Turangalila — szimfónia. — 14.26: Simonelli: Mise Buda fel­mentésére. — 15.00: Szereted az operát? — 15.30: Alfred Brendel (zongora) .szonátafelvételeiből. — 16.30: Teljesítmények nyomá­ban. — 17.00: Delibes: Coppélia — balett. — 18.30: Kosa György dalaiból. Sziklay Erika. Németh Alice és Polgár László énekel, zongorán közreműködik a szer­ző. — 19.05: Jog-tanács. — 19.35: Operaest. — 20.30: Dizzy Gilles- pie dzsesszkvartettje játszik. — 21.00: Kilátó. — 21.45: Varga Tibor (hegedű) és Valentin Gheorghiu (zongora) Brahms­A Pálfy Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola fiú kosár- labdacsapata az 1982/83-as tanévben ismét megnyerte a me­gyei szövetségi; és középiskolás bajnokságot. Álló sor balról: Fazekas Károly, Egedi Gábor, Molnár László, Abonyi IFerenc, Árvái László. Guggolnak: Földi János, Katona Kázmér, Te­lek Zsolt, Weigert Zoltán, Szabó János. Testnevelő tanár Zá- dory László Kosárlabda Felszabadulási Kupa Férfi: MAFC—Alföldi Olajbányász 116:89 (57:40). Budapest, Kinizsi úti csarnok 150 n. V.: Szabados. Ara­nyosi. Alföldi OUajbányász: Pál Szabó, Tóth T. (27), Vá- rady (2), Tóth II Z. (21). Si­mon. Csere: Szalay (12), Jánny (14), Tóth I. Z. (5), Bencsik (4), Vécsei (4). Ed­ző: Halmos István. A minden részében jobb egyetemi csapat végig vezet­ve biztosan győzött. A szol­noki együttesből Tóth Tibor és Jánny Csaba játéka emel­hető ki. Az ifjúsági játéko­sok között nagy tudásbeli különbség volt, ami még je­lentős magassági fölénnyel is párosult. A játékvezetők jól vezették a végig sport­szerű találkozót. NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Kisújszállási MÁV Egyetértés SE 83:34 (39:12). Kisújszállás 30. V.: Molnár, dr. Búr. Szolnok: Szalai Gy. (21). Makai (2), Gebei (8), Vas (2). Mohácsi (10), Erdős, Dudás (6), Fricz (14), Mol­nár (14), Szalai Á. (6). Edző: Tapodi László. Kisújszállás: Demeter (3), Tóthné (17), Horváth, Zsoldos, Előd. Kal­már (2), Szőke, Pardi, Tatár (6), Golyha (6). Edző: Szabó Tibor. Keleti csoport legkép­zettebb csapata ellen a ha­zaiak végig határtalan lel­kesedéssel játszottak. A ven­dégek! Rendkívül korszerű, agresszív, egészpályás letá­madással őröltek fel a kis­újszállásiak erejét, s a kidol­gozott ziccerhelyzetek érté­kesítésében gyakori hibázás- ra kényszerítették őket. Férfi: Karcag—Békéscsa­ba 76:74 (40:26). Karcag. V.: Simó, Hutai. A hazai csapat tetemes előnyt szerzett az el­ső félidőben. A második fél­időben a nagy lelkesedéssel és akarással küzdő vendégek kiegyenlítettek, de végül a rutinosabb karcagiak ismét a maguk javára fordították - a mérkőzést. Legjobb dobók, Karcag: Vajó (19), Kovács (13), örlős (12). Békéscsaba: Nardovszki. (31), Bodnár (11), Mészáros (10). Női; Törökszentmiklósi SE —Békéscsabai Áfész 56:51 (21:28). Törökszentmiklós 50 n. V.: Káplár, Fodor. TSE: Bajusz, Szőllősi (12), Matúz- né (2), Hegyi (18). Takács É. (22). Csere: Eszes (2), Galsi, Mészáros. Edző: Papp Fe­renc. A hazai csapat a má­sodik félidei jó játékával megérdemelten nyert, a lel­kes és időnként jól játszó Békéscsaba ellen. Jók: Szől­lősi, Takács É., Hegyi. szonátaestje a sioni Valéré Szín­házban. — 22.55: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. Televízió 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé: Magyar nyelv (ált. isk. 4. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz (színéfe). Merre jár a Pál? 8.25: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). Mechanikai kölcsönhatások (színes). 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Úttörőtábor. 9.20: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Mondok nektek valamit (színes). 10.00: Történelem (ált. isk. 5. oszt.) Rege a csodaszarvasróL (színes). 10.20: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. oszt.) Most mit tegyünk? Hogyan mondjam meg? (színes). 10.30: Deltácska. Repül a . . . repül a madár. 10.50: Aki mer. az nyer. 8. rész: Vetélkedő matematikából 5. osztályosoknak. 11.20: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 11.45: Képújsáe. 13.50: Iskolatévé: Deltácska (ism.). 14*10: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Mechanikai kölcsönhatások (ism., színes). 14.25: Magyar nyelv (ism.. színes). 14.45: Orosz nyelv (ism.). 15*00: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) (ism., színes). 15.20: Történelem (ism., színes). 15.45: Hírek. 15.50: A rövidfilmstúdiók műhe­lyéből: 1. Magyar rapszódia (ism.). 2. Ex libris (színes). 3. Palócföldön (színes). 16.45: Snkk-matt. 17.05: Képújság. 17.10: Tavaszi körkép. Riportfilm. 17.40: Reklám. 17.45: A Magyar Televízió 4. nemzetközi karmester- versenye. összefoglaló a válogatóról. 1. rész (színes). 18.15: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.45: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegy­zete. 18*55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (szíiies). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: A skarlát betű. Amerikai tévéfilmsorozat 4/1. rész: Boston. 1642. (színes). 20.55: Stúdió ’83. A televízió kulturális heti­lapja (színes). 21.55: Kockázat. A külpolitikai szerkesztő­ség világgazdasági maga­zinja (színes). 22.25: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Mozar: Koronázási mise. Osztrák komoly zenei film (színes). 20.45: Tv-híradó 2. (színes). 21.05: Pogány. Egy falu Baranyából. 3/1. rész. 22.25: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.50: Hírek. 16.05: Ártatlan hazugság. Feliratos indiai film­vígjáték. 17.55: Szakmunkástanulók műsora. 18.30: Fiatalok Tv-klubja 1. rész. 19*30: Tv-híradó. 20.00: Fiatalok Tv-klubja 2. rész. 21.30: időszerű események. 22.00: Színművészeti magazin. 22.25: Matematika mindenkinek. BUKAREST: 16*05: Román tájakon. 16.25: Fiatalok klubja. 17 00: Diákpódium. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.30: Nemzetközi tv-hírek. 21.00: A nap eseményei. 21.10: Nyugtalan idők. Tévéjáték. 22.25: Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents