Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁJUS 25. Kádár János fogadta a görög miniszterelnököt (Folytatás az 1. oldalról) miniszterelnök városnéző útja — a kora délutáni órákban — a kelenföldi lakótelep megtekintésével zárult. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára tegnap délután a KB székházában fogadta Andreasz Papandreut, a Görög Köztársaság miniszterelnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről és véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés problémáira. Elégedetten állapították meg, hogy országaik együttműködése gyümölcsözően fejlődik, és megerősítették készségüket a kölcsönösen előnyös kapcsolatok további elmélyítésére, amely megfelel a magyar és a görög nép érdekeinek. A találkozón jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, Karolosz Pa- puliasz, a Görög Köztársaság külügyminisztériumi államtitkára, valamint Dobos István, hazánk athéni és Pan- telis Economou, Görögország budapesti nagykövete is. iTelexen I [érkezett! GENF Tegnap Genfben teljes ülést tartott az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. CALGARY Hazautazott Kanadából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB PB tagjának, a KB titkárának, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsa törvényelőkészítő bizottsága elnökének vezetésével a kanadai parlament meghívására tett hivatalos látogatást az észak-amerikai országban. MADRID Az 1981 februári sikertelen spanyol puccskísérlet három „főszereplőjét” tegnap királyi rendelettel megfosztották katonai rangjától. A madridi bíróság által jogerősen 30 évre elítélt Jaime Milans Del Bosch altábornagyot és Alfonso Armada tábornokot a hadsereg, Antonio Tejero alezredest a csendőrség állományából törölték. Az elítélteket az ország— egymástól legtávolabb eső — börtöneibe szállították. PÁRIZS A francia nemzetgyűlés tegnap megkezdte az egyetemi reformra vonatkozó törvényjavaslat előreláthatólag több napig tartó tárgyalását. A törvényjavaslat már előzetesen sok vitát keltett; a jobboldal főleg azért támadja, mert — a felsőoktatás demokratizálása érdekében — egységesebbé teszi a felsőoktatási rendszert, csökkenti az elitképző „nagy iskolák” különállását és a szakszervezetek képviselőit is bevonja az egyetemi tanácsokba. TOKIO Az ellenzéki Japán Szocialista Párt kedden a parlamentben bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a Na- kaszone-kormány ellen. Az indítványt a parlament alsóháza — ahol az LDP kényelmes többséget élvez — leszavazta. Értesülések szerint az ellenzéki, úgynevezett középutas pártok bojkottálták a szavazást, így a szocialisták bizalmatlansági indítványa mellett csak a Japán Kommunista Párt állt ki. Este Andreasz Papandreu Lázár György társaságában megtekintette a Belügyminisztérium Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Duna művészegyüttese ének-, zene- és tánc-számokból összeállított folklór műsorát a BM Zrínyi utcai Művelőd4si Házában. Az előadáson jelen volt a görög miniszterelnök kíséretének és a magyar tárgyalócsoportnak több tagja. A vendégek nagy tetszéssel fogadták a színes kulturális programot, amelynek további kedves színfoltja volt a magyarországi göröglakta Beloiannisz falu gyermekénekkarának szereplése. A görög kormányfő kíséretének több tagja délelőtt az Ikarus székesfehérvári gyárába látogatott. Az évi kilencezer autóbuszt — az Ikarus termelésének több mint felét — előállító járműipari nagyüzemben a vendégeket a gyár vezetői tájékoztatták a nagymúltú iparvállalat eredményeiről. Ezt követően üzemlátogatáson vettek részt: megtekintették a huszonnyolcezer négyzetméter alapterületű szerelőcsarnok egyes gyártási folyamatait, majd az üzem udvarán rögtönzött termék- bemutatón ismerkedtek meg íiz Ikarus gyártmányaival, a belföldre, valamint (szovjet, A Magyar Szolidaritási Bizottság Afrika napja alkalmából nyilatkozatot tett közzé. Húsz éve annak, hogy gyarmatosítás elleni, hosszú és sok áldozatot követelő harc eredményeként függetlenné vált harminc afrikai állam képviselői egységes dokumentum elfogadásával megalapították Addis Abe- bában az afrikai egységszervezetet. A résztvevők május 25-ót Afrika függetlensége napjának nyilvánították azzal, hogy e napon örökre emlékezzenek népeik évszázados gyarmati elnyomására, a gyarmatosítás minden formája elleni küzdelem szükségességére és kifejezésre juttassák az af„Beszélgetések az enyhülésről” — ezzel a címmel kezdte meg közölni tegnap a Szocialisztydcseszkaja In- dusztrija című lap azt a nyilatkozatsorozatot. amelyet Georgij Arbatov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája mellett működő Egyesült Államok és Kanada Kutató Intézet igazgatója adott William Oltmans holland újságírónak. A korunk legaktuálisabb nemzetközi kérdéseivel és problémáival foglalkozó beszélgetéseket rövidesen könyv alakjában is megjelentetik a Szovjetunióban. A jelenlegi megromlott nemzetközi helyzet okait elemezve, Arbatov rámutat, hogy különösen az Egyesült Államok külpolitikájának a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején történt megváltozása okozott súlyos károkat az enyhülési folyamatnak. A nyugati államokban úgy kívánják feltüntetni a dolgot, mintha a Szovjetunió afganisztáni segítségnyújtása .következtében került volna sor a nemzetközi helyzet éleződésére. A tényék azonban azt mutatják — folytatja Arbatov —, hogy az Egyesült Államok már az afganisztáni eseméalgériai és iraki exportra készített autóbuszokkal. Az Ikarus buszok egyébként nem ismeretlenek Görögországban sem: az elmúlt években kilencszáz darabot exportált ottani partnereinek az üzem. Délután kétoldalú megbeszélésekre került sor az Andreasz Papandreu kíséretében lévő személyiségekkel. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Joannisz Pottakaisz nemzetgazdasági társminisztert. Találkozójukon véleménycseréi; folytattak/ ' a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról. áttekintették a két ország gazdasági együttműködésének helyzetét és fejlesztésének lehetőségeit. Veress Péter külkereskedelmi miniszter ugyancsak Joannisz Pottakaisszal tartott megbeszélésén a kétoldalú árucsereforgalom bővítéséről tárgyalt. Tétényi Pál akadémikus, a Minisztertanács Tudománypolitikai Bizottságának titkára Georgiosz Lianisz kutatási és technológiai miniszterrel, Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkár Kosztasz Aszlanisz közlekedési minisztériumi államtitkárral folytatott megbeszélést. rikaii népeknek a független, demokratikus fejlődésre irányuló akaratát. Az egész haladó emberiség szolidáris Afrika népeinek igaz ügyével. ezért saját ünnepeként emlékezik meg erről a napról — mondja a nyilatkozat. Az MSZB a magyar közvélemény nevében további sikereket kíván Afrika napján a kontinens népednek politikai, gazdasági függetlenségük megőrzéséért és megszilárdításáért vívott harcukban. Kifejezi az apartheid ellen, a nemzeti függetlenségért, népeik demokratikus és emberibb jövőjéért küzdő felszabadító mozgalmaikkal való szolidaritását. nyék előtt egy sor olyan döntésit hozott, amit a Szovjetunióban hátrafelé. a „hidegháború” irányába tett lépésként értékelnek. Ezek a következők: amerikai nyomásra a NATO 1978-ban döntést hoz a katonai kiadásoknak az elkövetkező 15 évben történő állandó emeléséről; 1979. decemberében az Egyesült Államok elnöke döntést hoz az ország katonai potenciáljának ötévre szóló fejlesztéséről, ami eddig soha nem látott mértékű katonai fejlesztést irányoz elő; ugyancsak 1979. decemberében Brüsszelben a NATO rendkívül veszélyes döntést hoz az „utánfegy- verkezésről” — a középhatótávolságú amerikai rakéták gyártásáról és nyugat-európai telepítéséről. Hozzátartozik mindehhez az is, hogy az amerikaiak még Afganisztán előtt gyakorlatilag félbeszakították a tárgyalásokat a fegyverkorlátozásról. 1979. végére teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a SALT—2 szerződés ratifikálásának folyamata félbe szakadt. Végül ugyanennek az évnek a végén az Egyesült Államok nukleáris fegyverrel felszerelt hadihajókat és repülőgépeket irányított a Perzsa-öböl térségébe. Koivisto a Szovjetunióba látogat Mauino Koivisto finn köz- társasági elnök hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. június első felében — jelentették be tegnap Moszkvában. Kodvistot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány hívta meg. Portugália 0 szocialisták felhívása Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára Earnes államelnöknek garanciát adott arra, hogy! pártja mindenképpen vállalja a kormányzást vagy a szociáldemokratákkal együtt, vagy! kisebbségben. Ebben az esetben egy újabb, parlamenti választás előkészítésének jegyében. Lényegében ezt hangsúlyozza az a nyilatkozat, amelyet a szocialisták hétfőn este hoztak nyilvánosságra Lisszabonban, azután, hogy főtitkárukat háromórás beszélgetésen fogadta az államfő. A nyilatkozat leszögezi: „a portugál népnek meg kell ismernie azt a súlyos gazdasági-társadalmi helyzetet. amelybe az ország jutott. A szocialistákat nem lehet felelőssé tenni ezért”. Soares főtitkár egyben felhívással fordult minden portugálhoz, hogy értsék meg a jelenlegi súlyos helyzetet, és közös erőfeszítéssel támogassák a kivezető út keresését. KSzös Piac Napirenden a költségvetés átfogó reformja A közösségi költségvetés átfogó reformjáról vitatkoztak tegnap a közös piaci külügyminiszterek brüsszeli tanácsülésükön. A jelenleg 23 milliárd dollárra rúgó közösségi kasz- sza bővítéséről volt szó, hogy az EGK fedezni tudja jövőre is a már megvalósított közÖ6 politika költségeit, hogy Spanyolország és Portugália beléphessen végre. és hogy tartós megoldást találjanak egyben a brit visszatérítések kellemetlen problémájára is. Az EGK-főbizottság megoldási javaslatait a kormányok egyelőre hidegen és fanyalogva fogadták. A végső döntést a június 17-re halasztott stuttgarti csúcsértekezleten hozhatják meg. A külügyminisztereknek azonban addig nagyjából egyetértésre kellene jutniuk a főbb vopalakban. Japán Tanácskozás a nemzet- biztonságról Tokióban tegnap ülést tartott a nemzetbiztonság általános kérdéseivel foglalkozó miniszteri tanács. A testület állást foglalt a szovjet—amerikai leszerelési tárgyalások előrevitele mellett, ugyanakkor megerősítette a Szovjetuniótól egyoldalú leszerelési lépéseket követelő, ismert japán álláspontot. Sürgette ugyanis az úgynevezett globális megállapodást, azaz, hogy Genfben a Szovjetunió összes — nemcsak eu rópai területén elhelyezett — közepes ható- távolságú rakétáját vegyék számításba. Ma: Afrika napja A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata Beszélgetések az enyhülésről Szovjet akadémikus elemzése a megromlott nemzetközi helyzetről Megkezdődött a BT vitája Namíbiáról Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn este megkezdte vitáját Namíbiáról. Az ülésen részt vesz húsz el nem kötelezett ország külügyminisztere, köztük az afrikai „firontáiUamok” képviselői. Jelen van Sam Nu- joma, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke is. Naraszimiha Rao indiai külügyminiszter felszólalásában emlékeztetett arra, hogy az el nem kötelezett országok 7. csúcsértekezlete Üj-Delhiben követelte a függetlenség mielőbbi megadását Namíbiának, és elutasította Washingtonnak azon kísérleteit. hogy Namíbia függetlenségének kérdését mesterségesen összekösse a kubai csapjatok Angolából történő kivonásával. Ismertette Indira Gandhi üzenetét, amelyben a kormányfő követelte, hogy a BT kényszerítse Pretoriát az ENSZ- határozatok végrehajtására. Sam Nujoma, a SWAPO elnöke felszólalásában ugyancsak elvetette azt az elsősorban Washington és Pretoria által szorgalmazott kísérletet, hogy a kubai csapjatok kivonását Namíbia függetlenségének kérdésével kapcsolják össze. Nujoma az öt nyugati országot tömörítő „összekötő csoportot” tisztességtelen tárgyaló- partnernek nevezte, s kifejtette: fel kell hagyniuk azzal a taktikával, hogy a tárgyalásokat saját gazdasági és politikai céljaik elérésére használják fél. Délnyugat-Afriika önállóságát nem lehet a kelet- nyugati szembenállás szemszögéből vizsgálni — szögezte le Patil Lusaka, az ENSZ Namíbia tanácsának elnöke. Letette a hivatali esküt az új osztrák kormány Tegnap Becsben letette a hivatali esküt az új osztrák kormány. Az Osztrák Köztársaság háború utáni időszakának 17. kabinetjében 11 szocialista- és 3 szabadság- párti miniszter, illetve államtitkárok foglalnak helyet. A hivatalos beiktatás után megtartotta első ülését a Sinowatz—Steger-kormány. (Norbert Steger alkancellár a szabadság p>árt elnöke, kereskedelmi és ipari miniszter — a szerk.) Az új kabinet programját a kancellár május 31-én ismerteti; fő vonásait már tartalmazza az a 23 oldalas munkaokmány, amelyet a négyhetes koalíciós tárgyalások eredményeként dolgozott ki a két párt tárgyalóküldöttsége. Lényege, hogy a szocialista és a szabadság párt legkevesebb négyéves periódusra tervezi együttműködését. A szerzők elkötelezik magukat az aktív semlegességre épülő osztrák külpolitika folyamatossága, az enyhülés előmozdítása mellett, aláhúzzák a fegy- verzetkorlátozásd és leszerelési tárgyalások fontosságát. Gazdasági téren jelentkezik első ízben a koalíciós partner, a liberális szabadság párt hatása: az új kormány továbbra is nagy hangsúlyt kíván helyezni a teljes foglalkoztatottság megőrzésére. módosítani kívánja azonban a támogatás arányát az állami és a kis- és közepes nagyságú magán- üzemek között. „Halottak” tüntetése az életért. Az USA-ban, a kaliforniai Seal Beach-ban, a haditengerészet fegyverraktára előtt az atomfegyver elleni tiltakozók »halottnak” tettetve magukat tüntetnek az ellen, hogy a telepen atombombát tároljanak Lengyel kormányelnökség Törvénytervezetet fogadtak el az államigazgatás munkájának javításáról Az államigazgatás munkájának javításával, a központi beruházások helyzetével foglalkozott egyebek között varsói ülésén a lengyel kormány elnöksége. Elfogadta a minisztertanácsról szóló törvény tervezetének végleges változatát, amely pontosan meghatározza a kormánynak az állam és a társadalom iránti felelősségét, a kormány elnökségének, a miniszterelnöknek és helyetteseinek, valamint a vajdasági tanácselnököknek jogkörét és feladatait. A tervezet, amelyet hamarosan a szejm elnöksége elé terjesztenek, kimondja, hogy az állam- igazgatásban vezető funkciót betöltő személyek semmilyen más államigazgatási tisztséget nem vállalhatnak. A társadalommal való megfelelő kapcsolatok kialakítása yégett szó volt az államigazgatás különböző szintjein dolgozók munkájának javításáról államigazgatási káderképző főiskola létrehozásáról. Mint az ülésen megállapították, munkaerőhiány és anyagellátási gondok miatt nem megfelelően haladnak a központi beruházások, jóllehet azok számát lényegesen csökkentették az 1985-ig szóló hároméves tervidőszakban. Ennek nyomán a kormány elnöksége jóváhagyta a minisztertanácsnak azt a rendelet-tervezetét, hogy a tíz legfontosabbnak minősített központi beruházást vonják be a kormánymegrendelések rendszerébe. Az ilyen megrendelések teljesítésében résztvevő vállalatoknak központilag biztosítják a nyers- és alapanyagokat, az üzemanyagot és a megfelelő létszámú munkaerőt.